PK BH 1996/303
PK BH 1996/303
1996.06.01.
A termelőszövetkezetből kivált tagok a vagyonmegosztás lezárását követően a termőföldárverések során a szövetkezet birtokába került kárpótlási jegyek arányos részére jogszerű igényt nem tarthatnak [1992. évi II. tv. 3. § (1) bek., 13. § (3) bek. a) és b) pont, 25. § (1) bek., 31. § (1) bek., 40. § (1) bek. c) pont, 1991. évi XXV. tv. 7. § (1) bek., 17. §, 26. §].
A felperesek keresetükben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest a termelőszövetkezeti termőföldárverések során birtokába került és kerülő kárpótlási jegyek címletértéke alapján számítható 25%-át - elszámolási kötelezettség mellett - adja ki a felperesek részére. A kereset jogalapjaként az 1992. évi II. törvénynek a vagyonnevesítésre vonatkozó rendelkezéseire, valamint általánosságban az 1991. évi XXV. törvény szabályaira, továbbá másodlagos jelleggel a Ptk. 241. §-ára és a 361. §-ában foglaltakra hivatkoztak.
A perben nem volt vitás az a tény, hogy a felperesek valamennyien a jogelőd alperesi szövetkezetből váltak ki, kérve vagyonrészük kiadását üzletrészük fejében. E tekintetben köztük és a szövetkezet között megegyezés jött létre, így a vagyonmegosztásra közgyűlési határozat hozatalával került sor. A kárpótlási jegyek címletértéke iránti igényüket azért 25%-ban jelölték meg, mert együttesen ilyen arányban voltak jogosultak vagyontárgyak kivitelére a szövetkezet vagyonából.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezését alaptalannak ítélte, és helybenhagyó döntést hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet; abban - tartalmát tekintve - a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és helyébe lépően az első fokú ítélet megváltoztatásával a keresetüknek helyt adó döntés meghozatalát kérték. A felülvizsgálati kérelmükben arra hivatkoztak, hogy a kereseti követeléseik jogalapját a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény és a kárpótlásról szóló 1991. évi XXV. törvény vonatkozó rendelkezéseinek egybevetése alapján kell megállapítani. Mindkétfokú bíróság jogszabályt sértett, amikor a hivatkozott törvények vonatkozó rendelkezéseinek téves értelmezésével nem állapította meg azt, hogy a felperesek keresete jogalappal bír, ugyanakkor eljárási szabályt - a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat - is megsértették, mert a kifogásolt ítéletek nem indokolták meg, miért nem fogadható el a felperesek jogi álláspontja. A felperesek jogi álláspontjukat összefoglalva a következőket adták elő.
Az 1992. évi II. törvény 25. §-a szerint az árverésre való kijelöléssel nem érintett, valamint az árverés lebonyolítása után megmaradó szövetkezeti tulajdonú földeket a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával a tagok tulajdonába kell adni. A termőföldet a törvény nem az összes felosztandó szövetkezeti vagyon köréből vette ki, hanem csak az üzletrészben nevesíthető vagyonból, és a földalapok megfelelő képzését követően kell azokat ugyancsak a vagyonmegosztás szabályai szerint a tagok között felosztani. Ezt a jogszabályi rendelkezést mellőzte mind a szövetkezet, mind pedig kérelmük ellenére a bíróság, holott nyilvánvaló, hogy a törvény szellemének, a szövetkezeti tagok általános igazságérzetének, a szövetkezeti tagi jogegyenlőségnek, a Ptk. jogalap nélküli gazdagodást tiltó rendelkezéseinek megfelelően a kárpótlási jegyek osztják a szövetkezeti tulajdoni földek sorsát, azaz a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával az arra alanyi jogosultsággal rendelkező tagok között - így a felperesekre is kiterjedően - felosztandók, függetlenül attól, hogy a tagok jelenleg is tagjai a szövetkezetnek vagy sem.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében - a perben kifejtett jogi álláspontját megismételve - a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felperesek felülvizsgálati kérelme az alábbi indokból nem alapos.
A perbeli jogvita elbírálása szempontjából döntő súllyal kell értékelni azt a tényt, hogy a felperesek valamennyien az 1992. évi II. törvény 31. §-ának (1) bekezdésében biztosított kiválási jogukkal éltek, s ennek eredményeként ugyanezen törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alkalmazásával, a termelőszövetkezettel kötött megállapodáson alapuló vagyonmegosztó közgyűlési határozattal hozzájutottak az üzletrészeik ellenértékéhez a kivitt vagyontárgyak tulajdonjoga megszerzésével. Számolniuk kellett azzal, hogy a szövetkezet vagyonából mindazt megkapták, amire a hivatkozott átmeneti törvény szerint igényt tarthattak.
Tény az is, hogy a termőföldekre vonatkozóan nem jöhetett létre közöttük megállapodás a vagyonnevesítés, illetőleg a vagyonmegosztás szabályai szerint, mert az 1992. évi II. törvény 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a termelőszövetkezetnek a részjegytőkével és a termőfölddel csökkentett vagyonát kellett, illetőleg lehetett a vagyonnevesítés körébe vonni. A termőföldekre vonatkozóan egyidejűleg a törvény sajátos szabályokat állapított meg. E sajátos szabályokból kitűnően a törvény biztosítani kívánta azt, hogy a szövetkezet tagjai a szövetkezet tulajdonában és használatában lévő termőföldekből részint úgy részesüljenek, hogy a javukra szólóan is földalapot kell képezni [1992. évi II. törvény módosított 13. §-a (3) bekezdésének b) pontja] a részarány-földtulajdonukon túlmenően [13. § (3) bekezdésének a) pontja]. Rendelkezett arról is a hivatkozott törvény a 25. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, hogy az 1991. évi XXV. törvény (Kpt.) szerinti, árverésre való kijelöléssel nem érintett valamennyi földet a tagok, az említett törvény 17. §-ában meghatározott mértékű földet pedig a tagok és alkalmazottak tulajdonába kell adni, kivéve, ha a jogosult e jogáról lemond. A tulajdonba adásra a vagyonnevesítés szabályait kellett megfelelően alkalmazni. Arról is rendelkezik ugyanezen szakasz (3) bekezdése, hogy a kárpótlási törvény szerinti árverés lebonyolítása után megmaradó szövetkezeti tulajdonú földet ugyancsak a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával kell a tagok tulajdonába adni. Ezek a jogosultságok a felperesek mindegyikét megilletik. Ezen túlmenően azonban sem az 1992. évi II. törvény, sem az 1991. évi XXV. törvény nem rendelkezik arról, hogy a kárpótlási alapba kijelölt földek - amely földek kijelölése szempontjából nem volt érdektelen, hogy a szövetkezet azokat milyen jogcímen szerezte, mivel csak a hivatkozott törvény 2. számú mellékletében felsorolt jogszabályok alapján szerzett földeket kellett ebbe a körbe vonni, amely földek zömében olyanok, amelyek nem a szövetkezet tagjainak közös gazdálkodása eredményeként jutottak a szövetkezet tulajdonába, illetőleg használatába - helyébe lépő kárpótlási jegyeket is fel kellene osztani a vagyonnevesítés szabályai szerint. Nem kívánt tehát a törvény további vagyoni értékeket juttatni a termőföldek kapcsán a termelőszövetkezetből kivált tagoknak.
Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a kárpótlási jegyek sorsát nem úgy rendezi a törvény, mint a természetben visszamaradó termőföldekét. Ezt az érvelést erősíti meg az is, hogy az 1991. évi XXV. törvény 26. §-a kifejezetten rendelkezik arról: a szövetkezet a kárpótlási jegyeket miként használhatja fel, így feljogosítja, hogy a törvény 7. §-ának (1) bekezdése szerint abból az állami tulajdon privatizációja során vagyontárgyakat, részvényeket, üzletrészeket szerezzen, vagy termőföldet vásároljon. Az előzőekben kifejtettekből következően a felperesek az alperesi szövetkezet által megszerzett kárpótlási jegyekből a vagyonnevesítés szabályai alkalmazásával - erre vonatkozó kifejezett jogszabályi rendelkezés és más jogalap hiányában - vagyoni igényt eredménnyel nem érvényesíthetnek, miként ezt a jogerő ítélet is helyesen állapítja meg. A fentiekben is kiemeltekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az ügy érdemében hozott jogszerű határozatot a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I. 22.312/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás