PK BH 1996/307
PK BH 1996/307
1996.06.01.
I. A bírói egyezség értelmezésénél irányadó szempontok [Ptk. 207. §, 240. § (3)–(4) bek.].
II. Nincs akadálya annak, hogy a felek a jogvita végérvényes lezárása érdekében a bizonytalan vagy csak a jövőben bekövetkező kár viselésében is megállapodjanak [Pp. 148. § (1) bek., 215. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperesnek 75 947 forint megfizetésére irányuló keresetét. Tényként állapította meg, hogy a felperes 1986-ban egy magánszemélytől megvásárolt egy budaörsi ingatlant, amelyről az alperes jogelődjének ügyintézője szóban úgy nyilatkozott, hogy üdülővel beépíthető. 1987 elején derült ki, hogy építési tilalom miatt erre nincsen lehetőség. Az ingatlan vételára 200 000 forint volt. Az illetékhivatal a beépítés vállalása miatt 1986-ban feltételesen illetékmentességet adott a felperesnek. A beépítési tilalom miatt a felperes 1987. október 13-án az alperes jogelődjével szemben pert indított, keresetében 300 000 forintos kárának a megtérítését vagy egy beépíthető belterületi ingatlan biztosítását kérte. Azt is megjegyezte, hogy a tulajdonátruházási illeték, amikor meg kell fizetnie, kárként fog jelentkezni. A perben kirendelt szakértő megállapította, hogy a telek értéke beépíthetően 1988 elején 295 000 forint lenne.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes jogelődjét 300 000 forint megfizetésére kötelezte, és egyúttal úgy rendelkezett, hogy ennek fejében az ingatlan a tulajdonába kerül. A másodfokú bíróság a felperes keresetét egészében elutasította. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa az ítéleteket hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Ennek során az 1990. március 7-én tartott tárgyaláson a felperes azt az egyezségi ajánlatot tette, hogy "... 500 000 forint fejében hajlandó minden kártérítési igénye kielégítéseként a jelenleg nevén szereplő ingatlan alperes részére történő átadására." A felperes ajánlatát az alperes elfogadta, és a felek ennek megfelelő részegyezséget kötöttek, amelyet a bíróság jóváhagyott. A perköltség viseléséről ugyanakkor ítélettel döntött. Ezt követően, 1990. május 7-én a felperes az illetékhivataltól a fizetési kötelezettség alóli végleges mentesítését kérte, mert előadása szerint az építkezés az alperes hibájából hiúsult meg, és a felek közötti egyezséggel helyreállt az eredeti állapot. Az illetékhivatal a felperest az előírt 57 000 forint illeték megfizetésére kötelezte. Döntését a másodfokú hatóság helybenhagyta. A jogerős határozattal szemben a felperes bírósághoz fordult, a bíróság azonban a keresetét elutasította. A döntés indokolása szerint a peres felek közötti egyezség nem érintette a felperesnek a magánszeméllyel kötött adásvételi szerződését és ehhez kapcsolódóan az illetékfizetési kötelezettségét. Az 1991. július 19-én benyújtott fellebbezésében a felperes arra is hivatkozott, hogy pervesztessége esetén az összeget az alperesre kívánja áthárítani. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. A felperes ezt követően indította meg a jelen pert, amelyben az 57 000 forint illeték és a 18 947 forint bírság és pótlék, összesen 75 947 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az elsőfokú bíróság a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének d) pontjára utalással a pert megszüntette. A másodfokú bíróság a végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot érdemi döntés meghozatalára kötelezte.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróság azért utasította el a felperes keresetét, mert álláspontja szerint a felperes igénye része a felek közötti egyezségnek, hiszen a felperes már akkor ismerte az illetékfizetési kötelezettségét, mégis minden kártérítési igénye kielégítésére kérte és kapta meg az 500 000 forintot.
Az első fokú ítélet elleni fellebbezésében a felperes az ítélet megváltoztatását és az alperesnek a keresete szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint egyezség csak a perbe bevitt jogvita körében köthető, márpedig az alapperben csupán jelezte a várható fizetési kötelezettségét, amely kárnak fog minősülni. Az elsőfokú bíróság az egyezségi nyilatkozatát kiterjesztően értelmezte. Éppen azért kötött részegyezséget az alperessel, mert az a későbbi károkra nem terjedt ki.
Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján jogszerű döntést hozott. Nem tévedett, amikor a Ptk. 207. §-a (1) bekezdésének a szerződési nyilatkozat értelmezésére vonatkozó szabályára utalással úgy foglalt állást, hogy a felperes perbeli igénye része a közöttük létrejött egyezségnek, és ezáltal az rendezve lett.
A Ptk. 240. §-a (3) bekezdésének második fordulata szerint egyezség esetén a felek a szerződésből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket közös megegyezéssel úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak. A (4) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az egyezséggel való szerződésmódosítás érvényességét nem érinti a feleknek olyan körülményre vonatkozó tévedése, amely közöttük vitás volt, vagy amelyet bizonytalannak tartottak. Ez arra az esetre is áll, ha az egyezség megkötése után előkerült bizonyítékokkal a vitát vagy a bizonytalanságot el lehetett volna hárítani.
Az ítélkezési gyakorlat töretlen és egységes abban, hogy a bírói egyezség a polgári jogi egyezségnél szélesebb kört ölel fel, így a bírói egyezségnél nem követelmény a feleknek egymásnak tett kölcsönös engedménye. Az 500 000 forintban megállapított összegből egyébként nem lehet arra következtetni, hogy a felperes a jogáról lemondott vagy abból engedett volna. Az elsőfokú bíróság nem is értelmezte kiterjesztően a nyilatkozatát, ennélfogva szükségtelenül ismertette ítéletének indokolásában a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat.
Téves a felperesnek a kereseti kérelem és az ellenkérelem korlátaira történt hivatkozása is. A Pp. 215. §-ában foglaltak csak abban az esetben irányadóak, amennyiben a jogvitát érdemben a bíróságnak kell eldöntenie. A perbeli egyezséggel a jogvitát vagy a vitás kérdések egy részét maguk a felek rendezték [Pp. 148. §. (1) bek.], amely - jogszabályi korlátozás hiányában - a kereseti kérelmen és az ellenkérelmen is túlterjeszkedhet. Nincsen tehát akadálya annak, hogy a felek a jogvita végérvényes lezárása érdekében a bizonytalan vagy a csak a jövőben bekövetkező kár viselésében is megállapodjanak. Ezt tették a peres felek, hiszen a felperes az illetékfizetési kötelezettségének ismeretében minden kártérítési igénye kielégítéseként tette meg egyezségi ajánlatát. Ennek az alperes általi elfogadásával pedig nem maradt olyan igénye, amelyet a jelen külön perben az alperessel szemben érvényesíthetne.
A peres felek tévesen nevezték a megállapodásukat részegyezségnek, mert az kizárólag csak a perköltségre nem terjedt ki. Ráadásul az alperes elismerte a fizetési kötelezettségét, a felek - a jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatuk szerint - csak az összegszerűségben nem tudtak megegyezni. A felperes nem szállította le a keresetét a perköltségre. Ilyen tényállás mellett a bíróságnak nem ítélettel, hanem a Pp. 78. §-ának (2) bekezdése alapján végzéssel kellett volna döntenie. Ez az eljárási jellegű hiba azonban semmiképpen nem érinti a felperes perbeli követelésének megalapozatlanságát.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 20.718/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás