• Tartalom

1995. évi XCVII. törvény

1995. évi XCVII. törvény

a légiközlekedésről1

2024.01.01.

Magyarország légterében végzett repülések szabadsága, a légiközlekedésnek és az azzal összefüggő egyéb tevékenységnek, a légiközlekedés biztonságának, a nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítésének, valamint a polgári és az állami légiközlekedés együttműködésének továbbfejlesztése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:2

ELSŐ RÉSZ

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya a (2) bekezdésben említett kivételekkel

a)3 Magyarország légterében, illetve területén végzett légiközlekedésre és az azzal összefüggő tevékenységekre;

b) a magyar légijárművel (a továbbiakban: légijármű) az ország határán kívül végzett légiközlekedésre;

c) a légiközlekedésben és az azzal összefüggő tevékenységekben a részt vevő személyekkel, a légijárművekkel, a repülőterekkel és a légiközlekedéssel kapcsolatos létesítményekkel, berendezésekkel összefüggő jogviszonyokra

terjed ki.

(2)4 A légijárművel Magyarország légterén kívül, illetve külföldi légijárművel Magyarország légterében, illetve területén végzett légiközlekedésre és a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre e törvény hatálya nem terjed ki abban az esetben, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik.

(3)5 A 3922/91/EGK tanácsi rendeletnek a kereskedelmi célú repülőgépes közlekedési szolgáltatásokra alkalmazandó közös műszaki követelmények és közigazgatási eljárások tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. augusztus 20-i 859/2008/EK európai bizottsági rendelet (a továbbiakban: 859/2008/EK rendelet) e törvénnyel, valamint a munka törvénykönyvéről szóló törvénnyel együttesen alkalmazandó.

Légi szabadságjog

1/A. §6 A légifuvarozó – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése vagy eltérő viszonossági gyakorlat hiányában – jogosult utas, poggyász, áru vagy postai küldemény légi úton történő szállítására.

Az állam feladatai

2. § (1) Az állam feladatai:

a) a légiközlekedés fejlesztésére vonatkozó — az épített és a természetes környezet védelmével, valamint a gazdasági fejlődés igényeivel összehangolt — koncepciók jóváhagyása;

b) az a) pontban említett koncepciók végrehajtásának szervezése, a légiközlekedést érintő állami feladatok végrehajtásának koordinálása;

c) a légiközlekedés hatósági feladatainak ellátása;

d) a nemzetközi kapcsolatokban a légiközlekedéssel összefüggő érdekek és kötelezettségek érvényesítése;

e) a légiközlekedés ágazati irányításához szükséges adatgyűjtés elrendelése;

f) a légiközlekedés rendészeti feladatainak ellátása;

g) a légiközlekedés védelmével összefüggő biztonsági feladatok meghatározása és a feladatok ellátásának koordinálása;

h)7 az állami célú légiközlekedéssel összefüggő légiközlekedési feladatok ellátása;

i)8 országos légiforgalmi irányító, repülőtéri koordinációs, repüléstájékoztató, riasztó, légiforgalmi tájékoztató, léginavigációs és távközlési szolgálat fenntartása;

j) országos repülésmeteorológiai szolgálat fenntartása;

k)9 a bajba jutott vagy eltűnt légijárművek megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység elősegítésére a nemzetközi követelményeknek megfelelő légi kutató-mentő szolgálat fenntartása;

l) az állami tulajdonú kereskedelmi repülőterek és a nem állami tulajdonú repülőterek létesítésének engedélyezése és szakmai felügyelete;

m)10 a légiforgalmi irányító szakszemélyzet képzéséről való gondoskodás;

n) a légiközlekedéssel összefüggő tudományos kutatások koordinálása;

o)11 a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerében teljesítménytervek kidolgozása;

p)12 a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerében kidolgozott teljesítménytervek elfogadása és az Európai Bizottság számára történő elküldése.

a) az a), a b), az e) és a g) pontjaiban említett feladatokat a Kormány;

b)13 a d) és a p) pontban meghatározott feladatot a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: a miniszter);

c)14

d)15 az f) pontjában említett feladatot – a honvédelemért felelős miniszter által a légtér-szuverenitás védelme érdekében ellátott légvédelmi készenléti légtérfelügyelet kivételével – a rendészetért felelős miniszter és a közlekedésrendészetért felelős miniszter együttesen

e)16 a h) pontjában említett feladatot a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel, a rendészetért felelős miniszterrel, valamint az adópolitikáért felelős miniszterrel együttesen;

f)17 az i) és az m) pontjában említett feladatot a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel együttesen;

g)18 a j) pontjában említett feladatot a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, valamint a honvédelemért felelős miniszter együttesen;

h)19 a k) pontjában említett feladatot a honvédelemért felelős miniszter, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter és az egészségügyért felelős miniszterrel együttesen

i)20 a c), az l), n) és az o) pontjaiban felsorolt feladatokat a légiközlekedési hatóság

látja el.

(3)21 A miniszter látja el – az általa kijelölt szervezet útján – a légiközlekedés biztonságát és környezetvédelmét szolgáló kutatási, fejlesztési és koordinációs feladatokat. A kijelölt szervezet számára – a külön jogszabályban meghatározott forrásból a miniszter által vezetett minisztérium igazgatása terhére – a miniszter döntése alapján támogatás is nyújtható.

(3a)22 A miniszter látja el a fenntartható légijármű üzemanyagokkal kapcsolatos támogatási és fejlesztési feladatokat, valamint koordinálja azok végrehajtását.

(4)23 A légiközlekedési szakszemélyzeti képesítések és vizsgáztatói tanúsítás – ide nem értve a léginavigációs szolgáltatásokat nyújtó, valamint a léginavigációs szolgáltatások nyújtását közvetlenül támogató munkakörökben foglalkoztatottak képesítéseit és azok vizsgáztatói tanúsítását, valamint a légiutas-kísérők tanúsítványát – megszerzéséhez szükséges vizsgáztatást – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – e törvény felhatalmazása alapján a Kormány által a közúti közlekedési, a hajózási, valamint a vasúti vizsgáztatásra kijelölt közlekedési vizsgaközpont (a továbbiakban: légiközlekedési vizsgaközpont) végzi.

(4a)24 A személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szerv a vizsgaközpont adatkérése alapján a légiközlekedési szakszemélyzeti képesítések és vizsgáztatói tanúsítás megszerzéséhez szükséges vizsgára jelentkezők adatainak ellenőrzése céljából díjmentesen átadja a vizsgán résztvevők, valamint a vizsgára jelentkezők természetes személyazonosító adatait.

(4b)25 A személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szerv a légiközlekedési hatóság adatkérése alapján a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről, valamint a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzemben tartókról vezetett nyilvántartáshoz kapcsolódóan a kérelmezők adatainak ellenőrzése céljából díjmentesen átadja a résztvevők, valamint jelentkezők természetes személyazonosító adatait.

Hatósági jogkör

3. § (1)26 A légiközlekedés hatósági feladatait légiközlekedési hatóság látja el. A légiközlekedési hatóság az e törvényben, a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018. július 4-i (EU) 2018/1139 tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) és annak végrehajtási rendeleteiben meghatározott feladatai ellátását az előírt feltételek teljesülése esetén minősített szervezetekre átruházhatja.

(1a)27 Az e §-ban és a 33. § (1) bekezdésében meghatározott eljárások tekintetében sommás eljárásnak nincs helye.

(1b)28 Ha a légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel vagy tanúsítással kapcsolatos hivatalbóli eljárásban az ügyfél a hatóság erre irányuló felhívása ellenére – a hatóság által előírt határidőn belül – adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, a hatóság az engedélyt vagy tanúsítást felfüggesztheti az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséig. Ha a légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel vagy tanúsítással kapcsolatos hivatalbóli eljárásban az ügyfél más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős adatot valótlanul állít, a hatóság – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben foglalt jogkövetkezmények alkalmazásán túl – az engedélyt vagy tanúsítást egytől három évig terjedő időtartamra felfüggesztheti. Az ügyfél mindkét esetben a felfüggesztett engedélyt vagy tanúsítást köteles a hatóság számára visszaszolgáltatni.

(1c)29 A légiközlekedési hatóság eljárásaiban hiánypótlásra felhívásnak többször is helye van.

(1d)30 A légiközlekedési hatóság eljárásaiban hozott döntés akkor is módosítható vagy visszavonható, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sért.

(1e)31 Az ügyfél az adatok megjelölésével kérheti az iratbetekintési jog korlátozását üzleti és más méltányolható magánérdekének védelmében. A hatóság a kérelemnek – a körülmények körültekintő mérlegelése alapján – akkor ad helyt, ha az adatok megismerésének hiánya az iratbetekintésre jogosultakat nem akadályozza jogaik gyakorlásában. Ha a hatóság hivatalból nem tudja megállapítani, hogy az iratbetekintési kérelem benyújtásakor az iratbetekintés korlátozásának az okai fennállnak-e, az üzleti és más méltányolható magánérdek alapján védelemre jogosultat nyilatkozattételre hívja fel. Az iratbetekintés nem tagadható meg, ha a jogosult határidőben nem nyilatkozik.

(1f)32 A légiközlekedési hatóság eljárása felfüggeszthető, ha az előkérdés más szerv hatáskörébe tartozik, vagy a légiközlekedési hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

(1g)33 A légiközlekedési hatóság gazdasági célú légiközlekedési tevékenység vagy a légiközlekedéssel összefüggő tevékenység ellenőrzésével összefüggő eljárásában – ha a tevékenység gazdasági feltételeire vonatkozó követelményekkel kapcsolatos jogsértésre utaló adat merült fel –, az adóval összefüggő adatról, tényről, körülményről az állami adó- és vámhatóság a légiközlekedési hatóság erre irányuló megkeresésére, a megkereséstől számított 15 napon belül adatot szolgáltat.

(2)34 Az állami célú légiközlekedéssel összefüggő hatósági feladatokat katonai légügyi hatóság látja el.

(2a)35 A gazdasági célú légiközlekedési tevékenység első alkalommal történő engedélyezésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás esetén az ügyintézési határidő 55 nap.

(2b)36 Az ügyintézési határidő 90 nap a következő közigazgatási hatósági eljárásokban:

a) légijármű és légijármű-berendezés karbantartó szervezetek jóváhagyása,

b) légi jármű üzembentartási engedély kiadása, módosítása,

c) a légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légi alkalmasságának biztosításáról és az ezzel összefüggő feladatokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról szóló, 2014. november 26-i 1321/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet M. rész A. szakasz G. alrész szerinti folyamatos légialkalmasság-irányító szervezet jóváhagyása,

d) Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Minőségbiztosítási Program alapján lefolytatott eljárás,

e) légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása,

f) a polgári légiközlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (4) bekezdésében meghatározott eljárás,

g) a légiközlekedés-védelmi események kivizsgálása,

h) repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének engedélyezése,

i) légi járművet és légiközlekedéssel kapcsolatos eszközt tervező és gyártó szervezet tanúsítása,

j) repülőtér üzembentartási engedélyének kiadása, módosítása,

k) a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezetek védelmi programjának és azon alapuló belső minőségbiztosítási rendszerének és védelmi képzési tervének jóváhagyása,

l) a légiközlekedés-védelmi berendezések, eszközök és védelmi rendszerek üzembe helyezésének, működtetésének jóváhagyása,

m) repülésbiztonsági szervezet engedélyezése,

n)37 az állami célú légiközlekedéssel összefüggő repülésbiztonsági szervezet engedélyezése,

o)38

p)39 az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének engedélyezése.

q)40 a légiközlekedési szakszemélyzet repülőorvosi minősítésének másodlagos felülvizsgálati eljárása.

(2c)41 Az ügyintézési határidő 90 nap a frekvencia-hozzájárulással kapcsolatos előzetes nemzeti és nemzetközi frekvenciaegyeztetés, illetve frekvenciakoordináció során.

(2d)42 Az ügyintézési határidő 150 nap

a) a harmadik fél részére történő földi kiszolgálást végzők, valamint a saját kiszolgálásra jogosult repülőtér-használók kiválasztására irányuló,

b) a repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésére irányuló,

c)43 a légiközlekedési szakszemélyzet szakirányú képzéséhez, vizsgáztatásához és értékeléséhez szükséges engedélyek, képző szervezet engedélyek kiadására és módosítására irányuló,

d)44 repülésszimulációs oktatóeszköz engedélyének kiadására és módosítására irányuló,

e)45 a léginavigációs szolgálatok tanúsítására, valamint felügyeletére irányuló,

f)46 a repülés-egészségügyi központok engedélyeinek kiadására és módosítására irányuló,

g)47 az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér esetében a harmadik fél részére történő földi kiszolgálást végzők, valamint a saját kiszolgálásra jogosult repülőtér-használók kiválasztására irányuló,

h)48 az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésére irányuló,

i)49 az állami légiközlekedési szakszemélyzet szakirányú képzéséhez szükséges engedélyek, képző szervezet engedélyek kiadására és módosítására irányuló,

j)50 állami légiközlekedési szakszemélyzet oktatására használt repülésszimulációs oktatóeszköz engedélyének kiadására és módosítására irányuló,

k)51 az állami légijárművekkel és a pilóta nélküli állami légijárművekkel előforduló balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási,

l)52 az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű típusalkalmassági vizsgálatára irányuló

hatósági eljárásokban.

(2e)53 Az ügyintézési határidő 55 nap

a) a kereskedelmi repülőtér díjszabályzatának elfogadására, valamint a díjszabályzat módosításának jóváhagyására irányuló hatósági eljárásban,

b) a légijármű-lajstromozási bizonyítvány kiállítására, módosítására irányuló,

c) a légi járművek típusalkalmassági vizsgálatára irányuló,

d) a repülőtérrend jóváhagyására irányuló,

e) a légitársaság üzletszabályzatának és módosításának jóváhagyására irányuló, valamint

f) légiközlekedés védelmi tiszt kijelölésének jóváhagyására irányuló hatósági eljárásokban,

g)54 az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű nyilvántartásba vételére irányuló hatósági eljárásokban,

h)55

i)56 az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér repülőtérrendjének jóváhagyására irányuló hatósági eljárásokban.

j)57 a légiközlekedés-védelmi háttérellenőrzési eljárásban.

(2f)58 Az ügyintézési határidő 70 nap a katonai légügyi hatóság következő közigazgatási hatósági eljárásaiban:

a)59 állami légi jármű, pilóta nélküli állami légijármű, légijármű-berendezés és pilóta nélküli állami légijármű rendszer karbantartó szervezetek jóváhagyása,

b)60

c)61

d)62

(2g)63 Az ügyintézési határidő 4 hónap a katonai légügyi hatóság légi kutató-mentő tevékenység engedélyezésére vonatkozó közigazgatási hatósági eljárásában.

(2h)64 A légiközlekedési hatóság hatáskörébe tartozó, szakhatósági állásfoglalást igénylő azon közigazgatási hatósági ügyben, amely nem tartozik a 3. §-ban felsorolt eljárások közé, az ügyintézési határidő 100 nap.

(2i)65 Nem nyilvános a katonai légügyi hatóság eljárásai során hozott véglegessé vált határozat.

(2j)66 A katonai légügyi hatóság eljárásaiban 21 napon belül kell az eljárási cselekményt teljesíteni és a végzést meghozni.

(2k)67

(2l)68 A külföldi állami légi jármű magyar légtérbe való be- és átrepülésének engedélyezésére irányuló eljárásban sommás eljárásnak nincs helye.

(2m)69 A katonai légügyi hatóság eljárásaiban az ügyfél a kérelemhez 30 napnál régebbi előzetes szakhatósági állásfoglalást nem nyújthat be.

(2n)70 A katonai légügyi hatóság eljárásának költségeit kérelemre indult eljárás esetén a kérelmező ügyfél viseli.

(2o)71 A katonai légügyi hatóság eljárásában a tevékenység végzésétől történő eltiltás legfeljebb a döntés véglegessé válásától számított 365 napra szólhat. A katonai légügyi hatóság intézkedhet továbbá a tevékenység végzésének feltételhez kötéséről.

(3)72 A légiközlekedési hatóság eljárásáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét a miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.73

(3a)74 A légiközlekedési hatósági eljárással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj fizetése alól mentesül a Magyar Honvédség és a honvédelemért felelős miniszter közvetlen irányítása alá tartozó, nem gazdasági társasági formában működő szervezet.

(3b)75 A katonai légügyi hatóság eljárásáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(4)76 A katonai légügyi hatósági eljárással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól mentesül:

a) a Magyar Állam;

b) a helyi önkormányzatok és azok társulásai;

c)77 a Magyar Honvédség és a honvédelemért felelős miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek;

d)78 az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorizmust elhárító szerv (a továbbiakban együtt: rendőrség), a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vámhatóság, a katasztrófavédelem;

e) az állami (honvédelmi és rendvédelmi) szervezetek által – nemzetközi megállapodás alapján – bérelt, lízingelt légijárművek bérbeadója, lízingbeadója.

(5)79 A jogszabályban meghatározott veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésének, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbításának ellenőrzését a hivatásos katasztrófavédelmi szerv is végzi.

3/A. §80 (1)81 A légiközlekedési hatóság, vagy az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság a kérelmező és az eljárás egyéb résztvevője lakcímadatait, az ügyfél által választott kapcsolattartási formára vonatkozó adatot, valamint

a) a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyével összefüggésben a kérelmező a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása céljából az igazoláshoz szükséges egészségi állapotára, kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeket, alkalmassági minősítéseket, képesítéseket, továbbá, amennyiben a szakszolgálati engedély kiadásának feltétele, a nyelvvizsga eredményeket,

b) a légiközlekedési szakszemélyzet vizsgáztatásával összefüggésben a kérelmező vizsgázó vizsgaeredményeit,

c) a szakszemélyzet repülő-egészségügyi alkalmasság megállapításával és minősítésével összefüggésben a vizsgált személy, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása céljából az igazoláshoz szükséges egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó adatot, valamint az alkalmassági minősítéseket,

d) légi jármű üzemben tartási, légiközlekedési és légiközlekedéssel összefüggő tevékenység végzésével összefüggésben a tevékenységet végző szervezet szakmai irányítását ellátó személyek továbbá a közreműködő szakszemélyzet a) pont szerinti adatait,

e) a nemzeti minőségbiztosítási ellenőrök, védelmi oktatók, védelmi tisztek, meghatalmazott ügynökök, ismert természetes személyszállítók, a fedélzeti ellátmány vagy a repülőtéri készlet meghatalmazott természetes személy beszállítójának vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, valamint képesítéseit,

f)82 az eseti légtér kijelöléssel és a pilóta nélküli állami légijárművel kapcsolatos hatósági eljárással összefüggésben a kérelmező, a pilóta nélküli légijármű üzembentartó, a pilóta nélküli légijármű tulajdonos, a szakszemélyzet, a távoli pilóta és a segítő személy nevét, születési adatait, anyja nevét (a továbbiakban: természetes személyazonosító adatait), a kapcsolattartást biztosító e-mail-címét és telefonszámát, a tevékenység ellátásához szükséges egészségi állapotára, továbbá kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, képesítéseit,

g) a nyilvános repülőrendezvény tervezéséért és végrehajtásáért felelős igazgatónak a tevékenység ellátásához szükséges képesítés igazolására szolgáló adatait,

h) a légiközlekedési baleset, súlyos repülőesemény, repülőesemény, légiközlekedési rendellenesség közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálata során a légiközlekedési balesetben, a súlyos repülőeseményben, a repülőeseményben, illetve a légiközlekedési rendellenességben érintett személy személyes és egészségi állapotára vonatkozó adatokat, továbbá a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolására, továbbá a szakszolgálat ellátására vonatkozó adatait, és a képesítéseit,

i) a vizsgáztatók tanúsításra irányuló hatósági eljárással összefüggésben a kérelmező vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, valamint képesítéseit

a légiközlekedés biztonsága, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása valamint a véglegessé vált döntésben foglaltak ellenőrzése céljából, a kiadott engedély hatályának időtartama alatt kezeli.

(1a)83 A távoli pilóták képzésére jogosult szervezet a képzésre jelentkező személy természetes személyazonosító adatait a képzésre jelentkezéstől a képzés befejezését követően öt évig kezelheti. A távoli pilóták vizsgáztatására kijelölt szervezet jogosult a vizsgázó természetes személyazonosító adatait, valamint abban az esetben, ha a vizsgára jelentkezésnek az feltétele, az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó különleges adatait kezelni, továbbá a vizsgaeredményeket – ezek hitelességének utólagos igazolása céljából – a kompetenciatanúsítvány időbeli hatályának megszűnését követő öt évig nyilvántartani.

(2)84 A légiközlekedési hatóság az általa tanúsított vizsgáztatókról vezetett nyilvántartását honlapján közzéteszi. A nyilvántartás az engedélyben foglalt adatokat és a vizsgáztató elérhetőségeit tartalmazza azokkal a feladatkörökkel, amelyre tanúsítást kaptak.

(3)85 A légiközlekedési hatóság a légijármű lajstrom vezetésével összefüggésben a tulajdon védelméhez, a légiközlekedés biztonságának elősegítéséhez és a hatósági okmányok közhitelességének biztonságához fűződő közérdek érvényesítése érdekében a légijármű lajstromba történő felvételre irányuló eljárás kezdetétől a légijármű lajstromból való törlésétől számított három évig kezeli a légijármű tulajdonosának, és a légijármű üzembentartójának természetes személyazonosító adatait.

(4)86 A légiközlekedési hatóság a repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartók nyilvántartásának vezetésével, valamint a repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartókkal kapcsolatos hatósági eljárásokkal összefüggésben a légiközlekedés biztonságának elősegítése, a hatósági okmányok közhitelességének biztonságához fűződő közérdek érvényesítése, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása, a bűnüldözési tevékenységek és a hatósági felügyeleti eljárások elősegítése érdekében,

a) a pilóta nélküli légijármű üzembentartó, a pilóta nélküli légijármű tulajdonos, a szakszemélyzet és a távoli pilóta, a repülőeszköz tulajdonos, repülőeszköz üzembentartó

aa) személyazonosító adatait,

ab) lakcímét,

b) a pilóta, a távoli pilóta tevékenység ellátásához szükséges egészségi állapotára, kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, képesítéseit,

c) a kérelmező és a közreműködő szakszemélyzet telefonszámát,

d) a könnyű UAS-üzembentartói tanúsítványban megnevezett felelős pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartót segítő személy természetes személyazonosító adatait, és

e) az UAS-műveletek engedélyeztetéséért felelős személy természetes személyazonosító adatait és lakcímét

jogosult hatósági eljárás esetén, a döntés véglegessé válásának időpontjától számított öt évig, nyilvántartás esetén a nyilvántartásból való törléstől számított öt évig kezelni.

(5)87 A légiközlekedési hatóság jogosult a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1008/2008/EK rendelet) 4. cikke f) pontjának végrehajtásával összefüggésben a légifuvarozó tulajdonosának és a légifuvarozó tényleges irányítását vagy ellenőrzését gyakorló személynek a személyes adatait és állampolgárságára vonatkozó adatát kezelni.

(6)88 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel kapcsolatos feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az (1) bekezdés szerinti adatokat a tevékenység folytatása megszüntetésének bejelentését követő egy évig kezeli. A katonai légügyi hatóság az (1) bekezdés szerint kezelt, a légiközlekedési hatóság az (1), a (3), valamint a (4) bekezdés alapján kezelt személyes adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célokra felhasználhatja, azokból statisztikai célra adatokat szolgáltathat.

(7)89 A légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság vezetője a feladat- és hatáskörében minősítésre jogosult.90

(8)91 A védelmi oktató és védelmi tiszt kijelölésének jóváhagyása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a légiközlekedési hatóság a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet Melléklet 11.1.3. pont b) alpontja alapján a kérelmezőnek a bűnügyi nyilvántartásból megkért adatait a kijelölés jóváhagyása iránti kérelem jóváhagyási eljárásának befejezéséig kezeli.

(9)92 A pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályok megsértése miatt indult eljárással összefüggésben az eljáró hatóság a pilóta nélküli légijárművet használatba adó üzembentartó és a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő, valamint távoli pilóta természetes személy esetén a személyazonosító adataira, lakcímére, jogi személy esetén annak megnevezésére, székhelyére vonatkozó adatokat az eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és a döntés meghozatala, a jogorvoslati eljárások lefolytatása érdekében a pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályok megsértése miatt indult eljárás kezdetétől kezeli a döntés véglegessé válásától számított öt év elteltéig.

(10)93 A légiközlekedési vizsgaközpont az e törvényben, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban meghatározott vizsgáztatási tevékenységével összefüggésben jogosult a légiközlekedési szakszemélyzeti képesítések megszerzéséhez szükséges vizsgára jelentkező és a vizsgát tett személy természetes személyazonosító adatait, képesítéssel kapcsolatos adatait kezelni és ezek hitelességének utólagos igazolása céljából – uniós jogi aktus vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában – nyilvántartani a vizsga teljesítését követő 40 évig.

3/B. §94 (1)95 A légiközlekedési hatóság jogosult külföldi lajstromba felvett polgári légijárművet (a továbbiakban: külföldi légijármű) és annak személyzetét Magyarország területén ellenőrizni. A légiközlekedési hatóság az ellenőrzésről jelentést készít.

(2) A légiközlekedési hatóság az ellenőrzés befejezése után a légijármű parancsnokát vagy a légijármű üzemben tartójának képviselőjét tájékoztatja az ellenőrzés eredményéről. Amennyiben a légiközlekedési hatóság az ellenőrzése során észleli, hogy a külföldi légijármű vagy annak személyzete a nemzetközi szerződésekben foglalt feltételeknek nem felel meg, a jelentést megküldi a légijármű üzemben tartójának és az érintett külföldi állam légiközlekedési hatóságának.

(3)96 A légiközlekedési hatóság a jelentést haladéktalanul az Európai Bizottság, valamint – kérésükre – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok légiközlekedési hatóságai és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség rendelkezésére bocsátja.

(4)97 Amennyiben a jelentés lehetséges biztonsági kockázatra utal, vagy a jelentés szerint a légijármű nem felel meg a nemzetközi biztonsági előírásoknak és a repülés biztonságát veszélyezteti, a jelentést késedelem nélkül meg kell küldeni az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamennyi állam légiközlekedési hatóságának és az Európai Bizottságnak.

(5) Az ellenőrzés eredményéről a légiközlekedési hatóság tájékoztathatja más állam légiközlekedési hatóságát, továbbá az érintett nemzetközi szervezeteket.

(6) Abban az esetben, ha a légiközlekedési hatóság – a (2) bekezdésben meghatározottakon túl – a külföldi légijármű olyan sérüléséről vagy meghibásodásáról szerez tudomást, amely a repülés biztonságát veszélyezteti, a légijármű további repülését azonnali hatállyal megtiltja a sérülés vagy a meghibásodás kijavításáig. Erről tájékoztatja a közlekedésbiztonsági szervet, valamint a légijármű üzemben tartójának és lajstromozó államának légiközlekedési hatóságát.

(7) A légiközlekedési hatóság az ellenőrzés során tudomására jutott adatokat csak a légiközlekedés biztonságára vonatkozó intézkedéseivel összefüggésben használhatja fel. A légijármű hiányosságára vagy hibájára vonatkozóan önkéntesen adott információval összefüggésben a jelentés az információt adó személy adatait nem tartalmazhatja.

(8)98 A légiközlekedési hatóság az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam légiközlekedési hatóságától kapott információkat, a külföldi légijárművel kapcsolatban összegyűjtött, az ellenőrzés során tudomására jutott adatokat és a jelentést – a (2), (4), (5) és (6) bekezdésben szereplő kivétellel – csak az Európai Bizottságnak, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok légiközlekedési hatóságának továbbíthatja.

3/C. §99 (1)100 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – meghatározott típusú légijárművekre, légiközlekedéssel kapcsolatos termékekre, alkatrészekre, berendezésekre vonatkozóan légialkalmassági határozatot bocsát ki. Az eljárásban az ügyfél jogai az érintett típushoz tartozó minden, Magyarország Légijármű Lajstromába vett légijármű tulajdonosát, bérlőjét és üzemben tartóját megilletik.

(2)101 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – üzemben tartási határozatban megtilthatja, korlátozhatja, bizonyos feltételek teljesítéséhez kötheti a légijárművekkel való üzemelést. Az eljárásban az ügyfél jogai a határozattal érintett minden légijármű tulajdonosát, bérlőjét és üzemben tartóját megilletik.

(3)102 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – a repülés biztonságát veszélyeztető helyzet észlelése esetén a léginavigációs szolgáltatókra és az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózat átjárhatóságáról szóló, 2005. március 10-i 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott bejelentett szervezetekre vonatkozóan léginavigációs biztonsági határozatot bocsát ki.

(4)103 A légiközlekedési hatóság a polgári légiközlekedés védelmének szabályait megállapító kormányrendeletben foglalt feladatainak ellátása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal, valamint az egységes légiközlekedés-védelmi követelményrendszer végrehajtásához szükséges intézkedések meghatározásáról szóló uniós jogi aktusokkal összhangban – a 67. § (1) bekezdésben foglalt szervezetekre és személyekre, illetve ezek meghatározott körére vonatkozóan nemzeti légiközlekedés-védelmi határozatot bocsáthat ki.

(5)104 A légiközlekedési hatóság az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozatot ad ki, ha az engedélyes bejelentése alapján, vagy ha eljárása során hivatalból észleli, hogy az eszköz, berendezés, alkatrész vagy eljárás hibája következtében a légiközlekedés biztonságát veszélyeztető helyzet áll fenn.

(6)105 Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozat az alábbiakat is tartalmazza:

a) a biztonságot veszélyeztető helyzet megjelölése,

b) az érintett eszköz, berendezés, alkatrész vagy eljárás megjelölése,

c) a szükséges intézkedések és azok indokolása,

d) a szükséges intézkedések végrehajtásának határideje.

(7)106

(8)107 Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozat anyagi jogi okból történő módosítása vagy visszavonása, illetve közigazgatási per eredményeként történő hatályon kívül helyezése esetén a légiközlekedési hatóság azonos tényállás alapján más ügyekben hozott határozatait megfelelően módosítja vagy visszavonja.

(9)108 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott határozatokat a légiközlekedési hatóság a honlapján, a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi, valamint az (1) bekezdés szerinti határozatot az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek tájékoztatás céljából megküldi.

(10)109 A légiközlekedési hatóság meghatározza és honlapján közzéteszi azokat az általa készített kérelem-formanyomtatványokat és kitöltési útmutatókat, amelyeket az eljárás indításához az ügyfél használni köteles, továbbá

a) az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint annak végrehajtási rendeleteiben meghatározott, minimális megfelelési követelményekkel, nemzetközi útmutatókkal összefüggő,

b) a nemzeti szabályozás alá tartozó polgári légiközlekedési területre vonatkozó jogszabályokkal összefüggő, jogszabályi szintű szabályozást nem igénylő általános és egyedi jellegű, e törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok alapján figyelembe veendő,

c) a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet függelékeihez szorosan kapcsolódó, megfelelő végrehajtásukhoz szükséges ICAO-dokumentumokban foglalt részletes műszaki követelmények e törvény, valamint a végrehajtására kiadott rendelet alapján figyelembe veendő részét tartalmazó

– jogszabály által meghatározott módon kiadott – dokumentumokat.

(11)110 A légiközlekedési hatóság e törvény alapján meghatározott feltételek jogszerű teljesítése, valamint a repülésbiztonság megfelelő szintjének biztosítása érdekében teljesíti jogszabályokban meghatározott közzétételi kötelezettségét.

(12)111 A légiközlekedési hatósági eljárásban részt vevők a (10) bekezdésben meghatározott, a légiközlekedési hatóság honlapján erre a célra létrehozott felületen közzétett – a jogszabályokkal összhangban kialakított – műszaki és szakmai követelményeket betartva kötelesek eljárni.

3/D. §112 (1)113

(2)114

3/E. §115 (1) A légiközlekedési hatóság jogosult külföldi légijármű felett a hatósági felügyelet átvételére, amennyiben a külföldi légijárművet a légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező üzemben tartó tartja üzemben és a légiközlekedési hatóság a lajstromozó állam légiközlekedési hatóságával megállapodást kötött, a megállapodásban szereplő feladatok tekintetében.

(2)116 A légiközlekedési hatóság jogosult Magyarország Légijármű Lajstromába felvett polgári légijármű felett a hatósági felügyelet és jogkör átadására, amennyiben a légijárművet külföldi légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező üzemben tartó tartja üzemben és a légiközlekedési hatóság a külföldi légiközlekedési hatósággal megállapodást kötött, a megállapodásban szereplő feladatok tekintetében.

3/F. §117 (1) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a 3. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében ellenőrzi:

a) a veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésére, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbítására vonatkozó jogszabályi előírások betartását,

b) a veszélyes áruk repülőtér területén végzett átrakását, tárolását, kivéve a légi jármű fedélzetére történő átrakást.

(2) Ha a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az ellenőrzés során jogszabálysértést állapít meg, a külön jogszabályban foglaltak szerinti intézkedést és bírságot alkalmaz.

(3) Az e § alapján tett jogszerű intézkedésből eredő kárért a jogszabálysértővel szemben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv felelősséggel nem tartozik.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzési jogkör az állami célú légiközlekedésre nem terjed ki.

(5)118 Állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű fedélzetén elhelyezett veszélyes áruk szállítás előtti ellenőrzésére a katonai légügyi hatóság, a légijármű parancsnoka, a légiközlekedési szakszemélyzet és – honvédelmi érintettség esetén – a Magyar Honvédség logisztikai támogatásáért felelős szervezetének képviselője jogosult.

3/G. §119 A légiközlekedésben a Kormány rendeletében meghatározott vonatkoztatási rendszereket kell alkalmazni.

A veszélyes áruk szállításának ellenőrzésével és szankcionálásával kapcsolatos hatósági eljárás120

3/H. §121 A veszélyes áru szállításának és a szállításhoz kapcsolódó tevékenységnek a hatósági ellenőrzése kizárólag hivatalból indul, az ügyfél saját maga hatósági ellenőrzés alá vonását nem kérheti.

3/I. §122 A területi szinten hozott elsőfokú, azonnali eljárási cselekményt tartalmazó hatósági döntéssel szemben fellebbezésnek van helye.

MÁSODIK RÉSZ

A MAGYAR LÉGTÉR

A magyar légtér

4. §123 A magyar légtérben az állam – a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről, valamint a légiforgalmi szolgálatok ellátásának szabályairól szóló jogszabály rendelkezéseinek megfelelően – léginavigációs, távközlési és légtér-ellenőrzési szolgálatot lát el.

5. § (1)124 A miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel – valamint a b) pont ba) alpontjában és a h) pontban említett környezetvédelmi érdekből korlátozott légtér esetében a környezetvédelemért felelős miniszterrel is – egyetértésben rendeletben jelöli ki a magyar légtérnek

a) a légiközlekedés által igénybe vehető részét, amely lehet

aa) ellenőrzött légtér: ahol légiforgalmi irányítás működik,

ab) nem ellenőrzött légtér: ahol repüléstájékoztató szolgálat igénybevételével a légijármű-vezető saját felelősségére közlekedik;

b) a légiközlekedés által korlátozottan igénybe vehető részét, amely lehet

ba) korlátozott légtér: ahol a légiközlekedés meghatározott és közzétett feltételekkel, elsősorban az emberi egészség és a környezet védelme, valamint a légtér-szuverenitás biztosítása érdekében korlátozott,

bb) időszakosan korlátozott légtér: amit az állami repülések céljára ideiglenesen elkülönítenek;

c) azt a részét, ahol kijelölt időben a légiközlekedésre veszélyes tevékenység folyik (veszélyes légtér);

d) azt a részét, ahol a légiközlekedés tilos (tiltott légtér), mivel légiközlekedési baleset a területen található földi létesítmény jellege miatt tömegszerencsétlenséget idézhet elő;

e) azt a részét és azokat a feltételeket, ahol és amelyekkel a légi járművek sebessége a hang terjedési sebességét átlépheti;

f) azt a részét, ahol a légiforgalmi szolgálatokat nemzetközi szerződés alapján a szomszédos országok, illetve a szakosított nemzetközi szervezet illetékes légiforgalmi szolgálati egysége látja el;

g) azt a részét, ahol pilóta nélküli légijárművek, valamint pilóta nélküli állami légijárművek használata, a légtérrel érintett területen található létesítmény jellege vagy az ott folytatott tevékenység jellege miatt tilos;

h) azt a részét, amely a pilóta nélküli légijárművek használatára korlátozottan vehető igénybe közbiztonsági, nemzetbiztonsági, honvédelmi, rendvédelmi, repülésbiztonsági, környezetvédelmi érdekekből vagy a magánélethez való jog védelme érdekében.

(2)125 Az (1) bekezdés b) pontjának ba) alpontja szerinti korlátozott légtérnek a környezet védelme érdekében történő kijelölésére a környezetvédelemért felelős miniszter a miniszternek javaslatot tehet.

(3)126 A magyar légtér – a pilóta nélküli játék légijármű kivételével – pilóta nélküli légijárművel végrehajtott UAS-művelethez lakott terület felett eseti légtér kijelölése esetén vehető igénybe.

(4)127 A (3) bekezdéstől eltérően a magyar légtérben a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 136. §-a szerinti jogi személy közszolgálati médiaszolgáltatási feladatai ellátása érdekében működtetett pilóta nélküli légijármű lakott terület felett eseti légtér kijelölése nélkül jogosult UAS-műveletet végrehajtani, továbbá a környezetvédelmi érdekből korlátozott légtérben is UAS-műveletet végrehajtani, a kormányhivatal előzetes tájékoztatása mellett.

A magyar légtér igénybevétele

6. § (1) A magyar légteret az a légijármű veheti igénybe,

a) amely felségjellel és lajstromjellel, illetőleg jogszabályban meghatározott egyéb azonosító jelzéssel rendelkezik, továbbá

b)128 amelynek vezetője a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság által kiadott szakszolgálati engedéllyel rendelkezik, repülőeszköz és pilóta nélküli légijármű esetében a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel.

(2)129 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti feltétel nem vonatkozik a kiképzés ideje alatt légijárművezető-növendék által vezetett légijárműre, valamint az állami célú légiközlekedésben a szakszolgálati engedély megszerzésére, megújítására irányuló képzés, vagy típus átképzés alatt álló személy által vezetett állami légijárműre.

(3)130 Külföldi polgári légijármű a magyar légteret az (1) bekezdésben meghatározott feltételekkel, nemzetközi szerződés alapján, ennek hiányában a légiközlekedési hatóság egyedi repülési engedélyével veheti igénybe.

(4)131 Az ellenőrzött légtérben történő repülésekhez – ideértve az olyan külföldi légijárműnek a magyar légtérbe való berepülését is, amely számára a magyar légtér használatát nemzetközi szerződés, vagy a (3) bekezdésben meghatározott engedély lehetővé teszi – légiforgalmi irányítói engedély szükséges. Az ellenőrzött légtérbe való berepüléshez légvédelmi készenléti valós repülés esetében nincs szükség légiforgalmi irányítói engedélyre. Pilóta nélküli légijárművel, valamint pilóta nélküli állami légijárművel végrehajtott, ellenőrzött légtérben történő UAS-művelet esetén a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet a feltételek meghatározása mellett felmentést adhat a légiforgalmi irányítói engedély megkérése alól.

(5)132 A magyar légtérben a pilóta nélküli légijármű-rendszerek távirányításához szükséges berendezést és a pilóta nélküli légijárműre rögzített hasznos teher vagy bármilyen eszköz adatkommunikációjához szükséges berendezést üzemeltetni a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökének a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló rendeletének megfelelően lehet.

(6)133 A magyar légtér pilóta nélküli légijárművel és pilóta nélküli állami légijárművel jogszerűen végrehajtott UAS-műveletre – ide nem értve a zárt térben az ingatlan tulajdonosának vagy használójának jóváhagyásával végrehajtott UAS-műveletet – a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás kormányrendeletben meghatározott használatával vehető igénybe.

7. §134 (1)135 Külföldi állami légi járműnek a magyar légtérbe való berepülése iránti kérelmet – a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a külpolitikáért felelős miniszternek kell benyújtani. A külpolitikáért felelős miniszter a kérelmet a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendeletben meghatározott módon továbbítja a légiközlekedési hatóságnak.

(1a)136 A légiközlekedési hatóság a külpolitikáért felelős miniszter, a katonai légügyi hatóság, továbbá a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendeletben megjelölt polgári és Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat hozzájárulásával engedélyezi a külföldi állami légi járműnek a magyar légtérbe való berepülését.

(1b)137

(2) A külföldi állami légijármű számára kibocsátott egyszeri vagy többszöri be-, illetve átrepülési engedély nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályban előírt más engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.

(2a)138 Az Alaptörvény 47. cikke szerinti csapatmozgások esetén a diplomáciai kérelem alóli mentesség nem mentesít a csapatmozgásra vonatkozó közjogi engedély alól. A diplomáciai kérelem alóli mentességgel rendelkező államok ilyen esetben megfelelő időben kötelesek engedélyt kérni.

(3) NATO tagország, valamint az Európai Unió tagállama állami légijárművének a magyar légtérbe való belépéséhez nem szükséges az (1) bekezdésben meghatározott engedély kérése. A NATO tagállam, valamint az Európai Unió tagállama állami légijárművének a magyar légtérbe való belépése a nemzetközi előírásoknak megfelelő repülési terv benyújtásával történik.

(4)139 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti szolgálatot teljesítő külföldi állami légijárműnek feladata végrehajtásával összefüggésben repülési tervet nem kell benyújtania, a magyar légtérbe történő berepülését – a Kormány előzetes döntése alapján – a Magyar Honvédség Légierő Ügyeletes Parancsnoka engedélyezi.

8. § A magyar légtér igénybevételének, felügyeletének, az igénybevétel korlátozásának és tiltásának szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.140

9. § (1) A magyar légtér igénybevételéért díjat kell fizetni.

(2)141 A légtér igénybevételi díj fizetésének feltételeit, mértékét és a díj fizetése alóli mentesség eseteit a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.142

(3)143 Az (1) bekezdésben meghatározott díjra vonatkozó, 60 napnál régebbi, lejárt követelés esetén a díj fizetésére kötelezettel szemben a légiforgalmi szolgáltatás megtagadható.

A magyar légtér jogosulatlan igénybevétele

10. § (1) A magyar légtérben a nemzetbiztonság, a közrend és a közbiztonság érdekében azonosítás céljából bármely légijármű feltartóztatható, és meghatározott esetben leszállásra szólítható fel.

(2)144 A feltartóztatott légijárműnek a leszállásra való felszólítást, illetőleg jelzést haladéktalanul követnie kell. A felszólításnak nem engedelmeskedő légijárművet a nemzetközi jogban elfogadott eszközökkel (pl. állami légijármű által) kényszeríteni lehet, azonban a légijármű ellen – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 102. § (3) és (9) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – nem alkalmazható fegyver, és a légijármű fedélzetén lévő személyek és a légijármű biztonsága más módon sem veszélyeztethető.

(2a)145 A magyar légtérben a nemzetbiztonság, a közrend, a repülésbiztonság és a közbiztonság érdekében, az arra jogosított szervezetek a pilóta nélküli légijárműveket detektálhatják, leszállásra szólíthatják fel, feltartóztathatják és jogszabályban meghatározott esetben elektronikai úton zavarhatják, valamint elektronikai vagy mechanikai úton földre kényszeríthetik a frekvenciahasználatra vonatkozó szabályok betartásával.

(2b)146 A feltartóztatott pilóta nélküli légijárműnek a leszállásra való felszólítást, jelzést haladéktalanul követnie kell. A felszólításnak nem engedelmeskedő pilóta nélküli légijárművet a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglalt esetekben földre lehet kényszeríteni.

(3) Ha külföldi állami légijármű engedély nélkül repül be a magyar légtérbe, illetve a magyar légteret jogosulatlanul használja és a leszállásra utasító felszólításnak, jelzésnek nem tesz eleget, akkor a nemzetközi jogban elfogadott eszközök (pl. állami légijármű által leszállásra kényszerítés) alkalmazhatók.

(4)147 A légiközlekedési hatóság döntése alapján köteles a légvédelmi készenléti szolgálat riasztásával kapcsolatosan keletkezett költségeknek a Magyar Honvédség részére történő megtérítésére az, aki felróható magatartásával a riasztást eredményező eseményt okozta.

11. § A 10. § (1) bekezdésében említett meghatározott eseteket és a magyar légtér jogosulatlan igénybevétele esetén a követendő eljárás szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.148

HARMADIK RÉSZ

A LÉGIKÖZLEKEDÉS

I. Fejezet

A légijármű nyilvántartása és azonosító jelzései

A légijármű lajstrom

12. § (1)149 A magyar polgári légijármű – a pilóta nélküli légijármű és a repülőeszköz kivételével – a légiközlekedésben akkor vehet részt, ha a légiközlekedési hatóság Magyarország Légijármű Lajstromába (a továbbiakban: lajstrom) felvette. A légiközlekedési hatóság a lajstromba vételről lajstromozási bizonyítványt és lajstromjelet ad ki.

(2)150 A magyar állami légijárművet, a pilóta nélküli állami légijárművet és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli légijármű üzembentartóját a katonai légügyi hatóság veszi nyilvántartásba.

(3) A lajstromba és a katonai légügyi hatóság nyilvántartásába vett légijármű magyar légijárműnek minősül.

(4)151 A lajstrom igazolja a légi jármű adatait, ezen belül a légi jármű tulajdonjogát, az egyéb jogokat és kötelességeket,, valamint a bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló kezelt vagyonba tartozó tulajdonjog tényét.

(5)152 A lajstromozásra kötelezett légijármű üzemben tartója, a 19. § (2) bekezdésében foglaltak esetén a légijármű tulajdonosa üzemeltetési bázisként Magyarország területén lévő repülőteret határoz meg, ahol vagy ahonnan a légijármű üzemben tartását végzi vagy szervezi.

(6) A lajstromba vett légijárműre — a lajstromba történt bejegyzéssel — jelzálogot lehet alapítani.

(7) A lajstrom nyilvános, közhiteles nyilvántartás. A bejegyzett adatokról a légiközlekedési hatóság — kérelemre — tájékoztatást (kivonatot) ad.

13. §153 A légiközlekedési hatóság a lajstromba felveszi a biztonságos repülésre alkalmas polgári légijárművet, amely más állam légijármű lajstromában nem szerepel, légialkalmassági bizonyítvánnyal és – az Európai Gazdasági Térség területén kívülről történő behozatal esetén – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állami vámhatóság vámkezelését igazoló okmánnyal rendelkezik. Bérelt légijármű lajstromba vétele esetén a tulajdonos hozzájárulása szükséges a lajstromba vételhez.

14. § (1) A légijárművet a lajstromból törölni kell, ha

a) a tulajdonos a törlést kérte;

b) az üzemben tartását végleg megszüntették;

c) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált;

d) megsemmisült;

e) állandóan külföldön tartják üzemben és nem lehetséges a magyar légiközlekedési hatóság szakmai felügyelete.

(2)154 Nem törölhető a légijármű a lajstromból mindaddig, amíg a bejegyzett jog jogosultjának kiegyenlítetlen követelése áll fenn, kivéve, ha a jogosult a légijármű lajstromból való törléséhez hozzájárul.

15. § (1)155 A lajstromba vétel feltételeit, a bejegyzés tartalmának, módosításának és törlésének részletes szabályait a miniszter rendeletben határozza meg.156

(2)157 A lajstromba vételért, a lajstromból való törlésért és a lajstrom kivonatáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét a miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.158

15/A. §159 A légiközlekedési hatóság által vezetett lajstromból a Nemzeti Információs Központ törvényben meghatározott, a szervezett bűnözés elleni fellépés, elemzés-értékelés, valamint hírigény teljesítése céljából gyűjtött adatok gyűjtésének, felhasználásának és ellenőrzésének koordinációjával összefüggő feladatai ellátása érdekében az adatkezelés céljának megjelölésével, egyedi adatigényléssel adatot kérhet.

A légijármű felségjele és lajstromjele

16. § (1) A polgári légijármű felségjele a piros-fehér-zöld színjelzés és a HA betűcsoport.

(2) A lajstromba vett légijárművön — külön jogszabályban meghatározott módon — fel kell tüntetni a felségjelet és a lajstromjelet.

A légijármű nyilvántartás

17. §160 (1) A légiközlekedési hatóság nyilvántartást vezet a repülőeszközökről, a pilóta nélküli játék légijármű kivételével a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről, valamint pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartókról.

(2) A repülőeszköz és pilóta nélküli légijármű-rendszer – a pilóta nélküli játék légijármű kivételével – akkor veheti igénybe a magyar légteret, ha a légiközlekedési hatóság nyilvántartásba vette.

(3) Bérelt pilóta nélküli légijármű-rendszer és repülőeszköz nyilvántartásba vétele esetén a tulajdonos hozzájárulása szükséges a nyilvántartásba vételhez.

(4) A pilóta nélküli légijármű-rendszerek nyilvántartása – a pilóta nélküli légijármű-rendszerek jogszerű használatának ellenőrzése érdekében – tartalmazza

a) a természetes személy tulajdonos esetén a tulajdonos természetes személyazonosító adatait, a lakcímét,

b) a jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

c) a tulajdonos e-mail-címét, telefonszámát, jogi személy esetén a kapcsolattartó e-mail címét és telefonszámát,

d) a pilóta nélküli légijármű gyártójának nevét,

e)161 a pilóta nélküli légijármű típusát, altípusát – a saját építésű pilóta nélküli légijárművek kivételével – a sorozatszámát, valamint

f) a légiközlekedési hatóság által generált nyilvántartási jelet.

(5) A (4) bekezdés szerinti nyilvántartás a (4) bekezdés d)–f) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) A légiközlekedési hatóság a pilóta nélküli légijármű-rendszert a tulajdonos kérésére törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzemben tartását végleg megszüntették;

b) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált; vagy

c) megsemmisült.

(7) Az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikk (5) bekezdésében meghatározott pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartóinak nyilvántartása tartalmazza

a) a természetes személy üzembentartó esetén az üzembentartó természetes személyazonosító adatait, valamint lakcímét,

b) a jogi személy üzembentartó esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

c) az üzembentartó e-mail-címét, telefonszámát, jogi személy esetén a kapcsolattartó e-mail-címét és telefonszámát,

d) – amennyiben azt jogszabály előírja – a kötelező felelősségbiztosítási kötvény számát,

e) a légiközlekedési hatóság által generált nyilvántartási számot, valamint

f) az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikk (2) bekezdés e) és f) pontja szerinti nyilatkozatokat.

(8) A (7) bekezdés szerinti nyilvántartás a (7) bekezdés d)–f) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(9) Ha a (7) bekezdésben meghatározott pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója és tulajdonosa nem azonos, a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója a légiközlekedési hatóság részére bejelenti az általa üzemben tartott pilóta nélküli légijármű nyilvántartási jelét.

(10) A pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartót a légiközlekedési hatóság törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzembentartó kéri, vagy

b) az üzembentartó meghal, vagy jogutód nélkül megszűnik.

(11) A (4) és (7) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vételt az UAS-műveletek megkezdését megelőzően legalább tíz nappal kell kérelmezni.

(12) A tulajdonos a (4) bekezdés szerinti nyilvántartásban, a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartó pedig a (7) bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatokban bekövetkezett változásokat 15 napon belül bejelenti a légiközlekedési hatóság részére.

(13) A repülőeszköz-nyilvántartás – a repülőeszközök jogszerű használatának ellenőrzése érdekében – az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a repülőeszköz fajtáját,

b) a repülőeszköz azonosító jelét,

c) a repülőeszköz gyártmányát, típusát, altípusát, a méretét,

d) a repülőeszköz gyártási számát,

e) a repülőeszköz gyártása évét,

f) a repülőeszköz megfelelőségi tanúsítványa, vagy a korlátozott megfelelőségi tanúsítványa minősítését, kiadásának dátumát, valamint a megfelelőségi tanúsítvány időbeli hatályának dátumát,

g) a repülőeszköz törzskönyvi számát,

h) természetes személy tulajdonos esetén a tulajdonos természetes személyazonosító adatait, valamint a lakcímét,

i) jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

j) természetes személy üzembentartó esetén az üzembentartó természetes személyazonosító adatait, valamint a lakcímét,

k) jogi személy üzembentartó esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét.

(14) A (13) bekezdés szerinti nyilvántartás a (13) bekezdés a)–g) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(15) A légiközlekedési hatóság a repülőeszközt a tulajdonos kérésére törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzemben tartását végleg megszüntették;

b) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált; vagy

c) megsemmisült.

(16)162 A repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartók nyilvántartásba vételéért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(17)163 A légiközlekedési hatóság az ügyfél kérelmére a pilóta nélküli légijármű-rendszer nyilvántartásba vételéről a (4) bekezdés szerinti, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek üzembentartói nyilvántartásba vételéről pedig a (7) bekezdésben meghatározott adattartalommal igazolást állít ki. Az ügyfél az igazolásért igazgatási szolgáltatási díjat fizet.

(18)164 A légiközlekedési hatóság a nyilvántartásba vételről az ügyfél erre irányuló kérelme és igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében a (13) bekezdésben szereplő adatokkal megegyező tartalommal igazolást állít ki a tulajdonos és a tanúsító szervezet részére.

(19)165 A nyilvántartásba vett pilóta nélküli légijárművön az üzembentartó nyilvántartási száma mellett jól látható módon fel kell tüntetni az eszköz nyilvántartási jelét is.

17/A. §166 A repülőeszközökről és a pilóta nélküli légijárművekről vezetett nyilvántartásból a Nemzeti Információs Központ törvényben meghatározott, a szervezett bűnözés elleni fellépés, elemzés-értékelés, valamint hírigény teljesítése céljából gyűjtött adatok gyűjtésének, felhasználásának és ellenőrzésének koordinációjával összefüggő feladatai ellátása érdekében az adatkezelés céljának megjelölésével, egyedi adatigényléssel adatot kérhet.

Az állami légijármű nyilvántartása és jelzései

18. §167 (1)168 A magyar állami légijármű felségjele a piros-fehér-zöld színjelzés. A szövetséges fegyveres erők kötelékében alkalmazni tervezett állami légijárműveken alacsony láthatóságú felségjel felfesthető. Az állami légijármű jelzéseinek részletes szabályait a Kormány rendeletben szabályozza.

(2)169 Az állami légi jármű nyilvántartásának szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

II. Fejezet

Engedélyek és bejelentési kötelezettség

Az üzemben tartási engedély

19. § (1) Üzemben tartási engedély szükséges

a)170 a gazdasági célú légiközlekedési tevékenységet végző lajstromozásra kötelezett légijármű,

b) a repülőtér,

c)171 a légiközlekedést szolgáló légiforgalmi földi berendezés

üzemben tartásához.

(2)172 Nem kell üzemben tartási engedély az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű üzemben tartásához.

(3)173 Az üzemben tartási engedélyt a légiközlekedési hatóság adja ki. Ha az üzemben tartási engedély tárgya rádióberendezés vagy rádióberendezést foglal magában, abban az esetben a légiközlekedési hatóság az engedélyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által külön jogszabály alapján kiadott rádióengedély megléte esetén adja ki.

(4)174 Az állami repülések céljára szolgáló repülőtér, valamint a közös felhasználású repülőtér és az állami repülések céljaira légiközlekedést szolgáló légiforgalmi földi berendezés üzemben tartására a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(5) Ha az üzemben tartó az engedélyben és a jogszabályban előírt feltételeket súlyosan vagy tartósan megszegi, akkor az üzemben tartási engedélyt a kiadó hatóság felfüggeszti, vagy visszavonja.

(6)175 A polgári légiközlekedés tekintetében az üzembentartási engedély kiadásának, felfüggesztésének és visszavonásának eljárásjogi szabályait, az üzembentartási engedély kötelező tartalmi elemeit, valamint az (1) bekezdés b) pontja tekintetében az üzemben tartás feltételeit a Kormány rendeletben állapítja meg.176

(7)177 A légiközlekedési hatóság a kiadott üzemben tartási engedélyekről nyilvántartást vezet, amely nyilvántartás tartalmazza:

a) az üzemben tartó nevét, címét, székhelyét és bázishelyét,

b) az engedélyezett légiközlekedési tevékenység megnevezését,

c) az engedélyezett légijármű-típus megnevezését,

d) az engedélyezett légijármű lajstromjelét, ha az üzemben tartás légiszállítás céljából történik,

e) annak a földrajzi területnek a megjelölését, ahol az üzemben tartás végezhető,

f) a repülés végrehajtásának kiegészítő feltételeit,

g)178 az üzemben tartási engedély időbeli hatályát.

(7a)179 Az üzemben tartási engedélyekről vezetett nyilvántartás a (7) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában – a (7) bekezdés a) pontjában foglalt adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(8)180 A polgári légiközlekedés tekintetében az üzemben tartás feltételeit az (1) bekezdés a) és c) pontjában és a (3) bekezdésben meghatározott esetekben a miniszter állapítja meg.

(9)181 A (4) bekezdésben meghatározott esetben az üzemben tartás feltételeit a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben állapítja meg.

Különleges engedélyek

20. § (1)182 A légijárművön, valamint a légiközlekedési tevékenység és légiközlekedéssel összefüggő tevékenység során fedélzeti rádióberendezés üzemeltetéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság külön jogszabály alapján kiadott egyedi engedélye szükséges.

(2)183 Veszélyes áru, valamint a légiforgalomban részt vevő polgári légijárművön hadianyag és hadifelszerelés a Kormány által rendeletben meghatározott engedéllyel továbbítható.

(3)184 Veszélyes áruk polgári légijármű által történő továbbításával kapcsolatos ismeretek oktatása és vizsgáztatása a Kormány rendeletében meghatározott engedéllyel végezhető.

(4)185 Légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges.

(5)186 Légijárműből végzett légi távérzékelés végrehajtásához a légi távérzékelés engedélyezésének és a távérzékelési adatok használatának rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott engedély szükséges.

(6)187 A veszélyes áru légi úton történő továbbítása során a külföldről érkező veszélyes áru repülőtérre érkezését, illetve a veszélyes áru légi úton történő továbbítását a földi kiszolgáló szervezet, annak hiányában a feladó vagy a repülőtér üzemben tartója, a veszélyes áruk légi szállításának a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által végzett ellenőrzésére vonatkozó eljárás szabályait megállapító jogszabályban meghatározottak szerint köteles bejelenteni a katasztrófavédelmi szerv részére.

20/A. §188 (1)189 Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály légiközlekedési szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, továbbá rendelkezik a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2)190 Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát

a) polgári célú légiközlekedéssel összefüggő szakértői tevékenység esetén a légiközlekedési hatóságnak,

b) állami célú légiközlekedéssel kapcsolatos szakértői tevékenység esetén a katonai légügyi hatóságnak, vagy – a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében – a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara)

bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait, lakcímét, elérhetőségét és iskolai végzettségét.

(3)191 A légiközlekedési hatóság, a katonai légügyi hatóság, illetve a kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult – a (2) bekezdés szerinti – bejelentést tevő személyekről a tevékenység folytatása megszüntetésének bejelentését követő egy évig nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét a szakértői tevékenység végzésére jogosult által választott kapcsolattartási formára vonatkozó adatot és iskolai végzettségét.

(4) Ha hatósági eljárásban légiközlekedési szakkérdésben szakértő kirendelése szükséges, és jogszabály meghatározott szakértő igénybevételét nem írja elő, e § szerinti szakértőt, ennek hiányában az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértőt kell kirendelni.

(5)192 A légiközlekedési hatóság, a katonai légügyi hatóság, vagy a kamara a légiközlekedési szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, és hogy nem áll-e a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a légiközlekedési hatóság, a katonai légügyi hatóság, vagy a kamara adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint hogy a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6)193 Az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a légiközlekedési hatóság, a katonai légügyi hatóság, vagy a kamara a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés véglegessé válásáig kezeli.

20/B. §194 (1)195 A 20. § (4) bekezdését a tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

(2) A 22. §-t, a 29. §-t, a 30. §-t és a 34. §-t a légiközlekedési tevékenységnek és a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

(3)196 A légijárművel folytatott, gazdasági célú légiközlekedési tevékenységnek nem minősülő személyszállítás és árufuvarozás (ideértve a postai küldemények fuvarozását is), továbbá a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés, a légijárművel végzett egészségügyi mentőrepülés és az állami légijárművel és pilóta nélküli állami légijárművel végzett repülés határon átnyúló szolgáltatás keretében nem folytatható.

21. §197 Állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű polgári célú igénybevételéhez a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

III. Fejezet

A légiközlekedési, valamint a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységek198

Az engedély

22. §199 (1) Légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenység – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel, továbbá a 19. § (1) bekezdés b) és c) pontjában, a 29. §-ban, a 30. §-ban és a 34. §-ban meghatározott eltéréssel – a légiközlekedési hatóság, a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, illetve a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés a katonai légügyi hatóság engedélyével folytatható.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem szükséges engedély

meghatározott tevékenység folytatásához.

(3)200

(3a)201 A pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és a pilóta nélküli légijármű-rendszerek harmadik országbeli üzemben tartóiról szóló, 2019. március 12-i (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet szerinti bejelentő hatóság és piacfelügyeleti hatóság Magyarországon a légiközlekedési hatóság.

(4)202 A 71. § 10. pont b) alpontjában szereplő légiközlekedési tevékenység a légiközlekedési hatósághoz tett, előzetes bejelentést követően folytatható. A 965/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott követelményrendszert a légiközlekedési hatóság ellenőrzi.

23. § (1)203 A 22. §-ban meghatározott tevékenység végzésére engedélyt Magyarország területén székhellyel rendelkező vagy – a 20/B. § (2) bekezdése szerinti esetben – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban letelepedett gazdálkodó szervezet kaphat, ha

a) a tevékenység jogszabályban meghatározott feltételeinek eleget tesz;

b)204 önálló vállalkozó esetén, büntetlen előéletű és nem áll büntetőeljárás, illetve a légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet érintő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt;

c) a biztonságos és szabályszerű üzemeltetéshez az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott feltételeket kielégítő szervezettel, személyzettel, saját tulajdonú vagy tartósan bérelt eszközökkel rendelkezik;

d) a gazdálkodó szervezet működési szabályzatának az engedélyezés tárgyát képező légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre, a légiközlekedési szakszemélyzet szakmai gyakorlatban tartására, az alkalmazott légijárművek vagy légiközlekedési eszközök karbantartása módszereire, irányítására és belső felügyeletének rendjére vonatkozó részét a légiközlekedési hatóság jóváhagyta;

e)205 nem áll a tevékenység végzését korlátozó vagy megtiltó hatósági határozat hatálya alatt.

(2)206 Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban székhellyel nem rendelkező gazdálkodó szervezet légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján kaphat engedélyt.

(3)207 Ha a jogosult az engedélyben foglalt feltételeket megsérti, vagy azoknak később nem felel meg, vagy ha a tevékenységével a légiközlekedés biztonságát veszélyezteti, az engedély felfüggeszthető vagy visszavonható. Az engedélyt

a) fel kell függeszteni, ha az önálló vállalkozó

aa) a 2011. december 31-ig hatályban volt csempészet,

ab)208 a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) szerinti állam elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény X. fejezet), emberiség elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény [1978. évi IV. törvény 166–168. §, 170. § (2)–(6) bekezdés, 171. §, 174. §, 174/B. §, 175. §, 175/A. §, 175/B. §], vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése (1978. évi IV. törvény 185. §), járművezetés tiltott átengedése [1978. évi IV. törvény 189. § (2) bekezdés], nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [1978. évi IV. törvény 197. § és 198. §, 207. § (3) bekezdés b) pont], hivatali bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XV. fejezet, IV. cím), hivatalos személy elleni bűncselekmények (1978. évi IV. törvény XV. fejezet V. cím), embercsempészés (1978. évi IV. törvény 218. §), visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 221. §), visszaélés bizalmas minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 222. §), visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal (1978. évi IV. törvény 222/A. §), közveszélyokozás [1978. évi IV. törvény 259. § (1)–(3) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (1978. évi IV. törvény 260. §), terrorcselekmény (1978. évi IV. törvény 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (1978. évi IV. törvény 261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (1978. évi IV. törvény 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (1978. évi IV. törvény 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (1978. évi IV. törvény 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (1978. évi IV. törvény 263/B. §), bűnszervezetben részvétel (1978. évi IV. törvény 263/C. §), a visszaélés radioaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 264. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (1978. évi IV. törvény 264/C. §), közveszéllyel fenyegetés (1978. évi IV. törvény 270/A. §), közokirat-hamisítás (1978. évi IV. törvény 274. §), visszaélés kábítószerrel (1978. évi IV. törvény 282–282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (1978. évi IV. törvény 283/A. §), visszaélés új pszichoaktív anyaggal (1978. évi IV. törvény 283/B. §), számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény 300/C. §), számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (1978. évi IV. törvény 300/E. §), pénzmosás (1978. évi IV. törvény 303. §), pénzhamisítás (1978. évi IV. törvény 304. §), pénzhamisítás elősegítése (1978. évi IV. törvény 304/A. §), költségvetési csalás (1978. évi IV. törvény 310. §), készpénz-helyettesítő eszköz hamisítása (1978. évi IV. törvény 313/B. §), visszaélés készpénz-helyettesítő eszközzel (1978. évi IV. törvény 313/C. §), vagyon elleni szándékos bűncselekmény (1978. évi IV. törvény 316–324. §, 326. §, 327. §),

ac)209 a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti emberiesség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet), háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet), emberölés (Btk. 160. §), erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk. 161. §), öngyilkosságban közreműködés (Btk. 162. §), testi sértés [Btk. 164. § (3)–(8) bekezdés], foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 165. §), kábítószer-kereskedelem (Btk. 176–177. §), kábítószer birtoklása (Btk. 178–180. §), kóros szenvedélykeltés (Btk. 181. §), kábítószer készítésének elősegítése (Btk. 182. §), kábítószer-prekurzorral visszaélés (Btk. 183. §), új pszichoaktív anyaggal visszaélés (Btk. 184–184/C. §), emberrablás (Btk. 190. §), emberrablás feljelentésének elmulasztása (Btk. 191. §), emberkereskedelem és kényszermunka (Btk. 192. §), személyi szabadság megsértése (Btk. 194. §), kényszerítés (Btk. 195. §), szexuális erőszak (Btk. 197. §), kerítés [Btk. 200. § (4) bekezdés c) pont], közösség tagja elleni erőszak (Btk. 216. §), vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése (Btk. 233. §), járművezetés tiltott átengedése [Btk. 238. § (2) bekezdés], radioaktív anyaggal visszaélés (Btk. 250. §), állam elleni bűncselekmény (Btk. XXIV. Fejezet), minősített adattal visszaélés (Btk. 265. §), hivatali bűncselekmény (Btk. XXVIII. Fejezet), hivatalos személy elleni bűncselekmény (Btk. XXIX. Fejezet), terrorcselekmény (Btk. 314–316/A. §), terrorcselekmény feljelentésének elmulasztása (Btk. 317. §), terrorizmus finanszírozása (Btk. 318–318/A. §) vagy háborús uszítás (Btk. 331. §), jármű hatalomba kerítése (Btk. 320. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 321. §), közveszély okozása [Btk. 322. § (1)–(3) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 323. §), robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (Btk. 324. §), lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (Btk. 325. §), nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés (Btk. 326. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 327. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése feljelentésének elmulasztása (Btk. 328. §), haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés (Btk. 329. §), kettős felhasználású termékkel visszaélés (Btk. 330. §), közveszéllyel fenyegetés (Btk. 338. §), közokirat-hamisítás (Btk. 342. §), embercsempészés (Btk. 353. §), vagyon elleni erőszakos bűncselekmény (Btk. 365–367. §), vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. 370–373. §, 375–376. §, 380. § és a 2020. december 31-éig hatályban volt Btk. 379. §), pénzhamisítás (Btk. 389. §), pénzhamisítás elősegítése (Btk. 390. §), készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása (Btk. 392. §), készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés (Btk. 393. §), költségvetési csalás (Btk. 396. §), pénzmosás (Btk. 399. §), információs rendszer vagy adat megsértése (Btk. 423. §), információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (Btk. 424. §)

elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll,

b) vissza kell vonni, ha az önálló vállalkozó

ba) bíróság jogerős ítélete következtében büntetett előéletűvé válik, illetve

bb) a légiközlekedési vagy a légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(4) Az (1) bekezdés c) pontjában említett feltételeket a miniszter rendeletben állapítja meg.

(5)210 A gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezésére az 1008/2008/EK rendeletben és az (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban foglaltakon túl a légijárművel végzett gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezésének rendjéről szóló külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a 22. § szerinti engedélyt a gazdálkodó szervezet abban az esetben kaphatja meg, ha központi ügyvezetésének helye Magyarország területén található.

(6)211 A lajstromban szereplő légijárművel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államokon kívüli államban folytatott gazdasági célú légiközlekedési tevékenységre az (5) bekezdésben foglaltakat annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

23/A. §212 (1) Az illetékes vámhatóság a légijárat által fuvarozott áru (a továbbiakban: légiáru) ellenőrzése, vámkezelése, illetve a légijáratot teljesítő jármű határátlépése során köteles meggyőződni arról, hogy a légiárut fuvarozó gazdálkodó szervezet jogosult-e a fuvarokmányon megjelölt rendeltetési helyre történő légi árufuvarozásra.

(2) Amennyiben a be-, illetve kilépni szándékozó légiárut fuvarozó gazdálkodó szervezet nem rendelkezik a légiáru fuvarozására vonatkozó engedéllyel, az illetékes vámhatóság köteles haladéktalanul értesíteni a légiközlekedési hatóságot, és az engedély megszerzéséig a légiáru be-, illetve kiléptetését megtagadni.

23/B. §213 (1)214 Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység gyakorlására engedélyt a légiközlekedési hatóság annak a gazdálkodó szervezetnek adhat, amelyik megfelel a (2) bekezdésben meghatározott követelménynek, központi ügyintézésének helye Magyarország területén található, valamint ha megfelel a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek.

(2) Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezése során az 1008/2008/EK rendeletben meghatározott jó hírnévvel kapcsolatos követelménynek az a gazdálkodó szervezet felel meg,

a) amely ellen csőd- vagy felszámolási eljárás nincsen folyamatban, valamint

b) amelynek vezetőjével vagy tényleges irányítójával szemben nem áll fenn a személyes megbízhatóságot kizáró ok.

(3) Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezése során a gazdálkodó szervezet vezetőjének vagy tényleges irányítójának személyes megbízhatóságát kizárja, ha

a) nem felel meg a 23. § (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek,

b) légiközlekedési hatóság a szakszolgálati engedélyét felfüggesztette vagy visszavonta, a visszavonástól számított egy évig,

c)215 az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásától eltiltották, a tiltásnak a nyilvántartásba történő bejegyzésétől számított egy évig,

d) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelyet a cégbíróság hivatalból törölt, a jogerős törlést követő egy évig,

e) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelynek tevékenységi engedélyét a légiközlekedési hatóság visszavonta, a visszavonástól számított egy évig,

f) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelynek fizetésképtelenségét a bíróság jogerősen megállapította, és a vezető vagy tényleges irányító ezzel kapcsolatos felelősségét bíróság jogerősen megállapította, a jogerőre emelkedéstől számított egy évig.

(4) A (3) bekezdés f) pontja nem alkalmazható arra a személyre, akit kifejezetten a fizetésképtelenség elkerülése érdekében bíztak meg a gazdálkodó szervezet vezetői vagy tényleges irányítói feladatainak ellátásával.

(5) Ha a jó hírnév követelményét nem magyar állampolgárnak kell teljesítenie, kizáró oknak kell tekinteni a tevékenységi engedélynek – a (3) bekezdésben meghatározott okok alapján – az engedélyt kiadó országban történő elvesztését is.

23/C. §216 (1)217 A légiközlekedési hatóság a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység végzésére, légi járművel végzett egyéb gazdasági tevékenység végzésére vagy a légiközlekedéssel összefüggő tevékenység végzésére engedélyt kérelemre annak a vállalkozási tevékenységet – ide nem értve a léginavigációs szolgáltatást – folytató természetes, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek adja ki, amely igazolja a megfelelő pénzügyi teljesítőképességét.

(2) E § alkalmazásában a pénzügyi teljesítőképesség abban az esetben tekinthető igazoltnak, ha a vállalkozási tevékenységet folytató természetes-, vagy jogi személy, vagy egyéb szervezet,

a) az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozásmentes adózónak minősül, és

aa) ezt harminc napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy

ab) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, valamint

b) rendelkezik a légiközlekedési kötelező felelősségbiztosításról szóló kormányrendeletben előírt biztosító által nyújtott felelősségbiztosítással.

(3) Ha a légiközlekedési hatóság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi teljesítőképesség a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem igazolt, akkor az (1) bekezdés szerinti engedélyeket visszavonja.

A légi személyszállítás és a légi árufuvarozás

24. § (1)218 A légiközlekedési hatóság a légi személyszállításra és a légi árufuvarozásra kiadott engedélyben megjelöli a tevékenység jellegét, engedélyezett viszonylatát, illetve földrajzi körzetét.

(2)219

(3)220 A postai küldemények légi úton való továbbításának postaszakmai szabályait a postáról szóló jogszabályok állapítják meg.

25. § (1)221 A menetrend alapján légi személyszállítást és légi árufuvarozást végző vállalkozó szolgáltatásait — a külön jogszabályban előírt feltételek teljesítése esetén — bárki igénybe veheti.

(2)222 A vállalkozó légi személyszállítási, légi árufuvarozási szabályzatot, továbbá a rendszeresen közlekedő személyszállítási járataira menetrendet készít. A szabályzatot a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá.

26. § (1)223

(2)224 A menetrend alapján légi személyszállítást és légi árufuvarozást végző, az 1008/2008/EK rendelet hatálya alá nem tartozó légifuvarozó magyarországi működésére a nemzetközi szerződésekben foglaltakat kell alkalmazni.

26/A. §225 (1)226 Az 1008/2008/EK rendelet 23. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jár el a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.

(1a)227 Az 1008/2008/EK rendelet 23. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.

(2)228 Az (1) és az (1a) bekezdésben említett rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

(3)229 Amennyiben a 261/2004/EK rendelet 7–9. cikkei és 14. cikke szerinti kötelezettséget a személyszállítást végző légifuvarozó nem saját alkalmazottja útján teljesíti, úgy köteles e kötelezettségeinek ellátására – arra engedéllyel rendelkezővel – szerződést kötni. Képviselője vagy megbízottja tevékenységéért a légifuvarozó a felelős.

27. § (1)230 A légi személyszállítás — ezen belül a diplomáciai és a konzuli poggyászszállítás — a légi árufuvarozás, a légi menetjegy árusítás, veszélyes áruk, hadianyagok és hadifelszerelések továbbításának szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(2)231

(3)232

A személyszállítást végző légifuvarozókra vonatkozó adatkezelési és adatszolgáltatási rendelkezések233

27/A. §234 (1)235 A légiközlekedés és az utasok védelmének biztosítása céljából a személyszállítást végző légifuvarozó az Európai Unió és harmadik ország között az utas-nyilvántartási adatoknak a légifuvarozók általi feldolgozása és továbbítása tárgyában létrehozott, Magyarországon törvényben kihirdetett és alkalmazandó nemzetközi szerződésben236 részes harmadik országba mint célállomásra utazó vagy onnan induló utasnak az alábbi személyes adatait kezelheti:

a) a családi és utónevét;

b) az állampolgárságát, illetve hontalan státuszát;

c) az úti okmány számát, típusát, érvényességének idejét, a kiállító állam kódját;

d) a születési idejét;

e) a beutazási határátkelőhelyet;

f) az indulási, a tranzit- és a célállomást;

g) a helyfoglalással, a menetjegy vásárlásával és a fizetés módjával kapcsolatos adatokat;

h) a légijárművön elfoglalt helyére és a poggyászára vonatkozó adatokat;

i) a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó speciális igényeit;

j) lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, nemét;

k)237 az előző pontokban nem szerepelő, az Európai Unió és harmadik országok között az utas-nyilvántartási adatoknak a légifuvarozók általi feldolgozása és továbbítása tárgyában létrehozott, Magyarországon törvénnyel kihirdetett és alkalmazandó nemzetközi szerződésben238 konkrétan meghatározott további adatokat.

(2) Az utas az (1) bekezdésben meghatározott személyes adatokat köteles a légifuvarozó számára hozzáférhetővé tenni.

(3) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ott felsorolt adatokkal együtt az alábbi adatokat kezeli:

a) a légijárművön szállított utasok létszámát;

b) a repülési tervben feltüntetett hívójelet;

c) a tervezett indulási és – a célállomásra történő – érkezési időt.

(4) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdés szerinti adatokat a légijármű indulását megelőző 345. naptól

a) az (1) bekezdés a), d) és f), g), h) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében – ha az utas ettől eltérő időtartamú adatkezeléshez nem járult kifejezetten hozzá – a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 60 napig,

b)239 az (1) bekezdés b)–c) és e), i), j), k) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 24 óráig

kezelheti, továbbíthatja, ha az adattovábbítás törvényi feltételei az adatot igénylőnél fennállnak, ennek elteltével az adatokat törölni kell.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok – az utas kezdeményezése alapján – mindaddig megváltoztathatók, amíg az érintett járatra történő utasfelvételi eljárás be nem fejeződik.

(6) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat egyedi adatigénylés alapján az alábbi szerveknek, illetve személyeknek továbbíthatja:

a) a légiközlekedési hatóságnak;

b) a légiközlekedés védelméért felelős szerveknek;

c) az idegenrendészeti hatóságnak;

d) a vámhatóságnak;

e)240 a bíróságnak, az ügyészségnek, a nyomozó hatóságnak, illetve az előkészítő eljárást folytató szervnek;

f) a nemzetbiztonsági szerveknek;

g)241 ha annak külön törvényben meghatározott feltételei egyébként fennállnak és a személyes adatok megfelelő szintű védelme biztosított, az adat kezelésére feljogosított, a határforgalom-ellenőrzésért, illetve a légiközlekedés és az utasok védelméért, valamint a terrorizmus és a határon átnyúló bűnözés megelőzéséért és az ezek elleni küzdelemért felelős külföldi szerveknek.

(7) A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az utasokat az adatok felvételével egyidejűleg egyedileg tájékoztatni az adatok kezelőjéről és az esetleges adatfeldolgozójáról, a róla kezelt adatokról való tájékozódás és az adatok helyesbítésének jogáról, valamint arról, hogy adatait mely szervnek és milyen célból továbbíthatja. Az utas az egyedi tájékoztatás másodpéldányának aláírásával igazolja, hogy a tájékoztatást tudomásul vette, így különösen személyes adatainak az e törvény szerinti kezeléséhez és továbbításához hozzájárulását megadta.

(8) A légiközlekedési hatóság és a légiközlekedés védelméért felelős szervek átvehetik és kezelhetik az utasokkal kapcsolatos, az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat, ha az a feladataik ellátása céljából elengedhetetlenül szükséges. Ezeket az adatokat az átvételüktől számított 24 óra elteltével törölni kell, kivéve, ha annak kezelésére az adatátvételre jogosult szerv törvény alapján továbbra is jogosult.

27/B. §242 (1) A személyszállítást végző légifuvarozó – az illegális bevándorlás elleni hatósági intézkedések elősegítése céljából – az utas vagy megbízottja, illetve a személyszállítást végző légifuvarozó megbízásából jegyértékesítést végző szolgáltató adatszolgáltatása alapján az Európai Unió valamely tagállamának vagy a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv 6. cikke alapján az Európai Unió Tanácsával kötött, a schengeni vívmányok végrehajtásában, alkalmazásában és fejlesztésében való részvételéről szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban együtt: schengeni határátlépési állam) területére beutazó utas alábbi személyes adatait kezeli:

a) a családi és utónevét;

b) az állampolgárságát, illetve hontalan státuszát;

c) az úti okmány számát, típusát, érvényességének idejét, a kiállító állam kódját;

d) a születési idejét;

e) a schengeni határátlépési állam területére történő beutazási határátkelőhelyet;

f) az indulási, a tranzit- és a célállomást.

(2) Az utas az (1) bekezdésben meghatározott személyes adatokat köteles a légifuvarozó számára hozzáférhetővé tenni.

(3) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ott felsorolt adatokkal együtt az alábbi adatokat kezeli:

a) a légijárművön szállított utasok létszámát;

b) a repülési tervben feltüntetett hívójelet;

c) a tervezett indulási és – a célállomásra történő – érkezési időt.

(4) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdés szerinti adatokat a légijármű indulását megelőző 345. naptól a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 24 óráig kezelheti, továbbíthatja, ha az adattovábbítás törvényi feltételei az adatot igénylőnél fennállnak, ennek elteltével az adatokat törölni kell.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok – az utas kezdeményezése alapján – mindaddig megváltoztathatók, amíg az érintett járatra történő utasfelvételi eljárás be nem fejeződik.

(6)243 A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat egyedi adatigénylés alapján továbbítja a határforgalom-ellenőrzésért felelős szervnek, amennyiben a személyszállítást végző légifuvarozó nem valamely schengeni határátlépési állam területéről szállít utasokat Magyarország területére.

(7) Amennyiben a személyszállítást végző légifuvarozó nem valamely schengeni határátlépési állam területéről szállít utasokat, az (1) bekezdésben, valamint a (3) bekezdésben meghatározott adatokat – egyedi adatigénylés alapján – az utasok repülésre történő bejelentkezésének befejezésétől továbbítja a légijármű célállomása szerinti, schengeni határátlépési állam határforgalom-ellenőrzésért felelős szervének.

(8) A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az utasokat az adatok felvételével egyidejűleg tájékoztatni az adatok kezelőjéről és az esetleges adatfeldolgozójáról, a róla kezelt adatokról való tájékozódás és az adatok helyesbítésének jogáról, valamint arról, hogy adatait mely szervnek és milyen célból továbbíthatja.

27/C. §244 (1)245 A légiközlekedés és az utasok védelmének biztosítása érdekében, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) 3. számú melléklete szerinti bűncselekmények megelőzésének, felderítésének, nyomozásának és üldözésének elősegítésével kapcsolatos feladatok elősegítése céljából a személyszállítást végző légifuvarozó az utas vagy megbízottja, illetve a személyszállítást végző légifuvarozó megbízásából jegyértékesítést végző szolgáltató adatszolgáltatása alapján, a Magyarország területére mint cél- vagy tranzitállomásra utazó, valamint Magyarország területén kívülre induló utassal összefüggésben az alábbi adatokat kezelheti:

a) az utas neve (az utas teljes neve, ha a foglalást végző az utastól különböző személy, abban az esetben e személy neve is),

b) az utazási iroda, utazásközvetítő neve,

c) a járat indulási és érkezési ideje,

d) a járat indulási, tranzit- és célállomása,

e) a 2016/681/EU parlamenti és tanács irányelv szerinti nyilvántartási helymeghatározó kód (PNR rekord lokátor),

f) a helyfoglalás, a jegykiállítás időpontja,

g) az ülőhely száma és az ülőhellyel kapcsolatos különleges igények és információk,

h) az utas által feladott és kézi poggyászként a légijármű fedélzetére vitt poggyászok száma és az ezekkel kapcsolatos adatok,

i) a 2016/681/EU parlamenti és tanács irányelv szerinti megosztott/kettős utas-nyilvántartási információ, valamint az egy utas-nyilvántartási adathoz kapcsolódó utazók száma, ezek nevei,

j) az utas által közölt kapcsolattartási adatok, különösen az utas és a vele utazók lakó- és tartózkodási helyének címe, telefonszámaik, e-mail címeik,

k) a hitelkártyával vagy bankszámlával kapcsolatos, az utazási tranzakcióhoz nem kötődő tranzakciós adatok kivételével valamennyi rendelkezésre álló fizetési vagy számlázási információ,

l) a repülőjegyre vonatkozó adatok, így különösen az azt kibocsátó légitársaság neve és a repülőjegy sorszáma, a jegykiállítás és az egy útra szóló jegyek dátuma, az automatikus árlekérdezés,

m) az utasra vonatkozó, a személyszállítást végző légifuvarozó által kezelt törzsutas-adat információk,

n) az utas utazási státusza, ideértve a visszaigazolásokat, az utasfelvételi státuszt, annak a tényét, hogy az utas a jegykezelésre nem jelentkezett, illetve foglalás nélkül utazik,

o) 2016/681/EU parlamenti és tanács irányelv szerinti általános megjegyzések (beleértve a felügyelet nélkül utazó kiskorúakra vonatkozó minden rendelkezésre álló információt, így a kiskorú nevét és nemét, életkorát, az általa beszélt nyelvet vagy nyelveket, az indulási oldalon megjelent gondviselő nevét és elérhetőségét, valamint a kiskorúhoz fűződő kapcsolatát, az érkezési oldalon a kiskorút váró gondviselő nevét és elérhetőségét, valamint a kiskorúhoz fűződő kapcsolatát, az indulási és az érkezési oldalon a kiskorú kíséretével megbízott személyt),

p) az a–o) pontban meghatározott adatok összes korábbi módosítása.

(2) Az utas az (1) bekezdésben meghatározott adatoknak a személyszállítást végző légifuvarozó által meghatározott körét köteles a személyszállítást végző légifuvarozó számára hozzáférhetővé tenni.

(2a)246 A személyszállítást végző légifuvarozó – az utas hozzájárulásával – kezelheti 2016/681/EU parlamenti és tanács irányelv szerinti előzetes utasinformációs adatokat (a továbbiakban: előzetes utasinformációs adat), különösen az utas személyi azonosító okmánya típusát, számát, kiállító országát és lejárati idejét, az utas állampolgárságát, családi nevét, utónevét, nemét, születési idejét, a járatszámot, az indulás dátumát, az érkezés dátumát, az indulási repülőteret, az érkezési repülőteret, az indulási időt és az érkezési időt.

(2b)247 Ha a személyszállítást végző légifuvarozó előzetes utasinformációs adatot gyűjt, a személyszállítást végző légifuvarozó az előzetes utasinformációs adatokat az (1) bekezdésben meghatározottak adatokra vonatkozó szabályok szerint és módszerrel köteles kezelni és továbbítani a Nemzeti Információs Központ felé.

(3)248 A személyszállítást végző légifuvarozó a légi jármű indulását megelőző 345. naptól

a) az (1) bekezdés a), d) és k) pontjában – továbbá ezekhez kapcsolódóan az (1) bekezdés p) pontjában – meghatározott adatok tekintetében, ha az utas ettől eltérő időtartamú adatkezeléshez, megfelelő tájékoztatást követően, önkéntesen és kifejezetten nem járult hozzá, a légi jármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 60 napig, valamint

b) az (1) bekezdés b) és c) pontjában, e–j) pontjában, l–o) pontjában és (2a) bekezdésében – továbbá ezekhez kapcsolódóan az (1) bekezdés p) pontjában – meghatározott adatokat a légi jármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 24 óráig

kezelheti.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok – a foglaló kezdeményezése alapján – mindaddig megváltoztathatók, amíg az érintett járatra történő utasfelvételi eljárás be nem fejeződik.

(5)249 A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az (1) és (2a) bekezdésben meghatározott adatok közül a rendelkezésére álló adatokat

a) a járat tervezett indulási ideje előtt 24 órával, valamint közvetlenül a beszállás lezárását követően haladéktalanul továbbítani a Nemzeti Információs Központnak az utasadat-információs tevékenységéhez kapcsolódó feladatellátáshoz,

b) – ha az adatokhoz való hozzáférés az Nbtv. 3. számú melléklete szerinti bűncselekménnyel kapcsolatos konkrét és tényleges fenyegetésre adandó válaszhoz szükséges – a Nemzeti Információs Központ egyedi megkeresése alapján a Nemzeti Információs Központ elemző-értékelő tevékenysége végzéséhez, illetve hírigény teljesítése céljából továbbítani.

(5a)250 Az (5) bekezdés a) pontja szerinti esetben a személyszállítást végző légifuvarozó a második adattovábbítást az első adattovábbításhoz képesti változások megjelölésével is teljesítheti.

(5b)251 Ha a légi járat utashelyeit egy vagy több személyszállítást végző légifuvarozó közösen értékesíti, a járaton utazó összes utas (1) és (2a) bekezdésben meghatározott adatait a légi járatot üzemeltető személyszállítást végző légifuvarozó köteles továbbítani.

(6) A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az utasokat az adatok felvételével egyidejűleg tájékoztatni az adatok átadásáról, kezelőjéről, az adatkezelés céljáról, időtartamáról és az esetleges adatfeldolgozóról, valamint az utasról kezelt adatokról való tájékozódás és az adatok helyesbítésének jogáról, továbbá arról, hogy adatait mely szervnek és milyen célból továbbíthatja.

27/D. §252 A 27/C. § alkalmazásában

a) beszállás lezárása: amikor az utasok beszálltak a felszállásra készülő repülőgépre és az utasok beszállása, vagy kiszállása már nem lehetséges,

b) utas: a személyzet tagja kivételével az egy légi jármű fedélzetén a személyszállítást végző légifuvarozó hozzájárulásával szállított vagy szállítandó személy – beleértve a tranzit- vagy átszálló utasokat is –, akinek a személyes adatai kezeléséhez való hozzájárulását az utasjegyzékbe történő felvétele igazolja.

A légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység

28. § A légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység végzésének szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

A légijármű és a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártása, javítása, karbantartása

29. § (1)253 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű és komponenseinek gyártásához, folyamatos légialkalmasság-irányításához,, valamint az ilyen légijárművet karbantartó szervezet működéséhez a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges.

(1a)254 Az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű gyártásához, javításához, karbantartásához és felújításához a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

(2)255 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az (1) bekezdésben meghatározott tevékenység folytatásának szakszerűségét, a szakmai szabályok betartását bármikor ellenőrizheti.

(3)256 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, komponens és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, folyamatos légialkalmasság-irányításának,, javításának és karbantartásának a légiközlekedéssel összefüggő részletes szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

(4)257 Az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, komponens és polgári légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, javításának és karbantartásának általános szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

A hajózó személyzetre és a légiutas-kísérőre vonatkozó külön rendelkezések258

29/A. §259 (1)260 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit a 29/B–29/I. §-okban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni a lajstromba felvett, gazdasági célú légiközlekedési tevékenység céljából üzemben tartott légi jármű fedélzetén munkavállalóként szolgálatot teljesítő légijármű-vezető, fedélzeti navigátor, fedélzeti mérnök (a továbbiakban együtt: hajózó személyzet) és légiutas-kísérő tekintetében.

(2)261 A 29/B–29/I. §-okban foglaltakat alkalmazni kell a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység céljából üzemben tartott légi jármű fedélzetén szolgálatot teljesítő hajózó személyzet és légiutas-kísérő tekintetében is.

(3) A hajózó személyzet és a légiutas-kísérő részére naptári hónaponként legalább hét, naptári évenként legalább kilencvenhat olyan pihenőnapot kell adni, amelyet lakóhelyén tölthet.

(4) A hajózó személyzet és a légiutas-kísérő alkalmazásához szükséges, illetve alkalmazásának ideje alatti – külön jogszabályban előírt – egészségügyi vizsgálat költségét a munkáltató viseli.

29/B. §262 A 29/C–29/I. §-ok alkalmazásában munkaidő: szolgálati idő, repülési szolgálati idő és blokkidő; az Mt. 86. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a légi jármű vezetési idő, be-és kirakodásra fordított idő, az utasok be- és kiszállásánál való segédkezéssel töltött idő, az utasok fedélzeti kiszolgálásával töltött idő, a légi jármű takarításával és karbantartásával, átvizsgálásával töltött idő, valamint a légi jármű, a rakomány vagy az utasok biztonságával kapcsolatos tevékenység ideje, ideértve a be- és kirakodás felügyeletét, továbbá a légi személyszállítással és légi árufuvarozással összefüggésben felmerülő hatósági eljárások időtartama.

29/C. §263 (1) A hajózó személyzet és a légiutas-kísérő teljes szolgálati ideje – beleértve a rendkívüli munkavégzés és az ügyelet idejét is – az évi 2000 órát nem haladhatja meg.

(2) A 859/2008/EK rendeletben meghatározott napi repülési szolgálati idő a hajózó személyzet tagjainak, valamint a légiutas-kísérők számának bővítésével az a) és b) pontokban meghatározott feltételek betartásával hosszabbítható meg:

a) a repülőgép típus üzemeltetéséhez szükséges minimális létszámú hajózó személyzet, illetve légi-utaskísérő személyzet 1 fővel történő bővítése két órával, 2 fővel történő bővítése négy órával, 3 fővel történő bővítése hat órával hosszabbítja meg a napi repülési szolgálati időt,

b) a meghosszabbítás idejével megegyező időt minden hajózó személyzeti tag és légi-utaskísérő pihenéssel tölti a repülőgép fedélzetén.

29/D. §264 (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a közlekedésbiztonság követelményére is figyelemmel készíti el a hajózó személyzet és légiutas-kísérő munkaidő-beosztását.

(2) Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkáltató által megállapítható munkaidőkeret tartama legfeljebb tizenkét hónap vagy ötvenkét hét lehet.

29/E. §265 (1) A hajózó személyzet és légiutas-kísérő tekintetében a munkáltató osztott napi munkaidőt is előírhat.

(2) Ha a munkáltató a hajózó személyzet és a légiutas-kísérő számára a munkaidő-megszakítás tartamára szállodai elhelyezést biztosít és a szállodai elhelyezés időtartama

a) a kettő órát eléri, de a hét órát nem haladja meg, a szállodai tartózkodás időtartama a beosztás szerinti napi repülési szolgálati időt a szállodai tartózkodás hosszának 50%-ával hosszabbítja meg;

b) a hét órát meghaladja, a szállodai tartózkodás időtartama a beosztás szerinti napi repülési szolgálati időt a szállodai tartózkodás hosszának 75%-ával hosszabbítja meg;

c) a hét órát meghaladja és a szállodai tartózkodás az indulási hely helyi ideje szerinti 20.00 és 08.00 óra közé esik, a szállodai tartózkodás időtartama a beosztás szerinti napi repülési szolgálati időt a szállodai tartózkodás hosszának 100%-ával hosszabbítja meg.

29/F. §266 (1) A munkáltató a 859/2008/EK rendeletben meghatározott pihenőidőt annyiszor harminc perccel növeli meg, ahányszor egy óra időzóna különbség van a szolgálat kezdési helye és befejezési helye között, ha az időzóna különbség a szolgálat kezdési és befejezési helye között három óra vagy több.

(2) A hajózó személyzet és légiutas-kísérő részére naptári hónaponként legalább hét, naptári évenként legalább kilencvenhat olyan pihenőnapot kell adni, amelyet lakóhelyén tölthet.

29/G. §267 A hajózó személyzet és légiutas-kísérő számára naptári évenként legfeljebb 300 óra rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés rendelhető el.

29/H. §268 A hajózó személyzet és légiutas-kísérő alkalmazásához szükséges, illetve alkalmazásának ideje alatti kötelező egészségügyi vizsgálat költségeit a munkáltató viseli.

29/I. §269 A hajózó személyzetre és légiutas-kísérőre az Mt. 92. §, 94. § (3) bekezdés, 99. § (1)–(3) bekezdés, 100. §, 104. § (1) és (4) bekezdés, 105. §, továbbá a 109. § (1) bekezdés nem alkalmazható.

A légiközlekedési szakszemélyzet képzése

30. § (1)270 A légiközlekedési szakszemélyzet képzésére – kivéve a 1178/2011/EU rendeletben meghatározott bejelentett képzési szervezeteket (a továbbiakban: DTO) – a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedés esetén a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(2) Ha a jogosult az engedélyben foglalt feltételeket nem tartja meg, vagy ha a képzés színvonala vagy biztonsága nem éri el az előírt szintet, akkor az engedélyt a légiközlekedés biztonsága érdekében a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság felfüggeszti vagy visszavonja.

(3)271 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légiközlekedési szakszemélyzet képzésének részletes szabályait – a 20. § (3) bekezdése szerinti kivétellel – a polgári légiközlekedés területén a miniszter, az állami célú légiközlekedés területén a rendészetért felelős miniszter egyetértésével a honvédelemért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.272

30/A. §273 (1) Az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben kijelölt felügyeleti szerv hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi a légiközlekedési vizsgaközpont e törvény és annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok hatálya alá tartozó tevékenységének jogszerűségét.

(2) Ha a felügyeleti szerv a lefolytatott vizsgálat alapján megállapítja, hogy a légiközlekedési vizsgaközpont nem a jogszabályoknak megfelelően végzi a tevékenységet, az alábbi jogkövetkezményeket alkalmazhatja:

a) a figyelmeztetést tartalmazó döntésében felhívja a légiközlekedési vizsgaközpont figyelmét a kötelezettségei teljesítésére és határidő tűzésével kötelezi a jogsértés megszüntetésére, vagy

b) bírságot szab ki, amelynek mértéke 10 millió forintig terjedhet, amely az államháztartás központi alrendszerének bevételét képezi.

31. §274 Az állami célú légiközlekedés esetén a katonai repülésirányító szolgálat ellátásához szükséges szakmai ismeretekre vonatkozó képzést a honvédelemért felelős miniszter által kijelölt szervezetek végzik. A képzés feltételeiről a honvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

32. §275 (1)276 A képzőszervezet a képzés megkezdése előtt legalább tíz munkanappal, írásban bejelenti az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek közbiztonsági, nemzetbiztonsági és terrorfenyegetettségi érdek vizsgálata céljából

a) a légijármű és a repülőeszköz személyzet, valamint a repülésüzemi tiszt képzéséről, vizsgáztatásáról, engedélyeiről és a képzésükben részt vevő képző szervezetek engedélyezéséről szóló 53/2016. (XII. 16.) NFM rendelet 22. §-ában meghatározott, valamint

b) az 1178/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklete A–J alrészében meghatározott elméleti és gyakorlati képzésen való részvételt.

(2) Az írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell

a) a képzésre jelentkező személy természetes személyazonosító adatait és lakcímét – nem magyar állampolgár esetén a személyazonosításra alkalmas, arcképmását tartalmazó okmány másolatával együtt –,

b) a képzés helyét, idejét és célját,

c) a bejelentő szervezet nevét és elérhetőségét, valamint

d) a képzésre jelentkező képzés ideje alatti tartózkodási helyét.

(3) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a bejelentést annak beérkezésétől számított két munkanapon belül megküldi a terrorizmust elhárító szervnek, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, az Információs Hivatalnak és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak a közbiztonsági, terrorfenyegetettségi és a nemzetbiztonsági érdek vizsgálata céljából.

(4) A terrorizmust elhárító szerv, az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a bejelentés beérkezésétől számított négy munkanapon belül megküldi az adattárakban történő ellenőrzés eredményét tartalmazó szakvéleményét az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek.

(5) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv közbiztonsági, továbbá – a (3) bekezdés szerinti szerv szakvéleménye alapján – nemzetbiztonsági vagy terrorfenyegetettségi érdeksérelem esetén az érintett személy számára a komplex motoros meghajtású légijármű vezetésére vonatkozó típusképzésen való részvételt megtiltja.

(6) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv az (5) bekezdés szerinti döntését a (4) bekezdés szerinti szakvélemények megérkezését követő két munkanapon belül határozatban közli a bejelentővel.

(7) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv határozatát a bejelentő a határozat közlésétől számított három napon belül közigazgatási perben megtámadhatja. A keresetlevélhez csatolni kell az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv határozatát.

A nyilvános repülőrendezvény

33. § (1)277 A nyilvános repülőrendezvény megtartására a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(2) A nyilvános repülőrendezvényt a rendező köteles a rendezvény területe szerint illetékes rendőrhatóságnak és légiforgalmi szolgálatnak előzetesen bejelenteni.

(3) A kizárólag szakmai körök részére rendezett vagy más módon zártkörű repülőrendezvény nem minősül nyilvános repülőrendezvénynek.

Légijármű bérbeadása

34. §278 Légijármű bérbeadása tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság által kiadott engedély szükséges, kivéve, ha a bérbeadás célja a légijármű sport-, valamint magáncélú alkalmazása, illetve gyakorlati repülőképzés.

A nem gazdasági célú légiközlekedési

vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység

35. §279 A vállalati célú légiközlekedés, valamint az egyesület keretében folytatott nem gazdasági célú, légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges. A tevékenység engedélyezése során a 23. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjait, valamint a 29—34. §-okat kell alkalmazni.

36. § A 35. § alkalmazásának szempontjából a légiközlekedési hatóság engedélyében foglaltak alapján a légisport szövetség a tagegyesületei és a tagjai vonatkozásában betöltheti a jogosult jogkörét. Ennek szakmai feltételeit az engedélyben kell meghatározni.

NEGYEDIK RÉSZ

A REPÜLŐTÉR

36/A. §280

A repülőtér és a leszállóhely281

37. § (1) A repülőtér lehet

a) nyilvános repülőtér: amelyet azonos feltételekkel bárki igénybe vehet:

aa) kereskedelmi repülőtér: a rendszeres utas, poggyász, áru és posta továbbítását végző légiforgalom céljaira létesített nyilvános repülőtér,

ab) nem kereskedelmi repülőtér: az aa) alpontban meghatározottakon kívül minden más nyilvános repülőtér,

ac)282

ad)283

b)284 nem nyilvános repülőtér: amely — a 41. § (6)—(7) bekezdésében meghatározott esetek kivételével — a az üzemben tartó engedélye alapján vehető igénybe, és amely lehet

ba) polgári célú nem nyilvános repülőtér,

bb) állami repülések céljára szolgáló repülőtér,

bc)285 közös felhasználású repülőtér.

(2)286 A kereskedelmi repülőteret a miniszter határozatával nemzetközi repülőtérnek nyilváníthatja (nemzetközi kereskedelmi repülőtér).

(3)287 Nemzetközi kereskedelmi repülőtér fejlesztésére és megszüntetésére a miniszter a repülőtér hatásterületén lévő települési (a fővárosban a fővárosi és az érintett kerületi) önkormányzat véleményének figyelembevételével ad engedélyt. A települési önkormányzat véleményét a megkeresés kézbesítésétől számított 30 napon belül adja meg. A határidő eredménytelen eltelte esetén úgy kell tekinteni, hogy az önkormányzat a megkeresésben foglaltakkal egyetért.

(4)288 Az (1) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontjaiban meghatározott repülőterek létesítésére, fejlesztésére és megszüntetésére – az illetékes települési önkormányzat véleményének megkérésével – a honvédelemért felelős miniszter ad engedélyt.

(5)289 Zajgátló védőövezetet kell kijelölni a 139/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó repülőterek, állami repülések céljára szolgáló repülőterek, valamint közös felhasználású repülőterek esetében, továbbá azon repülőterek esetében, ahol a tárgyévet megelőző év legforgalmasabb 6 hónapjának összesített műveletszáma meghaladja a 4500-at.

(6)290 A 2018/1139 EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 33. cikkében meghatározott alapvető követelményeket alkalmazni kell azon repülőtérre, amely a 2018/1139 EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk (7) bekezdésében meghatározott mentességet kapott, és a közös felhasználású repülőtérre, amennyiben az ilyen repülőteret megnyitják a nyilvánosság számára.

37/A. §291 A leszállóhely nem nyilvános, a légijármű fel- és leszállására meghatározott ideig szolgáló terület, amelynek létesítésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

38. § (1) Repülőtér olyan helyen létesíthető, úgy kell megépíteni, és a légiközlekedés biztonságát szolgáló berendezésekkel ellátni, hogy megfeleljen azoknak a feltételeknek, amelyek lehetővé teszik az alkalmazás célja szerint meghatározott fajtájú légijárművek meghatározott körülmények közötti biztonságos fel- és leszállását, továbbá a repülőtéren való tartózkodását.

(2)292

39. § (1)293 A Kormány rendeletben határozza meg a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, továbbá a biztonsági, akadálymentes és a zajgátló védőövezet kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének a szabályait.294

(2)295 Az (1) bekezdésben foglalt szabályok részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és az üzemeltetés részletes szabályait a nyilvános repülőtér és a polgári célú nem nyilvános repülőtér vonatkozásában a miniszter, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér esetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a tűzvédelmi, valamint katasztrófavédelmi feltételek tekintetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.296

(3) A repülőtér létesítésének vagy fejlesztésének megkezdése előtt azokat a terveket, amelyekből a tervezett légiforgalomnak a környezetre gyakorolt hatása (pl. akadálymentes övezet, zajhatás, a repülőtéren kívül telepíteni kívánt berendezés) megismerhető, felszólalási határidő megadásával nyilvánosan közzé kell tenni.

(4) A repülőtér létesítésének engedélyezését meg kell tagadni,

a) ha a létesíteni tervezett repülőtér területe, valamint a működéséhez szükséges, jogszabályban meghatározott akadálymentes védőövezetekhez, továbbá a repülőtéren kívül telepítendő berendezésekhez szükséges terület vagy szolgalom nem szerezhető meg;

b)297 ha a repülőteret korlátozott, veszélyes vagy tiltott légtér alatti területen kívánják létesíteni;

c)298

Az állam tulajdonában lévő repülőtér elidegenítése

40. § (1)299 Az állam tulajdonában lévő repülőteret – a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kivételével – a Kormány egyetértésével lehet elidegeníteni.

(2)300 A Kormány döntését kezdeményező előterjesztést a miniszter, katonai repülőtér esetében a honvédelemért felelős miniszter nyújtja be.

A repülőtér igénybevétele

41. § (1)301 A nyilvános repülőtér légijármű által történő igénybevételéért – az (5) és (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a repülőtér üzemben tartója által megállapított díjat kell fizetni. A díjat vagy a díj részletes ismertetését tartalmazó forrásra történő hivatkozást a 61/B. §-ban meghatározott Légiforgalmi Tájékoztató Kiadványban (Aeronautical Information Publication, a továbbiakban: AIP) szereplő repülőtér esetén e kiadványban közzé kell tenni.

(1a)302 Ha a repülőtér nem szerepel az AIP-ben, akkor az (1) bekezdésben meghatározott díjat vagy a díj részletes ismertetését tartalmazó forrásra történő hivatkozást a légiforgalmi tájékoztatás rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott látvarepülési szabályok szerinti repülésekről szóló kiadványban kell közzétenni.

(2)303 A tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlag szerint az évente 250 000 utas feletti forgalmat bonyolító kereskedelmi repülőtér esetében az (1) bekezdés szerinti díj megállapításának elveit és módszerét a miniszter – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg az egyenlő bánásmód, az átláthatóság és az adott szolgáltatással felmerülő költségek figyelembevételével.

(3)304 A (2) bekezdésben meghatározott rendelet alapján a repülőtér üzemben tartója az (1) bekezdés szerinti díj meghatározásának részletes szabályait szabályzatban állapítja meg. A szabályzatot – annak tervezett hatálybalépését legalább 120 nappal megelőzően – a légiközlekedési hatóság részére jóváhagyás céljából be kell nyújtani. A légiközlekedési hatóság a szabályzatot határozatával hagyja jóvá, amelyet felügyeleti eljárásban megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet. A légiközlekedési hatóság a jóváhagyó határozatát a szabályzattal együtt nyilvánosan közzéteszi, és a szabályzatban foglaltak teljesítését ellenőrizheti.

(4)305 A légiközlekedési hatóság (3) bekezdésben meghatározott tevékenysége nem zárja ki az egyéb jogszabályokban megállapított ellenőrzési jogok érvényesülését a díjak és az egyéb szerződési feltételek tekintetében.

(4a)306 A repülőtér üzemben tartója és a repülőtér használója szerződésben (szolgáltatói megállapodás) állapodik meg a repülőtér használójának egyedi igénye szerinti szolgáltatás nyújtásáról, valamint a repülőtéri szolgáltatásoknak, termináloknak vagy azok egy részének a (3) bekezdés szerinti szabályzatban foglaltaktól eltérő minőségének és használati körének – az egyes terminálok vagy azok egy részének különleges használatra való fenntartása érdekében történő – meghatározásáról.

(5)307 Az életmentő feladatot teljesítő, a légirendészeti szolgálatot ellátó és a katasztrófaelhárítást végző, továbbá a nem kereskedelmi tevékenységet teljesítő állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű a nyilvános repülőteret díjtalanul veheti igénybe.

(6)308 A repülőteret a kényszerhelyzetben lévő légijármű igénybe veheti, ehhez a repülőtér üzemben tartójának hozzájárulása nem kell. Ez a légijármű a repülőtér használatáért díjat nem fizet.

(7)309 Kényszerleszállás esetén a repülőtér üzemben tartója köteles a légijármű részére segítséget nyújtani.

(8)310 A nem nyilvános repülőtér igénybevételét a repülőtér üzemben tartója engedélyezheti. A polgári célú nem nyilvános és a közös felhasználású repülőtér használatáért ellenszolgáltatás kérhető, amelyet a repülőtér üzemben tartója állapít meg. Az ellenszolgáltatás értékét vagy az annak részletes ismertetését tartalmazó forrásra történő hivatkozást az AIP-ben szereplő repülőtér esetén e kiadványban közzé kell tenni.

(8a)311 Ha a repülőtér nem szerepel az AIP-ben, a (8) bekezdésben meghatározott ellenszolgáltatás értékét vagy az annak részletes ismertetését tartalmazó forrásra történő hivatkozást a légiforgalmi tájékoztatás rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott látvarepülési szabályok szerinti repülésekről szóló kiadványban kell közzétenni.

42. § A nem állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója köteles a repülőtér ideiglenes használatát — előre egyeztetett időpontban és módon — a Magyar Honvédség részére esetenként átengedni. A repülőtér üzemben tartója az átengedéssel összefüggésben kártérítésre jogosult.

A zajterhelés elleni védekezés

43. § (1) A légijárművet — különösen lakott hely közelében és éjszaka — úgy kell üzemeltetni, hogy a zajterhelés a külön jogszabályban meghatározott mértéket ne haladja meg.

(2) A hangrobbanás káros hatásainak elkerülése céljából a hangsebességet csak külön jogszabályban meghatározott légtérben és magasságban szabad átlépni.

(3)312 A repülőtér környezetét a repülés káros hatásaival szemben kímélő eljárásokat, a zajszintkövetelményeket és a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket az érintett önkormányzatok véleményének kikérésével a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, valamint – állami repülések céljára szolgáló és a közös felhasználású repülőtér esetében – a honvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg.

Az idegen ingatlannal és a légiközlekedés biztonságára veszélyes tevékenységgel kapcsolatos rendelkezések313

44. §314 (1) Jogszabály előírhatja, hogy a repülőterek vagy a légiközlekedéssel összefüggő egyes eszközök meghatározott körzetében épület vagy egyéb létesítmény csak akkor emelhető, erdőtelepítés, mezőgazdasági tevékenység akkor végezhető, ha az a légiközlekedés biztonságát nem veszélyezteti, és a terveket a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság és a katonai hatóság jóváhagyta.

(2) Az állam tulajdonában lévő és a nyilvános repülőtérrel kapcsolatban az idegen ingatlan igénybevétele a kisajátítási törvény hatálya alá tartozik.

Működtetés

45. §315 (1)316 A Magyar Állam és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vagyonkezelője közötti vagyonkezelési szerződésnek – a külön jogszabályokban meghatározottakon túl – tartalmaznia kell a repülőtér fejlesztésére, felújítására, karbantartására, a leszállási, repülőtér-használati díjak beszedésére, az utasforgalmat szolgáló létesítmények, valamint a poggyász, az üzem- és kenőanyag, az áruk és postai küldemények kezelésére szolgáló létesítmények üzemeltetésére (a továbbiakban együtt: működtetés) vonatkozó kötelezettségeket és jogosultságokat is.

(2)317 A vagyonkezelői jog átruházásához az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges.

(3) A működtetést, illetve a működtetés körébe tartozó egyes tevékenységek gyakorlását a vagyonkezelő harmadik személy részére nem engedheti át.

(4) A repülőtér üzemeltetésével összefüggő, az (1) bekezdésben meg nem jelölt egyéb tevékenységekre (pl. földi kiszolgálás) – amennyiben nem jár együtt a létesítmények fejlesztésével, felújításával, karbantartásával – az (1) bekezdésnek a működtetés jogára vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(5) A repülőtér üzemben tartóját – a külön jogszabályban foglaltakra is figyelemmel – az általa üzemeltetett földi kiszolgáló létesítmények és berendezések használatára irányuló, a földi kiszolgálási tevékenységre jogosult gazdálkodó szervezet vonatkozásában fennálló szerződéskötési kötelezettség terheli.

(6)318 Ha az ezen alcím szerinti vagyonkezelő állami befolyás alatt álló gazdasági társaság, akkor a vagyonkezelőre, továbbá a vagyonkezelő tekintetében fennálló közvetett állami befolyás esetén a Ptk. 8:2. § (4) bekezdése szerinti köztes jogi személyre, valamint a vagyonkezelő Ptk. 8:2. § szerinti befolyása alatt álló gazdasági társaságra nem kell alkalmazni az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényt, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényt és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 204–207. §-át.

45/A. §319 (1) A 45. § (6) bekezdésében meghatározott esetben az ott szereplő gazdasági társaságokra nem kell alkalmazni a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 8. § (14) és (15) bekezdését.

(2) A 45. § (6) bekezdésében meghatározott esetben az ott szereplő gazdasági társaságok vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója és felügyelő bizottságának tagja nem minősül a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 74. § i) pont ij) alpontja szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személynek.

ÖTÖDIK RÉSZ

A LÉGI KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG

I. Fejezet

A légijármű műszaki alkalmassága

A típusalkalmasság

46. §320 (1)321 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijárműnek – a 12. § (1) bekezdésében meghatározott repülőeszköz, pilóta nélküli légijármű, valamint a (2) bekezdésben meghatározott légijármű kivételével – rendelkeznie kell a légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek és típusalkalmassági vizsgálatáról szóló rendelet szerint a légiközlekedési hatóság által kiadott

a) típusalkalmassági tanúsítvánnyal vagy

b) egyedi repülési engedéllyel.

(2)322 Az állami célú légiközlekedésben légijármű, a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű, valamint egyes légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz abban az esetben tartható üzemben, ha olyan típushoz tartozik, amelyre a katonai légügyi hatóság típusalkalmassági bizonyítványt adott ki.

(3)323 A típusalkalmassági tanúsítvány és a katonai légügyi hatóság által kiadott típusalkalmassági bizonyítvány igazolja, hogy a légijármű, pilóta nélküli állami légijármű, vagy a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusa megfelel a légiközlekedés-biztonság előírásainak.

(4) A típusalkalmassági tanúsítvány és a katonai légügyi hatóság által kiadott típusalkalmassági bizonyítvány jogszabályban meghatározott esetben visszavonható vagy felfüggeszthető.

(5)324 Külföldön gyártott légijármű, pilóta nélküli állami légijármű, illetve légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusvizsgálata során a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság elfogadhatja más állam hatóságának igazolását arról, hogy a típus a nemzetközi előírásoknak megfelel és a biztonságos repülésre, illetve rendeltetésszerű használatra alkalmas.

47. §325 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a légi jármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek és típusalkalmassági vizsgálatának részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.326

A légialkalmasság

48. §327 (1)328 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű – a 12. § (1) bekezdésében meghatározott repülőeszköz és 25 kg maximális felszálló tömeg alatti pilóta nélküli légijármű, valamint a (2) bekezdésben meghatározott légijármű kivételével – akkor tartható üzemben, ha rendelkezik a légiközlekedési hatóságnak a polgári légijármű légialkalmassági követelményeiről, légialkalmassági vizsgálatáról és a légialkalmassági tanúsítványról szóló rendelet szerinti

a)329 légialkalmassági tanúsítványával és légialkalmassági felülvizsgálati tanúsítványával vagy

b) egyedi repülési engedélyével.

(2) Amennyiben az állami célú légiközlekedésben a katonai légügyi hatóság a légijárművet az első üzembe helyezése előtt saját vizsgálata alapján is alkalmasnak találja a rendeltetésszerű használatra, és a légijármű megfelel a típusalkalmassági bizonyítványban előírt követelményeknek, akkor a légijárműre légialkalmassági bizonyítványt ad ki.

(3) A légiközlekedési hatóság az európai uniós és a nemzeti előírásoknak való megfelelés esetén, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az állami légijárművek nyilvántartásáról, gyártásáról és javításáról, valamint a típus- és légialkalmasságáról szóló miniszteri rendeletben foglalt feltételeknek való megfelelés esetén a légijármű légialkalmasságának vizsgálata során elfogadja más állam hatóságának a légialkalmasságot tanúsító igazolását.

(4)330 A légialkalmassági tanúsítvány határozatlan időtartamig érvényes. A légialkalmassági felülvizsgálati tanúsítvány egy évig érvényes, és a légijárművek gyártásáról, építéséről és műszaki alkalmasságáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek mellett két alkalommal meghosszabbítható alkalmanként további egy évvel. Az állami célú légiközlekedésben a légialkalmassági bizonyítvány határozott időtartamig érvényes, időbeli hatályát a katonai légügyi hatóság időszakos alkalmassági vizsgálat után meghosszabbíthatja.

(5)331 A légialkalmassági tanúsítvány, valamint a katonai légügyi hatóság által kiadott légialkalmassági bizonyítvány hatályának fennállása alatt biztosítani kell a légijármű jogszabályban meghatározott folyamatos légialkalmasságának fenntartását. A légialkalmassági vizsgálatot soron kívül akkor is el kell végezni, ha a légijárművön a légialkalmasságot befolyásoló – külön jogszabályban meghatározott – javítást vagy módosítást végeztek.

(6) Amennyiben a légijárművet a lajstromból törlik, a légialkalmassági tanúsítványa vagy a katonai légügyi hatóság által kiadott légialkalmassági bizonyítványa hatályát veszti.

(7)332 A 12. § (1) bekezdésben meghatározott ejtőernyő és repülőeszköz akkor tartható üzemben, ha megfelel a légijárművek gyártásáról, építéséről és műszaki alkalmasságáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételeknek.

(8) Amennyiben a légijármű az üzemben tartás során nem felel meg a légialkalmasság követelményeinek, akkor az a bizonyítvány időbeli hatályán belül sem üzemeltethető.

49. § (1)333 A 216/2008/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a polgári légijármű légialkalmassági követelményeinek és légialkalmassági vizsgálatának a részletes szabályait a miniszter rendeletben határozza meg.334

(2)335 Az állami légi jármű típus- és légialkalmassági feltételeinek valamint a típus- és légialkalmassági vizsgálatának részletes szabályait a Kormány rendeletben szabályozza.

II. Fejezet

A repülőtér biztonságos használata

50. § A repülőtéren a biztonságos használat érdekében külön jogszabályban meghatározott szolgálatokat (légiforgalmi-, repülőtéri koordinációs-, repülésmeteorológiai-, tűzoltó-, mentő-, elsősegélynyújtó-, repülőegészségügyi-, műszaki-mentő-, rendőri-, repülésvédelmi-, közegészségügyi- stb. szolgálat), továbbá távközlő-, rádiónavigációs-, fénytechnikai- stb. berendezéseket kell működtetni.

50/A. §336 (1)337 A repülőtér üzemben tartója köteles

a) a repülőtér futópályáját és az egyéb közlekedési területeket olyan állapotban tartani, ami a légi, valamint a földi járművek és a személyek biztonságos közlekedését és tartózkodását lehetővé teszi;

b) a légiközlekedés védelmében a jogszabályban meghatározottak szerint részt venni;

c) a repülőtéren esetleg előforduló balesetek következményeinek felszámolásáról gondoskodni, a végrehajtás feltételeit biztosítani;

d)338 jelentős változás esetén, de legalább évente, a légiközlekedésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott formában és tartalommal adatot szolgáltatni a légiközlekedési hatóság számára arról, hogy az egyes légiközlekedési tevékenységgel összefüggő tevékenységek a repülőtér mely területein zajlanak.

e)339 a repülőtér üzemeltetését a jóváhagyott repülőtérrendnek, valamint a jóváhagyott repülőtéri kézikönyvnek megfelelően végezni.

(1a)340 A nyilvános repülőtér üzemben tartója az (1) bekezdésben foglaltakon túl:

a) a repülőteret a meghirdetett működési időben a meghirdetett működési feltételek szerint szabályosan igénybe venni szándékozó légi járművek használatára bocsátja;

b) a meghirdetett működési időben az előírt szolgálatok és berendezések működését fenntartja, a légiközlekedésben részt vevők biztonságához szükséges intézkedéseket megteszi.

(2)341 (EU) 2018/1139 parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó repülőtér üzemben tartója repülőtérrendben szabályozza:

a) a légi járművek közlekedését a repülőtéren,

b) a gyalogosok és a járművek közlekedését a repülőtéren,

c) a repülőtéri létesítmények és berendezések használatát,

d) a személyek és gépjárművek repülőtérre való be- és kiléptetését,

e) a repülőtér zajcsökkentésére vonatkozó eljárásokat.

f)342 a magyar közlekedéspolitikával és a légiközlekedési politikával való összhang teljesülésének biztosítására vonatkozó követelményeket, intézkedéseket, így különösen a fejlesztési, a szolgáltatási, valamint a repülésbiztonsági teljesítménymutatókat.

(2a)343 Az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá tartozó repülőterek esetében – ideértve azokat a repülőtereket is, amelyek az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk (7) bekezdésében foglalt mentesség alá esnek – a repülőtér üzemben tartója repülőtéri kézikönyvben határozza meg a repülőterekhez kapcsolódó követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló 2014. február 12-i 139/2014/EU bizottsági rendeletben foglalt tartalmi követelményeket, valamint a repülésbiztonsággal összefüggő teljesítménymutatókban mérhető szolgáltatási színvonal megfelelő szintjének, továbbá a magyar közlekedéspolitikával és a légiközlekedési politikával való összhang teljesülésének biztosítására vonatkozó garanciális követelményeket, intézkedéseket, így különösen a fejlesztési, a szolgáltatási, valamint a repülésbiztonsági teljesítménymutatókat.

(2b)344 A repülőtér üzemben tartója a (2a) bekezdésben meghatározott repülőtéri kézikönyvtől elkülönült környezetvédelmi kézikönyvben szabályozza a repülőtéri zaj csökkentésére vonatkozó intézkedéseit, és azt a nyilvánosság számára elérhetővé teszi.

(2c)345 A (2) bekezdés szerinti repülőtérrendet és annak módosításait – az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér kivételével – továbbá a (2a) bekezdés szerinti repülőtéri kézikönyvet, valamint ezek jóváhagyás-köteles módosításait a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá, amelynek során vizsgálja a jogszabályi rendelkezésnek való megfelelést, továbbá a repülőtér működésének a magyar közlekedéspolitikával és a légiközlekedési politikával való összhangját, az e körben a repülőtér üzemben tartója által meghatározott mutatókat.

(2d)346 A (2a)–(2c) bekezdésben meghatározottakat a (2a)–(2c) bekezdés hatálybalépésekor repülőtéri kézikönyvvel és repülőtérrenddel egyaránt rendelkező repülőterekre is alkalmazni kell azzal, hogy a repülőtér repülőtérrendjének kivezetésére legkésőbb 2020. február 28. napjáig kerüljön sor.

(3)347 Amennyiben a légiközlekedési hatóság megállapítja, hogy a repülőtérrend vagy a repülőtéri kézikönyv nem felel meg a (2) bekezdésben, valamint a (2a) bekezdésben foglaltaknak, nem tartalmazza az ehhez kapcsolódó követelményeket, intézkedéseket, teljesítménymutatókat, vagy a repülőtér működése nem áll összhangban a magyar közlekedéspolitikával és a légiközlekedési politikával, akkor a repülőtér üzemben tartóját kötelezi a repülőtér működésének a közlekedéspolitikával és a légiközlekedési politikával való összhangját biztosító szempontok (2) bekezdésben foglalt repülőtérrendbe, valamint a (2a) bekezdésben foglalt repülőtéri kézikönyvbe történő beillesztésére.

(3a)348 Az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér repülőtérrendjét a katonai légügyi hatóság jóváhagyja, ha az megfelel a jogszabályi rendelkezéseknek.

(4)349 A repülőtérrendben foglalt szabályok, továbbá a légijárművek repülőtéren és a repülőtér körzetének légterében való közlekedésének szabályozására vonatkozó előírások megtartását a légiközlekedési hatóság – állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a katonai légügyi hatóság és közös felhasználású repülőtér esetében a katonai légügyi hatóság a légiközlekedési hatóság, mint szakhatóság bevonásával – ellenőrzi. A légiközlekedési hatóság – állami repülések céljára szolgáló repülőtér és közös felhasználású repülőtér tekintetében a katonai légügyi hatóság – az előírásokat ismételten megszegőt a repülőtér használatában, illetve tevékenységében korlátozza vagy attól meghatározott időre eltiltja.

50/B. §350 (1) A nyilvános repülőtér és azon polgári célú nem nyilvános repülőtér esetében, amelyen műszeres repülési vagy különleges látvarepülési eljárásokat tettek közzé, a repülőtér körüli légtér akadálymentességének biztosítása érdekében a repülőtér üzembentartója akadálykorlátozási felületeket jelöl ki.

(2) Az akadálykorlátozási felületek kijelölését és a kijelölés módosítását a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá, amennyiben az megfelel a 3/C. § (10) bekezdés b) pontjában foglaltaknak.

(3) Az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott kivétellel nem létesíthető olyan építmény – beleértve a meglévő építmények bővítését is –, amely a repülőtér akadálykorlátozási felületei vagy akadályvédelmi felülete fölé nyúlik.

51. § (1)351 A nyilvános repülőterek és azon polgári célú nem nyilvános repülőterek körzetében, valamint külön jogszabályban meghatározott egyéb térségekben lévő olyan létesítményeket, berendezéseket és vezetékeket, amelyek helyzetüknél vagy magasságuknál fogva kiemelkednek a környezetükből és a légiközlekedés biztonságát veszélyeztethetik, – az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott kivétellel – akadályjelzéssel kell ellátni. Az ilyen jelzéseket

a) a repülőtér létesítése után épített épületek, vezetékek és létesítmények tekintetében ezek tulajdonosa,

b) ha a repülőteret újonnan létesítik, akkor a repülőtér létesítője, illetőleg, akinek érdekében a jelzést elhelyezik

köteles elhelyezni és karbantartani.

(2)352 Az akadályjelzés eltávolításához vagy működésének megváltoztatásához a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

(3)353 A repülésbiztonság fenntartása és növelése érdekében állami téradatbázisként létre kell hozni és adattartalmának rendszeres aktualizálásával fenn kell tartani Magyarország légiközlekedési terep és akadály adatbázisát. A légiközlekedési terep és akadály adatbázis a következő részadatbázisokból áll:

a) a honvédelmi célú repülések céljára szolgáló repülőterek 10 km sugarú környezetében és kormányrendeletben meghatározott további területre vonatkozóan a helyi átlagos terepszinthez viszonyítva legalább 25 m magasságú tereptárgyak adatait tartalmazó REP-25 adatbázis,

b) a Magyarország teljes területére vonatkozó, a helyi átlagos terepszinthez viszonyítva legalább 60 m magasságú tereptárgyak adatait tartalmazó REP-60 adatbázis,

c) a Magyarország teljes területére vonatkozó, a helyi átlagos terepszinthez viszonyítva legalább 100 m magasságú tereptárgyak adatait tartalmazó 1 Terület adatbázis,

d)354 a honvédelmi célú repülések céljára szolgáló repülőterek és a nyilvános és polgári célú nem nyilvános, műszeres repülési vagy különleges látvarepülési eljárásokat közzétevő repülőterek akadály adatgyűjtési felületeire vonatkozóan kormányrendeletben meghatározott adattartalmú 2 Terület adatbázis,

e)355 a honvédelmi célú repülések céljára szolgáló repülőterek és a nyilvános és polgári célú nem nyilvános, műszeres repülési vagy különleges látvarepülési eljárásokat közzétevő repülőterek akadály adatgyűjtési felületeire vonatkozóan kormányrendeletben meghatározott adattartalmú 3 Terület adatbázis,

f)356 a honvédelmi célú repülések céljára szolgáló repülőterek és a nyilvános és polgári célú nem nyilvános, műszeres repülési vagy különleges látvarepülési eljárásokat közzétevő repülőterek akadály adatgyűjtési felületeire vonatkozóan kormányrendeletben meghatározott adattartalmú 4 Terület adatbázis,

g) a Magyarország teljes területére vonatkozó, legalább 10x10 méteres rácsháló méretű digitális domborzatmodell.

(4)357 A (3) bekezdésben meghatározott részadatbázisok geometriai alapjainak biztosításához, térképi megalapozásához fel kell használni a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 3. § (1) bekezdés b)–f) pontjában meghatározott adatbázisokat.

(5)358 Minden olyan légiközlekedéssel kapcsolatos tevékenység esetében, amelynek végzéséhez a (3) bekezdés szerinti terep és akadály adatbázisban elérhető adat szükséges, a terep és akadály adatbázis adatát kell használni. Az adatokat attól az időponttól kezdődően kell alkalmazni, amikortól a szükséges adat az adatbázisban elérhetővé válik.

(5a)359 A közlekedésért felelős miniszter – a központi légiforgalmi tájékoztató szolgálatot ellátó szervezettel történő egyeztetést követően – a Hivatalos Értesítőben közleményben teszi közzé a (3) bekezdés szerinti terep- és akadály-adatbázis elkészítéséhez és fenntartásához szükséges műszaki követelményekre vonatkozó szakmai szabályokat.

(6)360 A (3) bekezdés szerinti adatbázis létrehozására és kezelésére kormányrendeletben kijelölt adatbázis-kezelő az adatbázis adatait a Magyarország légiközlekedési terep és akadály adatbázisából történő adatszolgáltatással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj, valamint a díj beszedésével, kezelésével, továbbá a nyilvántartásával, felhasználásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló miniszteri rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében szolgáltatja.

(7)361 Az adatbázis-kezelő a terep és akadály adatbázisból közvetlenül és folyamatosan szolgáltatja az igényelt adatot a Magyar Honvédség, a légiközlekedési hatóság és a 61/A. §-ban meghatározott légiforgalmi szolgálat részére az adatbázis-kezelő és az adott szervezet között kötött megállapodásban meghatározottak szerint.

(8)362 A (6) bekezdésben foglaltaktól eltérően a Magyar Honvédség, a légiközlekedési hatóság és a 61/A. §-ban meghatározott légiforgalmi szolgálat a Magyarország légiközlekedési terep és akadály adatbázisában szereplő, a feladatai ellátása érdekében szükséges adatokat, valamint a légiforgalmi tájékoztatás rendjéről, a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátásának szabályairól szóló miniszteri rendelet alapján a részére szolgáltatandó adatokat díj- és költségmentesen kapja meg.

(9)363 A Magyar Honvédség, a légiközlekedési hatóság és a 61/A. §-ban meghatározott légiforgalmi szolgálat az adatbázis adatait kizárólag saját feladatai ellátásához használhatja, az adatbázist és tartalmát harmadik fél részére nem adhatja át, de feladatai körében az adatbázisból a légiforgalmi tájékoztatás rendjéről, a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátásának a szabályairól szóló miniszteri rendeletben és a légiközlekedésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott tájékoztató kiadványokban adatok közlésére jogosult.

III. Fejezet

A légiközlekedés szabályai

52. § (1)364 Az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű vezetéséhez, valamint üzemképességének tanúsításához, továbbá az 53. § (7) bekezdése szerinti rendeletben meghatározott tevékenységek ellátásához szakszolgálati engedély szükséges.

(2) A légi személyszállításra és a légi árufuvarozásra használt légijármű esetében a szakszolgálati engedély tulajdonosa a jogosultságával abban az esetben élhet, ha arra a légijármű üzemben tartója, illetve karbantartója írásban külön felhatalmazta.

(3)365 Szakszolgálati engedély nélkül vezethető repülőeszközt az vezethet, aki teljesíti a légijármű és a repülőeszköz személyzet, valamint a repülésüzemi tiszt képzéséről, vizsgáztatásáról, engedélyeiről és a képzésükben részt vevő képző szervezetek engedélyezéséről szóló miniszteri rendeletben az adott repülőeszköz vonatkozásában előírt követelményeket, továbbá rendelkezik a polgári légiközlekedési személyzet egészségi alkalmasságának feltételeiről, valamint az egészségi alkalmasság megállapítását végző szervek kijelölésének és tevékenységének szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott, érvényes orvosi minősítéssel.

(4)366 A repülések végrehajtásának részletes szabályait a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.367

(5)368 Az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések szabályait a honvédelemért felelős miniszter – a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.

(6)369 A repülőeszközzel folytatott repülések és az azokkal összefüggő tevékenységek végrehajtásának szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

52/A. §370 (1)371 A NATO műveleti és a nemzeti alárendeltségű légvédelmi készenléti légijármű részére a légvédelmi valós repülés végrehajtása során a légiforgalmi irányító szolgálat – a légiforgalomban résztvevők biztonságának figyelembevételével – elősegíti a katonai repülésirányító által meghatározott, a légi cél eléréséhez szükséges útvonal igénybevételét, valamint szabaddá teszi a légi cél körzetét.

(2)372 A katonai repülésirányító szolgálat felelős a légvédelmi készenléti repülést végrehajtó légijárműnek az általános légiforgalomban részt vevő légijárműtől történő elkülönítéséért és az összeütközés megelőzéséért.

(3)373 A légvédelmi készenléti repüléssel összefüggésben az illetékes légiforgalmi szolgálat felelős az érintett általános légiforgalomban részt vevő légijármű helyzetéről szóló tájékoztatás biztosításáért a katonai repülésirányító szolgálat részére.

IV. Fejezet

A légiközlekedés szakszemélyzete

A szakszolgálati engedély

53. § (1)374 A szakszolgálati engedély azt igazolja, hogy a légijármű vezetője, továbbá a szakszemélyzet tagja az adott tevékenység ellátására szakmailag alkalmas.

(2)375 A szakszolgálati engedélyt a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság adja ki. A légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság a kiadott szakszolgálati engedélyekről nyilvántartást vezet, amely nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3)376 A szakszolgálati engedély jogszabályban meghatározott feltételek hiánya esetén, vagy ha tulajdonosa a tevékenység folytatásának szabályait szándékosan vagy gondatlanul megszegi, meghatározott időre felfüggeszthető. Amennyiben a feltételek nem teljesülnek, az engedélyt vissza kell vonni.

(4)377 Az engedélyt vissza kell vonni, ha

a)378

b) külön jogszabály az engedély visszavonását írja elő.

(5)379 A szakszolgálati engedély ismételt megadása jogszabályban meghatározott utóképzéshez köthető.

(6)380 Az állami célú légiközlekedés tekintetében a szakszemélyzet tagjai egészségügyi alkalmasságának megállapítását végző szervet a honvédelemért felelős miniszter az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben jelöli ki.381

(7)382 A szakszolgálati engedély nélkül végezhető tevékenységeket és azok végzésének személyi, képzési és egyéb feltételeit, továbbá a szakszolgálati engedélyhez kötött tevékenységeket, a szakszolgálati engedélyek fajtáit, a szakszolgálati engedélyek kiadásának részletes feltételeit, időbeli hatályát, meghosszabbításának, felfüggesztésének, visszavonásának feltételeit, a szakszolgálati engedélybe tett jogosultságot igazoló bejegyzéseket és a szakszolgálati tevékenység ellátásával összefüggő jogokat és kötelezettségeket a miniszter, a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó feltételek vonatkozásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökével való egyeztetést követően – az állami célú légiközlekedés tekintetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel, a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó feltételek vonatkozásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökével való egyeztetést követően – határozza meg. A szakszolgálati engedélyek helyszíni elvételének feltételeit a miniszter – az állami célú légiközlekedés tekintetében a honvédelemért felelős miniszter – a közlekedésrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.383

(8)384 A szakszolgálati engedélyek kiadásának egészségügyi feltételeit a miniszter az egészségügyért felelős miniszterrel, illetve a honvédelemért felelős miniszter az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.385

(9)386

53/A. §387 Szakszolgálati tevékenységet nem végezhet az a személy,

a) akinek kényszergyógykezelését a bíróság jogerősen elrendelte, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított öt évig,

b) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság a szakszolgálati tevékenység gyakorlásától jogerősen eltiltott, az eltiltás hatályának időtartama alatt,

c) akit a bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó vagy a járművezetést érintő cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett, a gondnokság időtartama alatt.

A légijármű parancsnoka

54. § (1) A légijármű parancsnoka (a továbbiakban: parancsnok) a szakszemélyzetnek az az előírt szakszolgálati engedéllyel rendelkező tagja, akit e feladat ellátására a légijármű üzemben tartója jelöl ki.

(2)388 A repülőeszköz parancsnoka a légijármű vezetője.

(3)389 A pilóta nélküli légijármű parancsnoka a légijármű vezetője.

(3a)390 A pilóta nélküli állami légijármű parancsnoka a pilóta nélküli állami légijármű kezelője.

(4)391 Egypilótás légijármű esetén a vizsgáztatóval együtt végzett vizsgarepülés során a légijármű parancsnoka a vizsgáztató.

(5)392 A (4) bekezdéstől eltérően a légijármű parancsnoka a vizsgázó, ha

a) a vizsgáztató nem kezelőszervekkel ellátott ülésben foglal helyet,

b) a vizsga oktatói vagy vizsgáztatói jogosultság megszerzésére, meghosszabbítására vagy megújítására irányul, vagy

c) a vizsga jogosítás meghosszabbítására irányul.

(6)393 Többpilótás légijármű esetén a vizsgáztatóval együtt végzett vizsgarepülés során az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

55. § (1) Motor nélküli légijárműnek motoros légijárművel való vontatásakor az egész vontatmány parancsnoka a motoros légijármű vezetője.

(2) Az oktatóval együtt végzett kiképző repülés közben a kiképzést folytató oktató légijármű-vezető a parancsnok.

(3) A kiképzés alatt álló légijármű-vezető növendéket az önálló repülési feladatának teljesítése közben parancsnoknak kell tekinteni.

56. § A parancsnok

a) irányítja a légijármű személyzetét, utasításait a személyzet köteles végrehajtani;

b) az utasokat felkérheti meghatározott cselekmény végrehajtására vagy abbahagyására.

57. § A repülés megkezdése előtt a parancsnok ellenőrzi, hogy a légijármű alkalmas-e a feladat biztonságos végrehajtására.

58. § (1) A parancsnok felel a repülési feladat biztonságos végrehajtásáért és a repülési szabályok megtartásáért. Joga és kötelessége a repülés tartama alatt az ezzel kapcsolatban felmerült minden kérdés eldöntése.

(2) A parancsnok feladata különösen:

a) ha a légijárművet veszély fenyegeti, minden szükséges intézkedés megtétele a repülés biztonságos befejezése, baleset vagy kényszerleszállás esetén az élet- és a vagyonbiztonság megóvása érdekében;

b) a repülés, illetve az utasok biztonságát veszélyeztető cselekmény esetén a cselekmény folytatásában az elkövető megakadályozása;

c) a légijárművön elkövetett bűncselekmény esetén — külföldön — a nyomozóhatóságot megillető intézkedések alkalmazása;

d) abban az esetben, ha más légijármű vagy tengeri jármű veszélybe került — utasainak és személyzetének veszélyeztetése nélkül — az adott helyzetben szükséges és teljesíthető segítség nyújtása.

59. § A parancsnok köteles

a) légijárművön megbetegedett vagy balesetet szenvedett személy részére elsősegélynyújtásról gondoskodni és — ha szükséges — a beteget az első alkalmas repülőtéren az egészségügyi szerveknek átadni;

b) a légijárművön történt születésről, balesetről, elhalálozásról és az ezekkel kapcsolatos intézkedésekről jegyzőkönyvet készíteni;

c) a légijárművön történt elhalálozás esetén gondoskodni — az illetékes hatóság részére történő átadásig — az elhunytnak a légijárművön lévő ingóságai megőrzéséről.

60. § A parancsnok — vagy ha az sérülései, illetve más ok miatt erre képtelen, a személyzet tagja — az 58—59. §-okban említett intézkedésekről — amennyiben azok magyar állampolgárt, illetve Magyarországon bejegyzett jogi személyt érintenek — értesíti Magyarország konzuli képviseletét.

60/A. §394 A pilóta nélküli légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű parancsnoka felelős a pilóta nélküli légijármű és más légijármű közötti biztonságos elkülönítés betartásáért.

V. Fejezet

A légiforgalmi szolgálatok

61. § (1)395 A légiközlekedés biztonsága érdekében a magyar légtérben – a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről, valamint a légiforgalmi szolgálatok ellátásának szabályairól szóló jogszabály rendelkezéseinek megfelelően – légiforgalmi szolgálatokat kell fenntartani.

(2)396 A légiforgalom irányítását a miniszter által a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben kijelölt szerv végzi.397

(3)398

(4) A légiforgalmi irányító szolgálat utasítása a légijármű parancsnoka számára kötelező, attól csak veszély elhárítása érdekében térhet el.

(5)399 A nemzeti felügyeleti hatóság (a továbbiakban: felügyeleti hatóság) az 550/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikk (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően a részéről felmerült költségeket jogosult érvényesíteni a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjban, az azzal összefüggő költségalap részeként. A költségek fedezésére megállapított összeg mértéke megegyezik a mindenkori, az (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendelet 29. cikke alapján kihirdetett, a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjban figyelembe vett nominális – a Bizottság által elfogadott teljesítménytervben, ennek hiányában a benyújtott teljesítményterv tervezetben nevesített – felügyeleti költségeknek a nemzeti felügyeleti hatóságra vonatkozó értékével. A költségátalánnyal a légiforgalmi irányító szolgálat ellátására kijelölt szerv által ellátott valamennyi olyan tevékenységével kapcsolatos felügyeleti díj, amelynek a megfizetésére e szerv a 66/C. § (1) bekezdése alapján kötelezett, megfizetettnek tekintendő.

(5a)400 A 61/A. § (3) bekezdés m) pontjában kijelölt költségalap-kezelőnek (a továbbiakban: költségalap-kezelő) az (5) bekezdésben meghatározott összeget negyedéves egyenlő részletekben, a negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig kell forintban átutalni a felügyeleti hatóság számlájára. A magyar légtérhez kapcsolódó költségalap-elszámolás biztosítása érdekében a felügyeleti hatóság köteles a felmerült költségekről a tárgyévet követő év február 15-ig kimutatást készíteni és azt megküldeni a költségalap-kezelő részére.

(5b)401 A tárgyévre fizetett összeg és a tárgyévben ténylegesen felmerült költségek közötti eltérés esetén a különbözetet a tárgyévet követő második év díjfizetése során kell a felügyeleti hatóságnak és a költségalap-kezelőnek rendezni azzal, hogy az adott évre az (5) bekezdés alapján meghatározott összeg mértékét a különbözet összegével módosítani kell.

(6)402 Az (5) bekezdésben megállapított összeg a felügyeleti hatóságot illeti meg, amelyet csak a léginavigációs szolgálatokkal kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggésben használhatja fel.

61/A. §403 (1)404 A Magyar Állam a 61. § (1) bekezdésében foglaltak teljesítése érdekében zártkörűen működő részvénytársasági formában működő egyszemélyes gazdasági társaságot alapít.

(2) A társaság

a) neve: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság);

b) székhelye: H-1185 Budapest, Igló u. 33–35.;

c) alapítója és egyedüli részvényese: a Magyar Állam;

d)405

(3) A Társaság feladatai:

a)406 a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és riasztó szolgálat ellátása

aa) – a katonai körzetek kivételével – Magyarország ellenőrzött légterében,

ab) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és légterében, valamint

ac) azon nemzetközi kereskedelmi repülőtéren és annak légterében, amelyen a tárgyévet megelőző két év statisztikai adatai alapján számított átlagos éves utasforgalom meghaladja az évi százezer főt, amennyiben a repülőtér üzemben tartója vagy tulajdonosa a szolgáltatásra való felkészülés költségeit és a szolgáltatás díját megfizeti a Társaság részére,

továbbá Magyarország légterében a légiforgalmi navigációs, távközlési, légtérellenőrző szolgálat ellátása, és az ezekhez szükséges berendezések (kivéve a repülőtéri műszeres leszállító rendszert) működésének biztosítása;

b)407 a nemzetközi polgári repülés részére repülésbejelentő és tájékoztató szolgálat ellátása;

c) a rendelkezésre álló információk alapján adatszolgáltatás a Magyar Honvédség erre kijelölt szervezete részére, a légtérfelügyelethez szükséges azonosítás elősegítése érdekében;

d) légtérgazdálkodás, közreműködés a stratégiai légtérgazdálkodási feladatokban;

e) a légi forgalom áramlásának szervezése;

f) légi jármű eltűnése, vagy kényszerhelyzetbe kerülése esetén a szükséges intézkedés – kutatás-mentés, valamint egyéb segítségnyújtás – kezdeményezése;

g) központi légiforgalmi tájékoztató szolgálat (AIS) ellátása, a légi közlekedéssel kapcsolatos tájékoztató anyagok kiadása;

h)408 – a repülőtéri körzetek kivételével – az ellenőrzött légtéren kívül Magyarország légterében légi járművek részére tanácsadói, repüléstájékoztató és riasztó szolgálat ellátása;

i) a feladatainak ellátásával kapcsolatos fejlesztés;

j)409 a légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató szakszemélyzet munkahelyi képzése, illetve továbbképzése;

k) műszaki dokumentációs és ahhoz kapcsolódó tájékoztató tevékenység ellátása;

l) a koordinált és menetrend-egyeztetett repülőtereken a résidőkiosztás és menetrend-egyeztetés;

m) a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjjal összefüggő – nemzetközi szerződésben meghatározott – költségalap kezelése;

n)410

o)411 Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légterében, valamint a külön jogszabályban meghatározott Budapest közelkörzet légtereiben alkalmazott műszer szerinti repülési eljárások tervezése;

p)412 a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás üzemeltetése.

(4) A Társaság főtevékenysége: egyéb légi szállítást segítő tevékenység.

(5) A Társaság a főtevékenysége ellátását elősegítő szolgáltató tevékenységeket is elláthat.

(6)413 A (2) bekezdésben megjelölt társaság üzleti érdekeinek elérése céljából gazdasági társaságban kisebbségi vagy többségi tulajdonrészt szerezhet, valamint gazdasági társaságot alapíthat.

(7)414 A Társaság társadalmi közszükségletet kielégítő, rendeltetése folytán vasárnap és munkaszüneti napon is működő munkáltató.

(8)415 A Társaság a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás üzemeltetésével összefüggésben, a légtér jogszerű használatának biztosítása, a jogszerű légtérhasználat ellenőrzésének elősegítése és a (9) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatási tevékenység ellátása érdekében kezeli a távoli pilóta

a) nevére, születési helyére, születés idejére, lakcímére vonatkozó adatokat,

b) e-mail-címére, mobiltelefonszámára vonatkozó adatot,

c) a honlap és mobilalkalmazás használatával összefüggésben teljesített fizetéssel kapcsolatos banki tranzakció azonosító adatait, valamint

d) a személyazonosító igazolványa – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 29. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott adatokat tartalmazó – felületének képét, vagy az útlevele adatoldalának képét,

a felhasználói fiókja érvényességi idejének lejártától számított 60 napig.

(9)416 A Társaság által a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás működtetésével összefüggésben tárolt adatok köréből a rendvédelmi feladatot, nemzetbiztonsági feladatot, bűnmegelőzési feladatot ellátó, nyomozó hatósági jogkört gyakorló, a terrorizmust elhárító szerv, a légiközlekedési hatóság, továbbá a bíróság az adatállományból közvetlen hozzáféréssel adatot vehet át vagy eseti megkeresés alapján, az adatkezelés céljának megjelölésével adatot igényelhet.

(10)417 A 923/2012/EU rendeletnek, a 139/2014/EU rendeletnek és az (EU) 2017/373 rendeletnek a légiforgalmi szolgáltatásra/a léginavigációs szolgálatokra, a légtérszerkezet kialakítására, az adatminőségre és a futópálya biztonságára vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról, valamint a 73/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. február 14-i (EU) 2020/469 bizottsági végrehajtási rendelet [a továbbiakban: (EU) 2020/469 bizottsági végrehajtási rendelet] III. Melléklet ATS.OR.400–ATS.OR.450 pontja alapján rögzített adatok az (EU) 2020/469 bizottsági végrehajtási rendeletben meghatározott célok mellett kutatás-fejlesztési és a légiközlekedési hatóság tevékenységével összefüggő célból, valamint a Társaság működésével összefüggő érdekből használhatók fel.

(11)418 Az (EU) 2020/469 bizottsági végrehajtási rendelet III. Melléklet ATS.OR.400–ATS.OR.450 pontja szerinti rendszerekben tárolt adat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (2) bekezdés h) pontjára figyelemmel a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Ezen adatok megismerését – a légiközlekedési hatóság általi adatszolgáltatásra vonatkozó megkeresést ide nem értve – az adat megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának mérlegelésével a légiforgalmi szolgáltató vezetője engedélyezheti.

61/B. §419 (1) Az AIP-t a központi légiforgalmi tájékoztató szolgálatot ellátó szervezet a légiközlekedési hatósággal történő egyeztetést követően angol nyelven adja ki.

(2) A látvarepülési szabályok szerinti repülésről szóló kiadványt a központi légiforgalmi tájékoztató szolgálatot ellátó szervezet a légiközlekedési hatósággal történő egyeztetést követően magyar és angol nyelven adja ki.

(3)420 A (2) bekezdésben meghatározott látvarepülési szabályok szerinti repülésről szóló kiadvány szerkesztéséhez a 41. § (1a) bekezdésében meghatározott repülőtér üzemben tartója köteles adatot szolgáltatni a központi légiforgalmi tájékoztató szolgálatot ellátó szervezet részére.

62. § (1) A nem ellenőrzött repülőterek üzemben tartói a miniszter által a repülőtér rendeltetésének figyelembevételével meghatározott légiforgalmi szolgálat fenntartására, valamint léginavigációs berendezések létesítésére és üzemeltetésére kötelezhetők.

(2)421 A katonai repülésirányító szolgálat részeként működő katonai légiforgalmi szolgálatokat a honvédelemért felelős miniszter hozza létre és tartja fenn.

(3)422 A katonai légiforgalmi szolgálatok feladata különösen:

a) a légtér ellenőrzése érdekében a légiforgalmi szolgálatokkal való együttműködés,

b) a légtérgazdálkodás,

c) a légiforgalmi irányítás,

d) a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátása,

e) a légiforgalmi távközlési szolgálat ellátása,

f) riasztó szolgálat ellátása,

g) repüléstájékoztató szolgálat ellátása.

h)423 légijármű eltűnése vagy kényszerhelyzetbe kerülése esetén a szükséges intézkedés kezdeményezése.

62/A. §424 (1) Repülőtéri repüléstájékoztató szolgálat a miniszter kijelölésével nyújtható.

(2) A repülőtéri repüléstájékoztató szolgálatot a miniszter abban az esetben jelöli ki, ha a repülőtér üzemben tartója és a szolgálatot ellátni kívánó szervezet között érvényes megállapodás van és a szolgálatot ellátni kívánó szervezet rendelkezik a légiközlekedési hatóság által kiadott érvényes tanúsítvánnyal.

(3)425 A kijelölés iránti kérelmet az érintett repülőtér üzemben tartója a légiközlekedési hatóság útján juttatja el a miniszterhez. A kérelemhez a repülőtér üzemben tartója mellékeli a közte és a repülőtéri repüléstájékoztató szolgálat között a szolgálat ellátása céljából megkötött megállapodás másolatát. A légiközlekedési hatóság a kérelmet és mellékleteit az adott szervezet részére kiadott, a nyújtani kívánt szolgálat ellátására jogosító tanúsítvány érvényességére vonatkozó nyilatkozatával együtt továbbítja a miniszternek.

63. §426 A légiforgalmi szolgálatok ellátásának és eljárásainak részletes szabályait a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.427

A légiforgalmi szolgálatoknál léginavigációs szolgáltatásokat nyújtó, valamint a léginavigációs szolgáltatások nyújtását közvetlenül támogató munkakörökben foglalkoztatott munkavállalókra, valamint ilyen munkakör betöltése érdekében képzésben részesülő személyekre vonatkozó rendelkezések428

63/A. §429 Az Mt. rendelkezéseit a 63/B–63/C. §-okban foglalt eltéréssel kell alkalmazni a léginavigációs szolgáltatásokat nyújtó, valamint a léginavigációs szolgáltatások nyújtását közvetlenül támogató munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók (a továbbiakban: léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkavállalók), valamint ilyen munkakör betöltése érdekében képzésben részesülő személyek esetében.

63/B. §430 (1)431 A léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkavállalók tekintetében az Mt. 53. § (2) bekezdése nem alkalmazható. A léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkavállalók tekintetében az Mt. 53. § (1) bekezdés szerinti munkaszerződéstől eltérő munkakörben vagy munkaszerződéstől eltérő munkahelyen vagy más munkáltatónál történő foglalkoztatás időtartama naptári évenként a száztíz munkanapot vagy ezerháromszázhúsz órát – kollektív szerződés eltérő rendelkezése, vagy a felek eltérő megállapodása hiányában – nem haladhatja meg.

(2)432 A léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkavállalók esetében a légiközlekedést súlyosan akadályozó, elháríthatatlan és előre nem látható olyan ok felmerülése esetén, amely a légiforgalom jelentős mértékű csökkenését eredményezheti, a munkáltató évi 5 nap szabadságot az Mt. 122. § (4) bekezdésétől eltérően is kiadhat.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában jelentős mértékű a légiforgalom csökkenése, amennyiben az előre nem látható ok a felmerülését megelőző nap forgalmához képest legalább 40%-os forgalmi visszaesést eredményez.

63/C. §433 (1) A léginavigációs szolgáltatást végző szervezet léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkakör betöltése érdekében tanulmányi szerződést köthet természetes személlyel (a továbbiakban e § alkalmazásában: másik fél), amelyben a léginavigációs szolgáltatást végző szervezet vállalja a léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkakör betöltéséhez szükséges képzés és vizsgák költségeinek viselését, továbbá a képzés sikeres befejezését követően munkaviszony létesítését, a másik fél pedig kötelezi magát a léginavigációs szoláltatást nyújtó munkakör betöltéséhez szükséges képzés elvégzésére, vizsgák teljesítésére, valamint arra, hogy a képzés befejezését követően a léginavigációs szolgáltatást végző szervezettel munkaviszonyt létesít, és azt a tanulmányi szerződésben meghatározott ideig fenntartja.

(2) A munkaviszony fenntartására vonatkozó, tanulmányi szerződésben rögzített kötelezettség a tíz éves időtartamot nem haladhatja meg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tanulmányi szerződés megszegésének minősül különösen, ha a másik fél

a) a léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkakör betöltése érdekében szükséges képzést a tanulmányi szerződésben rögzített időtartam alatt nem végzi el, vagy

b) a szükséges vizsgákat a szerződésben előírt határidőig nem teljesíti, vagy

c) a sikeres vizsgát követően a tanulmányi szerződésben rögzített határidőig nem létesít munkaviszonyt a léginavigációs szolgáltatást végző szervezettel, vagy

d) munkaviszonya a tanulmányi szerződésben rögzített időtartam letelte előtt a másik fél felmondásával megszüntetésre kerül, vagy

e) olyan magatartást tanúsít, amelyre tekintettel munkaviszonya megszüntetésének van helye.

(4) A tanulmányi szerződés alapján nyújtott támogatás nem követelhető vissza, – amennyiben a munkaviszony a munkavállaló halálával, a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével szűnik meg, vagy a munkaviszonyt a munkáltató – a (3) bekezdés e) pontban meghatározott kivétellel – felmondással szüntette meg.

63/D. §434 A munkáltató a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. február 20-i (EU) 2015/340 bizottsági rendelet IV. melléklet A. alrész 1. szakasz ATCO.MED.A.020 pontja, továbbá a légiforgalmi szolgáltatást/léginavigációs szolgálatokat és más légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkciókat és azok felügyeletét ellátó szolgáltatókra vonatkozó közös követelmények meghatározásáról, valamint a 482/2008/EK rendelet, az 1034/2011/EU, az 1035/2011/EU és az (EU) 2016/1377 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről, továbbá a 677/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2017. március 1-jei (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet XIII. melléklet

A. alrészének végrehajtása érdekében ellenőrzési rendszert alakít ki.

63/E. §435 (1) Az e törvény 61/A. § (2) bekezdésében meghatározott munkáltatónál a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 4. § (2) bekezdésében meghatározott még elégséges szolgáltatás mértéke a munkabeszüntetéssel érintett időszakra vetítve

a) a Budapest CTA légterében a Körzeti Irányítás (ACC) esetében – a légiforgalmi szolgáltatási (ATM) hálózati funkciók végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és a 677/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2019. január 24-i 2019/123/EU bizottsági végrehajtási rendelet alapján – a kijelölt hálózatirányító (a továbbiakban: Network Manager) által az adott napon a sztrájkkal érintett időszakra megadott forgalmi igényhez rendelt szektorok kapacitásának 75%-a;

b) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (a továbbiakban: LHBP) Torony Irányítása esetében az LHBP-re rendelkezésre álló futópályához tartozó, a Network Manager felé előzetesen megadott érkező kapacitás 75%-a, továbbá az összes induló járat;

c) a Budapest Közelkörzeti Irányítás (APP) esetében a b) pontban meghatározott kapacitás, valamint a teljes átrepülő forgalom;

d) a Magyarország Kormánya és a Koszovói Nemzetközi Biztonsági Erő (KFOR) között a Koszovó felett kijelölt légtérben egyes léginavigációs szolgálatok nyújtásáról és egyéb kapcsolódó tevékenységek ellátásáról szóló Végrehajtási Megállapodás kihirdetéséről szóló 2013. évi CCXLVIII. törvény alapján nyújtott szolgáltatás esetében a Network Manager által az adott napon a sztrájkkal érintett időszakra megadott forgalmi igényhez rendelt szektorok kapacitásának 75%-a;

e) a Körzeti Repüléstájékoztatás (FIC) esetében a nemzetközi VFR repülések és a nem ellenőrzött légtérben végrehajtott IFR repülések kezelése, valamint a belföldi VFR repülések kezelése legalább napi 6 órában azzal, hogy a belföldi VFR repülések kötelező kezelésére vonatkozó időszakot a sztrájk alatt a munkáltató jogosult meghatározni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kapacitásértéknek megfelelően szolgáltatásban részesülő légijárművek számát tört szám esetén felfelé kerekítve kell meghatározni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatásokon túlmenően a munkabeszüntetés ideje alatt is teljes körűen kell biztosítani a kutató-mentő repülések, egészségügyi és mentőrepülések, az állami célú légiközlekedés, az állam- vagy kormányfőt szállító repülések, a tűzoltási célú repülések, a bajba jutott légijárművek, a humanitárius célú repülések, továbbá valamely humánjárvány megelőzését és következményeinek elhárítását biztosító légijárművek léginavigációs kiszolgálását.

(4) A léginavigációs szolgáltatást nyújtó munkavállalók az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatási mérték teljesülését saját munkakörükben kötelesek biztosítani.

(5) A még elégséges szolgáltatás mértékét a munkabeszüntetés szervezői és a munkáltató közös megállapodásukban az (1) bekezdésben meghatározott mértéket meghaladóan is meghatározhatják.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott mértéket a munkabeszüntetés teljes ideje alatt óránkénti bontásban kell teljesíteni.

(7) A munkabeszüntetés szervezői a sztrájkot annak megkezdése előtt legalább 5 nappal kötelesek írásban bejelenteni a munkáltató részére.

(8) Azonos kollektív munkaügyi vitához tartozó munkabeszüntetés – a figyelmeztető sztrájkon túlmenően – legfeljebb három napig tarthat azzal, hogy a sztrájk időtartama legfeljebb napi hat óra lehet.

(9) Ha a munkabeszüntetésben résztvevők az (1)–(8) bekezdés szerinti szolgáltatás nyújtását akadályozzák vagy ellehetetlenítik, a munkáltató a munkabeszüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben kártérítési igénnyel élhet, továbbá jogosult a vele szemben harmadik fél által érvényesített kárigényeket rájuk továbbhárítani.

63/F. §436 (1) A 61/A. § (3) bekezdés j) pontja szerinti feladatot a polgári légiforgalmi irányító szolgálat az általa foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató közreműködésével látja el.

(2) A légiforgalmi szolgálatok folyamatos fenntartása és a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feladatokra való felkészülés érdekében az (1) bekezdésben meghatározott, a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott léginavigációs szolgáltatásokat nyújtó munkavállaló – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni.

VI. Fejezet

Légiközlekedési balesetek, repülőesemények437

64. §438 (1)439 Ha a repülés tartama alatt Magyarország területén vagy légterében légi járművet jogszabályban meghatározott légiközlekedési baleset, súlyos repülőesemény, repülőesemény ér, amely veszélyezteti, vagy veszélyeztetheti a légiközlekedés biztonságát, az egyéb vizsgálatoktól független szakmai vizsgálatot kell lefolytatni.

(2)440 A légiközlekedési baleset, a súlyos repülőesemény, a repülőesemény szakmai vizsgálatát külön törvény441 rendelkezései alapján a közlekedésbiztonsági szerv végzi.

(3)442 A légiközlekedési baleset, súlyos repülőesemény, a repülőesemény vizsgálatával kapcsolatos iratok irattári őrzési ideje 50 év.

(4)443

(5)444

65. §445

VI/A. Fejezet

Baleseti és repülésbiztonsági szolgálatok446

65/A. §447 (1)448 A légiközlekedés biztonsága érdekében a polgári légijármű üzemben tartójának, az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű üzemben tartójának és üzemeltetőjének, a repülőtér üzemben tartójának, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemeltetőjének, a légiforgalmi szolgálatnak vezetőjük közvetlen alárendeltségében repülésbiztonsági szervezetet kell fenntartania, vagy a feladat ellátására más szervezettel szerződést kell kötnie.

(2)449 Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet engedélyét – az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű üzembentartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér üzembentartója és üzemeltetője, az állami légiforgalmi szolgálat repülésbiztonsági szervezetének kivételével – a légiközlekedési hatóság adja ki. Az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű üzembentartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér üzembentartója és üzemeltetője, és az állami légiforgalmi szolgálat repülésbiztonsági szervezetének engedélyét a katonai légügyi hatóság adja ki. A légiközlekedési hatóság és a katonai légügyi hatóság – a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározott szakmai vizsgálattal összefüggésben történő kapcsolattartás biztosítása céljából – tájékoztatja az illetékes közlekedésbiztonsági szervet a kiadott, felfüggesztett és visszavont engedélyekről.

(3)450 A polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről, valamint a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 2003/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1321/2007/EK bizottsági rendelet és az 1330/2007/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3-i 376/2014/EU rendelet (a továbbiakban: 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 4. cikk (2) bekezdésében és az 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott kötelező és önkéntes jelentéstételi rendszer létrehozását, valamint a 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott személyek kijelölését a repülésbiztonsági szervezeten belül kell végrehajtani.

(3a)451 A 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű üzemben tartójának, az állami légijármű, és a pilóta nélküli állami légijármű üzemben tartójának és üzemeltetőjének, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemeltetőjének, az állami légiforgalmi szolgálatnak a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározott események bejelentésére, elemzésére, nyomon követésére valamint a szükséges intézkedések meghozatalára a repülésbiztonsági szervezeten belül baleseti készenléti szolgálatot, továbbá a légiközlekedés biztonsága érdekében repülésbiztonsági szolgálatot kell fenntartani, vagy csatlakozni kell olyan szervezethez, amely a légiközlekedési hatóság, az állami légijármű, és a pilóta nélküli állami légijármű üzemben tartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója és üzemeltetője, és az állami légiforgalmi szolgálat esetén a katonai légügyi hatóság jóváhagyásával e szolgálatok feladatait átvállalja.

(4)452 A repülésbiztonsági szervezettel kapcsolatos részletes szabályokat a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények szakmai vizsgálatának részletes szabályairól szóló, és a kizárólag állami légijárművel, pilóta nélküli állami légijárművel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények szakmai vizsgálatának részletes szabályairól, valamint a kizárólag állami légijárművel, pilóta nélküli állami légijárművel összefüggő üzembentartói vizsgálat szabályairól szóló jogszabály határozza meg.

66. §453 (1)454

(2)455

(3)456

(4)457

(5)458

(6)459 A Repülésbiztonság-irányítási Rendszer működését a légiközlekedési hatóság ellenőrzi. Ennek keretében a légiközlekedési hatóság jogosult a kiadott engedélyek felfüggesztésére vagy visszavonására.

(7)460 A légiközlekedési hatóság a közlekedésbiztonsági szervvel együttműködve végzi el a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk (6) bekezdésében meghatározott események elemzését.

(8)461 A repülésbiztonsági kockázatok azonosítása és a szükséges intézkedések meghozatala érdekében a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott szervezetek a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk (4) bekezdésében meghatározott elemzést megküldik a közlekedésbiztonsági szervnek.

VII. Fejezet462

Légiközlekedési bírság, zajvédelmi díj és felügyeleti díj463

66/A. § (1)464 E törvényben, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben és az Európai Unió rendeletében előírt

a) légiközlekedési, légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre,

b) légi jármű lajstromozására, nyilvántartására, üzemben tartására, biztosítására,

c) légiközlekedési akadályra,

d) nyilvános repülőrendezvényre,

e) szakszolgálati tevékenységre,

f) adatszolgáltatásra, tájékoztatásra, bejelentésre,

g) légiközlekedés védelmére,

h) zajkorlátozásra

i)465 a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi

II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) hatálya alá tartozó jogsértő magatartások kivételével a pilóta nélküli légijármű üzemeltetésére

j)466 repülőtérrendre, valamint repülőtéri kézikönyvre, illetve ezekben meghatározottak alkalmazására

vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben 100 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki. Nincs helye a légiközlekedési bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta öt év eltelt.

(2)467 A bírságolással kapcsolatos eljárást:

a)468 a légiközlekedési hatóság,

b)469 az (1) bekezdés g) és i) pontjában meghatározott esetben – amennyiben az eljárás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél indult – az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv

folytatja le.

(2a)470 A bírság összegét – a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott szempontokon túlmenően – a jogsértés veszélyességének mértékére tekintettel kell meghatározni.

(2b)471 A pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója, és a (2d) bekezdés szerinti esetben a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő személy felelős az általa üzemben tartott vagy használt pilóta nélküli légijármű üzembentartására, használatára vonatkozó – jogszabályokban meghatározott – előírások betartásáért. A légiközlekedési hatóság által vezetett nyilvántartásba nem vett pilóta nélküli légijárművel elkövetett jogsértésért az elkövető személy felelős.

(2c)472 A (2b) bekezdésben említett előírások megszegése (a továbbiakban: szabályszegés) esetén a légiközlekedési bírságot a légiközlekedési hatóság, – vagy amennyiben az eljárás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél indult, e szerv – a pilóta nélküli légijármű üzembentartójával, a (2d) bekezdésében meghatározott esetben pedig a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő személlyel szemben szabja ki.

(2d)473 Ha a pilóta nélküli légijárművet az üzembentartó a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, ezt a használatba vevő személy által tett, közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a (2e) bekezdés szerinti adatokat tartalmazó nyilatkozattal igazolhatja.

(2e)474 A (2d) bekezdés szerinti közokiratnak vagy magánokiratnak tartalmaznia kell

a) a pilóta nélküli légijármű típusát és nyilvántartási jelét,

b) a hatósági nyilvántartásba vett üzembentartó nyilvántartási számát,

c) a természetes személy üzembentartó és a használatba vevő természetes személyazonosító adatait, lakcímét, nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét, továbbá

d) az átadás és átvétel tényét, valamit azon időszak megjelölését, amelyre a pilóta nélküli légijárművet a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

(2f)475 Az üzembentartó mentesül a kiszabott légiközlekedési bírság megfizetése alól, ha a pilóta nélküli légijármű a szabályszegés időpontját megelőzően jogellenesen került ki a birtokából és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben – a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően – kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.

(2g)476 A használatba vevő mentesül a kiszabott légiközlekedési bírság megfizetése alól, ha a pilóta nélküli légijármű a szabályszegés időpontját megelőzően jogellenesen került ki a birtokából és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben – a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően – kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.

(2h)477 Ha a szabályszegést elkövető kiléte a helyszíni intézkedés során, vagy a közigazgatási hatósági eljárásban ismertté válik, az elkövetővel szemben kell a légiközlekedési bírságot kiszabni.

(3) A bírság ismételten is kiszabható.

(4)478 Nem alkalmazható közigazgatási szankcióként figyelmeztetés az (1) bekezdés a), c), d), e), g), valamint j) pontjában meghatározott közigazgatási szabályszegés miatt indult közigazgatási hatósági eljárásban.

(4a)479 A légiközlekedési hatóság az engedélyben vagy a vonatkozó jogszabályokban foglaltak megsértése esetén jogosult az engedély visszavonására vagy felfüggesztésére.

(4b)480 A légiközlekedési hatóság eljárásaiban a tevékenység végzésétől történő eltiltás legfeljebb a döntés véglegessé válásától számított három évre szólhat.

(4c)481 A légiközlekedési hatóság a repülőtér engedélyét visszavonhatja, amennyiben a repülőtérnek a repülés biztonságával összefüggő szolgáltatási színvonala a repülés biztonságát veszélyezteti.

(5)482

(5a)483 A 66/A. § (1) bekezdés alapján kiszabott és beszedett bírság a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(6)484 Nyilvános repülőtér üzemben tartója e törvényben, valamint a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendeletben előírt tennivalók ellátásához szükséges anyagi fedezet biztosítása érdekében a repülőtér-használat díjának elemei között a zajt okozó légijárművek járatóival szemben zajvédelmi költségeit érvényesítheti.

(7)485 Amennyiben a repülőterek környezetében kijelölt zajgátló védőövezetekben a külön jogszabály szerint szükséges zajvédelmi intézkedések végrehajtását a repülőtér üzemeltetője a légiközlekedési hatóság által évente felülvizsgált és jóváhagyott program alapján hajtja végre, a repülőtér-használati díjak között – elkülönítetten – zajvédelmi díjat köteles felszámítani. A felszámítandó zajvédelmi díj mértékét a légiközlekedési hatóság határozatban állapítja meg.

(8)486 A zajvédelmi díj mértékét a felszállásra és leszállásra külön kell meghatározni oly módon, hogy az arányos legyen a Chicagói Egyezmény külön jogszabállyal kihirdetett 16. függeléke 1. kötetének előírásai szerint a légijármű zajbizonyítványában tanúsított, effektív érzékelt zajszintből (EPN dB) számított zaj energiával. Felszállásnál az átrepülési (flyover) vonatkozási pontra megadott zajértéket (Ld), leszállásnál a megközelítési (approach) és az oldalsó (lateral) vonatkozási pontra adott zajértékek számtani átlagát (La) kell figyelembe venni. A zajértékekből számított zajenergia 10(0,1Li), ahol Li egyenlő felszállásnál az Ld-vel, leszállásnál La-val. Magasabb zajvédelmi díjtételt kell alkalmazni a repülőtér éjszakai használata esetén.

(9)487 A nyilvános repülőtérnek a repülőtér-használatra vonatkozó díjszabásában a zajvédelmi díjat a repülőtér használói számára közzé kell tenni.

(10)488 A zajvédelmi díj (7) bekezdés szerinti felszámításából befolyt összeg csak zajvédelmi intézkedésekre, a zajgátló övezet környezeti állapotát javító, a környezeti állapot ellenőrzését, az érintettek tájékoztatását szolgáló intézkedésekre használható. A zajvédelmi díjból származó bevételt, illetve a környezetvédelmi célú felhasználásokat a repülőtér üzemben tartója köteles elkülönítve nyilvántartani, és a bevételekről, a megtett intézkedésekről évente tájékoztatni az illetékes légiközlekedési hatóságot. A zajvédelmi célú bevétel felhasználásának részletes jogcímeit, a nyilvántartás és tájékoztatás tartalmát, rendjét az illetékes légiközlekedési hatóság a felszámítandó zajvédelmi díjat megállapító határozatban írja elő.

(11)489 A zajvédelmi díj jogcímén beszedett összeg a zajvédelmi intézkedésre kötelezettet illeti meg abban az esetben is, ha a beszedő nem azonos a repülőtér üzemben tartójával. A zajvédelmi költségek fedezetéül szolgáló díjelem meghatározásának módjáról, mértékéről, átadásának részleteiről a díjat beszedőnek és a zajvédelmi intézkedésekre kötelezettnek kell megállapodnia.

(12)490

(13)491 A zajvédelmi díj megállapításának részletes szabályait és a beszedett díj összegének felhasználási rendjét a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve rendeletben állapítja meg.

66/B. §492 (1) Nincs helye hivatásos katasztrófavédelmi szerv általi bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta két év eltelt (elévülés).

(2)493

(3) Ugyanazon jogszabálysértésért a légiközlekedési hatóság és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv bírságot nem szabhat ki.

(4)494 A 3/F. § alapján kiszabott és beszedett bírság a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(5)495 A hivatásos katasztrófavédelmi szerv az e törvény alapján hivatalból indított eljárása során – annak tárgyával összefüggésben – az ügyfelet az érdemi döntéshez szükséges adatszolgáltatásra vagy nyilatkozattételre kötelezheti. Az adatszolgáltatás vagy nyilatkozattétel elmulasztása, az ügy eldöntése szempontjából jelentős tény elhallgatása, valótlan tény állítása, illetve valótlan adatok közlése estén a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a kötelezettet eljárási bírsággal sújtja.

(6)496 A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes áru szállításában érintett vállalkozásra, továbbá természetes személyre vonatkozó természetes személyazonosító adatokat, lakcímadatokat a légiközlekedés biztonsága érdekében a (8) bekezdés b) pontjában meghatározott ideig kezeli.

(7)497 A veszélyes áruk légi úton történő szállításával kapcsolatos nyilvántartásában a hivatásos katasztrófavédelmi szerv a következő adatokat kezeli:

a) a bejelentő szervezet vagy természetes személy nevét, címét, elérhetőségét,

b) a kapcsolattartó természetes személy nevét, elérhetőségét,

c) a légijármű üzemben tartójának nevét és elérhetőségét,

d) a veszélyes áru repülőtérre érkezésének idejét,

e) a veszélyes áru légi úton történő továbbításának tervezett idejét,

f) a veszélyes áru kiszolgáltatásának tervezett idejét,

g) a veszélyes árut feladó nevét, címét,

h) a veszélyes árut továbbító nevét, címét,

i) a veszélyes árut csomagoló, töltő, ürítő, be- és kirakodó, valamint a veszélyes árut tartalmazó tartály tisztítójának nevét, címét,

j) a konténer üzemben tartójának nevét és címét,

k) a veszélyes áru címzettjének nevét, címét,

l) a szállítással érintett járat számát,

m) a szállítandó veszélyes áru

ma) UN-számát, helyes szállítási megnevezését, bárcaszámát, csomagolási csoportját, EWC-kódját,

mb) fuvarlevélszámát,

mc) csomagolás módját,

md) összmennyiségét,

n) a veszélyes áru repülőtérre történő beérkezésének – légi, közúti, vasúti – módját,

o) a bírságot kiszabó hatóság döntésének számát, időpontját,

p) a bírság befizetésére kötelezett megnevezését, címét,

q) a bírság mértékét, a befizetés határidejét, a befizetés tényét.

(8)498 A bírságnyilvántartásban szereplő adatokat a hivatásos katasztrófavédelmi szerv

a) a bírság befizetését vagy a végrehajthatóság elévülését követően két évig,

b) a szállítások bejelentésének adatait, valamint az ellenőrzések során keletkezett adatokat öt évig

őrzi meg.

66/C. §499 (1)500 A légiközlekedési hatóság által a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint végrehajtási rendeletei alapján kiadott engedéllyel rendelkező szervezetek a légiközlekedési hatóságnak a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 62. cikke alapján, valamint a 29. § (1) bekezdése alapján engedéllyel rendelkező szervezetek felett ellátott felügyeleti feladatok ellátásért évente felügyeleti díjat fizetnek. A felügyeleti díjat évente január 31-ig kell a légiközlekedési hatóság számlájára átutalással megfizetni.

(2) A felügyeleti díj a légiközlekedési hatóságot illeti meg, amelyet kizárólag a felügyeleti feladataival összefüggésben használhat fel. Amennyiben az engedéllyel rendelkező szervezet felügyeletét külföldön kell ellátni, a szervezet a felügyeleti díj megfizetésén felül köteles megtéríteni a légiközlekedési hatóság külföldi kiutazással kapcsolatos költségeit.

(3) A felügyeleti díj mértékét az 1. melléklet tartalmazza.

66/D. §501 (1) A légiközlekedési hatóság által a légiközlekedési hatóság kiegészítő eljárásjogi szabályairól szóló kormányrendelet alapján kiadott engedéllyel rendelkező képző szervezet, valamint a távoli pilóták képzését és vizsgáztatását végző szervezetek kijelöléséről, a távoli pilóták képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól, valamint a vizsgán való részvétel díjáról szóló miniszteri rendelet szerint bejelentés alapján tevékenységet végző képzőszervezetek felett ellátott felügyeleti feladatok ellátásért az engedélyezett, valamint a bejelentés alapján nyilvántartásba vett szervek évente felügyeleti díjat fizetnek. A felügyeleti díjat 2021. évre vonatkozóan 2021. június 30. napjáig, azt követően az adott évre vonatkozó felügyeleti díjat január 31-ig kell a légiközlekedési hatóság számlájára átutalással megfizetni.

(2) A felügyeleti díj a légiközlekedési hatóságot illeti meg, amely azt a felügyeleti feladataival összefüggésben használhatja fel.

(3) A felügyeleti díj éves mértéke az engedélyezett képző szervezet esetén 290 000 forint, bejelentés alapján tevékenységet végző szervezet esetén 165 000 forint.

HATODIK RÉSZ

A LÉGIKÖZLEKEDÉS VÉDELME

67. §502 (1) A légiközlekedés védelme – a légiközlekedés elleni jogellenes cselekmények megelőzése és a jogellenes cselekmények felszámolása – a repülőterekre, a légi fuvarozókra, és az egyéb légiközlekedésben érintett szervezetekre, valamint személyekre terjed ki.

(2)503 A légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatokat a Kormány rendeletében meghatározott erre jogosított szerv, szervezet, valamint a nyilvános repülőtéren a repülőtér üzemben tartója látja el. A nyilvános repülőtér üzemben tartója a légiközlekedés védelmével kapcsolatban a 2015/1998 európai bizottsági végrehajtási rendelet melléklet 1.5. pontjában meghatározott feladatai ellátására biztonsági szolgálatot hoz létre vagy bíz meg.

(3) Amennyiben az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv határozatában azt állapítja meg, hogy a nyilvános repülőtér üzemben tartója a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatait nem a légiközlekedés védelmével kapcsolatos jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában előírtak szerint látja el, a védelmi ellenőrzést és a (2) bekezdés alapján létrehozott biztonsági szolgálat feladatait a nyilvános repülőtér üzemben tartójától az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a szükséges mértékben, részben vagy egészben átveszi. A feladatok átvételével összefüggésben az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél felmerült indokolt költségeket a nyilvános repülőtér üzemben tartója köteles az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnek utólag, a költség felmerülését követő hónap huszadik napjáig megtéríteni. A nyilvános repülőtér üzemben tartója az átvett feladatok elvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a feladatok átvételekor az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv rendelkezésére bocsátja. A légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatoknak az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv általi átvételének, valamint a nyilvános repülőtér üzemben tartója részére történő visszaadásának szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(4) Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a nyilvános repülőtér üzemben tartójától a (3) bekezdésben meghatározott feladat végrehajtását abban az esetben veszi át, ha a légiközlekedés védelmével kapcsolatos jogszabályban, vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában előírtak több alkalommal történő megsértését állapította meg és a jogellenes gyakorlat megszüntetésére a nyilvános repülőtér üzemben tartóját határozatban megfelelő, a jogellenes gyakorlat jellegére tekintettel legalább 24 óra, legfeljebb 30 nap határidő tűzésével kötelezte, és a meghatározott határidő elteltével a határozatban megállapított jogellenes gyakorlatot a nyilvános repülőtér üzemben tartója nem szüntette meg.

(5) A (3) bekezdésben meghatározott esetben az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a védelmi ellenőrzés átvételéről határozatot hoz.

(6)504 A repülőtér üzembentartója a légiközlekedés védelme érdekében, továbbá a (12) bekezdésben meghatározott védelmi háttérellenőrzés, valamint a személyek és gépjárművek repülőtéri mozgásának nyilvántartása céljából, a repülőtérre repülőtéri belépőkártyát kapott személyek természetes személyazonosító adatait, lakcímét, az általuk választott kapcsolattartási formára vonatkozó adatot, a behajtáshoz használt gépjárművek adatait, a korábban bevont állandó repülőtéri belépőkártya bevonásának idejére és annak indokára vonatkozó adatokat, a belépőkártya kibocsátásától számított 5 évig kezeli.

(7) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek légiközlekedés védelmével kapcsolatos tevékenységét a légiközlekedési hatóság és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a Kormány által rendeletben meghatározottak szerint felügyeli és ellenőrzi.

(8) A repülőtér légiközlekedés védelmének költségeit az állam, a repülőtér, valamint a légitársasági légijármű üzemben tartója – jogszabályban meghatározott módon és mértékben – közösen viselik. A költségek a repülőtér használóira és a légiutasokra átháríthatók.

(9)505 A tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlag szerint az évente 250 000 utas feletti forgalmat bonyolító nemzetközi kereskedelmi repülőtér üzemben tartója a légiközlekedési hatóságnak felügyeleti díjat köteles fizetni. A felügyeleti díj éves mértéke a forgalmi statisztika szerinti utasszám alapján utasonként 150 forint, valamint áruszállítás esetén tonnánként 1 000 forint, de összesen maximum évi 1 milliárd 500 millió forint melyet negyedéves részletekben, az adott negyedév forgalmi, statisztikai adatai alapján a negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig forintban kell a légiközlekedési hatóság számlájára átutalni. A maximumként megállapított díj összege 2020-tól kezdődően a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos fogyasztói árindex mértékével évente automatikusan növekszik.

(10) A felügyeleti díjat a légiközlekedési hatóság csak a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggésben használhatja fel.

(11)506 A légiközlekedés védelme érdekében a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerint az ellenőrzésre kötelezett személyeknél védelmi háttérellenőrzést kell végezni.

(12)507 A légiközlekedés védelme érdekében a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet Melléklet

a) 11.1.3. pont a) és c) alpontjában, valamint 11.1.4. pont a) és c) alpontjában megjelölt adatokat a légiközlekedés védelmében közreműködő szervezet,

b) 11.1.3. pont b) alpontjában és 11.1.4. pont b) alpontjában megjelölt adatokat az általános rendőrségi feladatokat ellátó szerv,

c) 11.1.3. pont d) alpontjában megjelölt adatokat a terrorizmust elhárító szerv és az Alkotmányvédelmi Hivatal

kezeli.

(12a)508 A légiközlekedési hatóság a védelmi háttérellenőrzés alá vont személy természetes személyazonosító adatait, valamint az általa lefolytatott hatósági eljárás során a (12) bekezdésben foglaltakkal összefüggésben tudomására jutott adatokat a védelmi háttérellenőrzésre kötelezett személy foglakoztatásának megszűnésétől számított 5 évig jogosult kezelni.

(13)509 A (12) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervek a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzés keretében történő megalapozott döntéshozatal érdekében adattovábbításra felhívhatják azt a szervet, intézményt, gazdasági szereplőt, amelynek a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzéssel érintett személy tekintetében a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet Melléklet 11.1.3. pont c) alpontja szerinti adatok rendelkezésére állnak. A megkeresésben kizárólag a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzés céljából szükséges adat továbbítása kérhető. Az adattovábbítást a megkeresésétől számított nyolc munkanapon belül kell teljesíteni. Az adattovábbításért ellenszolgáltatás nem kérhető.

(14)510 A (12) bekezdés b) és c) pontja szerinti szervek a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzés során ellenőrizhetik a kezelésükben lévő valamennyi olyan adatot, amely szükséges és alkalmas annak megállapítására, hogy a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzéssel érintett személy alkalmas olyan munkakörben dolgozni, amelynek előfeltétele a védelmi háttérellenőrzés elvégzése.

(15)511 A (12) bekezdésben meghatározott szervezetek és szervek a védelmi háttérellenőrzés keretében általuk kezelt adatokat a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzésre kötelezett személy foglalkoztatásának megszűnésétől számított 5 évig megőrzik. A védelmi háttérellenőrzés a kötelezett személyekkel szemben a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet Melléklet 11.1.7. pont b) alpontjában meghatározott időtartamon belül is bármikor megismételhető.

(16)512 Foglalkoztatást kizáró oknak minősül, ha a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti háttérellenőrzés alkalmával végrehajtott vizsgálat a következő tények valamelyikét állapítja meg a háttérellenőrzésre kötelezett személyről:

a) büntetett előéletű,

b) bűntett vagy három évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel büntetendő vétség, továbbá a 2. mellékletben felsorolt bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt áll, annak jogerős befejezéséig,

c) vele szemben munkaköréből adódóan elzárással is büntethető szabálysértési eljárás van folyamatban,

d) a schengeni információs rendszerben és nemzeti körözési rendszerben körözött személyként szerepel,

e) külföldi állampolgárként a magyarországi tartózkodás szabályait megszegi, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudja,

f) az érintettel szemben a védelmi háttérellenőrzést 5 évre visszamenőleg a hatóságok nem tudják végrehajtani,

g) a személye vagy tevékenysége nemzetbiztonsági érdeket sért,

h) az érintettel szemben a légiközlekedés elleni jogellenes cselekménnyel kapcsolatos kockázati tényező merül fel,

i) terrorkockázati szempontból a légiközlekedés biztonságára fenyegetést jelent,

j) a vele szemben fennálló, törvényben nevesített kizáró okról a munkáltatójának nem tett bejelentést.

(17)513 A (16) bekezdés szerinti kizáró ok fennállása ellenére foglalkoztatható az a személy, akinek vonatkozásában a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti védelmi háttérellenőrzést végzők nemzetbiztonsági, bűnüldözési érdeket állapítanak meg.

(18)514 A más tagállamban sikeresen elvégzett, a 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet szerinti háttérellenőrzés nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályok szerinti védelmi háttérellenőrzés alól, azonban annak adatai az e § szerinti védelmi háttérellenőrzés során figyelembe vehetők.

(19)515

(20) A védelmi ellenőrzést végzők vizsgáztatását az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv végzi.

(21)516 A légiközlekedési hatóság és a 185/2010/EU európai parlamenti és bizottsági rendelet melléklete 6.8. pontjában meghatározott harmadik ország területéről az Európai Unió területére árut vagy postai küldeményt szállító légifuvarozó a kijelölése időbeli hatályának lejártáig, a légiközlekedés védelme céljából jogosult kezelni a 185/2010/EU európai parlamenti és bizottsági rendelet melléklet 6.8.4.3. pontjában meghatározott adatokat.

(22)517 A légiközlekedési hatóság a légiközlekedés védelme érdekében a 185/2010/EU európai parlamenti és bizottsági rendelet melléklet 6. fejezetében meghatározott szállítási lánc védelmére vonatkozó uniós adatbázisban történő kezelés céljából a kijelölés időbeni hatályának lejártáig jogosult a 185/2010/EU európai parlamenti és bizottsági rendelet 11.6. pontjában meghatározott uniós légiközlekedés védelmi ellenőr adatainak kezelésére.

67/A. §518 (1)519 A (3) bekezdés alapján a légiutasoktól szedett díj a légiközlekedés-védelmi feladatok ellátására használható fel. A díj felhasználásának jogszerűségét az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv ellenőrzi.

(2)520 A díj felhasználására a repülőtéri üzemben tartó előzetes éves felhasználási tervet készít, amelyet az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv hagy jóvá. A díj felhasználásáról a repülőtér üzemben tartója részletes nyilvántartást vezet.

(3)521 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a díj felhasználását korlátozza vagy megtiltja, továbbá elrendeli a díj általa meghatározott, a szervezeten belüli légiközlekedés-védelmi feladatokra történő felhasználását, amennyiben megállapítja, hogy azt a nyilvános repülőtér üzembentartója nem az (1) bekezdésben meghatározott célra használta fel.

(4)522 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a beszedett és az ellenőrzés alapján nem a légiközlekedés-védelmi feladatok ellátására fordított díj összegének ismételt, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv által meghatározott légiközlekedés-védelmi feladatok céljára való felhasználására kötelezi a nyilvános repülőtér üzembentartóját.

(5)523 Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv a (3) bekezdés alapján jár el, akkor is, ha a nyilvános repülőtér üzembentartója a légiközlekedési hatóság, illetve a Bizottság légiközlekedés-védelmi minőségbiztosítási ellenőrzése során feltárt hiányosságok kijavítását a légiközlekedési hatóság által megadott határidőre nem vagy nem megfelelő módon hajtotta végre.

67/B. §524 (1) Az utas- és poggyászkezelésre engedéllyel rendelkező földi kiszolgáló a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendeletben foglalt munkakörben foglalkoztatottja útján – a légiközlekedés védelme, valamint az utasok vagyontárgyai ellen irányuló jogsértő cselekmény felderítése, bizonyítása érdekében – elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül működtetett testkamerán megfigyelést folytat, amely során képfelvételt készít (a továbbiakban: felvétel), valamint kezeli a rögzített felvételt, emellett biztosítja a testkamera viselője általi rögzítés indításának és befejezésének technikai lehetőségét.

(2) A földi kiszolgáló az (1) bekezdés szerinti felvételt az alábbi területen készíthet:

a) a légijárművek közvetlen közelében a poggyászrakodás során, a raktérajtók környékén és a raktérben, valamint

b) a raktérben zajló poggyászrakodási folyamat során a raktérajtók környékén és a raktérben.

(3) A földi kiszolgáló a felvételt a rögzítéstől számított 30. napon törli.

(4) A testkamerákat a tényleges rakodási folyamat megkezdése előtt az arra kijelölt felelős személy bekapcsolja, majd a rakodási folyamat végén kikapcsolja.

(5) A földi kiszolgáló a felvételt és az abban szereplő személyes adatot felhasználhatja a földi kiszolgáló munkavállalóját, megbízottját, a tevékenysége során kezelt poggyászt, valamint a berendezéseket, eszközöket és egyéb vagyontárgyakat érintő esemény, baleset, káreset körülményeinek, továbbá az utas- és poggyászkezeléssel összefüggő panaszbejelentések kivizsgálása érdekében.

(6) Az (1) bekezdésében meghatározott felvétel és az abban szereplő személyes adat

a) terrorcselekmény vagy más bűncselekmények, valamint szabálysértések megelőzése, felderítése és megszakítása,

b) nemzetbiztonsági védelmi és elhárítási, információszerzési, továbbá nemzetbiztonsági, iparbiztonsági, belső biztonsági és bűnmegelőzési ellenőrzési feladatok ellátása, valamint

c) katasztrófavédelmi, tűzvédelmi hatósági feladatok ellátása

céljából is felhasználható.

(7) A (6) bekezdés érdekében a földi kiszolgáló az (1) bekezdésében foglaltak szerint rögzített felvételt a légiközlekedési hatóság, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálat, valamint a hivatásos katasztrófavédelmi szerv részére, erre irányuló megkeresés esetén továbbítja.

(8) Akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel rögzítése vagy további felhasználása érinti (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: érintett), jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy a felvételt a földi kiszolgáló a (3) bekezdésben meghatározottak szerint – jogainak gyakorlásához szükséges eljárás megindításáig – legfeljebb 90 napig ne törölje. Ez a jog nem érinti a személyes adatok védelmére vonatkozó, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, illetve a nemzeti jog alapján az érintett által gyakorolható egyéb jogokat.

(9) Bíróság vagy hatóság erre irányuló megkeresése esetén a földi kiszolgáló a felvételt haladéktalanul megküldi a megkereső részére. A földi kiszolgáló a felvételt a bíróság vagy hatóság részére történő megküldést követő 90. napon törli, kivéve, ha az (5) bekezdés szerinti vizsgálat lefolytatása miatt, vagy a (8) bekezdés szerint az érintett által előterjesztett kérelemben megjelölt ok miatt a felvétel további megőrzése indokolt.

(10) A (8) bekezdés szerint benyújtott kérelmet követően a felvétel mindaddig nem törölhető, amíg a (9) bekezdés szerinti megkeresés meg nem érkezik a földi kiszolgálóhoz, vagy az érintett által a (8) bekezdés szerint előterjesztett kérelemben megjelölt indok miatt annak további kezelésére szükség van, de legfeljebb a kérelem beérkezését követő hat hónapig. A földi kiszolgáló köteles a jelen bekezdés szerinti hat hónapos törlési határidőt megelőzően legalább 30 nappal tájékoztatni az érintettet a törlés időpontjáról, valamint köteles kérni az érintett arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy kéri-e a felvétel további megőrzését. Ha az érintett a földi kiszolgáló felhívására nem nyilatkozik, úgy a felvételt a jelen bekezdésben foglaltak szerint törölni kell. Ha az érintett nyilatkozata alapján – az abban megjelölt indok miatt – a felvétel további megőrzésére szükség van, úgy a nyilatkozatot az (5) bekezdés szerinti új kérelemnek kell tekinteni.

(11) Az (5) bekezdés szerint lefolytatott vizsgálat esetén a felvételt a vizsgálat lezárását követő 15. napon törölni kell. Ha a földi kiszolgáló által az (5) bekezdés szerint lefolytatott vizsgálat eredményeként bírósági vagy hatósági eljárás kezdeményezésére kerül sor, a földi kiszolgáló a felvételt a bírósági vagy hatósági eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséről vagy véglegessé válásáról szóló bírósági, hatósági tájékoztatás kézhezvételét követő 15. napon törli.

(12) A repülőtér üzembentartója az (1) bekezdés szerinti elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazásának helyeiről a honlapján tájékoztatót tesz közzé.

68. § (1)525 A Kormány Légiközlekedés Védelmi Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre.

(2)526 A légijármű, illetve a repülőtér elleni jogellenes cselekmény erőszakos felszámolása az élet- és vagyonbiztonság elsődlegességének biztosításával történhet. Ennek során a külön jogszabályban megjelölt szervek – kivéve, ha a késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna – kötelesek a légijármű, illetve a repülőtér üzemben tartóját a döntés-előkészítésbe bevonni, az üzemben tartó pedig köteles az illetékes szervekkel együttműködni.

(3)527 Ha Magyarország területén külföldi légijármű ellen követnek el jogellenes cselekményt, vagy ha a jogellenes cselekménnyel érintett magyar légijárművön külföldi állampolgárok is tartózkodnak, a helyzet felszámolása csak a vonatkozó nemzetközi szerződésekben foglaltakkal összhangban történhet.

(4)528 A légiközlekedés védelmének szabályait, a Bizottság összetételét, jogkörét, feladatait és működésének rendjét a Kormány rendeletben határozza meg.529

68/A. §530 A légiközlekedési hatóság vezetője a 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a polgári légiközlekedés-védelem terén végrehajtandó nemzeti minőségbiztosítási programokra vonatkozó követelmények tekintetében való módosításáról szóló 2010. január 8-i 18/2010/EU bizottsági rendelet mellékletének 4.2. pontja alapján a légiközlekedési hatóság által elkészített minőségbiztosítási programmal összefüggő dokumentumokat jogosult a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján minősítéssel ellátni.

HETEDIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÁS

69. § (1)531 A nyilvános repülőtér, a lajstromba bejegyzett polgári légijármű, a repülőeszköz és pilóta nélküli légijármű üzemben tartása, valamint polgári légiforgalmi irányító szolgálat által légiforgalmi irányítói tevékenység– harmadik személynek okozott kár megtérítése céljából – felelősségbiztosítási fedezet fennállása esetén végezhető. A nyilvános repülőterek esetében a felelősségbiztosítási fedezet összegét a tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlagos éves utasforgalom alapján kell megállapítani.

(2)532 Nyilvános repülőtér üzemben tartására, továbbá polgári légiforgalmi irányító szolgálat által légiforgalmi irányítói tevékenység ellátására, valamint légiközlekedési tevékenység végzésére a 22. § szerinti, a légiközlekedési hatóság hatáskörébe tartozó engedély megadásához és érvényben tartásához a kérelmezőnek megfelelő felelősségbiztosítási fedezettel kell rendelkeznie. A gazdasági célú légiközlekedési tevékenység (71. § 27. pont) végzésére vonatkozó engedély abban az esetben adható, illetve tartható érvényben, ha a kérelmező az 1008/2008/EK rendelet 11. cikkének megfelelően felelősségbiztosítással rendelkezik.

(3)533 A kötelező felelősségbiztosítás az üzemben tartó által a légijármű vezetésével vagy a fedélzeten egyéb szolgálat teljesítésével megbízott személyek által feladatuk ellátása során harmadik személynek okozott károk megtérítésére is kiterjed.

70. § A kötelező felelősségbiztosítás szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.534

NYOLCADIK RÉSZ

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

71. § A törvény alkalmazásában

1.535 állami célú légiközlekedés: a honvédelmi, a vámhatósági és a rendvédelmi célú légiközlekedés, amely végezhető állami légjárművel, pilóta nélküli állami légijárművel, valamint polgári légijárművel, vagy pilóta nélküli légjárművel abban az esetben, ha a repülés honvédelmi, vámhatósági vagy rendvédelmi célt szolgál;

2.536 állami légijármű: a honvédelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott nyilvántartásba bejegyzett, honvédelmi, vám, rendvédelmi szervek vagy a rendvédelmi feladatot ellátó szervek céljára szolgáló légijármű;

2a.537 külföldi állami légijármű: a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény és az annak módosításáról szóló jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló 1971. évi 25. törvényerejű rendelet 3. cikk b) pontjában meghatározott, a katonai, a vám- és a rendőri szervek céljára szolgáló külföldi légijármű;

3.538 ellenőrzött repülőtér: olyan repülőtér, ahol a repülőtéri forgalom részére légiforgalmi irányító szolgálatot, állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében katonai légiforgalmi irányító szolgálatot, közös felhasználású repülőtér esetében olyan légiforgalmi irányító szolgálatot biztosítanak, amely mind a polgári, mind a katonai előírásoknak megfelel;

3a.539 gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet;

3b.540 állami befolyás alatt álló gazdasági társaság: olyan gazdasági társaság, amelyben az állam a Ptk. 8:2. §-a szerinti befolyással rendelkezik;

4. légiforgalom: a levegőben vagy a repülőtér munkaterületén légijárművel végrehajtott valamennyi mozgás;

5. légijármű: bármely szerkezet, amelynek légkörben maradása a levegővel való olyan kölcsönhatásból ered, amely más, mint a földfelszínre ható légerők hatása

6. légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység: az ellenszolgáltatásért, légijárművel végzett — légi személyszállításnak vagy légi fuvarozásnak nem minősülő — különleges tevékenység (pl. a légi mező- és erdőgazdasági szórótevékenység, a külső felfüggesztésű teheremelés és szállítás, a polgári célú légi felderítés és megfigyelés, a légi hirdetés, valamint a bajba jutott légijármű felkutatása és mentése);

7. légijármű-vezető: az a személy, aki a légijárművet repülés közben irányítja és a kormányait kezeli;

8. légiközlekedés: légijárművel a légtérben való közlekedés (helyváltoztatás), ideértve a légijárműnek a repülési feladata végrehajtásához szükséges földi vagy vízi mozgást is;

9. légiközlekedési szakszemélyzet: az a légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet folytató személy, akinek a tevékenysége a légiközlekedés biztonságát befolyásolhatja;

10. légiközlekedési tevékenység:

a)541 a légijárművel végzett személyszállítás és árufuvarozás (ideértve a postai küldemények fuvarozását),

b) a légijárművel folytatott munkavégzés (pl. teheremelés, mező-, erdő- és vízgazdálkodási célú repülés),

c)542 a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés,

d) a légijárművel végzett egészségügyi mentőrepülés,

e)543 a légijármű sport-, valamint magáncélú alkalmazása,

f) a vállalati célú légiközlekedés,

g) a légiközlekedési szakszemélyzet gyakorlati repülő kiképzése,

h)544 a légvédelmi készenléti repülések kivételével az állami légijárművel végzett repülés;

11. légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz: jogszabályban meghatározott, légijárműnek nem minősülő, a légiközlekedést elősegítő, illetőleg kiszolgáló berendezés, gép vagy szerkezet, amely a légiközlekedés biztonságára hatást gyakorolhat;

12. légiközlekedéssel összefüggő tevékenység:

a)545 a légijármű, légijármű komponens, valamint a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártása, valamint karbantartása,

b) a légijármű bérbeadása,

c) a légiközlekedési szakszemélyzet szakirányú földi képzése,

d) a repülőtér és a légiközlekedést kiszolgáló földi létesítmények létesítése, fenntartása, üzemben tartása,

e)546 a léginavigációs szolgálat és légiforgalmi szolgáltatások ellátása,

f)547 a légijármű földi kiszolgálása,

g)548 veszélyes áru feladása légi úton történő továbbításra;

13. léginavigációs berendezés: a légijármű helyzete és útvonala meghatározásának eszköze;

14. légisport: légijárművel folytatott, nem gazdálkodási célú sporttevékenység;

15. nyilvános repülőrendezvény: légibemutató vagy verseny, melynek látogatására a meghívás propaganda vagy hirdetés útján történik;

16. polgári légijármű: a nem állami légijármű;

17. rádióberendezés: a légiközlekedéssel kapcsolatban a légijárművön vagy a földön alkalmazott minden, rádióhullámok segítségével működő berendezés;

18. repülés tartama: az az időtartam, amely akkor kezdődik, amikor az első személy a repülés megkezdésének szándékával a légijármű fedélzetére lép és akkor végződik, amikor a légijármű fedélzetét az utolsó ilyen személy elhagyta;

19.549 repülőtér: bármely olyan kijelölt terület – beleértve mindenfajta a területhez tartozó épületet, berendezést és felszerelést – a földön, vagy a vízen, illetve rögzített, parthoz rögzített vagy úszó építmény felületén, amelyet részben vagy teljes egészében légijárművek leszállásához, felszállásához és földi mozgásához használnak;

20. üzemben tartó: légijármű, illetőleg légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz vagy repülőtér működését szervező, fenntartó felelős természetes vagy jogi személy;

21. vállalati célú légiközlekedés: gazdálkodó szervezet tulajdonát képező, általa bérelt, lízingelt légijármű nem közvetlenül gazdasági célból folytatott légiközlekedési tevékenysége.

22. repülőtéri munkaterület: légijárművek fel- és leszállására, gurulására kialakított terület, az előterek kivételével.

23.550 földi kiszolgálás: a repülőtéren a repülőtér-használóknak nyújtott, külön jogszabályban meghatározott tevékenység;

24.551 légifuvarozó: az, aki a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység végzésére jogosult;

25.552 légvédelmi készenléti légtérfelügyelet: harcászati repülőgép vagy a feladat végrehajtására alkalmas állami légijármű alkalmazása békeidőben a légtér-szuverenitás védelme és a légiközlekedés szabályainak betartása érdekében;

26.553 nemzetbiztonsági érdek: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 74. §-ának a) pontjában meghatározott érdek;

27.554 gazdasági célú légiközlekedési tevékenység: személyek, áruk és postai küldemények ellenérték fejében légi úton történő továbbítása;

28.555 légvédelmi készenléti repülés: a légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó állami légijárművek valós, gyakorló és ellenőrző repülése;

29.556 légi cél: azon légijármű, amely vonatkozásában a légvédelmi készenléti szolgálat számára elfogási feladat került meghatározásra.

30.557 karbantartás: légijármű, vagy légijármű komponensének nagyjavítását, javítását, ellenőrző vizsgálatát, cseréjét, átalakítását vagy hibaelhárítását, vagy ezek kombinációját jelenti, a repülés előtti ellenőrzés kivételével;

31.558 légijármű komponens: bármely hajtómű, légcsavar, alkatrész, berendezés;

32.559 magyar légtér: Magyarország feletti légtérnek a légiközlekedés számára – a mindenkori legfejlettebb technikai színvonal alapján – fizikailag igénybe vehető magasságig terjedő része.

33.560 veszélyes áru feladása légi úton történő továbbításra: veszélyes áru légi úton történő továbbításával összefüggően a feladó felelősségi körébe tartozó, a veszélyes áruk légi úton történő továbbításáról szóló kormányrendeletben meghatározott feladatok ellátása;

34.561 komplex motoros meghajtású légijármű: a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk j) pontjában meghatározott légijármű.

35.562 pilóta nélküli légijármű (UA): az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti fogalom;

36.563 pilóta nélküli légijármű-rendszer (UAS): az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 2. cikk 1. pontja szerinti fogalom;

37.564

38.565 katonai körzet: az a légtér, ahol a katonai repülésirányító szolgálatok nyújtanak szolgáltatást;

39.566 repülőeszköz: siklórepülő eszköznek, ejtőernyőnek és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. Melléklet e) pontjában meghatározott egyszemélyes vagy 300 kg legnagyobb felszálló tömeget el nem érő repülőgépnek minősülő légijármű;

40.567 siklórepülő eszköz: a légijárművek gyártásáról, építéséről és műszaki alkalmasságáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott sárkányrepülő eszköz vagy siklóernyő;

41.568 közös felhasználású repülőtér: olyan, elsősorban az általános légiforgalomtól eltérő légijármű-mozgásokat kiszolgáló nem nyilvános repülőtér, amely kialakítása folytán rendelkezik a polgári légiközlekedés szabályainak megfelelő, polgári légiközlekedési tevékenység céljára szolgáló területtel, és amelyre eltérő rendelkezés hiányában az állami repülések céljára szolgáló repülőterekre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.

42.569 pilóta nélküli állami légijármű: honvédelmi, vám, rendvédelmi vagy rendvédelmi feladatot ellátó szervek céljára szolgáló, a honvédelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott nyilvántartásba felvett légijármű, továbbá a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott üzembentartó által üzemben tartott pilóta nélküli légijármű;

43.570 harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény 8. §-ában meghatározott személy.

44.571 légialkalmassági tanúsítvány: típusalkalmassági tanúsítvánnyal rendelkező légijármű esetében az adott típushoz tartozó, gyártási számmal, lajstromjellel rendelkező egyedi légijármű esetében a típusalkalmasságra vonatkozó előírásoknak való megfelelést tanúsító, határozatlan időtartamig érvényes hatósági okmány;

45.572 légialkalmassági felülvizsgálati tanúsítvány: a 44. pontban meghatározott légialkalmassági tanúsítvánnyal rendelkező légijárműhöz tartozó, a folyamatos légialkalmassági feltételeknek a kiadás napján való megfelelést igazoló, meghatározott ideig érvényes hatósági okmány.

46.573 akadálykorlátozási felület: az a felület, amely meghatározza, hogy tárgyak meddig nyúlhatnak ki a légtérbe.

47.574 pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója (UAS-üzembentartó): az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti fogalom;

48.575 távoli pilóta: az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikk 27. pontja szerinti fogalom;

49.576 pilóta nélküli állami légijármű kezelő: a pilóta nélküli állami légijármű rendszer kezelésére, üzemeltetésére, vezetésére jogosult, képzésben részesült, és eredményes vizsgát tett vagy kiképzés alatt álló személy, akinek a tevékenysége a légiközlekedés biztonságát befolyásolhatja;

50.577 pilóta nélküli játék légijármű: a játékok biztonságáról szóló, 2009. június 18-i (EK) 2009/48 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján játéknak minősülő és 120 g maximális felszálló tömeget el nem érő, adatrögzítő eszközzel fel nem szerelt pilóta nélküli légijármű, amely a távoli pilótától 100 méternél nagyobb távolságra eltávolodni nem képes;

51.578 segítő személy: az a személy, aki a pilóta nélküli légijármű vagy a pilóta nélküli állami légijármű repülésének adott pillanatában a repülés helyszínén tartózkodik és az UAS-művelet biztonságos végrehajtásában a távoli pilóta, vagy a pilóta nélküli állami légijármű kezelő tevékenységét segíti;

52.579 UAS-művelet: UAS-sal végzett légiközlekedési tevékenység;

53.580 UA irányítása: UAS-művelet végrehajtását eredményező, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységek összessége;

54.581 állami szerv feladatának végrehajtása érdekében végzett UAS-művelet: pilóta nélküli légijárművel valamely állami szerv vagy közfeladatot ellátó szervezet feladatának végrehajtása érdekében, az állami szerv vagy közfeladatot ellátó szervezet által vagy annak megbízásából végzett tevékenység;

55.582 gazdasági célú UAS-művelet: pilóta nélküli légijármű megrendelésre vagy saját célra történő, gazdasági tevékenységként végzett vagy gazdasági céllal összefüggő használata, ideértve különösen a filmforgatást, a sajtótermékek előállítását vagy a kereskedelmi célból végzett képfelvétel készítését;

56.583 szabadidős célú UAS-művelet: pilóta nélküli légijármű kedvtelési célú, gazdasági célú használattal össze nem függő, és nem állami szerv feladatának végrehajtása érdekében végzett használata.

57.584 légiközlekedés védelmében közreműködő szervezet: a 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk 3–6. pontjában felsorolt olyan vállalkozás vagy jogalany, amely a védelmi háttérellenőrzésre kötelezett személyt foglalkoztatja, illetve repülőtér esetében az állandó belépési engedélyt kibocsátja.

71/A. §585

KILENCEDIK RÉSZ

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

72. §586 Ha a hatóság az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően nem vállalta, 2017. december 31-ig az elektronikus kapcsolattartásra e törvény 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

72/A. §587 Az Európai Légiközlekedés Biztonsági Ügynökségben való magyar képviselet biztosításáról, az ügyek viteléről és a döntések végrehajtásáról a miniszter gondoskodik.

72/B. §588 E törvény 61. §-ának az egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXVI. törvénnyel megállapított (5) bekezdését a 2022. január 1-jét követően felmerülő légtér-igénybevételi díjban figyelembe vett felügyeleti költségek kifizetésével összefüggésben kell alkalmazni.

73. §589 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a légiközlekedési hatóság feladat- és hatáskörét,

b) a katonai légügyi hatóság feladat- és hatáskörét,

c) a nemzetközi repülések végrehajtásával összefüggésben a repülőterek igénybevételének általános szabályait,

d)590 a 61. § (5) bekezdésben meghatározott költségátalány tekintetében a tényleges költségek és a terv költségek közötti lényeges eltérés esetére vonatkozó elszámolási szabályokat,

e)591 az (EU) 2018/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, komponens és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, javításának és karbantartásának általános szabályait,

f)592 a polgári célú légiközlekedési szakszemélyzet tagjainak körét, akiknek képzéséhez a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges, továbbá a képzési engedély tartalmára vonatkozó általános szabályokat.

g)593 a légiközlekedési bírság mértékének, megállapítása szempontrendszerének és a bírság megfizetése módjának részletes szabályait,

h)594

i) a bérbeadott légijármű üzemben tartásával kapcsolatos általános szabályokat,

j) a nemzetközi repülőtérré nyilvánítás szabályait,595

k)596 a polgári légijármű, valamint a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassági tanúsítvány felfüggesztésének és visszavonásának részletes szabályait,

l)597 a légialkalmassági tanúsítvány kötelező tartalmi elemeit, valamint az üzemben tartónak a légialkalmasság fenntartásával és igazolásával összefüggő általános feladatait.

m)598 a polgári légiközlekedési balesetek esetére szóló nemzeti vészhelyzeti tervre és a polgári légiközlekedési balesetek áldozataira és azok hozzátartozóira vonatkozó légitársasági segítségnyújtási tervre vonatkozó szabályokat,599

n) a légvédelmi készenléti gyakorlórepülések végrehajtásának általános szabályait,

o)600 a légijármű fel- és leszállásának, valamint a leszállóhely létesítésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat,601

p)602 a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység ellátásához a szakszolgálati engedéllyel rendelkező által teljesítendő általános feltételeket,

q)603

r)604 a magyar légtér igénybevételének, felügyeletének, az igénybevétel korlátozásának és tiltásának a szabályait, az eseti légterek és a légiközlekedési hatóság engedélyével igénybe vehető korlátozott légterek engedélyezésének szabályait,

s) a 10. § (1) bekezdésében meghatározott eseteket és a magyar légtér jogosulatlan igénybevétele esetén követendő eljárás szabályait,

t) a légi személyszállítás – ezen belül a diplomáciai és a konzuli poggyászszállítás –, a légi árufuvarozás, a légimenetjegy-árusítás, a veszélyes áruk, hadianyagok és hadifelszerelések továbbításának szabályait,

u) a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, továbbá a biztonsági, akadálymentes és a zajgátló védőövezet kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének a szabályait,605

v) a légiközlekedés védelmének szabályait, a Bizottság összetételét, jogkörét, feladatait és működésének rendjét,606

w) a kötelező felelősségbiztosítás szabályait,

x) a tagállamok és harmadik országok közötti légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások tárgyalásáról és végrehajtásáról szóló, 2004. április 29-i 847/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikke szerinti elosztási eljárás szabályait,607

y)608 a bajba jutott vagy eltűnt légijárművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő szolgálat szervezetét, működésének, fenntartásának, riasztásának és a mentéssel járó költségek viselésének a rendjét, e tevékenységek engedélyezésére vonatkozó szabályokat, valamint609

z)610 a légiközlekedési terep és akadály adatbázis létrehozásának, működtetésének és adattartalmának szabályait, valamint az adatbázist működtető szervezet kijelölését,

zs)611 a repülőtér akadálykorlátozási felületeinek kijelölésére az akadálykorlátozási felület fölé nyúló építményekre és a légiközlekedési akadályok jelölésére vonatkozó részletes szabályokat.

aa)612 a veszélyes áru szállítása bejelentésének részlet szabályait, a veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésére, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbítására vonatkozó jogszabályi előírások betartásának a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által végzett ellenőrzésére és bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályait, továbbá az e törvény alapján az egyes szabálytalanságokért a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabható bírságok összegét, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok részletes szabályait,613

bb)614

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki

a) a légiközlekedési hatóságot vagy hatóságokat,615

b) a katonai légügyi hatóságot vagy hatóságokat,616

c) a közlekedésbiztonsági szervet vagy szerveket, valamint617

d) az állami közlekedésbiztonsági szervet vagy szerveket,618

e)619 a repülésmeteorológiai szolgáltatót vagy szolgáltatókat.620

f)621 a légiközlekedési vizsgaközpontot.

(3)622 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatoknak az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv általi átvételének, valamint a nyilvános repülőtér üzemben tartója részére történő visszaadásának és az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv indokolt költségei megtérítésének részletes szabályait,623

b) a repülőtér légiközlekedés-védelme céljából szedett díjak tervezése, jóváhagyása és felhasználása ellenőrzésének szabályait,624

c) a védelmi ellenőrzés felügyeletének szabályait,625

d) a légiforgalmi adatok és tájékoztatások közzétételéhez szükséges adatszolgáltatás rendjét,

e) a légiközlekedésben alkalmazandó vonatkoztatási rendszereket,

f) a veszélyes áruk polgári légijármű által történő továbbításával kapcsolatos ismeretek oktatásának és vizsgáztatásának szabályait,

g)626 az állami célú légiközlekedés védelmének szabályait,

h)627 a veszélyes áruk állami légijárművel történő légi szállításának részletes szabályait,

i)628 az állami repülések céljára szolgáló repülőterek létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, valamint a közös felhasználású repülőtérré történő fejlesztésnek, üzemben tartásának, üzemeltetésének részletes szabályait,

j)629 a légvédelmi készenléti szolgálat riasztásából eredő költségek megtérítésének részletes szabályait,630

k)631 a légiközlekedési hatóság által – közigazgatási hatósági hatáskörében eljárva – alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokat.632

l)633 a légiközlekedési vizsgaközpont tevékenysége tekintetében a felügyeleti szervet, a felügyeleti szerv feladat- és hatáskörét, illetékességét, továbbá működési rendjét és eljárását,

m)634 a légiközlekedési vizsgaközpont felügyeleti szerve által kiszabható bírság megállapításának szempontrendszerét és a bírság megfizetése módjának részletszabályait.

n)635 a légiközlekedési vizsgaközpont tevékenységének részletes szabályait,

o)636 a fenntartható légijármű üzemanyagokkal kapcsolatos műszaki, üzembentartási és felhasználási előírásokat.

73/A. §637 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket.638

73/B. §639 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a)640 a polgári légiközlekedés tekintetében az üzembentartási engedély kiadásának, felfüggesztésének és visszavonásának eljárásjogi szabályait, valamint az üzembentartási engedély kötelező tartalmi elemeit,

b)641 a polgári légiközlekedési szakszemélyzet tekintetében a szakszolgálati engedélyek kiadásának, felfüggesztésének, valamint helyszíni elvételük és visszavonásuk szabályait,642

c)643 a polgári légiközlekedés tekintetében a légialkalmassági bizonyítvány kiadásának, felfüggesztésének a részletes szabályait, valamint helyszíni elvételének és visszavonásának a szabályait,

d) a pilóta nélküli légi járművek légialkalmassági vizsgálatának rendjének, a légialkalmassági tanúsítvány kiadásának, felfüggesztésének részletes szabályait,

e) a pilóta nélküli légi járművekkel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályait,

f) az állami célú légiközlekedésben a földi kiszolgálás engedélyezésének rendjét,

g) az állami szerv által igazolt állami célú nemzetközi repülésekhez és a magyar állami légi járművek nemzetközi repüléseihez szükséges engedélyezési eljárásrend részletes szabályait,

h)644 az állami légijármű nyilvántartásának, gyártásának és javításának, valamint annak típus- és légialkalmasságának részletes szabályait,

i)645 a pilóta nélküli állami légijárművek repülésének, a pilóta nélküli állami légijármű rendszerek üzemeltetésének, a kezelő személyzet képesítésének, egészségi alkalmasságának követelményeit, valamint a vonatkozó hatósági eljárás részletes szabályait,646

j)647 a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet I. Mellékletében szereplő Magyarországon regisztrált vagy nyilvántartott polgári légijárművek légijármű-komponens és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz tervezésével, gyártásával, építésével, típus- és légialkalmassági tanúsításával, egyedi repülési engedélyezésével, folyamatos légialkalmasságának fenntartásával, megfelelőségi tanúsításával összefüggő közigazgatási hatósági eljárás kiegészítő eljárásjogi szabályait,.

rendeletben állapítsa meg.

74. §648 (1) Felhatalmazást kap

a)649 az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzés feltételeinek a részletes szabályait,650

b) a miniszter, hogy a légiközlekedés biztonságos és zavartalan végrehajtását biztosító léginavigációs, távközlő, meteorológiai és egyéb berendezések létesítésének, megváltoztatásának, megszüntetésének, üzemben tartásának a részletes szabályait, valamint hatósági felügyeletének szabályait és rendjét,651

c)652 a miniszter, hogy a légijármű parancsnoka kijelölésének módját, valamint a légijármű parancsnokának a repülés megkezdésével összefüggő általános feladatait,653

d) az egészségügyért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben az ország területére légiközlekedési úton bejutó fertőző betegségek megelőzése érdekében történő ideiglenes korlátozások szabályait,

e)654 a miniszter, hogy a műszer szerinti polgári repülési eljárások tervezésének, validációjának és felülvizsgálatának részletes szabályait, valamint a műszer szerinti polgári repülési eljárásokat tervező szolgálat személyi, tárgyi és működési feltételeit, továbbá annak irányítási és feladatrendszerét,

f)655 a miniszter, hogy a polgári légijárművek üzemben tartásának szakmai feltételeit és engedélyezési eljárásának anyagi jogi szabályait,

g)656 az egészségügyért felelős miniszter, hogy az agrárpolitikáért felelős miniszterrel és a miniszterrel egyetértésben a közegészségügyi légi beavatkozás szabályait,

h)657 az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a légi személyszállítással és a légi árufuvarozással összefüggő növény-egészségügyi szabályokat,

i)658 a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a honvédelemért felelős miniszterrel, valamint az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a repülésmeteorológiai tájékoztatások és előrejelzések szolgáltatásával, ellenőrzésével, ezek díjazása és költségei megosztásával összefüggő feladatok rendjét és szabályait,659

j)660

k) a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a légtér-igénybevételi díj fizetésének feltételeit, mértékét és a díj fizetése alóli mentesség eseteit,661

l)662 a miniszter, hogy a polgári légiközlekedés tekintetében a légiközlekedési szakszemélyzet körét, a szakszemélyzetre vonatkozó részletes szabályokat, a szakszemélyzet képzésének részletes szabályait, továbbá a szakszolgálati engedélyek fajtáinak részletes szabályait, a szakszolgálati engedélybe tehető bejegyzéseket, a szakszolgálati tevékenység ellátásával összefüggő jogokat és kötelezettségeket, – a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó szabályok tekintetében az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel egyetértésben –;663

m)664 a miniszter, hogy az érintett önkormányzatok véleményének kikérésével a környezetvédelemért felelős miniszterrel, valamint – állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a honvédelmért felelős miniszterrel – egyetértésben a repülőtér környezetét a repülés káros hatásaival szemben kímélő eljárásokat, a zajszintkövetelményeket és a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket,

n) a miniszter, hogy a honvédelemért felelős miniszterrel – valamint az 5. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában említett esetben a környezetvédelemért felelős miniszterrel is – egyetértésben a magyar légtérnek az 5. §-ban meghatározott részeit, azok típusait és igénybevételük rendjét,665

o)666 a miniszter, hogy a földi kiszolgálás feltételeinek a részletes szabályait,667

p)668

q)669 a rendészetért felelős miniszter, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel, az adópolitikáért felelős miniszterrel, valamint a miniszterrel egyetértésben a légiközlekedés védelme érdekében a 67. § (12) bekezdésében meghatározott ellenőrzés alá vonható munkavállalók, az SRA-ra belépő személyek körét, valamint az ellenőrzési eljárás rendjét,670

r)671 a miniszter, hogy a nem gazdasági célú légiközlekedési tevékenységet ellátó légijármű fedélzetén hajózó személyzet, valamint a légiutas-kísérő repülési idejére vonatkozó szabályokat,672

s) a miniszter, hogy a repülőrendezvényekre vonatkozó szabályokat,

t)673 a rendészetért felelős miniszter, hogy – a miniszterrel egyetértésben – a védelmi ellenőrzést végző személyek képzésének és vizsgáztatásának szabályait,674

u)675 a rendészetért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a védelmi ellenőrzést végzők felügyeletének és szakmai irányításának a szabályait,

v) a miniszter, hogy a légiforgalmi tájékoztatás rendjét és a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátásának a szabályait,676

w)677 a miniszter, hogy a repülőeszközzel végzett és a repülőeszközökkel kapcsolatos tevékenységek végrehajtására, a tevékenységet végzők képzésére és engedélyeire vonatkozó részletes szabályokat,678

x)679 a miniszter, hogy – a rendészetért felelős miniszterrel és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben – Magyarország Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Képzési Programját és Magyarország Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Minőségbiztosítási Programját.680

y) a miniszter, hogy a légijárművek és az üzemeltetésük biztonságával kapcsolatos műszaki előírások és adminisztrációs eljárások összehangolása érdekében az egységes légügyi előírások alapján alkalmazandó szabályokat, valamint681

z)682 a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a kereskedelmi repülőtér légijármű által történő igénybevételéért fizetendő díj megállapításának elveit és módszereit683

rendeletben állapítsa meg.

(2) Felhatalmazást kap

a)684 a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a légiközlekedési hatóság eljárási díjai fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét,

b)685 a miniszter, hogy a 19. § (1) bekezdésének a) és c) pontjában meghatározott esetben az üzemben tartás feltételeinek a részletes szabályait, és az üzembentartási engedély kiadásával, felfüggesztésével és visszavonásával összefüggő anyagi jogi szabályokat,

c)686 a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben, hogy a 19. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az üzemben tartás feltételeinek a részletes szabályait,

d)687 a miniszter, hogy a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, légijármű komponens és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának és karbantartásának a légiközlekedéssel összefüggő részletes anyagi jogi szabályait,688

e)689 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés tekintetében – a rendészetért felelős miniszter és a 30. § (1) bekezdése szerinti engedélyezés tekintetében a miniszter egyetértésével – a légiközlekedési szakszemélyzet képzésének részletes szabályait, valamint a képzést végző intézetek kijelölését,

f)690 a miniszter, hogy a nyilvános és a polgári célú nem nyilvános repülőtér vonatkozásában – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a 39. § (1) bekezdésében említett tevékenységek részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és üzemeltetés feltételeinek a részletes szabályait,

g)691 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a miniszterrel és a tűzvédelmi feltételek tekintetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel is egyetértésben – a 39. § (1) bekezdésében említett tevékenységek részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és üzemeltetés feltételeinek a részletes szabályait,

h)692 a miniszter, hogy a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek, típusalkalmassági vizsgálatának részletes anyagi jogi szabályait,693

i)694 a miniszter, hogy a rendvédelemért felelős miniszterrel és a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben a repülésbiztonság összehangolt irányítása érdekében szükséges Nemzeti Repülésbiztonsági Programra és a Repülésbiztonság-irányítási Rendszer működtetésére vonatkozó részletes szabályokat,695

j)696

k)697 a miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben a szakszolgálati engedélyek és a légiutas-kísérői tanúsítvány kiadásának egészségügyi feltételeit, a repülőeszközök vezetőire vonatkozó egészségügyi feltételeket, valamint a légiközlekedési szakszemélyzet tagjai és a repülőeszközök vezetői egészségügyi alkalmasságának megállapítását végző szervek kijelölésének és tevékenységének szabályait,698

l)699 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben az állami célú légiközlekedés tekintetében a repülőegészségi alkalmassági vizsgálatot végző szerv kijelölésének szabályait, az állami légiközlekedési személyzet repülőegészségi alkalmassági feltételeit, az állami légiközlekedési szakszemélyek repülőegészségi alkalmassági minősítésének és felügyeletének rendjét,700

m) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések részletes szabályait,

n) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseinek a részletes szabályait,

o)701 a miniszter, hogy a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó polgári légijármű légialkalmassági követelményeinek, légialkalmassági vizsgálatának szabályait, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány kötelező tartalmi elemeit, továbbá a légialkalmasság fenntartásával és igazolásával összefüggő általános feladatokat és a feladat végrehajtásának felelősét,702

p)703

q) a rendészetért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a szakszolgálati engedély, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány rendőr által történő helyszíni elvételének a szabályait,704

r) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben az állami célú légiközlekedés tekintetében a nyilvános repülőrendezvény szabályait,

s)705

t)706 a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve a zajvédelmi díj megállapításának a részletes szabályait és a beszedett díj összegének felhasználási rendjét, valamint

u)707 a miniszter, hogy a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben Magyarország légterében és repülőterein történő repülések végrehajtásának és a légiforgalmi szolgálatok ellátásának és eljárásainak a részletes szabályait708

v)709 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a katonai légügyi hatóság eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat

w)710 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés repülőhajózó szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek és képzéseinek részletes szabályait a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben,711

x)712 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés léginavigációs szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek és képzéseinek részletes szabályait a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben,

y)713 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés repülőműszaki földi szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek és képzéseinek részletes szabályait a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben,

z)714 a miniszter, hogy a veszélyes áruk légi úton történő továbbítására használt csomagolóeszközök megfelelőség-értékelésének szabályait

rendeletben állapítsa meg,

(3)715 Felhatalmazást kap

a) a miniszter, hogy a veszélyes áruk biztonságos légiszállításáról szóló műszaki utasításokat,

b)716 a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben Magyarország Légiközlekedési Terep és Akadály Adatbázisából történő adatszolgáltatással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjat, valamint a díj beszedésével, kezelésével, továbbá a nyilvántartásával, felhasználásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat,

c)717 a miniszter, hogy a lajstromba vétel feltételeit, a bejegyzés tartalmának, módosításának és törlésének a szabályait,

d)718 a miniszter, hogy a távoli pilóta képzését és vizsgáztatását végző szervezetek kijelölését, valamint a távoli pilóta képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályait,719

e)720 a miniszter, hogy a honvédelemért felelős miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben a pilóta nélküli légijárművekkel végrehajtott repülések szabályait, a nyilvántartás részletes szabályait, a pilóta nélküli légijárművet vezetők képzésének részletes szabályait, a képzést végző szervezetek kijelölésének szabályait, a pilóta nélküli légijárművel végzett tevékenység részletes szabályait és az üzemben tartásának szabályait,

f)721

g)722 a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az egyes védett személyek állami légijárművel történő szállításának részletes szabályait,

h)723 a honvédelemért felelős miniszter, hogy a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az állami célú légiközlekedésben a földi kiszolgálás feltételeit,

i)724 a miniszter, hogy a repülőeszköz azonosító jelzéseinek és nyilvántartásának részletes szabályait,

j)725 a miniszter, hogy a 2. § (3) bekezdésében meghatározott szervezet kijelölését és a szervezet által ellátandó légiközlekedés biztonságát és környezetvédelmét szolgáló kutatási, fejlesztési és koordinációs feladatokat726

rendeletben állapítsa meg.

74/A. §727 (1)728 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a)729 az Európai Parlament és a Tanács 300/2008/EK rendelete (2008. március 11.) a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

b) az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.) a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről, 16. cikk;

c) az Európai Parlament és a Tanács 549/2004/EK rendelete (2004. március 10.) az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról („keretrendelet”), 9. cikk;

d) az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a légifuvarozókra és légijárművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről, 8. cikk;

e) az Európai Parlament és a Tanács 847/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a tagállamok és harmadik országok közötti légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások tárgyalásáról és végrehajtásáról, 5. cikk;

f) az Európai Parlament és a Tanács 2111/2005/EK rendelete (2005. december 14.) a Közösségen belül működési tilalom alá tartozó légi fuvarozók közösségi listájának elfogadásáról és az üzemeltető fuvarozó kiléte tekintetében a légi közlekedés utasainak tájékoztatásáról, valamint a 2004/36/EK irányelv 9. cikkének hatályon kívül helyezéséről, 13. cikk;

g) az Európai Parlament és Tanács 1107/2006/EK rendelete (2006. július 5.) a légijárműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól, 16. cikk;

h)730 az Európai Parlament és a Tanács 1008/2008/EK rendelete (2008. szeptember 24.) a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról, 23. cikk;

i)731 a Bizottsági 859/2008/EK rendelete (2008. augusztus 20.) a 3922/91/EGK tanácsi rendeletnek a kereskedelmi célú repülőgépes közlekedési szolgáltatásokra alkalmazandó közös műszaki követelmények és közigazgatási eljárások tekintetében történő módosításáról, Melléklet Q rész,

j)732 a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2015. november 5-i (EU) 2015/1998 bizottsági végrehajtási rendelet a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról;

k)733 a Bizottsági 255/2010/EU rendelete (2010. március 25.) a légiforgalomáramlás-szervezésre vonatkozó közös szabályok megállapításáról, 15. cikk;

l)734 a Bizottság 285/2010/EU rendelete (2010. április 6.) a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről szóló 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról;

m)735 a Bizottság 691/2010/EU rendelete (2010. július 29.) a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerének megállapításáról, valamint a léginavigációs szolgálatok ellátására vonatkozó közös követelmények megállapításáról szóló 2096/2005/EK rendelet módosításáról, 12. cikk;

n)736 a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvénnyel együtt, a polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatáról és megelőzéséről és a 94/56/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 20-i 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet;

ny)737 a fenntartható légi közlekedés egyenlő versenyfeltételeinek biztosításáról szóló, 2023. október 18-i (EU) 2023/2405 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

o)738 az Európai Parlament és a Tanács 1070/2009/EK rendelete (2009. október 21.) az 549/2004/EK, az 550/2004/EK, az 551/2004/EK és az 552/2004/EK rendeletnek az európai légiközlekedési rendszer teljesítményének és fenntarthatóságának javítását célzó módosításáról;

p)739 a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018. július 4-i 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1178/2011/EU rendelet bejelentett képzési szervezetek tekintetében történő módosításáról szóló 2018/1119/EU bizottsági rendelet;

q)740 a légiforgalmi adatok és légiforgalmi tájékoztatások minőségével kapcsolatos követelményeknek az egységes európai égbolt keretében történő meghatározásáról szóló, 2010. január 26-ai 73/2010/EU bizottsági rendelet,

r)741 a légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2012. augusztus 3-ai 748/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

s)742 a léginavigációs szolgálatoknak az egységes európai égbolt keretében történő ellátásáról szóló, 2004. március 10-i 550/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

sz)743 a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti tanácsi rendelet,

t)744 a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. február 20-i (EU) 2015/340 bizottsági rendelet,

u)745 a légiforgalmi szolgáltatást/léginavigációs szolgálatokat és más légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkciókat és azok felügyeletét ellátó szolgáltatókra vonatkozó közös követelmények meghatározásáról, valamint a 482/2008/EK rendelet, az 1034/2011/EU, az 1035/2011/EU és az (EU) 2016/1377 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről, továbbá a 677/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2017. március 1-jei (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet,

v)746 az egységes európai égboltra vonatkozó teljesítmény- és díjszámítási rendszer létrehozásáról, valamint a 390/2013/EU és a 391/2013/EU végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. február 11-i (EU) 2019/317 bizottsági végrehajtási rendelet,

w)747 a repülőterekhez kapcsolódó követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról szóló 2014. február 12-i 139/2014/EU bizottsági rendelet,

x)748 a polgári légi közlekedési események jelentéséről, elemzéséről és nyomon követéséről, valamint a 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 2003/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1321/2007/EK bizottsági rendelet és az 1330/2007/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3-i 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

y)749 a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és a pilóta nélküli légijármű-rendszerek harmadik országbeli üzemben tartóiról szóló, 2019. március 12-i (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 19. cikk (1) bekezdése.

z)750 a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló, 2019. május 24-i (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet.

zs)751 az (EU) 2015/1998 végrehajtási rendeletnek bizonyos egyedi légiközlekedés-védelmi intézkedések egyértelműsítése, harmonizálása, egyszerűsítése és megerősítése tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. január 23-i (EU) 2019/103 bizottsági végrehajtási rendelet.

(2) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 96/67/EGK irányelve (1996. október 15.) a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról – a földi kiszolgálás feltételeiről és engedélyezésének rendjéről szóló 7/2002. (I. 28.) KöViM rendelettel együtt;

b)752 a Tanács 2000/79/EK irányelve (2000. november 27.) az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA), az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF), az Európai Közforgalmú Pilóták Szövetsége (ECA), az Európai Regionális Légitársaságok Szövetsége (ERA) és a Légiszállítók Nemzetközi Szövetsége (IACA) által kötött, a polgári repülésben dolgozó utazó munkavállalók munkaidejének szervezéséről szóló európai megállapodásról – a polgári repülés hajózó személyzete egyes tagjainak repülési idejéről szóló 44/2009. (IX. 4.) KHEM rendelettel együtt;

c) az Európai Parlament és a Tanács 2004/36/EK irányelve (2004. április 21.) a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légijárműveinek biztonságáról, a 3. cikk kivételével;

d)753 a Tanács 2004/82/EK irányelve (2004. április 29.) a fuvarozóknak az utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről, 3. és 6. cikk;

e)754 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/12/EK irányelve (2009. március 11.) a repülőtéri díjakról;

f)755 az utas-nyilvántartási adatállománynak (PNR) a terrorista bűncselekmények és súlyos bűncselekmények megelőzése, felderítése és a vádeljárás lefolytatása érdekébe történő felhasználásáról szóló 2016. április 27-i 2016/681/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.

(4)756 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXXIX. törvény 1–20. §-ával módosított rendelkezések tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5–7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

74/B. §757 (1) A 45/A. § (1) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(2) A 45/A. § (2) bekezdése az Alaptörvény 46. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

75. § (1)758 Ez a törvény 1996. július 1. napján lép hatályba.

a)759

b)760

(2)761

(3)762

(4)763

76. §764 A 64. § (3) bekezdésében foglaltakat a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló 2014. évi LX. törvény hatálybalépésekor765 folyamatban lévő irat átadás-átvételi ügyekben is alkalmazni kell.

77. §766 A kijelölt eseti légtérben végrehajtott UAS-művelet során az adott eseti légtér jogosultjaként a távoli pilóta a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó mobilalkalmazásban 2021. július 31. előtt akkor jelöli be az általa használt, a vonatkozó szabályok szerint aktivált légteret, ha azt a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet előírja.

78. §767 E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését768 követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

79. §769 E törvénynek az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi LIX. törvénnyel megállapított 67. § (9) bekezdésében szereplő áruszállítás esetén fizetendő felügyeleti díjat első alkalommal 2021. július 1-től szükséges megfizetni, a harmadik negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig.

79/A. §770 E törvénynek az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XL. törvénnyel megállapított 1. mellékletében meghatározottak szerinti felügyeleti díjat, vagy az 1. melléklet szerinti felügyeleti díj és a 2023. január 31. napjáig befizetett felügyeleti díj különbözetét 2023. szeptember 30. napjáig kell megfizetni.

80. §771 E törvény 61/A. § (3) bekezdés n) pontjának az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi LX. törvény által történt hatályon kívül helyezésével összefüggésben, amennyiben a Társaság repülésmeteorológiai feladatai költségvetési szerv részére átadásra kerülnek, az átadással érintett munkavállalók foglalkoztatási jogviszonyára az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvénynek az állami feladat átvétele miatt bekövetkező jogállásváltozásra vonatkozó 11/F. § (1)–(11) bekezdéseit kell alkalmazni azzal, hogy az átadással érintettekre az átadónál hatályos kollektív szerződés a jogállásváltozás időpontját követően nem terjed ki.

1. melléklet az 1995. évi XCVII. törvényhez772

Felügyeleti díjak

A

A

B

Sorszám

Légiközlekedési hatósági eljárások megnevezése

Díj
(forintban)

I. A 1178/2011 EU rendelet és a 1321/2014 EU rendelet alapján deklarált vagy engedélyezett, szakszolgálati engedélyekhez képzéseket nyújtó szervezetek, repülés szimulációs oktatóeszközt üzemben tartó szervezetek és repülőorvosi központok

1.

Légitársasági pilóta, kereskedelmi pilóta és többfős személyzet pilóta szakszolgálati engedélyekhez és kapcsolódó tanúsítványokhoz és jogosításokhoz képzéseket nyújtó, jóváhagyott képző szervezet (ATO) éves felügyelete

2 000 000

2.

Kizárólag magánpilóta, vitorlázó pilóta, ballon pilóta szakszolgálati engedélyekhez, valamint könnyű légijárműre érvényes pilóta szakszolgálati engedélyekhez és kapcsolódó tanúsítványokhoz és jogosításokhoz képzéseket nyújtó, jóváhagyott képző szervezet (ATO) éves felügyelete

100 000

3.

Karbantartás-oktató szervezet éves felügyelete

100 000

4.

Alapszintű műszeres repülésgyakorló berendezés (BITD) éves felügyelete minősítő bizonyítványonként

100 000

5.

Repülés- és navigációseljárás-gyakorló berendezés (FNPT) éves felügyelete minősítő bizonyítványonként

200 000

6.

Teljes repülésszimulátor (FFS) és repülésgyakorló berendezés (FTD) éves felügyelete minősítő bizonyítványonként

2 000 000

7.

Repülőorvosi központ éves felügyelete

800 000

8.

Bejelentett képző szervezetek (DTO) éves felügyelete

100 000

9.

Légiutaskísérő alapképző szervezet éves felügyelete

500 000

10.

Nyelvismereti értékelő testület éves felügyelete

500 000

II. A 29. § (1) bekezdése, illetve a 748/2012 EU rendelet alapján engedélyezett, légijárműveket és komponenseket gyártó szervezetek

11.

Ejtőernyő, siklóernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgép és levegőnél könnyebb légijárművet gyártó szervezet tevékenységének éves felügyelete

100 000

12.

Egyhajtóműves légijárművet gyártó szervezet tevékenységének éves felügyelete

1 300 000

13.

Gázturbinás és többhajtóműves légijárművet gyártó szervezet éves felügyelete, légijárműtípusonként.

5 000 000

14.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművekhez tartozó légijárműberendezés-
és -alkatrész-gyártó, összeszerelő szervezet éves felügyelete

750 000

15.

5700 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművekhez tartozó légijárműberendezés-
és -alkatrész-gyártó, összeszerelő szervezet éves felügyelete

150 000

III. A 29. § (1) bekezdése, illetve a 1321/2014 EU rendelet alapján engedélyezett, légijárműveket és komponenseiket karbantartó szervezetek

16.

Ejtőernyő, siklóernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgépet és levegőnél könnyebb légijárműveket, valamint máshová nem sorolt légijárműveket, hajtóműveiket és azok berendezéseit karbantartó szervezet éves felügyelete egy kategóriára

100 000

17.

Ejtőernyő, siklóernyő, ultralight (mikrolight), vitorlázó repülőgépet és levegőnél könnyebb légijárműveket, valamint máshová nem sorolt légijárműveket, hajtóműveiket és azok berendezéseit karbantartó szervezet éves felügyelete további kategóriánként

10 000

18.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet éves felügyelete egy kategóriára

150 000

19.

5700 kg vagy ez alatti, de 750 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet éves felügyelete további kategóriánként

25 000

20.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet felügyelete egy típusra

750 000

21.

27 000 kg vagy ez alatti, de 5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet éves felügyelete további típusonként

75 000

22.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet éves felügyelete egy típusra

1 500 000

23.

27 000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek forgalmi és/vagy alapkarbantartását végző szervezet tevékenységének éves felügyelete további típusonként

150 000

24.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy hajtóműtípusra

350 000

25.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy hajtóműtípusra

750 000

26.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további típusonként

45 000

27.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek gázturbinás hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további típusonként

75 000

28.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy hajtóműcsaládra

300 000

29.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy hajtóműcsaládra

80 000

30.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további típuscsaládonként

30 000

31.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű egymotoros légijárművek dugattyús hajtóművének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további típuscsaládonként

10 000

32.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy kategóriára

750 000

33.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet éves felügyelete egy kategóriára

100 000

34.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további kategóriánként

75 000

35.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű maximum egymotoros légijárművek komplett hajtóművének vagy segédhajtóművének nem minősülő alkatrészeinek, berendezéseinek és/vagy sárkányszerkezetének karbantartását végző szervezet éves felügyelete további kategóriánként

10 000

36.

Légijármű sárkány- vagy hajtóműszerkezeti elemeinek roncsolásmentes anyagvizsgálatát végző szervezet éves felügyelete

100 000

IV. A 29. § (1) bekezdése, illetve a 1321/2014 EU rendelet alapján engedélyezett, légijármű légialkalmasság fenntartó és légijármű légialkalmasság tanúsító szervezetek

37.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete egy légijármű kategóriára

35 000

38.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete további légijármű kategóriánként

10 000

39.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű lajstromozott légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete egy légijármű kategóriára.

50 000

40.

5700 kg és annál kisebb maximális felszálló tömegű lajstromozott légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete további légijármű kategóriánként.

10 000

41.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete egy légijárműtípusra

750 000

42.

5700 kg-nál nagyobb és 27 000 kg-nál kisebb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete további légijárműtípusonként

75 000

43.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete egy légijárműtípusra

1 500 000

44.

27 000 kg és annál nagyobb maximális felszálló tömegű légijárművek folyamatos légialkalmasságát felügyelő szervezet éves felügyelete további légijárműtípusonként

150 000

V. A 965/2012 EU rendelet alapján deklarált vagy engedélyezett, légijárműveket üzemben tartó szervezetek

45.

40000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 19 légijárműig

3 000 000

46.

40000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 20–44 légijármű esetén

7 500 000

47.

40000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 45–149 légijármű esetén

15 000 000

48.

40000 kg feletti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 150 vagy több légijármű felett

25 000 000

49.

5700 kg feletti, és 40000 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 9 légijárműig

1 500 000

50.

5700 kg feletti, és 40000 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 10–24 légijármű esetén

2 500 000

51.

5700 kg feletti, és 40000 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 25 vagy több légijármű felett

4 000 000

52.

750 kg feletti, és 5700 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 4 légijárműig

500 000

53.

750 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 4 légijárműig

100 000

54.

750 kg alatti maximális felszálló tömegű légijárművet üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 5 vagy több légijármű felett

250 000

55.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű helikoptert üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 4 légijárműig

500 000

56.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű helikoptert üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 5–9 légijármű esetén

1 000 000

57.

5700 kg feletti maximális felszálló tömegű helikoptert üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 10 vagy több légijármű felett

2 500 000

58.

5700 kg alatti maximális felszálló tömegű helikoptert üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 4 légijárműig

250 000

59.

5700 kg alatti maximális felszálló tömegű helikoptert üzemben tartó szervezet éves felügyelete engedélybe bejegyzett 5 vagy több légijármű felett

500 000

60.

Ballont üzemben tartó szervezet éves felügyelete

50 000

VI. A 139/2014 EU rendelet alapján engedélyezett repülőterek

61.

I. osztályú repülőteret üzemben tartó szervezet éves felügyelete 700 000 utas /év feletti forgalom esetén

10 000 000

62.

I. osztályú repülőteret üzemben tartó szervezet éves felügyelete 700 000 utas /év alatti forgalom esetén

5 000 000

63.

II. osztályú repülőteret üzemben tartó szervezet éves felügyelete 10 000 utas /év feletti forgalom esetén

2 500 000

64.

II. osztályú repülőteret üzemben tartó szervezet éves felügyelete 10 000 utas /év alatti forgalom esetén

1 500 000

VII. A 2017/373 EU rendelet alapján engedélyezett léginavigációs szolgáltatók és légiforgalmi szolgáltatást ellátó szakszemélyzetképző szervezetek

65.

CNS szolgáltató éves felügyelete ATC szolgáltatást nyújtó repülőtér esetén

5 000 000

66.

CNS szolgáltatók éves felügyelete AFIS szolgáltatást nyújtó repülőtér esetén

2 500 000

67.

AFIS szolgáltató éves felügyelete kijelölt repülőtéri repüléstájékoztató szolgálatonként

1 500 000

68.

Repülésmeteorológiai szolgáltató éves felügyelete

5 000 000

69.

AFIS képzési szervezet éves felügyelete

1 500 000

70.

ATCO képzési szervezet éves felügyelete

5 000 000

71.

Nyelvismereti vizsgaközpont éves felügyelete

1 000 000

2. melléklet az 1995. évi XCVII. törvényhez773

Foglalkoztatást kizáró oknak minősülő bűncselekmények

1. a Btk. 164. § (2) bekezdése szerinti testi sértés,

2. a Btk. 178. § (6) bekezdése szerinti kábítószer birtoklása,

3. a Btk. 181. § (1) bekezdése szerinti kóros szenvedélykeltés,

4. a Btk. 183. § (2) bekezdése szerinti kábítószer-prekurzorral visszaélés,

5. a Btk. 188. § (1) bekezdése szerinti méreggel visszaélés,

6. a Btk. 205. § (1) bekezdése szerinti szeméremsértés,

7. a Btk. 219. § (1) bekezdése szerinti személyes adattal visszaélés,

8. a Btk. 220. § (1) bekezdése szerinti közérdekű adattal visszaélés,

9. a Btk. 222. § (1) bekezdése szerinti zaklatás,

10. a Btk. 225. § (1) bekezdése szerinti kiszolgáltatott személy megalázása,

11. a Btk. 233. § (3) bekezdése szerinti vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése,

12. a Btk. 239. §-a szerinti cserbenhagyás,

13. a Btk. 265. § (1) bekezdése szerinti minősített adattal visszaélés,

14. a Btk. 271. § (1) bekezdése szerinti hatóság félrevezetése,

15. a Btk. 279. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárás megzavarása,

16. a Btk. 280. § (1) bekezdése szerinti igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés,

17. a Btk. 282. § (1) bekezdése szerinti bűnpártolás,

18. a Btk. 287. § (1) bekezdése szerinti zártörés,

19. a Btk. 323. § (5) bekezdése szerinti közérdekű üzem működésének megzavarása,

20. a Btk. 339. § (1) bekezdése szerinti garázdaság,

21. a Btk. 344. §-a szerinti biztonsági okmány hamisítása,

22. a Btk. 345. §-a szerinti hamis magánokirat felhasználása,

23. a Btk. 346. § (1) bekezdése szerinti okirattal visszaélés,

24. a Btk. 352. §-a szerinti közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése,

25. a Btk. 354. § (1) bekezdése szerinti jogellenes tartózkodás elősegítése,

26. a Btk. 361. §-a szerinti járványügyi szabályszegés,

27. a Btk. 370. § (1) bekezdése szerinti lopás,

28. a Btk. 371. § (1) bekezdése szerinti rongálás,

29. a Btk. 372. § (1) bekezdése szerinti sikkasztás,

30. a Btk. 373. § (1) bekezdése szerinti csalás,

31. a Btk. 374. § (1) bekezdése szerinti gazdasági csalás,

32. a Btk. 376. § (1) bekezdése szerinti és (2) bekezdése szerint minősülő hűtlen kezelés,

33. a Btk. 377. § (1) bekezdése szerinti hanyag kezelés,

34. a Btk. 378. § (1) bekezdése szerinti jogtalan elsajátítás,

35. a Btk. 390. § (1) bekezdése szerinti pénzhamisítás elősegítése,

36. a Btk. 392. § (1) bekezdése szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása,

37. a Btk. 393. § (1) bekezdése szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés,

38. a Btk. 394. § (1) bekezdése szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése,

39. a Btk. 396. § (1) bekezdése szerinti költségvetési csalás,

40. a Btk. 399. § (5) bekezdése, valamint a Btk. 400. § (1) bekezdése szerinti pénzmosás,

41. a Btk. 413. § (1) bekezdése szerinti gazdasági titok megsértése,

42. a Btk. 423. § (1) bekezdés szerinti információs rendszer vagy adat megsértése, valamint

43. a Btk. 424. § (1) bekezdése szerinti információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1995. november 14-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1995. november 30.

2

A preambulum a 2011: CCI. törvény 107. § a) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

Az Lt. 1. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az Lt. 1. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az Lt. 1. §-ának (3) bekezdését a 2004: XXV. törvény 44. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (1) bekezdése iktatta be.

6

Az Lt. 1/A. §-át és alcímét a 2001: CIX. törvény 14. §-a iktatta a szövegbe.

7

Az Lt. 2. § (1) bekezdés h) pontja a 2015: CLXX. törvény 25. § a) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az Lt. 2. § (1) bekezdésének i) pontja a 2000: CXXVII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

9

Az Lt. 2. § (1) bekezdésének k) pontja a 2008: C. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az Lt. 2. § (1) bekezdés m) pontja a 2010: CLXXII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

Az Lt. 2. § (1) bekezdés o) pontját a 2010: CLXXII. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az Lt. 2. § (1) bekezdés p) pontját a 2019: LXVII. törvény 41. § (2) bekezdése iktatta be.

13

Az Lt. 2. § (2) bekezdés b) pontja a 2019: LXVII. törvény 41. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének c) pontját a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

15

Az Lt. 2. § (2) bekezdés d) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

17

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének f) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének g) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az Lt. 2. § (2) bekezdésének h) pontja a 2008: C. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

Az Lt. 2. § (2) bekezdés i) pontját a 2019: LXVII. törvény 41. § (4) bekezdése iktatta be.

21

Az Lt. 2. § (3) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 17. §-a iktatta be.

22

Az Lt. 2. § (3a) bekezdését a 2023. évi CVII. törvény 12. §-a iktatta be.

23

Az Lt. 2. § (4) bekezdését a 2021: LIX. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

24

Az Lt. 2. § (4a) bekezdését a 2021: LIX. törvény 10. §-a iktatta be.

25

Az Lt. 2. § (4b) bekezdését a 2021: LIX. törvény 10. §-a iktatta be.

26

Az Lt. 3. § (1) bekezdése a 2017: CLXXXII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CV. törvény 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

Az Lt. 3. § (1a) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

Az Lt. 3. § (1b) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be.

29

Az Lt. 3. § (1c) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be.

30

Az Lt. 3. § (1d) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be.

31

Az Lt. 3. § (1e) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be.

32

Az Lt. 3. § (1f) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 42. §-a iktatta be.

33

Az Lt. 3. § (1g) bekezdését a 2021: LIX. törvény 11. §-a iktatta be.

34

Az Lt. 3. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 130. § c) pontja, a 2016: CXLIV. törvény 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

35

Az Lt. 3. § (2a) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 86. § a) pontja szerint módosított szöveg.

36

Az Lt. 3. § (2b) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

Az Lt. 3. § (2b) bekezdés n) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

38

Az Lt. 3. § (2b) bekezdés o) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be, a 2023. évi CVII. törvény 24. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

39

Az Lt. 3. § (2b) bekezdés p) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

40

Az Lt. 3. § (2b) bekezdés q) pontját a 2021: CXXXVI. törvény 122. §-a iktatta be.

41

Az Lt. 3. § (2c) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 86. § b) pontja szerint módosított szöveg.

42

Az Lt. 3. § (2d) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2017: L. törvény 86. § c) pontja szerint módosított szöveg.

43

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés c) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 21. § a) pontja, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

44

[Az Lt. 3. § (2d) bekezdés d) pontjában a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 1. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „irányuló hatósági eljárásokban.” szövegrész helyébe az „irányuló, valamint” szöveg lép, nem vezethető át.]

45

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés e) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

46

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés f) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés g) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

48

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés h) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

49

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés i) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

50

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés j) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

51

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés k) pontját a 2023. évi CVII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be.

52

Az Lt. 3. § (2d) bekezdés l) pontját a 2023. évi CVII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be.

53

Az Lt. 3. § (2e) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 85. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

54

Az Lt. 3. § (2e) bekezdés g) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.

55

Az Lt. 3. § (2e) bekezdés h) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, a 2023. évi CVII. törvény 24. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

56

Az Lt. 3. § (2e) bekezdés i) pontját a 2018: XCVIII. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

57

Az Lt. 3. § (2e) bekezdés j) pontját a 2023. évi XL. törvény 18. §-a iktatta be.

58

Az Lt. 3. § (2f) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

59

Az Lt. 3. § (2f) bekezdés a) pontja a 2020: CLXXIX. törvény 20. § c) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az Lt. 3. § (2f) bekezdés b) pontját a 2018: XCVIII. törvény 31. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

61

Az Lt. 3. § (2f) bekezdés c) pontját a 2018: XCVIII. törvény 31. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

62

Az Lt. 3. § (2f) bekezdés d) pontját a 2018: XCVIII. törvény 31. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

63

Az Lt. 3. § (2g) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

64

Az Lt. 3. § (2h) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

65

Az Lt. 3. § (2i) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

66

Az Lt. 3. § (2j) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

67

Az Lt. 3. § (2k) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XCVIII. törvény 31. § b) pontja.

68

Az Lt. 3. § (2l) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

69

Az Lt. 3. § (2m) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

70

Az Lt. 3. § (2n) bekezdését a 2017: L. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be.

71

Az Lt. 3. § (2o) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

72

Az Lt. 3. §-ának (3) bekezdése a 2007: XLV. törvény 11. §-ával megállapított, a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2017: CLXXXII. törvény 23. § a) pontja, a 2023. évi CVII. törvény 23. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

74

Az Lt. 3. § (3a) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XCVIII. törvény 18. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

75

Az Lt. 3. § (3b) bekezdését a 2017: CLXXXII. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

76

Az Lt. 3. § (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

77

Az Lt. 3. §-a (4) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

78

Az Lt. 3. § (4) bekezdés d) pontja a 2014: LX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

79

Az Lt. 3. § (5) bekezdését a 2011: CXXVIII. törvény 93. §-a iktatta be.

80

Az Lt. 3/A. §-át a 2001: CIX. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.

81

Az Lt. 3/A. § (1) bekezdése a 2019: XXXIV. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 2020: CLXXIX. törvény 20. § d) pontja szerint módosított szöveg.

82

Az Lt. 3/A. § (1) bekezdés f) pontja a 2020: CLXXIX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

83

Az Lt. 3/A. § (1a) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.

84

Az Lt. 3/A. § (2) bekezdését újonnan a 2016: CXXXVI. törvény 3. §-a iktatta be.

85

Az Lt. 3/A. § új (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatta. Az Lt. 3/A. § (3) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 26. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

86

Az Lt. 3/A. § (4) bekezdését újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

87

Az Lt. 3/A. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

88

Az Lt. 3/A. § eredeti (2) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése. Az Lt. 3/A. § (6) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

89

Az Lt. 3/A. §-ának (3) bekezdését a 2007: XLV. törvény 12. §-a iktatta be. Az Lt. 3/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése, szövege a 2009: CLV. törvény 42. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

90

Lásd a Nemzeti Közlekedési Hatóság szolgálati titokköri jegyzékéről szóló közleményt (HÉ. 2008/44.).

91

Az Lt. 3/A. § (8) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 27. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

92

Az Lt. 3/A. § (9) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

93

Az Lt. 3/A. § (10) bekezdését a 2021: LIX. törvény 12. §-a iktatta be.

94

Az Lt. 3/B. §-át a 2002: LXVIII. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2006: CX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

95

Az Lt. 3/B. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

96

Az Lt. 3/B. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

97

Az Lt. 3/B. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

98

Az Lt.3/B. § (8) bekezdését a 2011: XCI. törvény 35. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

99

Az Lt. 3/C. §-t a 2005: LXI. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe.

100

Az Lt. 3/C. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja, a 2015: CLXX. törvény 25. § c) pontja szerint módosított szöveg.

101

Az Lt. 3/C. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

102

Az Lt. 3/C. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

103

Az Lt. 3/C. §-ának (4) bekezdése a 2008: C. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az Lt. 3/C. §-ának új (5) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

105

Az Lt. 3/C. §-ának új (6) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

106

Az Lt. 3/C. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése. Az Lt. 3/C. § (7) bekezdését a 2017: L. törvény 87. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

107

Az Lt. 3/C. § eredeti (6) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése. Az Lt. 3. § (8) bekezdése a 2017: L. törvény 85. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

108

Az Lt. 3/C. §-a eredeti (7) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése, szövege a 2008: C. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

109

Az Lt. 3/C. § eredeti (8) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése. A (10) bekezdést a 2009: LVI. törvény 117. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: LXVII. törvény 43. §-a iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

110

Az Lt. 3/C. § (11) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 43. §-a iktatta be.

111

Az Lt. 3/C. § (12) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 43. §-a iktatta be.

112

Az Lt. 3/D. §-át a 2008: LXXVI. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 115. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

113

Az Lt. 3/D. § (1) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 18. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

114

Az Lt. 3/D. § (2) bekezdését a 2017: L. törvény 87. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

115

Az Lt. 3/E. §-át a 2009: CXLVII. törvény 2. §-a iktatta be.

116

Az Lt. 3/E. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja, a 2015: CLXX. törvény 25. § d) pontja szerint módosított szöveg.

117

Az Lt. 3/F. §-át a 2011: CXXVIII. törvény 94. §-a iktatta be.

118

Az Lt. 3/F. § (5) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 20. § e) pontja szerint módosított szöveg.

119

Az Lt. 3/G. §-át a 2014: LX. törvény 2. §-a iktatta be.

120

Az Lt. 3/H. §-át megelőző alcímet a 2017: L. törvény 85. § (6) bekezdése iktatta be.

121

Az Lt. 3/H. §-át a 2017: L. törvény 85. § (6) bekezdése iktatta be.

122

Az Lt. 3/I. §-át a 2017: L. törvény 85. § (6) bekezdése iktatta be.

123

Az Lt. 4. §-a a 2011: CXCVI. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: LXVII. törvény 50. § b) pontja szerint módosított szöveg.

124

Az Lt. 5. §-a eredeti szövegének jelölését a 2007: XLV. törvény 13. §-a (1) bekezdésre változtatta. Az Lt. 5. § (1) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

125

Az Lt. 5. §-ának (2) bekezdését a 2007: XLV. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

126

Az Lt. 5. § (3) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 5. §-a iktatta be.

127

Az Lt. 5. § (4) bekezdését a 2022: V. törvény 26. §-a iktatta be.

128

Az Lt. 6. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: CLXXV. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

129

Az Lt. 6. § (2) bekezdése a 2021: LIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

130

Az Lt. 6. § (3) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

131

Az Lt. 6. § (4) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

132

Az Lt. 6. § (5) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 26. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

133

Az Lt. 6. § (6) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

134

Az Lt. 7. §-a a 2004: XXV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

135

Az Lt. 7. § (1) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

136

Az Lt. 7. § (1a) bekezdését a 2010: CXXVI. törvény 63. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXXI. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

137

Az Lt. 7. § (1b) bekezdését a 2010: CXXVI. törvény 63. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 87. § c) pontja.

138

Az Lt. 7. § (2a) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

139

Az Lt. 7. § (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 5. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

141

Az Lt. 9. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

143

Az Lt. 9. § (3) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 4. §-a iktatta be.

144

Az Lt. 10. § (2) bekezdése a 2005: LXI. törvény 6. §-ával megállapított, a 2012: CCV. törvény 253. §-a, a 2022: VII. törvény 6. §-a szerint módosított szöveg.

145

Az Lt. 10. § (2a) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 7. §-a iktatta be.

146

Az Lt. 10. § (2b) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 7. §-a iktatta be.

147

Az Lt. 10. § (4) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 5. §-a iktatta be.

149

Az Lt. 12. § (1) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 6. §-ával megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 21. § c) pontja szerint módosított szöveg.

150

Az Lt. 12. § (2) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

151

Az Lt. 12. § (4) bekezdése a 2014: XV. törvény 55. §-ával megállapított, a 2016: CXLIV. törvény 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

152

Az Lt. 12. § (5) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 34. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

153

Az Lt. 13. §-a a 2007: CLXXV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

154

Az Lt. 14. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

155

Az Lt. 15. § (1) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

157

Az Lt. 15. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2023. évi CVII. törvény 23. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

159

Az Lt. 15/A. §-át a 2013: CXCVIII. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2022: IV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

160

Az Lt. 17. §-át a 2020: CLXXIX. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be.

161

Az Lt. 17. § (4) bekezdés e) pontja a 2021: CXXXVI. törvény 124. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

162

Az Lt. 17. § (16) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

163

Az Lt. 17. § (17) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

164

Az Lt. 17. § (18) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

165

Az Lt. 17. § (19) bekezdését a 2021: CXXXVI. törvény 124. § (2) bekezdése iktatta be.

166

Az Lt. 17/A. §-át a 2013: CXCVIII. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2022: IV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

167

Az Lt. 18. §-a a 2007: XLV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

168

Az Lt. 18. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 86. § d) pontja szerint módosított szöveg.

169

Az Lt. 18. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 85. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

170

Az Lt. 19. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: CLXX. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

171

Az Lt. 19. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

172

Az Lt. 19. § (2) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

173

Az Lt. 19. § (3) bekezdése a 2005: LXI. törvény 8. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2010: LXXXII. törvény 41. § (32) bekezdése szerint módosított szöveg.

174

Az Lt. 19. § (4) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

175

Az Lt. 19. § (6) bekezdése a 2018: XCVIII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: CXV. törvény 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

177

Az Lt. 19. § (7) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be.

178

Az Lt. 19. § (7) bekezdés g) pontja a 2019: CXV. törvény 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

179

Az Lt. 19. § (7a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be.

180

Az Lt. 19. § (8) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

181

Az Lt. 19. § (9) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

182

Az Lt. 20. § (1) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

183

Az Lt. 20. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

184

Az Lt. 20. § (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: LX. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

185

Az Lt. 20. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. és 117. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

186

Az Lt. 20. § (5) bekezdését a 2014: LX. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

187

Az Lt. 20. § (6) bekezdését a 2014: LX. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be.

188

Az Lt. 20/A. §-át a 2009: LVI. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

189

Az Lt. 20/A. § (1) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

190

Az Lt. 20/A. § (2) bekezdése a 2016: CIV. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

191

Az Lt. 20/A. § (3) bekezdése a 2019: XXXIV. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

192

Az Lt. 20/A. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

193

Az Lt. 20/A. § (6) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 85. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

194

Az Lt. 20/B. §-át a 2009: LVI. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

195

Az Lt. 20/B. § (1) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

196

Az Lt. 20/B. § (3) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 20. § f) pontja szerint módosított szöveg.

197

Az Lt. 21. §-a a 2016: CIV. törvény 29. § (3) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXIX. törvény 20. § e) pontja szerint módosított szöveg.

198

Az Lt. Harmadik része III. Fejezetének címe a 2004: XXV. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

199

Az Lt. 22. §-a a 2016: CXXXVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

200

Az Lt. 22. § (3) bekezdését a 2021: CXXXVI. törvény 132. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

201

Az Lt. 22. § (3a) bekezdését a 2020: LXXXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

202

Az Lt. 22. § (4) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 20. §-a iktatta be.

203

Az Lt. 23. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Az Lt. 23. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

204

Az Lt. 23. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 115. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

205

Az Lt. 23. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: LVI. törvény 115. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

206

Az Lt. 23. §-ának (2) bekezdése a 2004: XXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

207

Az Lt. 23. § (3) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 260. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

208

Az Lt. 23. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2020: XLIII. törvény 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

209

Az Lt. 23. § (3) bekezdés a) pont ac) alpontja a 2017: XXXIX. törvény 4. §-a, a 2020: XLIII. törvény 5. § b) pontja, a 2021: CXXXIV. törvény 19. §-a szerint módosított szöveg. [A 2017: CXCVII. törvény 55. §-ával elrendelt módosítás, miszerint az ac) alpontban az „elkövetésének alapos gyanúja” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

210

Az Lt. 23. §-ának (5) bekezdését a 2004: XXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

211

Az Lt. 23. §-ának (6) bekezdését a 2004: XXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

212

Az Lt. 23/A. §-át a 2004: XXV. törvény 15. §-a iktatta be.

213

Az Lt. 23/B. §-át a 2009: CXLVII. törvény 6. §-a iktatta be.

214

Az Lt. 23/B. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

215

Az Lt. 23/B. § (3) bekezdés c) pontja a 2019: CX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

216

Az Lt. 23/C. §-át újonnan a 2021: CXXXVI. törvény 125. §-a iktatta be.

217

Az Lt. 23/C. § (1) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

218

Az Lt. 24. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

219

Az Lt. 24. § (2) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

220

Az Lt. 24. §-ának (3) bekezdése a 2001: CIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

221

Az Lt. 25. § (1) bekezdésének második mondatát a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

222

Az Lt. 25. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

223

Az Lt. 26. § (1) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

224

Az Lt. 26. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

225

Az Lt. 26/A. §-t a 2009: CXLVII. törvény 8. §-a iktatta be.

226

Az Lt. 26/A. § (1) bekezdése a 2013: CCI. törvény 90. §-ával megállapított szöveg.

227

Az Lt. 26/A. § (1a) bekezdését a 2013: CCI. törvény 90. §-a iktatta be.

228

Az Lt. 26/A. § (2) bekezdése a 2013: CCI. törvény 91. §-a szerint módosított szöveg.

229

Az Lt. 26/A. § (3) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 28. §-a iktatta be.

230

Az Lt. 27. §-a eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2004: XXV. törvény 16. §-a.

231

Az Lt. 27. §-ának (2) bekezdését a 2004: XXV. törvény 16. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

232

Az Lt. 27. § (3) bekezdését a 2005: LXI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja.

233

Az Lt. 27/A. §-át megelőző alcímet a 2006: CXXVIII. törvény 5. § (5) bekezdése iktatta be.

234

Az Lt. 27/A. §-át a 2006: CXXVIII. törvény 5. § (5) bekezdése iktatta be.

235

Az Lt. 27/A. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: CIV. törvény 7. § (6) bekezdése, a 2011: CCI. törvény 107. § d) pontja szerint módosított szöveg..

236

Lásd a 2009: CIV. törvénnyel kihirdetett 2007. évi PNR-megállapodást.

237

Az Lt. 27/A. § (1) bekezdésének k) pontját a 2009: CIV. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 107. § d) pontja szerint módosított szöveg.

238

Lásd a 2009: CIV. törvénnyel kihirdetett 2007. évi PNR-megállapodást.

239

Az Lt. 27/A. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIV. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

240

Az Lt. 27/A. § (6) bekezdés e) pontja a 2017: CXCVII. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

241

Az Lt. 27/A. § (6) bekezdésének g) pontja a 2009: CIV. törvény 7. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

242

Az Lt. 27/B. §-át a 2007: II. törvény 115. § (1) bekezdése iktatta be.

243

Az Lt. 27/B. § (6) bekezdése a 2011. CCI. törvény 107. § b) pontja, a 2015: XXXV. törvény 4. §-a szerint módosított szöveg.

244

Az Lt. 27/C. §-át a 2013: CXCVIII. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: XXXV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

245

Az Lt. 27/C. § (1) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

246

Az Lt. 27/C. § (2a) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

247

Az Lt. 27/C. § (2b) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2022: IV. törvény 23. §-a szerint módosított szöveg.

248

Az Lt. 27/C. § (3) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

249

Az Lt. 27/C. § (5) bekezdése a 2022: IV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

250

Az Lt. 27/C. § (5a) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 9. § (5) bekezdése iktatta be.

251

Az Lt. 27/C. § (5b) bekezdését a 2016: CXVI. törvény 9. § (5) bekezdése iktatta be.

252

Az Lt. 27/D. §-át a 2016: CXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

253

Az Lt. 29. § (1) bekezdése a 2014: LX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 2016: CXLIV. törvény 4. § f) pontja, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 4–5. pontja szerint módosított szöveg.

254

Az Lt. 29. § (1a) bekezdését a 2014: LX. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

255

Az Lt. 29. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

256

Az Lt. 29. § (3) bekezdése a 2017: L. törvény 85. § (9) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 6–8. pontja szerint módosított szöveg.

257

Az Lt. 29. § (4) bekezdését a 2019: CXV. törvény 12. §-a iktatta be.

258

Az Lt. 29/A. §-át megelőző alcímet a 2002: LXVIII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

259

Az Lt. 29/A. §-át a 2002: LXVIII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

260

Az Lt. 29/A. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

261

Az Lt. 29/A. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 31. § d) pontja szerint módosított szöveg.

262

Az Lt. 29/B. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

263

Az Lt. 29/C. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

264

Az Lt. 29/D. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

265

Az Lt. 29/E. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

266

Az Lt. 29/F. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

267

Az Lt. 29/G. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

268

Az Lt. 29/H. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

269

Az Lt. 29/I. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (3) bekezdése iktatta be.

270

Az Lt. 30. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 29. §-ával megállapított, a 2016: CXLIV. törvény 4. § g) pontja, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

271

Az Lt. 30. § (3) bekezdése a 2014: LX. törvény 6. §-ával megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

272

Lásd az 5/2003. (II. 1.) HM, a 3/2004. (I. 13.) GKM, a 6/2004. (I. 30.) GKM rendeletet.

273

Az Lt. 30/A. §-át a 2021: LIX. törvény 15. §-a iktatta be.

274

Az Lt. 31. §-a a 2015: CLXX. törvény 8. §-ával megállapított, a 2016: CXLIV. törvény 4. § h) pontja szerint módosított szöveg.

275

Az Lt. 32. §-a a 2021: LIX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

276

Az Lt. 32. § (1) bekezdése a 2021: CXXXVI. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

277

Az Lt. 33. § (1) bekezdése a 2023. évi CVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

278

Az Lt. 34. §-a a 2018: XCVIII. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

279

Az Lt. 35. §-a a 2011: CLXXV. törvény 103. § b) pontja szerint módosított szöveg.

280

Az Lt. 36/A. §-át és az azt megelőző alcímet a 2004: XXV. törvény 21. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCVI. törvény 31. § d) pontja.

281

Az Lt. 37. §-át megelőző alcím a 2009: CXLVII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

282

Az Lt. 37. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontját újból hatályon kívül helyezte a 2016: CXXXVI. törvény 21. § d) pontja.

283

Az Lt. 37. § (1) bekezdése a) pontjának ad) alpontját a 2001: CIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

284

Az Lt. 37. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) bekezdése, a 2021: LIX. törvény 28. § a) pontja szerint módosított szöveg.

285

Az Lt. 37. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontját a 2016: CXXXVI. törvény 8. §-a iktatta be.

286

Az Lt. 37. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

287

Az Lt. 37. § (3) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

288

Az Lt. 37. § (4) bekezdését a 2001: CIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 10. § (3) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

289

Az Lt. 37. § (5) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

290

Az Lt. 37. § (6) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 44. §-a iktatta be.

291

Az Lt. 37/A. §-át a 2009: CXLVII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXII. törvény 105. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

292

Az Lt. 38. § (2) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 31. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

293

Az Lt. 39. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

294

Lásd a 176/1997. (X. 11.) Korm., a 103/1999. (VII. 6.) Korm. rendeletet.

295

Az Lt. 39. § (2) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

297

Az Lt. 39. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 117. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

298

Az Lt. 39. § (4) bekezdés c) pontját a 2009: LVI. törvény 117. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

299

Az Lt. 40. § (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 24. §-ával megállapított, a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

300

Az Lt. 40. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

301

Az Lt. 41. § (1) bekezdése a 2014: LX. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

302

Az Lt. 41. § (1a) bekezdését a 2014: LX. törvény 8. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

303

Az Lt. 41. §-ának új (2) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva. Az Lt. 41. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

304

Az Lt. 41. §-ának új (3) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2011: XCI. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

305

Az Lt. 41. §-ának új (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

306

Az Lt.41. § (4a) bekezdését a 2011: XCI. törvény 36. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

307

Az Lt. 41. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (5) bekezdésre változtatta. Az Lt. 41. § (5) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.

308

Az Lt. 41. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (6) bekezdésre változtatta.

309

Az Lt. 41. §-ának (4) bekezdése a 2004: XXV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az Lt. 41. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (7) bekezdésre változtatta.

310

Az Lt. 41. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (8) bekezdésre változtatta. Az Lt. 41. § (8) bekezdése a 2014: LX. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

311

Az Lt. 41. § (8a) bekezdését a 2014: LX. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

312

Az Lt. 43. § (3) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 12. §-ával megállapított, a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

313

Az Lt. 44. §-át megelőző alcím a 2015: CLXX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

314

Az Lt. 44. §-a a 2015: CLXX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

315

Az Lt. 45. § és az azt megelőző alcím a 2005: LXI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg. A 2005: CXVIII. törvény 39. §-a alapján az Lt. 45. §-ában hivatkozott vagyonkezelőt elővásárlási jog illeti meg a vagyonkezelésében lévő, az Lt. 36/A. § hatálya alá nem tartozó és ingatlannak nem minősülő kincstári vagyonra.

316

Az Lt. 45. § (1) bekezdése a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

317

Az Lt. 45. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

318

Az Lt. 45. § (6) bekezdését a 2023. évi LXXXVII. törvény 5. §-a iktatta be.

319

Az Lt. 45/A. §-át a 2023. évi LXXXVII. törvény 6. §-a iktatta be.

320

Az Lt. 46. §-a a 2014: LX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

323

Az Lt. 46. § (3) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

324

Az Lt. 46. § (5) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

325

Az Lt. 47. §-a a 2017: L. törvény 85. § (11) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

327

Az Lt. 48. §-a a 2014: LX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

328

Az Lt. 48. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: CLXX. törvény 25. § e) pontja, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 20. pontja, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

329

Az Lt. 48. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

330

Az Lt. 48. § (4) bekezdése a 2018: XCVIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

331

Az Lt. 48. § (2) bekezdése a 2016: CXLIV. törvény 4. § k) pontja szerint módosított szöveg.

332

Az Lt. 48. § (7) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 25. § e) pontja szerint módosított szöveg.

333

Az Lt. 49. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. [A 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet” szövegrész helyébe a „2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet” szöveg lép, nem vezethető át.]

335

Az Lt. 49. § (2) bekezdése a 2017: L. törvény 85. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

336

Az Lt. 50/A. §-át a 2009: CXLVII. törvény 13. §-a iktatta be.

337

Az Lt. 50/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: LXVII. törvény 50. § c) pontja szerint módosított szöveg.

338

Az Lt. 50/A. § (1) bekezdés d) pontját a 2019: LXVII. törvény 51. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2021: LIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

339

Az Lt. 50/A. § (1) bekezdés e) pontját a 2019: LXVII. törvény 51. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2021: LIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

340

Az Lt. 50/A. § (1a) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 45. § (1) bekezdése iktatta be.

341

Az Lt. 50/A. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: LXVII. törvény 50. § d) pontja szerint módosított szöveg.

342

Az Lt. 50/A. § (2) bekezdés f) pontját a 2021: LIX. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

343

Az Lt. 50/A. § (2a) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

344

Az Lt. 50/A. § (2b) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be.

345

Az Lt. 50/A. § (2c) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 18. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

346

Az Lt. 50/A. § (2d) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 45. § (2) bekezdése iktatta be.

347

Az Lt. 50/A. § (3) bekezdése a 2021: LIX. törvény 18. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

348

Az Lt. 50/A. § (3a) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 18. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

349

Az Lt. 50/A. § (4) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított, a 2021: CXXXVI. törvény 132. § b) pontja szerint módosított szöveg.

350

Az Lt. 50/B. §-t a 2019: LXVII. törvény 46. §-a iktatta be.

351

Az Lt. 51. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2019: LXVII. törvény 50. § f)–g) pontja szerint módosított szöveg.

352

Az Lt. 51. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

353

Az Lt. 51. § (3) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

354

Az Lt. 51. § (3) bekezdés d) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

355

Az Lt. 51. § (3) bekezdés e) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

356

Az Lt. 51. § (3) bekezdés f) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

357

Az Lt. 51. § (4) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

358

Az Lt. 51. § (5) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

359

Az Lt. 51. § (5a) bekezdését a 2021: LIX. törvény 19. §-a iktatta be.

360

Az Lt. 51. § (6) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 51. § b) pontja szerint módosított szöveg.

361

Az Lt. 51. § (7) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

362

Az Lt. 51. § (8) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 51. § c) pontja szerint módosított szöveg.

364

Az Lt. 52. § (1) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXIX. törvény 20. § h) pontja szerint módosított szöveg.

365

Az Lt. 52. § (3) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

366

Az Lt. 52. §-ának (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

368

Az Lt. 52. §-ának (5) bekezdése a 2007: XLV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

369

Az Lt. 52. § (6) bekezdését a 2002: LXVIII. törvény 14. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

370

Az Lt. 52/A. §-át a 2004: XXV. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

371

Az Lt. 52/A. § (1) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 25. § f) pontja szerint módosított szöveg.

372

Az Lt. 52/A. § (2) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 25. § g) pontja szerint módosított szöveg.

373

Az Lt. 52/A. § (3) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 25. § g) pontja szerint módosított szöveg.

374

Az Lt. 53. § (1) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

375

Az Lt. 53. § (2) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

376

Az Lt. 53. § (39 bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 21. § e) pontja szerint módosított szöveg.

377

Az Lt. 53. § új (4) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(7) bekezdés számozását (5)–(8) bekezdésre változtatta. Az Lt. 53. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2016: CXXXVI. törvény 21. § e) pontja szerint módosított szöveg.

378

Az Lt. 53. § (4) bekezdés a) pontját a 2015: CLXX. törvény 26. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

379

Az Lt. 53. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése.

380

Az Lt. 53. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2014: LX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

381

Lásd a 16/1998. (X. 28.) HM–EüM, a 14/2002. (II. 26.) KöViM–EüM együttes rendeletet.

382

Az Lt. 53. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

384

Az Lt. 53. §-ának (7) bekezdését a 2004: XXV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg. Az Lt. 53. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

386

Az Lt. 53. § (9) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: CLXX. törvény 26. § c) pontja.

387

Az Lt. 53/A. §-át a 2015: CLXX. törvény 12. §-a iktatta be.

388

Az Lt. 54. § (29 bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

389

Az Lt. 54. § (3) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 24. §-a iktatta be.

390

Az Lt. 54. § (3a) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 10. §-a iktatta be.

391

Az Lt. 54. § (4) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

392

Az Lt. 54. § (5) bekezdését a 2018: XCVIII. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

393

Az Lt. 54. § (6) bekezdését a 2023. évi XL. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

394

Az Lt. 60/A. §-át a 2020: CLXXIX. törvény 11. §-a iktatta be.

395

Az Lt. 61. §-ának (1) bekezdése a 2002: LXVIII. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: LXVII. törvény 50. § i) pontja szerint módosított szöveg.

396

Az Lt. 61. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

398

Az Lt. 61. § (3) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

399

Az Lt. 61. § (5) bekezdését a 2006: CX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2021: CXXXVI. törvény 127. §-ával megállapított szöveg.

400

Az Lt. 61. § (5a) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

401

Az Lt. 61. § (5b) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

402

Az Lt. 61. § (6) bekezdését a 2006: CX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

403

Az Lt. 61/A. §-át a 2006: XCIII. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 3. § (3) bekezdése alapján a zártkörűen működő részvénytársasági formában működő egyszemélyes gazdasági társasággá való átalakulás során az államháztartásról szóló 1992: XXXVIII. törvény 91/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

404

Az Lt. 61/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

405

Az Lt. 61/A. § (2) bekezdés d) pontját a 2021: LX. törvény 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

406

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2016: LXVII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

407

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 21. § f) pontja szerint módosított szöveg.

408

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés h) pontja a 2011. CCI. törvény 107. § e) pontja szerint módosított szöveg.

409

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés j) pontja a 2010: CLXXII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

410

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés n) pontját a 2015: CLXX. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2021: LX. törvény 4. § b) pontja.

411

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés o) pontját a 2015: CLXX. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be.

412

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés p) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 15. §-a iktatta be.

413

Az Lt. 61/A. § (6) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 31. § f) pontja szerint módosított szöveg.

414

Az Lt. 61/A. § (7) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (4) bekezdése iktatta be.

415

Az Lt. 61/A. § (8) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 12. §-a iktatta be.

416

Az Lt. 61/A. § (9) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 12. §-a iktatta be.

417

Az Lt. 61/A. § (10) bekezdését a 2021: CXXXVI. törvény 128. §-a iktatta be.

418

Az Lt. 61/A. § (11) bekezdését a 2021: CXXXVI. törvény 128. §-a iktatta be.

419

Az Lt. 61/B. §-át a 2014: LX. törvény 13. §-a iktatta be.

420

Az Lt. 61/B. § (3) bekezdését a 2016: CXXXVI. törvény 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2021: LIX. törvény 20. §-a iktatta be.

421

Az Lt. 62. § (2) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

422

Az Lt. 62. § (3) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 38. §-a iktatta be.

423

Az Lt. 62. § (3) bekezdés h) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 16. §-a iktatta be.

424

Az Lt. 62/A. §-át a 2014: LX. törvény 14. §-a iktatta be.

425

Az Lt. 62/A. § (3) bekezdése a 2016: CXXI. törvény 18. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

426

Az Lt. 63. §-a a 2015: CLXX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

427

Lásd az 5/2000. (III. 10.) KHVM, a 16/2000. (XI. 22.) KöViM rendeletet.

428

Az Lt. 63/A. §-át megelőző alcímet a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

429

Az Lt. 63/A. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be, szövege e módosító törvény 35. § (6) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

430

Az Lt. 63/B. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be.

431

Az Lt. 63/B. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

432

Az Lt. 63/B. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (6) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

433

Az Lt. 63/C. §-át a 2012: LXXXVI. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be.

434

Az Lt. 63/D. §-át a 2015: CLXX. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

435

Az Lt. 63/E. §-át a 2021: CXXXVI. törvény 129. §-a iktatta be.

436

Az Lt. 63/F. §-át a 2021: CXXXVI. törvény 129. §-a iktatta be.

437

Az Lt. ÖTÖDIK RÉSZE VI. Fejezetének címe a 2005: LXI. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: CLXX. törvény 26. § d) pontja szerint módosított szöveg.

438

Az Lt. 64. §-a a 2005: CLXXXIV. törvény 21. § (4) bekezdésének a) pontjával megállapított szöveg. E módosító törvény 21. § (5) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

439

Az Lt. 64. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § f) pontja, a 2015: CLXX. törvény 26. § e) pontja szerint módosított szöveg.

440

Az Lt. 64. § (2) bekezdése a 2007: XLV. törvény 25. §-ával megállapított, a 2015: CLXX. törvény 26. § f) pontja szerint módosított szöveg.

442

Az Lt. 64. § (3) bekezdését újonnan a 2014: LX. törvény 15. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 21. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

443

Az Lt. 64. § (4)–(5) bekezdését a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

444

Az Lt. 64. § (4)–(5) bekezdését a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

445

Az Lt. 65. §-át a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

446

Az Lt. VI/A. Fejezetét és alcímét a 2006: CX. törvény 3. §-a iktatta be.

447

Az Lt. 65/A. §-át újonnan a 2006: CX. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2011: XCI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

448

Az Lt. 65/A. § (1) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 20. § i) pontja szerint módosított szöveg.

449

Az Lt. 65/A. § (2) bekezdése a 2020: CLXXIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

450

Az Lt. 65/A. § (3) bekezdése a 2015: CLXX. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

453

Az Lt. 66. §-át és az azt megelőző alcímet a 2009: CXLVII. törvény 15. §-a iktatta be. Az Lt. 66. §-át megelőző alcímet ugyanezen módosító törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

454

Az Lt. 66. § (1) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

455

Az Lt. 66. § (2) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

456

Az Lt. 66. § (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

457

Az Lt. 66. § (4) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

458

Az Lt. 66. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

459

A 66. § (6) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (2) bekezdése alapján 2010. november 18. napján lépett hatályba.

460

Az Lt. 66. § (7) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 19. §-a iktatta be, szövege a 2016: CIV. törvény 29. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

461

Az Lt. 66. § (8) bekezdését a 2015: CLXX. törvény 19. §-a iktatta be.

462

Az Lt. Ötödik részének VII. fejezetét (66/A. §-t) a 2002: LXVIII. törvény 16. §-a iktatta be.

463

Az Lt. 66/A. §-át megelőző alcím címe e a 2006: CX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított, a 2020: CLXXIX. törvény 20. § j) pontja szerint módosított szöveg.

464

Az Lt. 66/A. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 85. § (13) bekezdésével megállapított, záró szövegrésze a 2020: CLXVIII. törvény 27. §-a szerint módosított szöveg.

465

Az Lt. 66/A. § (1) bekezdés i) pontját a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be.

466

Az Lt. 66/A. § (1) bekezdés j) pontját a 2021: LIX. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

467

Az Lt. 66/A. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

468

Az Lt.66/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: XCI. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

469

Az Lt. 66/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2014: LX. törvény 27. § b) és c) pontja, a 2020: CLXXIX. törvény 20. § k) pontja szerint módosított szöveg.

470

Az Lt. 66/A. § (2a) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXVIII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

471

Az Lt. 66/A. § (2b) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

472

Az Lt. 66/A. § (2c) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

473

Az Lt. 66/A. § (2d) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

474

Az Lt. 66/A. § (2e) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

475

Az Lt. 66/A. § (2f) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

476

Az Lt. 66/A. § (2g) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

477

Az Lt. 66/A. § (2h) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

478

Az Lt. 66/A. § (4) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 14. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CLXVIII. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: LIX. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

479

Az Lt. 66/A. § (4a) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

480

Az Lt. 66/A. § (4b) bekezdését a 2020: CLXVIII. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

481

Az Lt. 66/A. § (4c) bekezdését a 2021: LIX. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

482

Az Lt. 66/A. § (5) bekezdését a 2020: CXXXVII. törvény 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

483

Az Lt. 66/A. § (5a) bekezdését a 2019: LXVII. törvény 48. §-a iktatta be.

484

Az Lt. 66/A. §-ának (6) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

485

Az Lt. 66/A. §-ának (7) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

486

Az Lt. 66/A. §-ának (8) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

487

Az Lt. 66/A. §-ának (9) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

488

Az Lt. 66/A. §-ának (10) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

489

Az Lt. 66/A. §-ának (11) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

490

Az Lt. 66/A. §-ának (12) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

491

Az Lt. 66/A. §-ának (13) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

492

Az Lt. 66/B. §-át a 2011: CXXVIII. törvény 95. §-a iktatta be.

493

Az Lt. 66/B. § (2) bekezdését a 2017: L. törvény 87. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

494

Az Lt. 66/B. § (4) bekezdése a 2017: CLIX. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

495

Az Lt. 66/B. § (5) bekezdését a 2014: LX. törvény 16. §-a iktatta be.

496

Az Lt. 66/B. § (6) bekezdését a 2014: LX. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2019: XXXIV. törvény 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

497

Az Lt. 66/B. § (7) bekezdését a 2014: LX. törvény 16. §-a iktatta be.

498

Az Lt. 66/B. § (8) bekezdését a 2014: LX. törvény 16. §-a iktatta be.

499

A 66/C. §-t a 2015: CLXX. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be.

500

Az Lt. 66/C. § (1) bekezdése a 2018: XCVIII. törvény 30. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

501

Az Lt. 66/D. §-át a 2020: CLXXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

502

Az Lt. 67. §-a a 2014: LX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

503

Az Lt. 67. § (2) bekezdése a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

504

Az Lt. 67. § (6) bekezdését a 2017: L. törvény 87. § f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: XXXIV. törvény 24. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

505

Az Lt. 67. § (9) bekezdése a 2019: LXVII. törvény 50. § k) pontja, a 2021: LIX. törvény 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

506

Az Lt. 67. § (11) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

507

Az Lt. 67. § (12) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

508

Az Lt. 67. § (12a) bekezdését a 2023. évi XL. törvény 22. § (1) bekezdése iktatta be.

509

Az Lt. 67. § (13) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

510

Az Lt. 67. § (14) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

511

Az Lt. 67. § (15) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

512

Az Lt. 67. § (16) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

513

Az Lt. 67. § (17) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

514

Az Lt. 67. § (18) bekezdése a 2023. évi XL. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

515

Az Lt. 67. § (19) bekezdését a 2023. évi XL. törvény 27. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

516

[Az Lt. 67. § (21) bekezdésében a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 28. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „185/2010/EU bizottsági rendelet” szövegrészek helyébe a „2015/1998 európai bizottsági végrehajtási rendelet” szöveg lép, nem vezethető át.]

517

[Az Lt. 67. § (22) bekezdésében a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 28. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „185/2010/EU bizottsági rendelet” szövegrészek helyébe a „2015/1998 európai bizottsági végrehajtási rendelet” szöveg lép, nem vezethető át.]

518

Az Lt. 67/A. §-t a 2010: CLXXII. törvény 36. §-a iktatta be.

519

Az Lt. 67/A. § (1) bekezdése a 2014: LX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

520

Az Lt. 67/A. § (2) bekezdése a 2014: LX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

521

Az Lt. 67/A. § (3) bekezdése a 2014: LX. törvény 27. § d) pontja szerint módosított szöveg.

522

Az Lt. 67/A. § (4) bekezdése a 2014: LX. törvény 27. § c) és d) pontja szerint módosított szöveg.

523

Az Lt. 67/A. § (5) bekezdése a 2014: LX. törvény 27. § d) pontja szerint módosított szöveg.

524

Az Lt. 67/B. §-t a 2023. évi CVII. törvény 18. §-a iktatta be.

525

Az Lt. 68. §-ának (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

526

Az Lt. 68. §-ának (2) bekezdése a 2002: LXVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

527

Az Lt. 68. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

528

Az Lt. 68. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

530

Az Lt. 68/A. §-át a 2014: LX. törvény 19. §-a iktatta be.

531

Az Lt. 69. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 37. §-ával megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

532

Az Lt. 69. §-ának új (2) bekezdését a 2006: CX. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta. Az Lt. 69. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

533

Az Lt. 69. §-a eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2006: CX. törvény 5. § (2) bekezdése.

535

Az Lt. 71. § 1. pontja a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

536

Az Lt. 71. § 2. pontja a 2023. évi CVII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

537

Az Lt. 71. § 2a. pontját a 2021: LIX. törvény 22. §-a iktatta be.

538

Az Lt. 71. § 3. pontja a 2015: CLXX. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

539

Az Lt. 71. § 3a. pontját a 2013: CCLII. törvény 25. §-a iktatta be.

540

Az Lt. 71. § 3b. pontját a 2023. évi LXXXVII. törvény 7. §-a iktatta be.

541

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának a) alpontja a 2004: XXV. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

542

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának c) alpontja a 2008: C. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

543

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának e) alpontja a 2004: XXV. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

544

Az Lt. 71. § 10. pontjának h) alpontja a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

545

Az Lt.71. § 12. pont a) alpontja a 2011: XCI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

546

Az Lt. 71. § 12. pont e) alpontja a 2010: CLXXII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

547

Az Lt. 71. §-a 12. pontjának f) pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

548

Az Lt. 71. § 12. pont g) alpontját a 2014: LX. törvény 20. § (1) bekezdése iktatta be.

549

Az Lt. 71. § 19. pontja a 2015: CLXX. törvény 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

550

Az Lt. 71. §-ának 23. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

551

Az Lt. 71. §-ának 24. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

552

Az Lt. 71. § 25. pontját újonnan a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

553

Az Lt. 71. §-ának 26. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XXV. törvény 44. § (1) bekezdésének b) pontja. Az Lt. 71. § 26. pontját újonnan a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

554

Az Lt. 71. §-ának 27. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

555

Az Lt. 71. § 28. pontját a 2007: CLXXV. törvény 40. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

556

Az Lt. 71. § 29. pontját a 2007: CLXXV. törvény 40. §-a iktatta be.

557

Az Lt. 71. § 30. pontját a 2011: XCI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: LX. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

558

Az Lt. 71. § 31. pontját a 2011: XCI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: LX. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

559

Az Lt. 71. § 32. pontját a 2011: CXCVI. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be.

560

Az Lt. 71. § 33. pontját a 2014: LX. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

561

Az Lt. 71. § 34. pontját a 2014: LX. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be.

562

Az Lt. 71. § 35. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

563

Az Lt. 71. § 36. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

564

Az Lt. 71. § 37. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: CXXXVI. törvény 21. § i) pontja.

565

Az Lt. 71. § 38. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be.

566

Az Lt. 71. § 39. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

567

Az Lt. 71. § 40. pontját a 2015: CLXX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be.

568

Az Lt. 71. § 41. pontját a 2016: CXXXVI. törvény 18. § (4) bekezdése iktatta be.

569

Az Lt. 71. § 42. pontját a 2016: CXXXVI. törvény 18. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

570

Az Lt. 71. § 43. pontját a 2016: CXXXVI. törvény 18. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XC. törvény 314. §-ával megállapított szöveg.

571

Az Lt. 71. § 44. pontját a 2018: XCVIII. törvény 25. §-a iktatta be.

572

Az Lt. 71. § 45. pontját a 2018: XCVIII. törvény 25. §-a iktatta be.

573

Az Lt. 71. § 46. pontját a 2019: LXVII. törvény 49. §-a iktatta be.

574

Az Lt. 71. § 47. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

575

Az Lt. 71. § 48. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

576

Az Lt. 71. § 49. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

577

Az Lt. 71. § 50. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

578

Az Lt. 71. § 51. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

579

Az Lt. 71. § 52. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

580

Az Lt. 71. § 53. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

581

Az Lt. 71. § 54. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

582

Az Lt. 71. § 55. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

583

Az Lt. 71. § 56. pontját a 2020: CLXXIX. törvény 17. § (4) bekezdése iktatta be.

584

Az Lt. 71. § 57. pontját a 2023. évi XL. törvény 23. §-a iktatta be.

585

Az Lt. 71/A. §-át a 2000: CXXVII. törvény 25.§-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja.

586

Az Lt. 72. §-át a 2014: LX. törvény 28. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CXXI. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

587

Az Lt. 72/A. §-át a 2004: XXV. törvény 33. §-a iktatta be.

588

Az Lt. 72/B. §-át a 2021: CXXXVI. törvény 130. §-a iktatta be.

589

Az Lt. 73. §-a a 2009: LVI. törvény 115. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

590

Az Lt. 73. § (1) bekezdés d) pontját a 2015: CLXX. törvény 26. § h) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (1) bekezdése iktatta be.

591

Az Lt. 73. § (1) bekezdés e) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: CXV. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be.

592

Az Lt. 73. § (1) bekezdés f) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: CXV. törvény 13. § (1) bekezdése iktatta be.

593

Az Lt. 73. § (1) bekezdés g) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CXXXVII. törvény 6. §-a iktatta be.

594

Az Lt. 73. § (1) bekezdés h) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

596

Az Lt. 73. § (1) bekezdés k) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: CXV. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.

597

Az Lt. 73. § (1) bekezdés l) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: CXV. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.

598

Az Lt. 73. § (1) bekezdés m) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: XCI. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: LX. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított, a 2015: CLXX. törvény 25. § h) pontja szerint módosított szöveg.

600

Az Lt. 73. § (1) bekezdés o) pontja a 2009: CXLVII. törvény 17. §-ával megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 105. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

602

Az Lt. 73. § (1) bekezdés p) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja szerint módosított szöveg.

603

Az Lt. 73. § (1) bekezdés q) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

604

Az Lt. 73. § (1) bekezdés r) pontja a 2017: CLXXXII. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

608

Az Lt.73. § (1) bekezdés y) pontja a 2011: XCI. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

610

Az Lt. 73. § (1) bekezdés z) pontját a 2012: CLXXXIX. törvény 11. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2014: LX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XCVIII. törvény 30. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

611

Az Lt. 73. § (1) bekezdés zs) pontját a 2014: LX. törvény 21. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CLXX. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított, a 2019: LXVII. törvény 50. § l)–m) pontja szerint módosított szöveg.

612

Az Lt. 73. § (1) bekezdés aa) pontját a 2011: CXXVIII. törvény 96. §-a iktatta be, szövege a 2014: LX. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

614

Az Lt. 73. § (1) bekezdés bb) pontját a 2011: CXXVIII. törvény 96. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: LX. törvény 28. § (2) bekezdés b) pontja.

619

Az Lt. 73. § (2) bekezdés e) pontját a 2015: CLXX. törvény 22. § (2) bekezdése iktatta be.

621

Az Lt. 73. § (2) bekezdés f) pontját a 2021: LIX. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be.

622

Az Lt. 73. § (3) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 39. §-a iktatta be, szövege a 2014: LX. törvény 21. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

626

Az Lt. 73. § (3) bekezdés g) pontját a 2015: CLXX. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

627

Az Lt. 73. § (3) bekezdés h) pontját a 2015: CLXX. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

628

Az Lt. 73. § (3) bekezdés i) pontját a 2015: CLXX. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

629

Az Lt. 73. § (3) bekezdés j) pontját a 2015: CLXX. törvény 22. § (3) bekezdése iktatta be.

631

Az Lt. 73. § (3) bekezdés k) pontját a 2017: CLXXXII. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

633

Az Lt. 73. § (3) bekezdés l) pontját a 2021: LIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

634

Az Lt. 73. § (3) bekezdés m) pontját a 2021: LIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

635

Az Lt. 73. § (3) bekezdés n) pontját a 2023. évi CVII. törvény 20. §-a iktatta be.

636

Az Lt. 73. § (3) bekezdés o) pontját a 2023. évi CVII. törvény 20. §-a iktatta be.

637

Az Lt. 73/A. §-át a 2006: CIX. törvény 129. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 115. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

639

Az Lt. 73/B. §-át a 2017: L. törvény 85. § (15) bekezdése iktatta be.

640

Az Lt. 73/B. § a) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 17. pontja, a 2019: CXV. törvény 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

641

Az Lt. 73/B. § b) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

643

Az Lt. 73/B. § c) pontja a 2018: XCVIII. törvény 30. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

644

Az Lt. 73/B. § h) pontja a 2018: XCVIII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

645

Az Lt. 73/B. § i) pontját a 2018: XCVIII. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

647

Az Lt. 73/B. § j) pontját a 2018: XCVIII. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 20. § l) pontja szerint módosított szöveg.

648

Az Lt. 74. §-a a 2009: LVI. törvény 115. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

649

Az Lt. 74. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

652

Az Lt. 74. § (1) bekezdés c) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

654

Az Lt. 74. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2017: CLXXXII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

655

Az Lt. 74. § (1) bekezdés f) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 21. § k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: XCVIII. törvény 27. § (1) bekezdése iktatta be.

656

Az Lt. 74. § (1) bekezdés g) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

657

Az Lt. 74. § (1) bekezdés h) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

658

Az Lt. 74. § (1) bekezdés i) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

660

Az Lt. 74. § (1) bekezdés j) pontját a 2017: CLXXXII. törvény 24. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

662

Az Lt. 74. § (1) bekezdés l) pontja a 2017: CLXXXII. törvény 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

664

Az Lt. 74. § (1) bekezdés m) pontja a 2009: CXLVII. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése és az 52. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

666

Az Lt. 74. § (1) bekezdés o) pontja a 2017: CLXXXII. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

668

Az Lt. 74. § (1) bekezdés p) pontját a 2017: CLXXXII. törvény 24. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

669

Az Lt. 74. § (1) bekezdés q) pontja a 2014: LX. törvény 22. §-ával megállapított, a 2023. évi XL. törvény 27. § b) pontja szerint módosított szöveg.

671

Az Lt. 74. § (1) bekezdés r) pontja a 2009: CXLVII. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

673

Az Lt. 74. § (1) bekezdés t) pontja a 2010: CLXXII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

675

Az Lt. 74. § (1) bekezdés u) pontja a 2010: CLXXII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

677

Az Lt. 74. § (1) bekezdés w) pontja a 2015: CLXX. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

679

Az Lt. 74. § (1) bekezdés x) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXII. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be. Az Lt. 74. § (1) bekezdés x) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § c) pontja szerint módosított szöveg.

682

Az Lt. 74. § (1) bekezdés z) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése, a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

684

Az Lt. 74. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CLXXXII. törvény 23. § b) pontja, a 2023. évi XL. törvény 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

685

Az Lt. 74. § (2) bekezdés b) pontját a 2017: CLXXXII. törvény 24. § d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: XCVIII. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be.

686

Az Lt. 74. § (2) bekezdés c) pontja a 2017: L. törvény 87. § g) pontja szerint módosított szöveg.

687

Az Lt.74. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: XCI. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. és 21. pontja, a 2019: LXVII. törvény 51. § d) pontja szerint módosított szöveg. [A 2018: XCVIII. törvény 30. § 20. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. február 20-i 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet” szövegrész helyébe az „a 2018/1139/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet” szöveg lép, nem vezethető át.]

689

Az Lt. 74. § (2) bekezdés e) pontja a 2010: CLXXII. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

690

Az Lt. 74. § (2) bekezdés f) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

691

A 74. § (2) bekezdés g) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

692

Az Lt. 74. § (2) bekezdés h) pontja a 2017: CLXXXII. törvény 21. § (4) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. és 21. pontja szerint módosított szöveg.

694

Az Lt. 74. § (2) bekezdés i) pontját a 2017: L. törvény 87. § i) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be.

696

Az Lt. 74. § (2) bekezdés j) pontját a 2021: LIX. törvény 28. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

697

A 74. § (2) bekezdés k) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

699

Az Lt. 74. § (2) bekezdés l) pontja a 2018: XCVIII. törvény 27. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

701

A 74. § (2) bekezdés o) pontja a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (5) bekezdésével megállapított, a 2018: XCVIII. törvény 30. § 10. pontja és 31. § g) pontja szerint módosított szöveg.

703

Az Lt. 74. § (2) bekezdés p) pontját a 2018: XCVIII. törvény 31. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

705

Az Lt. 74. § (2) bekezdés s) pontját a 2020: CXXXVII. törvény 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

706

Az Lt. 74. § (2) bekezdés t) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

707

Az Lt. 74. (2) bekezdés u) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja, a 2015: CLXX. törvény 25. § i) pontja szerint módosított szöveg.

709

Az Lt. 74. § (2) bekezdés v) pontját újonnan a 2017: CLXXXII. törvény 21. § (5) bekezdése iktatta be.

710

Az Lt. 74. § (2) bekezdés w) pontját újonnan a 2021: LIX. törvény 24. §-a iktatta be.

712

Az Lt. 74. § (2) bekezdés x) pontját újonnan a 2021: LIX. törvény 24. §-a iktatta be.

713

Az Lt. 74. § (2) bekezdés y) pontját újonnan a 2021: LIX. törvény 24. §-a iktatta be.

714

Az Lt. 74. § (2) bekezdés z) pontját a 2014: LX. törvény 23. §-a iktatta be.

715

Az Lt. 74. § (3) bekezdését a 2014: LX. törvény 24. §-a iktatta be.

716

Az Lt. 74. § (3) bekezdés b) pontja a 2015: CLXX. törvény 25. § j) pontja szerint módosított szöveg.

717

Az Lt. 74. § (3) bekezdés c) pontját a 2015: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

718

Az Lt. 74. § (3) bekezdés d) pontját újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi XL. törvény 27. § c) pontja szerint módosított szöveg.

720

Az Lt. 74. § (3) bekezdés e) pontját a 2015: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (6) bekezdésével megállapított, a 2017: L. törvény 87. § j) pontja szerint módosított szöveg.

721

Az Lt. 74. § (3) bekezdés f) pontját a 2015: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XCVIII. törvény 31. § i) pontja.

722

Az Lt. 74. § (3) bekezdés g) pontját a 2015: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

723

Az Lt. 74. § (3) bekezdés h) pontját a 2015: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 87. § l) pontja szerint módosított szöveg.

724

Az Lt. 74. § (3) bekezdés i) pontját a 2016: CXXXVI. törvény 19. § (7) bekezdése iktatta be.

725

Az Lt. 74. § (3) bekezdés j) pontját a 2018: XCVIII. törvény 27. § (5) bekezdése iktatta be.

727

Az Lt. 74/A. §-át a 2000: CXXVII. törvény 27. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CX. törvény 8. §-a állapította meg.

728

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

729

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CXLVII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

730

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés h) pontját a 2009: CXLVII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

731

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés i) pontját a 2009: CXLVII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

732

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés j) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXXXVI. törvény 20. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

733

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés k) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

734

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés l) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

735

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés m) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

736

Az Lt.74/A. § (1) bekezdés n) pontját a 2011: XCI. törvény 41. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

737

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés ny) pontját a 2023. évi CVII. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

738

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés o) pontját a 2012: CLXXXIX. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

739

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés p) pontját újonnan a 2018: XCVIII. törvény 28. §-a iktatta be.

740

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés q) pontját a 2014: LX. törvény 25. §-a iktatta be.

741

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés r) pontját a 2014: LX. törvény 25. §-a iktatta be.

742

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés s) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be.

743

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés sz) pontját a 2023. évi CVII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

744

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés t) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

745

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés u) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

746

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés v) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2019: LXVII. törvény 50. § n) pontjával megállapított szöveg.

747

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés w) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be.

748

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés x) pontját a 2015: CLXX. törvény 24. §-a iktatta be.

749

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés y) pontját a 2020: LXXXVI. törvény 11. §-a iktatta be.

750

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés z) pontját a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (4) bekezdése iktatta be.

751

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés zs) pontját a 2021: LIX. törvény 25. §-a iktatta be.

752

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

753

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdésének d) pontját a 2007: II. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be.

754

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

755

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdés f) pontját a 2016: CXVI. törvény 11. §-a iktatta be.

756

Az Lt. 74/A. § (4) bekezdését a 2020: CLXXIX. törvény 18. § (5) bekezdése iktatta be.

757

Az Lt. 74/B. §-át a 2023. évi LXXXVII. törvény 8. §-a iktatta be.

758

Az Lt. 75. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja szerint módosított szöveg.

759

Az Lt. 75. § (1) bekezdésének a)–b) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

760

Az Lt. 75. § (1) bekezdésének a)–b) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

761

Az Lt. 75. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

762

Az Lt. 75. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

763

Az Lt. 75. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

764

Az Lt. 76. §-át a 2014: LX. törvény 26. §-a iktatta be.

765

A hatálybalépés időpontja 2014. november 21.

766

Az Lt. 77. §-át újonnan a 2020: CLXXIX. törvény 19. §-a iktatta be.

767

Az Lt. 78. §-át a 2017: L. törvény 85. § (17) bekezdése iktatta be.

768

A hatálybalépés időpontja 2017. május 26.

769

Az Lt. 79. §-át a 2021: LIX. törvény 26. §-a iktatta be.

770

Az Lt. 79/A. §-át a 2023. évi XL. törvény 24. §-a iktatta be.

771

Az Lt. 80. §-át a 2021: CXXXVI. törvény 131. §-a iktatta be.

772

Az Lt. 1. mellékletét a 2015: CLXX. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi CVII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

773

A 2. mellékletet a 2023. évi XL. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére