• Tartalom

96/1995. (IX. 28.) OGY határozat

96/1995. (IX. 28.) OGY határozat

az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló általános megállapodás második, negyedik és ötödik számú jegyzőkönyveinek, valamint az Emberi Jogok Európai Bizottsága és Bírósága eljárásaiban részt vevő személyekre vonatkozó 1969. évi európai megállapodásnak a megerősítéséről1

1995.09.28.

Az Országgyűlés

1. megerősíti az Európa Tanács kiváltságairól és mentességeiről szóló általános megállapodás második, negyedik és ötödik számú jegyzőkönyveit, valamint az Emberi Jogok Európai Bizottsága és Bírósága eljárásaiban részt vevő személyekre vonatkozó 1969. évi európai megállapodást;

2. felhatalmazza a Kormányt, hogy a megerősítésről szóló okiratokat az Európa Tanács Főtitkáránál helyezze letétbe;

3. felhívja a Kormányt, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 16. §-ának (1) bekezdése alapján a jegyzőkönyvek és a megállapodás mielőbbi törvénybe iktatása érdekében, azok hatálybalépését követően, haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé a jegyzőkönyvek és a megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.

1

A határozatot az Országgyűlés az 1995. szeptember 19-i ülésnapján fogadta el. A határozatot a 72/2011. (X. 5.) OGY határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2011. október 6. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére