BK BH 1995/84
BK BH 1995/84
1995.02.01.
I. A testi sértési cselekmény sértettjének a tanúkénti kihallgatását mellőzni kell, ha éppen a sérelmére megvalósított cselekmény folytán olyan maradandó szellemi fogyatékosságot szenvedett, amely miatt tőle nem várható bizonyítékként értékelhető vallomás [Be. 65. § (1) bek. b) pont].
II. Befejezett kísérlet valósul meg, és nem kerülhet szóba az alkalmatlan tárgyon megvalósított kísérlet, ha a rablás egyik elkövetési mozzanatát – az életveszélyt okozó testi sértést – a terhelt már megvalósította, és a sértett ruházatának az ezt követő átkutatása után válik előtte nyilvánvalóvá, hogy a sértettnél nincs pénz [Btk. 17. § (2) bek., 16. §, 321. § (1) bek.].
III. A rablás társtettesi alakzata nem valósul meg, ha az elkövetők fennálló egységes akaratelhatározás ellenére az egyik elkövető sem az erőszak alkalmazásában, sem a dolog elvételében nem vesz részt; ilyen esetben a rabláshoz nyújtott bűnsegély megállapításának van helye [Btk. 20. § (2) bek., 21. § (2) bek., 321. § (1) bek.].
A megyei bíróság az I. r. vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérletében állapította meg, ezért őt - mint a rablásban különös visszaesőt - halmazati büntetésként 5 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá, hogy a városi bíróság korábbi ítéletével kapcsolatos végrehajtási kegyelem hatályát veszti; egyidejűleg ezzel az ítélettel összefüggésben engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.
A II. r. vádlott bűnösségét társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérletében és bevonulási kötelezettség megszegésének vétségében állapította meg, ezért halmazati büntetésként 1 év 8 hó börtönbüntetésre és 1 évi időtartamra a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 29 éves, többszörösen büntettet I. r. vádlott és a 22 éves II. r. vádlott 1992 decemberében alkalmi munkából éltek. A vádbeli napon a vádlottak munka közben is fogyasztottak szeszes italt, ezután pedig betértek az egyik italboltba, ahol ittas állapotba kerültek. Ugyanide tért be a 47 éves sértett is, aki az általa korábban nem ismert vádlottakkal együtt italozott. A sértett az italozás során egy ezerforintos bankjeggyel fizetett, amely felkeltette a vádlottak figyelmét, és miután a sértett elmondta, hogy nincs hol aludnia, a vádlottak közölték a sértettel, hogy ők tudnak egy megfelelő helyet, ahol a sértett az éjszakát eltöltheti. A sértett ebbe beleegyezett, de biztonságból a megmaradt pénzét a kocsma üzletvezetőjének megőrzésre átadta.
Este 9 óra tájban a vádlottak és a sértett autóbusszal az egyik ház alagsorába mentek, útközben az I. r. vádlott közölte a II. r. vádlottal, hogy a sértett pénzét el kellene venni, amibe a II. r. vádlott is beleegyezett.
Az ittas sértett a ház alagsorában levő egyik heverőre ledőlve nyomban elaludt, és ekkor az I. r. vádlott megkísérelte a sértett zsebeinek az átkutatását, de a sértett erre felriadt, és közölte, hogy nem hajlandó az éjszakát a vádlottakkal tölteni. A sértett hangoskodott, mire őt a II. r. vádlott pofon ütötte. Az I. r. vádlott attól tartva, hogy a hangoskodásra a ház lakói felfigyelnek, felszólította a vádlottársát, hogy a sértettet vigye ki a házból
A II. r. vádlottal a sértett az autóbusz-megálló irányába haladt, útközben az ittas sértett lökdösődött, mire a II. r. vádlott erőteljesen ismét arcul ütötte. Az ütés következtében a sértett a földre került, s ekkor a térden álló, feltápászkodni igyekvő sértetthez lépett az időközben odaérkező I. r. vádlott, aki a sértettet az acélbetétes munkavédelmi bakancsával egy esetben, a közepesnél nagyobb erővel fejbe rúgta. A rúgás a sértettet a nyakszirttájékon érte, és eszméletét vesztve a földre került. Ezután az I. r. vádlott átkutatta a sértett ruházatát, de pénzt nem talált. Ezt közölte vádlottársával, akinek ekkor jutott az eszébe, hogy a sértett az elindulás előtt a pénzét az italbolt vezetőjének átadta. A vádlottak ezután a sértettet a sorsára hagyták, eltávoztak, és a sértettre a reggeli órákban talált rá egy járókelő, akinek az értesítésére a mentők kórházba szállították. A sértett a bántalmazás következtében a nyakszirttájék zúzott jellegű szövetfolytonosság-megszakadását, az ajkak zúzott sebzését, és a nyakszirtsérülés vetületében koponyatörést, agyzúzódást, keményburok feletti és alatti vérzést szenvedett. A sérülés közvetlen életveszéllyel járt. A koponyaűri vérgyülem kialakulása miatt a kórházban a sértetten műtétet végeztek, és egy nagyméretű vérgyülemet távolítottak el, ennek ellenére a sértett maradandó testi és szellemi fogyatékosságot és súlyos egészségromlást szenvedett: a jobb alsó végtag bénulása és szellemi leépülés jelentkezett nála, mely állapot véglegesnek tekintendő. A II. r. vádlottnak a Hadkiegészítő Parancsnokság behívóparancsa folytán be kellett volna vonulnia tényleges katonai szolgálat teljesítésére. A vádlott azonban a behívóparancsnak nem tett eleget, ettől az időponttól kezdődően a szülei lakásán sem jelentkezett, hanem ismeretlen helyen tartózkodott.
A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért; a vádlottak és védőik a cselekmények téves minősítése miatt és enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és a vádlottakkal szemben lényegesen hosszabb időtartamú fő- és mellékbüntetés kiszabását indítványozta. Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok megtartásával folytatta le a büntetőeljárást. Az igazságügyi orvos szakértőt a tárgyalásra megidézte és meghallgatta, sőt kiegészítő orvos szakértői vélemény beszerzését is elrendelte a sértett aktuális állapotának a megállapítása végett, ezenkívül a tárgyaláson is sor került az igazságügyi orvos szakértő ismételt meghallgatására.
Nem sértett eljárási szabályt az elsőfokú bíróság, amikor a sértettnek a tárgyaláson történt meghallgatását - figyelemmel az igazságügyi orvos szakértői véleményre - mellőzte, minthogy a Be. 65. §-a (1) bekezdésének b) pontjára tekintettel a tanútól szellemi állapota folytán amúgy sem várható bizonyítékként értékelhető tanúvallomás.
Az elsőfokú bíróság a tényállást az I. r. vádlottnak a nyomozás során és a tárgyaláson tett - az ügy lényeges körülményeit illetően - egybehangzó, és a II. r. vádlottnak a nyomozás során tett beismerő vallomása alapján állapította meg, amelyek helytállóságát az igazságügyi orvos szakértői vélemény adatai mindenben alátámasztottak. A bizonyítékok köre teljes volt, az elsőfokú bíróságnak a mérlegeléssel kapcsolatos tevékenysége perrendszerű, az indokolási kötelezettség teljesítése pedig kifogástalan volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a tényállását irányadóként tekintette.
A megyei bíróság a megalapozott tények alapulvételével helyes jogi következtetést vont le a vádlottak bűnösségére. Téves a védelemnek az a hivatkozása, hogy a rablást megvalósító cselekmény tekintetében alkalmatlan tárgyon megvalósult kísérlet állapítható meg, amely a Btk. 17. §-ának (2) bekezdése értelmében a büntetés korlátlan enyhítésének a lehetőségét teremti meg. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a többmozzanatú bűncselekmények esetében, ha az egyik cselekménymozzanat véghezvitele után válik nyilvánvalóvá, hogy a kiszemelt elkövetési tárgy nincs a feltételezett helyen; befejezett kísérlet, és nem pedig alkalmatlan tárgyon végrehajtott kísérlet megállapításának van helye. Befejezett kísérlet valósul meg akkor is, ha pl. a zsebtolvaj üres zsebbe nyúl; ha a feltört ékszerkazetta üres; ha a dolog elleni erőszak útján feltört helyiségben nincs semmi érték stb.
Az I. r. vádlott annak érdekében alkalmazott életveszélyt is okozó testi sérülést a sértettnek, hogy a nála remélt pénzt elvegye. Miután pedig a bántalmazás folytán a sértett eszméletlenné vált, és a ruházatának átvizsgálása után megállapította, hogy a zsebei üresek, a két elkövetési tevékenységből - a személy elleni erőszakból és a dolog elvételéből - álló bűncselekmény egyik részcselekményét teljes egészében megvalósította, így a rablás bűntette kísérletének a megállapítása törvényes.
A szóban levő bűncselekmény tekintetében alaptalanul hivatkozott a védelem arra, is hogy az önkéntes eredményelhárítás is szóba kerülhet. Az I. r. vádlott szándéka a sértett pénzének az elvételére irányult, és ez kizárólag azért hiúsult meg, mivel a sértett - kellő előrelátással - a pénzét a vádlottak társaságában való elindulást megelőzően az italbolt vezetőjének megőrzés végett átadta. Így a Btk. 17. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása szóba sem kerülhet.
Ugyancsak törvényes az I. r. vádlott életveszélyt okozó testi sértés bűntettét megvalósító cselekményben a bűnösség megállapítása, és helyes az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a közvetlen életveszély - mint eredmény - tekintetében a vádlott eshetőleges szándéka állapítható meg. A sértett fejének, a nyakszirt tájékán az acélbetétes bakanccsal, nagy erővel megrúgása esetén a vádlott tudata feltétlenül átfogta, hogy magatartásának közvetlen folyományaként a sértett életveszélyes sérülést szenvedhet, és e következménybe belenyugodva cselekedett.
A cselekmény jogi minősítése körében tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a rablás kísérlete tekintetében a vádlottak Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettességét állapította meg. A társtettesség feltétele, hogy a több elkövető a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítsa meg. Ami az alanyi oldalon jelentkező ismérvet illeti, nem kétséges, hogy a II. r. vádlott előzetesen ismerte, hogy társa a sértett pénzének akár erőszak útján történő megszerzésére törekszik: az I. r. vádlottnak már a kocsmában tett kijelentése, majd az autóbuszon az utazás során kinyilatkoztatott egyértelmű megjegyzése, a ház alagsorában a társa részéről az alvónak hitt sértett ruházatának tapogatása alapján a II. r. vádlott tudata átfogta a társa szándékát, és ennek az elősegítése érdekében működött közre a sértettnek a ház alagsorába hívása, valamint a sértettnek az autóbusz-megállóhoz kísérése alkalmával. A II. r. vádlott a tárgyaláson maga is elismerte, hogy csak a társa részéről, a már eszméletlen sértett ruházatának a sikertelen átkutatása után jutott az eszébe, hogy a sértett az elindulás előtt a pénzét az italbolt vezetőjénél biztonságba helyezte.
Ugyanakkor a társtettesség tárgyi feltétele, a rablás tényállásához tartozó ismérv megvalósítása a II. r. vádlott részéről nem volt felismerhető. Igaz ugyan, hogy a II. r. vádlott a ház alagsorában, valamint az átjáró közelében is egy-egy esetben - utóbbi alkalommal nagyobb erővel - pofon ütötte a sértettet, mely utóbbi ütés - az orvos szakértő véleményével is igazoltan - nyolc napon belül gyógyuló testi sértést okozott, mindez azonban nem a rablás tényállásához tartozó erőszak vagy a dologelvétel véghezvitele érdekében, hanem azért történt, mert a sértett - akár ittassága folytán, akár más okból - meglökte őt. Az általa kifejtett említett magatartás tehát nem volt része sem a rablási erőszaknak, sem a dologelvétel biztosításának, ő pedig a sértett pénzének megszerzésében, a sértett ruházatának átkutatásában nem vett részt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a II. r. vádlott a rablás kísérlete tekintetében nem mint társtettes, hanem mint a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegéd működött közre, ehhez képest pedig az I. r. vádlott nem mint társtettes, hanem a Btk. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti önálló tettes valósította meg a bűntettének a kísérletét. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a vádlottak vagyon elleni bűncselekményének a jogi minősítése tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét a fentieknek megfelelően megváltoztatta.
A büntetés kiszabása körében az elsőfokú bíróság helyesen mérte fel a cselekmények és különösen az I. r. vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokát, nevezetesen, hogy az I. r. vádlott testi sértési cselekményének eredményeként a sértett egész életére kiható és végérvényessé vált maradandó testi és szellemi sérülést szenvedett, rokkanttá, munkaképtelenné vált. Az elsőfokú bíróság által felsorolt súlyosító körülményeken túlmenően az I. r. vádlott terhére jelentkezik az is, hogy korábban ugyancsak rablási cselekmény miatt ítélték szabadságvesztésre, s a speciális bűnismétlés alapozza meg a különös visszaesői minősítést. További súlyosító körülmény, hogy az I. r. vádlott a szóban forgó bűncselekményt a feltételes szabadság tartama alatt és a közkegyelmi rendelkezés várakozási ideje alatt követte el. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a fő- és mellékbüntetés súlyosítására irányuló ügyészi fellebbezést alaposnak találta, és e vádlottra kiszabott börtönbüntetés, valamint a közügyektől eltiltás tartamát 6-6 évre súlyosította.
A II. r. vádlott esetében további enyhítő körülmény a rablási cselekményben való bűnsegédi bűnrészesség, ezért e vádlott esetében a büntetés súlyosítására, illetőleg annak enyhítésére nem látott alapot, figyelemmel arra is, hogy ez a vádlott a sértett súlyos fokú egészségkárosodásáért büntetőjogilag nem tehető felelőssé. Ezért a II. r. vádlott tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését nem érintette.
Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései megfelelnek a büntető anyagi és eljárásjogi rendelkezéseknek, ezért ezt meghaladóan a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 3469/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás