KK BH 1996/120
KK BH 1996/120
1996.02.01.
A társadalmi szervezet alapszabályának módosítását a nyilvántartást vezető bíróság érdemben nem vizsgálhatja [1989. évi II. tv. 10. § (1) bek., 14. § (1) bek., 15. § (1) és (4) bek., 16. § (2) bek., 6/1989. (VI. 8.) IM r.].
Az elsőfokú bíróság 1994. május 3-án kelt végzésével a T. Országos Egyesületét nyilvántartásba vette. Az egyesület alapszabályának III/9. pontjának a) alpontja szerint az egyesület minden rendes tagját azonos szavazati jog illeti meg.
Az egyesület 1995. január 15-én tartott közgyűlést, ahol 13/1995. (I. 19.) számú közgyűlési határozattal az alapszabálynak a szavazás módjára vonatkozó rendelkezését módosították, és úgy rendelkeztek, hogy a szavazás a továbbiakban "kancaarányos" legyen, azaz az egyes tagok a tulajdonukban levő kancák darabszámától függő szavazati joggal rendelkeznek. Az egyesület képviselője az alapszabály-módosítás bejegyzését kérte az elsőfokú bíróságtól. Az elsőfokú bíróság hiánypótlási eljárást követően 1995. szeptember 18-án kelt végzésével "az alapszabály módosítására irányuló kérelmet" megtagadta. Döntését azzal indokolta, hogy az alapszabálynak a szavazás módjára vonatkozó tervezett módosítása az egyesülési jogról szóló, módosított 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) 6. §-át sérti, a szavazati jognak vagyoni viszonyokhoz való kötése a szervezet demokratikus elvén alapuló működésével összeegyeztethetetlen.
A végzés ellen a kérelmező nyújtott be fellebbezést, amelyben továbbra is az alapszabály-módosítás bejegyzését kérte.
Az elsőfokú bíróság végzése jogszabálysértő.
A társadalmi szervezetek létrejöttével, működésével, illetőleg megszűnésével kapcsolatosan az Etv. biztosít bizonyos hatáskört a bíróság számára. Az Etv. 15. §-ának (1) bekezdése a társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele tekintetében ad jogosultságot az eljárásra a megyei (fővárosi) bíróságnak, a 15. § (4) bekezdése a társadalmi szervezet nevének, székhelyének, illetőleg képviselőjének változása esetére ír elő - a 6/1989. (VI. 8.) IM rendeletben részletezett szabályok szerint - a nyilvántartás módosítása tekintetében feladatot a bíróság számára. A nyilvántartásba vételt követően a fent részletezett (és kizárólag a fenti adatok) módosításán túlmenően a bíróságnak nincs hivatalból törvényességi felügyeleti jogköre a társadalmi szervezetek működése, az alapszabály módosítása tekintetében. Az Etv. 10. §-ának (1) bekezdése lehetőséget ad a társadalmi szervezet tagjának arra, hogy a szervezet valamely szervének törvénysértő határozatát a bíróság előtt megtámadja. E megtámadás eredményeként kerülhet sor arra, hogy a törvénysértő határozatot a bíróság az Etv. 16. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján megsemmisítse. Ugyancsak bírósági hatáskörbe tartozik az ügyész által kezdeményezett eljárás az Etv. 14. §-ának (1) bekezdése alapján, melynek eredményeként az Etv. 16. §-a (2) bekezdésének a)-e) pontjában foglalt intézkedést teheti meg.
A fentieken túlmenően sem a társadalmi szervezet működése, sem határozatainak törvényessége (alapszabály-módosító határozatainak törvényessége) tekintetében a bíróságot intézkedési jogkör nem illeti meg. Tévedett a társadalmi szervezet képviselője, amikor az alapszabály módosításának átvezetése iránt kérelmet terjesztett elő a bíróság előtt, hiszen a bejegyzett társadalmi szervezetet csak nevének, székhelyének, illetőleg a képviseletére jogosult személynek változása esetén terheli bejelentési kötelezettség [Etv. 15. § (4) bekezdés]. Hasonlóan téves az elsőfokú bíróságnak az az eljárása, amelyben a társadalmi szervezet kérelmével érdemben foglalkozott.
Miután a bíróságnak a társadalmi szervezet határozata felülvizsgálatára kizárólag erre irányuló kereseti kérelem esetén van hatásköre, nyilvántartott adatként pedig a szavazás módja nem szerepel - így annak változását sem kell bejelenteni -, ezért a hatáskör hiányában hozott elsőfokú határozatot a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül hivatalból elutasította. (Legf. Bír. Kny. I. 28 021/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
