GK BH 1996/214
GK BH 1996/214
1996.04.01.
Nemzetközi gépkocsi-fuvarozás esetén – ha a küldeményben sérülést észlelnek – a szállítmány címzettjének lehetőségei [1971. évi 3. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (CMR) 12–15. cikke, 30. cikke].
A felperes (jogosult) 1992. április 13-án fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében az alperest (kötelezettet) 383 895 Ft és ez összegnek 1991. december 20-tól számított kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes ellentmondott azzal, hogy tartozása nem áll fenn.
Az alperes ellentmondásával perré alakult ügyben a felperes az 1993. augusztus 31-i tárgyaláson keresetét a fuvarozással kapcsolatban felmerült 7 napos állásidőre és a visszfuvarral kapcsolatos költségére tartotta fenn 174 866 Ft összegben. Részletezte, hogy a fenti összeg 7 napi - napi 300 DM-mel számolva - 2100 DM állásidőből, 1350 DM nemzetközi fuvardíjból és 9000 Ft belföldi fuvardíjból tevődik össze.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetének a 7 napos állásidőre számított kocsiálláspénz fizetésére vonatkozó részében helyt adott, és az alperest 2100 DM-nek megfelelő forintösszeg és kamata, valamint részperköltség fizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a kocsiálláspénz viselése - késedelmes intézkedése folytán - az alperest terheli. A felperes visszfuvardíjigényét viszont elutasította arra a hivatkozással, hogy a küldeményt a címzett átvette, a küldemény megbontására az alperes utasítást nem adott. A felperesnek a címzettel szemben kellett volna a visszfuvardíj iránti igényét érvényesítenie.
Az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetét részben elutasító része ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatásával a felmerült teljes fuvardíj megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A felperes ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perbeli rácsos konténerek elfuvarozására az alperesi cég részére a D.-i Légiforgalmi Vámügynökség szállítmányozási megbízást adott. Az alperes a felperest, mint fuvarozót bízta meg a fuvarozás lebonyolításával. A megbízásnak megfelelően 1991. október 31-én CMR fuvarlevéllel végrehajtott gépjármű-fuvarozással a külföldi címzetthez a rácsos konténerek megérkeztek. A címzett - sérülést észlelve - az 52 darabos küldeményből 20 darabot nem vett át, és a feladóhoz - új CMR fuvarlevél kiállításával - visszaszállításra került ez a 20 darab rácsos konténer. A per tárgyát ezen visszfuvarra vonatkozó díj képezi.
Az 1971. évi 3. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (CMR) 12. cikkének 1. pontja a feladó rendelkezési lehetőségeit taglalja, amely kiterjedhet a küldemény visszafuvarozására, vagy más címzetthez való továbbítására is. A CMR 12. cikkének 2. pontja szerint viszont a feladó rendelkezési joga megszűnik - ha a fuvarlevél másodpéldányát a címzettnek átadták -, a címzett a 13. cikk 1. pontja szerinti jogát gyakorolja, azaz ha a küldemény a címzetthez megérkezett, a címzett kérheti a fuvarlevél másodpéldányát, és az áru kiszolgáltatását. Ettől kezdve a fuvarozó már a címzett rendelkezéseit köteles teljesíteni. Egyébként a címzett már a fuvarlevél kiállításakor is adhat rendelkezéseket, ha ezt a feladó a fuvarlevélbe bejegyezte (CMR 12. cikk 3. pontja).
Az ügy mikénti elbírálásánál figyelembe jöhet még a CMR 12. cikkének 4. pontja, amely szerint a címzett rendelkezési joga más címzett megjelölésével nem száll át az utóbbi címzettre; a CMR 12. cikkének 5. pontja, amely a rendelkezési jog általános feltételeit taglalja mind a feladóra, mind a címzettre nézve; végül a CMR 14. cikke, amely a fuvarozási akadályok kérdéseit tárgyalja; és a CMR 15. cikke. Ez a kiszolgáltatási akadályok eseteit rendezi. A jogszabály e rendelkezése szerint kiszolgáltatási akadály felmerülése esetén a feladó köteles utasítást adni a fuvarozónak, többek közt akkor is, ha a címzett az áru átvételét megtagadta. Egyébként a címzett kérheti az áru kiszolgáltatását mindaddig, amíg a feladó más utasítása nem érkezett meg.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a küldemény megosztásának problematikája a CMR 12. cikkében foglalt, az utólagos rendelkezés körébe tartozik, míg az átvétel visszautasítása, mint kiszolgáltatási akadály a CMR 15. cikkének rendezési körébe eső kérdés.
A CMR 15. cikke a részleges átvételt, illetve a részleges visszautasítást, mint lehetőségeket nem ismeri. Ez nemcsak magából a CMR 15. cikkéből következik, amely még említést sem tesz a kérdésről, hanem abból is, hogy a sérülés, a hiány kérdését a CMR 30. cikke taglalja, szabályozza ilyen esetekre az eljárást, amelyek közt semmilyen formában nem szerepel sem a részleges átvétel, sem a részleges visszautasítás.
A fentiekből következően a szállítmány címzettjének két lehetősége volt. Az egyik az, hogy a sérüléseket észlelve az árut visszautasítja, tehát az átvételt megtagadja. Ebben az esetben a feladónak kell a küldemény felől rendelkeznie. A másik lehetőség szerint a címzett a küldeményt átveszi, de jegyzőkönyvben rögzíti a sérült darabok számát, a sérülések jellegét stb. (CMR 15. cikk és CMR 30. cikk). Az eredeti címzett végül is ez utóbbi megoldást választotta, de csak részlegesen, azaz átvette az egész küldeményt, anélkül azonban, hogy kárjegyzőkönyvet készített volna. Ehelyett a sérült darabokat visszaszármaztatta az eredeti feladónak, de nem a perbeli alperesnek, mert az csupán mint szállítmányozó járt el a kiszállítás során.
A német címzett eljárását fuvarjogilag - a CMR hivatkozott rendelkezései szerint - csak úgy lehet értékelni, hogy a küldeményt késedelmesen vette át, ami miatt álláspénz is felmerült. A felperes, mint fuvarozó tehát igényt tarthat a fuvardíjra és az álláspénzre. Ezekkel a mozzanatokkal az eredeti fuvarozási szerződés teljesedésbe ment.
A kiszállított küldemény egy részének Magyarországra való visszajuttatása már új fuvarozási szerződés alapján történt. Az ezt megtestesítő CMR fuvarlevél szerint a feladó a M. T. GmbH német vállalat, az átvevő pedig a DLH P. Budapest Vállalat volt. Az eddigi adatok szerint ez utóbbi gazdálkodó szervezet a küldeményt átvette, de ez nem teljesen egyértelmű tényállási elem, mert a perbeli felek egyike sem lépett fel peres úton a belföldi fuvarlevél szerinti címzettel szemben, a bíróság pedig - kereset hiányában - e kérdéssel nem foglalkozott. Tény azonban az, hogy a szóban lévő fuvarlevél - a fentiekben kifejtettek szerint - egy fuvarozási szerződésnek minősül, aminek folytán a felperes az ezzel kapcsolatos fuvardíját a CMR 13. cikke szerint elsősorban a belföldi címzettől követelheti, ha erre a követelés elévülése hiányában még volna lehetősége.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. III. 33.639/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás