PK BH 1995/700
PK BH 1995/700
1995.12.01.
Több lakóépület hőenergia-ellátása céljából létesült hőközpont használati joga az elhelyezését szolgáló helyiségre [Ptk. 169. §, 171. § (1) bek.]
Az alperes társasházban levő lakások korábban tanácsi bérlakások voltak, majd a bérlők megvásárolták a lakásokat. Korábban és jelenleg is a távhőszolgáltatást és a melegvízellátást a T. M. felperes biztosítja. A társasházban 158 négyzetméter helyiségben hőközpont üzemel, innen fűtik a házat és ezen kívül még két másik lakóépületet. A lakók a felperesnek fizetik a fűtés és a meleg víz díját. A fűtéshez szükséges hideg víz díját a Vízművek részére a felperes megelőlegezi, majd annak egy összegben való kifizetését a társasháztól, illetve korábban az IKV-tól kérte. A társasház 1991. augusztusa óta a hidegvíz-díjat nem fizette meg a felperesnek, ezért a felperes keresetében 593 312 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy ezt a vízmennyiséget másik két társasház is használta. Viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a hőközpontként használt helyiség után 1400 Ft/m2/év bérleti díj megfizetésére 1991. október 24-től.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a fűtést, illetve a hőszolgáltatási kötelezettségüket jogszabály írja elő, ennek megfelelően hosszú évek óta szolgáltatást nyújtanak az alperesnek, ezért az alperes érdekében a tulajdonukban lévő helyiségeket ingyenesen használhatják.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes a 9/1972. (XII. 7.) NIM rendelet 12. §-ának (1) bekezdése alapján nyújt távhőszolgáltatást az alperes részére. Az erre vonatkozó díjakat és annak megállapításának módját a 17/1991. (V. 30.) IKM rendelet 5. §-ának (6) bekezdése, majd a 29/1991. (X. 1.) IKM rendelet 5. §-ának (3) bekezdése szabályozza. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatásért az alperes díjfizetéssel tartozik, továbbá fizetnie kell a hidegvíz-mennyiségért, amit a felperes a fűtéshez felhasznál. Tekintettel arra, hogy az alperes ennek a kötelezettségének nem tett eleget, az elsőfokú bíróság kötelezte, hogy az 1991. augusztustól 1993 szeptemberéig terjedő időre 559 748 forint hidegvíz-díjat fizessen meg a felperesnek.
A viszontkeresetet az elsőfokú bíróság elutasította. Megállapította, hogy a társasház korábban állami tulajdonban lévő lakóépület volt, amelyben a lakások tanácsi bérlakások voltak. A távhőszolgáltatást hosszú évek óta - mióta a bérlők a lakásokba beköltöztek - a felperes végzi. Több más, hasonlóan épült lakóépületeknél nem minden lakóházban található egy-egy hőközpont, hanem célszerűségi szempontból 3-4 ház tartozik egy hőközponthoz, így vannak olyan lakóépületek, ahol nincs hőközpont. Az alperes társasházban hőközpont üzemel, innen fűtenek még másik két lakóépületet. Az IKV és a felperes között szóban és ráutaló magatartással szerződés jött létre, amely szerint a hőközpont helyiségét a felperes ingyen használja, ellenben a lakások részére távhőszolgáltatást nyújt. A társasház tulajdonostársai erről tudtak, amikor lakásukat megvásárolták. A volt állami tulajdonú lakások esetében jogutódok, a lakásokat változatlan feltételek mellett vásárolták meg, a távhőszolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételeket utólag önkényesen nem módosíthatják. Nem is lenne célszerű ezen a kialakult gyakorlaton változtatni, mert amennyiben a felperes köteles lenne megfizetni a magas bérleti díjat, kénytelen lenne a távhőszolgáltatás díját megemelni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, a kereset elutasítását és viszontkeresetének megfelelő döntés hozatalát kérte.
A másodfokú bíróság az alábbiakkal egészíti ki az elsőfokú bíróság ítéletének egyébként helyes indokait.
A rendelkezésre álló adatok szerint 1983-ban - amikor a jelenlegi társasház még nem alakult meg, és a lakások állami tulajdonban voltak, és az IKV kezelése alatt álltak, történt az épületnek a távfűtési rendszerbe való bekapcsolása. A Fővárosi Tanács 1/1967. számú rendelete (a távhőellátásról és melegvíz-szolgáltatásról) 4. §-ának (2) bekezdése szerint - amennyiben a berendezéseket a felperes üzemelteti - akkor az üzemeltetéshez szükséges (hőelosztó, tartózkodó stb.) helyiségeket az ingatlantulajdonos díjtalanul köteles a felperes rendelkezésére bocsátani és a helyiségek karbantartásáról a felperes gondoskodik. Ezek a rendelkezések az időközben tulajdonossá lett társasház-tulajdonosokra, mint jogutódra kötelezőek maradtak. Lényegében tehát használati jog alapításáról volt annak idején szó.
A Ptk. 171. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlanra közérdekből a külön jogszabályban feljogosított szervek javára - államigazgatási szervek határozatával - szolgalmat vagy más használati jogot lehet alapítani. A használati jog alapításáért kártalanítás jár. Ezt a kártalanítást az idézett tanácsi rendelet kizárta, egyébként az említett 1983-as időpontra tekintettel, az ezzel kapcsolatos tulajdonosi igény 5 év alatt elévült, és az az alperesi újabb tulajdonszerzéssel nem éledt fel. Az idézett rendelkezésekből következik, hogy a kártalanítás a használati jog alapításáért és nem a használatért jár, ez az igénye a jogosultnak az alapításkor nyílik meg és egyszeri. A használatért külön rendszeres használati díj nem jár kártalanításként. Ez következik abból is, hogy a Ptk. 171. §-ának (1) bekezdése "szolgalmi vagy más használati jog" alapításáról rendelkezik, és ezt a telki szolgalmat követően szabályozza, vagyis rá egyébként a telki szolgalom szabályai is irányadók (Ptk. 169. §). A Ptk. 169. §-a (2) bekezdésének rendelkezéséből pedig az is következik, hogy a felperest terheli az általa használt helyiség fenntartási és felújítási költsége.
Ha pedig az alperes haszontól is elesik, mert a perbeli helyiséget nem tudja jövedelmezőbb célra hasznosítani, igényét - egyéb feltételek fennállása esetén - a másik két társasházzal szemben érvényesítheti.
A felperes a fellebbezési eljárás során keresetét az időközben lejárt időszakra vonatkozó fűtési és meleg víz alapjául szolgáló hidegvíz-díjjal felemelte, azt az alperes összegszerűségében nem vitatta. Ezért a másodfokú bíróság ezzel az összeggel a marasztalás összegét felemelve az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Fővárosi Bíróság 53. Pf. XX. 21. 427/1994. sz.)
A jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.683/1995/6. számú ítéletével hatályában fenntartotta azzal, hogy a határozatban kifejtett elveket a 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet nem érintette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás