GK BH 1996/217
GK BH 1996/217
1996.04.01.
I. Lényeges eljárási szabályt sért a bíróság, ha az igazolási kérelemnek való helyt adás folytán tartott új tárgyalás eredménye alapján a korábban hozott ítélet hatályában tartásáról végzéssel határoz [Pp. 109. § (4) bek., 212. § (1) bek., 219. § (1) bek., 234. § (1) bek.].
II. A szakértő kizárására irányuló bejelentés elbírálásánál irányadó szempontok [Pp. 13. § (1) bek., 178. § (2) és (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes kisszövetkezetből az 1989. október 25-i és november 3-i közgyűlési határozatok értelmében 8 tag más szövetkezetbe történő beolvadása céljából kivált. A befogadó szövetkezet a felperes. Már a kiválást kimondó közgyűléseken vita merült fel az alperes és a kiváló tagok között, a kiváló tagokat érintő vagyonmegosztás kérdésében.
A felperes a bírósághoz 1989. november 27-én benyújtott keresetében a vagyonmegosztás felülvizsgálatát kérte. Állította, hogy az alperes szövetkezet mérleg szerinti vagyona a kiválás időpontjában 307 000 000 Ft volt, a kisszövetkezet taglétszáma pedig 21, ebből a kivált 8 tagot a kiválás arányában a vagyon 38%-a, 116 660 000 Ft illeti meg. Ennek az összegnek, valamint 1989. november 1-jétől a kifizetés napjáig járó törvényes kamatoknak és perköltségnek a megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint nem a szövetkezet teljes vagyona lehet a felpereseket megillető vagyoni elszámolás alapja, hanem a szövetkezeten belüli irodák eredményei, mely irodák a szövetkezeten belül önállóak voltak, bevételeikből maguk intézték a kiadásaikat, fizették tagjaik jövedelmét, és a szövetkezet központjának és egészének fenntartásához létszámarányosan járultak hozzá. A kiválás során a szövetkezet önkormányzati szabályzatának 12. §-a szerint jártak el, és figyelemmel voltak a szövetkezeti törvény végrehajtására kiadott 30/1971. (X. 2.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is. Az egyes irodákkal a felperes tételesen elszámolt, a részjegyet, célrészjegyet teljes összegben megkapta, a fogyóeszközöket beszerzési áron elszámolták, az állóeszközöket elvitték, és az alperes részükre a bankkivonattal igazolt pénzügyi átutalást is teljesítette.
Az elsőfokú bíróság a perben beszerzett szakértői vélemény megállapításait ítélkezése alapjául elfogadta. Ennek alapján a felperes is leszállította a keresetét 44 322 538 Ft-ra, melyben a szakértői vélemény szerint őt megillető 36 822 538 Ft-on felül érvényesítette a budapesti irodaépület értékesítéséből befolyt és 25 000 000 Ft-ra becsült értékesítési ár arányos részét, 7 500 000 Ft-ot is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 15 napon belül fizessen meg 36 822 538 Ft-ot, valamint ennek 1989. november hó 1. napjától a megfizetés napjáig számított évi 20%-os kamatát és 600 000 Ft perköltséget az alperest képviselő ügyvéd részére. Az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az ítéletet az alperes jogi képviselője 1994. február 22-én vette át. 1994. február 29-én igazolási kérelmet terjesztett elő az 1993. október 22-én tartott tárgyalás elmulasztása miatt. Kérte új tárgyalás kitűzését és addig az ítélet végrehajtásának felfüggesztését, melyet az elsőfokú bíróság teljesített.
Az igazolási kérelem folytán az elsőfokú bíróság 1994. június 27-re új tárgyalásra tűzött határnapot, amelyen a felek jogi képviselői és az alperesi szövetkezet elnöke is megjelentek. Az e tárgyaláson hozott és kihirdetett végzésével a már meghozott ítéletet hatályában fenntartotta. A végzés fellebbezési záradéka szerint ellene a kihirdetéstől számított 15 napon belül lehet fellebbezni.
Az alperes a fellebbezést és igazolási kérelmet 1994. július 15-én terjesztette elő az elsőfokú bírósághoz. Igazolási kérelmében előadta, hogy 1994. július 7-én a jogi képviselő megbízását, annak sorozatos mulasztásai miatt, visszavonta. Csak az 1994. július 13-án átvett iratokból értesült a mulasztásáról, ehhez képest fellebbezését és igazolási kérelmét határidőben előterjesztette.
Fellebbezésében elsődlegesen az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte abból az indokból, hogy az 1971. évi III. törvény (Szvt.) 47. §-a és az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. tvr. (ISzt.) 10. §-a szerinti kiválás és beolvadás hiányában a 30/1971. (X. 2.) Korm. rendelet (R.) 27. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható, a megállapodás színlelt tevékenységet takart a felperes részéről. Álláspontja szerint a kivált tagokat befogadó szövetkezet nem jogosult az igény érvényesítésére.
Másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára kérte utasítani. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az eljárt szakértővel szemben előterjesztett kizárási kérelmet - annak ellenére, hogy a nevezettet egy párhuzamosan folyó perből K. F.-fel, a kivált tagok egyikével fennállt, üzleti kapcsolatára tekintettel már kizárta - nem bírálta el, és nem vette figyelembe. Indokolatlanul utasította el az elsőfokú bíróság újabb szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványát, ezenkívül számos eljárási szabályt sértett. Az 1993. október 22-i tárgyalásra az alperes képviselője nem volt szabályszerűen idézve, ugyanakkor a bíróság ítéletet hozott.
A másodfokú eljárás során az alperes az elsődleges fellebbezési kérelmét nem tartotta fenn; maga sem tette vitássá, hogy a felperes vele szemben jogosult a kivált tagoknak a vagyonmegosztással kapcsolatos igényét érvényesíteni. Fenntartotta azonban másodlagos fellebbezési kérelmét. A felperes fellebbezési ellenkérelme elsősorban a fellebbezés elutasítására irányult, annak elkésettségére tekintettel. Hivatkozott arra, hogy az 1994. június 27-én kihirdetett határozathoz képest a benyújtott fellebbezés elkésett, arra is figyelemmel, hogy az alperes képviselője az elsőfokú bíróságnak a hatályában fenntartott ítéletét még 1994 februárjában átvette. Érdemben az ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokaira tekintettel.
A fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy a fellebbezés elkésett-e vagy sem. Az iratokból megállapítható, hogy az 1993. október 22-re kitűzött tárgyalás esetében az alperesnek az idéző végzés átvételére vonatkozó tértivevénye az iratok között nem található. Az elsőfokú bíróság a 47. sorszámú jegyzőkönyvben ennek ellenére az idézés szabályszerűségét állapította meg. Ez a tértivevény hiányában nem ellenőrizhető. Nyilvánvalóan erre figyelemmel az elsőfokú bíróság az alperes igazolási kérelmének a Pp. 109. §-ának (1) és a (4) bekezdése szerint helyt adott, az elmulasztott tárgyalást a szükséges keretben megismételte, és annak eredményéhez képest az elmulasztott tárgyalás alapján hozott határozat hatályban tartásáról rendelkezett végzés formájában.
A Pp. 109. §-ának (4) bekezdése nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy az új tárgyalás eredményéhez képest a határozat hatályban tartása kérdésében milyen formájú határozattal kell határozni. A Pp. 212. §-ának (1) bekezdéséből azonban következik, hogy a per érdemében a bíróságnak ítélettel kell határoznia. Az ítélet elleni fellebbezés határideje pedig a Pp. 234. §-ának (1) bekezdése szerint a határozat közlésétől (219. §) számított 15 nap. A Pp. 219. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az ítéletet kézbesítés útján kell közölni a felekkel.
A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályait sértette akkor, amikor az ítélet hatályban tartásáról nem ítélettel, hanem végzéssel határozott, és téves a fellebbezési záradék tartalma is. Ehhez képest a fellebbezési határidő az ítélet hatályban tartásáról rendelkező határozatnak az alperessel való közlésével nyílt meg az alperes részére, amely 1994. július 5-én történt meg. Ettől számított 15 napon belül, július 15-én érkezett a fellebbezése az elsőfokú bírósághoz, ezért az nem késett el, amiért a mulasztás igazolására nincs szükség.
További lényeges eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor az alperesnek a szakértővel szemben előterjesztett kizárási kérelme folytán - a Pp. 178. §-ának (3) bekezdésében előírtaktól eltérően - a felek és a szakértő meghallgatása után a kizárás tárgyában nem hozott alakszerű határozatot.
Az alperesnek a szakértő kizárására irányuló indítványa valójában a Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontján alapul azért, mert egyéb okból tőle az ügy tárgyilagos megítélése - a tárgyilagos szakvélemény adása - nem várható. A Pp. 178. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság hivatalból ügyel arra, hogy kizárt szakértő az eljárásban ne vegyen részt. A kizárási okot maga a szakértő, valamint a fél köteles a bíróságnak haladéktalanul bejelenteni; ha a bejelentés a szakértő véleményének előterjesztése után történt, a bíróság a vélemény figyelembevételével dönti el, hogy más szakértő meghallgatása szükséges-e. Az alperes a szakértő véleményének előterjesztése után terjesztette elő a szakértővel szemben a kizárás iránti kérelmét. A szakértő erre az 1993. február 3-án megtartott tárgyaláson maga is úgy nyilatkozott, hogy az alperes nyilatkozatára tekintettel kéri az elbocsátását a perből. Ezt a nyilatkozatot az elsőfokú bíróságnak úgy kellett volna tekintenie, mintha a kizárási okot a szakértő maga is bejelenti. Ennek megfelelően a Pp. 178. §-ának (3) bekezdése szerint - alakszerű végzéssel - kellett volna határoznia, függetlenül attól, hogy a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye, ugyanis az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben ez a végzés is sérelmezhető.
Az 1993. október 22-i tárgyalásnak az alperes távollétében való megtartását az elsőfokú bíróság az igazolási kérelemnek való helytadással orvosolta, így e részében a sérelmezett eljárási szabálysértést kiküszöbölte.
A fent felsorolt fennmaradt lényeges eljárási szabálysértésekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt a kizárás tárgyában kell határoznia, majd annak eredményéhez képest kell döntenie újabb szakértő kirendeléséről.
Az elsőfokú bíróság döntése érdemben is megalapozatlan. A perben adatok vannak arra, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal az alperes kisszövetkezetnél vizsgálatot végzett. A vizsgálat - az alperes állítása szerint - arra az időszakra vonatkozik, amely a kiválást megelőzte, így az érinti a vagyonmegosztást, tehát a felperes által igényelt vagyonrészt is. A felperes a másodfokú eljárásban nem tudott nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy az alperesnek ez az állítása megfelel-e a valóságnak, tehát a vizsgálat a vagyonmegosztást megelőző időszakra vonatkozik-e vagy sem. Az elsőfokú bíróságnak - tekintettel arra, hogy időközben az APEH-vizsgálat és a határozat elleni jogorvoslati eljárások is lezárultak - be kell szereznie az erre vonatkozó iratokat az előbbiek megállapítása végett.
A kirendelendő szakértő feladatává kell tenni a vizsgálati eredmény értékelését is, amennyiben az lenne megállapítható, hogy ez a vagyonmegosztást megelőző időszakra vonatkozó eredményt érinti.
Az eddig beszerzett szakértői véleménynek a vagyonmegosztással kapcsolatos része a vagyonmegosztás arányait illetően feltétlen módosításra szorul, mert a szakértő - megfelelő bírói feladatmeghatározás hiányában - a vagyonmegosztási arányokat, ebből eredően a felperest megillető vagyonrészt tévesen határozta meg. A kivált tagokat befogadó szövetkezet létszámarányát ugyanis nem lehet figyelembe venni a kivált 8 tagot megillető vagyoni rész meghatározása során, hanem az alperes szövetkezet kiválás előtti összlétszámához kell viszonyítani a kivált 8 tag arányát és az őket megillető vagyoni hányadot.
A hatályon kívül helyező végzésre tekintettel a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a felek fellebbezési eljárási költségét csak megállapította, annak viseléséről a megismételt eljárás eredményéhez képest az elsőfokú bíróság határoz. (Legf. Bír. Gf. VI. 32.739/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás