• Tartalom

1995. évi XCVII. törvény

1995. évi XCVII. törvény

a légiközlekedésről1

2012.01.05.

Magyarország légterében végzett repülések szabadsága, a légiközlekedésnek és az azzal összefüggő egyéb tevékenységnek, a légiközlekedés biztonságának, a nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítésének, valamint a polgári és az állami légiközlekedés együttműködésének továbbfejlesztése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:2

ELSŐ RÉSZ

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya a (2) bekezdésben említett kivételekkel

a)3 Magyarország légterében, illetve területén végzett légiközlekedésre és az azzal összefüggő tevékenységekre;

b) a magyar légijárművel (a továbbiakban: légijármű) az ország határán kívül végzett légiközlekedésre;

c) a légiközlekedésben és az azzal összefüggő tevékenységekben a részt vevő személyekkel, a légijárművekkel, a repülőterekkel és a légiközlekedéssel kapcsolatos létesítményekkel, berendezésekkel összefüggő jogviszonyokra

terjed ki.

(2)4 A légijárművel Magyarország légterén kívül, illetve külföldi légijárművel Magyarország légterében, illetve területén végzett légiközlekedésre és a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre e törvény hatálya nem terjed ki abban az esetben, ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik.

(3)5

Légi szabadságjog

1/A. §6 A légifuvarozó – nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése vagy eltérő viszonossági gyakorlat hiányában – jogosult utas, poggyász, áru vagy postai küldemény légi úton történő szállítására.

Az állam feladatai

2. § (1) Az állam feladatai:

a) a légiközlekedés fejlesztésére vonatkozó — az épített és a természetes környezet védelmével, valamint a gazdasági fejlődés igényeivel összehangolt — koncepciók jóváhagyása;

b) az a) pontban említett koncepciók végrehajtásának szervezése, a légiközlekedést érintő állami feladatok végrehajtásának koordinálása;

c) a légiközlekedés hatósági feladatainak ellátása;

d) a nemzetközi kapcsolatokban a légiközlekedéssel összefüggő érdekek és kötelezettségek érvényesítése;

e) a légiközlekedés ágazati irányításához szükséges adatgyűjtés elrendelése;

f) a légiközlekedés rendészeti feladatainak ellátása;

g) a légiközlekedés védelmével összefüggő biztonsági feladatok meghatározása és a feladatok ellátásának koordinálása;

h) a honvédelemmel összefüggő légiközlekedési feladatok ellátása;

i)7 országos légiforgalmi irányító, repülőtéri koordinációs, repüléstájékoztató, riasztó, légiforgalmi tájékoztató, léginavigációs és távközlési szolgálat fenntartása;

j) országos repülésmeteorológiai szolgálat fenntartása;

k)8 a bajba jutott vagy eltűnt légijárművek megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység elősegítésére a nemzetközi követelményeknek megfelelő légi kutató-mentő szolgálat fenntartása;

l) az állami tulajdonú kereskedelmi repülőterek és a nem állami tulajdonú repülőterek létesítésének engedélyezése és szakmai felügyelete;

m)9 a légiforgalmi irányító szakszemélyzet képzéséről való gondoskodás;

n) a légiközlekedéssel összefüggő tudományos kutatások koordinálása;

o)10 a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerében kidolgozott teljesítménytervek elfogadása és az Európai Bizottság számára történő elküldése.

a) az a), a b), az e) és a g) pontjaiban említett feladatokat a Kormány;

b)11 a d), az l), az n) és az o) pontjaiban felsorolt feladatokat a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: a miniszter);

c)12

d)13 az f) pontjában említett feladatot – a honvédelemért felelős miniszter által ellátott katonai légtérrendészeti feladat kivételével – a rendészetért felelős miniszter és a közlekedésrendészetért felelős miniszter;

e)14 a h) pontjában említett feladatot a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel együttesen;

f)15 az i) és az m) pontjában említett feladatot a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel együttesen;

g)16 a j) pontjában említett feladatot a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, valamint a honvédelemért felelős miniszter együttesen;

h)17 a k) pontjában említett feladatot a honvédelemért felelős miniszter, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter és az egészségügyért felelős miniszterrel együttesen

látja el.

Hatósági jogkör

3. § (1)18 A légiközlekedés hatósági feladatait légiközlekedési hatóság látja el.

(2)19 Az állami célú légiközlekedéssel kapcsolatos hatósági feladatokat katonai légügyi hatóság látja el.

(3)20 A légiközlekedési hatóságok eljárásáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.21

(4)22 A katonai légügyi hatósági eljárással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól mentesül:

a) a Magyar Állam;

b) a helyi önkormányzatok és azok társulásai;

c)23 a Magyar Honvédség és a honvédelemért felelős miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek;

d)24 a rendőrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vámhatóság, a katasztrófavédelem, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság;

e) az állami (honvédelmi és rendvédelmi) szervezetek által – nemzetközi megállapodás alapján – bérelt, lízingelt légijárművek bérbeadója, lízingbeadója.

(5)25 A jogszabályban meghatározott veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésének, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbításának ellenőrzését a hivatásos katasztrófavédelmi szerv is végzi.

3/A. §26 (1)27 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság jogosult

a) a légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyével összefüggésben a kérelmező természetes személyazonosító és lakcímadatait, elérhetőségét, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása céljából az igazoláshoz szükséges egészségi állapotára, kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeket, alkalmassági minősítéseket, képesítéseket, továbbá, amennyiben a szakszolgálati engedély kiadásának feltétele, a nyelvvizsga eredményeket,

b) a légiközlekedési szakszemélyzet vizsgáztatásával összefüggésben a vizsgázó természetes személyazonosító és lakcímadatait, elérhetőségét, valamint a vizsgaeredményeket,

c) a szakszemélyzet repülő-egészségügyi alkalmasság megállapításával és minősítésével összefüggésben a vizsgált személy természetes személyazonosító és lakcímadatait, elérhetőségét, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása céljából az igazoláshoz szükséges egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó adatot, valamint az alkalmassági minősítéseket,

d) légi jármű üzemben tartási, légiközlekedési és légiközlekedéssel összefüggő tevékenység végzésével összefüggésben a tevékenységet végző szervezet szakmai irányítását ellátó személyek természetes személyazonosító és lakcímadatait, elérhetőségét, továbbá a közreműködő szakszemélyzet a) pont szerinti adatait,

e) a nemzeti minőségbiztosítási ellenőrök, védelmi oktatók, védelmi tisztek, meghatalmazott ügynökök, ismert szállítók, a fedélzeti ellátmány vagy a repülőtéri készlet meghatalmazott beszállítójának természetes személyazonosító és lakcímadatait, gazdasági társaság esetén cégnevét, székhelyét (telephelyét), elérhetőségét, a vizsgaeredményeket, alkalmassági minősítéseket, valamint képesítéseket

a légiközlekedés biztonsága, a tevékenyég ellátásához szükséges alkalmasság igazolása céljából az igazoláshoz szükséges egészségi állapotra és kórós szenvedélyre vonatkozó adatok kivételével az adatok hitelességének utólagos ellenőrzése, valamint nyilvántartás vezetése céljából kezelni.

(2)28 Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kérelmező – a Magyar Honvédség személyi állománya kivételével – a szakszolgálati engedély, valamint a szakszolgálati engedélyhez kapcsolódó előjogok, jogosultságok kiadása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, nem áll a szakszolgálati tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy légi-járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, és hogy bíróság nem rendelte el kényszergyógyítását vagy kényszergyógykezelését, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság részére – annak a szakszolgálati engedély, valamint a szakszolgálati engedélyhez kapcsolódó előjogok, jogosultságok kiadása iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a légiközlekedési hatóság a (3) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(3)29 A légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság a szakszolgálati tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakszolgálati engedély jogosultja büntetlen előéletű, nem áll a szakszolgálati tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy légi-járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, és hogy bíróság nem rendelte el kényszergyógyítását vagy kényszergyógykezelését. A hatósági ellenőrzés céljából a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakszolgálati engedély jogosultja büntetlen előéletű-e, a szakszolgálati tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás, illetve légi-járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll-e, valamint hogy kényszergyógyítását vagy kényszergyógykezelését bíróság elrendelte-e.

(4)30 A (2) és (3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság

a) a szakszolgálati engedély, valamint a szakszolgálati engedélyhez kapcsolódó előjogok, jogosultságok kiadása iránti kérelem engedélyezési eljárásának befejezéséig vagy

b) a hatósági ellenőrzés időtartamára

kezeli.

(5)31 A légiközlekedési hatóság jogosult a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1008/2008/EK rendelet) 4. cikke f) pontjának végrehajtásával összefüggésben a légifuvarozó tulajdonosának és a légifuvarozó tényleges irányítását vagy ellenőrzését gyakorló személynek a személyes adatait és állampolgárságára vonatkozó adatát kezelni.

(6)32 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az (1) bekezdés a)–e) pontjai szerinti adatokat a tevékenység folytatása megszüntetésének bejelentését követő egy évig kezeli, a kezelt adatokat személyazonosító és lakcímadatok, elérhetőségi adatok nélküli anonimizált formában statisztikai célokra felhasználhatja, azokból statisztikai célra adatokat szolgáltathat.

(7)33 A légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság vezetője a feladat- és hatáskörében minősítésre jogosult.34

(8)35 A védelmi oktató és védelmi tiszt kijelölésének jóváhagyása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a légiközlekedési hatóság a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról szóló 2010. március 4-i 185/2010/EU bizottsági rendelet Melléklet 11.1.3. pont b) alpontja alapján a kérelmezőnek a bűnügyi nyilvántartásból megkért adatait a kijelölés jóváhagyása iránti kérelem jóváhagyási eljárásának befejezéséig kezeli.

3/B. §36 (1)37 A légiközlekedési hatóság jogosult külföldi lajstromba felvett polgári légijárművet (a továbbiakban: külföldi légijármű) és annak személyzetét Magyarország területén ellenőrizni. A légiközlekedési hatóság az ellenőrzésről jelentést készít.

(2) A légiközlekedési hatóság az ellenőrzés befejezése után a légijármű parancsnokát vagy a légijármű üzemben tartójának képviselőjét tájékoztatja az ellenőrzés eredményéről. Amennyiben a légiközlekedési hatóság az ellenőrzése során észleli, hogy a külföldi légijármű vagy annak személyzete a nemzetközi szerződésekben foglalt feltételeknek nem felel meg, a jelentést megküldi a légijármű üzemben tartójának és az érintett külföldi állam légiközlekedési hatóságának.

(3)38 A légiközlekedési hatóság a jelentést haladéktalanul az Európai Bizottság, valamint – kérésükre – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok légiközlekedési hatóságai és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség rendelkezésére bocsátja.

(4)39 Amennyiben a jelentés lehetséges biztonsági kockázatra utal, vagy a jelentés szerint a légijármű nem felel meg a nemzetközi biztonsági előírásoknak és a repülés biztonságát veszélyezteti, a jelentést késedelem nélkül meg kell küldeni az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamennyi állam légiközlekedési hatóságának és az Európai Bizottságnak.

(5) Az ellenőrzés eredményéről a légiközlekedési hatóság tájékoztathatja más állam légiközlekedési hatóságát, továbbá az érintett nemzetközi szervezeteket.

(6) Abban az esetben, ha a légiközlekedési hatóság – a (2) bekezdésben meghatározottakon túl – a külföldi légijármű olyan sérüléséről vagy meghibásodásáról szerez tudomást, amely a repülés biztonságát veszélyezteti, a légijármű további repülését azonnali hatállyal megtiltja a sérülés vagy a meghibásodás kijavításáig. Erről tájékoztatja a közlekedésbiztonsági szervet, valamint a légijármű üzemben tartójának és lajstromozó államának légiközlekedési hatóságát.

(7) A légiközlekedési hatóság az ellenőrzés során tudomására jutott adatokat csak a légiközlekedés biztonságára vonatkozó intézkedéseivel összefüggésben használhatja fel. A légijármű hiányosságára vagy hibájára vonatkozóan önkéntesen adott információval összefüggésben a jelentés az információt adó személy adatait nem tartalmazhatja.

(8)40 A légiközlekedési hatóság az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam légiközlekedési hatóságától kapott információkat, a külföldi légijárművel kapcsolatban összegyűjtött, az ellenőrzés során tudomására jutott adatokat és a jelentést – a (2), (4), (5) és (6) bekezdésben szereplő kivétellel – csak az Európai Bizottságnak, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok légiközlekedési hatóságának továbbíthatja.

3/C. §41 (1)42 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – meghatározott típusú légijárművekre, légiközlekedéssel kapcsolatos termékekre, alkatrészekre, berendezésekre vonatkozóan légialkalmassági határozatot bocsát ki. Az eljárásban az ügyfél jogai az érintett típushoz tartozó minden, Magyarország Állami Légijármű Lajstromba vett légijármű tulajdonosát, bérlőjét és üzemben tartóját megilletik.

(2)43 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – üzemben tartási határozatban megtilthatja, korlátozhatja, bizonyos feltételek teljesítéséhez kötheti a légijárművekkel való üzemelést. Az eljárásban az ügyfél jogai a határozattal érintett minden légijármű tulajdonosát, bérlőjét és üzemben tartóját megilletik.

(3)44 A légiközlekedési hatóság a repülés biztonságának fenntartása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – a repülés biztonságát veszélyeztető helyzet észlelése esetén a léginavigációs szolgáltatókra és az Európai Légiforgalmi Szolgáltatási Hálózat átjárhatóságáról szóló, 2005. március 10-i 552/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott bejelentett szervezetekre vonatkozóan léginavigációs biztonsági határozatot bocsát ki.

(4)45 A légiközlekedési hatóság a polgári légiközlekedés védelmének szabályait megállapító kormányrendeletben foglalt feladatainak ellátása érdekében – nemzetközi szerződésben foglaltakkal, valamint az egységes légiközlekedés-védelmi követelményrendszer végrehajtásához szükséges intézkedések meghatározásáról szóló uniós jogi aktusokkal összhangban – a 67. § (1) bekezdésben foglalt szervezetekre és személyekre, illetve ezek meghatározott körére vonatkozóan nemzeti légiközlekedés-védelmi határozatot bocsáthat ki.

(5)46 A légiközlekedési hatóság az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozatot ad ki, ha az engedélyes bejelentése alapján, vagy ha eljárása során hivatalból észleli, hogy az eszköz, berendezés, alkatrész vagy eljárás hibája következtében a légiközlekedés biztonságát veszélyeztető helyzet áll fenn.

(6)47 Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozat az alábbiakat is tartalmazza:

a) a biztonságot veszélyeztető helyzet megjelölése,

b) az érintett eszköz, berendezés, alkatrész vagy eljárás megjelölése,

c) a szükséges intézkedések és azok indokolása,

d) a szükséges intézkedések végrehajtásának határideje.

(7)48 A légiközlekedési hatóság (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozata ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye, azt felügyeleti eljárásban megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet.

(8)49 Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott határozat anyagi jogi okból történő módosítása vagy visszavonása, illetve bírósági felülvizsgálat eredményeként történő hatályon kívül helyezése esetén a légiközlekedési hatóság azonos tényállás alapján más ügyekben hozott határozatait – a határozat közlésétől számított egy éven túl is – megfelelően módosítja vagy visszavonja.

(9)50 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott határozatokat a légiközlekedési hatóság a honlapján, a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi, valamint az (1) bekezdés szerinti határozatot az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek tájékoztatás céljából megküldi.

(10)51

3/D. §52 (1) A következő ügyekben az ügyfél nem jogosult és a hatóság nem köteles elektronikus úton kapcsolatot tartani:

a) légijármű lajstromba vétele,

b)53 légijármű és légijármű komponens karbantartó szervezetek jóváhagyása,

c) légijármű üzemben tartási engedély kiadása és módosítása,

d) a 2042/2003/EK rendelet I. melléklet M. rész A. szakasz G. alrész szerinti folyamatos légialkalmasság-irányító szervezet jóváhagyása,

e) a 2042/2003/EK rendelet IV. melléklet 147. rész A. szakasz szerinti karbantartó oktató szervezetek jóváhagyása,

f) légijármű típusalkalmassági vizsgálata,

g) légijármű légialkalmassági felülvizsgálata,

h) légijárművet terhelő jelzálogjog és egyéb jog bejegyzése,

i) szakszolgálati engedély kiadása, módosítása, hatályának meghosszabbítása,

j) a léginavigációs szolgálatok tanúsítása a léginavigációs szolgálatoknak az egységes európai égbolt keretében történő ellátásáról szóló, 2004. március 10-i 550/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján,

k) üzemben tartók műszaki dokumentációjának jóváhagyása,

l) földi kiszolgálási engedély kiadása,

m) a légiközlekedéssel kapcsolatos létesítmények és földi berendezések létesítésének, megváltoztatásának és üzemben tartásának, valamint megszüntetésének engedélyezése, állapotának és üzemben tartásának vizsgálata,

n) repülőtér létesítésére, fejlesztésére és megszüntetésére vonatkozó engedély kiadása,

o) zajgátló védőövezet kijelölése,

p) a légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása.

(2) A légiközlekedési hatóságnak a tagállamok és harmadik országok közötti légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások tárgyalásáról és végrehajtásáról szóló, 2004. április 29-i 847/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a korlátozott légiközlekedési jog igénybevétele tárgyában hozott határozata ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye.

3/E. §54 (1) A légiközlekedési hatóság jogosult külföldi légijármű felett a hatósági felügyelet átvételére, amennyiben a külföldi légijárművet a légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező üzemben tartó tartja üzemben és a légiközlekedési hatóság a lajstromozó állam légiközlekedési hatóságával megállapodást kötött, a megállapodásban szereplő feladatok tekintetében.

(2)55 A légiközlekedési hatóság jogosult Magyarország Állami Légijármű Lajstromába felvett polgári légijármű felett a hatósági felügyelet és jogkör átadására, amennyiben a légijárművet külföldi légiközlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező üzemben tartó tartja üzemben és a légiközlekedési hatóság a külföldi légiközlekedési hatósággal megállapodást kötött, a megállapodásban szereplő feladatok tekintetében.

3/F. §56 (1) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a 3. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörében ellenőrzi:

a) a veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésére, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbítására vonatkozó jogszabályi előírások betartását,

b) a veszélyes áruk repülőtér területén végzett átrakását, tárolását, kivéve a légi jármű fedélzetére történő átrakást.

(2) Ha a hivatásos katasztrófavédelmi szerv az ellenőrzés során jogszabálysértést állapít meg, a külön jogszabályban foglaltak szerinti intézkedést és bírságot alkalmaz.

(3) Az e § alapján tett jogszerű intézkedésből eredő kárért a jogszabálysértővel szemben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv felelősséggel nem tartozik.

(4) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzési jogkör az állami célú légiközlekedésre nem terjed ki.

MÁSODIK RÉSZ

A MAGYAR LÉGTÉR

A magyar légtér

4. §57 A magyar légtérben az állam léginavigációs, távközlési és légtér-ellenőrzési szolgálatot lát el.

5. § (1)58 A miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel — valamint a b) pont ba) alpontjában említett esetben a környezetvédelemért felelős miniszterrel is — egyetértésben rendeletben59 jelöli ki a magyar légtérnek

a) a légiközlekedés által igénybe vehető részét, amely lehet

aa) ellenőrzött légtér: ahol légiforgalmi irányítás működik,

ab) nem ellenőrzött légtér: ahol repüléstájékoztató szolgálat igénybevételével a légijármű-vezető saját felelősségére közlekedik;

b) a légiközlekedés által korlátozottan igénybe vehető részét, amely lehet

ba) korlátozott légtér: ahol a légiközlekedés meghatározott és közzétett feltételekkel, elsősorban az emberi egészség és a környezet védelme, valamint a légtérszuverenitás biztosítása érdekében korlátozott,

bb) időszakosan korlátozott légtér: amit az állami repülések céljára ideiglenesen elkülönítenek;

c) azt a részét, ahol kijelölt időben a légiközlekedésre veszélyes tevékenység folyik (veszélyes légtér);

d) azt a részét, ahol a légiközlekedés tilos (tiltott légtér), mivel légiközlekedési baleset a területen található földi létesítmény jellege miatt tömegszerencsétlenséget idézhet elő;

e) azt a részét és azokat a feltételeket, ahol és amelyekkel a légijárművek sebessége a hang terjedési sebességét átlépheti;

f) azt a részét, ahol a légiforgalmi szolgálatokat nemzetközi szerződés alapján a szomszédos országok, illetve a szakosított nemzetközi szervezet illetékes légiforgalmi szolgálati egysége látja el.

(2)60 Az (1) bekezdés b) pontjának ba) alpontja szerinti korlátozott légtérnek a környezet védelme érdekében történő kijelölésére a környezetvédelemért felelős miniszter a miniszternek javaslatot tehet.

A magyar légtér igénybevétele

6. § (1) A magyar légteret az a légijármű veheti igénybe,

a) amely felségjellel és lajstromjellel, illetőleg jogszabályban meghatározott egyéb azonosító jelzéssel rendelkezik, továbbá

b)61 amelynek vezetője a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság által kiadott szakszolgálati engedéllyel rendelkezik, lajstromozásra nem kötelezett légijármű esetében a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett feltétel nem vonatkozik a kiképzés ideje alatt légijárművezető-növendék által vezetett légijárműre.

(3) Külföldi polgári légijármű a magyar légteret az (1) bekezdésben meghatározott feltételekkel, nemzetközi szerződés alapján, ennek hiányában a légiközlekedési hatóság előzetes engedélyével veheti igénybe.

(4)62 Az ellenőrzött légtérben történő repülésekhez – ideértve az olyan külföldi légijárműnek a magyar légtérbe való berepülését is, amely számára a magyar légtér használatát nemzetközi szerződés, illetőleg a (3) bekezdésben meghatározott engedély lehetővé teszi – légiforgalmi irányítói engedély szükséges. Nincs szükség légiforgalmi irányítói engedélyre a légvédelmi készenléti repüléshez.

(5)63 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság engedélyével repülhet a magyar légtérben az a légi jármű, amely vezető nélküli repülésre alkalmas, továbbá a jogszabályban meghatározott repülőmodell, illetve repülőeszköz. Lakott terület felett a modellrepültetés a légiközlekedési hatóság engedélyén túlmenően csak a helyi önkormányzat által feladatkörében kiadott rendeletben kijelölt területen és feltételek mellett hajtható végre.

7. §64 (1)65 Külföldi állami légi járműnek a magyar légtérbe való berepülése iránti kérelmet – a (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a külpolitikáért felelős miniszternek kell benyújtani. A külpolitikáért felelős miniszter egyetértése esetén a kérelmet továbbítja a légiközlekedési hatóságnak.

(1a)66 A légiközlekedési hatóság a külpolitikáért felelős miniszter, a katonai légügyi hatóság, továbbá a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendeletben megjelölt polgári és Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat hozzájárulásával engedélyezi a külföldi állami légi járműnek a magyar légtérbe való berepülését.

(1b)67 A légiközlekedési hatóság döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(2) A külföldi állami légijármű számára kibocsátott egyszeri vagy többszöri be-, illetve átrepülési engedély nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályban előírt más engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól.

(3) NATO tagország, valamint az Európai Unió tagállama állami légijárművének a magyar légtérbe való belépéséhez nem szükséges az (1) bekezdésben meghatározott engedély kérése. A NATO tagállam, valamint az Európai Unió tagállama állami légijárművének a magyar légtérbe való belépése a nemzetközi előírásoknak megfelelő repülési terv benyújtásával történik.

(4)68 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti szolgálatot teljesítő külföldi állami légijárműnek feladata végrehajtásával összefüggésben repülési tervet nem kell benyújtania, a magyar légtérbe történő berepülését – a Kormány előzetes döntése alapján – a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság Ügyeletes Tábornoka engedélyezi.

8. § A magyar légtér igénybevételének, felügyeletének, az igénybevétel korlátozásának és tiltásának szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.69

9. § (1) A magyar légtér igénybevételéért díjat kell fizetni.

(2)70 A légtér igénybevételi díj fizetésének feltételeit, mértékét és a díj fizetése alóli mentesség eseteit a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.71

A magyar légtér jogosulatlan igénybevétele

10. § (1) A magyar légtérben a nemzetbiztonság, a közrend és a közbiztonság érdekében azonosítás céljából bármely légijármű feltartóztatható, és meghatározott esetben leszállásra szólítható fel.

(2)72 A feltartóztatott légijárműnek a leszállásra való felszólítást, illetőleg jelzést haladéktalanul követnie kell. A felszólításnak nem engedelmeskedő légijárművet a nemzetközi jogban elfogadott eszközökkel (pl. állami légijármű által) kényszeríteni lehet, azonban a légijármű ellen – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 132. §-ának (1) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – nem alkalmazható fegyver, és a légijármű fedélzetén lévő személyek és a légijármű biztonsága más módon sem veszélyeztethető.

(3) Ha külföldi állami légijármű engedély nélkül repül be a magyar légtérbe, illetve a magyar légteret jogosulatlanul használja és a leszállásra utasító felszólításnak, jelzésnek nem tesz eleget, akkor a nemzetközi jogban elfogadott eszközök (pl. állami légijármű által leszállásra kényszerítés) alkalmazhatók.

11. § A 10. § (1) bekezdésében említett meghatározott eseteket és a magyar légtér jogosulatlan igénybevétele esetén a követendő eljárás szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.73

HARMADIK RÉSZ

A LÉGIKÖZLEKEDÉS

I. Fejezet

A légijármű nyilvántartása és azonosító jelzései

A légijármű lajstrom

12. § (1)74 A magyar polgári légijármű — a jogszabályban légijárműnek minősített repülőmodell, az ejtőernyő és a személyzet által vezetett egyéb repülőeszköz kivételével — a légiközlekedésben akkor vehet részt, ha a légiközlekedési hatóság Magyarország Állami Légijármű Lajstromába (a továbbiakban: lajstrom) felvette. A légiközlekedési hatóság a lajstromba vételről lajstromozási bizonyítványt és lajstromjelet ad ki.

(2) A magyar állami légijárművet a katonai légügyi hatóság veszi nyilvántartásba.

(3) A lajstromba és a katonai légügyi hatóság nyilvántartásába vett légijármű magyar légijárműnek minősül.

(4) A lajstrom igazolja a légijármű adatait, ezen belül a légijármű tulajdonjogát, továbbá az egyéb jogokat és kötelességeket.

(5)75 A lajstromozásra kötelezett légijármű üzemben tartója, a 19. § (2) bekezdésében foglaltak esetén a légijármű tulajdonosa üzemeltetési bázisként Magyarország területén lévő repülőteret határoz meg, ahol vagy ahonnan a légijármű üzemben tartását végzi vagy szervezi.

(6) A lajstromba vett légijárműre — a lajstromba történt bejegyzéssel — jelzálogot lehet alapítani.

(7) A lajstrom nyilvános, közhiteles nyilvántartás. A bejegyzett adatokról a légiközlekedési hatóság — kérelemre — tájékoztatást (kivonatot) ad.

13. §76 A légiközlekedési hatóság a lajstromba felveszi a biztonságos repülésre alkalmas polgári légijárművet, amely más állam légijármű lajstromában nem szerepel, légialkalmassági bizonyítvánnyal és – az Európai Gazdasági Térség területén kívülről történő behozatal esetén – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állami vámhatóság vámkezelését igazoló okmánnyal rendelkezik. Bérelt légijármű lajstromba vétele esetén a tulajdonos hozzájárulása szükséges a lajstromba vételhez.

14. § (1) A légijárművet a lajstromból törölni kell, ha

a) a tulajdonos a törlést kérte;

b) az üzemben tartását végleg megszüntették;

c) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált;

d) megsemmisült;

e) állandóan külföldön tartják üzemben és nem lehetséges a magyar légiközlekedési hatóság szakmai felügyelete.

(2)77 Nem törölhető a légijármű a lajstromból mindaddig, amíg a bejegyzett jog jogosultjának kiegyenlítetlen követelése áll fenn, kivéve, ha a jogosult a légijármű lajstromból való törléséhez hozzájárul.

15. § (1)78 A lajstromba vétel feltételeit, a bejegyzés tartalmának, módosításának és törlésének részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.79

(2)80 A lajstromba vételért, a lajstromból való törlésért és a lajstrom kivonatáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.81

A légijármű felségjele és lajstromjele

16. § (1) A polgári légijármű felségjele a piros-fehér-zöld színjelzés és a HA betűcsoport.

(2) A lajstromba vett légijárművön — külön jogszabályban meghatározott módon — fel kell tüntetni a felségjelet és a lajstromjelet.

A légijármű nyilvántartás

17. § (1) A lajstromozásra nem kötelezett polgári légijárművekről [12. § (1) bekezdés] a légiközlekedési hatóság nyilvántartást vezet, amely nyilvános.

(2)82

Az állami légijármű nyilvántartása és jelzései

18. §83 (1) A magyar állami légijármű felségjele a piros-fehér-zöld színjelzés. A szövetséges fegyveres erők kötelékében alkalmazni tervezett állami légijárműveken alacsony láthatóságú felségjel felfesthető. Az állami légijármű jelzéseinek részletes szabályait a honvédelemért felelős miniszter – a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben szabályozza.

(2) Az állami légijármű nyilvántartásának szabályait a honvédelemért felelős miniszter – a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.

II. Fejezet

Engedélyek és bejelentési kötelezettség

Az üzemben tartási engedély

19. § (1) Üzemben tartási engedély szükséges

a) a (2) bekezdésben említett kivétellel a polgári légijármű,

b) a repülőtér,

c)84 a légiközlekedést szolgáló légiforgalmi földi berendezés

üzemben tartásához.

(2) Nem kell üzemben tartási engedély a természetes személy tulajdonát képező, kizárólag magáncélra használt polgári légijármű üzemben tartásához.

(3)85 Az üzemben tartási engedélyt a légiközlekedési hatóság adja ki. Ha az üzemben tartási engedély tárgya rádióberendezés vagy rádióberendezést foglal magában, abban az esetben a légiközlekedési hatóság az engedélyt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által külön jogszabály alapján kiadott rádióengedély megléte esetén adja ki.

(4)86 Az állami repülések célját szolgáló repülőtér és a katonai repülések céljaira légiközlekedést szolgáló légiforgalmi földi berendezés üzemben tartására a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(5) Ha az üzemben tartó az engedélyben és a jogszabályban előírt feltételeket súlyosan vagy tartósan megszegi, akkor az üzemben tartási engedélyt a kiadó hatóság felfüggeszti, vagy visszavonja.

(6)87 Az üzemben tartás feltételeit, valamint az üzemben tartási engedély kiadásának, felfüggesztésének és visszavonásának részletes szabályait az (1) és a (3) bekezdésben meghatározott esetekben a miniszter, a (4) bekezdésben meghatározott esetben a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.88

Különleges engedélyek

20. § (1)89 A polgári légijárművön, repülőmodellen, valamint a légiközlekedési tevékenység és légiközlekedéssel összefüggő tevékenység során rádióberendezés – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által külön jogszabály alapján kiadott rádióengedély megléte esetén – a légiközlekedési hatóság engedélyével és feltételeivel tartható üzemben.

(2)90 Veszélyes áru, valamint a légiforgalomban részt vevő polgári légijárművön hadianyag és hadifelszerelés a Kormány által rendeletben meghatározott engedéllyel továbbítható.

(3)91

(4)92 Légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges.

20/A. §93 (1)94 Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály légiközlekedési szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, továbbá rendelkezik a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a légiközlekedési hatóságnak vagy – a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében – a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait, lakcímét, elérhetőségét és iskolai végzettségét.

(3) A légiközlekedési hatóság, illetve a kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult, a (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét, elérhetőségét és iskolai végzettségét. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(4) Ha hatósági eljárásban légiközlekedési szakkérdésben szakértő kirendelése szükséges, és jogszabály meghatározott szakértő igénybevételét nem írja elő, e § szerinti szakértőt, ennek hiányában az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértőt kell kirendelni.

(5)95 A légiközlekedési hatóság vagy a kamara a légiközlekedési szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, és hogy nem áll-e a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a légiközlekedési hatóság vagy a kamara adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint hogy a légiközlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6)96 Az (5) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a légiközlekedési hatóság vagy a kamara a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.

20/B. §97 (1)98 A 20. § (4) bekezdését a tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

(2) A 22. §-t, a 29. §-t, a 30. §-t és a 34. §-t a légiközlekedési tevékenységnek és a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltató által határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő folytatására is alkalmazni kell.

(3) A légijárművel folytatott, gazdasági célú légiközlekedési tevékenységnek nem minősülő személyszállítás és árufuvarozás (ideértve a postai küldemények fuvarozását is), továbbá a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés, a légijárművel végzett egészségügyi mentőrepülés és az állami légijárművel végzett repülés határon átnyúló szolgáltatás keretében nem folytatható.

21. §99 Állami légijármű polgári célú igénybevételéhez az üzemben tartó hozzájárulását követően a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

III. Fejezet

A légiközlekedési, valamint a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységek100

Az engedély

22. §101 Légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenység – a 71. § 10. pontjának e) és h) pontjában meghatározott tevékenység kivételével, valamint a 29. §-ban, és a 30. §-ban foglalt eltéréssel – a légiközlekedési hatóságnak, a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, illetve a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés pedig a katonai légügyi hatóságnak az adott tevékenységre vonatkozó engedélyével folytatható.

23. § (1)102 A 22. §-ban meghatározott tevékenység végzésére engedélyt Magyarország területén székhellyel rendelkező vagy – a 20/B. § (2) bekezdése szerinti esetben – az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban letelepedett gazdálkodó szervezet kaphat, ha

a) a tevékenység jogszabályban meghatározott feltételeinek eleget tesz;

b)103 önálló vállalkozó esetén, büntetlen előéletű és nem áll büntetőeljárás, illetve a légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet érintő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt;

c) a biztonságos és szabályszerű üzemeltetéshez az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott feltételeket kielégítő szervezettel, személyzettel, saját tulajdonú vagy tartósan bérelt eszközökkel rendelkezik;

d) a gazdálkodó szervezet működési szabályzatának az engedélyezés tárgyát képező légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre, a légiközlekedési szakszemélyzet szakmai gyakorlatban tartására, az alkalmazott légijárművek vagy légiközlekedési eszközök karbantartása módszereire, irányítására és belső felügyeletének rendjére vonatkozó részét a légiközlekedési hatóság jóváhagyta;

e)104 nem áll a tevékenység végzését korlátozó vagy megtiltó hatósági határozat hatálya alatt.

(2)105 Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban székhellyel nem rendelkező gazdálkodó szervezet légiközlekedési, valamint légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján kaphat engedélyt.

(3)106 Ha a jogosult az engedélyben foglalt feltételeket megsérti, vagy azoknak később nem felel meg, vagy ha a tevékenységével a légiközlekedés biztonságát veszélyezteti, az engedély felfüggeszthető vagy visszavonható. Az engedélyt fel kell függeszteni, ha az önálló vállalkozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti állam elleni bűncselekmény (Btk. X. fejezet), emberiség elleni bűncselekmény (Btk. XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény [Btk. 166–168. §, 170. § (2)–(6) bekezdés, 171. §, 174. §, 174/A. §, 174/B. §, 174/C. §, 175. §, 175/A. §, 175/B. §, 176. § (2) bekezdés b) pont és (3)–(4) bekezdés], vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése (Btk. 185. §), járművezetés tiltott átengedése [Btk. 189. § (2) bekezdés], nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [Btk. 197. § és 198. §, 207. § (3) bekezdés b) pont], hivatali bűncselekmény (Btk. XV. fejezet, IV. cím), hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XV. fejezet V. cím), embercsempészés (Btk. 218. §), államtitoksértés (Btk. 221. §), szolgálati titoksértés (Btk. 222. §), közveszélyokozás [Btk. 259. § (1)–(3) bekezdés], közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260. §), terrorcselekmény (Btk. 261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (Btk. 261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (Btk. 263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (Btk. 263/A. §), visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel (Btk. 263/B. §), bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), a visszaélés radioaktív anyaggal (Btk. 264. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (Btk. 264/C. §), közveszéllyel fenyegetés (Btk. 270/A. §), közokirat-hamisítás (Btk. 274. §), visszaélés kábítószerrel (Btk. 282–282/C. §), visszaélés kábítószer-prekurzorral (Btk. 283/A. §), számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (Btk. 300/C. §), számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása (Btk. 300/E. §), pénzhamisítás (Btk. 304. §), pénzhamisítás elősegítése (Btk. 304/A. §), költségvetési csalás (Btk. 310. §), a 2011. december 31-ig hatályban volt csempészet, készpénz-helyettesítő eszköz hamisítása (Btk. 313/B. §), visszaélés készpénz-helyettesítő eszközzel (Btk. 313/C. §), vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. 316–324. §, 326. §, 327. §) elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll és vissza kell vonni, ha bíróság jogerős ítélete következtében büntetett előéletűvé válik vagy légiközlekedési, vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(4) Az (1) bekezdés c) pontjában említett feltételeket a miniszter rendeletben állapítja meg.

(5)107 A gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezésére az 1008/2008/EK rendeletben és az (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban foglaltakon túl a légijárművel végzett gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezésének rendjéről szóló külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a 22. § szerinti engedélyt a gazdálkodó szervezet abban az esetben kaphatja meg, ha központi ügyvezetésének helye Magyarország területén található.

(6)108 A lajstromban szereplő légijárművel az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államokon kívüli államban folytatott gazdasági célú légiközlekedési tevékenységre az (5) bekezdésben foglaltakat annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik.

23/A. §109 (1) Az illetékes vámhatóság a légijárat által fuvarozott áru (a továbbiakban: légiáru) ellenőrzése, vámkezelése, illetve a légijáratot teljesítő jármű határátlépése során köteles meggyőződni arról, hogy a légiárut fuvarozó gazdálkodó szervezet jogosult-e a fuvarokmányon megjelölt rendeltetési helyre történő légi árufuvarozásra.

(2) Amennyiben a be-, illetve kilépni szándékozó légiárut fuvarozó gazdálkodó szervezet nem rendelkezik a légiáru fuvarozására vonatkozó engedéllyel, az illetékes vámhatóság köteles haladéktalanul értesíteni a légiközlekedési hatóságot, és az engedély megszerzéséig a légiáru be-, illetve kiléptetését megtagadni.

23/B. §110 (1)111 Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység gyakorlására engedélyt a légiközlekedési hatóság annak a gazdálkodó szervezetnek adhat, amelyik megfelel a (2) bekezdésben meghatározott követelménynek, központi ügyintézésének helye Magyarország területén található, valamint ha megfelel a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek.

(2) Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezése során az 1008/2008/EK rendeletben meghatározott jó hírnévvel kapcsolatos követelménynek az a gazdálkodó szervezet felel meg,

a) amely ellen csőd- vagy felszámolási eljárás nincsen folyamatban, valamint

b) amelynek vezetőjével vagy tényleges irányítójával szemben nem áll fenn a személyes megbízhatóságot kizáró ok.

(3) Gazdasági célú légiközlekedési tevékenység engedélyezése során a gazdálkodó szervezet vezetőjének vagy tényleges irányítójának személyes megbízhatóságát kizárja, ha

a) nem felel meg a 23. § (1) bekezdésben meghatározott követelményeknek,

b) légiközlekedési hatóság a szakszolgálati engedélyét felfüggesztette vagy visszavonta, a visszavonástól számított egy évig,

c) az egyéni vállalkozói igazolványát visszavonták, a visszavonástól számított egy évig,

d) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelyet a cégbíróság hivatalból törölt, a jogerős törlést követő egy évig,

e) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelynek tevékenységi engedélyét a légiközlekedési hatóság visszavonta, a visszavonástól számított egy évig,

f) vezető vagy tényleges irányító volt olyan vállalkozásnál, amelynek fizetésképtelenségét a bíróság jogerősen megállapította, és a vezető vagy tényleges irányító ezzel kapcsolatos felelősségét bíróság jogerősen megállapította, a jogerőre emelkedéstől számított egy évig.

(4) A (3) bekezdés f) pontja nem alkalmazható arra a személyre, akit kifejezetten a fizetésképtelenség elkerülése érdekében bíztak meg a gazdálkodó szervezet vezetői vagy tényleges irányítói feladatainak ellátásával.

(5) Ha a jó hírnév követelményét nem magyar állampolgárnak kell teljesítenie, kizáró oknak kell tekinteni a tevékenységi engedélynek – a (3) bekezdésben meghatározott okok alapján – az engedélyt kiadó országban történő elvesztését is.

23/C. §112 (1) Azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, nem áll légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint hogy nem áll büntetőeljárás hatálya alatt, a légiközlekedési hatóság vagy a katonai légügyi hatóság (a továbbiakban együtt: engedélyező hatóság) részére az engedély kiadása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja vagy kéri, hogy e tény fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv az engedélyező hatóság részére – annak az engedély kiadása iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés a (2) bekezdésben meghatározott adatokra irányulhat.

(2) Az engedélyező hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy az engedéllyel rendelkező személy büntetlen előéletű, nem áll légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint, hogy nem áll büntetőeljárás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából az engedélyező hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag arra irányulhat, hogy az engedéllyel rendelkező személy büntetlen előéletű-e és légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e, valamint, hogy büntetőeljárás hatálya alatt áll-e.

(3) Az engedélyező hatóság az (1)–(2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat

a) az engedély iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy

b) az engedély megadása esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy az engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

A légi személyszállítás és a légi árufuvarozás

24. § (1)113 A légiközlekedési hatóság a légi személyszállításra és a légi árufuvarozásra kiadott engedélyben megjelöli a tevékenység jellegét, engedélyezett viszonylatát, illetve földrajzi körzetét.

(2)114

(3)115 A postai küldemények légi úton való továbbításának postaszakmai szabályait a postáról szóló jogszabályok állapítják meg.

25. § (1)116 A menetrend alapján légi személyszállítást és légi árufuvarozást végző vállalkozó szolgáltatásait — a külön jogszabályban előírt feltételek teljesítése esetén — bárki igénybe veheti.

(2)117 A vállalkozó légi személyszállítási, légi árufuvarozási szabályzatot, továbbá a rendszeresen közlekedő személyszállítási járataira menetrendet készít. A szabályzatot a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá.

26. § (1)118

(2)119 A menetrend alapján légi személyszállítást és légi árufuvarozást végző, az 1008/2008/EK rendelet hatálya alá nem tartozó légifuvarozó magyarországi működésére a nemzetközi szerződésekben foglaltakat kell alkalmazni.

26/A. §120 (1) Az 1008/2008/EK rendelet 23. cikkének megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben meghatározott hatóság jogosult. Az eljáró hatóság a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint jár el.

(2) Az (1) bekezdésben említett rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

(3)121 Amennyiben a 261/2004/EK rendelet 7–9. cikkei és 14. cikke szerinti kötelezettséget a személyszállítást végző légifuvarozó nem saját alkalmazottja útján teljesíti, úgy köteles e kötelezettségeinek ellátására – arra engedéllyel rendelkezővel – szerződést kötni. Képviselője vagy megbízottja tevékenységéért a légifuvarozó a felelős.

27. § (1)122 A légi személyszállítás — ezen belül a diplomáciai és a konzuli poggyászszállítás — a légi árufuvarozás, a légi menetjegy árusítás, veszélyes áruk, hadianyagok és hadifelszerelések továbbításának szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(2)123

(3)124

A személyszállítást végző légifuvarozókra vonatkozó adatkezelési és adatszolgáltatási rendelkezések125

27/A. §126 (1)127 A légiközlekedés és az utasok védelmének biztosítása céljából a személyszállítást végző légifuvarozó az Európai Unió és harmadik ország között az utas-nyilvántartási adatoknak a légifuvarozók általi feldolgozása és továbbítása tárgyában létrehozott, Magyarországon törvényben kihirdetett és alkalmazandó nemzetközi szerződésben128 részes harmadik országba mint célállomásra utazó vagy onnan induló utasnak az alábbi személyes adatait kezelheti:

a) a családi és utónevét;

b) az állampolgárságát, illetve hontalan státuszát;

c) az úti okmány számát, típusát, érvényességének idejét, a kiállító állam kódját;

d) a születési idejét;

e) a beutazási határátkelőhelyet;

f) az indulási, a tranzit- és a célállomást;

g) a helyfoglalással, a menetjegy vásárlásával és a fizetés módjával kapcsolatos adatokat;

h) a légijárművön elfoglalt helyére és a poggyászára vonatkozó adatokat;

i) a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó speciális igényeit;

j) lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, nemét;

k)129 az előző pontokban nem szerepelő, az Európai Unió és harmadik országok között az utas-nyilvántartási adatoknak a légifuvarozók általi feldolgozása és továbbítása tárgyában létrehozott, Magyarországon törvénnyel kihirdetett és alkalmazandó nemzetközi szerződésben130 konkrétan meghatározott további adatokat.

(2) Az utas az (1) bekezdésben meghatározott személyes adatokat köteles a légifuvarozó számára hozzáférhetővé tenni.

(3) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ott felsorolt adatokkal együtt az alábbi adatokat kezeli:

a) a légijárművön szállított utasok létszámát;

b) a repülési tervben feltüntetett hívójelet;

c) a tervezett indulási és – a célállomásra történő – érkezési időt.

(4) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdés szerinti adatokat a légijármű indulását megelőző 345. naptól

a) az (1) bekezdés a), d) és f), g), h) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében – ha az utas ettől eltérő időtartamú adatkezeléshez nem járult kifejezetten hozzá – a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 60 napig,

b)131 az (1) bekezdés b)–c) és e), i), j), k) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 24 óráig

kezelheti, továbbíthatja, ha az adattovábbítás törvényi feltételei az adatot igénylőnél fennállnak, ennek elteltével az adatokat törölni kell.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok – az utas kezdeményezése alapján – mindaddig megváltoztathatók, amíg az érintett járatra történő utasfelvételi eljárás be nem fejeződik.

(6) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat egyedi adatigénylés alapján az alábbi szerveknek, illetve személyeknek továbbíthatja:

a) a légiközlekedési hatóságnak;

b) a légiközlekedés védelméért felelős szerveknek;

c) az idegenrendészeti hatóságnak;

d) a vámhatóságnak;

e) a nyomozó hatóságoknak;

f) a nemzetbiztonsági szerveknek;

g)132 ha annak külön törvényben meghatározott feltételei egyébként fennállnak és a személyes adatok megfelelő szintű védelme biztosított, az adat kezelésére feljogosított, a határforgalom-ellenőrzésért, illetve a légiközlekedés és az utasok védelméért, valamint a terrorizmus és a határon átnyúló bűnözés megelőzéséért és az ezek elleni küzdelemért felelős külföldi szerveknek.

(7) A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az utasokat az adatok felvételével egyidejűleg egyedileg tájékoztatni az adatok kezelőjéről és az esetleges adatfeldolgozójáról, a róla kezelt adatokról való tájékozódás és az adatok helyesbítésének jogáról, valamint arról, hogy adatait mely szervnek és milyen célból továbbíthatja. Az utas az egyedi tájékoztatás másodpéldányának aláírásával igazolja, hogy a tájékoztatást tudomásul vette, így különösen személyes adatainak az e törvény szerinti kezeléséhez és továbbításához hozzájárulását megadta.

(8) A légiközlekedési hatóság és a légiközlekedés védelméért felelős szervek átvehetik és kezelhetik az utasokkal kapcsolatos, az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat, ha az a feladataik ellátása céljából elengedhetetlenül szükséges. Ezeket az adatokat az átvételüktől számított 24 óra elteltével törölni kell, kivéve, ha annak kezelésére az adatátvételre jogosult szerv törvény alapján továbbra is jogosult.

27/B. §133 (1) A személyszállítást végző légifuvarozó – az illegális bevándorlás elleni hatósági intézkedések elősegítése céljából – az utas vagy megbízottja, illetve a személyszállítást végző légifuvarozó megbízásából jegyértékesítést végző szolgáltató adatszolgáltatása alapján az Európai Unió valamely tagállamának vagy a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv 6. cikke alapján az Európai Unió Tanácsával kötött, a schengeni vívmányok végrehajtásában, alkalmazásában és fejlesztésében való részvételéről szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban együtt: schengeni határátlépési állam) területére beutazó utas alábbi személyes adatait kezeli:

a) a családi és utónevét;

b) az állampolgárságát, illetve hontalan státuszát;

c) az úti okmány számát, típusát, érvényességének idejét, a kiállító állam kódját;

d) a születési idejét;

e) a schengeni határátlépési állam területére történő beutazási határátkelőhelyet;

f) az indulási, a tranzit- és a célállomást.

(2) Az utas az (1) bekezdésben meghatározott személyes adatokat köteles a légifuvarozó számára hozzáférhetővé tenni.

(3) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdésben meghatározott esetben az ott felsorolt adatokkal együtt az alábbi adatokat kezeli:

a) a légijárművön szállított utasok létszámát;

b) a repülési tervben feltüntetett hívójelet;

c) a tervezett indulási és – a célállomásra történő – érkezési időt.

(4) A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) bekezdés szerinti adatokat a légijármű indulását megelőző 345. naptól a légijármű utolsó célállomáshelyére történő beérkezésétől számított 24 óráig kezelheti, továbbíthatja, ha az adattovábbítás törvényi feltételei az adatot igénylőnél fennállnak, ennek elteltével az adatokat törölni kell.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok – az utas kezdeményezése alapján – mindaddig megváltoztathatók, amíg az érintett járatra történő utasfelvételi eljárás be nem fejeződik.

(6)134 A személyszállítást végző légifuvarozó az (1) és (3) bekezdésben meghatározott adatokat egyedi adatigénylés alapján továbbíthatja a határforgalom-ellenőrzésért felelős szervnek, amennyiben a személyszállítást végző légifuvarozó nem valamely schengeni határátlépési állam területéről szállít utasokat Magyarország területére.

(7) Amennyiben a személyszállítást végző légifuvarozó nem valamely schengeni határátlépési állam területéről szállít utasokat, az (1) bekezdésben, valamint a (3) bekezdésben meghatározott adatokat – egyedi adatigénylés alapján – az utasok repülésre történő bejelentkezésének befejezésétől továbbítja a légijármű célállomása szerinti, schengeni határátlépési állam határforgalom-ellenőrzésért felelős szervének.

(8) A személyszállítást végző légifuvarozó köteles az utasokat az adatok felvételével egyidejűleg tájékoztatni az adatok kezelőjéről és az esetleges adatfeldolgozójáról, a róla kezelt adatokról való tájékozódás és az adatok helyesbítésének jogáról, valamint arról, hogy adatait mely szervnek és milyen célból továbbíthatja.

A légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység

28. § A légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység végzésének szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

A légijármű és a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártása, javítása, karbantartása

29. § (1)135 A légijármű és egyes légiközlekedéssel kapcsolatos eszközök gyártásához, a javítási és karbantartási tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

(2)136 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az (1) bekezdésben meghatározott tevékenység folytatásának szakszerűségét, a szakmai szabályok betartását bármikor ellenőrizheti.

(3)137 A polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, az 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. február 20-i 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, javításának és karbantartásának a légiközlekedéssel összefüggő részletes szabályait a miniszter – állami légijárművek esetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.

A hajózó személyzetre és a légiutas-kísérőre vonatkozó külön rendelkezések138

29/A. §139 (1) A lajstromba felvett légijármű fedélzetén munkavállalóként munkát végző légijármű-vezető, hajózó navigátor, hajózó mérnök (a továbbiakban együtt: hajózó személyzet) és légiutas-kísérő teljes munkaideje – beleértve a rendkívüli munkavégzés és az ügyelet idejét is – az évi 2000 órát nem haladhatja meg.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján vagy egyéni vállalkozóként munkát végző hajózó személyzet és légiutas-kísérő munkavégzésének időtartama tekintetében is.

(3) A hajózó személyzet és a légiutas-kísérő részére naptári hónaponként legalább hét, naptári évenként legalább kilencvenhat olyan pihenőnapot kell adni, amelyet lakóhelyén tölthet.

(4) A hajózó személyzet és a légiutas-kísérő alkalmazásához szükséges, illetve alkalmazásának ideje alatti – külön jogszabályban előírt – egészségügyi vizsgálat költségét a munkáltató viseli.

A légiközlekedési szakszemélyzet képzése

30. § (1)140 A légiközlekedési szakszemélyzet képzésére a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedés tekintetében a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(2) Ha a jogosult az engedélyben foglalt feltételeket nem tartja meg, vagy ha a képzés színvonala vagy biztonsága nem éri el az előírt szintet, akkor az engedélyt a légiközlekedés biztonsága érdekében a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság felfüggeszti vagy visszavonja.

(3)141 A légiközlekedési szakszemélyzet képzésének részletes szabályait a polgári légiközlekedés területén a miniszter, az állami légiközlekedés területén – a rendészetért felelős miniszter egyetértésével – a honvédelemért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.142

31. §143 Az állami célú légiközlekedés tekintetében a katonai légiforgalmi irányító és a légvédelmi irányító szakszolgálat ellátásához szükséges szakmai ismeretekre vonatkozó képzést a honvédelemért felelős miniszter által kijelölt intézetek végzik. A képzés feltételeiről a honvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

32. §144 A lajstromozásra nem kötelezett légijárművek vezetőinek képzését — a légiközlekedési hatóság engedélyével — gazdálkodó szervezet vagy repülő vagy ejtőernyős egyesület végzi, amely a képzés feltételeiről és követelményeiről is gondoskodik.

A nyilvános repülőrendezvény

33. § (1)145 A nyilvános repülőrendezvény megtartására vagy e tevékenység rendszeres folytatása céljából vállalkozás létrehozására a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság ad engedélyt.

(2) A nyilvános repülőrendezvényt a rendező köteles a rendezvény területe szerint illetékes rendőrhatóságnak és légiforgalmi szolgálatnak előzetesen bejelenteni.

(3) A kizárólag szakmai körök részére rendezett vagy más módon zártkörű repülőrendezvény nem minősül nyilvános repülőrendezvénynek.

Légijármű bérbeadása

34. §146 Légijármű bérbeadása tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság által kiadott engedély szükséges.

A nem gazdasági célú légiközlekedési
vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység

35. §147 A vállalati célú légiközlekedés, valamint az egyesület keretében folytatott nem gazdasági célú, légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenység folytatásához a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges. A tevékenység engedélyezése során a 23. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjait, valamint a 29—34. §-okat kell alkalmazni.

36. § A 35. § alkalmazásának szempontjából a légiközlekedési hatóság engedélyében foglaltak alapján a légisport szövetség a tagegyesületei és a tagjai vonatkozásában betöltheti a jogosult jogkörét. Ennek szakmai feltételeit az engedélyben kell meghatározni.

NEGYEDIK RÉSZ

A REPÜLŐTÉR

36/A. §148

A repülőtér és a leszállóhely149

37. § (1) A repülőtér lehet

a) nyilvános repülőtér: amelyet azonos feltételekkel bárki igénybe vehet:

aa) kereskedelmi repülőtér: a rendszeres utas, poggyász, áru és posta továbbítását végző légiforgalom céljaira létesített nyilvános repülőtér,

ab) nem kereskedelmi repülőtér: az aa) alpontban meghatározottakon kívül minden más nyilvános repülőtér,

ac)150

ad)151

b)152 nem nyilvános repülőtér: amely — a 41. § (6)—(7) bekezdésében meghatározott esetek kivételével — a tulajdonos, illetve az üzemben tartó engedélye alapján vehető igénybe, és amely lehet

ba) polgári célú nem nyilvános repülőtér,

bb) állami repülések céljára szolgáló repülőtér.

(2)153 A kereskedelmi repülőteret a miniszter határozatával nemzetközi repülőtérnek nyilváníthatja (nemzetközi kereskedelmi repülőtér).

(3)154 Nemzetközi kereskedelmi repülőtér fejlesztésére és megszüntetésére a miniszter a repülőtér hatásterületén lévő települési (a fővárosban a fővárosi és az érintett kerületi) önkormányzat véleményének figyelembevételével ad engedélyt. A települési önkormányzat véleményét a megkeresés kézbesítésétől számított 30 napon belül adja meg. A határidő eredménytelen eltelte esetén úgy kell tekinteni, hogy az önkormányzat a megkeresésben foglaltakkal egyetért.

(4)155 Az (1) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában említett repülőtér létesítésére, fejlesztésére és megszüntetésére – az illetékes települési önkormányzat véleményének megkérésével – a honvédelemért felelős miniszter ad engedélyt.

37/A. §156 A leszállóhely nem nyilvános, a légijármű fel- és leszállására meghatározott ideig szolgáló terület, amelynek létesítésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

38. § (1) Repülőtér olyan helyen létesíthető, úgy kell megépíteni, és a légiközlekedés biztonságát szolgáló berendezésekkel ellátni, hogy megfeleljen azoknak a feltételeknek, amelyek lehetővé teszik az alkalmazás célja szerint meghatározott fajtájú légijárművek meghatározott körülmények közötti biztonságos fel- és leszállását, továbbá a repülőtéren való tartózkodását.

(2)157 Legalább a repülőtér területét magába foglaló biztonsági és zajgátló védőövezetet, vagy fokozottan zajos területet kell kijelölni.

39. § (1)158 A Kormány rendeletben határozza meg a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, továbbá a biztonsági, akadálymentes és a zajgátló védőövezet kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének a szabályait.159

(2)160 Az (1) bekezdésben említett szabályok részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és üzemeltetés részletes szabályait a nyilvános és a polgári célú nem nyilvános repülőtér vonatkozásában a miniszter, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a tűzvédelmi feltételek tekintetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.161

(3) A repülőtér létesítésének vagy fejlesztésének megkezdése előtt azokat a terveket, amelyekből a tervezett légiforgalomnak a környezetre gyakorolt hatása (pl. akadálymentes övezet, zajhatás, a repülőtéren kívül telepíteni kívánt berendezés) megismerhető, felszólalási határidő megadásával nyilvánosan közzé kell tenni.

(4) A repülőtér létesítésének engedélyezését meg kell tagadni,

a) ha a létesíteni tervezett repülőtér területe, valamint a működéséhez szükséges, jogszabályban meghatározott akadálymentes védőövezetekhez, továbbá a repülőtéren kívül telepítendő berendezésekhez szükséges terület vagy szolgalom nem szerezhető meg;

b)162 ha a repülőteret korlátozott, veszélyes vagy tiltott légtér alatti területen kívánják létesíteni;

c)163

Az állam tulajdonában lévő repülőtér elidegenítése

40. § (1)164 Az állam tulajdonában lévő repülőteret – a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kivételével – a Kormány egyetértésével lehet elidegeníteni.

(2)165 A Kormány döntését kezdeményező előterjesztést a miniszter, katonai repülőtér esetében a honvédelemért felelős miniszter nyújtja be.

A repülőtér igénybevétele

41. § (1)166 A nyilvános repülőtér légijármű által történő igénybevételéért – az (5) és (6) bekezdésben foglalt kivétellel – díjat kell fizetni. A díjat a repülőtér üzemben tartója állapítja meg, és a 72. §-ban említett légiforgalmi tájékoztató kiadványban közzéteszi.

(2)167 A tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlag szerint az évente 250 000 utas feletti forgalmat bonyolító kereskedelmi repülőtér esetében az (1) bekezdés szerinti díj megállapításának elveit és módszerét a miniszter – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg az egyenlő bánásmód, az átláthatóság és az adott szolgáltatással felmerülő költségek figyelembevételével.

(3)168 A (2) bekezdésben meghatározott rendelet alapján a repülőtér üzemben tartója az (1) bekezdés szerinti díj meghatározásának részletes szabályait szabályzatban állapítja meg. A szabályzatot – annak tervezett hatálybalépését legalább 120 nappal megelőzően – a légiközlekedési hatóság részére jóváhagyás céljából be kell nyújtani. A légiközlekedési hatóság a szabályzatot határozatával hagyja jóvá, amelyet felügyeleti eljárásban megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet. A légiközlekedési hatóság a jóváhagyó határozatát a szabályzattal együtt nyilvánosan közzéteszi, és a szabályzatban foglaltak teljesítését ellenőrizheti.

(4)169 A légiközlekedési hatóság (3) bekezdésben meghatározott tevékenysége nem zárja ki az egyéb jogszabályokban megállapított ellenőrzési jogok érvényesülését a díjak és az egyéb szerződési feltételek tekintetében.

(4a)170 A repülőtér üzemben tartója és a repülőtér használója szerződésben (szolgáltatói megállapodás) állapodik meg a repülőtér használójának egyedi igénye szerinti szolgáltatás nyújtásáról, valamint a repülőtéri szolgáltatásoknak, termináloknak vagy azok egy részének a (3) bekezdés szerinti szabályzatban foglaltaktól eltérő minőségének és használati körének – az egyes terminálok vagy azok egy részének különleges használatra való fenntartása érdekében történő – meghatározásáról.

(5)171 Az életmentő feladatot teljesítő, a légirendészeti szolgálatot ellátó és a katasztrófaelhárítást végző, továbbá a nem kereskedelmi tevékenységet teljesítő állami légijármű a nyilvános repülőteret díjtalanul veheti igénybe.

(6)172 A repülőteret a kényszerhelyzetben lévő légijármű igénybe veheti, ehhez a repülőtér üzemben tartójának hozzájárulása nem kell. Ez a légijármű a repülőtér használatáért díjat nem fizet.

(7)173 Kényszerleszállás esetén a repülőtér üzemben tartója köteles a légijármű részére segítséget nyújtani.

(8)174 A nem nyilvános repülőtér igénybevételét a repülőtér üzemben tartója engedélyezheti. A használatért ellenszolgáltatás nem kérhető.

42. § A nem állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója köteles a repülőtér ideiglenes használatát — előre egyeztetett időpontban és módon — a Magyar Honvédség részére esetenként átengedni. A repülőtér üzemben tartója az átengedéssel összefüggésben kártérítésre jogosult.

A zajterhelés elleni védekezés

43. § (1) A légijárművet — különösen lakott hely közelében és éjszaka — úgy kell üzemeltetni, hogy a zajterhelés a külön jogszabályban meghatározott mértéket ne haladja meg.

(2) A hangrobbanás káros hatásainak elkerülése céljából a hangsebességet csak külön jogszabályban meghatározott légtérben és magasságban szabad átlépni.

(3)175 A repülőtér környezetét a repülés káros hatásaival szemben kímélő eljárásokat, a zajszintkövetelményeket és a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket az érintett önkormányzatok véleményének kikérésével a miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, valamint – állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében – a honvédelemért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg.

Az idegen ingatlannal kapcsolatos rendelkezések

44. § (1)176 A Kormány rendeletben előírhatja, hogy a repülőterek vagy a légiközlekedéssel összefüggő egyes eszközök meghatározott körzetében épület vagy egyéb létesítmény csak akkor emelhető, ha az a légiközlekedés biztonságát nem veszélyezteti, és a terveket a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság jóváhagyta.

(2) Az állam tulajdonában lévő és a nyilvános repülőtérrel kapcsolatban az idegen ingatlan igénybevétele a kisajátítási törvény hatálya alá tartozik.

Működtetés

45. §177 (1)178 A Magyar Állam és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vagyonkezelője közötti vagyonkezelési szerződésnek – a külön jogszabályokban meghatározottakon túl – tartalmaznia kell a repülőtér fejlesztésére, felújítására, karbantartására, a leszállási, repülőtér-használati díjak beszedésére, az utasforgalmat szolgáló létesítmények, valamint a poggyász, az üzem- és kenőanyag, az áruk és postai küldemények kezelésére szolgáló létesítmények üzemeltetésére (a továbbiakban együtt: működtetés) vonatkozó kötelezettségeket és jogosultságokat is.

(2)179 A vagyonkezelői jog átruházásához az államháztartásért felelős miniszter egyetértése szükséges.

(3) A működtetést, illetve a működtetés körébe tartozó egyes tevékenységek gyakorlását a vagyonkezelő harmadik személy részére nem engedheti át.

(4) A repülőtér üzemeltetésével összefüggő, az (1) bekezdésben meg nem jelölt egyéb tevékenységekre (pl. földi kiszolgálás) – amennyiben nem jár együtt a létesítmények fejlesztésével, felújításával, karbantartásával – az (1) bekezdésnek a működtetés jogára vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(5) A repülőtér üzemben tartóját – a külön jogszabályban foglaltakra is figyelemmel – az általa üzemeltetett földi kiszolgáló létesítmények és berendezések használatára irányuló, a földi kiszolgálási tevékenységre jogosult gazdálkodó szervezet vonatkozásában fennálló szerződéskötési kötelezettség terheli.

ÖTÖDIK RÉSZ

A LÉGI KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG

I. Fejezet

A légijármű műszaki alkalmassága

A típusalkalmasság

46. § (1)180 Légijármű, továbbá a külön jogszabályban meghatározott légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz abban az esetben tartható üzemben, ha olyan típushoz tartozik, amelyre

a)181 a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a légijárművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanúsítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsítása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2003. szeptember 24-ei 1702/2003/EK bizottsági rendelet alapján az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, vagy

b) az elvégzett típusvizsgálat alapján a légiközlekedési hatóság,

c) az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság

típusalkalmassági bizonyítványt adott ki.

(2) A típusalkalmassági bizonyítvány igazolja, hogy a légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusa megfelel a légi közlekedésbiztonság előírásainak.

(3) A típusalkalmassági bizonyítvány visszavonható vagy felfüggeszthető.

(4)182 Külföldön gyártott légijármű, illetve légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusvizsgálata során a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság elfogadhatja más állam hatóságának igazolását arról, hogy a típus a nemzetközi előírásoknak megfelel és a biztonságos repülésre, illetve rendeltetésszerű használatra alkalmas.

47. §183 A 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek és típusalkalmassági vizsgálatának részletes szabályait a miniszter, az állami célú légiközlekedés tekintetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.184

A légialkalmasság

48. § (1) A légijármű rendeltetésszerű használatra való alkalmasságát az első üzembe helyezése előtt a gyártó egyedileg is köteles megvizsgálni és alkalmasságát tanúsítvánnyal bizonyítani.

(2)185 Ha a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság a polgári légijárművet — a 12. § (1) bekezdésben említett kivétellel — első üzembe helyezése előtt saját vizsgálata alapján is alkalmasnak találja a rendeltetésszerű használatra, és a légijármű megfelel a típusalkalmassági bizonyítványban előírt követelményeknek, akkor a légijárműre légialkalmassági bizonyítványt ad ki.

(3)186 A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság a légijármű légialkalmasságának vizsgálata során elfogadhatja más állam hatóságának a légialkalmasságot tanúsító igazolását.

(4)187 A légialkalmassági bizonyítvány időbeli hatályát a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság időszakos légialkalmassági vizsgálat után meghosszabbíthatja. A légialkalmassági vizsgálatot soron kívül akkor is el kell végezni, ha a légijárművön a légialkalmasságot befolyásoló — külön jogszabályban meghatározott — javítást vagy módosítást végeztek.

(5)188 Ha a légijármű az üzemben tartás során nem felel meg a légialkalmasság követelményeinek, akkor az a bizonyítvány időbeli hatályán belül sem üzemeltethető.

(6)189 Ha a légijárművet a lajstromból törlik, a légialkalmassági bizonyítványa hatályát veszti.

49. § (1)190 A 216/2008/EK rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a polgári légijármű légialkalmassági követelményeinek és légialkalmassági vizsgálatának a részletes szabályait a miniszter rendeletben határozza meg.191

(2)192 Az állami légijármű légialkalmassági feltételeinek és légialkalmassági vizsgálatának a részletes szabályait a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben szabályozza.

II. Fejezet

A repülőtér biztonságos használata

50. § A repülőtéren a biztonságos használat érdekében külön jogszabályban meghatározott szolgálatokat (légiforgalmi-, repülőtéri koordinációs-, repülésmeteorológiai-, tűzoltó-, mentő-, elsősegélynyújtó-, repülőegészségügyi-, műszaki-mentő-, rendőri-, repülésvédelmi-, közegészségügyi- stb. szolgálat), továbbá távközlő-, rádiónavigációs-, fénytechnikai- stb. berendezéseket kell működtetni.

50/A. §193 (1) A nyilvános repülőtér üzemben tartója köteles

a) a repülőtér futópályáját és az egyéb közlekedési területeket olyan állapotban tartani, ami a légi, valamint a földi járművek és a személyek biztonságos közlekedését és tartózkodását lehetővé teszi;

b) a légiközlekedés védelmében a jogszabályban meghatározottak szerint részt venni;

c) a repülőtéren esetleg előforduló balesetek következményeinek felszámolásáról gondoskodni, a végrehajtás feltételeit biztosítani;

d) a repülőteret a meghirdetett működési időben a meghirdetett működési feltételek szerint szabályosan igénybe venni szándékozó légi járművek használatára bocsátani;

e) a meghirdetett működési időben az előírt szolgálatok és berendezések működését fenntartani, a légiközlekedésben részt vevők biztonságához szükséges intézkedéseket megtenni.

(2) A repülőtér üzemben tartója repülőtérrendben szabályozza:

a) a légi járművek közlekedését a repülőtéren,

b) a gyalogosok és a járművek közlekedését a repülőtéren,

c) a repülőtéri létesítmények és berendezések használatát,

d) a személyek és gépjárművek repülőtérre való be- és kiléptetését,

e) a repülőtér zajcsökkentésére vonatkozó eljárásokat.

(3) A repülőtérrendet – az állami célú repülésekre szolgáló repülőtér kivételével – a légiközlekedési hatóság hagyja jóvá.

(4) A repülőtérrendben foglalt szabályok, továbbá a légijárművek repülőtéren és a repülőtér körzetének légterében való közlekedésének szabályozására vonatkozó előírások megtartását a légiközlekedési hatóság ellenőrzi. A rendelkezések megszegőit figyelmezteti. A légiközlekedési hatóság az előírásokat ismételten megszegőt a repülőtér használatában, illetve tevékenységében korlátozza, vagy attól meghatározott időre eltiltja.

51. § (1) A repülőtér körzetében, valamint külön jogszabályban meghatározott egyéb térségekben lévő olyan létesítményeket, berendezéseket és vezetékeket, amelyek helyzetüknél vagy magasságuknál fogva kiemelkednek a környezetükből és a légiközlekedés biztonságát veszélyeztethetik, akadályjelzéssel kell ellátni. Az ilyen jelzéseket

a) a repülőtér létesítése után épített épületek, vezetékek és létesítmények tekintetében ezek tulajdonosa,

b) ha a repülőteret újonnan létesítik, akkor a repülőtér létesítője, illetőleg, akinek érdekében a jelzést elhelyezik

köteles elhelyezni és karbantartani.

(2)194 Az akadályjelzés eltávolításához vagy működésének megváltoztatásához a légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság engedélye szükséges.

III. Fejezet

A légiközlekedés szabályai

52. § (1)195 A lajstromozásra kötelezett légijármű, illetve állami légijármű vezetéséhez, e légijárművek üzemképességének tanúsításához, továbbá az 53. § (7) bekezdése szerinti rendeletben meghatározott egyéb tevékenységek ellátásához szakszolgálati engedély szükséges.

(2) A légi személyszállításra és a légi árufuvarozásra használt légijármű esetében a szakszolgálati engedély tulajdonosa a jogosultságával abban az esetben élhet, ha arra a légijármű üzemben tartója, illetve karbantartója írásban külön felhatalmazta.

(3) Lajstromozásra nem kötelezett légijárművet az vezethet, aki nem szenved a külön jogszabályban felsorolt betegségek vagy testi hiányosságok egyikében sem, és aki a légiközlekedési hatóság által engedélyezett tanfolyam elvégzéséről bizonyítvánnyal rendelkezik.

(4)196 A repülések végrehajtásának részletes szabályait a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítja meg.197

(5)198 Az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések szabályait a honvédelemért felelős miniszter – a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.

(6)199 A lajstromozásra nem kötelezett légijárművel folytatott repülések és az azokkal összefüggő tevékenységek végrehajtásának szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

52/A. §200 (1) A NATO műveleti és a nemzeti alárendeltségű légvédelmi készenléti légijármű részére a légvédelmi valós repülés végrehajtása során a légiforgalmi irányító szolgálat – a légiforgalomban résztvevők biztonságának figyelembevételével – elősegíti a légvédelmi irányító által meghatározott, a légi cél eléréséhez szükséges útvonal igénybevételét, valamint szabaddá teszi a légi cél körzetét.

(2) A légvédelmi irányító szolgálat felelős a légvédelmi készenléti repülést végrehajtó légijárműnek az általános légiforgalomban részt vevő légijárműtől történő elkülönítéséért és az összeütközés megelőzéséért.

(3) A légvédelmi készenléti repüléssel összefüggésben az illetékes légiforgalmi szolgálat felelős az érintett általános légiforgalomban részt vevő légijármű helyzetéről szóló tájékoztatás biztosításáért a légvédelmi irányító szolgálat részére.

IV. Fejezet

A légiközlekedés szakszemélyzete

A szakszolgálati engedély

53. § (1)201 A szakszolgálati engedély azt igazolja, hogy a légijármű vezetője, illetve a szakszemélyzet tagja az adott tevékenység ellátására szakmailag, továbbá egészségügyi és közbiztonsági szempontból alkalmas.

(2)202 A szakszolgálati engedélyt a légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság adja ki.

(3) A szakszolgálati engedély jogszabályban meghatározott feltételek hiánya esetén, vagy ha tulajdonosa a tevékenység folytatásának szabályait szándékosan vagy gondatlanul megszegi, meghatározott időre felfüggeszthető. Amennyiben a feltételek nem teljesülnek, az engedélyt véglegesen vissza kell vonni.

(4)203 Az engedélyt véglegesen vissza kell vonni, ha

a) az engedélyest közbiztonsági szempontból szakszolgálatra alkalmatlannak kell tekinteni vagy

b) külön jogszabály az engedély visszavonását írja elő.

(5)204 A szakszolgálati engedély ismételt megadása jogszabályban meghatározott utóképzéshez köthető.

(6)205 A szakszemélyzet tagjai egészségügyi alkalmasságának megállapítását végző szervet a miniszter, illetve a honvédelemért felelős miniszter az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben jelöli ki.206

(7)207 Az 52. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenységeken túl a szakszolgálati engedélyhez kötött egyéb szakszolgálati tevékenységet, a szakszolgálati engedélyek fajtáit, a szakszolgálati engedélyek kiadásának részletes feltételeit, az időbeli hatályát, a meghosszabbításának, a felfüggesztésének, a visszavonásának feltételeit, valamint a szakszolgálati engedélybe tett jogosultságot igazoló bejegyzéseket és a szakszolgálati tevékenység ellátásával összefüggő jogokat és kötelezettségeket a miniszter, a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó feltételek vonatkozásában az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel egyetértésben – az állami célú légiközlekedés tekintetében a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel, a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó feltételek vonatkozásában az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel egyetértésben – határozza meg. A szakszolgálati engedélyek helyszíni elvételének feltételeit a miniszter – az állami célú légiközlekedés tekintetében a honvédelemért felelős miniszter – a közlekedésrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg.208

(8)209 A szakszolgálati engedélyek kiadásának egészségügyi feltételeit a miniszter az egészségügyért felelős miniszterrel, illetve a honvédelemért felelős miniszter az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.210

(9)211 Az engedélyest közbiztonsági szempontból szakszolgálatra alkalmatlannak kell tekinteni, ha

a) a szakszolgálati tevékenységével összefüggésben a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült,

b) kényszergyógykezelését a bíróság jogerősen elrendelte, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított egy évig,

c) bíróság, szabálysértési hatóság a szakszolgálati tevékenység gyakorlásától jogerősen eltiltotta, az eltiltás hatályának időtartama alatt,

d) a bíróság cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alá helyezett, a gondnokság időtartama alatt,

e) szakszolgálati engedélyét vagy jogosítását a légiközlekedési hatóság jogerős határozatával visszavonta vagy felfüggesztette, a felfüggesztés időtartama alatt.

A légijármű parancsnoka

54. § (1) A légijármű parancsnoka (a továbbiakban: parancsnok) a szakszemélyzetnek az az előírt szakszolgálati engedéllyel rendelkező tagja, akit e feladat ellátására a légijármű üzemben tartója jelöl ki.

(2) A lajstromozásra nem kötelezett légijármű parancsnoka a légijármű vezetője.

55. § (1) Motor nélküli légijárműnek motoros légijárművel való vontatásakor az egész vontatmány parancsnoka a motoros légijármű vezetője.

(2) Az oktatóval együtt végzett kiképző repülés közben a kiképzést folytató oktató légijármű-vezető a parancsnok.

(3) A kiképzés alatt álló légijármű-vezető növendéket az önálló repülési feladatának teljesítése közben parancsnoknak kell tekinteni.

56. § A parancsnok

a) irányítja a légijármű személyzetét, utasításait a személyzet köteles végrehajtani;

b) az utasokat felkérheti meghatározott cselekmény végrehajtására vagy abbahagyására.

57. § A repülés megkezdése előtt a parancsnok ellenőrzi, hogy a légijármű alkalmas-e a feladat biztonságos végrehajtására.

58. § (1) A parancsnok felel a repülési feladat biztonságos végrehajtásáért és a repülési szabályok megtartásáért. Joga és kötelessége a repülés tartama alatt az ezzel kapcsolatban felmerült minden kérdés eldöntése.

(2) A parancsnok feladata különösen:

a) ha a légijárművet veszély fenyegeti, minden szükséges intézkedés megtétele a repülés biztonságos befejezése, baleset vagy kényszerleszállás esetén az élet- és a vagyonbiztonság megóvása érdekében;

b) a repülés, illetve az utasok biztonságát veszélyeztető cselekmény esetén a cselekmény folytatásában az elkövető megakadályozása;

c) a légijárművön elkövetett bűncselekmény esetén — külföldön — a nyomozóhatóságot megillető intézkedések alkalmazása;

d) abban az esetben, ha más légijármű vagy tengeri jármű veszélybe került — utasainak és személyzetének veszélyeztetése nélkül — az adott helyzetben szükséges és teljesíthető segítség nyújtása.

59. § A parancsnok köteles

a) légijárművön megbetegedett vagy balesetet szenvedett személy részére elsősegélynyújtásról gondoskodni és — ha szükséges — a beteget az első alkalmas repülőtéren az egészségügyi szerveknek átadni;

b) a légijárművön történt születésről, balesetről, elhalálozásról és az ezekkel kapcsolatos intézkedésekről jegyzőkönyvet készíteni;

c) a légijárművön történt elhalálozás esetén gondoskodni — az illetékes hatóság részére történő átadásig — az elhunytnak a légijárművön lévő ingóságai megőrzéséről.

60. § A parancsnok — vagy ha az sérülései, illetve más ok miatt erre képtelen, a személyzet tagja — az 58—59. §-okban említett intézkedésekről — amennyiben azok magyar állampolgárt, illetve Magyarországon bejegyzett jogi személyt érintenek — értesíti Magyarország konzuli képviseletét.

V. Fejezet

A légiforgalmi szolgálatok

61. § (1)212 A légiközlekedés biztonsága érdekében a magyar légtérben légiforgalmi szolgálatokat kell fenntartani.

(2)213 A légiforgalom irányítását a miniszter által a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben kijelölt szerv végzi.214

(3)215

(4) A légiforgalmi irányító szolgálat utasítása a légijármű parancsnoka számára kötelező, attól csak veszély elhárítása érdekében térhet el.

(5)216 A légiforgalom irányítására kijelölt szervnek az általa kezelt – légtér igénybevételi díj fizetésére köteles – forgalom után az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról szóló, 2004. március 10-i 549/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („keretrendelet”) 4. cikke rendelkezésének megfelelően kijelölt nemzeti felügyeleti hatóság (a továbbiakban: felügyeleti hatóság) részére felügyeleti díjat kell fizetnie. A légiforgalom irányítására kijelölt szerv által fizetendő felügyeleti díj mértéke – a külön jogszabály szerint légtér igénybevételi díj fizetésére kötelezett – repülésenként 850 forint, de összesen legfeljebb évi 500 millió forint. A felügyeleti díjat negyedéves részletekben, az adott negyedév – felügyeleti hatóság részére megküldött – forgalmi statisztikai adatai alapján a negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig kell forintban átutalni a felügyeleti hatóság számlájára.

(6)217 A felügyeleti díj a felügyeleti hatóságot illeti meg, és azt csak a légiforgalmi szolgálattal kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggésben használhatja fel.

61/A. §218 (1)219 A Magyar Állam a 61. § (1) bekezdésében foglaltak teljesítése érdekében zártkörűen működő részvénytársasági formában működő egyszemélyes gazdasági társaságot alapít.

(2) A társaság

a) neve: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság);

b) székhelye: H-1185 Budapest, Igló u. 33–35.;

c) alapítója és egyedüli részvényese: a Magyar Állam;

d) az alapítói és részvényesi jogok gyakorlója: a közlekedésért felelős miniszter.

(3) A Társaság feladatai:

a)220 Magyarország ellenőrzött légterében – kivéve a katonai körzeteket – és Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és légterében a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és riasztó szolgálat ellátása; továbbá Magyarország légterében a légiforgalmi navigációs, távközlési, légtérellenőrző szolgálat ellátása, és az ezekhez szükséges berendezések (kivéve a repülőtéri műszeres leszállító rendszert) működésének biztosítása;

b)221 a nemzetközi polgári repülés részére Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren repülésbejelentő és tájékoztató szolgálat ellátása;

c) a rendelkezésre álló információk alapján adatszolgáltatás a Magyar Honvédség erre kijelölt szervezete részére, a légtérfelügyelethez szükséges azonosítás elősegítése érdekében;

d) légtérgazdálkodás, közreműködés a stratégiai légtérgazdálkodási feladatokban;

e) a légi forgalom áramlásának szervezése;

f) légi jármű eltűnése, vagy kényszerhelyzetbe kerülése esetén a szükséges intézkedés – kutatás-mentés, valamint egyéb segítségnyújtás – kezdeményezése;

g) központi légiforgalmi tájékoztató szolgálat (AIS) ellátása, a légi közlekedéssel kapcsolatos tájékoztató anyagok kiadása;

h)222 – a repülőtéri körzetek kivételével – az ellenőrzött légtéren kívül Magyarország légterében légi járművek részére tanácsadói, repüléstájékoztató és riasztó szolgálat ellátása;

i) a feladatainak ellátásával kapcsolatos fejlesztés;

j)223 a légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató szakszemélyzet munkahelyi képzése, illetve továbbképzése;

k) műszaki dokumentációs és ahhoz kapcsolódó tájékoztató tevékenység ellátása;

l) a koordinált és menetrend-egyeztetett repülőtereken a résidőkiosztás és menetrend-egyeztetés;

m) a magyar légtér igénybevételéért fizetendő díjjal összefüggő – nemzetközi szerződésben meghatározott – költségalap kezelése.

(4) A Társaság főtevékenysége: egyéb légi szállítást segítő tevékenység.

(5) A Társaság a főtevékenysége ellátását elősegítő szolgáltató tevékenységeket is elláthat.

(6)224 A (2) bekezdésben megjelölt társaság európai léginavigációs szolgáltatással összefüggő együttműködés keretében létrejövő gazdasági társaságban kisebbségi vagy többségi tulajdonrészt szerezhet, valamint gazdasági társaságot alapíthat.

62. § (1) A nem ellenőrzött repülőterek üzemben tartói a miniszter által a repülőtér rendeltetésének figyelembevételével meghatározott légiforgalmi szolgálat fenntartására, valamint léginavigációs berendezések létesítésére és üzemeltetésére kötelezhetők.

(2)225 A katonai ellenőrzött légtérben és repülőtereken a katonai légiforgalmi szolgálatokat a honvédelemért felelős miniszter hozza létre és tartja fenn.

(3)226 A katonai légiforgalmi szolgálatok feladata különösen:

a) a légtér ellenőrzése érdekében a légiforgalmi szolgálatokkal való együttműködés,

b) a légtérgazdálkodás,

c) a légiforgalmi irányítás,

d) a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátása,

e) a légiforgalmi távközlési szolgálat ellátása,

f) riasztó szolgálat ellátása,

g) repüléstájékoztató szolgálat ellátása.

63. §227 Magyarország légterében és repülőterein történő repülések végrehajtásának és a légiforgalom irányításának szabályait a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.228

VI. Fejezet

Légiközlekedési balesetek, repülőesemények
és rendellenességek229

64. §230 (1)231 Ha a repülés tartama alatt Magyarország területén vagy légterében légi járművet jogszabályban meghatározott légiközlekedési baleset, súlyos repülőesemény, repülőesemény ér, amely veszélyezteti, vagy veszélyeztetheti a légiközlekedés biztonságát, az egyéb vizsgálatoktól független szakmai vizsgálatot kell lefolytatni. A szakmai vizsgálat keretében lehet vizsgálni a külön jogszabályban meghatározott légiközlekedési rendellenességet is.

(2)232 A légiközlekedési baleset, a súlyos repülőesemény, a repülőesemény és a légiközlekedési rendellenesség szakmai vizsgálatát külön törvény233 rendelkezései alapján a közlekedésbiztonsági szerv végzi.

(3)–(5)234

65. §235

VI/A. Fejezet

Baleseti és repülésbiztonsági szolgálatok236

65/A. §237 (1) A légiközlekedés biztonsága érdekében a polgári légijármű üzemben tartójának, az állami légijármű üzemben tartójának és üzemeltetőjének, a repülőtér üzemben tartójának, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemeltetőjének, a légiforgalmi szolgálatnak vezetőjük közvetlen alárendeltségében repülésbiztonsági szervezetet kell fenntartania, vagy a feladat ellátására más szervezettel szerződést kell kötnie.

(2) Az (1) bekezdésében meghatározott szervezet engedélyét – az állami légijármű üzemben tartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója és üzemeltetője, az állami légiforgalmi szolgálat kivételével – a légiközlekedési hatóság adja ki. Az állami légijármű üzemben tartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója és üzemeltetője, és az állami légiforgalmi szolgálat repülésbiztonsági szervezetének engedélyét a katonai légügyi hatóság adja ki. A légiközlekedési hatóság és a katonai légügyi hatóság – a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározott szakmai vizsgálattal összefüggésben történő kapcsolattartás biztosítása céljából – tájékoztatja a közlekedésbiztonsági szervet a kiadott, felfüggesztett és visszavont engedélyekről.

(3) A légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározott légiközlekedési balesetek, súlyos repülőesemények, repülőesemények és légiközlekedési rendellenességek bejelentése, valamint a szükséges intézkedések meghozatala érdekében a repülésbiztonsági szervezeten belül baleseti ügyeleti szolgálatot, továbbá a légiközlekedés biztonsága érdekében repülésbiztonsági szolgálatot kell fenntartani, vagy csatlakozni kell olyan szervezethez, amely a légiközlekedési hatóság, az állami légijármű üzemben tartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér üzemben tartója és üzemeltetője, és az állami légiforgalmi szolgálat esetén a katonai légügyi hatóság jóváhagyásával e szolgálatok feladatait átvállalja.

(4) A repülésbiztonsági szervezettel kapcsolatos részletes szabályokat a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának részletes szabályairól szóló, és a kizárólag állami légijárművel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények és légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának részletes szabályairól, valamint a kizárólag állami légijárművel összefüggő üzembentartói vizsgálat szabályairól szóló jogszabály állapítja meg.

66. §238 (1)239

(2)240

(3)241

(4)242

(5)243

(6)244 A Repülésbiztonság-irányítási Rendszer működését a légiközlekedési hatóság ellenőrzi. Ennek keretében a légiközlekedési hatóság jogosult a kiadott engedélyek felfüggesztésére vagy visszavonására.

VII. Fejezet245

Légiközlekedési bírság, zajvédelmi díj246

66/A. § (1)247 A törvényben, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban és közösségi rendeletben előírt

a) légiközlekedési, légiközlekedéssel összefüggő tevékenységre,

b) légijármű lajstromozására, nyilvántartására, üzemben tartására, biztosítására,

c) légiközlekedési akadályra,

d) nyilvános repülőrendezvényre,

e) szakszolgálati tevékenységre,

f) adatszolgáltatásra, tájékoztatásra, bejelentésre,

g) légiközlekedés védelmére,

h) zajkorlátozásra

vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben – a légiközlekedési bírság kivetésének részletes szabályairól és a beszedett bírság összegének felhasználási rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint – 100 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki. A bírság kiszabásáról szóló határozattal szemben előterjesztett jogorvoslatnak a bírság megfizetésére nincs halasztó hatálya.

(2)248 A bírságolással kapcsolatos eljárást:

a)249 a légiközlekedési hatóság,

b) az (1) bekezdés g) pontjába tartozó esetekben – amennyiben az eljárás a rendőrségnél indult – a rendőrség

folytatja le.

(2a)250 A bírság összegét a jogsértés által érintettek körének nagyságára, a jogsértés súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, a jogsértés veszélyességére vagy károsító hatására, a bekövetkezett kár mértékére, a helyreállíthatóság lehetőségére és a jogsértéssel elért jogtalan előny mértékére tekintettel kell meghatározni.

(3) A bírság ismételten is kiszabható.

(4)251

(5)252 A bírság kivetésének részletes szabályait és a beszedett bírság összegének felhasználási rendjét a miniszter a rendészetért, valamint az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve rendeletben állapítja meg.253

(6)254 Nyilvános repülőtér üzemben tartója e törvényben, valamint a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendeletben előírt tennivalók ellátásához szükséges anyagi fedezet biztosítása érdekében a repülőtér-használat díjának elemei között a zajt okozó légijárművek járatóival szemben zajvédelmi költségeit érvényesítheti.

(7)255 Amennyiben a repülőterek környezetében kijelölt zajgátló védőövezetekben a külön jogszabály szerint szükséges zajvédelmi intézkedések végrehajtását a repülőtér üzemeltetője a légiközlekedési hatóság által évente felülvizsgált és jóváhagyott program alapján hajtja végre, a repülőtér-használati díjak között – elkülönítetten – zajvédelmi díjat köteles felszámítani. A felszámítandó zajvédelmi díj mértékét a légiközlekedési hatóság határozatban állapítja meg.

(8)256 A zajvédelmi díj mértékét a felszállásra és leszállásra külön kell meghatározni oly módon, hogy az arányos legyen a Chicagói Egyezmény külön jogszabállyal kihirdetett 16. függeléke 1. kötetének előírásai szerint a légijármű zajbizonyítványában tanúsított, effektív érzékelt zajszintből (EPN dB) számított zaj energiával. Felszállásnál az átrepülési (flyover) vonatkozási pontra megadott zajértéket (Ld), leszállásnál a megközelítési (approach) és az oldalsó (lateral) vonatkozási pontra adott zajértékek számtani átlagát (La) kell figyelembe venni. A zajértékekből számított zajenergia 10(0,1Li), ahol Li egyenlő felszállásnál az Ld-vel, leszállásnál La-val. Magasabb zajvédelmi díjtételt kell alkalmazni a repülőtér éjszakai használata esetén.

(9)257 A nyilvános repülőtérnek a repülőtér-használatra vonatkozó díjszabásában a zajvédelmi díjat a repülőtér használói számára közzé kell tenni.

(10)258 A zajvédelmi díj (7) bekezdés szerinti felszámításából befolyt összeg csak zajvédelmi intézkedésekre, a zajgátló övezet környezeti állapotát javító, a környezeti állapot ellenőrzését, az érintettek tájékoztatását szolgáló intézkedésekre használható. A zajvédelmi díjból származó bevételt, illetve a környezetvédelmi célú felhasználásokat a repülőtér üzemben tartója köteles elkülönítve nyilvántartani, és a bevételekről, a megtett intézkedésekről évente tájékoztatni az illetékes légiközlekedési hatóságot. A zajvédelmi célú bevétel felhasználásának részletes jogcímeit, a nyilvántartás és tájékoztatás tartalmát, rendjét az illetékes légiközlekedési hatóság a felszámítandó zajvédelmi díjat megállapító határozatban írja elő.

(11)259 A zajvédelmi díj jogcímén beszedett összeg a zajvédelmi intézkedésre kötelezettet illeti meg abban az esetben is, ha a beszedő nem azonos a repülőtér üzemben tartójával. A zajvédelmi költségek fedezetéül szolgáló díjelem meghatározásának módjáról, mértékéről, átadásának részleteiről a díjat beszedőnek és a zajvédelmi intézkedésekre kötelezettnek kell megállapodnia.

(12)260

(13)261 A zajvédelmi díj megállapításának részletes szabályait és a beszedett díj összegének felhasználási rendjét a miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve rendeletben állapítja meg.

66/B. §262 (1) Nincs helye hivatásos katasztrófavédelmi szerv általi bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta két év eltelt (elévülés).

(2) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabott bírság kivetésével és behajtásával kapcsolatos hatósági eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Ugyanazon jogszabálysértésért a légiközlekedési hatóság és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv bírságot nem szabhat ki.

(4)263 Az e törvény 3/F. §-a alapján kiszabott és beszedett bírság a központi költségvetés központosított bevételét képezi. A bírságot a befizetés elmulasztása esetén adók módjára kell behajtani.

HATODIK RÉSZ

A LÉGIKÖZLEKEDÉS VÉDELME

67. § (1)264 A légiközlekedés védelme – a légiközlekedés elleni jogellenes cselekmények megelőzése és a jogellenes cselekmények felszámolása – a repülőterekre, a légi fuvarozókra, és az egyéb légiközlekedésben érintett szervezetekre, valamint személyekre terjed ki.

(2)265 A légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatokat a nyilvános repülőtér üzemben tartója látja el. E feladatok ellátására a nyilvános repülőtér üzemben tartója biztonsági szolgálatot vagy biztonsági őrséget hoz létre vagy bíz meg.

(2a)266 Amennyiben a nyilvános repülőtér üzemben tartója a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatait nem a légiközlekedés védelmével kapcsolatos jogszabályban és uniós rendeletben előírtak szerint látja el, a védelmi ellenőrzést és a (2) bekezdés alapján létrehozott biztonsági szolgálat vagy biztonsági őrség feladatait a nyilvános repülőtér üzembentartójától a rendőrség a szükséges mértékben, részben vagy egészben átveszi. A feladatok átvétele kapcsán a rendőrségnél felmerült indokolt költségeket a nyilvános repülőtér üzemben tartója köteles a rendőrségnek utólag, a költség felmerülését követő hónap huszadik napjáig megtéríteni. A nyilvános repülőtér üzemben tartója az átvett feladatok elvégzéséhez szükséges infrastruktúrát a feladatok átvételekor a rendőrség rendelkezésére bocsátja. A légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatok rendőrség általi átvételének szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(2b)267 Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek légiközlekedés védelmével kapcsolatos tevékenységét a rendőrség és a légiközlekedési hatóság a Kormány által rendeletben meghatározottak szerint felügyeli és ellenőrzi.

(3)268 A légiközlekedés védelmének költségeit az állam, a repülőtér, valamint a légitársasági légijármű üzemben tartója – jogszabályban meghatározott módon és mértékben – közösen viselik. A költségek a repülőtér használóira és a légiutasokra átháríthatók.

(4)269 A tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlag szerint az évente 250 000 utas feletti forgalmat bonyolító nemzetközi kereskedelmi repülőtér üzemben tartója a légiközlekedési hatóságnak felügyeleti díjat köteles fizetni. A felügyeleti díj éves mértéke – a forgalmi statisztika szerinti utasszám alapján – utasonként 50 forint – de maximum évi 500 millió forint – melyet negyedéves részletekben, az adott negyedév forgalmi statisztikai adatai alapján a negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig forintban kell a légiközlekedési hatóság számlájára átutalni. A maximumként megállapított díj összege 2012-től kezdődően a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos fogyasztói árindex mértékével évente automatikusan növekszik.

(5)270 A felügyeleti díjat a légiközlekedési hatóság csak a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggésben használhatja fel.

(6)271 A légiközlekedés védelme érdekében a kormány által rendeletben meghatározott repülőtér, a léginavigációs szolgálatot ellátó szervezet, valamint a légijármű karbantartó és javító szervezet létesítményeinek nyilvánosság számára hozzá nem férhető zárt területére – kivéve a repülőtér esetében az utasra a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételek teljesülésének eseteit – belépő személy sikeres védelmi háttérellenőrzést követően vagy sikeres védelmi háttérellenőrzésen átesett személy kíséretével léphet be. A földi kiszolgálási tevékenységet végző gazdálkodó szervezet, meghatalmazott ügynök, ismert szállító, listás szállító, biztonsági vállalkozás, fedélzeti ellátmány meghatalmazott beszállítója, fedélzeti ellátmány ismert beszállítója, repülőtéri készlet ismert beszállítója által légiközlekedés-védelmi ellenőrzést végző személy csak sikeres védelmi háttérellenőrzés után végezhet légiközlekedés-védelmi ellenőrző tevékenységet. A védelmi háttérellenőrzés a belépésre jogosultság fennállása, illetve a védelmi ellenőrző tevékenység végzésének időtartama alatt megismételhető.

(6a)272 A (6) bekezdésben nem említett esetekben, a repülőtér nyilvánosság számára hozzá nem férhető zárt területére kíséret nélkül belépő vagy ott tartózkodó személyek ellenőrzését a rendőrség végzi.

(7)273 A polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott repülőtér azon területére, ahol a belépés korlátozott (a továbbiakban: zárt terület) kizárólag utasként vagy kísérettel léphet be és a légiközlekedés területén – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – nem foglalkoztatható

a) aki büntetett előéletű,

b)274 az a külföldi állampolgár, aki a magyarországi tartózkodás szabályait megszegi, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudja igazolni, illetve aki a schengeni információs rendszerben körözés hatálya alatt áll,

c) aki bűntett vagy háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel büntetendő vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás alatt áll, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig,

d) aki ezzel nemzetbiztonsági érdeket sért,

e)275 aki esetében a védelmi háttérellenőrzést 5 évre visszamenőleg a hatóságok nem tudják végrehajtani,

(8)276

(9)277 A rendőrség a légiközlekedés védelme és a védelmi háttérellenőrzés céljából jogosult kezelni és közvetlen hozzáféréssel átvenni a bűntettesek nyilvántartásából, a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartásából, a büntetőeljárás alatt állók nyilvántartásából, az idegenrendészeti nyilvántartásból és a schengeni információs rendszer körözési adatbázisából, valamint a repülőtér üzemeltetője által kiadott repülőtéri belépőkártyák, továbbá a személyek és gépjárművek repülőtéri mozgásának nyilvántartására szolgáló nyilvántartásból a (7) bekezdés a)–e) pontjaiban meghatározott feltételekre vonatkozó adatokat, valamint az arra vonatkozó adatokat, hogy az igazolás alanya nem áll-e a munkakörének megfelelő foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt

a) a repülőtér zárt területére való belépést megelőző, illetve azt követő ellenőrzés során,

b) annak ellenőrzése céljából, hogy a foglalkoztatott személy foglalkoztatására irányuló jogviszonya létesítésekor és annak fennállása alatt rendelkezik-e a feltételekkel.

(10)278 A (9) bekezdés alapján átvett adatokat a rendőrség a légiközlekedés védelme és a közbiztonsági feltételek vizsgálatára irányuló ellenőrzés befejezéséig, az ellenőrzés során feltárt adatok alapján indult hivatalbóli eljárás esetén az eljárás jogerős befejezéséig kezelheti. A rendőrség a (9) bekezdésben meghatározott adatokat a repülőtér zárt területére való belépés ellenőrzésének időtartamáig kezelheti. A légiközlekedési hatóság, illetve a katonai légügyi hatóság az eljárásában a kizáró ok fennállásának tényére vagy hiányára vonatkozó adatokat kezelheti az eljárása jogerős befejezéséig.

(11)279 A rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal a (7) bekezdésben meghatározott ellenőrzés alapján felmerülő kizáró ok fennállásának tényéről vagy annak hiányáról a repülőtér zárt területére belépésre jogosító engedélyt kiállító szervet tájékoztatja.

(12)280 A védelmi ellenőrzést végzők vizsgáztatását a rendőrség végzi.

67/A. §281 (1) A 67. § (3) bekezdés alapján a légiutasoktól szedett díj a légiközlekedés-védelmi feladatok ellátására használható fel. A díj felhasználásának jogszerűségét a rendőrség a légiközlekedési hatóság bevonásával ellenőrzi.

(2) A díj felhasználására az üzemben tartó a légiközlekedési hatóság és a rendőrség jóváhagyásával előzetes éves felhasználási tervet készít, és a díj felhasználásáról részletes nyilvántartást vezet.

(3) A rendőrség a díj felhasználását korlátozza vagy megtiltja, továbbá elrendeli a díj általa meghatározott, a szervezeten belüli légiközlekedés-védelmi feladatokra történő felhasználását, amennyiben megállapítja, hogy azt a nyilvános repülőtér üzembentartója nem az (1) bekezdésben meghatározott célra használta fel.

(4) A rendőrség a beszedett és az ellenőrzés alapján nem a légiközlekedés-védelmi feladatok ellátására fordított díj összegének ismételt, a rendőrség által meghatározott légiközlekedés-védelmi feladatok céljára való felhasználására kötelezi a nyilvános repülőtér üzembentartóját.

(5) A rendőrség a (3) bekezdés alapján jár el, akkor is, ha a nyilvános repülőtér üzembentartója a légiközlekedési hatóság, illetve a Bizottság légiközlekedés-védelmi minőségbiztosítási ellenőrzése során feltárt hiányosságok kijavítását a légiközlekedési hatóság által megadott határidőre nem vagy nem megfelelő módon hajtotta végre.

68. § (1)282 A Kormány Légiközlekedés Védelmi Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság) hoz létre.

(2)283 A légijármű, illetve a repülőtér elleni jogellenes cselekmény erőszakos felszámolása az élet- és vagyonbiztonság elsődlegességének biztosításával történhet. Ennek során a külön jogszabályban megjelölt szervek – kivéve, ha a késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna – kötelesek a légijármű, illetve a repülőtér üzemben tartóját a döntés-előkészítésbe bevonni, az üzemben tartó pedig köteles az illetékes szervekkel együttműködni.

(3)284 Ha Magyarország területén külföldi légijármű ellen követnek el jogellenes cselekményt, vagy ha a jogellenes cselekménnyel érintett magyar légijárművön külföldi állampolgárok is tartózkodnak, a helyzet felszámolása csak a vonatkozó nemzetközi szerződésekben foglaltakkal összhangban történhet.

(4)285 A légiközlekedés védelmének szabályait, a Bizottság összetételét, jogkörét, feladatait és működésének rendjét a Kormány rendeletben határozza meg.286

HETEDIK RÉSZ

A BIZTOSÍTÁS

69. § (1)287 A nyilvános repülőtér, a lajstromba bejegyzett polgári légijármű, a lajstromozásra nem kötelezett polgári légijármű üzemben tartása, valamint polgári légiforgalmi irányító szolgálat által légiforgalmi irányítói tevékenység– harmadik személynek okozott kár megtérítése céljából – felelősségbiztosítási fedezet fennállása esetén végezhető. A nyilvános repülőterek esetében a felelősségbiztosítási fedezet összegét a tárgyévet megelőző három év statisztikai adatai alapján számított átlagos éves utasforgalom alapján kell megállapítani.

(2)288 Nyilvános repülőtér üzemben tartására, továbbá polgári légiforgalmi irányító szolgálat által légiforgalmi irányítói tevékenység ellátására, valamint légiközlekedési tevékenység végzésére a 22. § szerinti, a légiközlekedési hatóság hatáskörébe tartozó engedély megadásához és érvényben tartásához a kérelmezőnek megfelelő felelősségbiztosítási fedezettel kell rendelkeznie. A gazdasági célú légiközlekedési tevékenység (71. § 27. pont) végzésére vonatkozó engedély abban az esetben adható, illetve tartható érvényben, ha a kérelmező az 1008/2008/EK rendelet 11. cikkének megfelelően felelősségbiztosítással rendelkezik.

(3)289 A kötelező felelősségbiztosítás az üzemben tartó által a légijármű vezetésével vagy a fedélzeten egyéb szolgálat teljesítésével megbízott személyek által feladatuk ellátása során harmadik személynek okozott károk megtérítésére is kiterjed.

70. § A kötelező felelősségbiztosítás szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.290

NYOLCADIK RÉSZ

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

71. § A törvény alkalmazásában

1.291 állami célú légiközlekedés: a honvédelmi, vámhatósági, rendőrségi és határőrizeti célú légiközlekedés;

2.292 állami légijármű: a honvédelmi, vámhatósági, rendőrségi és határőrizeti szervek céljára szolgáló légijármű;

3.293 ellenőrzött repülőtér: olyan repülőtér, ahol a repülőtéri forgalom részére légiforgalmi irányító szolgálatot nyújtanak;

4. légiforgalom: a levegőben vagy a repülőtér munkaterületén légijárművel végrehajtott valamennyi mozgás;

5. légijármű: bármely szerkezet, amelynek légkörben maradása a levegővel való olyan kölcsönhatásból ered, amely más, mint a földfelszínre ható légerők hatása

6. légijárművel végzett egyéb gazdasági tevékenység: az ellenszolgáltatásért, légijárművel végzett — légi személyszállításnak vagy légi fuvarozásnak nem minősülő — különleges tevékenység (pl. a légi mező- és erdőgazdasági szórótevékenység, a külső felfüggesztésű teheremelés és szállítás, a polgári célú légi felderítés és megfigyelés, a légi hirdetés, valamint a bajba jutott légijármű felkutatása és mentése);

7. légijármű-vezető: az a személy, aki a légijárművet repülés közben irányítja és a kormányait kezeli;

8. légiközlekedés: légijárművel a légtérben való közlekedés (helyváltoztatás), ideértve a légijárműnek a repülési feladata végrehajtásához szükséges földi vagy vízi mozgást is;

9. légiközlekedési szakszemélyzet: az a légiközlekedési vagy légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet folytató személy, akinek a tevékenysége a légiközlekedés biztonságát befolyásolhatja;

10. légiközlekedési tevékenység:

a)294 a légijárművel végzett személyszállítás és árufuvarozás (ideértve a postai küldemények fuvarozását),

b) a légijárművel folytatott munkavégzés (pl. teheremelés, mező-, erdő- és vízgazdálkodási célú repülés),

c)295 a bajba jutott vagy eltűnt légijármű megsegítésére, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenység ellátására irányuló kutató-mentő repülés,

d) a légijárművel végzett egészségügyi mentőrepülés,

e)296 a légijármű sport-, valamint magáncélú alkalmazása,

f) a vállalati célú légiközlekedés,

g) a légiközlekedési szakszemélyzet gyakorlati repülő kiképzése,

h)297 a légvédelmi készenléti repülések kivételével az állami légijárművel végzett repülés;

11. légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz: jogszabályban meghatározott, légijárműnek nem minősülő, a légiközlekedést elősegítő, illetőleg kiszolgáló berendezés, gép vagy szerkezet, amely a légiközlekedés biztonságára hatást gyakorolhat;

12. légiközlekedéssel összefüggő tevékenység:

a)298 a légijármű, légijármű komponens, valamint a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártása, valamint karbantartása,

b) a légijármű bérbeadása,

c) a légiközlekedési szakszemélyzet szakirányú földi képzése,

d) a repülőtér és a légiközlekedést kiszolgáló földi létesítmények létesítése, fenntartása, üzemben tartása,

e)299 a léginavigációs szolgálat és légiforgalmi szolgáltatások ellátása,

f)300 a légijármű földi kiszolgálása;

13. léginavigációs berendezés: a légijármű helyzete és útvonala meghatározásának eszköze;

14. légisport: légijárművel folytatott, nem gazdálkodási célú sporttevékenység;

15. nyilvános repülőrendezvény: légibemutató vagy verseny, melynek látogatására a meghívás propaganda vagy hirdetés útján történik;

16. polgári légijármű: a nem állami légijármű;

17. rádióberendezés: a légiközlekedéssel kapcsolatban a légijárművön vagy a földön alkalmazott minden, rádióhullámok segítségével működő berendezés;

18. repülés tartama: az az időtartam, amely akkor kezdődik, amikor az első személy a repülés megkezdésének szándékával a légijármű fedélzetére lép és akkor végződik, amikor a légijármű fedélzetét az utolsó ilyen személy elhagyta;

19. repülőtér: szárazföldön vagy vízen kijelölt terület (ideértve valamennyi, a területhez tartozó épületet, felszerelést és berendezést), amely egészében vagy részben a légijárművek indulására és érkezésére, valamint felszíni mozgására szolgál.

20. üzemben tartó: légijármű, illetőleg légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz vagy repülőtér működését szervező, fenntartó felelős természetes vagy jogi személy;

21. vállalati célú légiközlekedés: gazdálkodó szervezet tulajdonát képező, általa bérelt, lízingelt légijármű nem közvetlenül gazdasági célból folytatott légiközlekedési tevékenysége.

22. repülőtéri munkaterület: légijárművek fel- és leszállására, gurulására kialakított terület, az előterek kivételével.

23.301 földi kiszolgálás: a repülőtéren a repülőtér-használóknak nyújtott, külön jogszabályban meghatározott tevékenység;

24.302 légifuvarozó: az, aki a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység végzésére jogosult;

25.303 légtérrendészeti feladat: harcászati repülőgép alkalmazása békeidőben a légtér-szuverenitás védelme és a légiközlekedés szabályainak betartása érdekében;

26.304 nemzetbiztonsági érdek: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 74. §-ának a) pontjában meghatározott érdek;

27.305 gazdasági célú légiközlekedési tevékenység: személyek, áruk és postai küldemények ellenérték fejében légi úton történő továbbítása;

28.306 légvédelmi készenléti repülés: a légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó állami légijárművek valós és gyakorló repülése;

29.307 légi cél: azon légijármű, amely vonatkozásában a légvédelmi készenléti szolgálat számára elfogási feladat került meghatározásra.

30.308 légijármű komponens: a légijármű hajtóműve (beleértve a segédhajtóművet is), légcsavarja, alkatrésze vagy berendezése,

31.309 karbantartás: légijármű, légijármű komponens vagy légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz nagyjavítása, kisjavítása, ellenőrző vizsgálata, alkatrészpótlása, átalakítása, hibaelhárítása, vagy ezek kombinációja, kivéve a légijármű repülés előtti ellenőrzését.

32.310 magyar légtér: Magyarország feletti légtérnek a légiközlekedés számára – a mindenkori legfejlettebb technikai színvonal alapján – fizikailag igénybe vehető magasságig terjedő része.

71/A. §311

KILENCEDIK RÉSZ

VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

72. §312 A légiközlekedési hatóság a nyilvános repülőterekre vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott – adatokat és a légiközlekedésre vonatkozó tájékoztatásokat, továbbá a 41. § szerinti díjat Magyarország légiforgalmi tájékoztató kiadványában (AIP) rendszeresen közzéteszi.

72/A. §313 Az Európai Légiközlekedés Biztonsági Ügynökségben való magyar képviselet biztosításáról, az ügyek viteléről és a döntések végrehajtásáról a miniszter gondoskodik.

73. §314 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a légiközlekedési hatóság feladat- és hatáskörét,

b) a katonai légügyi hatóság feladat- és hatáskörét,

c) a nemzetközi repülések végrehajtásával összefüggésben a repülőterek igénybevételének általános szabályait,

d) a lajstromba vétel feltételeit, a bejegyzés tartalmának, módosításának és törlésének a szabályait,

e) az üzemben tartási engedély kötelező tartalmi elemeit,

f) a légiközlekedési, valamint a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységekre vonatkozó engedély tartalmával összefüggő általános szabályokat,

g) a polgári légijármű és a polgári légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, javításának és karbantartásának általános szabályait,

h) a légiközlekedési szakszemélyzet tagjainak körét, akiknek képzéséhez a légiközlekedési hatóság engedélye szükséges, továbbá a képzési engedély tartalmára vonatkozó általános szabályokat,

i) a bérbeadott légijármű üzemben tartásával kapcsolatos általános szabályokat,

j) a nemzetközi repülőtérré nyilvánítás szabályait,315

k) a polgári légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassági bizonyítványa felfüggesztésének és bevonásának általános szabályait,

l) a légialkalmassági bizonyítvány kötelező tartalmi elemeit, valamint az üzemben tartónak a légialkalmasság fenntartásával és igazolásával összefüggő általános feladatait,

m)316 a polgári légiközlekedési balesetek áldozataira és azok hozzátartozóira vonatkozó segélynyújtásról szóló nemzeti vészhelyzeti tervre és a légitársasági segélynyújtási tervre vonatkozó szabályokat,

n) a légvédelmi készenléti gyakorlórepülések végrehajtásának általános szabályait,

o)317 a légijármű fel- és leszállásának, valamint a leszállóhely létesítésének engedélyezésére vonatkozó szabályokat,318

p) a külföldi szakszolgálati engedélyek elfogadásának általános szabályait és a gazdasági célú légiközlekedési tevékenység ellátásához a szakszolgálati engedéllyel rendelkező által teljesítendő általános feltételeket,

q) a légijármű parancsnoka kijelölésének módját, valamint a légijármű parancsnokának a repülés megkezdésével összefüggő általános feladatait,

r) a magyar légtér igénybevételének, felügyeletének, az igénybevétel korlátozásának és tiltásának a szabályait,

s) a 10. § (1) bekezdésében meghatározott eseteket és a magyar légtér jogosulatlan igénybevétele esetén követendő eljárás szabályait,

t) a légi személyszállítás – ezen belül a diplomáciai és a konzuli poggyászszállítás –, a légi árufuvarozás, a légimenetjegy-árusítás, a veszélyes áruk, hadianyagok és hadifelszerelések továbbításának szabályait,

u) a repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének, továbbá a biztonsági, akadálymentes és a zajgátló védőövezet kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének a szabályait,319

v) a légiközlekedés védelmének szabályait, a Bizottság összetételét, jogkörét, feladatait és működésének rendjét,320

w) a kötelező felelősségbiztosítás szabályait,

x) a tagállamok és harmadik országok közötti légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások tárgyalásáról és végrehajtásáról szóló, 2004. április 29-i 847/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikke szerinti elosztási eljárás szabályait,321

y)322 a bajba jutott vagy eltűnt légijárművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő szolgálat szervezetét, működésének, fenntartásának, riasztásának és a mentéssel járó költségek viselésének a rendjét, e tevékenységek engedélyezésére vonatkozó szabályokat, valamint323

z) a lajstromozásra nem kötelezett légijárművekkel kapcsolatos feladatokat, amelyeket nem közigazgatási feladat ellátására létrehozott szervezet lát el, továbbá az azokkal kapcsolatos eljárási szabályokat,

aa)324 a veszélyes áruk légi szállításra történő előkészítésére, valamint a légi úton beérkezett veszélyes áruk nem közvetlenül légi úton történő továbbítására vonatkozó jogszabályi előírások betartásának a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által végzett ellenőrzésére és bírság kivetésére vonatkozó egységes eljárás szabályait, továbbá az e törvény alapján az egyes szabálytalanságokért a hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabható bírságok összegét, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályait,

bb)325 a légiközlekedés tekintetében az európai és a nemzeti kritikus infrastruktúrák azonosítás kritériumrendszerének, kritikus infrastruktúrává történő kijelölésnek, érzékeny információ védelmének, kapcsolattartás és jelentéstételi kötelezettségek rendjének, valamint európai kritikus infrastruktúra kijelölése esetén annak védelmének, a kritikus infrastruktúrákra vonatkozó előírások ellenőrzési rendjének, az előírások megsértése esetén alkalmazható jogkövetkezmények részlet szabályait.

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki

a) a légiközlekedési hatóságot vagy hatóságokat,326

b) a katonai légügyi hatóságot vagy hatóságokat,

c) a közlekedésbiztonsági szervet vagy szerveket, valamint

d) az állami közlekedésbiztonsági szervet vagy szerveket.327

(3)328 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatok rendőrség általi átvételének és a rendőrség indokolt költségei megtérítésének szabályait rendeletben állapítsa meg.

73/A. §329 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket.330

74. §331 (1) Felhatalmazást kap

a)332 az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzés feltételeinek a részletes szabályait,333

b) a miniszter, hogy a légiközlekedés biztonságos és zavartalan végrehajtását biztosító léginavigációs, távközlő, meteorológiai és egyéb berendezések létesítésének, megváltoztatásának, megszüntetésének, üzemben tartásának a részletes szabályait, valamint hatósági felügyeletének szabályait és rendjét,334

c)335 a miniszter, hogy – az állami repülések céljára szolgáló repülőtér kivételével – Magyarország területén lévő repülőtereket használó légijárművek földi ellenőrzései végrehajtásának a részletes szabályait,336

d) az egészségügyért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben az ország területére légiközlekedési úton bejutó fertőző betegségek megelőzése érdekében történő ideiglenes korlátozások szabályait,

e)337

f)338 a miniszter, hogy a 6. § (5) bekezdésében említett repülőmodellek és repülőeszközök körét és engedélyezésük részletes szabályait,

g)339 az egészségügyért felelős miniszter, hogy az agrárpolitikáért felelős miniszterrel és a miniszterrel egyetértésben a közegészségügyi légi beavatkozás szabályait,

h)340 az agrárpolitikáért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a légi személyszállítással és a légi árufuvarozással összefüggő növény-egészségügyi szabályokat,

i)341 a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a honvédelemért felelős miniszterrel, valamint az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a repülésmeteorológiai tájékoztatások és előrejelzések szolgáltatásával, ellenőrzésével, ezek díjazása és költségei megosztásával összefüggő feladatok rendjét és szabályait,342

j) a miniszter, hogy a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben a motoros légi járművek zajkibocsátásának korlátozására vonatkozó szabályokat,343

k) a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a légtér-igénybevételi díj fizetésének feltételeit, mértékét és a díj fizetése alóli mentesség eseteit,344

l) a miniszter, hogy a polgári légiközlekedés tekintetében a légiközlekedési szakszemélyzet körét, a szakszemélyzetre vonatkozó részletes szabályokat, a szakszemélyzet képzésének a részletes szabályait, továbbá a szakszolgálati engedélyek fajtáinak, kiadásának, meghosszabbításának, felfüggesztésének és visszavonásának a részletes szabályait, a szakszolgálati engedélyek időbeni hatályát, a szakszolgálati engedélybe tehető bejegyzéseket, a szakszolgálati tevékenység ellátásával összefüggő jogokat és kötelezettségeket, a szakszolgálati engedélyek helyszíni elvételének és visszavonásának a szabályait – a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó szabályok tekintetében az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel egyetértésben –,345

m)346 a miniszter, hogy az érintett önkormányzatok véleményének kikérésével a környezetvédelemért felelős miniszterrel, valamint – állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a honvédelmért felelős miniszterrel – egyetértésben a repülőtér környezetét a repülés káros hatásaival szemben kímélő eljárásokat, a zajszintkövetelményeket és a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket,

n) a miniszter, hogy a honvédelemért felelős miniszterrel – valamint az 5. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában említett esetben a környezetvédelemért felelős miniszterrel is – egyetértésben a magyar légtérnek az 5. §-ban meghatározott részeit, azok típusait és igénybevételük rendjét,347

o) a miniszter, hogy a földi kiszolgálás feltételeinek és engedélyezési rendjének a részletes szabályait,348

p) a miniszter, hogy az egyes légiközlekedési tevékenységek végzésének a részletes szabályait,349

q)350 a rendészetért felelős miniszter, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel, a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszterrel, az adópolitikáért felelős miniszterrel, valamint a miniszterrel egyetértésben a légi közlekedés védelme érdekében a 67. § (6) bekezdésében meghatározott ellenőrzés alá vonható munkavállalók, a repülőtér zárt területére belépő személyek körét, valamint az ellenőrzési eljárás rendjét,351

r)352 a miniszter, hogy a nem gazdasági célú légiközlekedési tevékenységet ellátó légijármű fedélzetén hajózó személyzet, valamint a légiutas-kísérő repülési idejére vonatkozó szabályokat,353

s) a miniszter, hogy a repülőrendezvényekre vonatkozó szabályokat,

t)354 a rendészetért felelős miniszter, hogy – a miniszterrel egyetértésben – a védelmi ellenőrzést végző személyek képzésének és vizsgáztatásának szabályait,

u)355 a rendészetért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a védelmi ellenőrzést végzők felügyeletének és szakmai irányításának a szabályait,

v) a miniszter, hogy a légiforgalmi tájékoztatás rendjét és a légiforgalmi tájékoztató szolgálat ellátásának a szabályait,

w) a miniszter, hogy a lajstromozásra nem kötelezett légijárművel folytatott repülések és az azokkal összefüggő tevékenységek végrehajtásának a szabályait,

x)356 a miniszter, hogy – a rendészetért felelős miniszterrel és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben – Magyarország Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Képzési Programját és Magyarország Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Minőségbiztosítási Programját.

y) a miniszter, hogy a légijárművek és az üzemeltetésük biztonságával kapcsolatos műszaki előírások és adminisztrációs eljárások összehangolása érdekében az egységes légügyi előírások alapján alkalmazandó szabályokat, valamint

z)357 a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a kereskedelmi repülőtér légijármű által történő igénybevételéért fizetendő díj megállapításának elveit és módszereit358

rendeletben állapítsa meg.

(2) Felhatalmazást kap

a) a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a légiközlekedési hatóságok eljárási díjai fizetésének feltételeit, módját és a díj összegét,

b) a miniszter a 19. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben, hogy az üzemben tartás feltételeit, az üzemben tartási engedély kiadásának, felfüggesztésének és visszavonásának a részletes szabályait,

c) a honvédelemért felelős miniszter a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben, hogy a 19. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az üzemben tartás feltételeinek a részletes szabályait, és az üzemben tartási engedély kiadásának, felfüggesztésének és visszavonásának a szabályait,

d)359 a miniszter, hogy a polgári repülés területén közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról, valamint a 91/670/EK tanácsi rendelet, 1592/2002/EK rendelet és a 2004/36/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. február 20-i 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó légijármű, légijármű komponens és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának és karbantartásának a légiközlekedéssel összefüggő részletes szabályait,

e)360 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés tekintetében – a rendészetért felelős miniszter és a 30. § (1) bekezdése szerinti engedélyezés tekintetében a miniszter egyetértésével – a légiközlekedési szakszemélyzet képzésének részletes szabályait, valamint a képzést végző intézetek kijelölését,

f)361 a miniszter, hogy a nyilvános és a polgári célú nem nyilvános repülőtér vonatkozásában – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a 39. § (1) bekezdésében említett tevékenységek részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és üzemeltetés feltételeinek a részletes szabályait,

g)362 a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami repülések céljára szolgáló repülőtér esetében a miniszterrel és a tűzvédelmi feltételek tekintetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben – a zajgátló védőövezetre vonatkozóan a környezetvédelemért felelős miniszterrel is egyetértésben – a 39. § (1) bekezdésében említett tevékenységek részletes műszaki követelményeit, továbbá az üzemben tartás és üzemeltetés feltételeinek a részletes szabályait,

h) a miniszter, hogy a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó esetekben a légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek és típusalkalmassági vizsgálatának a részletes szabályait,

i) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az állami légijármű jelzéseinek és nyilvántartásának részletes szabályait, az állami légijármű és légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz gyártásának, javításának és karbantartásának a légiközlekedéssel összefüggő részletes szabályait, az állami légijármű, illetve a légiközlekedéssel kapcsolatos eszköz típusalkalmassága feltételeinek és típusalkalmassági vizsgálatának a részletes szabályait,

j) a honvédelemért felelős miniszter, hogy az állami célú légiközlekedés tekintetében a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel – a rádiószolgálatok állomáskezelőire vonatkozó szabályok vonatkozásában az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel is – egyetértésben a szakszolgálati engedélyek fajtáinak, szakmai feltételeinek, kiadásának, felfüggesztésének, valamint helyszíni elvételük és visszavonásuk szabályait,363

k)364 a miniszter, hogy egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben a szakszolgálati engedélyek kiadásának egészségügyi feltételeit,

l)365 a honvédelemért felelős miniszter, hogy egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben az állami célú légiközlekedés tekintetében a szakszolgálati engedélyek kiadásának egészségügyi feltételeit,

m) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az állami repülések céljára kijelölt légterekben végrehajtott repülések részletes szabályait,

n) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseinek a részletes szabályait,

o) a miniszter, hogy a polgári légijármű légialkalmassági követelményeinek, légialkalmassági vizsgálatának, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány kiadásának, felfüggesztésének a részletes szabályait, valamint helyszíni elvételének és visszavonásának a szabályait,

p) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel és a rendészetért felelős miniszterrel egyetértésben az állami légijármű légialkalmassági feltételeinek, a légialkalmassági vizsgálat rendjének, a légialkalmassági bizonyítvány kiadásának, felfüggesztésének a részletes szabályait, valamint helyszíni elvételének és visszavonásának a szabályait,

q) a rendészetért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben a szakszolgálati engedély, a légialkalmassági bizonyítvány és a légialkalmassági tanúsítvány rendőr által történő helyszíni elvételének a szabályait,366

r) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a miniszterrel egyetértésben az állami célú légiközlekedés tekintetében a nyilvános repülőrendezvény szabályait,

s)367 a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a légiközlekedés védelme tekintetében a rendészetért felelős miniszter egyetértésével is – és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve a légiközlekedési bírság kivetésének a részletes szabályait és a beszedett bírság összegének felhasználási rendjét,368

t)369 a miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben és a légiközlekedési hatóság által kijelölt zajgátló védőövezet által érintett települési önkormányzatokkal egyeztetve a zajvédelmi díj megállapításának a részletes szabályait és a beszedett díj összegének felhasználási rendjét, valamint

u)370 a miniszter, hogy a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben Magyarország légterében és repülőterein történő repülések végrehajtásának és a légiforgalom irányításának a részletes szabályait

v)371 a miniszter, hogy a repülésbiztonság összehangolt irányítása érdekében szükséges Nemzeti Repülésbiztonsági Programra és a Repülésbiztonság-irányítási Rendszer működtetésére vonatkozó részletes szabályokat

w)372 a honvédelemért felelős miniszter, hogy – a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – az állami szerv által igazolt állami célú nemzetközi repülésekhez és a magyar állami légijárművek nemzetközi repüléseihez szükséges engedélyezési eljárásrend részletes szabályait.

rendeletben állapítsa meg,

74/A. §373 (1)374 Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a)375 az Európai Parlament és a Tanács 300/2008/EK rendelete (2008. március 11.) a polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

b) az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.) a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről, 16. cikk;

c) az Európai Parlament és a Tanács 549/2004/EK rendelete (2004. március 10.) az egységes európai égbolt létrehozására vonatkozó keret megállapításáról („keretrendelet”), 9. cikk;

d) az Európai Parlament és a Tanács 785/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a légifuvarozókra és légijárművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről, 8. cikk;

e) az Európai Parlament és a Tanács 847/2004/EK rendelete (2004. április 29.) a tagállamok és harmadik országok közötti légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások tárgyalásáról és végrehajtásáról, 5. cikk;

f) az Európai Parlament és a Tanács 2111/2005/EK rendelete (2005. december 14.) a Közösségen belül működési tilalom alá tartozó légi fuvarozók közösségi listájának elfogadásáról és az üzemeltető fuvarozó kiléte tekintetében a légi közlekedés utasainak tájékoztatásáról, valamint a 2004/36/EK irányelv 9. cikkének hatályon kívül helyezéséről, 13. cikk;

g) az Európai Parlament és Tanács 1107/2006/EK rendelete (2006. július 5.) a légijárműveken utazó fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogairól, 16. cikk;

h)376 az Európai Parlament és a Tanács 1008/2008/EK rendelete (2008. szeptember 24.) a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról, 23. cikk;

i)377 a Bizottsági 859/2008/EK rendelete (2008. augusztus 20.) a 3922/91/EGK tanácsi rendeletnek a kereskedelmi célú repülőgépes közlekedési szolgáltatásokra alkalmazandó közös műszaki követelmények és közigazgatási eljárások tekintetében történő módosításáról, Melléklet Q rész,

j)378 a Bizottság 185/2010/EU rendelete (2010. március 4.) a közös légiközlekedés-védelmi alapkövetelmények végrehajtásához szükséges részletes intézkedések meghatározásáról;

k)379 a Bizottsági 255/2010/EU rendelete (2010. március 25.) a légiforgalomáramlás-szervezésre vonatkozó közös szabályok megállapításáról, 15. cikk;

l)380 a Bizottság 285/2010/EU rendelete (2010. április 6.) a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről szóló 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról;

m)381 a Bizottság 691/2010/EU rendelete (2010. július 29.) a léginavigációs szolgálatok és a hálózati funkciók teljesítményrendszerének megállapításáról, valamint a léginavigációs szolgálatok ellátására vonatkozó közös követelmények megállapításáról szóló 2096/2005/EK rendelet módosításáról, 12. cikk;

n)382 a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvénnyel együtt, a polgári légiközlekedési balesetek és repülőesemények vizsgálatáról és megelőzéséről és a 94/56/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 20-i 996/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.

(2) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 96/67/EGK irányelve (1996. október 15.) a közösségi repülőterek földi kiszolgálási piacára való bejutásról – a földi kiszolgálás feltételeiről és engedélyezésének rendjéről szóló 7/2002. (I. 28.) KöViM rendelettel együtt;

b)383 a Tanács 2000/79/EK irányelve (2000. november 27.) az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA), az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF), az Európai Közforgalmú Pilóták Szövetsége (ECA), az Európai Regionális Légitársaságok Szövetsége (ERA) és a Légiszállítók Nemzetközi Szövetsége (IACA) által kötött, a polgári repülésben dolgozó utazó munkavállalók munkaidejének szervezéséről szóló európai megállapodásról – a polgári repülés hajózó személyzete egyes tagjainak repülési idejéről szóló 44/2009. (IX. 4.) KHEM rendelettel együtt;

c) az Európai Parlament és a Tanács 2004/36/EK irányelve (2004. április 21.) a harmadik országok közösségi repülőtereket használó légijárműveinek biztonságáról, a 3. cikk kivételével;

d)384 a Tanács 2004/82/EK irányelve (2004. április 29.) a fuvarozóknak az utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről, 3. és 6. cikk;

e)385 Az Európai Parlament és a Tanács 2009/12/EK irányelve (2009. március 11.) a repülőtéri díjakról.

75. § (1)386 Ez a törvény 1996. július 1. napján lép hatályba.

a)–b)387

(2)–(4)388

1

A törvényt az Országgyűlés az 1995. november 14-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1995. november 30.

2

A preambulum a 2011: CCI. törvény 107. § a) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

Az Lt. 1. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az Lt. 1. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az Lt. 1. §-ának (3) bekezdését a 2004: XXV. törvény 44. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az Lt. 1/A. §-át és alcímét a 2001: CIX. törvény 14. §-a iktatta a szövegbe.

7

Az Lt. 2. § (1) bekezdésének i) pontja a 2000: CXXVII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

8

Az Lt. 2. § (1) bekezdésének k) pontja a 2008: C. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az Lt. 2. § (1) bekezdés m) pontja a 2010: CLXXII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az Lt. 2. § (1) bekezdés o) pontját a 2010: CLXXII. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

11

Az Lt. 2. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének c) pontját a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

Az Lt. 2. § (2) bekezdésének d) pontja a 2005: LXI. törvény 1. §-ával megállapított, a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

14

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének e) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének f) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az Lt. 2. §-a (2) bekezdésének g) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

17

Az Lt. 2. § (2) bekezdésének h) pontja a 2008: C. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az Lt. 3. §-ának (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az Lt. 3. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 130. § c) pontja szerint módosított szöveg.

20

Az Lt. 3. §-ának (3) bekezdése a 2007: XLV. törvény 11. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

22

Az Lt. 3. § (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

23

Az Lt. 3. §-a (4) bekezdésének c) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

24

Az Lt. 3. §-a (4) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 89. § (1) bekezdésének e) pontja és a 2007: XC. törvény 21. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

25

Az Lt. 3. § (5) bekezdését a 2011: CXXVIII. törvény 93. §-a iktatta be.

26

Az Lt. 3/A. §-át a 2001: CIX. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.

27

Az Lt. 3/A. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

Az Lt. 3/A. § új (2) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatta. Az Lt. 3/A. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

Az Lt. 3/A. § új (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatta.

30

Az Lt. 3/A. § (4) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

31

Az Lt. 3/A. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

32

Az Lt. 3/A. § eredeti (2) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése. Az Lt. 3/A. § (6) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

33

Az Lt. 3/A. §-ának (3) bekezdését a 2007: XLV. törvény 12. §-a iktatta be. Az Lt. 3/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 1. § (2) bekezdése, szövege a 2009: CLV. törvény 42. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

Lásd a Nemzeti Közlekedési Hatóság szolgálati titokköri jegyzékéről szóló közleményt (HÉ. 2008/44.).

35

Az Lt. 3/A. § (8) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 27. § (4) bekezdése iktatta be.

36

Az Lt. 3/B. §-át a 2002: LXVIII. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2006: CX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

37

Az Lt. 3/B. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

Az Lt. 3/B. § (3) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

39

Az Lt. 3/B. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

40

Az Lt.3/B. § (8) bekezdését a 2011: XCI. törvény 35. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

41

Az Lt. 3/C. §-t a 2005: LXI. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe.

42

Az Lt. 3/C. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

43

Az Lt. 3/C. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

Az Lt. 3/C. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

Az Lt. 3/C. §-ának (4) bekezdése a 2008: C. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

46

Az Lt. 3/C. §-ának új (5) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

47

Az Lt. 3/C. §-ának új (6) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

48

Az Lt. 3/C. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése. A (7) bekezdés a 2009: LVI. törvény 117. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

49

Az Lt. 3/C. § eredeti (6) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése.

50

Az Lt. 3/C. §-a eredeti (7) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése, szövege a 2008: C. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

51

Az Lt. 3/C. § eredeti (8) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 32. § (2) bekezdése. A (10) bekezdést a 2009: LVI. törvény 117. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

Az Lt. 3/D. §-át a 2008: LXXVI. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 115. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

53

Az Lt.3/D. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: XCI. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

54

Az Lt. 3/E. §-át a 2009: CXLVII. törvény 2. §-a iktatta be.

55

Az Lt. 3/E. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

56

Az Lt. 3/F. §-át a 2011: CXXVIII. törvény 94. §-a iktatta be.

57

Az Lt. 4. §-a a 2011: CXCVI. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

58

Az Lt. 5. §-a a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg. Az Lt. 5. §-a eredeti szövegének jelölését a 2007: XLV. törvény 13. §-a (1) bekezdésre változtatta, felvezető szövege ez utóbbi módosító törvény 34. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

60

Az Lt. 5. §-ának (2) bekezdését a 2007: XLV. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

61

Az Lt. 6. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: CLXXV. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

Az Lt. 6. § (4) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

63

Az Lt. 6. § (5) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

64

Az Lt. 7. §-a a 2004: XXV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

65

Az Lt. 7. § (1) bekezdése a 2010: CXXVI. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

66

Az Lt. 7. § (1a) bekezdését a 2010: CXXVI. törvény 63. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXXI. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

67

Az Lt. 7. § (1b) bekezdését a 2010: CXXVI. törvény 63. §-a iktatta be.

68

Az Lt. 7. § (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 5. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

70

Az Lt. 9. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

72

Az Lt. 10. § (2) bekezdése a 2005: LXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

74

Az Lt. 12. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

75

Az Lt. 12. § (5) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 34. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

76

Az Lt. 13. §-a a 2007: CLXXV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

77

Az Lt. 14. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

78

Az Lt. 15. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

80

Az Lt. 15. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

82

Az Lt. 17. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 117. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

83

Az Lt. 18. §-a a 2007: XLV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

84

Az Lt. 19. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

85

Az Lt. 19. § (3) bekezdése a 2005: LXI. törvény 8. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2010: LXXXII. törvény 41. § (32) bekezdése szerint módosított szöveg.

86

Az Lt. 19. § (4) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

87

Az Lt. 19. §-ának (6) bekezdése a 2007: XLV. törvény 15. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

89

Az Lt. 20. § (1) bekezdése a 2005: LXI. törvény 9. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2010: LXXXII. törvény 41. § (32) bekezdése szerint módosított szöveg.

90

Az Lt. 20. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

91

Az Lt. 20. § (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

92

Az Lt. 20. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. és 117. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

93

Az Lt. 20/A. §-át a 2009: LVI. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

94

Az Lt. 20/A. § (1) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

95

Az Lt. 20/A. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

96

Az Lt. 20/A. § (6) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

97

Az Lt. 20/B. §-át a 2009: LVI. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

98

Az Lt. 20/B. § (1) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

99

Az Lt. 21. §-a a 2007: XLV. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

100

Az Lt. Harmadik része III. Fejezetének címe a 2004: XXV. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

Az Lt. 22. §-a a 2008: C. törvény 18. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

102

Az Lt. 23. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. Az Lt. 23. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

103

Az Lt. 23. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 115. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

104

Az Lt. 23. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: LVI. törvény 115. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

105

Az Lt. 23. §-ának (2) bekezdése a 2004: XXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

106

Az Lt. 23. § (3) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: LXIII. törvény 10. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

Az Lt. 23. §-ának (5) bekezdését a 2004: XXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

108

Az Lt. 23. §-ának (6) bekezdését a 2004: XXV. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

109

Az Lt. 23/A. §-át a 2004: XXV. törvény 15. §-a iktatta be.

110

Az Lt. 23/B. §-át a 2009: CXLVII. törvény 6. §-a iktatta be.

111

Az Lt. 23/B. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

112

Az Lt. 23/C. §-át a 2009: CXLVII. törvény 6. §-a iktatta be.

113

Az Lt. 24. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

114

Az Lt. 24. § (2) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

115

Az Lt. 24. §-ának (3) bekezdése a 2001: CIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

116

Az Lt. 25. § (1) bekezdésének második mondatát a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

117

Az Lt. 25. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

118

Az Lt. 26. § (1) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

119

Az Lt. 26. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

120

Az Lt. 26/A. §-t a 2009: CXLVII. törvény 8. §-a iktatta be.

121

Az Lt. 26/A. § (3) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 28. §-a iktatta be.

122

Az Lt. 27. §-a eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2004: XXV. törvény 16. §-a.

123

Az Lt. 27. §-ának (2) bekezdését a 2004: XXV. törvény 16. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

124

Az Lt. 27. § (3) bekezdését a 2005: LXI. törvény 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja.

125

Az Lt. 27/A. §-át megelőző alcímet a 2006: CXXVIII. törvény 5. § (5) bekezdése iktatta be.

126

Az Lt. 27/A. §-át a 2006: CXXVIII. törvény 5. § (5) bekezdése iktatta be.

127

Az Lt. 27/A. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: CIV. törvény 7. § (6) bekezdése, a 2011: CCI. törvény 107. § d) pontja szerint módosított szöveg..

128

Lásd a 2009: CIV. törvénnyel kihirdetett 2007. évi PNR-megállapodást.

129

Az Lt. 27/A. § (1) bekezdésének k) pontját a 2009: CIV. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 107. § d) pontja szerint módosított szöveg.

130

Lásd a 2009: CIV. törvénnyel kihirdetett 2007. évi PNR-megállapodást.

131

Az Lt. 27/A. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIV. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

132

Az Lt. 27/A. § (6) bekezdésének g) pontja a 2009: CIV. törvény 7. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

133

Az Lt. 27/B. §-át a 2007: II. törvény 115. § (1) bekezdése iktatta be.

134

Az Lt. 27/B. § (6) bekezdése a 2011. CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

135

Az Lt. 29. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

136

Az Lt. 29. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

137

Az Lt. 29. §-ának (3) bekezdése a 2007: XLV. törvény 17. §-ával megállapított, valamint a 2008: C. törvény 30. § (5) bekezdésének a) pontja, a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

138

Az Lt. 29/A. §-át megelőző alcímet a 2002: LXVIII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

139

Az Lt. 29/A. §-át a 2002: LXVIII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

140

Az Lt. 30. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

141

Az Lt. 30. § (3) bekezdése a 2002: LXVIII. törvény 11. §-ával megállapított, a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja, a 2007: LXXXII. törvény 13. § (1) bekezdésének 23. pontja, a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

142

Lásd az 5/2003. (II. 1.) HM, a 3/2004. (I. 13.) GKM, a 6/2004. (I. 30.) GKM rendeletet.

143

Az Lt. 31. § a 2010: CLXXII. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

144

Az Lt. 32. §-a a 2011: CLXXV. törvény 103. § a) pontja szerint módosított szöveg.

145

Az Lt. 33. §-ának (1) bekezdése a 2007: XLV. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

146

Az Lt. 34. §-a a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

147

Az Lt. 35. §-a a 2011: CLXXV. törvény 103. § b) pontja szerint módosított szöveg.

148

Az Lt. 36/A. §-át és az azt megelőző alcímet a 2004: XXV. törvény 21. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCVI. törvény 31. § d) pontja.

149

Az Lt. 37. §-át megelőző alcím a 2009: CXLVII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

150

Az Lt. 37. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

151

Az Lt. 37. § (1) bekezdése a) pontjának ad) alpontját a 2001: CIX. törvény 18. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

152

Az Lt. 37. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

153

Az Lt. 37. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

154

Az Lt. 37. § (3) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

155

Az Lt. 37. § (4) bekezdését a 2001: CIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

156

Az Lt. 37/A. §-át a 2009: CXLVII. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXII. törvény 105. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

157

Az Lt. 38. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

158

Az Lt. 39. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

159

Lásd a 176/1997. (X. 11.) Korm., a 103/1999. (VII. 6.) Korm. rendeletet.

160

Az Lt. 39. §-ának (2) bekezdése a 2007: XLV. törvény 19. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

162

Az Lt. 39. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 117. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

163

Az Lt. 39. § (4) bekezdés c) pontját a 2009: LVI. törvény 117. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

164

Az Lt. 40. § (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 24. §-ával megállapított, a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

165

Az Lt. 40. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

166

Az Lt. 41. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2005: LXI. törvény 29. §-ának (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 30. §-a alapján a díj meghatározásának részletes szabályait tartalmazó szabályzatot első alkalommal 2005. október 31-ig nyújtja be a légiközlekedési hatóság részére.

167

Az Lt. 41. §-ának új (2) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva. Az Lt. 41. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

168

Az Lt. 41. §-ának új (3) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés a 2009: LVI. törvény 116. §-a, a 2011: XCI. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

169

Az Lt. 41. §-ának új (4) bekezdését a 2005: LXI. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

170

Az Lt.41. § (4a) bekezdését a 2011: XCI. törvény 36. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

171

Az Lt. 41. § eredeti (2) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (5) bekezdésre változtatta.

172

Az Lt. 41. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (6) bekezdésre változtatta.

173

Az Lt. 41. §-ának (4) bekezdése a 2004: XXV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az Lt. 41. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (7) bekezdésre változtatta.

174

Az Lt. 41. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2005: LXI. törvény 13. §-a (8) bekezdésre változtatta. Az Lt. 41. § (8) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

175

Az Lt. 43. § (3) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 12. §-ával megállapított, a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

176

Az Lt. 44. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 117. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

177

Az Lt. 45. § és az azt megelőző alcím a 2005: LXI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg. A 2005: CXVIII. törvény 39. §-a alapján az Lt. 45. §-ában hivatkozott vagyonkezelőt elővásárlási jog illeti meg a vagyonkezelésében lévő, az Lt. 36/A. § hatálya alá nem tartozó és ingatlannak nem minősülő kincstári vagyonra.

178

Az Lt. 45. § (1) bekezdése a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

179

Az Lt. 45. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

180

Az Lt. 46. §-ának (1) bekezdése a 2007: XLV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

181

Az Lt. 46. § (1) bekezdésének a) pontja a 2008: C. törvény 30. § (5) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

182

Az Lt. 46. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

183

Az Lt. 47. §-a a 2007: XLV. törvény 21. §-ával megállapított, valamint a 2008: C. törvény 30. § (5) bekezdésének c) pontja, a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

185

Az Lt. 48. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

186

Az Lt. 48. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

187

Az Lt. 48. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja, a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

188

Az Lt. 48. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

189

Az Lt. 48. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

190

Az Lt. 49. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

192

Az Lt. 49. §-ának (2) bekezdése a 2007: XLV. törvény 22. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 116. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

193

Az Lt. 50/A. §-át a 2009: CXLVII. törvény 13. §-a iktatta be.

194

Az Lt. 51. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

195

Az Lt. 52. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 32. §-ával megállapított, a 2011: XCI. törvény 42. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

196

Az Lt. 52. §-ának (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

198

Az Lt. 52. §-ának (5) bekezdése a 2007: XLV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

199

Az Lt. 52. §-ának (6) bekezdését a 2002: LXVIII. törvény 14. §-a iktatta be.

200

Az Lt. 52/A. §-át a 2004: XXV. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

201

Az Lt. 53. §-ának (1) bekezdése a 2001: CIX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

202

Az Lt. 53. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

203

Az Lt. 53. § új (4) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(7) bekezdés számozását (5)–(8) bekezdésre változtatta.

204

Az Lt. 53. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése.

205

Az Lt. 53. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg. Az Lt. 53. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

Lásd a 16/1998. (X. 28.) HM–EüM, a 14/2002. (II. 26.) KöViM–EüM együttes rendeletet.

207

Az Lt. 53. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 115. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. Az Lt. 53. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

209

Az Lt. 53. §-ának (7) bekezdését a 2004: XXV. törvény 28. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg. Az Lt. 53. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2009: CXLVII. törvény 14. § (2) bekezdése, szövege a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

211

Az Lt. 53. § (9) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 14. § (3) bekezdése iktatta be.

212

Az Lt. 61. §-ának (1) bekezdése a 2002: LXVIII. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

213

Az Lt. 61. §-ának (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

215

Az Lt. 61. § (3) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

216

Az Lt. 61. § (5) bekezdését a 2006: CX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

217

Az Lt. 61. § (6) bekezdését a 2006: CX. törvény 2. §-a iktatta be.

218

Az Lt. 61/A. §-át a 2006: XCIII. törvény 1. §-a iktatta be. E módosító törvény 3. § (3) bekezdése alapján a zártkörűen működő részvénytársasági formában működő egyszemélyes gazdasági társasággá való átalakulás során az államháztartásról szóló 1992: XXXVIII. törvény 91/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

219

Az Lt. 61/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

220

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

221

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: XXIX. törvény 229. §-a szerint módosított szöveg.

222

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés h) pontja a 2011. CCI. törvény 107. § e) pontja szerint módosított szöveg.

223

Az Lt. 61/A. § (3) bekezdés j) pontja a 2010: CLXXII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

224

Az Lt. 61/A. § (6) bekezdése a 2010: XII. törvény 51. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

225

Az Lt. 62. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

226

Az Lt. 62. § (3) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 38. §-a iktatta be.

228

Lásd az 5/2000. (III. 10.) KHVM, a 16/2000. (XI. 22.) KöViM rendeletet.

229

Az Lt. ÖTÖDIK RÉSZE VI. Fejezetének címe a 2005: LXI. törvény 17. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

230

Az Lt. 64. §-a a 2005: CLXXXIV. törvény 21. § (4) bekezdésének a) pontjával megállapított szöveg. E módosító törvény 21. § (5) bekezdése alapján a rendelkezést a 2006. január 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

231

Az Lt. 64. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § f) pontja szerint módosított szöveg.

232

Az Lt. 64. §-ának (2) bekezdése a 2007: XLV. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

234

Az Lt. 64. §-ának (3)–(5) bekezdését a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

235

Az Lt. 65. §-át a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

236

Az Lt. VI/A. Fejezetét és alcímét a 2006: CX. törvény 3. §-a iktatta be.

237

Az Lt. 65/A. §-át újonnan a 2006: CX. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2011: XCI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

238

Az Lt. 66. §-át és az azt megelőző alcímet a 2009: CXLVII. törvény 15. §-a iktatta be. Az Lt. 66. §-át megelőző alcímet ugyanezen módosító törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

239

Az Lt. 66. § (1) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

240

Az Lt. 66. § (2) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

241

Az Lt. 66. § (3) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

242

Az Lt. 66. § (4) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

243

Az Lt. 66. § (5) bekezdését a 2009: CXLVII. törvény 20. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

244

A 66. § (6) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (2) bekezdése alapján 2010. november 18. napján lépett hatályba.

245

Az Lt. Ötödik részének VII. fejezetét (66/A. §-t) a 2002: LXVIII. törvény 16. §-a iktatta be.

246

Az Lt. 66/A. §-át megelőző alcíme a 2006: CX. törvény 4. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

247

Az Lt. 66/A. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

248

Az Lt. 66/A. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

249

Az Lt.66/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: XCI. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

250

Az Lt. 66/A. § (2a) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

251

Az Lt. 66/A. § (4) bekezdését a 2011: CLXVI. törvény 84. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

252

Az Lt. 66/A. §-ának (5) bekezdése a 2006: CX. törvény 4. § (4) bekezdésével megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

254

Az Lt. 66/A. §-ának (6) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

255

Az Lt. 66/A. §-ának (7) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

256

Az Lt. 66/A. §-ának (8) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

257

Az Lt. 66/A. §-ának (9) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

258

Az Lt. 66/A. §-ának (10) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

259

Az Lt. 66/A. §-ának (11) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján 2007. április 11. napján lépett hatályba.

260

Az Lt. 66/A. §-ának (12) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

261

Az Lt. 66/A. §-ának (13) bekezdését a 2006: CX. törvény 4. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

262

Az Lt. 66/B. §-át a 2011: CXXVIII. törvény 95. §-a iktatta be.

263

Az Lt. 66/B. § (4) bekezdése a 2011: CCVII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

264

Az Lt. 67. §-ának (1) bekezdése a 2008: C. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

265

Az Lt. 67. § (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

266

Az Lt. 67. § (2a) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

267

Az Lt. 67. § (2b) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

268

Az Lt. 67. § (3) bekezdése a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

269

A 67. § (4) bekezdését a 2000: CXXVII. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

270

Az Lt. 67. § (5) bekezdését a 2001: CIX. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

271

Az Lt. 67. § (6) bekezdését a 2001: CIX. törvény 22. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXXII. törvény 35. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

272

Az Lt. 67. § (6a) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 35. § (4) bekezdése iktatta be.

273

Az Lt. 67. § (7) bekezdését a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XLVII. törvény 101. § (2) bekezdésével megállapított, a 2009: CXLVII. törvény 21. §-a szerint módosított szöveg. Az Lt. 67. § (7) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

274

Az Lt. 67. § (7) bekezdés b) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXII. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be.

275

Az Lt. 67. § (7) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXII. törvény 35. § (5) bekezdése iktatta be.

276

Az Lt. 67. § (8) bekezdését a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése.

277

Az Lt. 67. §-ának új (9) bekezdését a 2009: XLVII. törvény 101. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva. Az Lt. 67. § (9) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 35. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

278

Az Lt. 67. §-ának (10) bekezdését a 2009: XLVII. törvény 101. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

279

Az Lt. 67. § (9) bekezdését a 2005: LXI. törvény 22. §-ának (3) bekezdése iktatta be, számozását (11) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2009: XLVII. törvény 101. § (3) bekezdése, illetve 105. § (3) bekezdése, a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése. Az Lt. 67. § (11) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 100. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

280

Az Lt. 67. § (12) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 35. § (7) bekezdése iktatta be.

281

Az Lt. 67/A. §-t a 2010: CLXXII. törvény 36. §-a iktatta be.

282

Az Lt. 68. §-ának (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

283

Az Lt. 68. §-ának (2) bekezdése a 2002: LXVIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

284

Az Lt. 68. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

285

Az Lt. 68. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

287

Az Lt. 69. § (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

288

Az Lt. 69. §-ának új (2) bekezdését a 2006: CX. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta. Az Lt. 69. § (2) bekezdése a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

289

Az Lt. 69. §-a eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2006: CX. törvény 5. § (2) bekezdése.

291

Az Lt. 71. §-ának 1. pontja a 2007: XLV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

292

Az Lt. 71. §-ának 2. pontja a 2007: XLV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

293

Az Lt. 71.§-ának 3-5. pontját és 19. pontját a 2000: CXXVII. törvény 24.§-a állapította meg, mely egyidejűleg 22. pontot iktatott a szövegbe.

294

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának a) alpontja a 2004: XXV. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

295

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának c) alpontja a 2008: C. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

296

Az Lt. 71. §-a 10. pontjának e) alpontja a 2004: XXV. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

297

Az Lt. 71. § 10. pontjának h) alpontja a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

298

Az Lt.71. § 12. pont a) alpontja a 2011: XCI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

299

Az Lt. 71. § 12. pont e) alpontja a 2010: CLXXII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

300

Az Lt. 71. §-a 12. pontjának f) pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

301

Az Lt. 71. §-ának 23. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

302

Az Lt. 71. §-ának 24. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

303

Az Lt. 71. §-ának 25. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XXV. törvény 44. § (1) bekezdésének b) pontja. Az Lt. 71. § 25. pontját újonnan a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

304

Az Lt. 71. §-ának 26. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XXV. törvény 44. § (1) bekezdésének b) pontja. Az Lt. 71. § 26. pontját újonnan a 2005: LXI. törvény 24. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

305

Az Lt. 71. §-ának 27. pontját a 2001: CIX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

306

Az Lt. 71. § 28. pontját a 2007: CLXXV. törvény 40. §-a iktatta be.

307

Az Lt. 71. § 29. pontját a 2007: CLXXV. törvény 40. §-a iktatta be.

308

Az Lt.71. § 30. pontját a 2011: XCI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

309

Az Lt.71. § 31. pontját a 2011: XCI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

310

Az Lt. 71. § 32. pontját a 2011: CXCVI. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be.

311

Az Lt. 71/A. §-át a 2000: CXXVII. törvény 25.§-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: XLV. törvény 34. § (3) bekezdésének b) pontja.

312

Az Lt. 72. § a 2005: LXI. törvény 25. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

313

Az Lt. 72/A. §-át a 2004: XXV. törvény 33. §-a iktatta be.

314

Az Lt. 73. §-a a 2009: LVI. törvény 115. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

316

Az Lt. 73. § (1) bekezdés m) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte , újonnan a 2011: XCI. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

317

Az Lt. 73. § (1) bekezdés o) pontja a 2009: CXLVII. törvény 17. §-ával megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 105. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

322

Az Lt.73. § (1) bekezdés y) pontja a 2011: XCI. törvény 39. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

324

Az Lt. 73. § (1) bekezdés aa) pontját a 2011: CXXVIII. törvény 96. §-a iktatta be.

325

Az Lt. 73. § (1) bekezdés bb) pontját a 2011: CXXVIII. törvény 96. §-a iktatta be.

328

Az Lt. 73. § (3) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 39. §-a iktatta be.

329

Az Lt. 73/A. §-át a 2006: CIX. törvény 129. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 115. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

331

Az Lt. 74. §-a a 2009: LVI. törvény 115. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

332

Az Lt. 74. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

335

Az Lt. 74. § (1) bekezdés c) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése, a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

337

Az Lt. 74. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

338

Az Lt. 74. § (1) bekezdés f) pontja a 2009: CXLVII. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

339

Az Lt. 74. § (1) bekezdés g) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

340

Az Lt. 74. § (1) bekezdés h) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

341

Az Lt. 74. § (1) bekezdés i) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

346

Az Lt. 74. § (1) bekezdés m) pontja a 2009: CXLVII. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése és az 52. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

350

Az Lt. 74. § (1) bekezdés q) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 100. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

352

Az Lt. 74. § (1) bekezdés r) pontja a 2009: CXLVII. törvény 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

354

Az Lt. 74. § (1) bekezdés t) pontja a 2010: CLXXII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

355

Az Lt. 74. § (1) bekezdés u) pontja a 2010: CLXXII. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

356

Az Lt. 74. § (1) bekezdés x) pontját a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXII. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be. Az Lt. 74. § (1) bekezdés x) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § c) pontja szerint módosított szöveg.

357

Az Lt. 74. § (1) bekezdés z) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése, a 2010: CLXXII. törvény 43. §-a szerint módosított szöveg.

359

Az Lt.74. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: XCI. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

360

Az Lt. 74. § (2) bekezdés e) pontja a 2010: CLXXII. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

361

Az Lt. 74. § (2) bekezdés f) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

362

A 74. § (2) bekezdés g) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

364

A 74. § (2) bekezdés k) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

365

A 74. § (2) bekezdés l) pontja a 2010: CXXX. törvény 44. § (39) bekezdése szerint módosított szöveg.

367

Az Lt. 74. § (2) bekezdés s) pontja a 2010: CLXXII. törvény 41. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

369

Az Lt. 74. § (2) bekezdés t) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

370

Az Lt. 74. (2) bekezdés u) pontja a 2011: CCI. törvény 107. § b) pontja szerint módosított szöveg.

371

Az Lt. 74. § (2) bekezdés v) pontját a 2009: CXLVII. törvény 18. § (4) bekezdése iktatta be.

372

Az Lt. 74. § (2) bekezdés w) pontját a 2010: CLXXII. törvény 41. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: XCI. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

373

Az Lt. 74/A. §-át a 2000: CXXVII. törvény 27. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CX. törvény 8. §-a állapította meg.

374

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

375

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CXLVII. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

376

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés h) pontját a 2009: CXLVII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

377

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés i) pontját a 2009: CXLVII. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

378

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés j) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

379

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés k) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

380

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés l) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

381

Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés m) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

382

Az Lt.74/A. § (1) bekezdés n) pontját a 2011: XCI. törvény 41. §-a iktatta be. E módosító törvény 57. § (1) bekezdése alapján a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

383

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: CXLVII. törvény 20. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

384

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdésének d) pontját a 2007: II. törvény 115. § (2) bekezdése iktatta be.

385

Az Lt. 74/A. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXII. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.

386

Az Lt. 75. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja szerint módosított szöveg.

387

Az Lt. 75. § (1) bekezdésének a)–b) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

388

Az Lt. 75. § (2)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 216. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére