• Tartalom

19/1996. (VIII. 23.) ORFK utasítás

19/1996. (VIII. 23.) ORFK utasítás

a Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzatának kiadásáról, egységes szerkezetben a módosításáról szóló 12/1999. (V. 20.) ORFK utasítással, valamint a 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítással*

2002.05.14.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (2) bekezdésének a) és c) pontjában biztosított jogkörömnél fogva és a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 38. § (2) bekezdése alapján a fogvatartással kapcsolatos, a Rendőrségre háruló feladatok végrehajtására kiadom az alábbi
utasítást:
1. A Rendőrségre háruló fogda- és kísérő őri feladatok tervezésére, szervezésére, ellátására, irányítására és ellenőrzésére kiadom a Magyar Köztársaság Rendőrségének Fogdaszolgálati Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat). A Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a rendőrségen történő fogvatartás során.
2. A megyei (budapesti) rendőrfőkapitányok gondoskodjanak arról, hogy a bűnügyi, a közrendvédelmi, a közlekedésrendészeti és az igazgatásrendészeti szolgálati ághoz tartozó hivatásos állomány továbbképzés keretében, 1996. szeptember 15-ig elsajátítsa a Szabályzat rendelkezéseit. Az érintett állomány vizsgáztatására 1996. október 15-ig kerüljön sor. Intézkedjenek az őrzésbiztonság személyi és tárgyi feltételeinek – különösen a megfelelő létszámú és felkészültségű fogdaőri, kísérő őri és közalkalmazotti állomány, a berendezések, a felszerelések és technikai eszközök – biztosításáról.
3.1. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese, valamint a megyei rendőr-főkapitányságok közbiztonsági igazgatói intézkedjenek az őrszolgálati és fogdaszolgálati okmányok, nyilvántartások rendszeres aktualizálására, a jogszabályokban és a belső normákban meghatározottak szerinti gyakorlat folytatására és a fogda rendszeres parancsnoki ellenőrzésére.
4. Az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese gondoskodjon a rendőrségi fogdaszolgálat ellátásának országos szintű felügyeletéről és szakmai irányításáról. Biztosítsa a szolgálatellátással, a fogdai rendkívüli eseményekkel kapcsolatos tapasztalatok folyamatos gyűjtését, értékelését, a feltárt hiányosságok megszüntetéséről szakmai irányítási jogkörében eljárva önállóan intézkedjék. Az érintett szolgálati ágak, a gazdasági és a hivatali szakszolgálatok véleményének figyelembevételével engedélyezze a rendőrségi fogdák létesítését és megszüntetését.
4/A.2. Az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint a megyei rendőr-főkapitányságok vezetői a tárgyévre vonatkozóan készítsenek jelentést az irányításuk alá tartozó rendőri szervek fogdái, előállító-helyiségei aktuális állapotáról, a rendeltetésszerű működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek alakulásáról, a bekövetkezett rendkívüli események összefoglalt adatairól, illetve az események tapasztalatairól. A jelentést a rendőr-főkapitányságok vezetői, illetve az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának vezetője a szolgálati út betartásával terjessze fel az ORFK Közbiztonsági Főigazgatósága vezetőjének.
Határidő: a tárgyévet követő év január 31.; első alkalommal – a 2002. évre vonatkozóan – 2003. január 31.
5.3.
6.4.
7.5.
8. A Szabályzat a Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzata kiadásáról szóló, a 35/1991. (BK 23.) BM utasítással módosított 16/1990. (BK 5.) BM utasítás hatályon kívül helyezésének napján lép hatályba.
9. A Szabályzat hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezem a rendőrségi fogdák belső rendjének egyes kérdéseiről szóló, az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese és az ORFK gazdasági és informatikai főigazgatója által kiadott 3/1994. ORFK KBH–ORFK GIF együttes intézkedést.
10. Az utasítás a kiadás napján lép hatályba és a személyi állománnyal a szükséges mértékig ismertetni kell.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
r. altábornagy
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG RENDŐRSÉGÉNEK
FOGDASZOLGÁLATI SZABÁLYZATA
1. A Rendőrség Fogdaszolgálati Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a rendőrségre háruló feladatok végrehajtásának szabályait tartalmazza. A rendőrségi fogvatartás során a Szabályzat előírásait kell alkalmazni. Az itt nem szabályozott kérdésekben az egyéb jogszabályok és belső rendelkezések az irányadóak.
A RENDŐRSÉGI FOGDA
2. A rendőrségi fogda (a továbbiakban: fogda) a rendőr-főkapitányságon, rendőrkapitányságon vagy külön objektumban a fogvatartás céljaira sajátosan kialakított, a fogvatartottak elhelyezésére, biztonságos őrzésére szolgáló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas épület vagy épületrész.
3. A fogda a befogadóképességétől függően lehet:
a) I. kategóriájú (40 fő felett),
b) II. kategóriájú (20–40 fő között),
c) III. kategóriájú (20 fő alatt).
A fogdaszolgálat szervezeti felépítése az őrhelyek száma, a helyiségek összetétele és száma a fogda kategóriája szerint változik.
4. A fogda befogadó egységből, zárkaegységből és a szabad levegőn tartózkodás, sportolás céljára szolgáló helyiségből (udvarból) áll. A befogadó és a zárkaegységet egymástól biztonsági zárral ellátott rácsos vasajtó különíti el. Az őrzésbiztonságot befolyásoló építési előírásokat, az épületgépészeti és technikai követelményeket, a fogda berendezését a Rendőrség Fogdaépítési Szabályzata határozza meg.
5. A fogda bejárata előtt lévő és a befogadó egységet a zárkaegységtől elválasztó rácsajtót, a zárkaegység folyosójáról nyíló helyiségek ajtajait, az ételbeadó nyílásokat – a szükséges használat idején kívül – állandóan zárva kell tartani. A bejárati és a zárkaegységbe nyíló ajtó kulcsát a befogadó egységben szolgálatot teljesítő, befogadást végző őrparancsnok kezeli. A fogda bejárati ajtajának és egyéb helyiségeinek tartalék kulcsait elkülönítetten, az ügyeleten kell őrizni. A fogdai kulcsok használatát és kezelését a fogvatartásért felelős vezető intézkedésben szabályozza.
6. A fogda befogadó egységében felállított fogdaőr a bejárati ajtók nyitása előtt a kitekintő sávon, majd a rácsajtón keresztül győződjék meg a belépésre jelentkező személy (személyek) belépési jogosultságáról. Az őrzésbiztonság veszélyeztetésének gyanúja, a belépési jogosultság hiánya, vagy a fogdába be nem vihető tárgyak (például lőfegyver, robbanóanyag) felfedése esetén az ajtókat köteles zárva tartani és a parancsnokot, az ügyeletet azonnal értesíteni.
7. A fogdaszolgálatot ellátók lőfegyverét a fogdán kívül kell tárolni. A fogdaszolgálatot ellátó rendőr személyes használatra szolgáló tárgyat (például csomag, levél, telefon), az élelmiszer és elfogyasztásához szükséges eszköz kivételével a fogdában nem tarthat magánál. A fogdaszolgálatnak fogdán belül öltözködnie, ruhákat a fogdában tartania tilos.
8. A fogdába az őrszolgálatot ellátókon, a fogdában elhelyezett fogvatartott ügyében eljáró ügyintézőkön, az étkeztetést végző közalkalmazottakon, az ellenőrzésre jogosultakon, az egészségügyi ellátást végzőkön, a fogvatartottakon és a külön engedéllyel rendelkezőkön – például a javítást, a karbantartást, a takarítást végző személyek, a helyszíni szemlebizottság tagjai, forgatócsoport, újságíró stb. – kívül más személy nem léphet be, ott nem tartózkodhat.
A fogdába történő belépésre jogosító külön engedélyt a fogvatartásért felelős vezető, a jogokról és a kötelezettségekről szóló tájékoztatással együtt, írásban adja ki. A külön belépési engedéllyel rendelkező személyre a Rendelet látogatókra, a látogatók fogadására vonatkozó előírásait értelemszerűen alkalmazzák.
A fogdába újságíró, forgatócsoport belépése, a sajtó, a rádió, a televízió részére kép és hangfelvétel készítése csak akkor engedélyezhető, ha az országos rendőrfőkapitány vagy helyettese előzetesen hozzájárult.
9. A fogvatartottnak a zárkaegységből a befogadó egységbe történő ki-, vagy visszakísérése során a kísérést végző rendőr ruházatátvizsgálást hajt végre, külsérelmi nyomok észlelése vagy bántalmazásra utaló panasz esetén orvosi vizsgálatáról intézkedik.
10. A fogda befogadó egységében lőfegyvert az ellenőrző elöljáró és a fogvatartott kísérését végrehajtó tarthat magánál. A fogda zárkaegységébe lőfegyverrel csak külön parancsra, más kényszerítő eszközzel el nem hárítható, súlyos rendkívüli esemény leküzdése céljából lehet belépni. A zárkaegységbe történő belépés idejére a lőfegyvert a befogadó egységben erre a célra elhelyezett lemezszekrénybe kell elzárni. A fogdában lőfegyvert tárolni – az ideiglenes elhelyezés kivételével – tilos.
11. A fogda állagában, gépészeti vagy egyéb felszerelésében bekövetkezett meghibásodások javításáról, a hiányosságok megszüntetéséről haladéktalanul intézkedni kell. A biztonsági jelző, ellenőrző- és riasztóberendezések üzemképtelensége esetén a javításhoz szükséges intézkedések mellett haladéktalanul gondoskodni kell az őrség megerősítéséről.
12. Új előállító helyiséget a fogdában kialakítani nem lehet. A fogdán kívüli előállító helyiségben elhelyezett fogvatartott állandó őrzését zártláncú videórendszerrel, vagy az előállító helyiség előtt rendkívüli őr felállításával kell biztosítani. Az ügyeletes gondoskodik az őr kijelöléséről és az őrutasítás szerinti eligazításáról.
12/A.6. A fogdaépületek építése, illetve azok bármilyen jellegű felújítása, átalakítása esetén a fogvatartásért felelős vezetők fordítsanak kiemelt figyelmet a közegészségügyi-járványügyi, valamint munkavédelmi szabályok érvényesítésére. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló 1991. évi XI. törvény 2. § (3) bekezdése, 12. § a) pontja; a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 2. § (2) és (3) bekezdése, továbbá az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályairól a belügyminiszter által irányított rendvédelmi szerveknél című 15/2000. (V. 26.) BM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében az ide vonatkozó szakmai feladatokat az ORFK Hivatala Egészségügyi és Pszichológiai Egyesített Központja látja el.
A FOGDAI ŐRSZOLGÁLAT
13. Az őrzésbiztonság a fogvatartottak törvényes és biztonságos őrzését, az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket foglalja magában.
14. A fogdai őrszolgálat (a továbbiakban: fogdaszolgálat) személyi feltételeinek folyamatos biztosításáért a fogdát működtető, a fogdaszolgálatot vezénylő rendőri szerv vezetője a felelős. Ha létszám, vagy gazdaságossági szempontok – átkísérési távolságok – indokolják, a rendőrfőkapitányok együttműködési megállapodást köthetnek az őrzési kapacitással rendelkező fogdák kihasználására, a kisebb leterheltségű fogdák működésének felfüggesztésére.
15. Fogdaszolgálati feladatra fogda- és kísérő őri elnevezéssel alosztályt kell működtetni azoknál a rendőri szerveknél, ahol az I., vagy II. kategóriájú fogdában a naponta fogvatartottak számának éves átlaga meghaladja a 20 főt. A 100 fő befogadóképességet meghaladó fogda fogdaszolgálatának működtetése osztály szervezetben is történhet.
A fogda- és kísérő őri alosztály (osztály)
a) alosztályvezetőből (osztályvezetőből),
b) őrparancsnokokból,
c) fogdaőrökből,
d) kísérő őrökből és
e) közalkalmazottakból áll.
16. A fogda- és kísérő őri alosztály (osztály) vezetője – ahol ilyen szervezet nincs, ott a fogvatartásért felelős vezető által utasításban vagy munkaköri leírásban kijelölt rendőrtiszt – (a továbbiakban: fogdaparancsnok)
a) szervezi és irányítja a fogdaőrség szolgálati tevékenységét, vezeti a szolgálati nyilvántartásokat;
b) gondoskodik az alárendelt állomány képzéséről, ellenőrzi felkészültségüket, elkészíti a jelentéseket és az előterjesztéseket;
c) a fogdában naponta köteles szemlét tartatni. A szemle során ellenőriztesse a fogdai berendezések, felszerelések előírás szerinti állapotát, a fogda rendjét, tisztaságát, a fogvatartás biztonságát, a zárkában elhelyezett fogvatartottak létszámát, és tegye lehetővé a fogvatartott kérelemhez és panaszhoz való jogának gyakorlását. Ennek érdekében minden fogvatartottat meg kell kérdeznie vagy részére a kérelem, panasz előterjesztésére szolgáló lapot kell átadni. A napi szemle végrehajtásába lehetőség szerint be kell vonnia a fogvatartottak egészségügyi ellátását végző orvost, pszichológust. A fogvatartott helyben nem orvosolható panaszát, kérelmét, beadványát a fogvatartás alapját képező ügy előadójához kell eljuttatni, aki megteszi, kezdeményezi a szükséges intézkedéseket, és erről írásban tájékoztatja az érdekelteket;
d) igényli a szükséges anyagi és technikai felszereléseket;
e) intézkedik a szükséges megerősítő szolgálat igényléséről;
f) részt vesz a fogdában történt rendkívüli események kivizsgálásában;
g) javaslatot tesz a fogvatartottak jutalmazására vagy fenyítésére, a fegyelemsértésről fegyelmi lapot állít ki, amelyet a szolgálati út betartásával a fegyelmi jogkört gyakorló vezetőnek terjeszt fel;
h) a jutalmazás tényét a fogdakönyvbe bejegyzi, a dicsérő lapot a fogdairatokhoz csatolja;
i) felelős a fogda rendjéért, a fogdaőrök szabályszerű szolgálatellátásáért.
17. Az őrparancsnok közvetlenül irányítja az őrség tevékenységét. Ahol befogadó őr nincs, ott az őrparancsnok személyesen hajtja végre a befogadó őr feladatait.
18. A fogdaőr a rendőrségi fogdában, a kijelölt őrhelyen, a meghatározott mozgási körzetben fogvatartott személyt őriz. Feladatát lőfegyver nélkül, gyakorlóruházatban, gumitalpú cipőben, rendőrbottal, vegyi eszközzel és egyéb rendszeresített felszereléssel látja el.
19.7. A fogda működtetéséhez legalább kettő fogdaőr állandó jelenléte szükséges. A befogadó egységben egy, a zárkaegységben (szinten) húsz fő fogvatartotti létszámig egy, húsz fő feletti fogvatartotti létszám esetén legalább két fogdaőr teljesítsen szolgálatot. A fogda-, vagy őrparancsnok az egy zárkában elhelyezett személyek létszáma, a fogda rendjét, a fogvatartottaknak az őrzésbiztonságot veszélyeztető várható magatartása alapján, a szolgálati út betartásával kezdeményezze a biztonságos zárkanyitáshoz szükséges létszámú megerősítő őr fogdába történő vezénylését. A vezénylésről a fogdát működtető rendőri szerv közrendvédelmi szolgálatának vezetője, az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának fogdájában a Koordinációs Főosztály vezetője gondoskodjon. Hivatali munkaidőn túl, ha a késedelem veszéllyel jár, a megerősítő őrségről a fogdát működtető rendőri szerv ügyeletének vezetője gondoskodjon.
19/A.8. Az olyan épületben, illetve épületrészben, amely legfeljebb 10 fő fogvatartott rövid időtartamú fogvatartására – az előállított és az őrizetbe vett személyek elhelyezésére – szolgál, fel van szerelve a biztonsági felügyelet ellátásához szükséges, működő, zárt láncú videórendszerrel, illetve az őr által kezelhető riasztórendszerrel, egy rendőr állandó jelenléte, illetve szolgálatellátása szükséges. Az ilyen épületben, illetve épületrészben az őrszolgálatot ellátó rendőr tevékenységét, valamint a fogvatartottak magatartását a rendőri szerv ügyeletese a monitoron kísérje figyelemmel, indokolt esetben gondoskodjon megerősítő erő vezényléséről.
20. A fogdaszolgálatra őrhelyenként 5 fogdaőri státust kell rendszeresíteni. A fogdában váltásonként – ahol ez indokolt – nő is lásson el fogdaőr szolgálatot. A fogvatartottak létszámának csökkenésével arányosan a kötelezően előírt létszámot meghaladó fogda- és kísérő őr közterületi szolgálatra vezényelhető.
21. A fogdaőrnek a fogdán belül tilos olyan tevékenységet folytatnia amely a figyelmét a fogvatartottak biztonságos őrzésétől elvonhatja, így különösen aludni, öltözni, fürödni, olvasni, rádiót, magnetofont hallgatni, tv-t nézni, bármilyen módon játszani, a fogvatartottakkal beszélgetni.
22. A fogdaszolgálatot ellátóknak a fogdát (őrhelyet) engedély és váltás nélkül elhagyni tilos. A fogdaőrnek az előírt pihenő- (étkezési) időt – a fogvatartottak étkezési idején kívül – a befogadó egységben, az erre kijelölt helyiségben kell biztosítani.
23. A fogdaőr (őrség) a szolgálatának letelte után a következő szolgálatba lépéséig a fogda-, vagy őrparancsnok eseti engedélyével és az ügyintézéshez feltétlenül szükséges időre térhet vissza a fogda befogadóegységébe. A zárkaegységbe nem léphet be.
24. A közalkalmazott a Rendelet 25. § (5) bekezdésében meghatározott tevékenység – az étel kiosztása, a csomagban küldött vagy vásárolt élelmiszerek átadása – mellett megbízható a fogvatartott részére érkezett csomag átvételével, a vásárlással, a letéti tárgyak, illetve a fogvatartottak felszerelési tárgyainak kezelésével, azonos nemű személy ruházatának átvizsgálásával, a tisztálkodás és a WC-használat biztonsági ellenőrzésével, a fogdaszolgálatot ellátók helyiségeinek tisztántartásával. Közalkalmazott teljes vagy részmunkaidőben is foglalkoztatható, a fogvatartottakkal szemben tanúsítandó magatartására a fogdaőrökre vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni.
25.9. Az őrszolgálati okmányokat és a napirendet – a fogda kategóriájától, őrzésbiztonsági feltételeitől függően – a szolgálatot vezénylő közrendvédelmi osztály (főosztály) vezetője, ahol a fogdaszolgálat osztály szervezetben működik, ott az osztály vezetője, az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának fogdájában a fogdaőri szervezet vezetője készíti el és a fogvatartásért felelős vezető hagyja jóvá. A fogvatartott fogdán kívüli őrzése esetén – amennyiben annak várható időtartama a hat órát meghaladja – a vezénylő parancsnok ideiglenes őrutasítást köteles készíteni.
26. A szolgálatba lépő fogda- és kísérő őrök részére az eligazítást a fogdaparancsnok – távollétében a helyettesítésével megbízott parancsnok, ügyeletes tiszt – köteles megtartani, a közalkalmazottak feladatait meghatározni. Az eligazítás tartalmáról feljegyzést kell készíteni az eligazítófüzetbe.
Az eligazítás terjedjen ki
a) a fogdaszolgálati szabályok, feladatok ismeretére,
b) a rendkívüli események megelőzésének lehetőségeire,
c) az ellenőrzési tapasztalatokra,
d) a szolgálatra alkalmasságra,
e) az őrzésbiztonságra,
f) a napirendre,
g) a szolgálat átadás-átvétel végrehajtásának módjára,
h) az egyéb aktuális feladatokra.
Az eligazításra a fogdaőrök az előírt szolgálati öltözetben és felszereléssel kötelesek megjelenni.
27. A fogdaszolgálat átadás-átvétele a fogdában történik, amely terjedjen ki
a) a fogvatartottak létszámára, tartózkodási helyére, gyógyszerellátásukra, a velük kapcsolatos egyéb feladatokra, megtörtént vagy várható eseményekre, engedményekre, fenyítésekre, jutalmakra;
b) a letéti tárgyak, pénz és értékek tételes ellenőrzésére;
c) az őrszolgálati okmányok meglétére, a nyilvántartások vezetettségére;
d) a fogda rendjére, tisztaságára, műszaki meghibásodásokra, az elvégzendő és elvégzett – javító, karbantartó – munkákra;
e) az őrzésbiztonsági berendezések és eszközök – a jelző-, ellenőrző- és riasztórendszerek – állapotára, működőképességére, a fogda és az ügyelet közötti távbeszélő-kapcsolat ellenőrzésére;
f) a kulcsok meglétére;
g) a nyílászáró szerkezetek, rácsok, falak, berendezési tárgyak állapotára, a zárkák felszerelésére, a fogvatartottaknál nem tartható tárgyakra.
28. A végrehajtást, a megállapításokat a szolgálatot átvevő őrparancsnok távbeszélőn jelentse a fogdát működtető rendőri szerv ügyeletvezetőjének (ügyeletesének). A szolgálat átadás-átvétel megtörténtét az erre a célra rendszeresített naplóba kell bejegyezni. A napló – többek között – részletesen tartalmazza a megállapítottakat, a folyamatban lévő feladatokat, a letéti pénz és értékek tételes átvételének végrehajtását.
29.10. A fogdaszolgálat ellátásához előírt vizsgát – a fogvatartásra és az őrzésre vonatkozó hatályos jogszabályokból, belső normákból, valamint az elsősegélynyújtás alapismereteiből – a fogvatartásért felelős vezető által írásban kijelölt kéttagú bizottság előtt kell letenni. A dokumentált módon történő vizsgáztatást kétévenként meg kell ismételni. Az eredményes vizsgáról kiállított igazolás az érintett személyi anyagában kerüljön elhelyezésre.
A vizsgára való felkészítés során az egyéb, ide vonatkozó ismeretek mellett ismertetni kell az emberi jogi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi egyezmények szabályait és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlását az Európai Büntetőszabályzatról.
ÉRINTKEZÉS A FOGVATARTOTTAKKAL
30. A fogvatartott személyt a napszaknak megfelelő köszönéssel, a nemének és életkorának megfelelően, – amennyiben a fogvatartott neve a rendőr előtt ismert – teljes nevén kell megszólítani. A fogvatartottat a rendőr nem tegezheti.
31. A fogvatartott személy őrzésével, ellátásával, a napirend betartatásával, a fogda biztonságával, a fogda rendjének megtartásával összefüggésben a rendőrség fogdaszolgálatot ellátó tagja a fogvatartott részére utasítást adhat. Az utasítást határozottan, indokolt esetben a személyre történő rámutatással kell közölni, és meg kell győződni arról, hogy az érintett a kapott utasítást megértette, tudomásul vette.
32. A fogdaszolgálatot ellátó hivatásos és közalkalmazotti állomány a fogvatartottakkal magánbeszélgetést nem folytathat, nem adhat tájékoztatást a fogvatartás alapját képező eljárásról. A fogvatartott és más személy (például másik fogvatartott, hozzátartozó, ismerős stb.) között üzenetet, csomagot, tárgyat nem közvetíthet.
A BEFOGADÁS
33. Befogadni a fogdába csak szabályosan kiállított rendelvény alapján lehet. A fogvatartás végrehajtásával kapcsolatos bírói, hatósági határozatot, értesítést zárt borítékban mellékelni kell a rendelvényhez. Felbontására a fogdában ellenőrző ügyész és a fogvatartott ügyében eljáró nyomozó szerv vezetője és az ügyintéző jogosult. A fogvatartásért felelős a rendelvény aláírási jogát akadályoztatása esetén átruházhatja az őrizetbe vételre jogosult, alárendelt vezetőre, ügyeletesre. A rendelvény nyomtatványon minden esetben a fogvatartásért felelős nevét kell szerepeltetni. Az erről szóló intézkedést – aláírásminta melléklettel – a fogdaokmányok között el kell helyezni.
34. A rendőrségi fogdába történő befogadás, a zárkában elhelyezés feltételeként előírt előzetes orvosi vizsgálat végrehajtásáról a rendelvény aláírója köteles intézkedni. A rendőrség objektumában sorra kerülő vizsgálat végrehajtásáig a fogvatartott személyt az előállító vagy a befogadó helyiségben lehet elhelyezni. Az orvosi véleményt a rendelvényhez kell csatolni.
35. A befogadást végző rendőr
a) ellenőrzi, hogy a rendelvény megfelel-e az alaki és tartalmi követelményeknek. Amennyiben hiányosságot tapasztal vagy a személy az egészségi állapota, az előzetes orvosi vizsgálat hiánya miatt zárkában nem helyezhető el, a befogadást felfüggeszti, és ennek okát a rendelvény aláírójának jelenti;
b) a fogvatartottat felszólítja a nála lévő tárgyak bemutatására, a magánál nem tartható tárgyak átadására. A kötelező ruházatátvizsgálás, indokolt esetben motozás után a fogvatartottnál lévő összes, letétként kezelendő tárgyról négy példányban jegyzőkönyvet vesz fel. A letéti jegyzőkönyv első példányát a letéti tárgyakhoz, a második példányt az eljárás irataihoz csatolja, a harmadik példányt a fogvatartottnak adja át, a negyedik példány a tömbfüzetben marad. A fogvatartott zárkába bevihető, magánál tartható tárgyait a rendszeresített letéti jegyzőkönyv hátoldalán, vagy külön lapon kell felsorolni. A jegyzőkönyvet a befogadást végző rendőr, a fogvatartott és a ruházatátvizsgáláson jelenlévők (legalább még egy fő) írják alá;
c) a letéti tárgyak közül a pénzt (értékpapírt), az értéktárgyakat és az okmányokat a felvett jegyzőkönyv egy példányával együtt az erre a célra rendszeresített – azonosítóval ellátott – tasakban, majd zárt lemezszekrényben vagy letéti raktárban, fülkében elhelyezi;
d)11. megadja a Rendelet 2. § (8) bekezdésének megfelelő tájékoztatást, majd gondoskodik a 2. § (9) bekezdésében foglalt írásos tájékoztató átadásáról, valamint az írásbeli nyilatkozat felvételéről. A fogvatartottat e Szabályzat 60/B. pontjában meghatározott intézkedés tartalmáról a szükséges mértékben tájékoztatja.
e) a fogvatartottat a Fogdakönyv rovatainak kitöltésével nyilvántartásba veszi;
f) a zárkában a fogvatartottat elhelyezi.
36. A fogvatartás alapjául szolgáló, a jogok korlátozásának elrendelésével kapcsolatos iratokat a befogadásról, a fogvatartást megszüntető határozatot a szabadlábra helyezésről szóló rendelvénnyel együtt, annak mellékleteként kell kezelni. A fogvatartásért felelős vezető vagy az általa aláírási joggal felhatalmazott személy a fogda- vagy őrparancsnoknak és a fogvatartás alapjául szolgáló ügy előadójának a javaslata alapján a rendelvényen határozza meg, hogy a fogvatartott melyik zárkában kerüljön elhelyezésre.
36/A.12. A Rendeletnek a fogvatartottak elkülönítésére vonatkozó szabályai mellett a dohányzó és a nem dohányzó fogvatartottakat külön zárkában kell elhelyezni. A zárkák ajtajait „dohányzó”, illetve „nem dohányzó” felirattal kell ellátni. Amennyiben az elkülönítés a fogda telítettségéből, sajátosságaiból adódóan nem lehetséges, a dohányzó és a nem dohányzó fogvatartottak közös elhelyezésére szolgáló zárkában a dohányzás tilos. A dohányzó fogvatartottak dohányzóhelyre történő kíséréséről azonban ebben az esetben, a fogvatartott kérésére – a helyi sajátosságok, az őrzésbiztonsági követelmények és a fogdaőri létszám figyelembevételével – gondoskodni kell.
A FOGDA BELSŐ RENDJE
A zárkarend
37. A zárkarend fenntartása érdekében a személyes tárgyak tárolása áttekinthető, ellenőrizhető módon, a rendszeresített és megfelelően rögzített zárkaszekrényben történjék. A zárkában műanyagból vagy fémből készült és rögzített hamutartót és fedéllel ellátott hulladéktároló edényt is el kell helyezni.
38. A zárka falára, berendezési tárgyaira képek, újságkivágások stb. felragasztása, elhelyezése nem engedélyezhető.
39. A napirend betartását – a fogda rendjének fenntartása érdekében – minden fogvatartottól meg kell követelni. Az ébresztőt, tisztálkodást követően a fogvatartott felsőruházatba öltözve tartózkodjék a zárkában, a fekpadot letakarva, rendezetten tartsa takarodóig.
Az étkeztetés
40. A fogvatartottak étkezését a zárkában kell biztosítani. Az étkeztetést végző közalkalmazottakkal szemben az egészségügyi követelményekre, az étel-, az élelmiszercsomag szállítás, az ételkiosztás és a mosogatás közegészségügyi követelményeire, az ételminta vételére és megőrzésére, kezelésére vonatkozóan a Belügyminisztérium Élelmezési Szabályzatának előírásait kell alkalmazni. Az étkeztetést végzők részére központi ellátmányból fehér köpenyt és sapkát kell biztosítani.
41.13. Az ételkiosztás előkészítésében, a fogda tálalókonyhájának rendben tartásában az erre önként jelentkező, az orvosi vizsgálat alapján egészségügyileg alkalmas fogvatartott az étkeztetéssel kapcsolatos közegészségügyi szabályokról szóló jogszabályban meghatározottak szerint, ellenszolgáltatás nélkül vehet részt. Az ételnek a fogvatartottak részére történő közvetlen kiadagolását és kiosztását csak a Rendelet 25. § (5) bekezdésében meghatározott személyek végezhetik.
41/A.14. A fogvatartottaknak az étel elfogyasztására reggel és este harminc percet, délben negyvenöt percet kell biztosítani. A rendelkezésre álló idő leteltét követően az ételmaradékokat, a tálalóedényzetet, valamint az evőeszközöket a zárkából haladéktalanul el kell távolítani.
A letéti pénz kezelése
42. A fogvatartott letétként kezelt pénze a Rendelet 22. § (9) bekezdése alapján a szándékos egészségkárosítás, illetőleg az étkezés megtagadása miatt szükségessé váló orvosi ellátással összefüggő szállítási, őrzési költségekre a fogvatartott személyi szükségleteinek kielégítésére szolgáló vásárlásra, és a fodrász igénybevételére fordítható. A letétként kezelt pénz a fogvatartott rendelkezése szerint – az általa írásban megjelölt személynek – átvételi elismervény ellenében kiadható.
A letéti pénz felhasználása szempontjából indokolt személyes szükségletnek tekinthető a Rendelet mellékletében felsorolt, a fogvatartott birtokában tartható tárgy vásárlása, a fodrász igénybevétele, a távbeszélő-használat és a postaköltség. A letéti pénzről naprakész elszámolást kell vezetni.
43. A fogvatartásért felelős vezető megbízottja, a fogvatartott írásos kérelme alapján történő vásárlás előtt jogosult a letéti pénz arányos részét elismervény ellenében átvenni. A felhasználást részletes, a fogvatartott által is aláírt számlával kell igazolni. A vásárlással közalkalmazott bízható meg.
A tisztálkodás
44.15. A fogvatartottak napi tisztálkodását – a fogdában lévő mosdó-zuhanyozó helyiségben – zárkánként előbb a nők, a fiatalkorúak, majd a férfiak végzik.
A tisztálkodást, a WC-használatot a fogvatartottal azonos nemű fogdaőr vagy a fogdaőr jelenléte mellett erre megbízott személy felügyelheti. A kulturált tisztálkodás biztosítása, valamint az indokolatlan mértékű víz- és energiafelhasználás elkerülése érdekében a zuhanyozással tölthető idő mértéke alkalmanként tíz perc.
45. Azonos zárkaegységszinten, egy időben csak azonos célból (például WC-használat, fürdés) és csupán egy zárkából engedhetők ki a fogvatartottak. A fogvatartott zárkába kísérése után az általa igénybe vett valamennyi helyiséget át kell vizsgálni.
A fodrász igénybevétele
46. A fogdában fodrász igénybevétele csak a fogdaőr állandó biztonsági felügyelete mellett, elsősorban a többcélú helyiségben történjen. A hajvágással csak szakképzett személy bízható meg, aki a megbízásban rögzített napokon – gyakorisággal –, előre egyeztetett időpontban a fogdába beléphet.
47. A fodrász személyére és fogdában tartózkodására a Rendelet 5. §-ának látogatókra vonatkozó előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a munkaeszközként használt tárgyakat – olyan módon, hogy azokhoz illetéktelen személy ne juthasson hozzá – magánál tarthatja.
A ruházat tisztántartása, cseréje
48. A fogvatartott részére lehetővé kell tenni, hogy saját ruházatának tisztántartását, cseréjét elsősorban hozzátartozója útján biztosítsa. Az alsóruházat – és ahol annak feltételei adottak, a felsőruházat – kitisztításának feltételeit a fogvatartott részére a tisztálkodással egyidőben a mosdó-zuhanyozó helyiségben kell megteremteni.
A fogda tisztántartásában, valamint a fogvatartottak
ellátásában történő közreműködés szabályai
16.
49. A fogdában folyamatosan kifogástalan tisztaságot kell fenntartani. Biztosítani kell a tisztán tartáshoz és a takarításhoz szükséges anyagokat és eszközöket, amelyeket használaton kívül elzárva kell tartani.
50.17. A zárkák napi takarítását a fogdaőrök felügyelete mellett a zárkában elhelyezettek végezzék. A közös helyiségek takarítását az őrparancsnok által kijelölt fogvatartott végezze. A kijelölés előtt ki kell kérni és figyelembe kell venni a fogvatartott ügyében eljáró előadó véleményét is. Elsősorban az önként jelentkező fogvatartottak közül kell választani. E tevékenység idejére – a munka jellegének figyelembevételével – a fogvatartottat szükség szerint egyéni védőeszközzel (munkaruha, lábbeli, gumikesztyű stb.) kell ellátni.
A rendőr-főkapitányságok munkabiztonsági felügyelői, az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának fogdájára vonatkozóan pedig az ORFK munkabiztonsági főfelügyelője a vonatkozó jogszabályok és belső normák alapján dolgozza ki a fogvatartottak munkavédelmi oktatásának anyagát. Az anyagot a fogvatartottal a munka megkezdése előtt ismertetni kell, annak megismerését a fogvatartott – e Szabályzat 51/A. pontjában meghatározott nyilvántartó lapon – aláírásával igazolja.
51. A zárkákban a hulladéktároló edényeket naponta kell üríteni, s el kell távolítani a kiürült flakonokat, palackokat, elhasznált csomagolóanyagokat. A fogdában tisztasági festésre (meszelésre) szükség esetén, de legalább évenként kerüljön sor.
51/A.18. A fogda helyiségeinek tisztántartásában és a fogvatartottak ellátásában közreműködő, valamint a szakmai és munkavédelmi oktatásban részesült fogvatartottakról személyenként külön-külön lapon nyilvántartást kell vezetni.
A nyilvántartás tartalmazza az érintett személy azonosító adatait (név, születési hely és idő, anyja neve); az oktatás tárgyát, időpontját; az oktatást végző személy nevét és szolgálati helyét; a közreműködés kezdetének és befejezésének időpontjait a dátum, az óra és a perc megjelölésével; az időtartamok napi és havi összesítését; továbbá a fogvatartott arra vonatkozó, aláírt nyilatkozatát, hogy a munkavégzéshez előírt szakmai és munkavédelmi szabályokat vele ismertették.
A külső kapcsolattartás biztosítása
52.19. A fogvatartott kapcsolattartásra, látogató fogadásra vonatkozó jogának gyakorlását a nyomozó hatóság, az eljáró szerv vezetője, távollétükben az ügyeletvezető (ügyeletes) köteles biztosítani. A fogvatartottat előzetesen nyilatkoztatni kell arról, hogy – tekintettel a lehetőségeire – a látogatásra jogosult és bejelentkező hozzátartozóját fogadja-e. A fogda-, vagy őrparancsnok jelentse a látogatás engedélyezőjének, ha a fogvatartott már kimerítette a jogszabályból eredő jogosultságát. A látogatófogadások időpontját – az őrzésbiztonság fenntartása, a várakozás, zsúfoltság elkerülése érdekében – az illetékes ügyintéző és a fogdaparancsnok koordinálja. A Rendelet 3. § (9) bekezdése alapján a látogatási idő esetenkénti meghosszabbítására vonatkozó kérelmet a fogvatartott, illetve a látogató – más látogatók várakoztatásának elkerülése érdekében – elsősorban a látogatás időpontjának előzetes egyeztetése során, az illetékes előadónál terjeszthet elő. Erről az érintetteket tájékoztatni kell.
53. Az ellenőrzés nélkül engedélyezett látogatófogadás, kapcsolattartás során az előírt biztonsági felügyeletet ellátó rendőr kísérje figyelemmel a személyek tevékenységét. Olyan helyen tartózkodjék, hogy a beszélgetést lehetőleg ne hallgassa, de indokolt esetben – különösen a látogatót ért támadás jogsértő vagy a fogvatartás rendjébe ütköző magatartás esetén – beavatkozhasson.
54. Az ellenőrzés és felügyelet mellett engedélyezett kapcsolattartásra – látogatófogadásra, távbeszélő-használatra – kizárólag az érdemi ellenőrzés végrehajtásához kellő információval rendelkező, a fogvatartás alapját képező ügyben eljáró ügyintéző – akadályoztatása esetén a helyettesítésére kijelölt személy – állandó jelenléte mellett kerülhet sor. A felügyeletet ellátó személy köteles a beszélgetést hallgatni, a Rendelet 5. § (4) bekezdésében meghatározott esetben a látogatás, beszélgetés befejezéséről intézkedni.
55.20. A fogvatartott távbeszélő-használatára a Rendelet 3. § (10) bekezdésében, valamint 6/B. §-ában meghatározottakat kell alkalmazni. A távbeszélő-használatra a fogvatartott írásbeli kérelme alapján, saját költségére, az ügyének előadójával történt előzetes egyeztetés szerinti időpontban kerülhet sor, úgy, hogy a távbeszélő-használat a fogda napirendjének végrehajtását ne akadályozza.
55/A.21. Telefonbeszélgetés elsősorban a fogda befogadó-helyiségében elhelyezett, az ellenőrzés végrehajtására technikai szempontból is alkalmas (például párhuzamosított kézibeszélővel ellátott) távbeszélő állomásról, vagy a helyi sajátosságok alapján, a fogvatartásért felelős vezető által meghatározott helyről és módon – a Rendelet 6/B. § (2) bekezdésének figyelembevételével – történhet. A fogvatartott által használható telefonkészüléket el kell látni a fogvatartott részére nem engedélyezett hívás megakadályozására képes, kódszámos híváskorlátozással, vagy fizikai védelemmel.
55/B.22. A fogvatartott távbeszélő-használati szándékát kérelmi lapon kezdeményezi, amelyen meg kell jelölni a felhívni kívánt személy, vagy szervezet nevét, illetve telefonszámát. Több kérelmező esetén a távbeszélő-használat rendjét úgy kell koordinálni, hogy az lehetőleg minden fogvatartott számára biztosított legyen.
55/C.23. Fogvatartott telefonhívást még a nem ellenőrizhető beszélgetések esetében sem kezdeményezhet, az minden esetben a fogdaszemélyzet, vagy – a beszélgetés ellenőrzése esetén – az ellenőrzést végző rendőr feladata. Sikertelen hívás esetén a hívás újabb kérelmi lap benyújtása nélkül egy alkalommal ismételhető meg. Sikertelennek minősül a hívás, ha a kapcsolat technikai okok miatt nem jön létre, ha a vonal foglalt, a hívott fél a telefont nem veszi fel, vagy a kapcsolat létrejön ugyan, de a hívást fogadó fél nem a keresett személy.
55/D.24. A fogvatartottak számára biztosított kártyás telefonkészüléket a fogdaszemélyzet magánbeszélgetésre nem veheti igénybe.
55/E.25. A védő, vagy a kapcsolattartásra feljogosított más személyek által a fogvatartott részére személyesen, illetve csomagban hozott telefonkártya csak új, eredeti, sértetlen, bontatlan csomagolású lehet. Amennyiben a postai úton kézbesített csomagban a fenti feltételeknek nem megfelelő telefonkártya található, a fogvatartott és egy tanú jelenlétében meg kell győződni a telefonkártyán rendelkezésre álló összeg nagyságáról és azt e Szabályzat 55/G. pontjában meghatározott nyilvántartó lapon dokumentálni kell.
55/F.26. A fogvatartott letéti pénzét telefonkártya vásárlására is felhasználhatja, ilyen irányú igényét – a letéti pénz terhére történő árubeszerzésre vonatkozó szabályok szerint – írásban jelezheti. A telefonkártyát a fogvatartott nem tarthatja magánál, azt a letétre vonatkozó szabályok szerint, a fogvatartott letétként kezelt értéktárgyai között kell őrizni. A fogvatartott letétjében több telefonkártya is lehet, azonban azok közül egyszerre csak egy lehet bontott, használatban lévő. Új kártyát kiadni és használni csak az előző kártya lemerítése esetén lehet.
55/G.27. A fogvatartott által folytatott telefonbeszélgetésekről és a telefonkártya használatáról e Szabályzat 32. számú mellékletében meghatározott nyilvántartást kell vezetni.
56. Az ügyeletvezető (ügyeletes) a Rendelet 3. § (4) bekezdésében felsorolt személyek, szervezetek tagjainak a rendőri szervhez érkezésekor a személyazonosság és jogosultság megállapítását követően adja meg a szükséges tájékoztatást és segítséget. A védő, eljáró jogi képviselő érkezéséről a fogvatartás alapjául szolgáló ügyben eljáró előadót – vizsgálót – és a fogdaparancsnokot tájékoztassa. Kísérő biztosításával tegye lehetővé a fogda úgynevezett ügyvédi beszélő helyiségéhez történő eljutást.
57. A fogvatartott és a lelkész találkozására, a vallásgyakorlásra a fogda többcélú helyiségében vagy a fogda közelében, őrzésbiztonsági szempontból az előírásoknak megfelelően kialakított helyiségben kerüljön sor.
58. A fogvatartott vallásgyakorlásra vonatkozó kezdeményezését ügyének előadója továbbítja az egyház (felekezet) képviselőjéhez, majd az egyeztetett időpontról a fogda-, vagy őrparancsnokot és a fogvatartottat tájékoztatja. Az egyház (felekezet) képviselője által kezdeményezett vallásgyakorlás lehetőségéről a fogda-, vagy őrparancsnok ad tájékoztatást a fogvatartottak részére.
59. A látogatónál nem tartható – átadott vagy elvett – tárgyat azonosításra alkalmas elismervény ellenében kell átvenni, majd az elismervény ellenében visszaadni. Gondoskodni kell az átvett tárgy megóvásáról, biztonságos őrzéséről.
60. A fogvatartott részére érkezett csomag őrzésbiztonsági szempontból történő átvizsgálása – a higiéniai előírások betartásával – fémkereső alkalmazásával és olyan részletességgel történjék, hogy a fogvatartottnál nem tartható tárgy elrejtése kizárt legyen. A csomag tartalmáról a mellékletben meghatározott nyilvántartó lapot kell kiállítani.
60/A.28. Amennyiben a fogvatartott részére érkezett csomag élelmiszert tartalmaz, az ételfertőzések és az ételmérgezések elkerülése érdekében a Rendelet 7. § (2) bek. a) pontjában, valamint e Szabályzat 26. számú mellékletében foglalt rendelkezéseket kell figyelembe venni. A fogvatartotthoz továbbításra nem engedélyezhető élelmiszert tartalmazó csomag esetén a Rendelet 7. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.
60/B.29. A fogvatartott e Szabályzat 72. pontjában nem szabályozott küldeményeinek (levél, csomag) továbbítását és fogadását a hatályos jogszabályok előírásai alapján – különös tekintettel a Rendelet vonatkozó szabályaira – a fogvatartásért felelős vezető intézkedésben szabályozza.
61. A fogvatartott rendőrségi épületben történő házasságkötése a biztonsági intézkedéseket és a felmerülő költségek finanszírozásának módját tartalmazó, a fogvatartásért felelős által jóváhagyott terv alapján történjen.
A szabad levegőn tartózkodás
62. A fogvatartott szabad levegőn tartózkodása az erre a célra kialakított, őrzésbiztonsági szempontból megfelelő helyen – például biztonsági ráccsal ellátott udvaron, nyitott ablakú helyiségben – történhet. A fogdaőr állandó jelenléte akkor szükséges, ha a fogvatartottak ellenőrzése más módon nem valósítható meg, vagy a hely, helyiség, nyílászárók és rácsozatok állapota, a fogvatartottak várható magatartása őrzésbiztonsági szempontból indokolja. Egyéb esetben a zárkaellenőrzésre meghatározott időközönként kísérje figyelemmel a fogvatartottak magatartását, rendkívüli esemény észlelése vagy gyanúja esetén az őrutasításban meghatározottak szerint járjon el.
63. A fogvatartott számára lehetővé kell tenni, hogy a szabad levegőn tartózkodás céljára szolgáló területen eszköz nélkül, társait nem zavarva, tornagyakorlatokat végezzen, sétáljon. Az udvar, a helyiség falára, rácsozatára, egyéb tárgyra, illetve másik személyre nem állhat, nem függeszkedhet fel.
63/A.30. A szabad levegőn történő tartózkodásra rendelkezésre álló időtartam megosztva is biztosítható.
A közügyek gyakorlása
64. A választójog mozgó urnás szavazás útján történő gyakorlására a fogda közelében lévő és erre a célra berendezett – őrzésbiztonsági szempontból is megfelelő – helyiségben és biztonsági felügyelet mellett kerüljön sor.
65. A közügyek gyakorlásától el nem tiltott, és előzetes közlésük alapján a választójoggal élni kívánó fogvatartottakat külön-külön kísérjék a szavazóhelyiséghez, amelyet – például a levél, üzenet közvetítésének megakadályozása érdekében – minden fogvatartott eltávozása után át kell vizsgálni.
Az egészségügyi ellátás
66. Az orvos a meghatározott rendelési időn kívül is rendszeresen kísérje figyelemmel a fogvatartás körülményeit.
67.31. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök orvosi rendelvényre történő beszerzése a vásárlással megbízott és állandó előleggel ellátott közalkalmazott közreműködésével történjék.
A fogdaszolgálat a gyógyszereket zárkánként és fogvatartottanként elkülönítve, az erre a célra szolgáló rekeszben köteles tartani.
67/A.32. A fogvatartottak részére történő gyógyszerrendelésről, valamint a fogdaőrök által a fogvatartottak számára esetileg kiadott gyógyszerekről és a gyógyszeradagolásról e Szabályzat 30. és 31. számú mellékleteiben meghatározottak szerinti nyilvántartást kell vezetni.
68. A láthatóan szenvedélybetegségre utaló magatartásformák észlelése, súlyos sérüléssel járó baleset, eszméletvesztéses állapot, egészségkárosítás vagy öngyilkossági kísérlet esetén az orvos értesítésével egy időben intézkedni kell a mentőszolgálat értesítéséről.
68/A.33. A fogvatartás alapját képező ügyben eljáró előadó köteles soron kívül értesíteni az öngyilkossági kísérlet, szándékos egészségkárosítás, vagy baleset során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett fogvatartott hozzátartozóját, vagy a fogvatartott által megjelölt más személyt. A fogvatartott halála esetén a rendkívüli halál miatt eljáró rendőri szerv vezetője haladéktalanul gondoskodjon az elhunyt Magyarországon ismert lakóhellyel rendelkező hozzátartozójának írásbeli értesítéséről. Az értesítés postai távirat útján, vagy a Rendőrség állományába tartozó személy által kézbesített formában történjen. A nem magyar állampolgárságú fogvatartott halála esetén a külföldiekre vonatkozó általános szabályok szerint kell eljárni. Ha a hozzátartozó neve és címe nem ismert, felkutatására intézkedéseket kell tenni.
69. A megyei (budapesti) központi fogdákban ki kell jelölni egy zárkát, amelyben a fogvatartott az orvos rendelkezése szerint megfigyelésre elkülöníthető. Az elkülönítés időtartama alatt a fogdaszolgálatot ellátók alkalmazzák a rendszeresített és szükséges egészségügyi felszereléseket. Az elkülönítés megszűntét követően – újabb fogvatartott elhelyezése előtt – a helyiséget fertőtleníteni kell.
69/A.34. Fertőző betegség, illetve annak gyanúja esetén – a Rendelet 18. § (1) bek. d) pontjában foglaltakon túl – az orvos rendelkezik a fogvatartottnak a lehető legrövidebb időn belüli szakorvosi vizsgálatra utalásáról.
A fertőző beteg, vagy fertőző betegségre gyanús fogvatartottat rendőrségi szolgálati gépjárműben szállítani tilos, erről a mentőszolgálat, vagy fertőző beteg szállítására alkalmas jármű (például rabszállító gépkocsi) útján kell gondoskodni.
70. A fertőzések terjedésének megelőzése érdekében a félpengés borotvák elkülönített tárolását és újbóli kiosztását úgy kell végrehajtani, hogy az kizárólag a használójához kerüljön vissza.
71. Az AIDS elleni védekezés, a megelőzés és a fertőzésveszély elhárítása érdekében szükséges egészségügyi egységfelszerelésből az I. kategóriájú fogdában 4 db-ot, a II. kategóriájú fogdában 3 db-ot, a III. kategóriájú fogdában 2 db-ot a rendőrök által könnyen hozzáférhető helyen kell tartani. Az ORFK Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálatának vezető főorvosa által meghatározottak alapján az egységfelszerelés tartalmazzon 2 pár LATEX vizsgálókesztyűt, 2 db cipővédő huzatot, 1 db PVC laborkötényt, 1 db PORFLEX 2 arcvédőt, 1 db szájból-szájba lélegeztető, egyszer használatos maszkot és 1 pár háztartási gumikesztyűt. Az egységfelszereléssel történő ellátásért, használhatóságának biztosításáért, az elhasznált eszközök pótlásáért a rendőrorvosi szolgálat a felelős.
71/A.35. Az elvégzett orvosi vizsgálatok, valamint a rendőrségi fogdákban előforduló fertőzések és fertőző megbetegedések nyomon követése és egységes értékelése érdekében az ellátó orvosnak – e Szabályzat 27. és 29. számú mellékleteiben előírtak szerint – a közegészségügyi eseményeket tartalmazó jelentés-nyilvántartást, valamint a hatósági orvosi vizsgálatok naplóját kell vezetnie.
A jogorvoslati jog érvényesítésével kapcsolatos
szabályok36.
72.37. A fogvatartottnak a jogorvoslati jog érvényesítésével kapcsolatos iratait a fogdaparancsnok – figyelemmel a Rendelet 4. §, 4/A. §, 4/B. §, 4/C. §, illetve 6. §-aiban megfogalmazottakra – a címzettnek haladéktalanul továbbítja. A panaszokat, kérelmeket, bejelentéseket, döntéseket, valamint a küldemények továbbításáról szóló igazolásokat a fogdaszolgálat nyilvántartja.
73.38. A rendőri szervhez címzett beadvány alapján tett, vagy kezdeményezett intézkedésről a fogvatartott személyt a címzett tájékoztassa, és az arról készült feljegyzést a fogdai iratok között helyeztesse el. Amennyiben a címzett hatáskörrel vagy illetékességgel nem rendelkezik, az áttételről értesítse a beadvány készítőjét.
A FOGDÁN KÍVÜLI KÍSÉRÉS, ŐRZÉS
74. A kísérő őri feladatra a rendőrség hivatásos állományú tagja jelölhető ki. A kísérő őrzést végrehajtó rendőr szolgálatát a rendszeresített felszereléssel, bilincsre szerelt vezetőszíjjal és bilincsrögzítő övvel teljesítse. (A vezetőszíj, a bilincsrögzítő öv más, erre alkalmas – emberi méltóságot nem sértő – eszközzel helyettesíthető.) A kísérő őrnél a rendszeresített felszerelésen kívül csak olyan kisméretű tárgyak lehetnek, amelyek a mozgásban nem zavarják.
75. A fogvatartott kísérésére vonatkozó utasítást a fogvatartás elrendelésére jogosult vezető adhat, aki az átkísérési utasításban határozza meg a fogvatartott kísérésének módját, a kísérő őrök létszámát, fegyverzetét, felszerelését, a kényszerítő eszköz alkalmazását vagy az alkalmazás lehetőségét, a fogdán kívüli kísérés időpontját, helyét; büntetés-végrehajtási intézetbe történő kísérés esetén a felsoroltakon kívül a személy átvételéhez szükséges adatokat is. A kísérést elrendelő parancsnok meghatározhatja, hogy a kísérő őr géppisztollyal is legyen felszerelve. A kísérés megszervezése a kísérést végrehajtó rendőr parancsnokának a feladata.
76. A fogdai kísérés lehet
a) belső kísérés (a rendőrségi objektumon belül történik),
b) külső kísérés (a rendőrségi objektumon kívül történik).
77. Az objektumon belül történő kísérés biztonságos végrehajtását – például az ügyelet, az objektumőrség előzetes értesítését, a kísérési útvonal előzetes biztonsági ellenőrzését, a nyílászárók zártságának biztosítását – a helyi sajátosságok figyelembevételével a rendőri szervek vezetői intézkedésben szabályozzák. A kísérő őröket a fogvatartott neméhez, testi alkatához, fizikumához és veszélyességi fokához igazodva kell kiválasztani, lőfegyverrel történő felszerelésük – biztonságos körülmények között – mellőzhető.
78. A külső kísérés során szükségessé váló pihenőre rendőrségi objektumban kerülhet sor. A fogvatartott elhelyezése az előállító helyiségben történjen. A fogvatartott – a kíséret parancsnokának engedélyével – őr kíséretében mehet szükségletei végzésére. A bilincset csak az egyik kézről szabad levenni és a vezetőszíjat alkalmazni kell. Az illemhelyet használat előtt az őr ellenőrizze, hogy a fogvatartott nem juthat-e támadásra alkalmas eszközhöz, szökési lehetőséghez. Amennyiben a kísérő őr támadásra alkalmas eszközt talál, azt távolítsa el, a szökési lehetőséget szüntesse meg. Az illemhely használata után az őr győződjön meg arról, hogy a kísért személy nem vett-e magához idegen, vagy nem hagyott-e hátra saját tulajdonát képező tárgyat. Akadályozza meg az ajtó becsukását és kísérje figyelemmel a fogvatartottat.
79. A bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt fogvatartott személy kísérését úgy kell megszervezni és végrehajtani, hogy az eljáráshoz, a bizonyításhoz fűződő érdekeket ne veszélyeztesse. A kísérő őrzés biztonságos körülményeinek megteremtéséért, az ehhez szükséges feltételek meglétéért és a kísérés szakszerű végrehajtásáért a kísérést elrendelő, valamint az útbaindító parancsnok, és a kísérő őr külön-külön is felelősséggel tartozik.
80. A kísérő őrzés során felkészültnek kell lenni a fogvatartott támadására, az esetleges szökési kísérlet elhárítására. A kísérést erre figyelemmel kell megszervezni és végrehajtani. Ha az ismert összes körülmény alapján megerősített őrzés nem szükséges, akkor a kísérésre vonatkozó utasításban rendes kísérést kell elrendelni, amelynek végrehajtására
a) épületen belül a kísérő őri létszám fogvatartottanként legalább egy fő rendőr;
b) épületen kívül a kísérő őrök létszáma egy fővel haladja meg a kísért fogvatartottak létszámát, amennyiben a kísérés nem erre a célra kialakított és rendszeresített szolgálati gépkocsival történik.
81. Megerősített kíséréshez szükséges, a rendes kísérés mértékét meghaladó létszám- és eszközszükségletet a kísérést elrendelő vezető és a végrehajtás megszervezéséért felelős parancsnok együttesen határozza meg.
82. A fogvatartottak kísérésére kísérőcsoportot kell szervezni, amennyiben három vagy több rendőr együttesen lát el kísérő őri szolgálatot. A kísérőcsoport parancsnokát a végrehajtás megszervezéséért felelős parancsnok jelöli ki.
A megerősített kíséréshez beépített adó-vevő készülékkel és kézirádióval felszerelt, a fogvatartottak szállítására kialakított szolgálati gépkocsit kell biztosítani.
83. A kísérés során a kísérő őrnek tilos a kísért személyt a meghatározott helyen kívül más helyre kísérni, a fogvatartottal magánjellegű beszélgetést és minden olyan tevékenységet folytatni, amely a figyelmét a fogvatartott biztonságos őrzésétől elvonja.
84.39. A nem kísérésre kialakított gépkocsiban a fogvatartott szállítása során a kísérő őr a gépkocsivezető mögött üljön, mellette a kísért személy foglaljon helyet. A balesetből származható életveszélyre tekintettel a kísért személyt nem szabad a gépkocsihoz bilincselve helyhez rögzíteni, vagy másik kísért személlyel összebilincselni. A fogvatartott személyek speciálisan erre a célra kialakított járművel, rácsozattal leválasztott külön térben történő kísérése során kar- és bilincsrögzítő öv alkalmazására csak indokolt esetben, a kísérés módját meghatározó parancsnok külön utasítása alapján kerülhet sor. A gépkocsi valamennyi ajtajának biztonságos bezárásáról a gépkocsivezető gondoskodik. Gépkocsiból történő kiszálláskor a gépkocsivezető kívülről kinyitja a gépkocsi hátsó ajtaját és elfoglalja a legmegfelelőbb pontot a biztosításhoz. Ezt követően száll ki a (az egyik) kísérő őr, az ajtó mellett marad a vezető szíjat fogva. Ezután száll ki a fogvatartott (és utoljára a másik kísérő őr).
85. Meghatározott esetekben, a bilincs levételére vonatkozó szóbeli felszólítást követően a kísérő őr tájékoztassa a hatóság képviselőjét a kísérést elrendelő parancsnok által készített ideiglenes őrutasításban foglaltakról, amely tartalmazza a fogvatartott őrzésével kapcsolatos információkat (például előzőleg már megszökött, szökést kísérelt meg, támadást hajtott végre). A tájékoztatást követően, a bilincs levételére szóló utasítást a hatóság tagjával jegyeztesse fel az őrutasításra. Ennek megtörténte után a fogvatartottról le kell venni a bilincset. A kísérő őr a bilincselés szüneteltetésének ideje alatt köteles az őrzésre fokozott figyelmet fordítani, és mindent megtenni annak érdekében, hogy szökés, támadás ne következhessen be.
86. Ha a kísért személy megszökött, és az elfogására tett intézkedések nem vezettek eredményre, a kísérés parancsnoka azonnal tegyen jelentést a területileg illetékes rendőri szervnél.
Az általános szempontokon túl a jelentés tartalmazza
a) a szökés pontos idejét, helyét és módját;
b) a szökött személy nevét;
c) személyének és ruházatának leírását;
d) a szökött személy várható magatartását, a fegyverhasználatra vonatkozó adatokat;
e) a szökött személy esetleges sérüléseit;
f) azokat az egyéb adatokat, amelyek az elfogást megkönnyítik.
87. Az a rendőri szerv, amely a szökésről jelentést kap, haladéktalanul köteles intézkedni a szökött személy elfogásáról. A kísérésről jelentést kell írni, ha annak végrehajtása során rendkívüli esemény történt.
88. A fogvatartott súlyosan beteg hozzátartozója meglátogatására, temetésen részvételére a fogvatartás alapját képező eljárást folytató szerv vezetője által készített, a fogvatartásért felelős vezető által jóváhagyott terv alapján kerülhet sor. A fogvatartott közvetlen biztonsági felügyeletét és ellenőrzését polgári ruhanormába sorolt rendőrök végezzék.
A FOGVATARTÁS MEGSZÜNTETÉSE,
A FOGVATARTOTT ELBOCSÁTÁSA
89. A fogvatartott rendőrségi fogdában történő elhelyezése megszűnhet ideiglenesen vagy véglegesen. A fogvatartás rendőrségi fogdában történő megszüntetésére a fogvatartásért felelős vezető által ebből a célból kiállított rendelvény vagy átkísérési utasítás alapján kerülhet sor.
90. A fogdai elhelyezés ideiglenes szüneteltetése – az elbocsátás – csak a fogvatartásért felelős vezető írásbeli engedélye alapján, a „Nyilvántartás a fogdai elhelyezés ideiglenes szüneteltetéséről” rendszeresített könyvben, a fogvatartott személy átvételét elismerő rendőr olvasható névaláírásával, biztonsági felügyelet mellett, a kísérésre vonatkozó előírások betartása mellett történhet.
91. Az ideiglenes elbocsátás esetei:
a) eljárási cselekmény;
b) engedélyezett kapcsolattartás;
c) orvosi vizsgálat vagy kezelés;
d) házasságkötés;
e) temetés;
f) választójog gyakorlása;
g) egyéb ok.
92. Az őrparancsnok
a) az ideiglenes elbocsátáskor:
– meggyőződik az engedély szabályosságáról. Szabálytalanság esetén az elbocsátást felfüggeszti, ennek okát azonnal jelenti a fogvatartásért felelősnek;
– gondoskodik a ruházatátvizsgálás végrehajtásáról;
– kiadja a szükséges ruházatot és tárgyakat, a kiadásról nyilvántartást vezet.
b) a fogvatartott visszafogadásakor:
– a zárkaegységbe történő visszakísérés előtt ruházatátvizsgálásról, ha indokolt, motozás végrehajtásáról gondoskodik, meggyőzödik, hogy látható-e külsérelmi nyom, érdeklődik a fogvatartott egészségügyi állapotáról és ezek eredményétől függően jár el;
– átvizsgálja a fogvatartottnál lévő tárgyakat, a kísérés idejére kiadott tárgyak visszavételét jegyzőkönyvbe foglalja;
– bejegyzi a nyilvántartásba a visszaérkezés idejét és azokat az eseményeket, amelyek a kísérés időtartama alatt, a kísérő őr tájékoztatása alapján történtek.
A védővel történt írásbeli érintkezés és a szóbeli érintkezésről készített feljegyzés tartalma nem ellenőrizhető.
93. Amennyiben a bíró a tárgyaláson a fogvatartást megszünteti, a kísérő őr hívja fel az érintett személy figyelmét személyes és letéti tárgyainak átvételére. Ennek érdekében a személy – kérésére – a rendőri szervhez visszaszállítható, de a fogdába nem térhet vissza. A személyes és letéti tárgyak átadására a fogdán kívül, az erre külön kijelölt helyiségben kerüljön sor. Amennyiben a fogvatartott a bírói szabadítása után a rendőrségen nem jelentkezett – vagy ha megszökött és nem fogták el – a letéti és egyéb tárgyait 72 óra elteltével a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató hatóságnak, idegenrendészeti őrizetes esetén az illetékes idegenrendészeti hatóságnak kell átadni, amely intézkedik azok letétbe helyezéséről.
94. A fogvatartott szabadlábra helyezésekor, ha a rendelvény hiányos, vagy szabálytalan, az elbocsátást fel kell függeszteni, ennek okát a rendelvény aláírójának jelenteni. Ha a fogvatartott a szabadlábra helyezésekor egészségügyi intézménybe kerül elhelyezésre, az általános szabályok szerint kell eljárni. A szabadlábra helyezettnek az egészségügyi intézményben való további tartózkodása, onnan való távozása az egészségügyre vonatkozó szabályok szerint történhet.
95. A szolgálatot ellátó őrparancsnok a fogvatartottnak a fogdából történő végleges elbocsátásakor a kiadott személyi felszereléseket tételesen átveszi, ruházat- és csomagátvizsgálást hajt végre, kiadja a letéti tárgyakat és az átvételt elismerteti, indokolt esetben orvosi vizsgálatot kezdeményez, az orvos írásos véleményét a fogvatartás okmányaihoz csatolja.
95/A.40. A véglegesen elbocsátott személyt szabadulási igazolással kell ellátni. Az igazolást két példányban kell kiállítani, amelyből egy példányt a fogvatartottnak szabadításkor át kell adni, egy példányt pedig a fogvatartott fogdai iratai között meg kell őrizni. Az igazolás tartalmazza
a) a kiállító szerv megnevezését,
b) az elbocsátott nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, lakcímét,
c) a hatósági, bírósági határozat adatait (ügyszám, a fogvatartás időtartama),
d) az elbocsátás jogalapjául szolgáló okirat megjelölését és az elbocsátás időpontját,
e) keltezést,
f) a fogvatartásért felelős vezető aláírását és a szerv bélyegzőlenyomatát.
95/B.41. A szabadulási igazolást a fogvatartott ügyében eljáró előadó állítja ki. Az aláírásra a Szabályzat rendelvény-aláírásra vonatkozó szabályait (33. pont) kell alkalmazni.
96. Átkísérés esetén a letéti tárgyakat, pénzt és értéket a letéti jegyzőkönyv egy példányával, az igazoltan felhasznált pénzösszegről, a higiéniai okokból megsemmisített tárgyakról készült feljegyzéssel, a kísérést végző parancsnoknak kell átadni, aki az átvételt a letéti tárgyakról felvett jegyzőkönyv fogdában maradó példányán igazolja.
ELJÁRÁS RENDKÍVÜLI ESEMÉNY ESETÉN
97. A fogdaszolgálatot ellátó rendőr köteles a fogvatartottak által elkövetett és más rendkívüli eseményt a szolgálati elöljárónak – hivatali munkaidőn túl az ügyeletvezetőnek (ügyeletesnek) – azonnal jelenteni és az elsődleges intézkedéseket megtenni.
98. Az életet, testi épséget, az őrzésbiztonságot veszélyeztető, más rendőr segítségét igénylő rendkívüli esemény észlelése vagy tudomására jutása esetén kerüljön sor az elektronikus riasztóberendezésen – a fogdariasztó rendszeren – jelzés adására.
A fogdai rendkívüli esemény miatti riasztás észlelése – például a rendőrt ért támadás, a fogvatartott szökése, szökési kísérlete, tűzeset – esetén a napirendtől való eltérést, a fogvatartott jogainak korlátozására vonatkozó részletes szabályokat, a szükséges intézkedéseket, a segítségnyújtást és a megerősítő őrök vezénylésének módját a fogda kategóriája, kialakítása és más helyi sajátosságok alapján a fogvatartásért felelős vezető intézkedésben szabályozza.
99. A fogdaszolgálatot ellátót, ha rendkívüli esemény történt, indokolt esetben – például a jelentése elkészítésének idejére – helyettesíteni kell.
100.42. A fogda területén bekövetkezett rendkívüli eseményeket a fogvatartásért felelős vezető a fogdaőri szervezetet működtető, a fogdaszolgálatot vezénylő rendőri szerv közrendvédelmi szolgálati ágának vezetőjével, az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának fogdájában a Koordinációs Főosztály Őrségi Osztályának vezetőjével kivizsgáltatja és az eseményt elősegítő okokat megszünteti.
101.43. A fogdán kívül bekövetkezett rendkívüli eseményt a fogvatartott személyt kísérő rendőrök közvetlen (közös) szolgálati elöljárója köteles kivizsgálni és a szükséges intézkedést megtenni. Nem lehet a rendkívüli esemény kivizsgálója az a személy, akinek felelőssége a rendkívüli esemény miatt felmerülhet. Ebben az esetben a fogdát működtető rendőr-főkapitányság, vagy rendőrkapitányság – az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának érintettsége esetén a Koordinációs Főosztály – vezetője által kijelölt vezető köteles a vizsgálatot lefolytatni.
102.44. A rendkívüli eseményről készült összefoglaló jelentést a szolgálati út betartásával öt napon belül fel kell terjeszteni a rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának (főosztályának) vezetőjéhez, az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságát érintő eseményeknél a Koordinációs Főosztály vezetőjéhez, aki három munkanapon belül gondoskodik az összefoglaló jelentés felülvizsgálatáról, valamint állásfoglalásával kiegészítve az ORFK Közrendvédelmi Főosztályára történő továbbításáról.
A jelentés röviden tartalmazza az esemény leírását, a rendkívüli esemény bekövetkeztét elősegítő okokat és körülményeket, az azok megszüntetésére tett intézkedéseket és a felelősség megállapítására vonatkozó állásfoglalást. A jelentés tartalmának kialakításakor követni kell a rendőrség ügyeleti szolgálata és a közreműködésével teljesítendő jelentési kötelezettség rendjéről szóló 22/1999. (XI. 15.) ORFK utasítás 3. számú mellékletében meghatározott szempontokat.
103.45. A rendkívüli esemény vizsgálatával kapcsolatos panaszt és – szakszerűtlen, vagy jogsértő szakmai vizsgálat észlelése esetén – a rendkívüli eseményt a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese, a megyei rendőr-főkapitányságok közbiztonsági igazgatói, illetve az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága Koordinációs Főosztályának vezetője vizsgálja.
104. A kényszerítő eszközök alkalmazását a fogdában soron kívül kell kivizsgálni és jelenteni.
A FOGDA ELLENŐRZÉSE
105. A fogdaellenőrzés lehet:
a) általános, amely kiterjed az őrzésbiztonság minden elemére,
b) részleges, amely csak az egyes szakterületek vizsgálatát foglalja magában.
A fogdaellenőrzésre jogosultak körét a Rendelet 35. §-a határozza meg.
A rendőrfőkapitányok (helyetteseik) havonta, a rendőrkapitányok hetente kötelesek a fogdában ellenőrzést végrehajtani. Az ellenőrzés végrehajtása egyenlő arányban munkaidőben, munkaszüneti napon és éjszaka történjék.
106. A fogda működtetése alapján illetékes rendőrkapitány, a fogdaparancsnok közvetlen szolgálati elöljárója, a fogdát működtető rendőri szerv ügyeletes tisztje szolgálata alatt köteles a váltásokat a helyileg szabályozott módon – esetenként váratlanul – ellenőriztetni, ellenőrizni. Ezen kívül a fogdaőri szolgálatot közvetlenül irányító parancsnok köteles legalább hetente egy alkalommal a fogda összes helyiségét átvizsgálni, a biztonsági berendezéseket, a fogdaőrök ruházatát, felszerelését, a szolgálat ellátását, az okmányok vezetését, a fogvatartottakkal való bánásmódot átfogóan ellenőrizni.
107. A fogda, ezen belül a zárkák ellenőrzése terjedjen ki a nyílászárók, az ajtók, ablakok, rácsozatok és azok zár- és tartószerkezeteinek előírás szerinti állapotára, a falakon észlelt esetleges elváltozásokra, vakolatbontásra, más rongálásra, a zárkában elhelyezett, illetve a fogvatartottnál tartható használati tárgyakra. A helyiségek minden körülményre kiterjedő ellenőrzése során fel kell tárni az őrzésbiztonságot, a fogda rendjét veszélyeztető, a megszokottól eltérő minden változást, azokat a tárgyakat, amelyek a fogdában nem tarthatók vagy tárolhatók, és gondoskodni kell azonnali eltávolításukról.
108. A köztisztviselő, közalkalmazott által végzett szakirányú ellenőrzéshez, az ellenőrzést végző védelme érdekében, a fogda-, vagy őrparancsnok kísérő őrt biztosít.
109. A szolgálat ellátásáról és a fogvatartottakról tájékoztatás csak az ellenőrzést végző jogosultságának megfelelően adható.
110. A rendőrség állományából a fogda ellenőrzésére feljogosított és végrehajtó személy az ellenőrzés tényét, irányultságát, megállapításait, a megtett és szükséges intézkedéseket jegyezze be az Ellenőrzési Naplóba, olyan részletességgel, hogy a végrehajtandó intézkedésekhez kellő információt szolgáltasson. Indokolt esetben készítsen jelentést és a szolgálati út megtartásával továbbítsa az intézkedésre illetékes szerv vezetőjéhez. Az ellenőrzésről készült feljegyzés egy példányát a fogvatartásért felelős vezető által kijelölt személyhez kell eljuttatni, aki a szükséges intézkedés megtétele után, iktatott dossziéban gyűjti.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
111. Amennyiben a fogvatartás nem az elrendelő rendőri szerv által üzemeltetett rendőrségi fogdában kerül végrehajtásra, a napi fogvatartás számított költségét át kell utalni a fogvatartás helye szerint illetékes önálló költségvetési szervhez.
112. A fogvatartott elbocsátása után a fogvatartással kapcsolatban keletkezett iratokat az arra jogosult szolgálati elöljáró záradékolja és helyezi irattárba. A fogdában vezetett nyilvántartásokat és egyéb okmányokat a Szabályzat melléklete tartalmazza. Kezelésük a Rendőrség hatályos ügykezelési szabályai szerint történjék. A fogdában csak a szolgálattal és a fogvatartottakkal kapcsolatos ügyiratok tarthatók.
CÍMJEGYZÉK46. rendőrségi fogdában alkalmazott okmányokról, okiratokról és nyilvántartásokról

A melléklet
száma

A melléklet címe

1.

Őrségutasítás

2.

Őrutasítás

3.

Őrhelyleírás

4.

Őrhelyvázlat

5.

Fogdaszolgálat átadás-átvételi napló

6.

Napirend a fogdában

7.

Feljegyzés ellenőrzésről

8.

47

9.

Ügyészi napló

10.

Fogdakönyv

11.

Nyilvántartás a fogdai elhelyezés ideiglenes szüneteltetéséről

12.

Nyilvántartás a fogvatartott látogató-fogadásáról

13.

Nyilvántartás a fogvatartott küldeményének továbbításáról

14.

Nyilvántartó lap a fogvatartott részére érkezett küldeményről

15.

Jegyzőkönyv a letéti tárgyakról

16.

Jegyzőkönyv a fogvatartott tulajdonát képező, a fogvatartása során magánál tartott tárgyairól

17.

Rendelvény a bűnügyi, közbiztonsági őrizetben, előzetes letartóztatásban lévő, jogerősen elítélt személy rendőrségi fogdába történő befogadására

18.

Rendelvény az előzetes letartóztatás időtartamának meghosszabbításáról

19.

Rendelvény a fogvatartott szabadlábra helyezéséről

20.

Orvosi vélemény

21.

Átkísérési utasítás

22.

Fegyelmi lap

23.

Dicsérő lap

24.

Kérelmi lap

25.

Napijelentés

26.

A fogvatartott részére továbbítható és nem továbbítható élelmiszercsoportok listája

27.

Jelentés-nyilvántartás közegészségügyi-járványügyi eseményről

28.

A jelentendő fertőzések köre

29.

A hatósági orvosi vizsgálatok naplójának kitöltési útmutatója

30.

A fogdaőrök által a fogvatartottak részére kiadott eseti gyógyszerek nyilvántartása

31.

Nyilvántartás a gyógyszerek adagolásáról

32.

A fogvatartott által történő távbeszélő-, illetve telefonkártya-használat nyilvántartása


47 Hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 33. pontja. Tartalmára vonatkozóan lásd a 29. számú mellékletet!

ŐRSÉGUTASÍTÁS1.

A fogdai őrszolgálat ellátásához őrségutasítást kell készíteni.

Az őrségutasítás tartalmazza

1. Az osztály, alosztály, őrség

– megnevezését;

– szervezeti felépítését, alárendeltségét;

– létszámát;

– a szolgálatváltások időpontját, rendjét;

– feladatát.

2. Az osztályvezető, alosztályvezető, fogdaparancsnok, őrparancsnok

– feladatát;

– a szolgálatteljesítés idejét, rendjét;

– hatáskörét, elöljárói feladatait, jogait;

– helyettesítésének rendjét;

– ügykezelésének szintjét.

3. A fogda- és kísérő őrök

– felállítási helyét, mozgási körletét;

– feladatát, különleges feladatát;

– a szolgálatteljesítés, az étkezés és a pihenés idejét, rendjét;

– a dohányzóhely és időpontjának meghatározását;

– az összeköttetések, jelzések rendjét, a távbeszélő-használat szabályait;

– a riasztás rendjét;

– a fogda elhagyásának helyi sajátosságokhoz igazodó szabályait;

– az őrszolgálat megerősítésének módját;

– az egészségügyi berendezések igénybevételi rendjét.

4. A fogda

– megnevezését;

– kategóriáját, befogadóképességét;

– felszereltségének, technikai ellátottságának főbb jellemzőit.

5. Rendkívüli esemény esetén teendő intézkedéseket, feladatokat, azok jelentésére vonatkozó előírásokat.

6. A fogdaszolgálatot ellátó közalkalmazottakra vonatkozó, a helyi sajátosságokra figyelemmel megállapított rendelkezéseket.

7. Az ellenőrzés rendjét, a területi és helyi ellenőrzésre jogosultak körét.

8. Egyéb minden olyan feladatot, amely az őrség, az őrök tevékenységével összefügg és eltér az általánostól.

ŐRUTASÍTÁS1.

Az őrutasítás részletes feladatmeghatározás a fogdaszolgálatot ellátók részére.

Az őrutasítás tartalmazza

1. A fogdaszolgálat

– megnevezését;

– alárendeltségét;

– szolgálati rendjét (váltás rendjét);

– általános és különleges feladatát;

– felállítási helyét, mozgási körletét.

2. A szolgálati hely, az őrhely

– megnevezését;

– helyét;

– felszereltségét;

– technikai ellátottságát.

3. Az ügykezelés, a szolgálati okmányok, nyilvántartások vezetésének, kezelésének szintjét.

4. A híradó-összeköttetés módját.

5. A riasztás rendjét.

6. A megerősítés, helyettesítés rendjét.

7. Jogszabályokban és belső normákban meghatározott, kiemelt feladatok végrehajtásának módját.

8. Riadó, vagy rendkívüli esemény során követendő eljárást és a jelentéstétel rendjét.

9. Az ellenőrzés során tanúsítandó magatartás rendjét, az ellenőrzésre jogosultak körét.

10. Egyéb, minden olyan dolgot, feladatot, tevékenységet, amely összefügg a fogdaszolgálat ellátásával.

ŐRHELYLEÍRÁS1

Az őrhelyleírás tartalmazza

1. Az őrhely

– objektumon belüli elhelyezkedését;

– megközelítésének lehetőségeit.

2. Az őrhelyen használt kulcsok kezelésének, tárolásának szabályait.

3. Az őrhelyhez tartozó helyiségek leírását és azok igénybevételének rendjét.

4. Az őrhelyhez tartozó biztonsági és egyéb technikai felszerelések, berendezések kezelésének szabályait.

5. A szellőztetés, fűtés, világítás rendszereit és kezelésük szabályait, módját.

6. Az őrhelyen végzendő, végezhető feladatok, tevékenységek körét.

7. Egyéb, az őrhely működtetése szempontjából fontos előírásokat.

1 Módosította: 12/1999. (V. 20.) ORFK utasítás 3. számú melléklete.

ŐRHELYVÁZLAT1.

Az őrhelyvázlat tartalmazza

1. A fogda méretarányos alaprajzát – a helyiségeket, azok megnevezését, a közlekedőfolyosókat, a szabad levegőn tartózkodás céljára szolgáló helyiségeket, az udvarokat, a nyílászárók helyét.

2. A tűzoltáshoz használható berendezések, eszközök feltalálási helyét.

3. A vészhelyzetben használható kiürítési, menekülési útvonalakat, a fogda kiürítése esetén a fogvatartottak elhelyezésére kijelölt tartózkodókat.

4. Az őrzésbiztonság szempontjából fontosnak, veszélyesnek nyilvánított berendezési tárgyak, szerelvények helyét.

5. Az őrök felállítási helyét, mozgási körzetét.

6. Az ügyelettel, az őrparancsnoki helyiséggel történő összeköttetést biztosító berendezések, valamint a jelzésre és a riasztásra szolgáló jelzőpontok helyét.

7. A fogda biztonságos működtetéséhez, a helyi sajátosságok alapján szükséges egyéb adatokat.

FOGDASZOLGÁLAT ÁTADÁS-ÁTVÉTELI NAPLÓ1

(Sorszámozott lapokat tartalmazó füzet.)

A fogdaszolgálat átadás-átvételi napló tartalmazza

1. A szolgálat átadás-átvétel:

– idejét;

– tárgyát (a Fogdaszolgálati Szabályzat 27. pontjában részletezettek alapján);

– kiemelten a letéti pénz és értékek, tárgyak tételes átvételének végrehajtását;

– mit, milyen állapotban és szám szerint adtak, illetve vettek át.

2. A szolgálat alatt történt

– rendkívüli eseményeket;

– a fogda állagában bekövetkezett károsodásokat;

– napirendben történt változásokat;

– ellenőrzéseket, szemléket, kiemelt megállapításokat;

– szolgálati tevékenységgel kapcsolatos eseményeket, változásokat;

– folyamatos feladatokat.

3. A szolgálat alatt tett intézkedéseket, azok folytatásának szükségességét.

4. Minden olyan, szolgálattal összefüggő körülményt, eseményt, cselekményt, amely más szolgálati okmányban, nyilvántartásban, jelentésben nem került rögzítésre.

1 Módosította: 12/1999. (V. 20.) ORFK utasítás 5. számú melléklete.

NAPIREND A FOGDÁBAN1.

1. Ébresztő

……… órakor

2. Tisztálkodás, takarítás

……… órától ……… óráig

3. Reggeli

……… órától

4. Orvosi vizsgálat a fogdában

……… órától a szükséges ideig

5. Felügyelet mellett, szabad levegőn tartózkodás

……… órától ……… óráig

6. Ebéd

……… órától

7. Tisztálkodás, zárkarendezés, takarítás

……… órától ……… óráig

8. Vacsora

……… órától

9. Takarodó

……… órától

(A helyi sajátosságokra is figyelemmel olyan időpontokat kell meghatározni, amelyek mellett a fogdában elhelyezettek létszámától függetlenül biztosított a napirend végrehajtása, a fogvatartotti kötelezettségek és jogok gyakorlásának lehetősége.)

……………………………………………………………

Tömbszám: ………………………

FELJEGYZÉS1.
………………………………………………………………………………
név, rendfokozat, beosztás
………………………………………………………………………………
munkahely
ÁLTAL TARTOTT ELLENŐRZÉSRŐL

Az ellenőrzött szerv

 

Az ellenőrzés

helye

 

időtartama

 

MEGÁLLAPÍTÁSOK ÉS RENDELKEZÉSI JOGKÖRBEN TETT INTÉZKEDÉSEK

…………………………………………………    …………………………………………………
az ellenőrzött, vagy képviselőjének aláírása     az ellenőrzést végző aláírása
ORVOSI NAPLÓ1
1 A 8. számú mellékletet hatályon kívül helyezte a 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 33. pontja. Tartalmára vonatkozóan lásd a 29. számú mellékletet!
ÜGYÉSZI NAPLÓ1.
Az ügyész feljegyzéseinek rögzítésére kijelölt – például a rendőrségi ellenőrzések rögzítésére is szolgáló, vagy sorszámozott lapokkal ellátott füzet – napló.
Az ügyészi naplót – az észrevételek, javaslatok, indítványok rögzítésére vonatkozó felkéréssel – át kell adni a fogdában tartózkodó, általános fogdaellenőrzésre jogosult büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyésznek.
FOGDAKÖNYV1.

Sorszám

A fogva-
tartott
neve,
születési
helye,
ideje
(év, hó,
nap),
anyja
neve,
lakcíme,
családi
állapota,
ismert
foglal-
kozása

A fogva-
tartott
ügyében
eljáró
hatóság,
az ügy-
intéző
neve, címe
és telefon-
száma

A fogvatartást – őrizetbevételt,
előzetes letartóztatást – elrendelő hatóság

A fogdai
befogadás
alapját
képező
rendelvény

A fogvatartott fogdai elhelyezését
megszüntető hatóság, ügyészség, bíróság

Meg-
jegyzések
(például
korláto-
zások,
fokozott
őrzés,
a letét
sorszáma)

A be-
fogadást
végrehajtó
rendőr
aláírása

A fogvatartás kezdetének időpontja

Az el-
helyezést
meg-
szüntető
rendelvény,
átkísérési
utasítás
száma

A fogvatartott végleges elbocsátásának,
átkísérésének időpontja

A végleges
el-
bocsátást
végrehajtó
rendőr
aláírása

Fiatalkorú törvényes képviselő-
jének
(gondozó-
jának)
neve
és címe

év

nap

óra, perc

év

nap

óra, perc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NYILVÁNTARTÁS1. fogdai elhelyezés ideiglenes szüneteltetéséről

A fogvatartott
azonosító adatai

A kiadás időpontja

A kiadást végző
aláírása

Az átvevő
olvasható aláírása

A visszavétel
időpontja

A visszafogadást végző
aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NYILVÁNTARTÁS1. fogvatartott látogató-fogadásáról

A fogvatartott neve
és azonosító adatai

A látogató fogadására vonatkozó
korlátozás

A hozzátartozó látogató neve
és hozzátartozói minősége,
más személy esetén a neve
és a látogatását engedélyező
hatóság

A látogatás kezdetének
időpontja

A fogdaszolgálat
aláírása

A felügyeletet ellátó rendőr neve,
szolgálati helye

A látogatás befejezésének
időpontja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NYILVÁNTARTÁS1. fogvatartott küldeményének továbbításáról

A fogvatartott személy
neve

A küldemény jellege
(levél, csomag stb.)

A fogdai átvétel
időpontja/átvevő

Továbbítás helye
és időpontja

Átvevő aláírása

Ügyintéző
közölt intézkedése
időpontja

Korlátozás miatt
át nem vett
küldemények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NYILVÁNTARTÓ LAP1. fogvatartott részére érkezett küldeményről
A küldemény címzettje: …………………………………………………………………………………………………
Nevezett fogvatartott csomagküldeményhez való joga a büntetőeljárás eredményessége érdekében korlátozott / nem korlátozott.2.
A küldemény jellege (postai csomag, pénzküldemény, hozott csomag)3.
A csomagot hozó – átadó – személy neve, lakcíme: .........................................................................................................
A küldemény tételes felsorolása:

1.

 

9.

 

2.

 

10.

 

3.

 

11.

 

4.

 

12.

 

5.

 

13.

 

6.

 

14.

 

7.

 

15.

 

8.

 

16.

 

 

A küldemény a fogvatartott részére átadható tárgyat, élelmiszert tartalmaz.

 

A ………………………… szám alatt felsorolt tárgyakat letétként kell kezelni.

 

Nem továbbítható a fogvatartott részére a ………………………… sorszám alatt felsorolt, szobahőmérsékleten romlandó, kereskedelemben nem forgalmazott, alkoholt, vagy egyéb kábító hatású szert tartalmazó élelmiszer, amelynek csomagolása személyi sérülés okozására alkalmas, valamint olyan tárgy, amelyet a fogvatartott a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet melléklete szerint nem tarthat magánál.4

 

A csomag súlya meghaladja a 3 kg-ot, ezért a …………………………… pontokban felsorolt tárgyak továbbítását megtagadom5, a feladónak visszaküldöm.6

Fogdai rendkívüli esemény idején, a fogda rendjének helyreállításáig a fogvatartásért felelős szüneteltetheti a fogvatartottak levelezéshez, látogatáshoz és csomagküldemény fogadásához való jogainak gyakorlását. Az intézkedést kiváltó ok előidézésében vétlen fogvatartott részére az elmaradt jogainak gyakorlását utólag lehetővé kell tenni.

 

………………………………………………………

a Rendőrség képviselője

 

A küldemény őrzésbiztonsági ellenőrzése megtörtént, a fogvatartott részére átadható.

 

………………………………………………………

fogda- (őr) parancsnok

 

A nyilvántartó lapon felsoroltakat hiánytalanul átvettem, tudomásul veszem, hogy a ………………………… sorszám alatt feltüntetett tárgyakat letétként kezelik, a feladónak visszaküldik.

 

………………………………………………………

fogvatartott


4 A megfelelő szót alá kell húzni.

5 A megfelelő szót alá kell húzni.

6 A megfelelő szót alá kell húzni.

Sorszám: …………………………
JEGYZŐKÖNYV1. letéti tárgyakról

A fogvatartott neve (leánykori neve): …………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: ………………………………………………………………………………………….………………

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………………………………………

Személyi igazolvány (útlevél) száma: …………………………………………………………………………………………

Állampolgársága: ………………………………………………………………………………………………………………

(Állandó) lakása: ……………………………………………………………………………………………………………….

Fogvatartott személytől az alábbi letéti tárgyakat, pénzt és értéket átvettem:

1.

 

9.

 

2.

 

10.

 

3.

 

11.

 

4.

 

12.

 

5.

 

13.

 

6.

 

14.

 

7.

 

15.

 

8.

 

16.

 

A fenti tárgyak átadását elismerem:

…………………………………………………………

…………………………………………………………

fogvatartott

befogadást végző

 

 

 

…………………………………………………………

 

rendőr tanú

 

A fogvatartásom alkalmával tőlem átvett készpénzt, értékeket és tárgyakat a mai napon hiánytalanul visszakaptam.

 

…………………………………………, …………………… év ……………………………… hónap ……………… nap

 

…………………………………………………………

fogvatartott

 

……………………………………………………………………………………………………………………………

 

A ………………………..… számú jegyzőkönyvben …………………………………………… tételszám alatt felsorolt és …………………………………………………………………… (név) elvett személyi tárgyaknak a Rendőrség …………………………………………………… kapitányságától való átvételét elismerem.

 

……………………………………………, …………………… év ……………………………… hónap ………… nap

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
JEGYZŐKÖNYV1. fogvatartott tulajdonát képező, a fogvatartása során magánál tartott tárgyairól
…………………………………………………………………………………………………………………………………
(név, születési hely, idő) fogvatartott a tulajdonát képező, alább felsorolt tárgyakat a fogvatartása során magánál, illetve a tartózkodási helyéül kijelölt helyiségben – zárkában, előállítóban – tartja:

1.

 

9.

 

2.

 

10.

 

3.

 

11.

 

4.

 

12.

 

5.

 

13.

 

6.

 

14.

 

7.

 

15.

 

8.

 

16.

 

 

…………………………………………, ………………………… év …………………………… hónap ……………… nap

 

…………………………………………………………

befogadást végző

 

………………………………………………

fogvatartott

 

………………………………………………

rendőr tanú

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
RENDELVÉNY1. közbiztonsági őrizetben, előzetes letartóztatásban lévő,
jogerősen elítélt személy2. rendőrségi fogdába történő befogadására

A fogvatartott neve (leánykori neve): …………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………………………………………

Személyi igazolvány (útlevél) száma: …………………………………………………………………………………………

Állampolgársága: ………………………………………………………………………………………………………………

(Állandó) lakása: ……………………………………………………………………………………………………………….

 

A fogvatartás alapjául szolgáló magatartás, bűncselekmény, cselekmény megnevezése: …………………………………….

………………………………………………………………………………………………………………………………….

A fogvatartást elrendelő hatóság neve: …………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………….

A fogvatartás időtartama:
Az őrizet, előzetes letartóztatás3.

kezdőpontja: …………………… év ………………………………… hó ……………… nap …………… óra ……… perc,

 

lejárati napja: ………………… év …………………………………… hó ……………… nap ………… óra ………… perc.

A szabadságvesztésre ítélt személyt újabb rendelkezésig a fogdában helyezze el.4.
…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
RENDELVÉNY1. előzetes letartóztatás2. időtartamának meghosszabbításáról

A fogvatartott neve (leánykori neve): …………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………………………………………

Személyi igazolvány (útlevél) száma: …………………………………………………………………………………………

Állampolgársága: ………………………………………………………………………………………………………………

(Állandó) lakása: ………………………………………………………………………………………………………………

 

Az előzetes letartóztatás3 tartamát a …………………………………………………… Bíróság ………………………… év …………………………………………… hónap …………………… napjáig a zárt borítékban mellékelt határozat alapján meghosszabbította.

 

Megjegyzés: ……………………………………………………………………………………………………………………

 

……………………………………………, ………………… év …………………………… hónap …………………… nap

 

P. H.

 

…………………………………………………………

fogvatartásért felelős


3 Az „idegenrendészeti őrizet” kifejezést hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 32. pontja.

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
RENDELVÉNY1. fogvatartott szabadlábra helyezéséről

A fogvatartott neve (leánykori neve): …………………………………………………………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………………………………………

Személyi igazolvány (útlevél) száma: …………………………………………………………………………………………

Állampolgársága: ………………………………………………………………………………………………………………

őrizetes, előzetes letartóztatott2 azonnali szabadlábra helyezését elrendelem.

 

Az őrizetbevétel, előzetes letartóztatás3 megszüntetését elrendelő hatóság: ………………………………………………….

………………………………………………………………………………………………………………………………….

………………………………………………………………………………………………………………………………….

 

……………………………………………, ………………… év …………………………… hónap …………………… nap

 

P. H.

 

…………………………………………………………

a szabadlábra helyezést elrendelő

 

………………… év ……………………………… hónap ………………… nap ………… óra ……… perckor a fogdából elbocsátottam.

 

……………………………………………………

fogdaszolgálat


2 A megfelelő szót alá kell húzni.

3 A megfelelő szót alá kell húzni.

ORVOSI VÉLEMÉNY1. átkíséréskor, elbocsátáskor2.

Megvizsgáltam a mai napon:

Név: ……………………………………………………………………………………………………………………………

Születési hely, idő: …………….………………………………………………………………………………………………

Anyja neve: ……………………………………………………………………………………………………………………

Állandó (ismert) lakása: ………………………………………………………………………………………………………

fogvatartott személyt.

 

Külsérelmi nyom:

van – nincs3 (lásd látlelet)

Tetvesség, rühesség:

van – nincs4

Nemi betegség:

van – nincs5

 

Kórisme: ………………………………………………………………………………………………………………………

 

Vélemény:

fogdában nem helyezhető el,
fogdában elhelyezhető, elkülönítése indokolt / nem indokolt,
átkísérésének egészségügyi akadálya nincs6

 

Intézkedés, javaslat: ……………………………………………………………………………………………………………

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

 

………………………………………, …………… év …………………………… hónap …………… nap …………… óra

 

………………………………………………

vizsgáló orvos


3 A megfelelő szót alá kell húzni.

4 A megfelelő szót alá kell húzni.

5 A megfelelő szót alá kell húzni.

6 A megfelelő szót alá kell húzni.

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
ÁTKÍSÉRÉSI UTASÍTÁS1.

 

Utasítom a fogda parancsnokát, hogy …………………………………………………………………………………………

 

bűntettének / vétségének2 alapos gyanúja miatt őrizetben / előzetes letartóztatásban3 lévő

…………………………………………………………………………………………………………………………… (név)

………………………………………………………………………………………………… (születési év, hely, anyja neve)

……………………………………………………………………………………………………………………… alatti lakost

…………………………………………………………………………………………………………………………………

kísértesse át és vissza.4

 

A kísérés módjára – rendes, megerősített5 – a kényszerítő eszközök alkalmazására vonatkozó utasítás:

 

………………………………………, …………… év ……………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

fogvatartásért felelős

 

Fenti személyt a …………………………………………………… (fő) kapitányságtól panasz és sérelem nélkül átvettem.

 

Megjegyzés: ……………………………………………………………………………………………………………………

 

………………………………………, …………… év ……………………… hónap …………… nap

 

P. H.

 

…………………………………………………………

aláírás


2 A megfelelő szót alá kell húzni.

3 A megfelelő szót alá kell húzni.

4 A megfelelő szót alá kell húzni.

5 A megfelelő szót alá kell húzni.

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
FEGYELMI LAP1.

Jelentem, hogy …………………………………………………………………………………………………………………,

születési helye és ideje: …………………………………………………………………………………………………………

anyja neve: ………………………………………………………………………………………………………… fogvatartott

…………………év …………………………… hónap ……………… nap ………………………… órakor fegyelmi eljárás

kezdeményezésére okot adó cselekményt követett el: ………………………………………………………………………

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

fogdaparancsnok

 

Határozat:

Indokolás:

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató
szerv vezetője

 

A határozatot előttem kihirdették, ellene panasszal, fellebbezéssel ………………………… élek, mert ………………

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

fogvatartott

 

A büntetés-végrehajtási bíró határozatának kelte, ügyszáma, tartalma.

…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
DICSÉRŐ LAP1.

Javasolom ………………………………………………………………………………………………………………………

születési helye és ideje: …………………………………………………………………………………………………………

anyja neve: ……………………………………………………… fogvatartott jutalmazását az alábbi magatartása alapján.

 

 

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

fogdaparancsnok

 

……………………………………………………………… fogvatartott személy részére ……………………………………

………………………………………………………………………………………………………………… engedélyezem.

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

…………………………………………………………

a fogvatartás alapjául szolgáló eljárást folytató
szerv vezetője

 

A jutalmazásra vonatkozó engedélyt előttem kihirdették, tudomásul vettem.

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

……………………………………………………

fogvatartott

A fogvatartás helye:
…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
KÉRELMI LAP1. panasz2. előterjesztéséhez

Címzett: …………………………………………………………………………………………………………………………

 

A kérelem, panasz3 rövid leírása:

 

………………………………………, …………… év ………………………… hónap …………… nap

 

 

…………………………………………………………

a fogvatartott személy aláírása
és azonosító adatai


3 A megfelelő szót alá kell húzni.

A fogvatartást foganatosító rendőri szerv intézkedései:
…………………………………………………… Rendőr (fő) kapitányság
Szám: ………………………………………………………………………
NAPIJELENTÉS1.
………………………………………………………… fogdában,
………… év ………………………………… hónap ………… nap ………… órakor
fogvatartott személyekről

Sorszám

A fogvatartott neve
és azonosító adatai

A fogvatartás

A fogvatartás törvényi oka

Az elkülönítés indoka

Zárka száma

Ügyintéző neve

kezdete

lejárta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    Összeállította: ……………………………………………………………………
A jelentést a fogdában lévő zárkák számának emelkedő sorrendjében kell elkészíteni.
A FOGVATARTOTT RÉSZÉRE TOVÁBBÍTHATÓ ÉS NEM TOVÁBBÍTHATÓ ÉLELMISZERCSOPORTOK LISTÁJA1.
A fogvatartottak részére csomagban továbbítható élelmiszercsoportok
(a befogadott élelmiszercsomag egyszeri mennyisége a 3 kg-ot nem haladhatja meg)
– Húsipari termékek közül: kizárólag szobahőmérsékleten is tárolható, vákuumcsomagolt, szeletelt téliszalámi-féleségek, száraz, füstölt kolbászfélék.
– Hűtőtárolást nem igénylő, tartósságát hosszan megőrző, műanyag flakonos vagy dobozos kiszerelésű, legfeljebb egy liter mennyiségű tej.
– Édesipari termékek: száraz sütemények, pogácsa, keksz, sós aprósütemények, nápolyik.
– Gyümölcsök: kizárólag alma, körte, szilva, narancs, mandarin, banán, sárgabarack, őszibarack, legfeljebb összesen 1000 gramm tömegben.
– Gyári készítésű, csomagolású, natúr, kemény, sovány, füstölt sajtkészítmények.
– Nem visszaváltható, műanyag flakonos kiszerelésű, alkoholmentes üdítőitalok és ásványvizek, legfeljebb két liter mennyiségben.
– Zacskós csomagolású kávégranulátum, filteres tea, édesítőszerek.
– Élelmiszeripari előállítású, műanyag csomagolású, eredeti, zárt, bontatlan kiszerelésű lekvárok és gyümölcsízek.
– Kompótok, savanyúságok, ételízesítők műanyag csomagolásban.
– Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, valamint vitaminkészítmények nem üveges csomagolású, eredeti, bontatlan, kereskedelmi forgalomban megvásárolható kiszerelésben (orvosi javaslat alapján, amelyeket a zárkában is magánál tarthat).
A fogvatartottak részére csomagban NEM továbbítható élelmiszercsoportok
– Húsipari termékek közül: szalonnaféleségek (például főtt, füstölt császárszalonna, bacon stb.) minden formája.
– Tojás és készítményeinek bármely formája.
– Zsiradékok: állati és növényi eredetű zsiradék minden formája.
– Közvetlen fogyasztásra kerülő gabonafélék (gabonapelyhek, müzlik).
– Mindennemű cukrászati termék: krémes, főzött krémes és nem krémes sütemények, gyümölcs alapanyagú sütemények.
– Nyers gyümölcsök közül a gyors erjedésre képes gyümölcsök (például szőlő, málna, eper, szeder, ribizli, cseresznye, meggy), valamint egyéb, exportból származó gyümölcsök (a kivételeket lásd az engedélyezett élelmiszerek között).
– Visszaváltható, műanyag kiszerelésű flakonban forgalomba hozott üdítők és ásványvizek.
– Bármely üveges kiszerelésű, vagy csomagolású élelmiszer.
– Táplálék-kiegészítők minden formája.
– Konzervek fémdobozos kiszerelésben, valamint fémtubusos csomagolású élelmiszerek (például mustár, majonéz, ketchup).
JELENTÉS – NYILVÁNTARTÁS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI-JÁRVÁNYÜGYI ESEMÉNYRŐL1.

Szám:

 

 

1.

A megbetegedés helye:

 

megye, város

2.

Megbetegedés észlelésének ideje:

 

3.

Betegség megnevezése:

 

4.

A kórismézés alapja:

tünet:

 

labor:

 

egyéb:

 

5.

Vélt fertőzőforrás:

ember

 

élelmiszer

egyéb

 

6.

Biztosított vizsgálati anyag(ok):

testváladék:

 

egyéb:

 

7.

Beteg személy(ek) neme és száma:

férfi:

 

nő:

 

8.

A beteg személy állampolgársága:

magyar:

 

más:

 

9.

A megbetegedett(ek) életkora:

férfi:

 

nő:

 

10.

Behurcolt megbetegedés:

 

11.

Fogdán kialakult fertőzés:

 

12.

A beteg(ek) kezelése:

fogdán:

 

eü. intézmény:

 

13.

Eü. intézménybe, vagy kórházba szállítás időpontja (intézmény megnevezése), személyek száma:

 

14.

Tett járványügyi intézkedések (elkülönítés, járvány-
ügyi megfigyelés, folyamatos- és zárófertőtlenítés stb.):

 

15.

Értesítettek köre:

ÁNTSZ

 

elöl-
járók:

 

egyéb:

 

 

Kelt: ………………………………………, ……………… év ……………………… hónap ………… nap

 

P. H.

 

…………………………………………………………

orvos

Kitöltendő: 2 példányban!

1. példány megküldendő: MRFK Egészségügyi Osztály Vezetőjének

2. példány megküldendő: Rendőrség Vezető Főorvosának

A JELENTENDŐ FERTŐZÉSEK KÖRE1.

1. Vírusos májgyulladások (Hepatitis A, B, C).

2. Tuberculosis (TBC).

3. AIDS (HIV-fertőzés), egyéb, szexuális úton terjedő fertőzések.

4. Tetvesség (ruhatetű, lapostetű, fejtetű).

5. Rühesség.

6. Ételfertőzések.

7. Ételmérgezések.

8. Gennyes agyhártya- és agyvelőgyulladás.

9. Mononucleosis infectiosa.

10. Járványos fültőmirigy-gyulladás (parotitis epidemica).

11. Egyéb fertőző megbetegedések egy, vagy több személy megbetegedése esetén.

12. Magyarországon elő nem forduló, behurcolt fertőzések és megbetegedések (például hastífusz).

A HATÓSÁGI ORVOSI VIZSGÁLATOK NAPLÓJÁNAK KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA1.
Oldalszám: ……………………

Sorszám

Vizsgálat ideje

A vizsgált személy adatai

Vizsgálat tárgya

Vizsgálati lelet, intézkedés

Év, hónap, nap,
óra, perc

A vizsgált személy neve,
születési helye, ideje,
anyja neve

Milyen vizsgálat
(eü. panasz,
befogadás stb.)
A vizsgálatot végző
személy
aláírása, pecsétje

Előzmény: lelet, diagnózis, intézkedési javaslat, (pl. elkülönítés, eü. intézménybe utalás, kontrolljavaslatok, egyéb intézkedések stb.)
Gyógyszeres terápia esetén: gyógyszer-alkalmazás időtartama (-tól -ig)
napszak megjelölése, időbeosztás (R, D, E)
adagolás módja (porrá törve, egészben)
mennyiség (például 1 doboz)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A FOGDAŐRÖK ÁLTAL A FOGVATARTOTTAK RÉSZÉRE KIADOTT ESETI GYÓGYSZEREK NYILVÁNTARTÁSA1.
Oldalszám: ……………………

A fogvatartott neve
születési helye, ideje

Panasza

Kiadott gyógyszer
megnevezése,
mennyisége

Gyógyszerkiadás pontos ideje
(év, hónap, nap, óra, perc)

Nyilatkozat:
kijelentem, hogy az adott gyógyszerrel szembeni érzékenységemről nem tudok
(a fogvatartott aláírása)

Gyógyszert kiadó személy aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

……………………………………………………………………

Lapszám: ……………………

 

szerv megnevezése

NYILVÁNTARTÁS
A GYÓGYSZEREK ADAGOLÁSÁRÓL1.
200… év ……………………… hónap
Fogvatartott neve: …………………………………………………………………………………………………………
Fogvatartott adatai (születési hely, idő, anyja neve, lakcíme): ……………………………………………………………

Sorszám

Gyógyszert elrendelő orvos neve

Gyógyszerek neve

Gyógyszer-alkalmazás
időtartama (-tól -ig, hónap
és nap megjelölésével)

Napszak megjelölése

Adagolás módja

R

D

E

por

egész

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

A hónap napjai

Reggel

Délben

Este

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

Gyógyszer sorszáma

Óra, perc

Aláírás

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

31.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A FOGVATARTOTT ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÁVBESZÉLŐ-, ILLETVE TELEFONKÁRTYA-HASZNÁLAT NYILVÁNTARTÁSA1.
Oldalszám: ……………………
A fogvatartott neve, születési helye, ideje: …………………………………………………………………………………………………………………………………

Új telefonkártyán lévő pénzösszeg

 

 

Beszél-
getés
sorszáma

A kártya kiadásának
ideje

Felvevő
olvasható aláírása

Hívott fél neve,
illetve telefonszáma

A kártyán maradó
pénzösszeg

Fogvatartott aláírása

A beszélgetés
ellenőrzése esetén
az ellenőrzést végző személy
olvasható aláírása

A kártya
visszavételének
ideje

Letétkezelő
olvasható aláírása

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

Új telefonkártyán lévő pénzösszeg

 

 

Beszél-
getés
sorszáma

A kártya kiadásának
ideje

Felvevő
olvasható aláírása

Hívott fél neve,
illetve telefonszáma

A kártyán maradó
pénzösszeg

Fogvatartott aláírása

A beszélgetés
ellenőrzése esetén
az ellenőrzést végző személy
olvasható aláírása

A kártya
visszavételének
ideje

Letétkezelő
olvasható aláírása

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

*

Az utasítást a 3/2015. (II. 20.) ORFK ut. 177. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 21. napjával.

1.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 1. pontja.

2.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 2. pontja.

3.

Hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 3. pontja.

4.

Hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 3. pontja.

5.

Hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 3. pontja.

6.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 4. pontja.

7.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 5. pontja.

8.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 5. pontja.

9.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 6. pontja.

10.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 7. pontja.

11.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 8. pontja.

12.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 9. pontja.

13.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 10. pontja.

14.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 11. pontja.

15.

A harmadik mondatot módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 12. pontja.

16.

Az alcímet módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 13. pontja.

17.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 14. pontja

18.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 15. pontja.

19.

Az utolsó ötödik mondatot beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 16. pontja.

20.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

21.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

22.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

23.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

24.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

25.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

26.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

27.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 17. pontja.

28.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 18. pontja.

29.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 19. pontja.

30.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 20. pontja.

31.

A harmadik mondatot hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 21. pontja.

32.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 21. pontja.

33.

Beiktatta: a 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 22. pontja.

34.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 23. pontja.

35.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 24. pontja.

36.

Az alcímet módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 25. pontja.

37.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 25. pontja.

38.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 25. pontja.

39.

A harmadik mondatot módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 26. pontja.

40.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 27. pontja.

41.

Beiktatta: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 27. pontja.

42.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 28. pontja.

43.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 29. pontja.

44.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 30. pontja.

45.

Módosította: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 31. pontja.

2.

A megfelelő szót alá kell húzni.

3.

A megfelelő szót alá kell húzni.

1.

Módosította: 12/1999. (V. 20.) ORFK utasítás 17. számú melléklete. A címben szerepelt „idegenrendészeti őrizet” kifejezést hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 32. pontja.

2.

A megfelelő szót alá kell húzni.

3.

A megfelelő szót alá kell húzni.

4.

A megfelelő szót alá kell húzni.

2.

A címben szerepelt „idegenrendészeti őrizet” kifejezést hatályon kívül helyezte: 6/2002. (III. 11.) ORFK utasítás 32. pontja.

2.

A megfelelő szót alá kell húzni.

2.

A megfelelő szót alá kell húzni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére