• Tartalom

1996. évi XX. törvény

1996. évi XX. törvény

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról1

2012.04.14.

Az Országgyűlés, kiindulva a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogból, és szem előtt tartva azt a követelményt, hogy a személyes adatok felhasználásának átláthatóságát biztosítani kell, az információs önrendelkezési jog arányos korlátozásával a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról a következő törvényt alkotja:

A törvény célja és hatálya

1. § E törvény célja, hogy rendelkezzen a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról, megállapítsa az azonosító kódok képzésének, kezelésének és továbbításának szabályait, továbbá rögzítse az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett természetes személyeknek (a továbbiakban: polgár) az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.

2. § (1) A törvény hatálya az e törvényben meghatározott azonosító kódokra, az azonosító kódok használatára feljogosított adatkezelőkre és adatkezelésekre, valamint a velük érintettként kapcsolatba kerülő polgárokra terjed ki.

(2) E törvény hatálya nem terjed ki a más törvényben meghatározott személyazonosítási módokra, valamint a kizárólag belső azonosításra szolgáló technikai kódokra.

I. Fejezet

Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazása során

a)2

b)3 adózással kapcsolatos nyilvántartás: az adózás rendjéről szóló törvény (a továbbiakban: Art.) 10. §-ának (1) bekezdésében felsorolt adóhatóságoknak az adó megállapításával, beszedésével, végrehajtásával kapcsolatos nyilvántartásai;

c) archív nyilvántartás: a személyazonosító jel használatára 1996. december 31-ig feljogosított szerv nyilvántartásaiban az érintett polgár 1997. január 1-je előtt rögzített adatai;

d) kapcsolati kód: a különböző célú adatkezelések közötti törvényes kapcsolat elősegítésére, megvalósítására képzett ideiglenes számjegysor;

e)4 társadalombiztosítási szerv: az egészségbiztosítási szerv, rehabilitációs hatóság, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, valamint a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 58. §-ának (2) bekezdése alapján a Kormány rendeletében meghatározott társadalombiztosítási feladatokat ellátó szervek;

f) egészségügyi ellátóhálózat szerve: az egészségügyi szolgáltatást nyújtó szerv vagy polgár, függetlenül attól, hogy tevékenységét milyen szervezeti vagy tulajdoni formában végzi;

g)5 szociális igazgatás szerve: a települési és a megyei (fővárosi) önkormányzat képviselő-testülete, a jegyző és főjegyző, a szociális hatóság, a szociális intézmény vezetője;

h)6 munkaügyi igazgatás szerve: az állami foglalkoztatási szerv és a munkaügyi hatóság.

II. Fejezet

Általános rendelkezések

4. §7 (1) A polgárt

a) természetes személyazonosító adataival,

b) a természetes személyazonosító adatokból kiválasztott, az adatkezelés célja szerint szükséges és megfelelő mértékű adattal vagy

c) törvényben meghatározott esetben családi és utónevével, valamint az e törvényben meghatározott azonosító kóddal

(a továbbiakban együtt: azonosítási módok) kell azonosítani.

(2) A polgárt saját maga azonosítása céljából csak egy azonosítási mód alkalmazására lehet kötelezni.

(3) Törvény eltérő rendelkezése hiányában a polgár az (1) bekezdés szerinti adatok igazolásának módját szabadon megválaszthatja.

(4) Természetes személyazonosító adat a polgár

a) családi és utóneve, születési családi és utóneve,

b) születési helye,

c) születési ideje és

d) anyja születési családi és utóneve.

Az azonosító kód

5. § (1) Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja.

(2) Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani csak törvényben meghatározott szabályok szerint lehet.

6. § (1) Az adózással kapcsolatos nyilvántartás azonosító kódja az adóazonosító jel, melynek képzési szabályait a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(2)8 Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a Társadalombiztosítási Azonosító Jel (a továbbiakban: TAJ szám), melynek képzési szabályait a törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás azonosító kódja a személyi azonosító, melynek képzési szabályait a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

7. § (1) Az adatkezelő az érintettel, illetve más adatkezelővel való, meghatározott célú kapcsolattartása során csak azt az azonosító kódot használhatja, amelyre a feladatot meghatározó törvény őt felhatalmazza.

(2) Az az adatkezelő, akit e törvény az azonosító kód használatára nem hatalmaz fel, a 6. §-ban meghatározott azonosító kódot csak a polgár előzetes, írásbeli hozzájárulása alapján használhatja fel.

(3) A polgárt a hozzájárulás megadása, megtagadása, illetve visszavonása miatt hátrány nem érheti, a hozzájárulás megadásáért bármilyen előny kilátásba helyezése tilos.

(4) Az az adatkezelő, aki törvényi felhatalmazás alapján egynél több azonosító kód használatára jogosult, a különböző azonosító kódokat tartalmazó nyilvántartásait elkülönítetten vezeti.

Az azonosító kód kiadása

8. § (1) Az azonosító kód igazolására az érintett polgárnak hatósági igazolványt kell kiadni.

(2) A 6. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott azonosító kódok mindegyikéről külön hatósági igazolványt kell kiadni. A hatósági igazolvány csak egy azonosító kódot tartalmazhat.

9. §9 (1) Az adóazonosító jel és a Társadalombiztosítási Azonosító Jel képzése és az ezekről szóló hatósági igazolványnak a polgár részére első alkalommal történő kiadása díjmentes.

(2) Díjmentesen kell kiadni az (1) bekezdésben meghatározott hatósági igazolványt akkor is, ha a korábban kiadott igazolványban szereplő adat megváltozott, téves, illetve a megváltozott adat beírására szolgáló rovat betelt.

10. § Az adóazonosító jelet, illetőleg a Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló hatósági igazolvány kiadásáért az általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összegű igazgatási szolgáltatási díjat fizet a polgár, ha az új hatósági igazolvány kiadása a birtokából való elkerülés (lopás, elvesztés, megsemmisülés) vagy megrongálódás miatt válik szükségessé.

III. Fejezet

Az adóazonosító jel

11. § (1)10 Az adóazonosító jelet az állami adóhatóság képezi.

(2) Ahol más jogszabály adószámot említ, azon 1997. január 1-jétől a vállalkozási tevékenységet, illetőleg általános forgalmi adó köteles tevékenységet folytató magánszemély adóazonosító jelét is érteni kell.

12. § (1) Az adóazonosító jelről kiadott hatósági igazolvány az adóigazolvány.

(2) Az adóigazolvány tartalma:

a) családi és utónév,

b) anyja neve,

c) születési hely, idő,

d) adóazonosító jel,

e) a kiállítás kelte.

13. §11

14. §12 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv az újszülött születési családi és utónevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, valamint lakcímét közli az állami adóhatósággal. Az újszülött részére az állami adóhatóság a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv adatszolgáltatása alapján az adóigazolványt hivatalból adja ki.

15. § Az adóigazolványt a polgár köteles megőrizni, és annak adatait felhívásra – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – megismerhetővé tenni az adóhatóság, valamint az adózással kapcsolatban adatszolgáltatásra kötelezett szerv számára.

16. § Ha a polgár birtokából az adóigazolvány kikerül, e tényt haladéktalanul be kell jelenteni az állami adóhatóságnak.

17. § Az állami adóhatóság az adóigazolványt bevonja, ha

a) a polgár elhalálozott,

b) az országot véglegesen elhagyni szándékozó polgár az adójának soron kívüli megállapítását kéri,

c)–d)13

Az adóazonosító jel használata

18. § (1) Az állami adóhatóság az adóazonosító jelet az Art.-ban meghatározott feladatkörében eljárva, az adótitokra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével használja.

(2)14 Az adóazonosító jel használatára az adózással kapcsolatos nyilvántartás vezetéséhez más adóhatóság [Art. 10. § (1) bek. b)d) pontok] is jogosult.

(3) Az állami adóhatóság az adóazonosító jelről a (2) bekezdés szerinti szervet megkeresésre tájékoztatja.

19. § Az állami adóhatóság részére törvény alapján adatszolgáltatásra kötelezett szerv az adóazonosító jelet e feladata teljesítésével összefüggésben használhatja.

20. § (1) Az adóazonosító jel megismerésére törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult

a) az Állami Számvevőszék, ellenőrzési tevékenységének a végzéséhez;

b)15 az adópolitikáért felelős miniszter, az adóztatás ellenőrzésével, felügyeletével összefüggésben.

(2) Az adóazonosító jel kezelésére törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult

a) az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint az elkülönített állami pénzalap kezelője, az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggésben;

b)16 A munkaügyi igazgatás szerve annak megállapítása érdekében, hogy a polgárnak a munkaügyi ellátás mellett van-e kereső tevékenységből származó jövedelme; illetőleg annak ellenőrzése céljából, hogy a polgár eleget tett-e munkavállalói járulék befizetési kötelezettségének, az adatszolgáltatás teljesítése érdekében;

c) a bíróság, igazságszolgáltatási feladatának ellátásával, valamint az adózással kapcsolatos közigazgatási határozat törvényességi felülvizsgálatával összefüggésben;

d) a nyomozó hatóság, az ügyész által jóváhagyott megkeresés alapján, ha az adóazonosító jel megismerése a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges;

e) a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

f)17 az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló kormányrendeletben meghatározott – körzetközponti feladatokat ellátó – települési (fővárosi kerületi) önkormányzat jegyzője az egyéni vállalkozóról szóló törvényben18 meghatározott feladatai ellátásához;

g)19 a kincstár az önkormányzatokat és a nem állami humánszolgáltatókat megillető normatív hozzájárulásokkal, támogatásokkal, a családtámogatási és fogyatékossági ellátásokkal, az energiafelhasználási támogatásokkal, valamint a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai teljesítéséhez, a hozzájárulások, támogatások, ellátások megállapításával, érvényesítésével, a jogszerű igénybevétel ellenőrzésével és a jogosulatlanul igénybe vett összeg visszakövetelésével összefüggésben;

h)20 a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a magánnyugdíjpénztár a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX., továbbá a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvényben meghatározott feladatai ellátásához;

i)21 az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, valamint a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII., illetőleg a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához;

j)22 a Diákhitel Központ a hallgatói hitelek folyósításával, nyilvántartásával és törlesztésével összefüggésben;

k)23 a Vám- és Pénzügyőrség, illetve a vámhatóság törvényben meghatározott feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a természetes személyek azonosításával összefüggésben.

l)24 a mezőgazdasági igazgatási szerv a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások folyósításával, nyilvántartásával és ellenőrzésével;

m)25 az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerinti felügyeleti díj bevallásának, illetve megfizetésének ellenőrzésével, továbbá az élelmiszerlánc szereplőinek nyilvántartásával összefüggésben.

IV. Fejezet

A TAJ szám és annak használata

21. § (1)26 A TAJ számot az egészségbiztosítási szerv képezi.

(2) A 8. § (1) bekezdés szerinti hatósági igazolvány tartalma:

a) családi és utónév,

b) születési idő,

c) TAJ szám, valamint

d) a kiállító szerv bélyegzőlenyomata és a kiállító személy aláírása.

(3)27 A TAJ számról szóló hatósági igazolványt az egészségbiztosítási szerv állítja ki és juttatja el az érintett részére.

(4)28 A (3) bekezdés szerinti hatósági igazolvánnyal egy tekintet alá esik a TAJ szám igazolására e törvény hatálybalépése előtt kiadott hatósági bizonyítvány.

(5) A (4) bekezdés szerinti hatósági bizonyítvány tartalma:

a) családi és utónév,

b)29 születési családi és utónév,

c) születési hely, idő,

d) anyja neve,

e) TAJ szám,

f) a hatósági bizonyítvány kiállításának időpontja.

(6) E törvény 8. §-ának (1) bekezdése szerinti hatósági igazolvánnyal esik egy tekintet alá a külön törvény szerint kiállított, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot is igazoló okirat.

(7)30 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv az újszülött családi és utónevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, állampolgárságát, valamint lakcímét közli az egészségbiztosítási szervvel. Az újszülött részére az egészségbiztosítási szerv a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv adatszolgáltatása alapján a TAJ-számot tartalmazó hatósági igazolványt hivatalból adja ki.

22. §31 Azt a polgárt, aki nem rendelkezik TAJ számmal, de jogosulttá válik egészségügyi szolgáltatásra, munkanélküli vagy szociális ellátásra, külön kérelemre külön törvény alapján, az egészségbiztosítási szerv TAJ számmal látja el.

23. § A TAJ számot a következő szervek az alábbiakban meghatározott célból kezelhetik:

a)32 a társadalombiztosítási szerv, a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató, illetve a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi. LXXX. törvényben (a továbbiakban: Tbj. tv.), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban Tny. tv.), a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi. LXXXII. törvényben (a továbbiakban Mpt. tv.), a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben, (a továbbiakban: Eb.tv.), valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényben előírt adatszolgáltatásra, -kezelésre kötelezett szerv (foglalkoztató, polgár vagy intézmény) és a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ az e törvényekben meghatározott nyilvántartásokkal, járulékok levonásával, bevallásával, befizetésével, behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli ellátásokra való jogosultsággal, azok kifizetésével, illetve ellenőrzésével kapcsolatban;

b) a társadalombiztosítási szerv az egészségügyi szolgáltatás teljesítésének és igénybevételének ellenőrzése céljából;

c) az egészségügyi ellátóhálózat szerve az alap- és szakellátással, a gondozóhálózati ellátással, a vérellátással és a mentéssel kapcsolatban, továbbá a közegészségügyi-járványügyi érdekből végzett feladatával összefüggésben, valamint a szociális intézmény a szakellátással kapcsolatos feladatának ellátása céljából;

d)33 az egészségügyi államigazgatási szerv, közegészségügyi-járványügyi, valamint jogszabályban meghatározott szociális feladata ellátása érdekében;

e) a szociális igazgatás szerve, a szociális intézmény vezetője, a szociális ellátás megállapításával és folyósításával összefüggésben;

f)34 a munkaügyi igazgatás szerve a munkanélküli ellátással, a foglalkoztatást elősegítő támogatással és munkaerő-piaci szolgáltatással kapcsolatos, valamint a foglalkoztatottakkal összefüggő, jogszabályban meghatározott egyéb tevékenysége, valamint ellenőrzési eljárása során, továbbá a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett foglalkoztató e tevékenysége körében.);

g) a fogva tartó szerv, a fogvatartott egészségügyi szolgáltatásra jogosultsága keletkezésével, megszűnésével összefüggő adatszolgáltatás, illetve a fogvatartott nem büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményben való ellátása érdekében;

h)35 a kincstár a 20. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott feladata teljesítéséhez.

i)36 a kincstár, a családtámogatási kifizetőhely a családtámogatási ellátások, illetőleg a fogyatékossági támogatás megállapítása feladatkörében a külön törvényben meghatározott nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során.

j)37 a kincstár a helyi önkormányzatokat megillető, a központi költségvetésből származó források igénybevételének és elszámolásának szabályszerűsége megállapításához, valamint a nem állami intézmények fenntartói részére folyósított humánszolgáltatások normatív támogatási előirányzataival kapcsolatos adatszolgáltatási, folyósítási és ellenőrzési feladatai ellátása érdekében.

j)38 a Magyar Honvédség a törvényben meghatározott hadkiegészítési és érdekvédelmi feladatai ellátásához.

j)39 a szociális hatóság a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 20/C. §-a, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 139. § (2) bekezdése szerinti feladata teljesítésével, továbbá a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény vezetője a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, ellátások biztosításával összefüggésben.

24. § A TAJ szám továbbítására jogosultak:

a)40 a társadalombiztosítási szervek egymás között, valamint a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező munkáltató, illetve a 23. § a) pontja alapján adatszolgáltatásra kötelezett szerv (foglalkoztató, polgár és intézmény) a társadalombiztosítási szerv részére a törvényekben meghatározott nyilvántartások, a járulékok bevallásával és egyéb követelések befizetésével, behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli ellátásra való jogosultsággal, annak kifizetésével, illetve ellenőrzésével kapcsolatos feladata teljesítése céljából;

b)41 az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi ellátóhálózat szervei részére feladatkörükben, külön törvényben meghatározott esetben,

c)42 az egészségügyi ellátóhálózat szerve, a társadalombiztosítási szervnek, az egészségügyi szolgáltatás teljesítésének és igénybevételének ellenőrzése céljából;

d)43 az egészségügyi ellátóhálózat szervei egymás között, az alap- és szakellátással, a gondozóhálózati ellátással, a vérellátással, valamint a mentésüggyel kapcsolatban, továbbá közegészségügyi-járványügyi feladataikkal összefüggésben;

e)44 az egészségügyi államigazgatási szervek egymás között, közegészségügyi-járványügyi feladataikkal összefüggésben;

f)45 az egészségügyi ellátóhálózat szerve, az egészségügyi államigazgatási szerv részére a közegészségügyi-járványügyi feladatokkal összefüggésben;

g)46 az egészségügyi ellátóhálózat szerve a 23. § e) pontja szerinti szerveknek a szociális ellátás megállapításával összefüggésben;

h)47 a 23. § e) pontja szerinti szervek egymás között, továbbá az állami foglalkoztatási szerv, a 23. § e) pontja szerinti szervek részére a szociális ellátás megállapításával és folyósításával összefüggésben;

i)48 a munkaügyi igazgatás szerve, a munkanélküli ellátással, a foglalkoztatást elősegítő támogatással és munkaerő-piaci szolgáltatással kapcsolatos tevékenysége, valamint ellenőrzési eljárása során, továbbá a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett munkáltató, e tevékenységével összefüggésben;

j)49 a fogva tartó szervek egymás között, továbbá az egészségügyi ellátó hálózat szervének a fogvatartott egészségügyi szolgáltatásra jogosultságának keletkezésével, megszűnésével összefüggő adatszolgáltatása, illetve a fogvatartott nem büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményben való ellátása érdekében;

k)50 a kincstár a 20. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott feladata teljesítéséhez.

l)51 a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve és a katonai igazgatás területi szervei egymás között a törvényben meghatározott hadkiegészítési és érdekvédelmi feladataik ellátásához.

25. § A 23–24. §-okban meghatározott szerv kérésére a polgár – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – TAJ számát köteles megismerhetővé tenni.

26. §52 (1) A társadalombiztosítási szerv kapcsolati kódot képezhet az ugyanazon polgárra vonatkozó, rendszeresen ismétlődő adatszolgáltatás igénylése, teljesítése, valamint az adatszolgáltatást kérő nyilvántartásának karbantartása céljából. Ugyanazon polgárra adatkérőnként más-más kapcsolati kódot kell képezni.

(2) A kapcsolati kód tartalmát és képzési szabályait a társadalombiztosítási szerv határozza meg. A kapcsolati kód nem lehet azonos az adóazonosító jellel, a TAJ számmal és a személyazonosító jellel, továbbá nem származtatható azokból.

(3) A kapcsolati kód kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célra használható, azt az adatkezelés céljának teljesülése után mind társadalombiztosítási szerv, mind az adatkérő nyilvántartásából törölni kell. A kapcsolati kódot csak a társadalombiztosítási szerv, valamint az adatszolgáltatást kérő kezelheti és továbbíthatja.

27. § A társadalombiztosítási szerv az általa folyósított ellátások azonosítására, valamint a polgár járulékbefizetésének és egyéb követelések nyilvántartása céljából – a TAJ szám helyett – törvény felhatalmazása alapján más azonosítót is használhat.

V. Fejezet

A személyi azonosító és annak használata

A személyi azonosító

28. §53 A személyi azonosítót a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) hatálya alá tartozó polgárok azonosítására a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv képezi.

29. §54

A személyiadat- és lakcímnyilvántartás kapcsolatrendszere

30. § A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a polgárról személyi azonosítóval vagy annak alapján csak törvény felhatalmazása esetén, vagy a polgár írásos hozzájárulásával szolgáltathat adatot.

31. § A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a személyi azonosítót csak a kezelésére jogosultnak – jogosultsága keretein belül – továbbíthatja.

A személyi azonosító kezelésére jogosultak

32. § A személyi azonosító kezelésére – az adattovábbítás kivételével – jogosult

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetéséhez;

b) az Nytv. alapján a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetéséhez adatszolgáltatásra kötelezett szerv vagy polgár, adatszolgáltatási feladatai teljesítéséhez;

c) az anyakönyvvezető, az Nytv.-ben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítéséhez, valamint a személyi azonosító anyakönyvbe történő bejegyzéséhez;

d) a külképviseleti hatóság, olyan ügy intézéséhez, amelyben a személyi azonosító kezelésére az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hazai hatóság jogosult;

e) az állami ingatlan-nyilvántartás szerve, belső azonosítóként, a külön törvényben meghatározottak szerint, az ingatlantulajdonosok, illetve az ingatlannal kapcsolatos bármely joggal vagy kötelezettséggel összefüggésben, a nyilvántartásba bejegyzett polgár azonosításához;

f)55 a katonai igazgatás szervei és a Magyar Honvédség központi irattározásra kijelölt szerve, továbbá a katonai szolgálat teljesítésének időtartama alatt a tényleges állomány vonatkozásában az állományilletékes katonai szervezet a törvény szerinti hadköteles nyilvántartás vezetéséhez, az önkéntes tartalékos és kiképzett tartalékos állomány katonai szolgálata tervezése érdekében, valamint a háborús veszteség nyilvántartással kapcsolatban, nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségek teljesítéséhez;

g)56 a választási szerv a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvényekben és önkormányzati rendeletekben, továbbá a népszámlálásról szóló törvényben, valamint az országgyűlési, a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati képviselő, az országos nemzetiségi önkormányzati közgyűlés tagjai és a polgármesterek választásáról szóló törvényekben meghatározott feladatai ellátásához;

h) a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető, valamint a neki adatot szolgáltató szerv, a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásának vezetéséhez;

i) a polgármester (főpolgármester), a népiülnök-választási eljárásban a választójogosultság ellenőrzéséhez;

j)57 az idegenrendészeti szerv és a központi menekültügyi szerv a törvényben meghatározott feladataik ellátásához;

k) a rendőrség a polgári kézilőfegyverekkel, lőszerekkel, gáz- és riasztófegyverekkel, ipari célokat szolgáló robbantóanyagokkal, pirotechnikai termékek gyártásával, forgalmazásával, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljáráshoz;

l)58 a bűntettesek nyilvántartását kezelő szerv,

m) a helyi népi kezdeményezésről és a helyi népszavazás kezdeményezésről szóló önkormányzati rendeletben meghatározott önkormányzati szerv, az összegyűjtött aláírások átvétele és azok hitelesítése tekintetében;

n) a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

o) a nyomozó hatóságok a bűnüldözési célú feladataik ellátásához;

p)59 a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartási eljáráshoz;

q)60 a lakáscélú állami támogatás nyilvántartását vezető és ellenőrzést végző kincstár feladatai ellátásához;

r)61 a szabálysértési hatóság, valamint a szabálysértési nyilvántartó szerv az eljárás alá vont személy személyazonosságának ellenőrzéséhez.

33. § A polgár a személyi azonosítóját – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – a 32. § a)k) és n)o) pontjaiban felsorolt szerveknek az ott megjelölt feladataik ellátásához köteles megismerhetővé tenni.

34. § (1)62 A polgár a személyi azonosítóját a népszavazási kezdeményezés, népi kezdeményezés, európai polgári kezdeményezés támogatására aláírást, illetőleg a választási eljárásban jelöltajánlást gyűjtő szervnek és polgárnak kezdeményezési, jelöltállítási jogának gyakorlásakor köteles átadni.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv és polgár az aláírások gyűjtése során jogosult a személyi azonosító kezelésére.

35. § A személyi azonosítót a polgár előzetes írásbeli hozzájárulásának tartalma szerint jogosult kezelni az az adatkezelő, akit az érintett erre feljogosít.

A személyi azonosító továbbítása

36. § A személyi azonosító továbbítására jogosult:

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve akkor, ha az adatszolgáltatást a személyi azonosító átvételére feljogosított adatkérő részére teljesíti;

b) a 32. § b) pontja szerint adatot szolgáltató szerv vagy polgár, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás illetékes szervének;

c) az adatkezelő, ha törvény alapján a személyi azonosító alkalmazásával a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból adatszolgáltatás igénylésére jogosult, a személyiadat- és lakcímnyilvántartástól történő adatszolgáltatás igényléséhez;

d)63 a népszavazási kezdeményezést, népi kezdeményezést, európai polgári kezdeményezést szervező az összegyűjtött aláírásoknak az Országos Választási Bizottság elnöke, illetőleg a polgármester (főpolgármester) részére történő átadásakor;

e) a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásának vezetéséhez adatszolgáltatásra kötelezett szerv, e kötelezettsége teljesítésekor;

f)64 a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szerv, a népi kezdeményezést, a népszavazás-kezdeményezést aláírók adatai hitelesítéséhez, a választások lebonyolításához a választási szervnek és a bíróságnak teljesített adatszolgáltatáskor;

g) a polgármester (főpolgármester) a népiülnök-választási eljárásban, a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szervtől történő adatszolgáltatás igényléséhez;

h) a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szerv a népiülnök-választási eljáráshoz a polgármesternek (főpolgármesternek) teljesített adatszolgáltatáskor;

i) az idegenrendészeti szervek, a törvényben meghatározott feladataik ellátásához egymás között, valamint a nyomozó hatóság részére;

j) a polgári kézilőfegyverekkel, lőszerekkel, gáz- és riasztófegyverekkel, ipari célokat szolgáló robbantóanyagokkal, pirotechnikai termékek gyártásával, forgalmazásával, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljárást lefolytató rendőrségi szervek egymás között, valamint a nyomozó hatóság részére;

k)65 a 32. § f) pontjában felsorolt szervek egymás között az ott meghatározott feladataik ellátásához;

l) a külképviseleti hatóság, a hatáskörébe utalt ügyek intézése keretében a hatáskörrel rendelkező hazai hatóságnak;

m)66

n) a helyi népi kezdeményezés, népszavazás-kezdeményezés összegyűjtött aláírásainak átvételére önkormányzati rendeletben feljogosított személy, az aláírások hitelesítésre történő megküldésekor,

o) a jelöltajánlást gyűjtő szerv és személy, az ajánlásoknak vagy aláírásgyűjtő íveknek a választási szervhez történő továbbításakor;

p) a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

r) a nyomozó hatóságok a bűnüldözési célú feladataik ellátásához;

s) az érintett előzetes, írásbeli hozzájárulása szerint a továbbításra feljogosított adatkezelő;

t) feladatai ellátásához a választási szerv és a választási munkacsoport egymás között, illetve a bíróságnak, a választási eljárással összefüggő kifogások elbírálásához.

Rendszeres adatátadás a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból

37. § (1) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – köteles rendszeres adatszolgáltatást teljesíteni:

a) az állami adóhatóságnak, az adóalanyok nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének (nők esetében beleértve a leánykori családi és utónevet is), anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, ideiglenesen külföldön tartózkodásának tényéről vagy az onnan való visszatéréséről, továbbá az érintett elhalálozásáról, az ország végleges elhagyásáról;

b)67 a társadalombiztosítási szervnek, az egészségbiztosítási nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének (nők esetében beleértve a leánykori családi és utónevet is), anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, ideiglenesen külföldön tartózkodásának tényéről vagy az onnan való visszatéréséről, továbbá az érintett elhalálozásáról, az ország végleges elhagyásáról, továbbá az Nytv. hatálya alá tartozó újszülöttek nyilvántartásában szereplő adatairól;

c) a társadalombiztosítási szervnek, a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének (nők esetében beleértve a leánykori családi és utónevet is), anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének – ennek hiányában tartózkodási helyének – változásáról, ideiglenesen külföldön tartózkodásának tényéről vagy az onnan való visszatéréséről, továbbá az érintett elhalálozásáról, az ország végleges elhagyásáról;

d)68 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a Pénztárak Központi Nyilvántartásában szereplő személy elhalálozásáról, az elhalálozás időpontjáról;

e)69 a kincstárnak, a kincstár által folyósított ellátásban részesülő személy és a külön törvényben meghatározott kincstár által vezetett egységes szociális nyilvántartásban szereplő személy családi és utónevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról.

(2) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – személyi azonosító alkalmazásával – rendszeres adatszolgáltatást teljesít:

a)70 a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervének a katonai nyilvántartásban szereplő polgár családi és utónevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, személyi azonosítójának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, ideiglenesen külföldön tartózkodásának tényéről, vagy az onnan való visszatéréséről, továbbá az érintett elhalálozásáról, az ország végleges elhagyásáról, továbbá a honvédelmi kötelezettség alá eső polgárok első alkalommal történő nyilvántartásba vételéhez a polgár természetes személyazonosító adatairól, személyi azonosítójáról, családi állapotáról és lakcíméről;

b)71 az idegenrendészeti szervnek, a bevándorolt és a letelepedett polgár családi és utónevének (beleértve a születési családi és utónevet is), anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének – ennek hiányában tartózkodási helyének – változásáról, ideiglenesen külföldön tartózkodásának tényéről vagy az onnan való visszatéréséről, továbbá az érintett elhalálozásáról, az ország végleges elhagyásáról;

c)72 a bűntettesek nyilvántartását kezelő szervnek, a bűntettesek nyilvántartásában szereplő polgár természetes személyazonosító adatainak, személyi azonosítójának, lakóhelyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

d)73 a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szervnek a nyilvántartás hatálya alá tartozó polgár családi és utónevének (nők esetében a leánykori családi és utónevet is), anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról.

(3) Az adatszolgáltatást az (1) és (2) bekezdés alapján igénybe vevő szervek az adatátadást kizárólag akkor kezdeményezhetik, ha törvényben előírt feladataik ellátása érdekében az általuk kezelt adatok időszerűségét biztosítani kell, és csak azokra az érintettekre vonatkozóan, akiknek az adataira nézve az időszerűséget biztosítani kell.

VI. Fejezet

A személyazonosító jel kezelésére, továbbítására vonatkozó átmeneti rendelkezések

38. § (1) Az Nytv. 37. §-ának (2)–(3) bekezdésében a személyazonosító jel használatára feljogosított szerv, a rá vonatkozó határidő után

a) a személyazonosító jelet csak archív nyilvántartásában, az archív nyilvántartás adatainak törvényben meghatározott selejtezési időpontjáig kezelheti;

b) a személyazonosító jelet adatigénylés céljából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének, illetve törvényben előírt adattovábbítási kötelezettsége teljesítéséhez a személyazonosító jel kezelésére feljogosított adatkezelőnek továbbíthatja;

c) a személyazonosító jel alkalmazásával csak archív nyilvántartásának a természetes személyazonosító adatokkal és lakcímmel történő kiegészítése céljából igényelhet adatot a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervétől. Ennek érdekében a személyazonosító jelet a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve számára továbbítja.

(2) Az Nytv. 37. §-ának (4) bekezdésében említett adatkezelő, 1996. december 31. után a személyazonosító jelet csak archív nyilvántartásában, az archív nyilvántartás adatainak törvényben meghatározott selejtezési időpontjáig kezelheti.

39. § (1) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve 1996. december 31. után – a 38. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt adatigénylésre adott válasz kivételével – személyazonosító jelet nem továbbíthat.

(2) Az adóhatóság a személyazonosító jelet az elévülési időn belül adatszolgáltatás igényléséhez a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének, illetve – 1996. december 31-ig – törvényes adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítéséhez annak a szervnek továbbíthatja, amely a személyazonosító jel kezelésére jogosult.

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – a személyazonosító jelet is tartalmazó adatszolgáltatási igényre adott válasz kivételével – az adóhatóságnak a személyazonosító jelet 1996. december 31-e után nem továbbíthatja.

(4)74 A foglalkoztató és kifizető a személyazonosító jelet az Art.-ban meghatározott kötelezettsége teljesítése érdekében kezelheti, és az állami adóhatóságnak továbbíthatja.

VII. Fejezet

Záró rendelkezések

40. § (1)75

(2)76 Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, továbbá az adatkezelőre vonatkozó törvény rendelkezései az irányadók.

(3)77

Módosuló rendelkezések

41–44. §78

45. § Ahol más jogszabály személyazonosító jelet említ, azon – az Nytv. 5. §-ának (6) bekezdése, 37. §-ának (1), (3), (5) és (6) bekezdése, valamint az Nytv. melléklete kivételével – személyi azonosítót kell érteni.

Hatálybalépés

46. § (1)79 Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – 1996. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2)80 E törvény 6. §-ának (3) bekezdése, 28–37. §-ai és 44–45. §-ai 1997. január 1-jén lépnek hatályba.

(3) E törvény 40. §-ának (1) és (3) bekezdése a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez

Az adózó polgár adóazonosító jelének képzési szabályai

1. Az adóazonosító jel tízjegyű szám.

2. Az adóazonosító számot az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy konstans 8-as szám, mely az adóalany magánszemély voltára utal,

b) a 2–6. számjegyek a személy születési időpontja és az 1867. január 1. között eltelt napok száma,

c) a 7–9. számjegyek az azonos napon születettek megkülönböztetésére szolgáló véletlenszerűen képzett sorszám,

d) a 10. számjegy az 1–9 számjegyek felhasználásával matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.

3. Az adóazonosító jel 10. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)c) pontok szerint képzett 9 számjegy mindegyikét szorozni kell azzal a sorszámmal, ahányadik helyet foglalja el az azonosítón belül. (Első számjegy szorozva eggyel, második számjegy szorozva kettővel és így tovább.)

Az így kapott szorzatok összegét el kell osztani 11-gyel, és az osztás maradéka a 10. számjeggyel lesz egyenlő. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem adható ki, ha a 11-gyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.

2. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez

A Társadalombiztosítási Azonosító Jel képzési szabálya

A TAJ szám egy kilenc számjegyből álló szám, amelyben az első nyolc számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám, amely mindig az előző, utoljára kiadott sorszámból egy hozzáadásával keletkezik. A kilencedik számjegy ellenőrző ún. CDV kód, melynek képzési algoritmusa az alábbi:
A TAJ szám első nyolc számjegyéből a páratlan helyen állókat hárommal, a páros helyen állókat héttel szorozzuk, és a szorzatokat összeadjuk. Az összeget tízzel elosztva a maradékot tekintjük a kilencedik, azaz CDV kódnak.

3. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez


I.

Az 1997. január 1. előtt született polgár személyi azonosítójának képzési szabályai

1. A személyi azonosító tizenegy jegyű szám.

2. A személyi azonosítót az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy a polgár állampolgárságát, születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint:

Állampolgárság

Születési idő és nem

1900. január 1. után

1900. január 1. előtt

született

férfi

férfi

magyar

1

2

3

4

nem magyar

5

6

7

8



b) a 2–7. számjegyek a polgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák;

c) a 8–10. számjegyek az azonos napon születettek születési sorszáma;

d) a 11. számjegy az 1–10. számjegyek felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.

3. A személyi azonosító 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)c) pontok szerint képzett tíz számjegy mindegyikét szorozni kell azzal a sorszámmal, ahányadik helyet foglalja el a személyi azonosítón belül. (Első számjegy szorozva eggyel, a 2. számjegy szorozva kettővel és így tovább.) Az így kapott szorzatokat össze kell adni és az összeget tizeneggyel osztani. Az osztás maradéka a 11. számjeggyel lesz egyenlő. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem osztható ki, ha tizeneggyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.

4. Az 1996. december 31-e után képzett személyi azonosító az állampolgárságra utaló adatot nem tartalmaz, azaz a jelzett időpont után képzett személyi azonosító 1. számjegye csak 1, 2, 3 vagy 4 lehet a 2000 előtt született polgárok esetében.

5. A hontalan polgárt – a hontalan, Magyarországon született gyermeke kivételével – a nem magyar állampolgárságnak megfelelő személyi azonosítóval kell ellátni.

II.

Az 1996. december 31-e után született polgár személyi azonosítójának képzési szabályai

1. A személyi azonosító tizenegy jegyű szám.

2. A személyi azonosítót az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy az állampolgár születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint:

Születési idő és nem

1997. január 1. és
1999. december 31-e között

1999. december 31-e után

született

férfi

férfi

1

2

3

4



b) a 2–7. számjegyek a polgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák;

c) a 8–10. számjegyek az azonos napon születettek születési sorszáma;

d) a 11. számjegy az 1–10. számjegyek felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.
3. A személyi azonosító 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)c) pontok szerint képzett számjegy mindegyikét meg kell szorozni egy számmal, mégpedig a 10. helyen állót eggyel, a 9. helyen állót kettővel és így tovább. A szorzatokat össze kell adni, és az összeget tizeneggyel elosztani. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem osztható ki, ha a tizeneggyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.
1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. március 26-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. április 5.

2

A 3. § a) pontját a 2009: LVI. törvény 122. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 3. § b) pontja a 2003: XCII. törvény 180. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 3. § e) pontja az 1998: XXXIX. törvény 15. §-ával megállapított, a 2011: CXCI. törvény 77. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 3. § h) pontja az 1997: LI. törvény 26. §-ának (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 126. § (2) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § a 2009: LVI. törvény 121. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 6. § (2) bekezdése az 1997: CLIII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

9

A 9. és 10. §-t az 1999: XCIX. törvény 208. §-ának (3) bekezdése állapította meg.

10

A 11. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (5) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 13. §-t a 2009: LVI. törvény 122. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

A 14. § a 2008: CXIII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 17. § c)–d) pontját a 2009: LVI. törvény 122. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

14

A 18. § (2) bekezdése a 2003: XCII. törvény 180. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 20. § (1) bekezdésének b) pontja a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 20. § (2) bekezdésének b) pontja az 1997: LI. törvény 26. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 20. § (2) bekezdésének f) pontja a 2000: LXXXIII. törvény 18.§-ával megállapított, a 2009: CXV. törvény 58. §-a szerint módosított szöveg.

19

A 20. § (2) bekezdésének g) pontját az 1997: CXLVI. törvény 85. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CXCV. törvény 112. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 20. § (2) bekezdésének h)-i) pontját a 2000: CXIII. törvény 216.§-ának (1) bekezdése iktatta be.

21

A 20. § (2) bekezdésének i) pontja a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 20. § (2) bekezdésének j) pontját a 2001: L. törvény 87. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

23

A 20. § (2) bekezdésének k) pontját a 2003: CXXVI. törvény 80. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 89. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 20. § (2) bekezdésének k) pontját a 2003: LXXIII. törvény 42. §-a iktatta be, jelölését l) pontra változtatta a 2004: XXIX. törvény 148. § (7) bekezdése. A 20. § (2) bekezdésének l) pontja a 2006: CIX. törvény 75. §-ának d) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 20. § (2) bekezdés m) pontját a 2012: XVIII. törvény 41. §-a iktatta be.

26

A 21. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 21. § (3) bekezdése a 2005: LXXXIII. törvény 17. §-ával megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 21. § (4) bekezdésének második mondatát a 2006: CIX. törvény 82. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 21. § (5) bekezdés b) pontja a 2008: CXIII. törvény 17. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 21. § (7) bekezdését a 2008: CXIII. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be.

31

A 22. § a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 23. § a) pontja az 1997: CLIII. törvény 50. §-ával megállapított és a 2009: CLII. törvény 18. §-a szerint módosított szöveg.

33

A 23. § d) pontja a 2006: CIX. törvény 107. § (3) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 23. § f) pontja az 1997: CLIII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

36

A 23. § i) pontját a 2000: CXIII. törvény 216. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének s) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 23. § j) pontját a 2011: CLXVI. törvény 41. §-a iktatta be.

38

A 23. § második j) pontját a 2011: CLXXVII. törvény 51. § a) pontja iktatta be.

39

A 23. § harmadik j) pontját a 2011: CXCI. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta be.

40

A 24. § a) pontja az 1997: CLIII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

41

A 24. § új b) pontját a 2005: XLIX. törvény 35. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti b)–j) pont jelölését c)–k) pontra változtatva. A 24. § b) pontja a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 24. § eredeti b) pontjának jelölését c) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a.

43

A 24. § eredeti c) pontjának jelölését d) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a.

44

A 24. § eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a, szövege a 2006: CIX. törvény 107. § (3) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 24. § eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a, szövege a 2006: CIX. törvény 107. § (3) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 24. § eredeti f) pontjának jelölését g) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a.

47

A 24. § eredeti g) pontjának jelölését h) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a, szövege a 2006: CIX. törvény 126. § (2) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 24. § eredeti h) pontjának jelölését i) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a.

49

A 24. § eredeti i) pontjának jelölését j) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a.

50

A 24. § j) pontját az 1997: CXLVI. törvény 85. §-ának (3) bekezdése iktatta be, jelölését k) pontra változtatta a 2005: XLIX. törvény 35. §-a, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdés s) pontja, a 2011: CXCV. törvény 113. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

51

A 24. § l) pontját a 2011: CLXXVII. törvény 51. § b) pontja iktatta be.

52

A 26. § az 1997: CLIII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

53

A 28. § a 2006: CIX. törvény 11. § (3) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 29. §-t a 2008: CXIII. törvény 17. § (5) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 32. § f) pontja a 2011: CLXXVII. törvény 51. § c) pontjával megállapított szöveg.

56

A 32. § g) pontja az 1999: LXXII. törvény 30. §-ával megállapított, a 2011: CLXXIX. törvény 197. §-a szerint módosított szöveg.

57

A 32. § j) pontja az 1997: CXXXIX. törvény 61. §-ának (10) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 32. § l) pontját az 1999: LXXXV. törvény 65. §-a iktatta a szövegbe.

59

A 32. § p) pontját az 1999: LXXXIV. törvény 37. §-a iktatta a szövegbe.

60

A 32. § q) pontját a 2007: CXLVI. törvény 7. §-a iktatta be.

61

A 32. § r) pontját a 2008: LXXIX. törvény 37. §-a iktatta be.

62

A 34. § (1) bekezdése az 1997: C. törvény 169. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 111. § a) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 36. § d) pontja az 1997: C. törvény 170. §-ával megállapított, a 2011: CCI. törvény 111. § b) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 36. § f) pontja a 2011: CCI. törvény 112. §-a szerint módosított szöveg.

65

A 36. § k) pontja a 2011: CLXXVII. törvény 51. § d) pontjával megállapított szöveg.

66

A 36. § m) pontját az 1997: C. törvény 155. §-ának j) pontja hatályon kívül helyezte.

67

A 37. § (1) bekezdésének b) és c) pontja az 1997: CLIII. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

68

A 37. § (1) bekezdésének d) pontját a 2002: XLII. törvény 326. §-a iktatta a szövegbe.

69

A 37. § (1) bekezdés e) pontját a 2008: LXXXII. törvény 4. §-a iktatta be.

70

A 37. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXVII. törvény 51. § e) pontjával megállapított szöveg.

71

A 37. § (2) bekezdésének b) pontja a 2004: XXIX. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

72

A 37. § (2) bekezdésének c) pontját az 1999: LXXXV. törvény 66. §-a iktatta a szövegbe.

73

A 37. § (2) bekezdésének d) pontját az 1999: LXXXIV. törvény 38. §-a iktatta a szövegbe.

74

A 39. § (4) bekezdése az 1997: CLIII. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

75

A 40. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 238. pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 40. § (2) bekezdése a 2011: CXII. törvény 83. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

77

A 40.§ (3) bekezdését a 2000: X. törvény 2.§-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

78

A 41–44. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 238. pontja hatályon kívül helyezte.

79

A 46. § (1) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 238. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 46. § (2) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 238. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére