• Tartalom

1996. évi XXIV. törvény

1996. évi XXIV. törvény

az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvény módosításáról1

2007.07.01.

1. §2

2. § (1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogelődje által hozott azt a határozatot, amellyel a T. végrehajtásaként az e törvény mellékletében az 5–8., 10. és 13. sorszámon felsorolt határozatok valamelyikével érintett személy nyugdíját – a beszámított szolgálati idő csökkenése folytán – az addiginál alacsonyabb összegben állapították meg (módosították), hatályon kívül kell helyezni, és helyette hivatalból, külön kérelem nélkül új határozatot kell hozni.

(2) Az új határozatban – a csökkentett nyugdíj megállapításának időpontjától kezdődően – a korengedménynek megfelelő szolgálati idő beszámításával, az időközi emelések (kiegészítések) figyelembevételével kell a nyugdíjat megállapítani.

(3) A (2) bekezdés szerint megállapított nyugdíj folyósítását e törvény hatálybalépésétől számított 90 napon belül kell megkezdeni. E határidőn belül a jogosult részére egy összegben folyósítani kell a T. alapján korábban módosított és az új határozat szerinti nyugdíj – ideértve az 1993. évi egyösszegű nyugdíj-kiegészítést is – különbözetét.

(4) Az (1)–(3) bekezdések rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, ha a T. alapján csökkentett saját jogú nyugellátásból hozzátartozói nyugellátást állapítottak meg.

(5) Ha a nyugdíjas e törvény hatálybalépése előtt meghalt, a T. alapján csökkentett nyugdíjnak és az (1) bekezdés szerint módosított összegnek a különbözetét az 1975. évi II. törvény 102. §-a (2) bekezdésében meghatározott sorrend szerint kell a jogosultak részére kifizetni.

3. § Ez a törvény a kihirdetését követő hónap utolsó napján lép hatályba.

Melléklet az 1996. évi XXIV. törvényhez3

1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. április 2-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. április 12. A törvényt a 2011: CLXVII. törvény 140. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 1. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 241. pontja hatályon kívül helyezte.

3

A mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 241. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére