1277/B/1996. AB határozat
1277/B/1996. AB határozat*
2002.03.25.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítványok alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény 35. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény 35. § (2) bekezdése törvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyek a távhőszolgáltatásról szóló jogszabályoknak azt a rendelkezését támadják, mely szerint a távhő-szolgáltatás igénybevételének megszüntetéséhez az épület vagy épületrész valamennyi tulajdonosának hozzájárulása szükséges. Egyik indítványozó a lakóépületek és vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a 129/1991. (X. 15.) Korm. rendeletet 1999. január 31-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) végrehajtására kiadott 1/1999. (I. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 22. § (3) bekezdésének a) pontja.
Tekintettel arra, hogy az indítványozó által felvetett alkotmányossági problémát – törvényi szinten – az új jogi szabályozás is tartalmazza, az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben bírálta el.
A másik indítványozó már az új szabályozást, a Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezést vitatja.
Mivel az indítványozók – tartalmát tekintve – ugyanazon jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kérik ugyanazon alkotmányos indokok alapján, az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
2. A Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy az általános közüzemi szerződést az épület, illetőleg épületrész tulajdonosa vagy a fogyasztók közössége akkor mondhatja fel, ha az épületben, épületrészben – az épület, épületrész valamennyi tulajdonosának hozzájárulásával – a távhőszolgáltatással azonos komfort értékű más hőellátást valósít meg.
Az indítványozók álláspontja szerint a Tszt.-nek ez a szabálya, azzal, hogy az épület, illetőleg épületrész valamennyi tulajdonosának hozzájárulásához köti a közüzemi szerződés felmondásának lehetőségét, gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy a lakás tulajdonosa maga válassza meg a lakás fűtésének módját. Ez a szabályozás az egyik indítványozó álláspontja szerint sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdését, 13. § (1) bekezdését, 59. § (1) bekezdését, s mivel alapvető jogokat korlátoz, az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdését is. Ez az indítványozó hivatkozik még a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 2. § (1) bekezdésének, 75. § (1) bekezdésének, 115. § (2) bekezdésének, 205. § (1) bekezdésének sérelmére is. A másik indítványozó álláspontja szerint a vitatott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 11. §-ában, 54. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel, valamint a társasházról szóló 1977. évi 11. törvényerejű rendelet 8. § (1) bekezdésével és sérti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2. §-át, 10. § -át és 11. § -ának e), f) pontját.
Az Alkotmánybíróság – a szabályozás indokainak megismerése érdekében – megkereste a gazdasági minisztert.
II.
Az indítványok részben megalapozatlanok, részben elbírálásra alkalmatlanok.
A Tszt. 35. § (2) bekezdése a távhőszolgáltatással kapcsolatos közüzemi szerződés felmondásának feltételeiről rendelkezik a következőképpen:
„(2) Az általános közüzemi szerződést az épület, illetőleg épületrész tulajdonosa vagy a fogyasztók közössége 30 napos felmondási határidővel a Közüzemi Szabályzatban meghatározott módon és időpontra akkor mondhatja fel, ha
a) az épületben, épületrészben – az épület, épületrész valamennyi tulajdonosának hozzájárulásával – a távhőszolgáltatással azonos komfort értékű más hőellátást valósít meg;
b) a szerződés felmondása nem okoz kárt más számára, és nem korlátozza mások tulajdonosi, használói, bérlői jogait;
c) viseli azokat a költségeket, amelyek a fogyasztói berendezéseknek a felmondás következtében szükséges műszaki átalakításával merülnek fel;
d) a szerződés felmondását a meglévő rendszer műszaki megoldása lehetővé teszi, a felmondás nem ütközik egyéb jogszabályba, műszaki előírásba, továbbá közös tulajdon esetén a tulajdonostársak döntésébe.”
Az indítványozók e rendelkezés a) pontját vitatják, amely a tulajdonostársak hozzájárulásától teszi függővé a közüzemi szerződés felmondását.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal kapcsolatosan elsőként azt vizsgálta, hogy a vitatott szabály sérti-e az Alkotmány 9. § (1) bekezdését.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
Az Alkotmánynak ezt a rendelkezését felhívó indítványozó a köztulajdon és a magántulajdon egyenlőségének megsértésére alapozza indítványát.
Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában, a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban értelmezte az Alkotmánynak ezt a rendelkezését:
„Ez a rendelkezés (…) nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésbe foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése.” (ABH 1990. 73., 81.)
Ezt az Alkotmánybíróság által azóta következetesen követett értelmezést figyelembe véve, az Alkotmánybíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a vitatott szabály tartalmaz-e olyan rendelkezést, amelynek alapján megállapítható a jogalanyok közötti tulajdoni formák szerinti alkotmányellenes megkülönböztetés.
A Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelmény tulajdoni formától függetlenül feltétele a távhő szolgáltatásra irányuló általános közüzemi szerződés felmondásának. Így az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.
2. Mindkét indítványozó indítványozta a vitatott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását a tulajdonhoz való jog sérelme miatt.
A tulajdonhoz való jog védelmének szabályait az Alkotmány 13. §-a szabályozza:
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt szabály és az Alkotmánynak a tulajdonhoz való jog védelmére vonatkozó rendelkezései között nincs tartalmi összefüggés. A Tszt. 35. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések a távhő-szolgáltatásra irányuló közüzemi szerződés felmondásának feltételeit meghatározó szabályok, amelyek a távhő-szolgáltató és a fogyasztó közötti jogviszony fogyasztó által történő megszüntetésének módját rendezik. Azok a lakástulajdonosok, akiket ezek a szabályok érintenek, a távhő-szolgáltatásba bekapcsolt lakás tulajdonjogát szerezték meg. A közüzemi szerződés felmondásának feltételeit meghatározó rendelkezések a lakás tulajdonosát tulajdonosi jogai gyakorlásában nem korlátozzák, tulajdonhoz való jogát nem érintik.
A közüzemi szerződés felmondásának feltételekhez kötését alapvetően műszaki, technikai és ezzel szoros összefüggésben álló tulajdonjogi indokok tették szükségessé.
A távhő-szolgáltatás fogyasztói berendezései több lakásos épület esetén nemcsak egyetlen fogyasztó ellátását biztosítják. A több lakásos épületekben a fogyasztói berendezések egy része (a fogyasztói hőközpont, hőfogadó állomás, vezetékrendszer stb.) az épület, épületrész egészét, valamennyi lakás hőszükségletének kielégítését szolgáló berendezés. A fogyasztói berendezések – függetlenül attól, hogy azok lakáson belül, vagy lakáson kívül helyezkednek el, – az épületen, épületrészen belül egységes, összefüggő rendszert alkotnak. A fogyasztói berendezések az épület, épületrész tulajdoni viszonyaitól függően teljes egészükben, vagy a közös szükségletet kielégítő elemeiben a lakóközösség tulajdonát képezik. Az épületek építészeti szerkezetének kialakítására is a távhő-ellátásra tekintettel került sor. Mindezek miatt a rendszer megbontása az alkalmazott épületgépészeti, illetőleg épületszerkezeti megoldásoktól függően a ház többi lakásának hőellátását jelentősen költségesebbé teheti, illetőleg egyes esetekben ellehetetlenítheti. Egy lakásnak a távfűtés rendszeréből való kivonása, fűtési módjának megváltoztatása, együtt jár a lakóközösség közös tulajdonában álló berendezések átalakításával, és – ha az nem a Tszt. 35. §-ában szabályozott módon történik – korlátozhatja, terhesebbé teheti mindazon lakások használatát, amelyek hőellátása továbbra is a távhő-szolgáltatás igénybevételével történik. Ezért, ha a több lakásos épületben lévő valamely lakás tulajdonosa a közüzemi szerződést felmondja és más fűtési módra tér át, közvetlenül érinti a távhő-szolgáltatásban érdekelt lakástulajdonosok jogait, illetőleg jogos érdekeit. A vitatott előírás tehát arra szolgál, hogy az érintettek az átalakítást, a közüzemi szerződés felmondását megelőzően érvényesíteni tudják jogaikat, jogos érdekeiket a távhő-szolgáltatásból kiválni szándékozó lakástulajdonossal szemben. Így az az érintett épület, épületrész tulajdonosi közösségének, illetőleg a lakások, helyiségek tulajdonosainak jogait és jogos érdekeit védő garanciális szabály.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontja nem sérti az Alkotmány 13. §-át, ezért az indítványt elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vitatott rendelkezés alkotmányellenessége nem állapítható meg az indítványozók által hivatkozott többi alkotmányi rendelkezés alapján sem.
3.1. Az Alkotmány 11. §-a szerint : „Az állam tulajdonában álló vállalatok és gazdálkodó szervezetek a törvényben meghatározott módon és felelősséggel önállóan gazdálkodnak.”
Ez az alkotmányi szabály az állami vállalatok, gazdálkodó szervek gazdasági önállóságát alkotmányos védelemben részesítő rendelkezés, nem áll tartalmi összefüggésben az indítványozók által kifogásolt előírással.
3.2. Ugyancsak nem állapítható meg tartalmi összefüggés az Alkotmány 54. § (1) bekezdése és a vizsgálat tárgyát képező szabály között. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése kimondja: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
A Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontjában előírt tulajdonosi hozzájárulás az Alkotmány e rendelkezésében meghatározott élethez, illetőleg emberi méltósághoz való jogot nem érinti.
3.3. Az egyik indítványozó hivatkozik még az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében szabályozott a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogra. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
A Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontja által megkövetelt tulajdonosi hozzájárulás, egy jognyilatkozat, amely a közüzemi szerződés felmondásának érvényességi kelléke, nincs tartalmi összefüggésben a magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal.
Tekintettel arra, hogy a vitatott rendelkezés nem áll tartalmi összefüggésben az indítványozók által felhívott alapvető jogokkal, az alkotmányellenesség megállapítására az Alkotmány 8. §-a alapján sincs mód.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványokat ezen alkotmányossági kifogások tekintetében is elutasította.
4. Az indítványozók kifogásolják még azt is, hogy a vitatott előírás ellentétes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 2. § (1) bekezdésével, 75. § (1) bekezdésével, 115. § (2) bekezdésével, 205. § (1) bekezdésével, a társasházról szóló 1977. évi 11. törvényerejű rendelet 8. § (1) bekezdésével [a hatályos jogban ezt a rendelkezést a társasházakról szóló 1997. évi CLVII. törvény 12. § (1) bekezdése tartalmazza] és sérti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2. §-át, 10. § -át és 11. §-ának e), f) pontját.
Az Alkotmánybíróság a vitatott rendelkezésnek az indítványozók által hivatkozott törvényi szabályokba ütközését érdemben nem vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában – először a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában – megállapította:
„A törvényi rendelkezések ellentmondásának jogértelmezéssel való feloldása, illetőleg a törvény hatályának korlátozása az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a és az Alkotmánybíróság hatáskörét megállapító egyéb törvényi rendelkezések alapján nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, (…).
Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.” (ABH 1991. 175., 176.)
Mivel az indítványozók nem jelöltek meg egyetlen olyan alkotmányos rendelkezést sem, amely a felhívott törvényi rendelkezéseknek a Tszt. 35. § (2) bekezdés a) pontjával való kollíziója miatt sérelmet szenvedne, az Alkotmánybíróság az indítványokat e részükben visszautasította.
Budapest, 2002. március 18.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás