PK BH 1995/701
PK BH 1995/701
1995.12.01.
A haszonélvezeti jogról való lemondásra is a ,,lemondás'' általános szabályait kell alkalmazni, tehát kiterjesztő értelmezésnek nincs helye [Ptk. 199. §, 207.§].
A perbeli ingatlan tulajdonjogát 1938-ban vétel jogcímén egymás között egyenlő 1-1/4 arányban négy testvér: Sz. J.-né, K. I., K. Gy. és K. E. szerezte meg. Az ingatlanra emelt családi ház az 1939. augusztus 23-án kelt és K. E. és házastársa: Sz. A. nevére kiadott építési tervrajz alapján készült, abban K. E. és házastársa lakott.
1966. augusztus 31-én meghalt K. I.; a hagyatékához tartozó fenti 1/4 (2/8) ingatlanilletőség tulajdonjogát a telekkönyvi végzés alapján 1/8 részben túlélő házastársa: az alperes, további 1/8 részben pedig egymás között 1/16-1/16 arányban két fia: K. I. és K. Z. szerezte meg; ez utóbbi összesen 1/8 ingatlanilletőséget az alperes özvegyi haszonélvezeti joga terhelte.
K. E. és házastársa az 1967. július 17-én kelt adásvételi szerződéssel 15 000 forint vételárért megvásárolták Sz. J. né 1/4 tulajdoni illetőségét; K. Gy. pedig saját 1/4 tulajdoni illetőségét az 1967. október 20-án kelt ajándékozási szerződéssel - 8000 forint érték feltüntetésével - K. E. nek és házastársának ajándékozta.
K. E. és házastársa 1968. július 20-án adásvételi szerződést kötöttek az alperessel, valamint K. I.-vel és K. Z.-vel akiktől mint eladóktól az ingatlan összesen 1/4 tulajdoni illetőségét 15 000 forint vételárért megvásárolták. A szerződés 4. pontjában az eladók kijelentették, hogy "az adásvételi szerződés megkötésének napjáig az ingatlannak a tulajdonukat képező 1/4 része per- és tehermentes, miért is teljes szavatosságot vállalnak." A szerződés 6. pontja szerint "az ingatlan vevői a szerződés aláírásának napjától kezdve szedik a dolog hasznait, de viselik annak terheit is. A megjelölt időpont előtt ezen jog és kötelezettség az eladókat terheli, illetőleg jogosítja."
Az adásvételi szerződés alapján K. E. és házastársa javára a tulajdonjog bejegyzésre került; a megvásárolt ingatlanilletőség felén: az egészhez viszonyított 1/8 részén az alperes javára bejegyzett özvegyi haszonélvezeti jog fennmaradt.
Az ingatlanban 1991. évben bekövetkezett halálukig K. E. és házastársa lakott; az alperes az özvegyi haszonélvezeti joggal nem élt.
K. E. és házastársa az 1990. május 30-án kelt öröklési szerződéssel a kizárólagos tulajdonukban álló perbeni ingatlan örököseiül tartásuk ellenében a felpereseket nevezték meg. Az öröklési szerződés 4. pontja rögzíti, hogy az ingatlan 1/8 illetőségét az alperes javára bejegyzett özvegyi jog terheli.
A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az ingatlanon az alperes özvegyi haszonélvezeti joga nem áll fenn, mert az 1968. július 20-án kelt adásvételi szerződésben ellenérték fejében arról lemondott. Állításuk igazolásául előbb - adatok hiányában - azzal érveltek, hogy az alperes nem volt tulajdonos, ennek ellenére eladóként szerepelt, amelyre az özvegyi haszonélvezeti jogról való lemondása miatt volt szükség. Utóbb - a telekkönyvi bejegyzés ismertté válása után - arra hivatkoztak, hogy az alperes házastársa után az ingatlanilletőség tekintetében nem volt örökös, az nem tartozott a házastársi vagyonközösséghez sem, ezért a tulajdonjog bejegyzése tévesen történt. Hangsúlyozták: az adásvételi szerződésben külön rögzítették a szerződő felek, hogy az ingatlanilletőség eladása tehermentesen történt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az adásvételi szerződésben az özvegyi haszonélvezeti jogról nem mondott le, és ellenértéket sem kapott. Érvelt azzal, hogy az özvegyi haszonélvezeti jogról való lemondásról kifejezetten rendelkezni kellett volna, és annak ellenértékét összegszerűen meg kellett volna határozni. Álláspontja szerint az adásvételi szerződéshez az ő aláírására azért volt szükség, hogy mint haszonélvező az értékesítéshez hozzájárul; utóbb pedig akként nyilatkozott, hogy mint tulajdonostárs saját tulajdoni illetősége tekintetében volt eladó. Hivatkozott arra is, hogy a felperesek jogelődei az eltelt több mint húsz év alatt soha nem léptek fel vele szemben a haszonélvezeti jog törlése iránti igénnyel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a perbeni ingatlanon az alperes haszonélvezeti joga megszűnt. Az elsőfokú bíróság az adásvételi szerződés tartalmából, amely az alperest eladóként tüntette fel, és amelyet az alperes e minőségben aláírt, továbbá abból a szerződési nyilatkozatból, amely szerint az ingatlan tehermentes és ezért az eladók szavatosságot vállalnak, arra a következtetésre jutott, hogy a szerződő felek akarata az alperes haszonélvezeti jogának megszüntetésére irányult. Nem fogadta el azt az alperesi álláspontot, amely szerint a haszonélvezeti jog fenntartására irányuló szerződési akaratot az igazolja, hogy azt az ingatlan-nyilvántartásból nem törölték. Éppen ellenkezőleg: ha a szerződő felek a haszonélvezeti jog fenntartását kívánták volna, erre az adásvételi szerződésben kifejezetten utalnak. Ezzel szemben a szerződő felek ennek a jognak a megszüntetéséért vállaltak szavatosságot. Az a tény, hogy az alperes az adásvételi szerződésben eladóként volt feltüntetve, bizonyítja azt is, hogy a haszonélvezeti jogról ellenérték fejében mondott le, amelynek értékét a vételár magában foglalta.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint "a felperesek és jogelődeik között létrejött öröklési szerződés időpontjában mind a felperesek, mind pedig a jogelődeik tisztában voltak azzal, hogy az ingatlan 1/8 hányadát az alperes haszonélvezeti joga terheli. Ezt bizonyítja az öröklési szerződés 4. pontja, amelyben az eladók megállapítják azt a tényt, és még ebben a pontban rögzítik, hogy ezen túlmenően feltétlen szavatosságot vállalnak az ingatlan per-, teher- és igénymentességéért. A felperesek jogelődeinek 1968-tól, az alperessel az ingatlanra kötött adásvételi szerződés megkötésének időpontjától módjuk lett volna ezt a szerződést támadni vagy kérni, hogy az ingatlan-nyilvántartásból az alperes haszonélvezeti jogát töröljék. Ők azonban nem ezt tették, hanem az 1990. május 30-án a felperesekkel kötött öröklési szerződésben ismételten elismerve megerősítették az alperes haszonélvezeti jogát". A felpereseknek a szerződés megkötésétől számított egy éven belül a Ptk. 236. §-a alapján módjukban állt volna ezt a szerződést megtámadni. Ezt a jogvesztő határidőt azonban már lekésték. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az özvegyi haszonélvezeti jogról való lemondásnak kifejezettnek kell lennie, azt ráutaló magatartással nem lehet megtenni; az elsőfokú bíróságnak ezzel ellentétes értelmezése téves. "Az a tény, hogy az alperes a haszonélvezeti jogáról le nem mondott, a haszonélvezeti jog megváltása fejében pénzt senkitől nem kapott, annak meglétét a felperesek jogelődei 1990. május 30-án elismerték, a felperesek a törvényes határidőn belül az öröklési szerződést meg nem támadták, megalapozatlanná teszi kereseti kérelmüket."
A jogerős ítélet ellen a felperesek - jogszabálysértésre hivatkozással - felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az első fokú ítélet helybenhagyását kérték. Elsősorban a per során előadottakat megismételve arra hivatkoztak, hogy az alperes házastársának halála folytán meghozott hagyatékátadó végzés és a tulajdonjog bejegyzését elrendelő telekkönyvi végzés téves, ezért az alperes tulajdonosnak nem tekinthető. Az adásvételi szerződésben tehát az özvegyi haszonélvezeti jogról való lemondás okából szerepelt eladóként, ehhez képest pedig külön kifejezett lemondásra nem volt szükség. Egyébként az eladók az ingatlan tehermentességét is szavatolták, ami ugyancsak az özvegyi haszonélvezeti jog megszűnését bizonyítja. Érveltek azzal is, hogy a vételár az ingatlanilletőség teljes forgalmi értékében került kikötésre, amely nyilvánvalóan magában foglalta a haszonélvezeti jog ellenértékét is; annak, hogy a vételár felosztásáról a szerződés nem rendelkezett, nincs jelentősége a perbeni jogvita szempontjából.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, azt mindenben helytállónak tartotta.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A haszonélvezeti jogról való lemondásra - mint minden más jogról való lemondásra - irányadó az az általános szabály, hogy kifejezettnek kell lennie, és kiterjesztően nem értelmezhető [Ptk. 207. § (2) bek.]. A jogról való lemondás egyoldalú jognyilatkozat, amelyre a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 199. §). Érvényesülnek tehát a joglemondásra is a Ptk. 207. §-a (1) bekezdésének a szerződési nyilatkozat értelmezésére vonatkozó szabályai. Ebből következik, hogy ha a nyilatkozat nem egyértelmű, nem szakszerű, azt úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Erre az adott esetben az 1968. július 20-án kötött adásvételi szerződés tartalmának értelmezésével lehet eljutni. Az alperes az adásvételi szerződést, mint eladó kötötte meg; e minőségben szerződő félként való szerepeltetése szükségszerű volt: a telekkönyvi végzés alapján az eladott ingatlanilletőség felének tulajdonosa volt. Az adásvételi szerződés időpontjában fennálló tényleges telekkönyvi állapothoz képest pedig nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a tulajdonjoga bejegyzésére tévesen került-e sor vagy sem: a vevők csak az ilyen módon megszövegezett adásvételi szerződés alapján szerezhettek tulajdonjogot. Az alperes eladóként való feltüntetéséből tehát egymagában a haszonélvezeti jogról való lemondásra nem lehet következtetni.
A tulajdonjog átruházása mellett azonban a szerződés 4. pontja tartalmazza az eladóknak - tehát az alperesnek is - azt a nyilatkozatát, hogy az ingatlanilletőség tehermentes, amelyért teljes szavatosságot vállalnak; a 6. pontban pedig kifejezetten úgy rendelkeztek, hogy a szerződéskötés időpontjától a dolog hasznai - a terhek viselése mellett - a vevőket illeti meg, amely jog eddig az eladókat illette. A szerződéskötés időpontjában az eladott ingatlanilletőségen egyedüli teher az alperest megillető haszonélvezeti jog volt; a hasznok szedésének joga pedig a haszonélvezeti jog leglényegesebb tartalmi eleme. Az ingatlanilletőség tehermentes átruházására és a haszonélvezeti jog tartalmát kitevő haszonszedési jognak a vevők részére történő biztosítására vonatkozó nyilatkozatokból pedig kellő alappal vonható le az a következtetés, hogy az alperes akarata a haszonélvezeti jogról való lemondásra irányult. Ezt támasztja alá egyébként az ingatlanilletőség 15 000 forintban meghatározott vételára is, amely az 1967. július 17-én kötött adásvételi szerződésben meghatározott vételárral azonos, és ebből következően megfelelt az ingatlanilletőség teljes forgalmi értékének.
A vételár felosztása az eladók egymás közti elszámolására tartozik, az eladók erre vonatkozó kifejezett kívánsága nélkül az adásvételi szerződésnek nem szükségszerű kikötése - mint ahogy nem az a haszonélvezeti jog értékének külön feltüntetése sem. Az a tény pedig, hogy a vételár felosztása során az alperes milyen összeghez jutott, illetőleg igényt tartott-e az őt megillető összegre, az alperes és gyermekei közti megállapodásra tartozik, és a szerződési nyilatkozat értelmezése szempontjából közömbös.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a jogvita elbírálásánál nem az 1968. július 20-án kötött adásvételi szerződés, hanem az eladók és a felperesek között 1990. május 30-án létrejött öröklési szerződés tartalmának a vizsgálatából indult ki, és ez utóbbi szerződésnek a haszonélvezeti jog fennállását rögzítő 4. pontjából vont le az e szerződésben félként nem is szereplő alperes nyilatkozatának tartalmára vonatkozó megállapításokat.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság helyes ítéletét helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy az alperest a haszonélvezeti jog törlésének tűrésére kötelezte. (Legf. Bír. Pfv. V. 22. 011/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás