• Tartalom

PK BH 1996/312

PK BH 1996/312

1996.06.01.
A körözés elrendelése a rendőrségnek a közhatalom gyakorlása során kifejtett olyan intézkedő tevékenysége, amelyre az államigazgatási jogkörben történt károkozás szabályait kell alkalmazni [Ptk. 349. § (1) bek., 339. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság arra kötelezte a Belügyminisztérium alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 823 000 forintot és ennek kamatait. Tényként állapította meg, hogy a felperes a személygépkocsijának hasznosítására irányuló megállapodást kötött egy autókölcsönző vállalkozóval, aki a gépjárművet 1993. augusztus 29-én bérbe adta. A bérlő még aznap bejelentést tett a P. Rendőrkapitányságon, hogy ismeretlen személy a gépkocsit ellopta. A rendőrség ügyintézője azonnal elrendelte a gépjármú regionális - Bács, Somogy és Tolna megyékre kiterjedő - körözését, egyúttal értesítette a gépkocsi ellopásáról a bérbeadót, aki viszont a felperest tájékoztatta erről. A felperes nyomban elment a rendőrségre, ahol az ügyintéző közölte, hogy megtörtént a feljelentés és a körözés, semmiféle teendője nincsen. 1993. október 8-án a felperes postán egy adásvételi szerződést kapott, amely szerint egy győri lakos megvette tőle a személygépkocsit. A szerződésen lévő aláírás nem tőle származott. A felperes e körülményt mind a Győri, mind a Pécsi Rendőrkapitányságon bejelentette, s ekkor derült ki, hogy a személygépkocsi országos körözése nem történt meg. A felperes határozott követelésére ezt a pécsi rendőrség ügyintézője 1993. október 18-án pótolta. Ezt megelőzően 1993. október 6-án azonban a győri vevő egy gazdasági társaság közvetítésével a gépjárművet egy újabb személynek adta el, akinél a rendőrség ugyan lefoglalta, a felperesnek azonban azzal az indokkal nem adta ki, hogy a vevő kereskedelmi forgalomban jutott hozzá, ezáltal tulajdonjogot szerzett.
A felperes a perben a gépjármű forgalmi értékének és az elmaradt hasznának a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes az összegszerűséget elismerte, a jogalapot azonban vitatta. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes alkalmazottja jogellenes és felróható magatartást tanúsított, mert az országos hatályú körözés elrendelésének elmulasztásával megsértette a körözésre vonatkozó belső szabályzatot.
Az ítélet elleni fellebbezésben az alperes annak megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a körözés elrendelése nem államigazgatási jellegű tevékenység. A felperesnek kárát közvetlenül attól a személytől kellett volna követelnie, aki a személygépkocsit bérbe vette és eltulajdonította.
A felperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a személygépkocsit eltulajdonító személlyel és társával szemben indult büntetőeljárás befejeződött, az eljárás során kiderült, hogy mindketten vagyontalanok.
A felperes fellebbezése nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállás alapján jogszerűen kötelezte az alperest a felperes kárának a megfizetésére. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes kártérítő felelősségét a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján állapította meg. A körözés elrendelése a rendőrségnek a közhatalom gyakorlása során kifejtett olyan intézkedő tevékenysége, amely miatt az államigazgatási jogkörben történt károkozás szabályait kellett alkalmazni (PK 42. szám).
Az adott esetben az alperes alkalmazottja az országos körözés elrendelésének elmulasztásával közvetett módon a felperes károsodását okozta. Alkalmazottja vétlenségét az alperes nem bizonyította. A kárfelelősség különös és általános feltételeinek fennállására figyelemmel az alperes nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy a károsultnak az igényét a közvetlen károkozóval szemben kellett volna érvényesítenie. Nem volt jogszabályi akadálya annak, hogy a felperes közvetlenül az alperessel szemben lépjen fel. A közvetlen károkozók vagyontalansága ezt egyébként külön is indokolttá tette.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. V. 20.608/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére