GK BH 1996/265
GK BH 1996/265
1996.05.01.
Külföldi fizetőeszközzel kapcsolatos szerződés érvénytelensége esetén az eredeti állapot helyreállításának lehetőségét az adott jogviszony alapján esetenként kell vizsgálni [Ptk. 200. § (2) bek., 237. § (1)–(2) bek., 278. § (4) bek., 292. § (1) bek.]
Az alperes 1989. június 15-én telexben kérte a felperest, hogy 15 000 líbiai dinárt adjon át az E. T. cég képviselőjének, vállalva, hogy az ellenértéket forintban rendezi. A felperes ennek alapján 1989. június 21-én a 15 000 líbiai dinárt átadta.
A felperes a keresetében 3 058 050 Ft és ennek évi 44%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a 15 000 líbiai dinár forintellenértékét az alperes nem fizette meg.
Az alperes elismerte, hogy a telex alapján a 15 000 líbiai dinár átvétele megtörtént, azt is elismerte, hogy ezzel tartozik a felperesnek. Azzal védekezett azonban, hogy a külföldi fizetőeszköz átadásához sem a felperes, sem az alperes nem rendelkezett MNB devizahatósági engedéllyel, ezért ez a szerződés jogszabályba ütközik, tehát semmis. Az érvénytelen szerződés alapján a felperes csak az eredeti állapot helyreállítását - vagyis a 15 000 líbiai dinárt - kérheti. Ez elől nem zárkózik el, azt Líbiában bármikor hajlandó a felperesnek visszafizetni.
Az elsőfokú bíróság megkeresésére az MNB devizaengedélyezési főosztálya azt közölte, hogy a perbeli ügylethez be kellett volna szerezni az MNB devizahatósági engedélyét. Ennek hiányában mind a két fél megszegte az 1974. évi 1. tvr. 5. és 6. §-aiban foglaltakat. Jelenleg azonban a líbiai dinár az MNB valutaárfolyam-lapján nem jegyzett külföldi fizetőeszköz, ezért azzal az 1/1974. (I. 17.) PM rendeletnek a 27/1990. (XII. 27.) PM rendelet 11. §-ával módosított 30. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonos szabadon rendelkezhet.
Az elsőfokú bíróság az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 3 058 050 Ft-ot és ennek 1989. július 7-től a kifizetésig járó időre 20%-os kamatát. Az ezt meghaladó mértékű kamat tekintetében a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felek az ügyletkötéskor az érvényes jogszabályokat megsértették, mert nem rendelkeztek a jogszabály által előírt devizahatósági engedéllyel. Ennek következtében a felek megállapodása a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése és 234. §-ának (1) bekezdése értelmében semmis. A szerződést azonban a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a határozat meghozataláig érvényesnek nyilvánította és nem az eredeti állapotot állította vissza, hanem a forintellenérték megfizetésére kötelezte az alperest.
Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett: az első fokú ítélet megváltoztatását és a szerződéskötés előtti állapot visszaállításának az elrendelését kérte. Ezzel kapcsolatban az első fokú eljárásban kifejtett álláspontját ismételte meg.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. A perbeli esetben a felek szerződése külföldi fizetőeszköz adásvételére jött létre 1989-ben. Ebben az időben ehhez az ügylethez az 1974. évi 1. tvr. 5. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjai értelmében az MNB devizahatósági engedélyére volt szükség. Ilyen engedéllyel a felek egyike sem rendelkezett. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a felek szerződése a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis, tehát érvénytelen.
Érvénytelen szerződés esetében a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint az eredeti állapotot kell helyreállítani. Ez azt jelenti, hogy a már teljesített szolgáltatások visszajárnak. A perbeli esetben a felperes az alperes rendelkezése szerint teljesített, így az eredeti állapot helyreállítása - amennyiben időközben a körülményekben lényeges változás nem következett volna be - azt jelentené, hogy az alperes a líbiai dinárt lenne köteles visszafizetni. Az alperes azonban a perben maga adta elő, hogy a 15 000 líbiai dinárt csak Líbiában tudja a felperesnek kifizetni, mert Líbiából a dinár - az ottani hatályos rendelkezések szerint - nem hozható ki. A Magyar Nemzeti Bank pedig közölte, hogy a líbiai dinár 1991. január 1-jétől az MNB által nem jegyzett külföldi fizetőeszköz. Ezen adatok alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az eredeti állapot helyreállítására az alperes nem képes. A peres felek székhelye ugyanis Magyarországon - Budapesten - van, az alperes mind a Ptk. 292. §-ának (1) bekezdése, mind a 278. §-ának (4) bekezdése szerint a felperes székhelyén, vagyis Budapesten lenne köteles a perbeli líbiai dinárt a felperesnek visszaszolgáltatni. Erre pedig - előadásából kitűnően - a líbiai pénzügyi rendelkezések következtében nincs lehetősége. Minthogy a szerződéskötés előtti helyzetet nem lehet visszaállítani, helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése szerint eljárva a szolgáltatás forintban történő visszatérítéséről rendelkezett.
A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Főv. Bír. 12. G. 52.762/1991. sz. - Legf. Bír. Gf. I. 32.739/1993. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás