GK BH 1995/721
GK BH 1995/721
1995.12.01.
I. A lízingszerződés lízingdíjra vonatkozó kikötése tévedés címén való megtámadására irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 210. § (1) bek.].
II. Az egész szerződés megdőlésének feltételei a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésének részbeni érvénytelensége esetén [Ptk. 239. §, 1993. évi XCII. tv. 40. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 374 001 Ft lízingdíjat és az összeg 1992. április hó 1. napjától a megfizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, 1 363 385 Ft lízingdíjat és ennek 1992. május hó 14. napjától a megfizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, 308 006 Ft késedelmi kamatot, valamint 202 740 Ft perköltséget.
Az ítélet indokolása szerint a felperes, mint lízingbeadó és az alperes, mint lízingbevevő 1990. április 6-án lízingszerződést kötöttek, amelynek alapján a felperes gépjárművet bocsátott az alperes rendelkezésére. A szerződés 13. pontja kimondta, hogy a nettó lízingdíj a lízingeszközök bruttó (áfát tartalmazó) vételárának 138,3 %-a, a nettó lízingdíjon felül 25% áfát kell megfizetni. A szerződés 18. pontja a felperes részére jogot adott - meghatározott feltételek fennállása esetén - a lízingdíj egyoldalú nyilatkozattal való megváltoztatására, a 29. pont pedig tartalmazta a felperes jogát a szerződés azonnali hatállyal való felmondására. A felperes a szerződést 1992. május hó 13. napján azonnali hatállyal felmondta, arra hivatkozva, hogy az alperes a szerződés szerinti lízingdíj-fizetési kötelezettségének nem tett eleget, és - az alperesnek a fizetésre történt eredménytelen felszólítását követően - követelését a bíróságnál érvényesítette.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében az alperes a szerződést kifogás útján megtámadta arra hivatkozva, hogy a szerződésnek a lízingdíjat tartalmazó 13. pontja tekintetében tévedésben volt, és tévedését a felperes okozta. A felperes ugyanis a 25%-os áfával növelt beszerzési ár alapján számította ki a lízingdíjat, holott áfát nem számolhatott volna el. Mivel a helyesen kiszámított lízingdíjat meghaladó összeget fizetett meg a felperesnek s így tartozása nincs, az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az ítélet indokolása szerint a felperes valóban nem volt jogosult áfa felszámítására, ennek azonban a per elbírálásának szempontjából nincs jelentősége. A felek a szerződésben a lízingdíjat határozták meg úgy, hogy annak számítási alapja a lízingeszközök bruttó, áfát tartalmazó vételára, ezt viszont jogszabály nem tiltja. Ha a lízingdíjat a nettó vételár alapján határozták volna meg, "azonos lízingdíj esetén a lízingszorzó a 138,3% helyett magasabb lett volna". Mivel a lízingdíj meghatározása a szerződésben egyértelmű, az alperes a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva alaptalanul támadta meg a szerződést, s a felperesnek a lízingdíjtartozások, a késedelmi kamataik, továbbá a perköltség megfizetése iránt előterjesztett keresete megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a felperes és az alperes által benyújtott fellebbezés alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest a felperes részére - 15 nap alatt - 734 838 Ft tőke, ennek 1992. július hó 3. napjától számított - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő összegű - kamata és 9750 Ft első, valamint másodfokú együttes perköltség megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította. Az ítélet szerint a felperes 34 073 Ft, míg az alperes 18 350 Ft fellebbezési eljárási illetéket köteles - az illetékhivatal felhívására - az államnak megfizetni.
A jogerős ítélet indokolása értelmében az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a szerződés megkötésekor lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt és tévedését a felperes okozta vagy legalábbis felismerhette. A felek a lízingdíj összegét szabadon állapítják meg, de "ha az annak alapjául szolgáló költségeket részletezik, azoknak valós kiadásoknak kell lenniük. A felek a nettó beszerzési költség 25%-át mindvégig áfaként kezelték, ezzel szemben a felperes által e címen a lízingdíj alapjába beállított összeg fiktív volt. Az alperes tévedése abban állt, hogy nem ismerte fel ennek az áfának a rendeltetését, ezt a felperes részéről olyan kiadásnak vélte, ami reá jogszerűen áthárítható, ezáltal része a lízingdíj alapját képező beszerzési költségnek". Az alperes tehát jogosult volt a szerződés megtámadására [Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése], amely a kikötött lízingdíj tekintetében érvénytelen.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete szerint a Ptk. 239. §-ának (2) bekezdésében foglalt - időközben hatályát vesztett, de az ügyben még irányadó - rendelkezés értelmében gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésének részbeni érvénytelensége esetén az érvénytelenség jogkövetkezményei csak az érvénytelen kikötésre vonatkoznak ugyan, a bíróság azonban az egész szerződést érvénytelenné nyilváníthatja. A lízingszerződés legjelentősebb elemében, a lízingdíj összegében érvénytelen, ezért a Legfelsőbb Bíróság az egész szerződést érvénytelenné, és - mivel a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet visszaállítani nem lehet - a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította [Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése], s a felek jogvitáját az általuk nyújtott szolgáltatások elszámolásával rendezte.
A jogerős ítélet indokolása kifejti, hogy a lízingdíj összege - figyelemmel a fellebbezési eljárás során beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleményben foglaltakra is - 1 963 764 Ft beszerzési költséget alapul véve, a 138,3%-os lízingszorzóval kiszámítva 2 715 886 Ft. A szerződés 18. pontja alapján tett nyilatkozatával 1991. március 15-től a felperes - a beszerzés forrását képező beruházási kölcsön kamatlábának 28%-ról 40%-ra emelkedése következtében - felemelt lízingdíjat érvényesített. Ez az említett időpontot követően esedékessé vált 1 697 427 Ft lízingdíj 12%-kal való felemelését jelentette, aminek folytán az alperest terhelő lízingdíj teljes összege 2 938 589 Ft-ot, fizetési kötelezettsége pedig - az említett összeget a 25%-os áfával megnövelve - 3 673 231 Ft-ot tett ki. Az ítélet indokolása részletes számításokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy az alperesnek ebből az összegből - tekintetbe véve az általa eddig megfizetett összegeket - még 734 838 Ft összegű tartozása áll fenn, amit - a jegybanki alapkamat kétszeres összegének megfelelő mértékű - kamatokkal együtt köteles a felperesnek megfizetni.
A jogerős ítélet ellen - a marasztalás összegének 1 565 468 Ft-ra és kamataira való felemelése érdekében - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben előadta, hogy a szerződés megtámadásának a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn. A szerződés 13. pontja egyértelműen meghatározta a lízingdíjat; a beszerzési értékre vetített 25%-os áfa a szerződésben az árképzés eszköze és nem a lízingbevevőre áthárítható adó. Az árképzés szempontjából közömbös, hogy fizetett-e áfát a lízingbeadó, és lehetőség van-e az áfa visszaigénylésére. A lízingdíjat a díjszámítás alapja (a nettó gépérték+áfa) és a lízingszorzó mértéke együttesen határozza meg; ha a lízingdíjszámítás alapjaként az áfát nem vették volna figyelembe, jóval magasabb lízingszorzót kellett volna alkalmazni. A bíróság jogerős ítéletében meghatározott összegű lízingdíj mellett a szerződéskötés időpontjában egyetlen "lízingcég" sem vállalta volna a pénzügyi lízing szolgáltatást az alperes részére; a "bíróság által megállapított lízingdíj feltűnően értékaránytalan" a szolgáltatáshoz képest. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítélete tehát nincs összhangban a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, amely kimondja, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, és a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha az eltérést jogszabály nem tiltja.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra is, hogy a szerződés megtámadásához a tévedésnek lényeges körülmény tekintetében kell fennállnia. A lízingdíj alapjául szolgáló összeg viszont nem lényeges körülmény, mert az alperest terhelő lízingdíj-fizetési kötelezettséget a szerződés 2. számú melléklete összegszerűen jelöli meg; a szerződés 13. pontjának a lízingdíj alapjára vonatkozó kikötése nem a szolgáltatás ellenértékét, hanem a kiszámításának metodikájában való megállapodást tartalmazza. Téves a felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet abból a szempontból is, hogy az a Ptk.-nak az 1993. évi XCII. törvénnyel történt módosítása előtti rendelkezésére hivatkozik. Igaz, hogy az 1993. évi XCII. törvény 40. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az új szabályokat csak a hatálybalépését (1993. november 1.) követően kötött szerződésekre kell alkalmazni, de az alól kivétel, ha a korábban hatályos rendelkezések alkalmazása olyan szerződés érvénytelenségét eredményezné, amely a törvény alapján érvényesnek minősülne. A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ezért jogszabálysértően alkalmazta a Ptk. 239. §-ának korábbi (2) bekezdésében foglalt, a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésének részbeni érvénytelenségének esetére irányadó rendelkezést. Ehelyett - a Ptk. új 239. §-ának megfelelően - a bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy a szerződést a felek az érvénytelen rész nélkül megkötötték volna-e vagy sem.
A felperes felülvizsgálati kérelmében - a Ptk. új 239. §-ának alkalmazásával kapcsolatban - annak vizsgálatát tartotta szükségesnek, hogy a szerződéskötéskor fennálló piaci viszonyok alapján az alperes a lízingszerződésen alapuló szolgáltatást máshonnan - a bíróság által vélelmezett - lényegesen kedvezőbb feltételek mellett beszerezhette-e. Véleménye szerint az alperesnek erre nem lett volna lehetősége. A felülvizsgálati tárgyaláson a felperes felülvizsgálati kérelmét fenntartotta. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és - az ügy érdemét tekintve - helytállóak a tényállásból levont jogi következtetései is. A jogerős ítélet megalapozott indokokra hivatkozva állapította meg, hogy az alperes a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján kellő alappal támadta meg a felperessel kötött lízingszerződést. Ebben a vonatkozásban ezért a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet - a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően, amely a 275/B. § folytán a felülvizsgálati eljárásban is irányadó - indokai alapján hagyta helyben.
Tévedett a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ugyanakkor abban, hogy az egész szerződés érvénytelenségével kapcsolatban egyedül a Ptk. korábban hatályosa 239. § (2) bekezdésében foglalt - rendelkezésére hivatkozott. Az 1993. évi XCII. törvény 40. §-ának (1) bekezdése alapján ugyanis abban az esetben, ha a korábban hatályos rendelkezés alkalmazása az egész szerződés érvénytelenségét eredményezné, de a szerződés - a lízingdíj összegére vonatkozó érvénytelen kikötés ellenére - a Ptk. új 239. §-a szerint érvényesnek minősülne, a perben az új rendelkezést kellene alkalmazni.
Az új rendelkezés alkalmazásának feltételei azonban a perben nem állnak fenn. A Ptk. jelenleg hatályos 239. §-a szerint ugyanis a szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés megdől, ha a felek a szerződést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. A felperes pedig felülvizsgálati kérelmében olyan egyértelmű nyilatkozatot tett, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletében foglaltaknak megfelelő összegű lízingdíj mellett a szerződést nem kötötte volna meg. A lízingdíj összegének meghatározása nélkül pedig lízingszerződés nem jöhet létre.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság Gf. I. 31. 342/1993/17. számú ítéletét-a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján, az indokolás említett kiegészítésével - hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Gf. I. 31. 342/1993. sz. - Gfv. X. 33. 020/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás