1303/B/1996. AB határozat
1303/B/1996. AB határozat*
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány alapján meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 19. § (1)—(2) bekezdése, valamint 71. § (3) bekezdésének hetedik francia bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
1. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 19. § (1) és (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a köztisztviselőt felmentése esetén — a (8) bekezdésben tételesen felsorolt kivételektől eltekintve — ,,a felmentési időre járó illetményén túl végkielégítés illeti meg'', amely a felmentett köztisztviselő közszolgálati jogviszonyban töltött idejéhez igazodóan kettőtől-tizenkét havi ,,illetményének megfelelő összeg''-ig terjedhet. A Ktv. 71. § (3) bekezdésének hetedik francia bekezdése pedig azt mondja ki, hogy — eltérő rendelkezés hiányában — ahol jogszabály ,,munkabért vagy távolléti díjat'' említ, ,,ott illetményt'' kell érteni.
2. Az indítványozó úgy véli, hogy a Ktv. ,,19. § (1) bekezdésében az illetményen fogalom/szó, valamint a (2) bekezdés e) pontjában szereplő, illetményének szó és fogalom alkotmány és törvénysértő.'' Kéri az Alkotmánybíróságot: ,,rendelje el e két jogszabályhelyben megjelölt ILLETMÉNY megjelölésű szó helyébe az átlagkereset szavak beépítését.'' Felfogása szerint az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdéséből — mely szerint egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga —, továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 95. ~§-ának (3) — (5) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 37. § (5) bekezdése rendelkezéseiből — melyek szerint a munkaviszonyban, vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló személyek végkielégítésének számítási alapja az átlagkereset — az következik, hogy a Ktv. ezen általános rendelkezéseitől eltérő idézett szabályai diszkriminálnak. Az is a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi tilalma megszegését igazolja, hogy míg az Mt. 5. § (4) bekezdése szerint jogszabály csak ,,előnyben részesítési kötelezettséget írhat elő'', addig a Ktv. kifogásolt rendelkezései — a végkielégítést illetően — megrövidítik a köztisztviselőket. A Ktv. 71. § (3) bekezdése hetedik francia bekezdésének megsemmisítését pedig azzal az indokkal kéri az indítványozó, hogy a távolléti díj ,,nem lehet azonos az illetménnyel, csak a munkabérrel.''
3. Az indítvány megalapozatlan.
3.1. A végkielégítés sem nem illetmény, sem nem bér, hanem olyan munkajogi intézmény, amely meghatározott munkavállalói körben az illetményhez, más körben a bér alapján kiszámítható átlagkeresethez igazodik. Ezért a végkielégítéshez való jog nincs közvetlen összefüggésben az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében garantált ahhoz a jogosultsághoz, hogy egyenlő munkáért mindenkinek egyenlő bérhez van joga. A végkielégítéshez való jog nem is szerepel az Alkotmány XII. fejezetében felsorolt alapvető jogok között.
3.2. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapvető jogok bizonyos mértékű — de a jog lényeges tartalmát nem érintő — törvényi korlátozását is megengedi. Az alapvető jogok közé nem tartozó végkielégítési jogintézmény — egymástól eltérő munkajogi viszonyoktól függővé tett — meghatározásában pedig a törvényhozó még szélesebb körű döntési jogosultsággal rendelkezik. A törvények — az Alkotmány kivételével — nincsenek hierarchikus kapcsolatban egymással. Az Mt., a Ktv. és a Kjt. a munkaviszonyban álló személyek három nagy csoportjára nézve számos vonatkozásban más munkajogi szabályozást alkalmaz. Önmagában nem alkotmányellenes tehát az sem, ha a törvények a végkielégítés feltételeinek a meghatározásában is differenciálnak a csoportok között. (Más indítvány elbírálása kapcsán ugyanilyen elvi alapokon döntött az Alkotmánybíróság a 397/B/1994. AB határozatában. — ABH 1994. 714.) A differenciált szabályozás nem azonosítható a diszkrimináló szabályozással.
3.3. A Ktv. 71. § (2) bekezdése valóban ,,beemelte'' a Ktv. szabályai közé az Mt. 5. § (4) bekezdését. Ez a rendelkezés nem azt mondja ki, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabály minden egyéb tényezőtől függetlenül a munkavállalót az Mt. ezen előírásához képest csak előnyben részesítheti. A bekezdés az előnyben részesítést csupán szabályalkotási lehetőségként említi, az ,,írhat elő'' fogalmazás ezt egyértelműen kifejezi. E lehetőségen belül az előnyben részesítés kötelezettsége akkor áll fenn, ha a szabály — idézve a törvényt — ,,a munkavállalók meghatározott körére — a munkaviszonnyal összefüggésben — azonos feltételek esetén'' egyaránt és egyöntetűen vonatkozik. Az Mt. 2. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közszolgálati jogviszonyt külön törvény szabályozza. Ez a külön törvény: a Ktv., s ennek 19. §-a a köztisztviselők körében a végkielégítés feltételeit egységesen szabályozza, a köztisztviselőket egyenlő jogú személyekként kezeli. ,,Alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel'' — rögzítette az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) AB határozatában (ABH 1993. 65.), s a köztisztviselők, közalkalmazottak, egyéb munkavállalók — eltérő jogállásuk miatt — nem tekinthetők egymással a végkielégítésre vonatkozó igé~nyeik szempontjából összehasonlítható jogúaknak. A Ktv. 71. § (2) bekezdése szerint az indítványozó által említett 95. § (3)—(5) bekezdését és a Kjt. 37. § (5) bekezdését egyébként sem lehet a közszolgálati jogviszonyban alkalmazni.
Arra is rámutat az Alkotmánybíróság, hogy a különböző munkavállalói csoportokat érintő végkielégítési szabályok alkotmányosan azért sem vethetők össze, mert a végkielégítési számítási alapok és szorzatok nem azonosak. Az Mt. és a Kjt. hatálya alá tartozó munkavállalók végkielégítését ugyan az átlagkeresetükhöz kell viszonyítani, a konkrét mérték megállapításakor viszont — fő szabályként — csak egy-hathavi, illetőleg egy-nyolchavi átlagkeresetet lehet figyelembe venni. (Mt. 95. § (4) bekezdés, Kjt. 37. § (5) bekezdés.) A Ktv. hatálya alá tartozó köztisztviselők esetében pedig a végkielégítés az illetményhez igazodik, azonban az összegszerűség megállapítása során két-tizenkét havi illetményt kell számításba venni. [Ktv. 19. § (2) bekezdés.]
3.4. Az Mt. több rendelkezése, köztük — az indítvány szempontjából lényeges — 151. § (2) bekezdésének bevezető mondata így szabályoz: ,,a munkavállaló részére távolléti díj jár:'', ezt követően hét pontba foglalva sorolja fel a járandóság eseteit. A Ktv. 71. § (2) bekezdése az Mt. ezen bekezdésének a közszolgálati jogviszonyban való alkalmazását is elrendeli. Következésképpen a jogalkotónak meg kellett határoznia, hogy a munkabér mellett a távolléti díj Mt. szerinti fogalma alatt a Ktv.-ben mit kell érteni. Az értelmező rendelkezés nem ütközik az Alkotmány előírásaiba; konkrét alkotmányellenességére — beadványában — az indítványozó sem hivatkozik.
4. Az Alkotmánybíróság jogszabály szövegének pozitív megváltoztatását — hatásköre hiányában — nem rendelheti el. A jogszabályban használt fogalmak értelmezése a jogalkalmazásra tartozik. Mivel az indítványban felvetett lehetséges értelmezési változatok egyikénél sem valósul meg alkotmánysértés, az Alkotmánybíróság az elbírálás kapcsán e kérdésben nem foglalt állást. Az ,,illetmény'' szó ,,átlagkereset'' szóval való felcserélése lehetőségét külön vizsgálni sem kellett, mert az indítványt — az érvek megalapozatlansága miatt — elutasította. Ugyanezen okból nem kerülhetett sor a ,,távolléti díj'' szavak törlésére sem.
Budapest, 1997. március 18.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kilényi Géza s. k., |
Dr. Lábady Tamás s. k., |
Dr. Szabó András s. k., |
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k., |
Dr. Vörös Imre s. k., |
Dr. Zlinszky János s. k., |
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás