GK BH 1996/165
GK BH 1996/165
1996.03.01.
A szállítmányozó – kifejezett megbízói utasítás nélkül – a bizonytalan kimenetelű külföldi igényérvényesítésre nem köteles [Ptk. 517. § (1) bek., 32/1967. (IX. 23.) Korm. r.* 46. §].
A felperes keresetében 1 932 722 Ft (32 560 USA dollár) kártérítés, valamint a fuvardíj és ezen összegeknek évi 20%-os kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy 1989. március 1-jén szállítmányozási megbízást adott az alperesnek 32 560 USA dollár értékű szingapúri üvegszál Hamburgban történő átvételére és Magyarországra való szállításával kapcsolatos teendők ellátására.
Az alperes az áru beérkezése után távbeszélőn értesítette a felperest, hogy az áru sérülten, átázva érkezett Hamburgba. A felperes telefaxon kárjegyzőkönyv felvételét sürgette, az alperes válaszában arról értesítette, hogy ennek megfelelően intézkedik.
A felperes 1989. április 11-én jelentette be igényét az alperesnél a kártérítést illetően, ezt azonban az alperes azzal utasította el, hogy a küldemény már a hajóból történő kirakáskor sérült volt, tehát célszerű a hajós ellen fellépni, de ez az alperesnek már nem kötelezettsége, mert nem ő kötötte meg a fuvarozási szerződést. Hivatkozott a biztosító felelősségére is, ez utóbbi hivatkozás azonban téves volt, mert a küldemény nem volt biztosítva.
A felperes álláspontja szerint az alperes nem járt el a szakvállalattól elvárható kellő gondossággal, mert bár a felperes 1990. január 22-én kifejezetten a hajóstársasággal szembeni perlési megbízást adott az alperesnek, az 1990. december 18-án megtagadta a felperes igényének érvényesítését.
Az alperes 1991. március 14-én kelt telexében az érdemi válaszig a felperes türelmét kérte, a válasz azonban a kereset benyújtásának idejéig nem érkezett meg.
A felperes álláspontja szerint az alperes részéről az igényérvényesítés megtagadása nélkülözi a jogalapot, ezért a többször módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet értelmében felelős az igény elmulasztásából eredő kárért.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatva a jogalapot és az összegszerűséget. Előadta, hogy a megbízása az árunak Hamburgból való hazahozatalára vonatkozott, nem többre és nem másra. A hazahozatal ugyan értelemszerűen az áru átvételét is jelenti, s a szállítmányozónak a saját maga és a megbízója érdekében ügyelnie kell arra, hogy a küldemény átvételkori állapotát rögzítse, rögzíttesse, ez pedig a perbeli esetben meg is történt. Nem fogadható el azonban a felperesnek az az álláspontja, amely a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettségére vonatkozik, mert ez a kötelezettség csak olyan keretek között áll fenn, amelyre maga a megbízás is vonatkozik.
Mivel a megbízásból az következik, hogy az áru CIF érkezett, azaz hogy a hajósnál nem a magyar oldal, hanem maga a szingapúri eladó könyvelt, a hajóssal az alperes nincs jogviszonyban.
A szállítmányozás lebonyolításakor még hatályban volt az 54/1978. (XII. 7.) MT rendelettel módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 46. §-a, amely szerint a szállítmányozó köteles a megbízó utasítására a fuvarozóval, a rakodóval, a raktározóval és a kikötői vállalatokkal szembeni igényeket érvényesíteni, de ez nem létesít jogviszonyt. Az alperes álláspontja szerint azonban nem volt reális esélye a per megnyerésének, különös tekintettel arra, hogy a hajófuvarozásra a koreai jog lett volna az irányadó, és mert a perlésre Szöulban került volna sor. Ezen túlmenően a peres eljárás költségei nem álltak volna arányban a perbeli követeléssel, különös tekintettel arra, hogy a felperes részletes kárjegyzőkönyvvel még az áru belföldi kiszolgáltatáskori állapotát sem bizonyította. Bizonyítatlan a fel nem használt áru sorsa is, hiányzik a megsemmisítési jegyzőkönyv, a részleges felhasználásra vonatkozó igazolás stb. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően meghozott ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 923 722 Ft-ot és ennek évi 20%-os kamatát, továbbá 115 964 Ft illetéket és 58 000 Ft ügyvédi munkadíjat perköltség címén. Indokolása szerint a szerződéskötés időpontjában hatályban volt a többször módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet. Ennek VI. fejezete a szállítmányozási szerződésekről rendelkezik és a 46. §-ában kimondja, hogy "a szállítmányozó - a szerződés elszámolási formájára tekintet nélkül - a megbízó utasítására köteles a fuvarozóval a raktározó, a rakodó és a kikötői vállalatokkal szembeni igényeket haladéktalanul érvényesíteni. Az igényérvényesítés elmulasztásából vagy késedelméből eredő minden kárért, ami a megbízót éri, a szállítmányozó felelős". A perbeli esetben a felperes szállítmányozója az alperes volt, a felperes pedig kifejezett utasítást adott az alperesnek a hajós perlésére. Az alperes azonban ennek az utasításnak nem tett eleget, az ebből származó következményeket ezért viselnie kell.
A költségek vállalásának hiánya sem lehetett ok a megbízás megtagadására, mert az a megbízót terheli minden külön felajánlás nélkül is, amiből következik, hogy azt nem az alperesnek kellett volna viselnie. Az alperes célszerűségi szempontokra utalt, amikor megtagadta a perlési utasítás teljesítését, csak az eljárás során konkretizálta azonban, hogy megtagadásának mi volt az oka.
A hajóssal szembeni igényérvényesítést maga az alperes is tanácsolta, ennek ellenére a felperes ilyen irányú utasításának teljesítését megtagadta. Az iratok alapján megállapítható, hogy a 370 980 számú jegyzőkönyv szerint az áru megfelelően pántolt dobozokban, csomagolópapírban volt elhelyezve a konténeren belül. Ilyen értelemben tehát külön szakértőt a csomagolást illetően azért sem lett volna indokolt kirendelni, mert a MERT-jegyzőkönyv tanúsítja a nedvesedést és a károsodást, az 1989. március 6-i kiszolgáltatáskor felvett jegyzőkönyv pedig a hamburgi állapotokat megfelelően igazolja. Ennek megfelelően hozta meg az elsőfokú bíróság a marasztaló döntését.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves következtetéssel jutott el az alperest marasztaló ítéleti döntéséhez. A bíróságnak azt kellett volna eldöntenie, hogy az alkalmazandó jogszabály túlterjedhet-e egy konkrét megbízás tartalmán, azaz megállapíthat-e olyan további kötelezettséget, amelynek alapjául szolgáló kötelezettség tekintetében a felek meg sem állapodtak. Az alperes álláspontja szerint nem mondhatja ki jogszabály azt, hogy a szállítmányozó igényérvényesítési kötelezettsége a tengeri fuvarozási szakaszra is vonatkozik, ha ennek a fuvarozási szakasznak megszervezésére a megbízó megbízása nem terjedt ki. A jogszabály nem létező megbízási tartalomhoz nem kapcsol és nem is kapcsolhat következményeket, azaz a perbeli esetben nem mondhatja azt, hogy bár megbízás nincs, az ahhoz szervesen kapcsolódó igényérvényesítési kötelezettség létezik. Az alperes szerint az elsőfokú bíróság által felhívott fejezet címe és a 42. §-a tartalmazzák a szállítmányozási szerződés kifejezést, e rendelkezésekből pedig egyértelműen kitűnik a szerződéshez kapcsolódó következmény, a jogok és kötelezettségek terjedelme.
A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását helyes indokai alapján kérte. Hangsúlyozta, hogy a szingapúri eladóval kötött külkereskedelmi szerződés alapján INCOTERMS C & F fuvarparitással - tehát a vevő felperes kockázata mellett - érkezett Hamburgba az áru. Itt megállapították, hogy az áru tengervíztől átázva érkezett meg, erre vonatkozó fényképfelvételek készültek, amelyek bizonyítják, hogy a sérülés fuvarozás közben keletkezett. Az alperes maga is elismerte, sőt javasolta a hajós elleni fellépést, a perlési megbízást azonban elhárította. Az E. & Bank Iroda véleményéből kitűnően a követelés elsősorban azért nem érvényesíthető, mert elévült. A felperes megítélése szerint az alperesnek a felelőssége elhárítását részletező álláspontja nem fogadható el, ezért az elsőfokú bíróság ítélete mindenben megalapozott.
A fellebbezés alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyalás és a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a per tárgyát képező sérülés (elázás) már a hamburgi kikötőben történő átvételkor fennállt. Ebből arra lehet és kell következtetni, hogy a kár oka a tengeri fuvarozás körében merült fel, következésképpen az igényt a hajóstársasággal szemben kellett volna érvényesíteni, mivel a küldeményt az eladó nem biztosította [Ptk. 517. § (1) bek.]. Figyelemmel azonban arra, hogy az ilyen jellegű fellépés a Brüsszeli Egyezmény viszonylagosan enyhe felelősségi rendszere mellett nagymértékben bizonytalan kimenetelű, és mert megállapítható, hogy a jelen esetben a perlés költségei többé-kevésbé a kárérték nagyságrendjén mozogtak volna, ezért az alperes kifejezett külön felhívás és a költségek előlegezése nélkül - a módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendeletben foglaltak szerint - nem volt köteles a koreai bírósági eljárást kezdeményezni. Ennek elmulasztása egyébként a felperesnél károsodáshoz nem vezetett, mert - feltételezve is a pernyertességet - a felperest olyan nagyságrendű kiadások terhelték, ami gyakorlatilag az árukár tényleges megtérítését kizárta volna.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Gf. III. 33.213/1993. sz.)
*
A többször módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. r.-et a 88/1990. (IV. 30.) MT r. 2. számú melléklete - anélkül, hogy helyette új szabályozást adott volna - hatályon kívül helyezte. A bírói gyakorlat az ott kialakított jogelveket továbbra is alkalmazza.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás