PK BH 1995/713
PK BH 1995/713
1995.12.01.
Az örökség reményében a tartásra nem köteles közeli hozzátartozó által nyújtott, az átlagos mértéket jelentősen meghaladó gondozás és ápolás együttesen olyan körülményként értékelhető, amely az ingyenesség alóli kivétel megállapítására lehetőséget ad [Ptk. 590. § (1) bek., PK 89. sz.].
A jogerős ítélet kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 216 000 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A megállapított tényállás szerint a felek édesanyja: B. I.-né örökhagyó az 1969-es évektől hasadásos elmezavarban szenvedett; a betegséghez utóbb egyéb betegségek is társultak, ennek következtében 1988-tól fizikai állapota jelentős mértékben rosszabbodott, szellemileg, érzelmileg pedig oly mértékben leépült, hogy 1989-ben a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte. Az örökhagyó élete utolsó öt évében többnyire ágyban fekvő beteg volt, és ápolásra, gondozásra szorult.
A bíróságok bizonyítottnak találták, hogy bár az örökhagyó ellátásában korábban az alperes volt édesapjuk segítségére, 1983-tól az örökhagyónak 1992. augusztus 31-én bekövetkezett haláláig a felperes nyújtott rendszeres segítséget a háztartásban és a beteg gondozásában. E szolgáltatások ellenértékének, mint hagyatéki tartozásnak az érvényesíthetőségével kapcsolatban a másodfokú bíróság kiemelte, hogy bár a Csjt.-nek a rokontartásra vonatkozó rendelkezései szerint a tartási kötelezettség az örökhagyó házastársát: a felek édesapját terhelte, a Csjt. azonban az "anyagi jellegű tartási kötelezettséget" szabályozza. A perbeni esetben viszont nem az örökhagyó tényleges eltartására, hanem súlyos betegsége folytán állandó gondozására volt szükség, amelyet az örökhagyó házastársa egyedül nem tudott ellátni. A gondozás ellátásában való segítségnyújtás tehát mindkét leszármazót terhelte, ezért a PK 89. számú állásfoglalás a felperes hagyatéki hitelezői igényének elbírálásánál irányadónak tekintendő.
Alaptalan az alperesnek az a védekezése, hogy a felperes nem örökségi juttatás ígérete ellenében gondozta az örökhagyót. "Kétségtelen, hogy az örökhagyó cselekvőképességet kizáró gondokság alatt állt, köztudott azonban, hogy ilyen jellegű megbetegedés esetében is vannak a betegnek tudatilag tiszta időszakai. Ebből következően a gondnokság alá helyezés ténye még nem zárta ki, hogy az örökhagyó tehetett olyan kijelentéseket, mely szerint bizonyos ingatlanait a felperesre kívánta hagyni." A gondozás ellenértékét a bíróságok a bizonyítási eljárás adatai alapján a kialakult bírói gyakorlatra hivatkozva mérlegeléssel, az egyes időszakokban a szolgáltatások mértékére tekintettel összesen 432 000 forintban határozták meg, amelynek fele összegét köteles az alperes örököstársának: a felperesnek megtéríteni.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint jogszabálysértő a bíróságoknak a tartási kötelezettséggel kapcsolatos álláspontja, de a PK 89. számú állásfoglalás alkalmazásával sem lehet a felperes igényének megalapozottságát megállapítani: a felperes ugyanis saját előadása szerint gyermeki szeretetből, tehát ellenszolgáltatás nélkül végezte az örökhagyó ápolását, gondozását. Ugyanakkor a cselekvőképtelen örökhagyó joghatályos ígéretet nem tehetett. Végül megalapozatlan a jogerős ítélet a szolgáltatások ellenértéke tekintetében is.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, álláspontja szerint annak meghozatalánál a bíróságok jogszabálysértést nem követtek el.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Csjt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a tartás fogalmába mindaz az ellátás beletartozik, ami az eltartott megélhetéséhez szükséges. A tartás tehát nem csak a szoros értelemben vett létfenntartási költségeket jelenti, hanem a szükséghez képest a gondozást, ápolást is. Az adott esetben a Csjt. 60. §-ának (1) bekezdése alapján az örökhagyó tartása házastársát terhelte. A tartás körébe tartozó gondozás, ápolás teljesítésére tehát az örökhagyó házastársa volt köteles. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes jogszabály-értelmezése téves.
A PK 89. számú állásfoglalás - a Ptk. 590. §-a (1) bekezdésének értelmezésével - arra vonatkozóan adott iránymutatást, hogy még a törvényen alapuló tartási kötelezettség esetében is van jogi lehetőség - meghatározott feltételek mellett - a tartási jellegű szolgáltatások ellenértékének hagyatéki tartozásként való érvényesítésére. Ebből azonban téves lenne olyan következtetést levonni, hogy más hozzátartozó ilyen igényt nem érvényesíthet. Éppen ellenkezőleg: a tartásra nem köteles közeli hozzátartozóra a Ptk. 590. §-ának (1) bekezdésében, minden más személyre pedig a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott vélelem ad általános szabályt a jogviták elbírálásához. Az adott esetben a felperes tartásra nem köteles közeli hozzátartozónak minősül, ezért hagyatéki hitelezői igényét a Ptk. 590. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján kell elbírálni. A Ptk. 590. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a körülményekből más nem következik, a közeli hozzátartozók között létrejött tartási szerződésből folyó kötelezettségek teljesítéséért ellenszolgáltatás nem jár. Az ítélkezési gyakorlat ilyen körülményként értékeli, ha az örökhagyó a halála esetére hagyatékából ígért juttatást, és ezzel mint ellenszolgáltatással kívánta a nyújtott szolgáltatásokat viszonozni. A perbeni esetben az örökhagyót a bíróság 1989-ben cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, ennélfogva jognyilatkozata a Ptk. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében semmis. A gondnokság alá helyezés e jogkövetkezményét nem érinti, ha az örökhagyó a felperes juttatására vonatkozó ígéretét állapotának ún. tiszta időszakában tette.
A cselekvőképtelen személy joghatályosnak nem tekinthető nyilatkozata és a huzamos időn keresztül teljesített, az átlagos mértéket jelentősen meghaladó gondozás és ápolás azonban együttesen olyan körülményként értékelhető, amely a Ptk. 590. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott ingyenes jelleg alóli kivétel megállapítására lehetőséget ad. A bíróságok tehát anyagi jogszabálysértést nem követtek el, amikor az adott esetben a felperes által nyújtott szolgáltatások visszterhes jellegét megállapították, és azok ellenértékét, mint hagyatéki tartozást vették figyelembe.
A szolgáltatások ellenértékét az eljárt bíróságok az örökhagyó állapotának és a beszerzett bizonyítékoknak együttes értékelésével mérlegelés alapján határozták meg az egyes időszakokra vonatkozóan átlagos havi összegszerűségekben. A Pp. 206. §-ára alapított mérlegelési jogkörben hozott jogerős határozat a felülvizsgálati eljárás során jogszabálysértés okából csak abban az esetben változtatható meg, ha a döntés hozatalára a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályok megsértésével került sor, így pl. ha a megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen vagy lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. Az adott esetben azonban ez nem állapítható meg. A bizonyítékok felülmérlegelésére pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs jogi lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - indokolásbeli módosítással és kiegészítéssel - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V. 22. 215/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás