PK BH 1995/97
PK BH 1995/97
1995.02.01.
I. A házastársi közös vagyon megosztásánál irányadó szempontok [Csjt. 27. § (1) bek.]
II. Az időmúlás szerepe a bizonyítékok értékelésénél [Pp. 164. § (1) bek., 206. §, 270. § (1) bek.].
A peres felek egyévi élettársi kapcsolatot követően, 1978-ban kötöttek házasságot. 1980-ig munkavállalóként az akkori Német Demokratikus Köztársaságban laktak. Életközösségük 1984 februárjában megszűnt. A házasságot a bíróság 1986-ban felbontotta, a felek két kiskorú gyermekét az alperesnél helyezte el, és az alperest jogosította fel közös bérlakásuk kizárólagos használatára.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek ingóságokból álló közös vagyonát megosztotta, és a felperest 130 150 forint értékkiegyenlítés megfizetésére, továbbá a gyermekek használatára szolgáló vagyontárgyak kiadására kötelezte. Megállapította, hogy a vagyonmérleg 80-84. tételei alatt felsorolt ingóságok az alperes különvagyonához tartoznak, és kötelezte a felperest, hogy ezeket is adja ki az alperesnek. A bíróság - egyéb rendelkezések mellett - „kimondta”, hogy - a kiadni rendelt ingók kivételével - mindkét félnek a birtokában levő ingóságok kerülnek a tulajdonába.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A másodfokú bíróság - kijavított - ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: a felperest terhelő értékkiegyenlítés összegét 29 575 forintra leszállította. A felperesnek a vagyonmérleg 80-84. tételei alatt felsorolt ingóságok kiadására kötelezését mellőzte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint a felek - az élettársi kapcsolatot is számításba véve - nyolc évig éltek együtt, közös vagyonuk megosztására pedig az életközösségük megszűnésétől számítva kilenc évvel került sor. Ez alatt az idő alatt számottevő értéket nem képviselő, nagyrészt lakásberendezési és felszerelési tárgyakból, háztartási cikkekből álló vagyonuk jelentősen elhasználódott, a vagyontárgyak megszerzésével és hollétével kapcsolatos bizonyítási terhek növekedtek. A felek együttműködésének hiányában ezért a bíróságnak a közös vagyon vélelméből kiindulva, a rendelkezésre álló peradatok alapján kellett eldöntenie a jogvitát. Ezek szerint pedig sem a felperes nem bizonyította, hogy az NDK-ból 1980-ban, konténerekben, harmadik személyek ingóságaival együtt hazahozott egyes vagyontárgyak, sem az alperes, hogy a vagyonmérleg 80-84. tételei alatt felsorolt ingóságok a különvagyona lennének. Azt viszont, hogy az egyes vitás ingóságok kinek a birtokában vannak, az alperesnek kellett bizonyítania, tekintettel arra, hogy az életközösség megszűnését követően, a felperes távollétében a közös lakásból számos vagyontárgyat vitt el. Ennek következtében csak azok az ingóságok vehetők a felperesnél levőként figyelembe, amelyekkel kapcsolatban a felperes elismerte, hogy a birtokában vannak. A közös vagyon megosztására a fentiek alapján a vagyontárgyak szakértő által becsült 1984. évi értékén került sor, kivéve a felperes birtokában levő személygépkocsit, amelynél az életközösség megszűnése óta bekövetkezett értékromlás mindkét felet terheli. A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A pontosított kérelem szerint a bíróság megsértette a Pp. 164. §-ának a bizonyítási teherre vonatkozó szabályát, és törvényt sértett, amikor a felperesnek a tárgyszakértői véleményre tett észrevételeit figyelmen kívül hagyta.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A felperes a felülvizsgálati kérelmében tételesen nem jelölte meg, hogy a másodfokú bíróság a vagyonmérleg mely tételeivel kapcsolatban és mennyiben sértette meg ezt a jogszabályt. A jogszabálysértés azonban nem állapítható meg, mert a bíróság az idézett rendelkezést - az irányadó anyagi jogi jogszabállyal, a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésével összhangban, a közös vagyon vélelméből kiindulva - helyesen alkalmazta. Iratellenes a felperesnek az az állítása, hogy a lakásból elvitt vagyontárgyakat illetően a bíróság az alperes „vallomását” tekintette irányadónak, mivel kizárólag azokat az ingóságokat vette figyelembe a felperesnél, amelyekkel kapcsolatban a felperes elismerte vagy nem vitatta, hogy a birtokában vannak (vö. a keresetlevélben, a 28. sorsz. beadványban, ill. a fellebbezésben tett felperesi nyilatkozatokkal). Egyébként a vitás ingóságokkal kapcsolatban a másodfokú bíróság álláspontját tételenként, részletesen megindokolta.
Önmagában az a körülmény, hogy a felperes az igazságügyi tárgyszakértő értékbecslésével nem értett egyet, és arra észrevételeket tett, nem alkalmas a szakértői véleményben foglaltak cáfolatára. A bíróság a felperes észrevételeivel kapcsolatban a tárgyszakértőt meghallgatta, aki az észrevételekre megfelelő választ adott (33. jkv. 1-2. old.). A felperes nem ajánlott fel olyan bizonyítékot, amely a szakértő értékelését kétségessé tenné. Arra is helyesen mutatott rá a jogerős ítélet, hogy a felperesnek az 1990-es értékekre tett észrevétele irreleváns, miután a vagyonmegosztás az 1984-es értékeken történt.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalmilag - a bizonyítás eredményének mérlegelését is sérelmezi. A bíróság azonban a tényállást a felek előadásának és a bizonyítékoknak az egybevetése alapján, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve, a Pp. 206. §-ával összhangban állapította meg. Az ítéletben iratellenes ténymegállapítás vagy nyilvánvalóan okszerűtlen ténybeli következtetés nem található. A bizonyítás eredményének az újraértékelésére (az ún. felülmérlegelésre) pedig a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján nincs lehetőség.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22 284/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás