GK BH 1996/269
GK BH 1996/269
1996.05.01.
A pénzintézet által gazdálkodó szervezet részére nyújtott hitelből – ha a kölcsön nyújtása a szerződésben meghatározott célra történt – a kölcsönbe vevő megbízása nélkül és a végrehajtási eljáráson kívül a pénzintézet nem köteles a kölcsönbe vevő más hitelezőjének a követelését kiegyenlíteni [Ptk. 525. § (1) bek. b) pont, 529. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes 2 321 055 Ft kártérítés és kamata megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította, és a felperest 273 500 Ft első fokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte az állam javára. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes és a T. Kisszövetkezet között alvállalkozói szerződés volt hatályban, amelynek alapján a felperest a kisszövetkezettől 2 321 055 Ft alvállalkozói díj illette meg. A kisszövetkezet 1988. május 15-én átutalási megbízást adott a Magyar Hitel Banknak a felperes alvállalkozói díjkövetelése kiegyenlítésére. A bank az átutalási megbízást nem teljesítette, ehelyett 1988. július 19-én arról értesítette a felperest, hogy a kisszövetkezet 1988. évi termeléséhez szükséges pénzeszközök biztosítására került sor, és az általa gyártott termékek értékesítéséből fogja a kötelezettségeit teljesíteni. A felperes 1988. szeptember 9-én fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú bíróságnál a kisszövetkezettel szemben, majd az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban az elsőfokú bíróság az 1989. augusztus 15-én kelt és 1989. október 3-án jogerőre emelkedett ítéletében a kisszövetkezetet 2 321 055 Ft vállalkozói díjnak, ez összeg után évi 20% kamatnak a megfizetésére, a felperest pedig a még nála lévő anyagok kiadására kötelezte. A jogerős ítélet birtokában a felperes 1989. október 6-án, majd a hiányokat pótolva 1989. november 3-án azonnali beszedési megbízást nyújtott be a kisszövetkezetnek az alperesnél vezetett számlájával szemben a bíróság által jogerősen megítélt követelés és kamatai behajtása érdekében. Az alperes 1990. január 18-án értesítette a felperest arról, hogy az azonnali beszedési megbízásnak nem tud eleget tenni, mert a kötelezett számláján az ahhoz szükséges fedezet nem áll rendelkezésre. A felperesnél lévő anyagokat viszont elszállították.
Az elsőfokú bíróság a kisszövetkezet és az alperes jogviszonyát illetően megállapította, hogy az alperes 1988. július 7-én rövid lejáratú eseti hitel nyújtásában állapodott meg a kisszövetkezettel, azzal a feltétellel azonban, hogy az általa nyújtott kölcsönből a kisszövetkezetnek a vele szemben fennálló 1988. április 20-án, május 20-án és június 20-án esedékessé vált kölcsöntartozásait kell megfizetni. A kölcsön biztosítására a kisszövetkezet kezelésében lévő B.-i A. S. u. 9-12. szám alatti ingatlanra a földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba 1988. szeptember 30-án bankhitelt biztosító jelzálogjogot jegyzett be.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperesnek a kártérítés megfizetése iránt indított keresetét. Álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy az 1989. november 3-án benyújtott inkasszóval kapcsolatosan csak 1990. január 18-án közölte az alperes, hogy a kötelezett számlájának fedezetlensége miatt az inkasszó kifizetésére nincsen lehetőség, a felperes kártérítési igényét nem alapozza meg. Hivatkozott a 6/1989. (VII. 31.) MNB rendelkezésben (a továbbiakban: Rek.)* foglaltakra, amely szerint a pénzintézetnek a pénzügyi fedezet hiánya miatt teljesítésre nem kerülő, végrehajtható bírósági és államigazgatási határozaton alapuló fizetésekre vonatkozó megbízásokat függőben kellett tartania. Az alperes azzal, hogy az inkasszó teljesítését függőben tartotta, és azt nem küldte vissza haladéktalanul a felperesnek, nem szegte meg a reá vonatkozó banki rendelkezéseket, ezért kártérítés fizetésére nem kötelezhető.
Nem értett egyet az elsőfokú bíróság a felperesnek azzal a jogi álláspontjával sem, amely szerint az alperes az 1988. július 7-i kölcsönszerződést megelőző, majd pedig az 1988. július 20-án kötött ún. bankhitelek biztosítására szolgáló megállapodás megkötésével a felperes, mint hitelező érdekeit sértő szerződéseket hozott volna létre. Megállapította, hogy az alperes részéről mindkét szerződés megkötésére még azt megelőzően került sor, hogy a felperes az azonnali beszedési megbízást és a hozzá tartozó jogerős bírósági ítéletet az alpereshez a végrehajtás érdekében benyújtotta volna, ezért e szerződések megkötése nem sértette a felperesnek, mint hitelezőnek az ítélet végrehajtásához fűződő érdekeit.
Az átutalási megbízással kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a kisszövetkezet ténylegesen átutalási megbízást adott az alperesnek a felperes perbeli követelése kiegyenlítése érdekében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alperes köteles lett volna az általa nyújtott hitelből a kisszövetkezetnek a felperessel szemben fennálló követelését kiegyenlíteni, illetőleg jogában állt volna arra kötelezni a vele bankszámla-szerződéses kapcsolatban álló kisszövetkezetet, hogy a nyújtott hitelből a felperesnek bármilyen szolgáltatást teljesítsen.
Végül megalapozatlannak találta az elsőfokú bíróság a felperesnek az alperes gazdasági erőfölénnyel való visszaélésére alapított kártérítési követelését is. Úgy ítélte meg, az alperes részéről nem volt jogellenes annak kikötése, hogy az általa 1988. július 7-ét követően folyósított hitelt a kisszövetkezetnek elsősorban a vele szemben már korábban lejárt hitelek törlesztésére kell fordítania. Utalt rá, hogy a Ptk-nak a hitelszerződés megkötése időpontjában hatályos 4. §-ának (2) bekezdése, valamint az 1984. évi IV. törvény rendelkezései szerint - egyéb feltételek fennállása esetében is - a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést csak versenytársak között lehet elkövetni, az alperes pedig nem versenytársa a feleknek, hanem számlavezetője és hitelezője volt a kisszövetkezetnek, ezért a kereset a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésre alapítottan is megalapozatlan.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, illetőleg annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérte. Fellebbezésének indokolásában előadta, hogy az elsőfokú bíróság nem tette vizsgálat tárgyává azt a tényt, hogy az alperes a kisszövetkezet által 1988. május 15-én adott átutalási megbízásnak miért nem tett eleget. Ismételten hivatkozott arra, hogy az átutalási megbízás kézhezvételét követően az alperes olyan értelmű tájékoztatást adott a felperesnek, hogy a kisszövetkezet részére a termelés folytatásához hiteleket biztosított, és hogy a kisszövetkezet az általa gyártott termékek árbevételéből rendezni tudja a felperessel szemben fennálló tartozását. Ez a banki információ azonban nem felelt meg a valóságnak, mert az 1989. július 7-én kötött kölcsönszerződés szerint felvett összeget a kisszövetkezetnek az alperessel szemben fennálló és a korábban lejárt kölcsönök kifizetésére kellett fordítania. Szó sem volt ezért az alperes részéről a kisszövetkezetnek a termelés folytatásához nyújtott hitelekről. Amennyiben viszont az alperes a felperesnek a termeléshez nyújtott hitelt, ez a hitelezési cél az alvállalkozók követeléseinek a kiegyenlítését is magában foglalta. Az alvállalkozó követelését az alperes is ismerte, ezért az átutalási megbízásra folyósított kölcsönből közvetlenül kellett volna teljesítenie.
Sérelmezte továbbá a felperes, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta: az alperes jelzálogjoga feljegyzésre került-e a kisszövetkezet által a hitelkérelemben feltüntetett ingatlanokra, ugyanis az alperes a bíróság többszöri felhívásra sem csatolta be ezeknek az ingatlanoknak a tulajdoni lapját. Nem tette vita tárgyává, hogy az alperesnek a hitel biztosítékaként joga volt jelzálogjogot jegyeztetni a különböző ingatlanokra, a tartozás rendezésére azonban csak végrehajtási eljárás során lett volna lehetőség, ugyanakkor tudomására jutott, hogy a kisszövetkezet egyik, közelebbről meg nem jelölt ingatlanán az alperes a tartozás fejében tulajdonjogot szerzett.
Előadta még, hogy az alperes nem csupán azokat az anyagokat szállította el, amelyek kiadására kötelezte a Fővárosi Bíróság a felperest, hanem a legyártott félkész termékeket is, amelyekben már a felperes által elvégzett munka értéke is benne szerepelt. Ez utóbbiak elszállítására csak azért kerülhetett sor, mert az alperes képviselője, B. A. olyan értelmű nyilatkozatot tett, amely szerint az elszállított anyagok és félkész termékek értékesítését követően a befolyt vételárból a felperes követelését kiegyenlítik. Ezzel szemben a tartozásnak sem a kiegyenlítésére, sem a csökkentésére nem került sor.
Hivatkozott arra, hogy a követelés kiegyenlítésére a késlekedés miatt a kisszövetkezet elleni perindításnak már nem volt esélye, mert a perindítás időpontjában a kisszövetkezet valamennyi ingó és ingatlan vagyona a banknak volt lekötve.
Bizonyítási indítványt terjesztett elő, amelyben az alperes és a kisszövetkezet között létrejött kölcsönszerződések és a kölcsönigénylések beszerzését, valamint N. J. és B. A. tanúkénti kihallgatását kérte.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság teljes mértékben egyetértett az elsőfokú bíróságjogi álláspontjával a tekintetben, hogy a felperes nem bizonyított az alperes részéről tanúsított olyan jogellenes magatartást, ami a kártérítés iránti igényét megalapozná.
A felperes a fellebbezésében elsősorban arra hivatkozott, hogy a kisszövetkezet az alperestől a termelés finanszírozására kérte - és kapta - a perbeli kölcsönt, a termelés finanszírozása viszont magában foglalta a felperest megillető alvállalkozói díjat is. Az alperesnek ezért az általa folyósított - célra rendelt - kölcsönből a felperes hitelezői igényét ki kellett volna egyenlítenie. A kisszövetkezet 1988. május 15-én utasítást is adott az alperesnek a felperes vállalkozói díjkövetelésének átutalására, ennek az átutalási megbízásnak azonban az alperes nem tett eleget, ezért az elmaradt alvállalkozói díjat kártérítésként tartozik a felperesnek megfizetni.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a felperesnek az átutalási megbízás teljesítésével kapcsolatosan a fentiekben elfoglalt jogi álláspontjával. Az iratokból megállapítható, hogy a kisszövetkezet és az alperes között a Ptk. 529. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bankszámlaszerződés állt fenn, amelyben az alperes, mint pénzintézet a kisszövetkezet rendelkezésére álló pénzeszközök kezelésére, nyilvántartására és a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízások teljesítésére vállalt kötelezettséget. Az átutalási megbízás teljesítésének elmulasztása miatt ezért kizárólag a bankszámla tulajdonosa, a kisszövetkezet léphetett volna fel követeléssel az alperessel szemben. Az átutalás kedvezményezettjének - a perbeli esetben a felperesnek - jogviszony hiányában erre nem volt törvényes lehetősége. Az átutalási megbízás teljesítésének elmulasztása - mint szerződésszegés - miatt a felperes az alperessel szemben jogviszony hiányában kárigényt nem érvényesíthet.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra is, hogy az általa nyújtott kölcsön összegéből az alperesnek az ő hitelezői igényét ki kellett volna egyenlítenie. Adatok hiányában nem állapítható meg, hogy az 1988. május 15-én kelt átutalási megbízás benyújtását megelőzően kötött kölcsönszerződések alapján az 1988. április 20-án, május 20-án és június 20-án esedékessé vált hiteleket a kisszövetkezet milyen célra kérte és kapta. Amennyiben a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen az lenne megállapítható, hogy a kisszövetkezet azzal a magatartásával, hogy a felvett kölcsönt nem a szerződésben kikötött célra fordította - s ezáltal a kölcsönszerződést megszegte -, az lehetett volna a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt jogkövetkezménye, hogy a hitelező a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondhatja, és az általa folyósított összeget visszakövetelheti. A kölcsön rendeltetésének a szerződésben való feltüntetése alapján harmadik személynek viszont nem nyílik igénye a kölcsön nyújtójával szemben arra, hogy az az ő követelését a nyújtott kölcsönből közvetlenül elégítse ki. Ehhez képest, ha bizonyítást nyert volna is, hogy a kölcsönt a kisszövetkezet - többek között - a felperes igényének kielégítésére kapta, a kisszövetkezet esetleges szerződésszegő magatartása az alperes fizetési kötelezettségét nem alapozza meg.
Az 1988 novemberében a felperes részéről benyújtott és az alperes által függőben tartott beszedési megbízás tekintetében sem állapítható meg jogsértés az alperes részéről. A jelen perben még alkalmazandó Rek. szerint a pénzintézetnek függőben kellett tartania a pénzügyi fedezet hiánya miatt nem teljesíthető végrehajtható bírósági és államigazgatási határozatokon alapuló fizetésekre vonatkozó megbízásokat. A felperes akkor járt volna el helyesen, ha kellő időben érdeklődött volna az alperesnél az inkasszó sorsát illetően, és amennyiben a követelés a felperes által megkísérelt módon - azonnali beszedési megbízással - nem volt érvényesíthető, a jelen perben még irányadó többszörösen módosított 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.)** 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a jogerős döntést hozó elsőfokú bíróságnál végrehajtási lappal végrehajtási eljárást kezdeményez. Ebben az eljárásban derült volna fény arra, hogy van-e a kisszövetkezetnek a követelés kielégítésére szolgáló vagyona. A felperes viszont végrehajtási eljárást nem kezdeményezett, és az általa benyújtott azonnali beszedési megbízás sorsáról nem tájékozódott, a saját mulasztására ezért kárigényt az alperessel szemben nem alapíthat.
A felperes állította, hogy a kisszövetkezet dolgozói, valamint az alperes az elsőfokú bíróság ítéletében felsorolt alapanyagokon és alkatrészeken kívül olyan félkész termékeket is elszállítottak, amelyeknek a kiadására a felperes már nem volt köteles, és ezeknek a félkész termékeknek az elszállítására azért kerülhetett sor, mert az alperes megbízottja, B. A. olyan értelmű kijelentést tett, amely szerint ezeket a félkész termékeket értékesítik, és a befolyt vételárból a felperes követelését kiegyenlítik. B. A. kijelentését illetően a per anyagában semmiféle adat nem merült fel arra, hogy az ítéletben szereplő alapanyagokon és alkatrészeken kívül más termékek elszállítására is sor került volna. Az ítéletben szereplő anyagok elszállítására a felperes keresetében maga kérte a kisszövetkezetet kötelezni. Azt, hogy a felperes milyen anyagokat köteles kiadni, és hogy a kisszövetkezet mit köteles elszállítani, az elsőfokú bíróság az ítéletben taxatíve felsorolta. Az elszállított anyagokról jegyzőkönyvet vettek fel a felek, amelyben kizárólag azok az anyagok kerültek felsorolásra, amelyek a jogerős bírósági ítéletben is benne szerepelnek. Ugyanezek kerültek felsorolásra az alperes által a felpereshez 1990. január 18-án keltezett levélben, ezzel szemben a felperes meg sem tudta jelölni azoknak a félkész termékeknek a körét, amelyeket állítása szerint az alperes és a kisszövetkezet dolgozói tőle átvettek, és erre nézve B. A. tanúkénti kihallgatásától sem várható eredmény.
Alaptalanul sérelmezi a felperes, hogy az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást arra nézve, hogy a kisszövetkezet a kölcsönigénylésben feltüntetett ingatlanaira bejegyzett-e a földhivatal jelzálogjogot az alperes javára. Az ingatlan-nyilvántartás az 1972. évi 31. tvr. 33. §-ának
(2) bekezdése szerint nyilvános, azt bárki megtekintheti, és tartalmáról feljegyzést, illetőleg másolatot készíthet. Amennyiben kétségei támadtak a felperesnek a tekintetben, hogy a kölcsönigénylésben szereplő ingatlanokra az alperes jelzálogjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték-e, arról minden további nélkül a földhivatalban meggyőződhetett volna. Ennek a kérdésnek egyébként a per mikénti eldöntése szempontjából nincs is jogi relevanciája, ezt csak a végrehajtási lappal megindított végrehajtási eljárásban kellett volna vizsgálni, tekintve hogy a jelzálogjog bejegyzésének hiányában a felperes a kisszövetkezet jelzett ingatlanaira végrehajtást kérhetett volna.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét, a szükséges indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 34.007/1993. sz.)
* A pénzforgalomról jelenleg a 3/1992. (MK 34.) MNB rek. tartalmaz hatályos rendelkezéseket. A pénzügyi fedezet hiánya miatt a végrehajtható okiratokon alapuló kifizetések függőben tartásáról a 3/1992. (MK 34.) MNB rek. 24. §-a (2) bekezdésének c) pontja rendelkezik.
** A bírósági végrehajtásról jelenleg az 1994. évi LIII. törvény rendelkezik. A végrehajtási lap kiállításáról a hivatkozott törvény 10-19. §-ai rendelkeznek.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás