BK BH 1996/131
BK BH 1996/131
1996.03.01.
Az emberölés bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben a kényszergyógyítás téves elrendelése jövőbeli feltételtől – szívbeteg vádlott belgyógyászati vizsgálatának az eredményétől – függővé téve [Btk. 75. §, 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; egyidejűleg elrendelte a vádlott kényszergyógyítását. A tényállás lényege a következő.
A vádlott az általános iskola 3 osztályát és ipari iskolát végzett, villanyszerelő szakmát szerzett 1977. évben. Több vállalatnál dolgozott, munkahelyeit otthagyta, kilépett, 1991 augusztusától munkanélküli, jelenleg 6400 forint jövedelempótló támogatásban részesül, a szüleivel lakik, testvére, eltartásra szoruló hozzátartozója nincs, vagyontalan.
A vádlott idült alkoholista, elvonó kezelése orvosi szempontból is javasolt, belgyógyászati vizsgálattól függően, mely a szervi szívbetegsége - kamrai sövényhiány és szívizombetegség - és a magas vérnyomás miatt szükséges. A súlyos szívbetegség indokolttá teszi a rendszeres kardiológiai ellenőrzését, gondozását és kezelését, amit évek óta elhanyagol. Gyermekkorában szívzörejt állapítottak meg nála, majd 23 évesen jelentkezett a panaszaival kivizsgálásra, a betegség fáradékonyságot idéz elő, és a munkavégzés nem javasolt számára.
A vádlott nem gyengeelméjű, nem elmebeteg, szellemi hanyatlása sincs, értelmi képessége iskolai végzettségének és életkorának megfelelő szintű, az átlagos intelligencia övezetbe tartozik. A vádlott katonaként kezdett alkoholizálni, majd a munkatársakból alakult baráti társasággal adódott erre naponta alkalma. Az utóbbi években, a házasságának ideje alatt rendszeresen, nagyobb mértékben italozott, az idült alkoholizmus talaján személyiségváltozás következett be nála: érzelmi és erkölcsi színtelenedés, tompultság és hanyatló életvitel.
Az elkövetés idején közepes-súlyos fokú szokványos alkoholos befolyásoltság alatt állt, de kóros részegség vagy a csökevényes kóros részegség nem volt nála felismerhető, a cselekménye társadalomra veszélyességének a felismerésére és e felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására - a szokványos alkoholos befolyásoltságához mérten - képes volt, és a beszámítási képessége azóta, jelenleg sem korlátozott.
A vádlott 1986. évben vette felségül a sértettet, aki szintén évekkel korábban az édesanyja hirtelen halálával, elvesztésével összefüggésben italozni kezdett, akkoriban idegosztályon is kezelték.
A házasságkötésük napjától a vádlott szüleitől függőségben éltek, hosszabb ideig együtt laktak a ház egyik szobájában. Az ifjú házaspár rászorult a támogatásra, keresetüket hamar elköltötték, soha nem volt pénzük, továbbra is mindketten italoztak.
A vádlott és a sértett egy idő után elköltözött a vádlott szüleitől, de kapcsolatuk a külön költözés után sem vált harmonikussá. Továbbra is italoztak, és az anyagi helyzetük jelentősen rosszabbodott. Ittas állapotban gyakran veszekedtek, előfordult, hogy verekedtek is, elsősorban anyagi gondjaik miatt.
A sértett nehéz helyzetükért a férjét hibáztatta, elvárta tőle, hogy ne legyen otthon munka nélkül, helyezkedjék el.
A házasságuk 1992. évben véglegesen megromlott. A sértett a kölcsönös káromkodásoktól, sértegetésektől eldurvult veszekedéseik során, ittas állapotban többször is közvetlenül súlyosan veszélyeztette a vádlottat, volt eset, hogy konyhakéssel támadt a férjére.
A sértett 1992. év nyarán az egyik veszekedésük hevében egy főzőfazékkal akarta fejbevágni a vádlottat, az ütés a vádlott védekezésképpen felemelt jobb kézfejét érte, középcsontja eltört, orvoshoz kellett mennie, begipszelték a kezét, az ellátás során - nehogy felelősségre vonják a feleségét a súlyos sérülés miatt - valótlanul azt állította, hogy egy tartóoszlop esett rá fóliakészítés közben.
A sértett az eset után nyomban, és ez alkalommal véglegesnek tűnő szándékkal elhagyta a férjét, tartósan egy munkatársánál lakott, de az új kapcsolatáról és a tartózkodási helyéről nem beszélt neki. A vádlott mindezek ellenére visszavárta a feleségét, nem költözött haza a szüleihez, és remélte, hogy a sértett visszatér hozzá, és amikor ez valóban megtörtént, megállapodtak abban, hogy a korábbiakról nem beszélnek, a vádlott is megígérte a sértettnek, hogy a különélést "nem emlegeti fel többet".
1992. december 5-én a vádlott és a sértett ismét veszekedett, és a kölcsönös sértegetés, veszekedés hevében a sértett a keze ügyébe eső 19,5 cm pengehosszúságú konyhakést felkapta, és azzal a vádlottra támadt. A vádlottnak sikerült a kést kicsavarnia a sértett kezéből és azzal az alkoholosan felindult állapotában nyomban szíven szúrta a házastársát. A vádlott a megszerzett kést jobb kezében fogva, közepes erővel, irányítottan, egy alkalommal a bal mellkasába szúrt a vele szemben már eszköztelenül álló sértettnek, majd ököllel és tenyérrel arcon ütve, a fekvőhelyére lökte. A vádlott az ágyon fekvő helyzetben maradt sértettet otthagyta, és a lakásból eltávozott.
A sértett a vádlott cselekménye folytán a bal oldali mellkasfélen a IV. bordaközben az elülső hónaljvonalban áthatoló szúrt sérülést szenvedett, mely megnyitotta a szívburkot, folytonosságában megszakította az elülső leszálló koszorús verőér egyik ágát, majd megnyitotta a szív jobb kamrát, mellűri és szívburok vérgyülem keletkezett. A sértett a szív áthatoló szúrt sérülése következtében kivérzéses sokk miatt igen rövid időn belül meghalt, a szúrás után legfeljebb 2-4 percig maradhatott cselekvőképes.
A halálát megelőzően egészséges, a sérülések időpontjában kb. 10 hetes terhességnek megfelelő állapotban volt, amelyről a vádlott valószínűsíthetően nem tudott; a halála közvetlen ok-okozati összefüggésben áll a késszúrással, az ettől elszenvedett sérülések olyan jellegűek és kiterjedésűek voltak, hogy életét az idejében alkalmazott gyors és szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg. A szúrcsatorna hossza legalább 8-10 cm, iránya a test bal oldala felől közel vízszintes síkban kívülről befelé és elölről hátrafelé haladó volt.
Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és a védő felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
Az ügyész fellebbezése alapos.
Az első fokú ítélet és a megelőző eljárás felülbírálata eredményeként a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság az ügyfelderítési kötelezettségét a lehetséges körültekintéssel teljesítette. A bizonyítása tényanyagát igen részletesen értékelte. Ennek a tevékenységének teljesítése során tapasztalhatóan több vonatkozásban messzemenően alkalmazta Be. 61. §-a (4) bekezdésének a rendelkezését.
A felmentésre irányuló védelmi fellebbezés a megállapított tényállás mellett támadta a levont jogi következtetéseket. A tényállás elleni támadás azonban annak megalapozottsága folytán alaptalannak bizonyult. A megyei bíróság a tényállásra alapozva okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekményt minősítő igen részletes jogi okfejtés helytálló.
Azt a pillanatot követően, amikor a vádlott a feleségétől elvette a kést, az eszköztelen sértett már nem volt támadó helyzetben, és ezért a vádlott jogos védelmi helyzete is megszűnt.
Az irányadó történeti esemény szerint a kés elvételét követően a vádlott rögtönös, irányzott, egyetlen erőteljes szúrással oltotta ki a felesége életét. Kétségtelen, hogy a feleségével történt korábbi összetűzési tapasztalatai alapján a vádlott gondolhatott a támadás folytatására, a sértett eszköztelenné válása után azonban már csak szóbeli összetűzés formájában.
A sértett fellépése nem váltott ki a vádlott tudatát elhomályosító, a belső lelki egyensúlyát megbontó és a megfontolás szokásos mértéke megtartását lehetetlenné tevő magas fokú indulatot, ilyen következtetést megalapozó mozzanatot a tényállás sem tartalmaz.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a vádlott az ölési cselekményeknél szokványosan tapasztalható indulat hatása alatt cselekedett. A sértett azonban a vádlottnak az aznap tanúsított, kifogásolható magatartása miatt veszekedett a férjével. A vádlottnál az így kialakult indulat tehát nem méltányolható. Ilyen körülmények között pedig az emberölés privilegizált esete szerinti minősítésnek a törvényi feltételei a vádlott javára nem állapíthatók meg.
Az elsőfokú bíróság ekként az anyagi jogi szabályok hibátlan alkalmazásával minősítette a vádlott cselekményét eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés bűntettének. A kifejtettekből következik, hogy a jogos védelemre alapozott és a vádlott felmentésére irányuló védelmi fellebbezések alaptalannak bizonyultak.
A büntetés kiszabására kiható bűnösségi körülményeket felülvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság az enyhítő körülmények sorából mellőzte a vádlott kifogástalan életvezetésére utaló megállapítást. A vádlott életmódja, az alkoholizálásával összefüggő munkátlan életvezetése ennek az értékelésnek a téves és egyben az ellenkező tartalmú voltát igazolják.
A vádlott az eljárásban nem tett feltáró jellegű vallomást, a halálos szúrás mechanizmusát illetően sem vallott elfogadható módon. Feltáró vallomás hiányában ez az eseménymozzanat az igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján bizonyult tisztázottnak.
Az élet elleni cselekményt elkövetők esetében a büntetlen előélet nyomatéka nem jelentős.
A sértett indulatát és agresszivitását - amelyek tanúsítását a vádlott életvitele okszerűen váltott ki -, kiemelkedően jelentős nyomatékú enyhítő tényezőnek nem lehet felfogni. A Legfelsőbb Bíróság további súlyosítóként értékelte az ittas állapotban történt elkövetést és a hasonló cselekmények gyakoriságát.
A bűnösségi körülmények alakulására és a megvalósult cselekmény kimagasló tárgyi súlyára figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a vádlottra kiszabott fő- és mellékbüntetést eltúlzottan enyhének, a büntetés céljának elérésére alkalmatlannak ítélte. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletének büntetést kiszabó rendelkezését megváltoztatta, és tettarányos, valamint a bűnösség alanyi és tárgyi oldalán jelentkező ismérvekkel arányos büntetésként 6 évi börtönbüntetést és 6 évre a közügyektől eltiltást alkalmazott.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a vádlott kényszergyógyítását elrendelő végzést. Kétségtelen, hogy a vádlott alkoholbetegsége igazolt, és gyógyításának szükségessége vitathatatlan, az igazságügyi orvos szakértő és az elsőfokú bíróság azonban olyan további feltételhez kötötte annak végrehajtását, amely feltétel beállása a jövőt illetően is kétséges. Ilyen körülmények között ennek a rendelkezésnek a végrehajthatósága bizonytalan. Az adott bizonytalanság ismeretében a kényszergyógyítás elrendelésének nincs anyagi jogi alapja. Ezekre a körülményekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének említett rendelkezését is megváltoztatta, és a vádlott kényszergyógyításának az elrendelését mellőzte.
Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései indokaiknál fogva törvényesek, ezért azokat a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 2068/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás