PK BH 1996/311
PK BH 1996/311
1996.06.01.
A jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, a téves jogszabály-értelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő: erre nyilvánvaló és kirívójogsértés esetén van jogi lehetőség [Ptk. 349. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kft. keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint a felperes által a D. Gy. területén lévő büfé üzemeltetésének megkezdéséhez kért közegészségügyi hozzájárulást az alperes azzal a kikötéssel adta meg, hogy sört nem árusíthat. Határozatát azzal indokolta, hogy a 45/1986. (X. 30.) MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése értelmében egészségügyi intézményben tilos szeszes italt árusítani és a gyógyfürdő egészségügyi intézménynek minősül. A felperes a határozat elleni fellebbezésében arra hivatkozott, a D. Gy. Kft. strandfürdőt is üzemeltet, a két egység elkülönülten működik, átjárásra nincs lehetőség, a határozat tehát helytelen jogszabály-értelmezésen alapult. A másodfokú hatóság a felperes fellebbezésének helyt adott, és hozzájárult a sör forgalmazásához; indokolásában kiemelte, hogy a Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságától beszerzett vélemény szerint a büfé a gyógyfürdőrészlegtől funkcionálisan elkülönül, kerítéssel is leválasztott strandon működik, így elvileg nem zavarja a betegek nyugalmát. A másodfokú hatóság határozatára tekintettel azonban a felperes kártérítési igényt nem érvényesíthet.
Az elsőfokú bíróság a PK 42. számú állásfoglalás alapján a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdését értelmezve arra a jogi következtetésre jutott, hogy ha a kár "a rendes jogorvoslattal elhárító, nem állapítható meg az államigazgatási jogkörben okozott kárért egyébként fennálló felelősség". Az adott esetben a rendes jogorvoslat eredményre vezetett; az államigazgatási eljárás pedig nem volt késedelmes, mert a felperes június 8-án előterjesztett fellebbezésére a másodfokú hatóság augusztus 11-én hozta meg határozatát. Az elsőfokú bíróság "a kereset összegére bizonyítást nem rendelt el, egyrészt mert a kereseti kérelem jogalapja tekintetében döntött, másrészt a forgalom nagysága egy gyógyfürdői büfénél felmérhetetlen. Mindezekre tekintettel a felperes keresetét elutasította." Egyben kötelezte a felperest a (helyesen) tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illeték megfizetésére.
Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, és elsődlegesen annak megváltoztatásával kereseti kérelme szerinti marasztalást, másodlagosan az ítélet hatályon kívüli helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára való utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a PK 42. számú állásfoglalást és a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdését: a másodfokú határozat ugyanis az elmaradt haszonból eredő kárát nem tudta orvosolni. Az első fokú határozat jogellenes volt, ezt maga a másodfokú határozat állapította meg annak megváltoztatásával, az alperes kártérítő felelőssége tehát fennáll.
Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte, azt mindenben helytállónak tartotta.
A fellebbezés az ügy érdemét tekintve nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyes az érdemi döntése is, azonban más jogi indokból. Téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az adott esetben a másodfokú hatóság fellebbezésnek helyt adó határozatával a felperes kára a rendes jogorvoslati eljárásban elhárítást nyert. A felperes ugyanis kártérítésként az első fokú határozat meghozatalától a jogorvoslatig eltelt három hónap alatt kiesett haszna megtérítésére tartott igényt, amelyet - értelemszerűen - a fellebbezésének helyt adó határozat nem orvosolt.
A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerinti államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség megállapításának azonban alapvető feltétele, hogy a kárt a hatóság alkalmazottja a közhatalom gyakorlása, a hatósági feladatok ellátása során jogellenes tevékenységgel vagy a jogszerű tevékenység elmulasztásával okozza. Az adott esetben az elsőfokú hatóság döntése meghozatalánál a 45/1986. (X. 30.) MT rendelet 2. §-a (1) bekezdésének tiltó rendelkezéséből indult ki. E határozatot a másodfokú hatóság felsőbb hatósága véleményének beszerzésével és a fenti rendelet hatálybelépését megelőzően született - alacsonyabb szintű - jogszabály: a 7/1986. (VIII. 10.) EüM rendelet értelmezésével változtatta meg. A jogszabály eltérő értelmezése azonban egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, a téves jogszabály-értelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő: erre nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetében van jogi lehetőség. Az adott esetben azonban ez nem volt megállapítható.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - indokolásbeli módosítással - helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 20.705/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás