PK BH 1996/205
PK BH 1996/205
1996.04.01.
I. A végrendelet érvénytelenségét csak a perben érvényesített megtámadási ok alapján lehet vizsgálni [Ptk. 17. §, 649. § (1) bek.].
II. A felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a jogerős ítélettel el nem bírált megtámadási jogcím érvényesítésére [Pp. 270. § (1) bek.].
Az 1990. július 28-án, élete hatvanhetedik évében meghalt J. M. örökhagyó hagyatékát - benne budapesti lakó- és balatonszemesi üdülőingatlanát - a közjegyző ideiglenes hatállyal az örökhagyó 1990. július 23-án kelt, más által írt (allográf) végrendelete alapján egymás közt egyenlő arányban az örökhagyó két keresztlányának: a peres feleknek adta át.
A felperes a keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte. Két érvénytelenségi okra hivatkozott: 1. az örökhagyó nem volt végrendelkezési képessége birtokában, vagyis ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a végrendelkezéskor teljesen hiányzott (Ptk. 17. §), 2. tévedett nyilatkozata tartalmában, illetve a fenti tartalommal végintézkedést egyáltalán nem akart tenni [Ptk. 649. § (1) bek. a) pont]. Csatolta az örökhagyó 1981. január 22-én és 1988. szeptember 29-én kelt végrendeleteit annak igazolására, hogy a perbeli végrendelet érvénytelensége esetén ő maga örököl.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az örökhagyó 1990 júniusában, balatonszemesi tartózkodása idején feledékennyé, lehangolttá vált. A kihívott orvos agyi érelmeszesedést állapított meg nála, és értágító injekciókat alkalmazott. Július 14-én az örökhagyó balatonszemesi szomszédasszonyával egy rövid időre budapesti lakására utazott, ahol szomszédai: T. T. és felesége kábultságot tapasztaltak nála, de abnormális gondolkodás jeleit nem észlelték. Július 21-én az alperes az örökhagyót gépkocsin ismét Budapestre hozta. Még ugyanezen a napon orvost hívtak hozzá, mert szédült és nyugtalan volt. Az orvos kórházi kivizsgálást javasolt, amelytől az örökhagyó ekkor még elzárkózott. Az alperes kérésére az ügyeletes orvos igazolást adott ki, amely szerint "az örökhagyó tudata tiszta, térben és időben orientált". Július 23-án az örökhagyó magához hívatta szomszédját, T. T.-t és a kertjét gondozó H. I.-t, majd feljegyzései alapján a jelenlétükben T. T.-nek lediktálta a végrendeletét, aláírta azt, és ezután az okiratot a tanúk is aláírták. Ugyanezen a napon este az örökhagyó - orvosi beutalással - az alperes és T. T. kíséretében kórházba ment. Felvételekor - a kórlap szerint - "térben, időben dezorientált" volt, de ezt a megállapítást elmeorvosi vizsgálat nem előzte meg, a bejegyzésre azért került sor, mert az örökhagyó az orvos egyes kérdéseire nem tudott válaszolni. Az örökhagyó július 28-án bekövetkezett halálának közvetlen oka tüdőembólia volt, de a kórbonctani diagnózisban emellett agyvizenyő és súlyos agyi érelmeszesedés is szerepel. Az örökhagyó körzeti orvosi kartonjain agyi érelmeszesedésre, kóros állapotra utaló adatok nem szerepelnek, ilyen panaszok miatt korábban nem állt orvosi kezelés alatt.
Az elsőfokú bíróság a beszerzett igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény alapján megállapította, hogy az örökhagyó a végrendelkezés időpontjában nem volt cselekvőképtelen. Bár a környezetében élő tanúk - akik a végrendelet megalkotása előtti időszakban találkoztak az örökhagyóval - testi és szellemi állapotára nézve eltérően nyilatkoztak, a tanúvallomások közötti ellentmondásra a szakértő kellő magyarázattal szolgált, amikor véleményében kifejtette: az agyér-elmeszesedésben szenvedő betegek megszokott környezetükben általában megfelelően eligazodnak, és a mindennapi élethelyzetekben az elvárásoknak kielégítő szinten megfelelnek, de megszokott környezetükből kikerülve bizonytalanná válnak, és az emlékezésük, gondolkodásuk gyengülése ilyenkor lesz nyilvánvalóvá. Az 1990 június elején jelentkező agyér-elmeszesedési tünetekből a betegség kezdete már nem tisztázható. A kórházi felvételkor készült feljegyzésből sem lehet - az okiratot a kezelőorvos tanúvallomásával egybevetve - megalapozott következtetést levonni arra nézve, hogy az örökhagyónál a felvételekor (a végrendelkezés napján) milyen mértékű zavartság állt fenn. Mindezek alapján belátási képességének teljes hiánya nem bizonyított.
Nem állapítható meg a másik érvénytelenségi ok fennállása sem. Az örökhagyónak az iratokhoz csatolt saját kezű feljegyzései, melyeknek alapján végrendeletét lediktálta, és a végrendelkezéskor jelen lévő végrendeleti tanúk, valamint T. T.-né tanúvallomásai cáfolják azt az állítást, hogy az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában, vagy egyáltalán nem kívánt volna végrendelkezni.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletével az első fokú ítéletet helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint a fellebbezési eljárás során lefolytatott részbizonyítás - az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleménye - alapján sem lehet az örökhagyó végrendelkezési képességének hiányát megállapítani. A felülvélemény értelmében a rendelkezésre álló összes adat birtokában az örökhagyónál a végrendelet megalkotása idején elmebetegség, gyengeelméjűség, tudatzavar, lényeges szellemi vagy személyiséghanyatlás, illetőleg elmekóros állapot fennállása nem valószínűsíthető. A végrendelet alkotásának idején az örökhagyónál az azt megelőző hetekben kezdődő, fluktuáló szintű hypoxiás tudatzavart állapot nagy valószínűséggel feltisztult (lucidum intervallum). A végrendelet tartalma, de főleg az örökhagyónak a saját kezével írt fogalmazványai, amelyek alapján végrendelkezett, azt igazolják, hogy a végintézkedés megtételekor az ahhoz szükséges belátási képessége fennállt. E felülvéleményre tekintettel a felperes a végrendelkezési akarat fogyatékossága okából a végrendelet érvénytelenségét nem bizonyította. De helyes az elsőfokú bíróságnak a másik érvénytelenségi okra alapított keresetet elutasító döntése is. Való, hogy az örökhagyó Budapestre szállításával, majd az 1990. július 23-án történtekkel kapcsolatban minden részletkérdés nem volt tisztázható, ez azonban - különös tekintettel az örökhagyó saját kezű feljegyzéseire - nem ad okot a Ptk. 649. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt érvénytelenségi ok megállapítására.
A jogerős ítélet ellen a felperes - jogszabálysértésre hivatkozással - felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Kérte az ítéletnek a keresete szerinti megváltoztatását. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok nem tettek eleget a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében előírt indokolási kötelezettségüknek, mert a tanúk vallomásában mutatkozó ellentéteket nem oldották fel, kizárólag az orvos szakértői véleményekre alapították ítéletüket. Az események láncolata, az örökhagyó indokolatlan Budapestre hozatala, azt támasztja alá, hogy az alkoholizáló és súlyos agyér-elmeszesedésben szenvedő örökhagyó tisztességtelen befolyásolásával került sor a végrendelet elkészíttetésére.
Az alperes ellenkérelme szerint a bíróságok indokolási kötelezettségüknek eleget téve, a bizonyítás eredményét okszerűen mérlegelve, a jogszabályoknak megfelelő döntést hoztak.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A bíróságok ítéletei tartalmazzák a megállapított tényállást, az arra vonatkozó bizonyítékokat, megjelölik a jogszabályokat, amelyeken a döntés alapul, hivatkoznak azokra a körülményekre, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vettek, és utalnak azokra az okokra is, amelyek miatt a perbeli végrendelet érvénytelenségének alapjául felhozott tényeket nem találták bizonyítottnak. A jogerős ítélet tehát a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését nem sérti, mert a bíróságok a törvényben előírt indokolási kötelezettségüknek eleget tettek.
A felperes felülvizsgálati kérelme azonban - tartalmát tekintve - a bizonyítás eredményének a mérlegelését is sérelmezi, nevezetesen azt, hogy a felek előadása és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bíróság a végrendelet érvénytelenségét nem állapította meg.
A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az adott esetben a felperest terhelte a bizonyítás abban a tekintetben, hogy az örökhagyónak a Budapesten, 1990. július 23-án kelt és az allográf írásbeli magánvégrendelet alakiságaival rendelkező végintézkedése az általa megjelölt okokból [Ptk. 17. §, 649. § (1) bek. a) pont] érvénytelen.
Az eljárt bíróságok az iratok tartalmával összhangban, a tanúvallomások, az igazságügyi szakértői vélemény és a felülvélemény okszerű értékelésével, a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó jogszabály (Pp. 206. §) sérelme nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes sem azt, hogy az örökhagyó végrendelkezési képessége a végrendelet megalkotásakor hiányzott, sem azt, hogy az örökhagyó nem akart volna végrendeletet tenni, vagy tévesen végrendelkezett, kétséget kizáróan nem bizonyította. A szakértői vélemény és a felülvélemény egybehangzóak abban, hogy az örökhagyó belátási képességének teljes hiánya nem állapítható meg, és ezt a kihallgatott orvos tanúk vallomása is alátámasztotta. Ezeket a peradatokat azokkal az okiratokkal és tanúvallomásokkal egybevetve, amelyek az örökhagyó súlyos agyi érelmeszesedéséről, zavartságáról, térbeli. és időbeli dezorientáltságáról szólnak, a bíróságok kellő és részletes indokát adták annak, hogy az örökhagyó cselekvőképtelenségét miért nem találták bizonyítottnak. A bizonyítékok okszerű mérlegelésének felülbírálatára (az ún. felülmérlegelésre) pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség.
Helyesen állapították meg a bíróságok azt is, hogy a felperes a Ptk. 649. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt érvénytelenségi okot sem bizonyította. Az örökhagyó a periratokhoz csatolt, végrendelkezési szándékát és végakaratának tartalmát is bizonyító feljegyzései alapján diktálta le végrendeletét. Ez a tény eleve kizárja, hogy ne akart volna végrendelkezni, vagy tévedett volna nyilatkozata tartalmában. Egymagában az a körülmény, hogy az alperes az örökhagyót két nappal a végrendelkezés előtt Budapestre szállította, és az ügyeletes orvossal még aznap az örökhagyó szellemi állapotára vonatkozó igazolást állíttatott ki, a hivatkozott érvénytelenségi ok fennállását nem bizonyítja. Nem merült fel adat a perben a végrendeleti tanúk "érdekeltségére" sem.
A végrendelkezéssel kapcsolatban a felperes a felülvizsgálati kérelmében - a végrendelkezés előzményeit, annak lefolyását elemezve - többször megemlíti, hogy az örökhagyót tisztességtelen befolyással bírták rá az intézkedésre. Erre, a Ptk. 649. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglalt érvénytelenségi okra azonban a perben nem hivatkozott. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a végrendelet érvénytelenségét csak az érvényesített megtámadási ok alapján lehet vizsgálni (BH 1987/11/396., 1991/2/65. és 1992/5/319. eseti határozatok). Az eljárt bíróságoknak tehát nem állt módjukban, hogy a végrendelet érvénytelenségét a keresetben megjelölttől eltérő okból is vizsgálják, és a felperesnek nincs lehetősége arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban új megtámadási jogcímet érvényesítsen [Pp. 270. § (1) bek.].
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálni kért jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a Pp. 275/B. §-a szerint irányadó 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének viselésére (Legf. Bír. Pfv. X. 20.404/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás