• Tartalom

BK BH 1996/190

BK BH 1996/190

1996.04.01.
A feltétlen eljárási szabálysértést sérelmező felülvizsgálati indítvány nem tekinthető a terhelt terhére bejelentettnek, ezért az a jogerős határozat közlésétől számított hat hónapon túl is előterjeszthető;
a megtámadott határozat ilyen okból történt hatályon kívül helyezése esetén azonban a megismételt eljárásban a súlyosítási tilalom érvényesül [Be. 250. § II/c. pont, 284/A. § (1) bek. II. pont (2), (3) és (4) bek., 291. § (1) bek. b) pont, (6) bek., 331. § (1) bek., 335. § (1) bek., 374. § (2) bek. a) pont].
A terheltet a megyei bíróság katonai tanácsa 1994. január 20-án kelt és január 20-án jogerőre emelkedett végzésével a szolgálati tekintély megsértésének vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta.
A terhelt ellen a próbaidő alatt, 1994. április 13-án elkövetett garázdaság bűntette miatt a városi bíróság előtt újabb büntetőeljárás indult. A városi bíróság a garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt több vádlott ellen folyamatban levő ügyhöz egyesítette - a Be. 374. §-a (2) bekezdésének a) pontjára figyelemmel - a terhelt ellen katonai vétség miatt korábban próbára bocsátással befejezett ügyet. A városi bíróság az 1994. szeptember 13-án kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével a katonai bűncselekmény miatt alkalmazott próbára bocsátást megszüntette, és a terheltet társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és a szolgálati tekintély megsértésének vétsége miatt, halmazati büntetésül 140 napi tétel - napi tételként 50 forint - pénzbüntetésre ítélte.
A megyei főügyész 1995. június 15-én a városi bíróság ítélete ellen a terhelt tekintetében a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése alapján, a Be. 250. §-a II. pontjának c) alpontjában meghatározott okból felülvizsgálati indítványt terjesztett elő.
A legfőbb ügyész a terhelt vonatkozásában a városi bíróság megtámadott ítéletének a hatályon kívül helyezését és az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei bíróság katonai tanácsának új eljárásra utasítását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A városi bíróság a hatásköri szabályok megsértésével járt el, amikor a terhelttel szemben katonai bűncselekmény miatt a katonai tanács által a próbára bocsátást alkalmazó határozatot hatályon kívül helyezte, és a garázdaság miatt folyamatban levő ügyhöz egyesítve maga szabott ki halmazati büntetést.
A Legfelsőbb Bíróság több közzétett határozatában (BH 1991/10-384. és 1995/1-13. szám), valamint a Büntető Kollégium 149. számú állásfoglalásában azonosan fejtette ki, hogy az egyesítést követő eljárásra a Be. 374. §-a (2) bekezdésének a) pontjában írt illetékességi szabályok a hatásköri rendelkezések érvényesülését nem akadályozhatják. Ha tehát a próbára bocsátás alapjául szolgáló cselekmény a megyei bíróság hatáskörébe tartozott, az újabb cselekmény elbírálására egyébként illetékes helyi bíróságnak - a Be. 27. §-ában foglaltakra figyelemmel - az iratokat az ügyek egyesítésére és az együttes eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei bíróságnak kell megküldenie.
A Be. 331. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy katonai büntetőeljárásnak van helye a katona által a tényleges szolgálati viszonyának tartalma alatt elkövetett katonai bűncselekmény esetén, márpedig a Btk. 356. §-ának (1) bekezdésébe ütköző szolgálati tekintély megsértésének vétsége a Btk. XX. fejezete szerinti katonai bűncselekmény. A Be. 335. §-ának (1) bekezdése értelmében a katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekben első fokon a kijelölt megyei bíróság katonai tanácsa jár el. Ezért a városi bíróság az ügy elbírálásánál hatáskörét túllépte, határozatának meghozatalára a Be. 250. §-a II. pontja c) alpontjában írt eljárási szabálysértéssel került sor.
A hivatkozott eljárási szabálysértés a jogerős elsőfokú ügydöntő határozat esetén is felülvizsgálati ok [Be. 284/A. §-ának (3) bekezdése].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel, a Be. 250. §-a II. pontja c) alpontjában meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezési okból a Be 291. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásával a városi bíróság ítéletét a terhelt vonatkozásában hatályon kívül helyezte, és az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező megyei bíróság katonai tanácsát új eljárásra utasította.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a Be. 284/A. §-ának (2) bekezdésében felsorolt, a Be. 250. §-ának II. és III., valamint a Be. 349/A. §-ában és a Be. 355. §-ában meghatározott, a törvényességet, az állampolgári jogegyenlőséget biztosító, a személyi összetételre vonatkozó garanciális, illetve szervezeti jellegű stb. rendelkezések sérelmével járó, kizárólag az eljárás megismétlésével kiküszöbölhető abszolút hatályon kívül helyezési okok miatti felülvizsgálati indítvány nem tekinthető a terhelt terhére irányulónak, ezért 6 hónap utáni előterjesztését - mint az adott esetben is - a Be. 284/A. §-ának (4) bekezdése nem zárja ki.
A Be. 291. §-ának (6) bekezdése szerint a megtámadott határozat hatályon kívül helyezése esetén a megismételt eljárásra az első- és a másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó IX. és X. Fejezet rendelkezései az irányadók, azzal az eltéréssel, hogy a felülvizsgálat során történt hatályon kívül helyezés után - a Be. 234. §-ának (2) bekezdésében írt általános szabálytól eltérően - abban az esetben is érvényesül a súlyosítási tilalom, ha a hatályon kívül helyezés a Be. 250. §-a II. pontjának a)-c) alpontjában írt okból történt. A megismételt eljárás során tehát ebben az ügyben sem kerülhet sor a terhelttel szemben az alapeljárásban kiszabottnál súlyosabb büntetés kiszabására.
A felülvizsgálati eljárás során a kirendelt védő díjával felmerült bűnügyi költséget a Be. 291. §-ának (8) bekezdése alapján az állam viseli. (Legf. Bír. Bfv. I. 1218/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére