BK BH 1996/292
BK BH 1996/292
1996.06.01.
A jogos védelem esetében a szükségesség és az arányosság megítélésénél a jogtalanul támadó valóságos szándékára a megtámadott az objektív tények és a külső megjelenési formák alapján következtethet, ezért a támadó részéről az ölésre irányuló szándék közlése, majd a megtámadott nyakának megszorításával történő fojtogatása közben a támadónak a megölése nem értékelhető az elhárításhoz szükséges mérték túllépéseként, így a jogos védelem címén történő felmentés indokolt [Btk. 29. §, 166. § (1) bek.; Be. 214. (3) bek. c) pont].
A megyei bíróság a vádlottat az emberölés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A tényállás szerint a 72 éves vádlott egyetemet végzett, tanársegédként dolgozott, majd mint az egyetem könyvtárának a vezetője ment nyugdíjba. A vádlottnak a községben hétvégi háza van, amely a falutól kb. 3 km-re, az autóbuszmegállótól kb. 1/2 órányi járásra van. A legközelebbi nyaraló kb. 300 méterre helyezkedik el. A vidék ősszel - amikor már lezárták a hétvégi házakat - elhagyatott. A vádlott rendszeresen járt ki a nyaralójába, amely körbe volt kerítve, vasrácsos kapubejárata volt.
A vádlott 1993. október 12-én reggel kiment a házába, déli 12 órakor a ház emeletén levő nappali szoba asztalánál ült le ebédelni. A vádlott - a szokásának megfelelően - a nyaraló bejárati kapuját és a ház alsó szintjének garázsajtaját nyitva hagyta.
A vádlott arra lett figyelmes, hogy a szobaajtóban megjelent egy számára ismeretlen, nem túl biztató megjelenésű személy - a sértett - ittas állapotban. A sértett - aki 26 évvel fiatalabb volt a vádlottnál - beszélgetés során eléggé csapongó módon tett olyan kijelentéseket, hogy ő börtönviselt, jelenleg munkanélküli, majd többször megkérdezte a vádlottól: nem fél-e egyedül, nem fél-e, hogy megölik, akár ő is megölhetné vagy felgyújthatná a házat. Ezek a fenyegetőnek hangzó kijelentések és kérdések ekkor még nem keltettek különösebb ijedelmet a vádlottban. A vádlottnak terhes volt a sértett viselkedése és közölte, hogy ebédelni szeretne, hagyja magára. Többszöri erre utaló megjegyzése után a sértett végre mondta, hogy lemegy, de felszólította a vádlottat, hogy kísérje le.
Ezt követően a nyitott garázsajtó előtt a sértett nem akart távozni a vádlott erélyesebb felszólítása ellenére sem, sőt közölte, hogy négyszemközt akar vele beszélni, menjenek vissza. A vádlott mondta, hogy ott lenn közölje a mondanivalóját. A sértett erre belépett a garázsajtón, leemelt a szerszámok közül egy vasvillát, azt a vádlottra tartotta, és most már valóban fenyegető hangon rászólt: "indíts fel az emeletre". Ekkor a vádlott valóban megijedt, a vasvillát olyan veszélyes eszköznek tartotta, hogy az az ellen való védekezés reménytelen, ezért elindult a lépcsőn felfelé, követte őt a sértett, aki a vasvillát visszatette a helyére, és ezt a vádlott is észlelte, amikor visszapillantott. Ezután újból felértek a szobába, a vádlott beljebb ment, a sértett az ajtó közelében helyezkedett el, elzárva a vádlott elől a menekülés egyetlen lehetőségét.
Ekkor a sértett a korábbitól eltérő hangnemet ütött meg, most már határozottabban és erélyesebben beszélt a vádlottal, pénzt követelt, mire a vádlott a táskájából kivette a nála levő 1200 forintot és az asztalra tette.
A sértett egyre agresszívebb lett, megkérdezte a vádlottól: volt-e katona és a rendfokozatát, és amikor a vádlott közölte, hogy a fronton hadapródőrmester volt, a sértett dühös lett, és egy esetben pofon ütötte a vádlottat azzal a kijelentéssel, hogy "azok a gazemberek", "a többit már kinyírtam, most te következel". A sértett több pofont is adott a vádlottnak, majd az asztalon levő kést - amivel a vádlott korábban evett - kidobta a nyitott teraszajtón azzal a megjegyzéssel, hogy most már nincs mivel védekeznie. A vádlott úgy érezte, az élete veszélyben van, és a menekülés egyetlen útját az ajtónál a sértett elállta, az ablakból való kiugrást - 2 méteres magasságból - pedig korára figyelemmel nem merte vállalni.
Ekkor jutott eszébe, hogy a tőrkése az ágyának a párnája alatt van. Hátralépett és kivette. Ezután a késsel a kezében hadonászott, kaszált a sértett felé, hogy a további pofonokat elkerülje. A közepesnél kisebb erejű szúrások elérték a sértettet, a mellén, karján megsebezték, sőt a bal hónaljárokban is keletkezett egy már súlyosabb sérülés. A sértett ennek ellenére nem hátrált, hanem megfogta a vádlott kést tartó kezét, és azt a kijelentést tette: "Innen élve nem mész ki", és két kézzel megfogva a vádlott nyakát, közepes erővel fojtogatni kezdte. Ekkor a vádlottban végképp tudatosult: ha nem tud kimenekülni, a sértett megöli.
A vádlott ekkor a sértett két karja között benyúlt a késsel a sértett nyakához, és egymást követően két alkalommal közepes erővel megszúrta. A nyaki sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a sértett összeesett, ezután már sem támadásra, sem védekezésre nem volt képes, és rövid időn belül meghalt.
A vádlott látta, hogy az előtérben összeeső és erősen vérző sértett már nem él. Ezután elment a közelben dolgozó ismerőséhez, hogy őt kocsival vigye be a rendőrkapitányságra, mert megölt valakit. Miután ez megtörtént, a vádlott bejelentette a történteket a rendőrségen.
A sértett boncolása során mintegy tíz rendbeli külsérelmi nyomot észleltek. A sértett halálát a jobb oldali fejverőér és nyaki gyűjtőér sérülését követő heveny vérvesztés, kivérzéses sokk, valamint a vérbelehelés együttes hatásaként fellépett légzési és keringési elégtelenség okozta. Halála a nyaki nagyér sérülése után perceken belül bekövetkezett. A sértett halála időpontjában közepes alkoholos befolyásoltság alatt állott.
A vádlott mozgáskorlátozott, teljes gerincmeszesedésben, a nagyízületek funkciózavarában - amely az oldalirányú mozgásra való képtelenséget jelenti - szenved.
A vádlott a vádbeli esemény kapcsán a bal járomív tájékán ujjbegynyi zúzódást és felületes hámkarcolást, a nyak jobb oldalán körülírt zúzódást és felületes hámkarcolást szenvedett, a sérüléseket közepes erejű tompa erőbehatás okozta.
A megyei főügyészség a vádlottat a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettével vádolta, melyet a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében meghatározott jogos védelem túllépésével követte el.
A jogos védelmi helyzet fennállását sem az ügyész, sem a védő nem vitatta. Kérdéses volt azonban, hogy történt-e túllépés, és ha igen, az a Btk. 29. §-ának (2) bekezdésében foglalt okból következett be, avagy oly mértékű volt az ijedtség és menthető felindulás, amely csupán korlátozó tényezőként értékelhető [Btk. 29. § (3) bek.].
A védelmi cselekmény akkor jogos és megengedett, ha a támadás elhárításához szükséges és vele arányban álló volt. A cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján a bíróság megállapította, hogy az ittas és a vádlottnál jóval fiatalabb, fizikai fölényben levő sértett jogtalanul behatolt a vádlott nyaralójába. A váratlan megjelenése olyan körülmények között, amelyben ez történt (hétköznap, lakatlan vidék, a házba az emeletre történő felmenetel minden előzetes jelzés nélkül) önmagában is félelmet kelthetett a vádlottban. Az ezt követő beszélgetés, célzások és ráutalások még jobban megerősítették azt az érzést, hogy a sértett nem jó szándékkal jelent meg, és minimálisan is veszélyhelyzet áll fenn. Később, ahogyan előrehaladtak az események, a sértett viselkedése egyre agresszívabbá vált. És mikor vasvillával kényszerítette a vádlottat vissza az emeleti szobába, immár nem lehetett kétség a vonatkozásban, hogy a korábbi - a vádlott részéről még komolynak nem vett fenyegetések - meg is valósulhatnak. Az utolsó eseményrész, ami az emeleti szobában zajlott, már egyértelművé tette a sértett magatartását, pénzt követelt, a kést kidobta az ablakon, a vádlottat ismét megöléssel fenyegette, majd elkezdte pofozni. A sértett biztos volt abban, hogy erősebb az idős vádlottnál, aki megfelelően védekezni úgysem tud, a kés kidobása és az ezzel kapcsolatos megjegyzése is erre utalt. A sértett azt hitte, ezzel a lehetséges védekezési eszköztől fosztotta meg a vádlottat. Azt is látta már az előzményekből (a pénz átadása az első felkérés után), hogy könnyű dolga lesz elbánni a vádlottal, aki addig készségesnek mutatkozott, és ez a sértettben azt a benyomást is kelthette, hogy a vádlott fél tőle.
A pofozgatások és közben a fenyegető kijelentések elhangzása a vádlottban egyértelművé tették, hogy itt már csak a legrosszabbra számíthat. Ekkor kapta elő a tőrkését, de a szurkálások sem hátráltatták meg a sértettet, tovább is ő támadott, sőt elszántsága fokozódott, torkon ragadta a vádlottat; ami már élet elleni támadásnak minősül, mivel a nyak ilyen erejű megszorítása ún. reflexes szívhalál bekövetkezését is eredményezheti. Ebben a helyzetben történt, hogy a vádlott kétszer nyakon szúrta a sértettet, ami annak az azonnali halálát okozta. A nyak megragadása és szorítása közismerten halálos veszedelem képzetét kelti az azt elszenvedőben. A vádlott is ezt érezte, amikor a késével a végső megoldásként nyakon szúrta a támadó sértettet.
Az események ilyetén vizsgálata alapján a bíróság álláspontja szerint a védelmi cselekmény szükséges és arányos volt.
A vád álláspontja szerint a sértett nem készült ölésre: erre utal, hogy eszközt nem használt, sőt még súlyos testi sérülést sem akart okozni. A személy ellen irányuló testi sértés - a támadó szándékától függetlenül - legtöbb esetben magában rejti a halál, az életveszély, a maradandó fogyatékosság stb. veszélyét is, az adott esetben azonban a nyak megragadása halál bekövetkeztét is eredményezheti.
A támadó szándékától függetlenül - amelyről a megtámadott nem tudhat - csak a külső megjelenési formákból következtethet, hogy milyen veszély fenyegeti. A halállal objektíve fenyegető támadás elhárítása ölési cselekménnyel: arányos védekezés. A jelen ügyben ilyen objektív megjelenési formák voltak: a sértett fenyegetései, az egyre élesebb fellépés, végül a tettlegesség, amely megfelelt a korábbi fenyegető kijelentéseknek.
Az arányosság nem jelenthet azonosságot, és a megtámadottnak nem kell kivárnia azt, hogy a támadás teljesen kifejlődjék és egyértelműen világossá váljék, hogy mire irányul a támadó szándéka: a testi épség ellen vagy az élet ellen, és ennek megfelelően mérje fel a védelem módját, mert ebben az esetben a védekezés lehetősége is kizárt lenne.
A jelenlegi ítélkezési gyakorlat a korábbinál szélesebb körben fogadja el a jogos védelmi cselekmény szükségességét, és szűkebb körben helyezkedik a túllépés megállapításra. Ezt a követelményt az élet hozta magával. A jelenlegi életviszonyok mellett - mikor napról napra törnek rá idős, egyedülálló, a védekezésben korlátozott személyekre, és a javaik elrablása mellett az életüket is kioltják, amikor egyre több a személyek és a javaik elleni támadás - a jogos védelmi helyzetet, mint büntethetőséget kizáró okot indokolt szélesebb körben alkalmazni. A jogos védelem esetében a szükségesség és az arányosság megítélésénél a bíróságnak nem a jogtalanság talaján álló támadó, hanem a megtámadott szempontjait kell elsődlegesen értékelnie, és a támadónak kell a kockázatot viselnie, vagyis azokat a következményeket, amelyeket a védelmi cselekmény okoz.
Mindezekre tekintettel a bíróság a vádlottat a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének vádja alól büntethetőséget kizáró okból - a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogos védelem címén - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján felmentette. (Pest Megyei Bíróság 5. B. 673/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás