BK BH 1996/295
BK BH 1996/295
1996.06.01.
I. Amennyiben a rablótámadás, valamint ennek során a sértettnek könnyű testi sérülést okozó bántalmazás – mint elkövetési magatartás – és a sértett bekövetkezett halála – mint eredmény – között az okozati összefüggés csupán valószínű, továbbá teljes bizonyossággal annak a megállapítására sincs alap, hogy a sértettnek a fennálló többféle, természetes megbetegedésből származó halálok mellett együttható oki szerepe (concausa) volt annak a lelki megrázkódtatásnak, amelyet az elkövetők támadása idézett elő: a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének, illetőleg a halált okozó testi sértés bűntettének a megállapítására nem kerülhet sor [Btk. 166. § (4) bek., 170. § (5) bek. 2. ford., 321. §; Be. 214. § (3) bek. b) pont].
II. A rablás során alkalmazott erőszakkal vagy fenyegetéssel alaki halmazatban a személyi szabadság megsértésének a bűncselekménye nem állapítható meg; ha azonban az elkövető a rablási cselekmény megvalósítása során alkalmazott és a sértett mozgási szabadságától megfosztott állapotát a rablási cselekmény befejezése után is fenntartja, vagyis anyagi halmazat létesül, a két bűncselekményt bűnhalmazatban kell megállapítani [Btk. 12. § (1) bek., 175. §, 321. §].
Az elsőfokú bíróság az 1995. június 15. napján meghozott ítéletével társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt halmazati büntetésül az I. r. és a II. r. vádlottat 7-7 évi fegyházbüntetésre és 5-5 évre a közügyektől eltiltásra, míg a III. r. vádlottat - mint többszörös visszaesőt - 10 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő. Az I. r. vádlott hajadon, két kiskorú gyermeke van, akik eltartásáról nem gondoskodik. Foglalkozás nélküli, évek óta nem dolgozott, két ízben volt elítélve vagyon elleni bűncselekmények miatt.
A II. r. vádlott nőtlen, egy kiskorú gyermeke van élettársa eltartásában, foglalkozás nélküli, alkalmilag piacokon szokott árusítani, egy esetben volt büntetve lopás vétsége miatt.
A III. r. vádlott foglalkozás nélküli, nőtlen, három kiskorú gyermeke van különböző élettársaitól, eltartásukról nem gondoskodott. A bejelentett lakásán évek óta nem tartózkodott. Hét esetben volt büntetve lopás és garázdaság miatt.
A 78 éves nyugdíjas sértett felesége halála óta magányosan lakott. Régebben zálogházi becsüs volt, jómódú ember, lakásában nagyobb összegű készpénzt, aranytárgyakat, órákat, egyéb értékeket tartott, a konyhából nyíló személyzeti szobában pedig egy nagyobb méretű páncélszekrényt helyezett el. Ebben azonban nagyobb értékeket nem tartott, a vádbeli időben ott csak 67 db különféle régi és újabb külföldi pénzérme volt található. Lakása riasztócsengővel is el volt látva. A sértett vagyoni viszonyai a lakókörnyezetében közismertek voltak, úgyszintén életvitelének egyes vonatkozásai is.
A sértett súlyosan beteg, rokkant férfi volt, jobb lábát még régebben amputálták, ezért művégtagot viselt, de lakáson belül tolókocsiban közlekedett. Súlyos fokú verőér-elkeményedésben, szívtúltengésben, szívtágulatban, súlyos fokú szívkoszorúér-elkeményedésben, tüdőtágulatban, májzsugorban és lépmegnagyobbodásban szenvedett. Ellátatlansága folytán szociális gondozás alatt állt, az önkormányzat gondozónőket jelölt ki, akik a sértettet rendszeresen látogatták, ezenkívül naponta ebédet is biztosítottak a részére, amelyet déltájt egy házaspár szokott kivinni a lakásra.
A III. r. vádlott lakásán a vádlottak között szóba került, hogy pénzt kellene szerezni, ezzel kapcsolatban vetődött fel az idős sértett személye és vagyoni helyzete akként, hogy oda be lehetne törni vagy egyéb módon a lakást kifosztani. A vádlottak elhatározták, hogy az I. r. vádlottat fogják csalétekül felhasználni a sértett lakásába történő bejutásra. Végül megállapodtak abban, hogy először az I. r. vádlott megy fel a sértetthez, gondozónak adja ki magát, és egy gyűjtőívet is visz magával. Ezek után az I. r. vádlott a vádbeli cselekmény elkövetését megelőző napon felkereste a sértettet, azt állította, hogy ő egy idős embereket gondozó alapítvány megbízottja, fel is mutatott egy előre elkészített fiktív gyűjtőívet, mire a sértett beengedte. A vádlott több órán keresztül beszélgetett a sértettel, megnyerte a bizalmát olyannyira, hogy a sértett meghívta őt, jöjjön máskor is. Közben az I. r. vádlott körülnézett a lakásban és megjegyezte a látottakat, majd távozása után a tapasztalatokról tájékoztatta a társait.
A vádlottak megbeszélték, hogy a bűncselekményt másnap este fogják végrehajtani akként, hogy az I. r. terhelt meglátogatja a sértettet, majd kikísérteti magát az előszobába, ott kikapcsolja a riasztót, nyitva hagyja a bejárati ajtót, és amikor társai bejönnek, ő ráesik a sértettre.
Másnap délután kb. 6 óra körül a vádlottak gépkocsival a sértett lakásától kissé távolabb leparkoltak. Az I. r. vádlott felkereste a sértettet, aki őt beengedte a lakásba. A vádlott és a sértett órákon át beszélgettek, és kb. este 10 óra előtt kezdtek búcsúzkodni. A tolókocsiban ülő sértett kikísérte az I. r. vádlottat az előszobába. Itt az I. r. vádlott észrevétlenül kikapcsolta a riasztót, és kissé kinyitotta a bejárati ajtót.
A II. és III. r. vádlottak időközben bejöttek a házba és a lakásajtó előtt várakoztak. Amikor az I. r. vádlott kinyitotta az ajtót, a társai hirtelen berontottak, az ajtót benyomva. Az I. r. vádlott rádőlt a sértettre, a III. r. vádlott befogta a sértett száját, a II. r. vádlott pedig ökölcsapást mért a sértett homlokára, amitől a homlok bal oldalán, a homlokdudoron, a szemöldök felett 8 napon belül gyógyuló vérző hámfosztás és szövetközti vérzés keletkezett. Ezután a III. r. vádlott egy törülközővel lazán betömte a sértett száját úgy, hogy a törülközőt ugyancsak lazán a sértett nyakára is tekerte, elfedve részben a sértett arcát és szája környékét is. Közben a sértett elvesztette eszméletét. Amíg a II. r. vádlott a törülközővel a sértett száját betömte, a társai a sértett mindkét alkarját a tolókocsi kerekéhez kötözték, részben a magukkal hozott cipőfűzővel.
Vagy már akkor, de lehetséges, hogy valamivel később, esetleg már a vádlottak távozása után, pontosan meg nem határozható idő eltelte után a sértett ebben az állapotban meghalt. Halálát heveny keringési elégtelenség, hirtelen és azonnali szívhalál okozta, amelyet a vádlottak meglepetésszerű támadása által kiváltott pszichés trauma idézett elő. A sértett mindkét alkarján a lekötözés következtében vérbeszűrődések keletkeztek, utóbb valamelyik vádlott a bal kezet rögzítő cipőfűzőket elvágta.
Miután a sértettet cselekvőképtelen állapotba hozták, az I. r. vádlott lecsapta a villanyórát, ezután már zseblámpával és gyufaszálakkal világítottak.
A II. r. vádlott az eszméletlen sértett ujjáról lehúzott egy kb. 23 000 forint értékű arany pecsétgyűrűt, és lecsatolta a sértett kb. 100 000 forint értékű arany karóráját, melyeket utóbb meg is tartott, majd a II. és III. r. vádlottak átkutatták a sértett ruházatát, hogy megkeressék a páncélszekrény kulcsát. Ezt azonban nem találták meg. A II. és III. r. vádlottak bementek a kisszobába, és egy csavarhúzóval megpróbálták felfeszíteni a páncélszekrényt, de ez a kísérlet nem járt sikerrel.
Ezt követően a II. r. vádlott visszament az előszobába, és a sértett mellett maradt, a társai pedig pénz és értékek után kutatva, szinte az egész lakást felforgatták. Átkutatták a szekrényeket, a tartalmukat kiszórták, a fiókokat kihúzták, kiborították, a kárpitozott székeket felvágták, és mindent szétszórtak. A II. r. vádlott az egyik fiókban 200 000 forint készpénzt talált, a különböző fiókokban és szekrényekben aranytárgyakat, bizsukat, órákat találtak, melyeket magukhoz vettek.
A kutatás befejezése után, kb. este 10 órát követően, a vádlottak a lakást elhagyták. Valamelyikük egy nagyméretű abroszt terített a sértettre, a lakást bezárva, illetve az ajtót becsapva hagyták, a kulcsokat a III. r. vádlott magával vitte, majd eldobta.
A vádlottak a távolabb várakozó autóhoz mentek, menet közben arról beszélgettek, hogy nem halt-e meg, nem fulladt-e meg esetleg a sértett.
A kb. 500 000 forint értékű pénzt és más értéktárgyakat szétosztották egymás között.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, a cselekmény jogi minősítésének a részbeni és a vádbeli minősítéssel megegyező megváltoztatása végett és súlyosításért jelentett be fellebbezést.
Fellebbeztek az ítélet ellen a vádlottak és a védőik is. Az I. r. vádlott és a védője a cselekmény téves jogi minősítése miatt és enyhítésért; a II. r. és a III. r. vádlott és védője a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól történő felmentésért, egyebekben pedig enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A lényegében egybehangzó védelmi álláspont szerint a vádlottaknak a cselekménye és a sértett halála közötti okozati összefüggés kellőképpen nem bizonyított. Az igazságügyi orvosszakértő csak lehetőségként, de nem szakértői bizonyossággal megállapítható tényként jelölte meg azt, hogy a cselekmény által kiváltott pszichés sokk közreható oka volt a sértett halálának. Ennélfogva a halálos eredményért a vádlottakat felelősség nem terhelheti. A II. r. és a III. r. vádlott védője emellett a sértett bekövetkezett halála tekintetében a vádlottaknak a gondatlanságát is vitássá tette. Az I. r. vádlott és a védője a sértett halálával kapcsolatban a segítségnyújtás elmulasztásában ismerte el az I. r. vádlott felelősségét.
A legfőbb ügyész a védelmi fellebbezések alaptalanságára utalva, az ügyészi fellebbezést részben módosított tartalommal tartotta fenn. Tévesnek tartotta ugyan a cselekmény gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének történt minősítését, álláspontja szerint azonban a vádlottak cselekménye - a csoportosan elkövetett rablás bűntettének a helyes megállapítása mellett - a halált okozó testi sértés bűntettének a törvényi tényállását meríti ki, amelyet a vádlottak, mint társtettesek követtek el. Az irányadó tényállásból kitűnik ugyanis, hogy a vádlottak testi sértés okozására irányuló - mégpedig a II. r. vádlott egyenes, az I. r. és a III. r. vádlott eshetőleges - szándékkal bántalmazták a sértettet. A sértettnél kialakult pszichés traumában az ítélet ténymegállapításai szerinti is benne foglaltatik a sértett tettleges bántalmazása, amelynek a során mindegyik vádlott okozójává vált a sértett nyolc napon belüli gyógytartalmú sérüléseinek. Megállapítható tehát, hogy a sértett bántalmazása, valamint a rablótámadás ténye által kiváltott pszichés sokk révén fennáll az okozati kapcsolat a testi sértés és a halál bekövetkezése között. Miután az elsőfokú bíróság a sértett halálával kapcsolatban helyesen következtetett a vádlottak hanyag gondatlanságára, a társtettesként elkövetett cselekményük helyes jogi minősítése: halált okozó testi sértés bűntette.
A védelmi fellebbezések részben alaposak.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak a megtartásával folytatta le az eljárást, és ennek az eredményeként hiánytalanul feltárta mindazokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy helyes ténybeli és jogi elbírálásához szükségesek. A példaszerű alaposságát mutatja, hogy a nyomozás során kirendelt igazságügyi orvos szakértőn kívül a tárgyalási szakban másik igazságügyi orvos szakértőt is bevont, és mind a két szakértő meghallgatásával törekedett annak a kérdésnek a tisztázására, hogy a vádlottak rablási cselekménye alatt vagy pedig az után és mely időpontban következett be a sértett halála, továbbá a halálhoz vezető oki folyamat miként alakult, milyen ok vagy okok, illetőleg azok milyen kapcsolata játszott szerepet a halál bekövetkeztében.
A feltárt bizonyítékok kellőképpen megindokolt és hibamentes értékelésével az elsőfokú bíróság többnyire iratszerűen, túlnyomóan hiánytalanul és hibamentesen állapította meg a tényállást, ami az iratok tartalma alapján [Be. 258. § (1) bek. a) pontja] mindössze az alábbiak szerint szorul kiegészítésre, illetve helyesbítésre.
Téves az elsőfokú bíróság ítéletének az a ténymegállapítása, amely szerint a sértett - miután a II. r. vádlott ökölcsapást mért a homlokára, majd ezután a III. r. vádlott egy törülközővel lazán betömte a száját - az eszméletét elvesztve, "többé nem is tért magához". Erre vonatkozóan ugyanis a vádlottak nem nyilatkoztak, sőt éppen ezzel ellentétes adatok merültek fel, és ilyen kategorikus megállapítást az orvos szakértők véleménye alapján sem lehet tenni. Ezt a megállapítást ezért a Legfelsőbb Bíróság a tényállásból kirekesztette.
Iratellenes, ezért a Legfelsőbb Bíróság mellőzi az ítéletnek azt a megállapítását is, amely szerint a hirtelen és azonnali szívhalált (azaz a sértett halálát) a vádlottak meglepetésszerű támadása által kiváltott pszichés trauma idézte elő. Ez a megállapítás ugyanis nem áll összhangban az igazságügyi orvos szakértők véleményével.
Az igazságügyi orvos szakértők alapvetően egyetértettek abban, hogy a sértett olyan belső vagy külső sérülést nem szenvedett el, ami a halálát okozhatta volna, továbbá abban is, hogy a vádlottak cselekménye által kiváltott pszichés trauma, bár (a lehetőség szintje) elősegíthette a közvetlen halálok (a hirtelen szívhalál) bekövetkeztét, de azt, hogy a konkrét esetben a lelki trauma ténylegesen elő is segítette volna a sértett halála bekövetkezését, természettudományos bizonyossággal megállapítani, igazolni nem lehetett. A szakértők egybehangzó véleménye szerint: "....a trauma, amely alatt.... a pszichés hatások is értendők, nem egészséges egyéneknél - amilyen az idős sértett volt - a halál adott időpontban való bekövetkezését nagymértékben elősegítheti"; "a pszichés trauma, stressz előidézheti a heveny keringési elégtelenséget, de ezt orvosilag alátámasztani nem lehet."
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, a tényállásnak ma már ki nem küszöbölhető hiányossága, hogy a nyomozás során nem történt meg annak a felderítése, hogy a sértett lakásában levő páncélszekrénynek a hatósági felnyitását követően az abban talált 67 db régi és új pénzérme, valamint egy pontosabban meg nem állapított fehér fémből készült brosstű milyen vagyoni értéket képviselt. A felderítetlenség következtében nem vált lehetővé állást foglalni abban sem, hogy amennyiben a páncélszekrény felnyitására irányuló tevékenységük sikerrel jár, úgy összességében milyen érték elvételére lett volna a vádlottaknak lehetőségük; tehát megállapítható-e a terhükre jogi következményként a csoportosan és jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének a kísérlete [Btk. 321. § (4) bek. b) pont].
Az ítéleti tényállás a fentiekben történt kiegészítéssel és helyesbítéssel mentessé vált a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól, ezáltal az irányadó a másodfokú felülbírálat során.
I. Az elsőfokú bíróság a sértettet ért vagyon elleni támadás tekintetében okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, és a cselekményüket a büntető anyagi jogszabály rendelkezéseivel összhangban minősítette csoportosan elkövetett rablás bűntettének, amelyet mint társtettesek követtek el. Az ítéletnek az ezzel a cselekménnyel kapcsolatos jogi indokolása - amelyet fellebbezési támadás sem ért - mindenben helytálló, a kifejtett indokokkal a Legfelsőbb Bíróság maradéktalanul egyetért. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottaknak a bűnösségét - a rablási cselekménnyel halmazatban - a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében is megállapította. Amint ez a tényállás idevonatkozó része helyesbítésének a fentebb írt indokaiból kitűnik, a rendelkezésre álló hiánytalan és aggálytalan igazságügyi orvos szakértői vélemények nem teszik lehetővé annak a teljes bizonyossággal történő megállapítását, hogy a sértett halálának a bekövetkeztében - a többféle természetes megbetegedésből származó halálok mellett - oki szerepet játszott (concausa) az a lelki trauma, amelyet a vádlottaknak a rajtaütésszerű támadása, a sértett megkötözése és a tettleges bántalmazása idézett elő, illetve váltott ki. Az elkövetési magatartás (a rablótámadással, a sértettnek könnyű testi sérülést okozó bántalmazással előidézett pszichés trauma) és a bekövetkező halálos eredmény között az okozati összefüggés legfeljebb valószínű, de nem bizonyított. Márpedig - a Be. 61. §-ának (4) bekezdésére is tekintettel - az elkövetési magatartás és az eredmény közötti okozati összefüggés bebizonyítottságának a hiánya kizárja a vádlottak gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért való felelősségének, valamint a halált okozó testi sértés bűntettéért való felelősségük megállapítását is. A halált okozó testi sértés bűntettének a törvényi tényállása is eredmény bűncselekmény, az oki összefüggés bebizonyítottságának a hiányában ez a bűncselekmény akkor sem kerülhet a vádlottak terhére megállapításra, ha a sértettnél kialakult pszichés traumában - amint erre a legfőbb ügyész hivatkozott - "benne foglaltatik" a sértett tettleges bántalmazása és neki könnyű testi sérülés okozása. Az okozati összefüggés meglétéhez ugyanis nem elégséges, hogy a sértett testi bántalmazása és a kialakult pszichés trauma között legyen okozati kapcsolat, hanem az is kell, hogy a pszichés trauma legalább közreható okként bizonyítottan álljon kapcsolatban a halálos eredménnyel. A sértettet ért könnyű testi sérülések tehát-amelyek egyébként beolvadnak a rablási cselekménybe-nincsenek bizonyítottan sem közvetlen, sem közvetett okozati kapcsolatban a halállal. Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a vádlottakat a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének értékelt cselekménnyel összefüggő vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján - a bűncselekmény bebizonyítottsága hiányában - felmentette.
II. Vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a csoportosan elkövetett rablás bűntettével bűnhalmazatban lehetőség van-e a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésében meghatározott személyi szabadság megsértése bűntettének a megállapítására, tekintettel arra, hogy a rablási cselekmény folytán a sértett cselekvési szabadságától való megfosztottsága is bekövetkezett.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint [BH 1960/11., 24. sz.] a rablás bűntettébe beolvad a személyi szabadság megsértésének a bűncselekménye, mert a rablási cselekmény során megnyilvánuló személy elleni erőszak, amely akár a sértett védekezésre képtelen állapotát is eredményezi, szükségképpen a sértettnek a cselekvési (mozgási, helyváltoztatási stb.) szabadságától való időleges megfosztottságával együtt jár. Így tehát ennek a két bűncselekménynek a viszonylatában az alanyi bűnhalmazat megállapítása kizárt.
Ezzel szemben anyagi bűnhalmazat létesül akkor - tehát mód van a személyi szabadság megsértése bűncselekményének a megállapítására is -, ha a rablási cselekmény során alkalmazott, a sértettet a cselekvési szabadságától megfosztó személy elleni erőszakot az elkövető a rablási cselekmény befejezte után is fenntartja, vagy egyébként a személy elleni erőszaknak a sértett cselekvési szabadságától való megfosztottságát eredményező hatása az elkövető által felismerhetően, a rablási cselekmény befejezése után is folytatódik.
Az adott esetben a vádlottak a rablási erőszak kifejtése során, a száját betömve a tolószékéhez kötözték a sértettet, és ezt az állapotot azt követően sem szüntették meg, hogy a rablási cselekmény befejeztével a sértett lakásából eltávoztak. Elvben tehát megvan a lehetőség arra, hogy a rablás bűntettével halmazatban a személyi szabadság megsértésének a bűntette is a terhükre megállapítható legyen. Ugyanakkor személyi szabadság megsértésének a bűncselekménye - a tárgyánál fogva nyilvánvalóan - csak élő ember sérelmére követhető el. Amint az a tényállásból kiderül, az adott esetben nem volt tisztázható, hogy a sértettnek a halála pontosan mely időpontban következett be; tehát az sem állapítható meg tényként, hogy még életben volt-e a sértett akkor, amikor a vádlottak a rablási cselekményt befejezve a lakását elhagyták. Kizárólag ebből az okból nem látott lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a vádlottak bűnösségét a csoportosan elkövetett rablás bűntettével bűnhalmazatban, a társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének a bűntettében is kimondja.
Az elsőfokú bíróság lényegében hiánytalanul vette számba, és a tényleges nyomatékának megfelelően értékelte azokat az enyhítő és súlyosító körülményeket, amelyek a büntetés mértékét befolyásolják. A III. r. vádlott vonatkozásában azonban súlyosító körülmény az is, hogy az életvitelében a bűnöző életmódra rendezkedett be. Ez mutatkozik meg abban, hogy a jelen cselekmény után elkövetett, többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt többször is elítélték.
A vádlottak által elkövetett bűncselekmények tárgyi súlya jelentős, függetlenül attól, hogy a sértett haláláért a felelősségük megállapítására nem kerülhetett sor. Az utóbbi időben az idős, védtelen emberek sérelmére elkövetett, a vádbeli cselekményhez hasonlóan végrehajtott rablási cselekmények nagymértékben elszaporodtak. Mindez a hatékonyabb társadalmi védekezés szempontjait előtérbe helyezve, a kellő visszatartó hatás érdekében, az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben megfelelő szigorral történő fellépést tesz szükségessé.
Figyelembe véve az adott ügy kapcsán felmerülő egyéb súlyosító körülmények nyomatékát is, a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által a vádlottakkal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetés nem tekinthető aránytalanul eltúlzottnak. Az I. r. és a II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés a büntetés középmértékét sem éri el. A III. r. vádlott pedig többszörös visszaeső, ezért a Btk. 97. §-ának (1) bekezdése alapján felemelt büntetési tételkeret folytán - a cselekményre vonatkozó büntetési tétel felső határa 15 évi szabadságvesztés - a vele szemben kiszabott főbüntetés megfelel a középmértéknek. A vádlottakkal szemben kiszabott büntetések között a belső arányosság megtartott, a büntetések megfelelnek a cselekmény elkövetésében való részvétel (tevékenység, illetve mulasztás) mérvének. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetések tehát szükségesek, egyben elégségesek a büntetés céljának az eléréséhez. Nincs indok arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a kiszabott büntetéseket bármelyik vádlott esetében enyhítse vagy súlyosítsa.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti körben és az ott kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint megváltoztatta, míg a változtatással nem érintett, a törvénynek megfelelő ítéleti rendelkezéseket helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1643/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás