BK BH 1995/7
BK BH 1995/7
1995.01.01.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának minősül annak a vádlottnak a cselekménye, aki óvatlanul és a sebesség csökkentése nélkül közelíti meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, amelyen és amelynek közelében gyalogosok is tartózkodnak, és elüti a váratlanul és féktávolságon belül a járdáról lelépő 12 éves sértettet, aki később a sérüléseibe belehal [Btk. 187. § (2) bek. b) pont, KRESZ 43. § (2) bek., 21. § (6) és (8) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 10 hónapi fogházbüntetésre, 4 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra és 30.000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A fogház végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A vádlott nőtlen, gyermektelen, felszolgáló. 1993-ban ittas járművezetés vétsége miatt 4.000 forint pénzbüntetésre és mellékbüntetésül 1 év 2 hónapra a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték. 1985 óta rendelkezik "B" kategóriájú vezetői engedéllyel, azóta kb. 500.000 km-t vezetett balesetmentesen.
1990. október 1. napján a vádlott 15 óra 25 perckor közlekedett a város belterületén a párhuzamos közlekedésre kialakított Fő utca úttestjének belső sávjában, a tulajdonában levő személygépkocsival. A személygépkocsit 50 km/óra sebességgel vezette, derült időben, száraz aszfalt burkolatú úttesten. A fogalomirányító fényjelző készülékek sárgán villogtak.
Az útkereszteződésben két kijelölt gyalogos-átkelőhely is van, a vádlott menetirányát tekintve a második gyalogosátkelőhelyen, a jobb oldalon többen is várakoztak áthaladásra várva, közöttük a 12 éves sértett is, ugyanennek a gyalogos-átkelőhelynek a bal oldalán pedig a B. M.-né várakozott az átkelésre, két kiskorú gyermekét kézen fogva. B. M.-né körülnézett átkelés előtt, ekkor jobbról nem látta a vádlott által vezetett személygépkocsit, mivel az akkor még legalább 200 méterre volt a gyalogos-átkelőhelytől. Elindult ezért a két és fél éves, valamint ötéves gyermekét kézen fogva az átkelőhelyen, a gyermekek miatt csak nagyon kis sebességgel, 2 m/sec-mal tudott közlekedni. Hat métert tett meg mintegy 10 másodperc alatt, majd a felezővonal előtt megállt, és ismét jobbra nézett. Ekkor észrevette a vádlott által vezetett személygépkocsit, amely ekkor legalább 40 méterre volt tőle jobbra és változatlan sebességgel haladt, mivel a vádlott a szabályosan áthaladó B. M.-nét és gyermekeit nem vette észre. A vádlott a személygépkocsijával a sebességét nem csökkentette, ezért B. M.-né nem folytatta az átkelést, hanem megállt a felezővonal előtt. Miután jobbra nézve észlelte a vádlott személygépkocsiját, visszavette a tekintetét, és ekkor észlelte, hogy vele szemből, körülnézés nélkül átfut a gyalogos-átkelőhelyen a 12 éves sértett. A sértett 4,78 métert tett meg szaladva a gyalogos átkelőhelyen, amikor a vádlott 5, 68 méter fékút után elütötte őt a gépkocsijának elejével. Amikor a sértett lelépett a gyalogos-átkelőhelyre, a későbbi elütés helyétől a vádlott által vezetett személygépkocsi 27 méterre volt. Így a sértett féktávolságon belül lépett le a személygépkocsi elé, mivel az adott körülmények között az 50 km/órás sebességhez tartozó féktávolság 28, 2 méter volt.
Amennyiben a vádlott a gyalogos-átkelőhelyen szabályosan áthaladó B. M.-nét és két kiskorú gyermekét észreveszi, és nekik elsőbbséget adva a gyalogos-átkelőhely előtt megáll, úgy a baleset nem következik be. A baleset oka az volt, hogy a vádlott megszegte a KRESZ 43. §-a (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit.
A sértett megszegte a KRESZ 21. §-ának (6) és (8) bekezdése rendelkezését, mert annak ellenére, hogy elsőbbsége volt a gyalogos-átkelőhelyen úgy lépett le az úttestre, hogy annak veszélytelenségéről nem győződött meg. A sértettnek ez a szabályszegése azonban a bekövetkezett balesettel nincs okozati összefüggésben.
A sértett a baleset következtében hámhúzódásos sérüléseket, valamint a jobb oldali felső állcsonttöréséhez társult jobb oldali arcüreg bevérzését, jobb oldali járomcsonttörést, súlyos fokú agyrázkódást és az agy állományában szétszórtabb, kisebb lencsényi vérzéseket szenvedett el. Az életveszélyes súlyos fokú agyrázkódásból és az agy állományában szétszórtan keletkező vérzéseiből adódóan a sértett tudatvesztéses kóma állapotába került. A traumás agyi károsodáshoz szövődményként gócos és süllyedéses kétoldali tüdőgyulladás lépett fel, mely légzési és keringési elégtelenségként 1991. április 27-én a sértett halálát okozta. Halála és a bekövetkezett baleset között közvetett okozati összefüggés volt, mivel a halálát a közvetlen baleseti sérülések következtében fellépő szövődmények okozták.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentésért és a mellékbüntetés enyhítése érdekében.
Az elsőfokú bíróság által rögzített tényállás kisebb hiányosság és pontatlanság miatt az iratok tartalma alapján az alábbiakkal szorult kiegészítésre, a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában biztosított lehetőségnél fogva:
A baleset helyszínén a Fő utca úttestjének teljes szélessége 12, 76 méter, amelyből - a vádlott haladását tekintve - a két jobb oldali forgalmi sáv szélessége 3,2-3,2 méter, azaz a teljes jobb oldali útfelület szélessége 6,4 méter. A sértett úttestre lépésekor a vádlott a gépkocsijával a későbbi elütés helyétől, mintegy 19-27 méterre volt.
A fenti kiegészítésekkel kapcsolatban a másodfokú bíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor akként foglalt állást a tényállás körében, hogy a sértettnek az úttestre lépése - vádlott adott haladási sebessége mellett - féktávolságon belül történt. Amennyiben a vádlott személygépkocsijával a biztonságosabb - kb. 30-35 km/órás - sebességgel közelíti meg a gyalogos-átkelőhelyet, a baleset bekövetkezése - a féktávolságon kívüli lelépésre tekintettel - elkerülhető lett volna.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy mind a vádlott, mind a sértett megszegte a közlekedése során a KRESZ rendelkezéseit.
A vádlott a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjában közlekedett, ahol több gyalogos-átkelőhely van kialakítva, így a fogalomirányító lámpák sárga villogására figyelemmel gyalogosok úttestre lépésére, áthaladására számítani kellett. Az sem kétséges, hogy a vádlott számára észlelhető volt az a körülmény, hogy az úttest mindkét oldalán, és a felezővonal térségében is áthaladni szándékozó gyalogosok tartózkodnak.
Ilyen közlekedési viszonyok mellett a vádlott által alkalmazott sebesség semmiképpen sem tekinthető biztonságosnak a gyalogos-átkelőhely megközelítése szempontjából. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a gyalogosokat elsőbbség illeti meg, ami ugyan nem abszolút érvényű, de független attól, hogy a gyalogos az úttest mely széléről kezdte meg az átkelést. A vádlott az általa választott sebesség mellett nem volt abban a helyzetben, hogy a fenti elsőbbségadási kötelezettségét teljesítse. Erre csupán akkor nyílt volna lehetősége, ha- a KRESZ 43. §-ának (2) bekezdésében írtakkal összhangban - fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedik, amely a baleset helyszínének térségében feltétlenül indokolt lett volna. A kifejtettekre tekintettel a vádlott nem hivatkozhat kellő alappal a szabályszegő magatartás és a baleset közötti okozati összefüggés hiányára.
Ugyanakkor a gyalogosok elsőbbségi helyzete a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen sem feltétlen. A gyalogos mindenkor köteles ugyanis eleget tenni a KRESZ 21. §-ának (5) és (8) bekezdésében részletezett kötelezettségének, azaz az úttestre csak akkor léphet, ha annak a veszélytelenségéről meggyőződött, illetőleg az úttestre váratlanul nem léphet. Ennek a kötelezettségének a gyermekkorú sértett nem tett eleget, amely szabályszegő magatartást az elsőfokú bíróság is helyesen rögzítette az ítéletében.
Nem értett viszont egyet a másodfokú bíróság a sértett szabályszegésének az értékelésével. Téves álláspontra helyezkedett a városi bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy azért nem valósult meg a sértett részéről közrehatás a baleset során, mert a vádlottnak az adott körülmények között - észlelve a gyalogosokat - már korábban meg kellett volna állnia a gyalogos-átkelőhely előtt. Az elsőfokú bíróság ily módon a közrehatás kérdését valójában nem a vádlott és a sértett viszonylatában, és nem a megvalósult cselekményhez képest vizsgálta. A közrehatás tekintetében való állásfoglalás kialakításakor minden esetben a baleset részvevőinek - így mindenekelőtt a sértett és a vádlott - közlekedési magatartásának az elemzéséből kell kiindulni, és azt kell vizsgálni, hogy melyek azok a szabályszegések, amelyek hiányában a baleset nem következett volna be. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a balesetben részt vevő személyek számára mikor vált nyilvánvalóvá vagy észlelhetővé a másik közlekedő személy szabályszegő magatartása, és az elhárításnak milyen lehetőségei álltak fenn.
Rámutat arra a másodfokú bíróság, hogy a gyalogost a KRESZ 26. §-ának (6) bekezdésében foglalt rendelkezés akkor is köti, ha a személygépkocsi a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedik. Az adott esetben az nem merült fel, hogy a vádlott gépkocsijának sebessége megtévesztő lett volna és a látási viszonyok is jók voltak. Nem kétséges tehát az, hogy a sértett anélkül lépett le az úttestre, hogy annak forgalmáról, az áthaladás veszélytelenségéről meggyőződött volna, és a vádlott járműve elé futva behaladására az adott sebesség mellett féktávolságon belül került sor, így a sértett szabályszegésének kellő időben való észlelésére, és a baleset elhárítására a vádlott részéről már nem volt objektív lehetőség. Ily módon a sértett szabályszegése a baleset létrejöttének egyik feltétele volt, s ekként a közrehatás megállapítható.
Nem vitás ugyanakkor az sem, hogy a vádlott túlzott sebességgel közelítette meg a gyalogos-átkelőhelyet, amelynek közvetlen környezetében gyalogosok tartózkodtak, így a felelősség hiányára nem hivatkozhat eredménnyel. Erre abban az esetben nyílna lehetősége, ha mérsékelt sebessége mellett következik be a baleset, a gyalogos hasonló szabályszegő magatartása folytán.
A bizonyítékok hibátlan mérlegelésével megállapított tényállásra tekintettel a felmentésre irányuló fellebbezések eredményre nem vezethettek. Az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és a cselekmény jogi minősítése is törvényes.
A büntetés kiszabása körében irányadó bűnösségi körülményeket a városi bíróság általában helyesen sorolta fel, további enyhítő körülmény azonban a baleset és a halálos eredmény közötti okozati összefüggés közvetett volta, valamint a sértett közreható magatartása. A bűnösségi körülmények ilyen irányú változására is figyelemmel, az elsőfokú bíróság helytállóan választotta meg az alkalmazásra kerülő büntetések nemét és a főbüntetés mértéke is kellően kifejezi a cselekmény tárgyi súlyát. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor lehetőséget látott a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre felfüggesztésére. Ezt indokolttá teszik a jelentősebb nyomatékú enyhítő körülmények.
Törvényesen került sor a pénzmellékbüntetés és a közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabására is. Ez utóbbi büntetés mértékét azonban a megyei bíróság eltúlzottan szigorúnak találta. A sértett jelentősebb súlyú közreható magatartására tekintettel - amelyet az elsőfokú bíróság nem értékelt - a másodfokú bíróság lehetőséget látott az eltiltás tartalmának nagyobb mértékű enyhítésére, ezért azt 2 év 6 hónapra mérsékelte. (Vas Megyei Bíróság Bf. 15/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás