95/B/1996. AB határozat
95/B/1996. AB határozat*
2001.10.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 20. § (1)–(2) bekezdései és 85/A.–85/E. §-ai, valamint az e törvény módosításáról szóló 1995. évi CXII. törvény 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Indokolás
I.
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 85/A.–85/E. §-ai alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett. Az Lt. e rendelkezéseit a módosításáról szóló 1995. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Ltm.) 2. §-a állapította meg. Az egyik indítványozó az Ltm. hatálybalépéséről rendelkező 4. §-a alkotmányellenességének vizsgálatát is kérte.
Az indítványozók elsődlegesen és egyöntetűen az Lt. 85/A. §-a alkotmányosságának vizsgálatát kérték. Három indítványozó az indítványát a 85/B.–85/E. §-ai vizsgálatára is kiterjesztette. Az egyik indítványozó a 85/C. §-sal összefüggésben az Lt. 20. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását is kérte. Az Alkotmánybíróság az indítványokat azonos tárgykörükre tekintettel egyesítette.
Az indítványozók álláspontja szerint az Lt. kifogásolt rendelkezései sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 9. § (1) bekezdését és 13. § (1) bekezdését, ezért azok megsemmisítését kérték. Az egyik indítvány szerint az Lt. e rendelkezései ,,sértik az Alkotmány 7. § (2) bekezdésében megfogalmazott jogbiztonságot”, továbbá ,,sértik az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált tulajdonhoz való jogot”. Az egyik indítványozó a támadott rendelkezések visszaható hatályú megsemmisítését kezdeményezte, mert azok végrehajtása többnyire már megtörtént.
Az indítványozók álláspontja szerint az Lt. 85/A. §-ában megállapított, a tulajdonostársakat terhelő elhelyezési kötelezettség sérti a jogállamiságot és az abból fakadó jogbiztonság elvét. Arra hivatkoztak, hogy az Lt. e rendelkezése az elhelyezési kötelezettséget visszamenőleges hatállyal, az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Övt.) hatálybalépése előtti és részben az azt követő időben történő elidegenítésekre állapítja meg. Az Lt. kifogásolt rendelkezése tehát a tulajdonostársakat terhelő kötelezettséget a kihirdetését megelőző időre, a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdésével ellentétesen határozta meg.
Az egyik indítványozó álláspontja szerint az Ltm. 4. §-a a jogállamiság elvébe ütközik, mert előírja, hogy az Lt. 85/A.–85/E. §-ait visszamenőlegesen, a már folyamatban lévő bírósági eljárásban is alkalmazni kell.
Az indítványozók szerint az Lt. 85/A. §-ában meghatározott elhelyezési kötelezettség a tulajdonostársak tulajdonhoz való jogának sérelmével is jár, azt korlátozza, mert a társasház tulajdonostársai lakástulajdonukat a korábbi elidegenítések során ilyen kötelezettség nélkül, tehermentesen szerezték meg. Az egyik indítványozó szerint az Lt. 85/B. § (2) bekezdésében megállapított, a tulajdonostársakat terhelő ,,számadási kötelezettség”, valamint az értékkülönbözet-térítési kötelezettség ugyancsak korlátozza a tulajdonostársak tulajdonhoz való jogát. Két indítványozó szerint az Lt. 85/C. §-a is a tulajdonhoz való jog sérelmével jár, mert a tulajdontársakat akadályozza az elhelyezésre jogosult által fizetendő lakáshasználati díj mértékének megállapításában. Az egyik indítvány szerint az Lt. e rendelkezése ellentétes az Lt. 88. § első mondatával is, amely alapján ilyen esetben az önkormányzati lakásokra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók. Az egyik indítványozó az Lt. 85/C. §-ával összefüggésben kifogásolta az Lt. 20. § (1) és (2) bekezdését is, amelyek a lakást jogcím nélkül használók lakáshasználati díjáról rendelkeznek. Álláspontja szerint az Lt. e rendelkezései is alkotmányellenesen korlátozzák a házfelügyelői lakás lakáshasználati díjának megállapításában a tulajdonostársak tulajdonhoz való jogát.
Két indítvány szerint az Lt. 85/A. §-a ellentétes a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát megállapító alkotmányos elvvel is, mert az elhelyezési kötelezettség megállapítása tekintetében a tulajdoni formák között hátrányos megkülönböztetést tesz a tulajdonostársak magántulajdona terhére.
Az indítványozók álláspontja szerint az Lt. kifogásolt rendelkezései ellentétesek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a szerződésekre vonatkozó alapvető elveivel, tehát azok – az indítványok tartalma szerint – sértik a szerződéses szabadság alkotmányos elvét is. Arra hivatkoztak, hogy a tulajdonostársakat terhelő ilyen kötelezettség a felek szerződéseiben nem szerepelt.
Az Alkotmánybíróság megkereste a Belügyminisztériumot az indítványokkal kapcsolatos álláspontjának közlése végett.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítványokban megjelölt rendelkezései:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
,,7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
,,9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
,,13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
Az egyik indítványozó nyilvánvalóan tévesen jelölte meg az Alkotmánynak a jogbiztonság sérelme tekintetében a 2. § (1) bekezdése helyett a 7. § (2) bekezdését, a tulajdonjog sérelme vonatkozásában pedig a 13. § (1) bekezdése helyett a 70/A. §-át.
2. A Jat.-nak az indítványokban hivatkozott 12. § (2) bekezdése szerint: ,,A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.”
3. Az Övt. érintett rendelkezései:
,,1. § (1) A megszűnt tanács által alapított ingatlankezelő, és a város- (község) gazdálkodási vállalat (a továbbiakban együtt: ingatlankezelő szerv) kezelésében álló lakóépület, valamint vegyes rendeltetésű és nem lakás céljára szolgáló épület, a bennük lévő állami bérlakások és állami tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, a hozzájuk tartozó állami tulajdonú földdel (a továbbiakban együtt: épület) – a más állami szerv által kezelt épületrész kivételével – a települési önkormányzat tulajdonába kerülnek.
(2) Az épület e törvény erejénél fogva, a törvény hatálybalépésének napján a fekvése szerinti községi, városi, megyei jogú városi, fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonába kerül, az e törvényben meghatározott épületek (épületrészek) kivételével.
(3) A (2) bekezdés megfelelően irányadó a társasháznak és a vegyes tulajdonban, valamint a más állami szerv kezelésében álló épületnek az ingatlankezelő szerv által kezelt hányadára is.”
,,43. § (6) Az önkormányzat tulajdonában álló házfelügyelői szolgálati lakást akkor lehet elidegeníteni, ha a lakás szolgálati jellegének megszüntetésével egyidejűleg a bentlakó bérlő, illetőleg jóhiszemű jogcímnélküli lakáshasználó elhelyezéséről gondoskodtak.”
,,53. § (1) E törvény 1991. szeptember 1-jén lép hatályba.”
4. Az Lt. vizsgált rendelkezései:
,,20. § (1) A lakást jogcím nélkül használó, a jogosult részére lakáshasználati díjat (a továbbiakban: használati díj) köteles fizetni. A használati díj a lakásra megállapított lakbérrel azonos összeg.
(2) A jogcím nélküli használat kezdetétől számított 6 hónap elteltével a használati díj emelhető. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a jogcím nélküli használó másik lakásra tarthat igényt.”
,,85/A. § (1) Ha az Övt. hatálybalépését megelőzően az állami tulajdonú házingatlanban lévő házfelügyelői lakás az elidegenítés során úgy került a társasház közös tulajdonába, hogy abban jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó (a továbbiakban: elhelyezésre jogosult) maradt vissza, az elhelyezési kötelezettség a tulajdonostársakat terheli.
(2) Elhelyezési kötelezettség terheli a tulajdonostársakat azokban az esetekben is, ha a házfelügyelői lakás az (1) bekezdésben meghatározott elidegenítésére az Övt. hatálybalépése után került sor, de a társasház alapító okiratának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése az Övt. hatálybalépése előtt már megtörtént.
(3) A tulajdonostársaknak az elhelyezési kötelezettségüket e törvény szabályainak megfelelő cserelakás felajánlásával 1996. december 31-ig kell teljesíteniük.
(4) A tulajdonostársak az elhelyezési kötelezettségüket úgy is teljesíthetik, hogy a jogosulttal megállapodnak:
a) pénzbeli térítés fizetésében,
b) az általa használt lakás megvásárlásában.”
,,85/B. § (1) Ha a tulajdonostársak az elhelyezési kötelezettségüket a 85/A. § (3) bekezdésében megjelölt határidő lejártáig nem tudják teljesíteni, a tulajdonostársak kérésére az önkormányzat az elhelyezésre jogosult részére 1998. december 31-ig e törvény szabályainak megfelelő önkormányzati cserelakást köteles felajánlani, illetőleg – az elhelyezésre jogosulttal történő megállapodás esetén – pénzbeli térítést fizetni.
(2) Az önkormányzat (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségének feltétele, hogy a tulajdonostársak az önkormányzat rendelkezésére bocsátják:
a) a közgyűlés határozatát a házfelügyelői lakás e jellegének fenntartásáról;
b) a közgyűlés jegyzőkönyvét a cserelakás felajánlása, illetőleg a pénzbeli térítésben való megállapodás elmaradásának körülményeiről;
c) a tulajdonostársak nyilatkozatát arról, hogy a lakás kiürítését követően az önkormányzat részére megfizetik a lakásnak a lakott és az üres, beköltözhető forgalmi értéke közötti különbözetet.
(3) A tulajdonostársak akkor kezdeményezhetik a lakás kiürítését, ha az önkormányzat a cserelakás bérbeadását az elhelyezésre jogosultnak felajánlotta, illetőleg részére a megállapodás alapján pénzbeli térítést fizetett.”
,,85/C. § Az elhelyezésre jogosult által fizetendő lakáshasználati díj mértéke nem haladhatja meg az önkormányzat rendelete alapján az önkormányzati lakásra megállapítható lakbér mértékét.”
,,85/D. § (1) Amennyiben a tulajdonostársak az elhelyezési kötelezettségüket nem tudják teljesíteni, és az önkormányzattól a jogosult elhelyezését sem kérik, akkor az elhelyezésre jogosult kérelmére az önkormányzat köteles a 85/B. § (1) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
(2) Az elhelyezésre jogosult az (1) bekezdésben meghatározott kérelmét 1997. december 31-ig nyújthatja be az önkormányzathoz.
(3) A jogosult kérelmére kiürített lakás hasznosításából származó bevétel – a 85/B. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott különbözet összegének erejéig – az önkormányzatot illeti meg.”
,,85/E. § (1) Az önkormányzat a 85/B. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségét a 62. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt bevételének felhasználásával teljesítheti.
(2) A fővárosi kerületi önkormányzat a 85/B. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettsége teljesítésére fordított kiadásait levonhatja a 62. § (1)–(2) bekezdésében megjelölt teljes bevételből.
(3) Az önkormányzat a tulajdonostársak által a részére megfizetett, illetőleg a 85/D. § (3) bekezdésben foglaltak szerint beszedett értékkülönbözet teljes összegét köteles a 62. § (1) bekezdésében meghatározott elkülönített számlán elhelyezni.”
Az Lt. fenti 85/A. – 85/E. §-ait az Ltm. 2. §-a állapította meg.
Az Ltm. 4. §-a így rendelkezik:
,,4. § E törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, a 2. § rendelkezéseit a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő bírósági eljárásban, továbbá új eljárás elrendelése esetén is alkalmazni kell.”
5. Az Lt. hatálybalépését megelőző lakásügyi jogszabályoknak az indítványt érintő rendelkezései:
5.1. A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: LR.)
,,33. § (1) Szolgálati lakás az olyan állami lakás, amely nem a lakásügyi hatóság, hanem más állami szerv rendelkezése alatt áll és kizárólag a szervvel munka-, illetőleg szolgálati viszonyban (a továbbiakban együtt: munkaviszonyban) álló személyek elhelyezésére szolgál.”
,,37. § (1) A munkakörrel kapcsolatos, továbbá a fegyveres testületi szolgálati lakás bérlőjét – a lakásügyi hatóság kiutalása nélkül – a lakás felett rendelkezni jogosult állami szerv jelöli ki.”
,,39. § (1) A lakás felett rendelkezni jogosult állami szerv a házfelügyelői munkakörrel kapcsolatos, a községi, továbbá a kezelésében levő ingatlanon kívüli fegyveres testületi szolgálati lakás szolgálati jellegét megszüntetheti, ha annak további fenntartása már nem indokolt. Ilyen esetben a lakás tanácsi bérlakássá válik, kivéve, ha azt a kezelője elidegeníti.”
,,102. § (1) Szolgálati lakás esetében a lakásbérleti jogviszony megszűnik akkor is, ha a bérlőnek megszűnik
a) a lakással rendelkező szervvel fennálló munkaviszonya, illetőleg
b) a szolgálati lakásra jogosító munkaköre, vagy tevékenysége.”
,,117. § (3) Szolgálati lakás esetében
a) az a bérlő, akinek a lakással rendelkező szervvel fennállott munkaviszonya (munkaköre) nem a bíróság büntető ítélete vagy fegyelmi határozat alapján, hanem más címen szűnt meg, illetőleg azt nem a jogszabály rendelkezésének megsértésével szüntette meg, továbbá
b) a lakás bérlőjének halála esetén a vele együttlakó házastársa, illetőleg olyan közeli hozzátartozója, aki más állami lakásban a lakásbérleti jogviszony folytatására volna jogosult, a (4)–(5) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő másik lakásra tarthat igényt.
(4) A (3) bekezdésben említett másik lakás akkor megfelelő, ha ugyanabban a városban (községben) van, mint a kiürítendő szolgálati lakás, és rendelkezik annyi lakószobával, mint amennyi a szolgálati lakásban van. Ha azonban a szolgálati lakásban levő lakószobák száma a kiköltözésre köteles személy lakásigénye mértékének alsó határát meghaladja, az csak az alsó határnak megfelelő szobaszámú másik lakásra tarthat igényt. A másik lakás akkor is megfelelő, ha a komfortfokozata a szolgálati lakásénál eggyel alacsonyabb, legalább azonban komfort nélküli; ilyen esetben a kiköltözésre köteles személy részére a két lakásra megállapítható lakás-használatbavételi díj közötti különbözetet meg kell téríteni.”
,,120. § (1) A lakásban jogcím nélkül lakó jóhiszemű személy elhelyezéséről
a) ...
b) ha a vállalati bérlakásra vagy szolgálati lakásra fennállott lakásbérleti jogviszony – vállalati bérlakás esetében bérlőtársi jogviszony is – szűnt meg, a lakással rendelkező szerv,
c) ...
köteles gondoskodni.”
5.2. Az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: HeR.) és a végrehajtására kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM–MÉM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: HeVhr.)
HeR. ,,2. § (1) A házingatlanok közül magánszemélyek részére elidegeníthetők:
a) a lakás céljára és a társasházakban lévő öröklakások és az egylakásos lakóépületek;
b) kisipari műhely, magánkereskedői üzlet, műterem, garázs vagy üdülés céljára
– társasházakban levő, az ingatlannyilvántartásba önálló ingatlanként bejegyzett (önálló ingatlanként telekkönyvezett) nem lakás céljára szolgáló helyiségek és
– a legfeljebb egy önálló rendeltetésű helyiséget magukban foglaló nem lakás céljára
szolgáló épületek;
c) az a)–b) pontban említett épületekben, öröklakásokban és nem lakás céljára szolgáló helyiségekben az állami tulajdoni hányad.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célokra magánszemélyek részére elidegeníthetők az egynél több lakást, illetőleg önálló rendeltetésű helyiséget magukban foglaló lakó- vagy vegyes rendeltetésű (részben lakás, részben egyéb célra szolgáló), illetőleg nem lakás céljára szolgáló épületek is, ha azokat a kezelő állami szerv (a továbbiakban: kezelő) előzetesen társasházzá alakította át.”
HeVhr. ,,3. § (1) A házingatlanok közül nem idegeníthetők el azok, amelyek
a) ...
b) valamely állami szerv részére szolgálati, illetőleg vállalati bérlakás céljára szolgálnak és e jelleget a lakás felett rendelkezni jogosult szerv nem szünteti meg;
c)–i) ...”
III.
Az indítványok az alábbiak szerint nem megalapozottak.
1.1. Az indítványozók elsődlegesen azt kifogásolták, hogy az Lt. vizsgált rendelkezései a tulajdonostársak terhére előírt elhelyezési kötelezettséget visszamenőleges hatállyal állapítják meg.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a jogbiztonsággal, s a jogbiztonságra figyelemmel a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmával.
,,Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megállapított jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvének maradéktalan érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy a jogszabályok kihirdetése összhangban legyen a Jat. 12. § (2) bekezdésében megállapított alkotmányos jellegű előírással, amely szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.” [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991. 170., 173.] ,,...Következetes az alkotmánybírósági gyakorlat a tekintetben, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell.” [57/1994. (XI. 17.) AB határozat ABH 1994. 316., 324.]
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az indítványokban támadott törvényi rendelkezésekkel a jogalkotó megállapított-e a kihirdetését megelőző időre a tulajdonostársak terhére vonatkozó új kötelezettséget.
1.2. Az Lt. 85/A. §-a alapján a tulajdonostársakat elsődlegesen abban az esetben terheli az elhelyezési kötelezettség, ha az Övt. hatálybalépését megelőzően az állami tulajdonú házingatlanban lévő házfelügyelői lakás úgy került a társasház közös tulajdonába, hogy abban jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó maradt vissza. Az Övt. 43. § (6) bekezdése ugyanis az 1991. szeptember 1-jét követő elidegenítések esetére már kimondta, hogy az önkormányzat tulajdonában álló házfelügyelői szolgálati lakást csak akkor lehet elidegeníteni, ha a lakás szolgálati jellegének megszüntetésével egyidejűleg a bentlakó bérlő, illetőleg jóhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó elhelyezéséről gondoskodtak. Az Lt. e rendelkezése az elhelyezési kötelezettséget azokra az esetekre is kiterjesztette, amikor az elidegenítésre az Övt. hatálybalépése után került sor, de a hatálybalépés időpontjáig a társasházak alapító okiratainak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése már megtörtént. Ezekben az esetekben tehát a házfelügyelői szolgálati lakások nem kerültek az önkormányzatok tulajdonába.
A HeR. már az Övt. hatálybalépését megelőzően lehetővé tette az állami tulajdonban álló lakások elidegenítését. Az Övt. hatálybalépése előtti időszakban az állami tulajdonban álló lakóépületekben lévő házfelügyelői lakások értékesítése során az esetek többségében – elsősorban a többlakásos lakóépületekkel rendelkező fővárosban – a házfelügyelői lakásokat úgy adták a társasház tulajdonostársai közös tulajdonába, hogy abban jóhiszemű jogcím nélkül lakó házfelügyelők maradtak vissza. Az így kialakult helyzet sértette a jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználóvá vált, és elhelyezésre jogosult házfelügyelők jogos érdekeit, de ellentétes volt a házfelügyelői lakásokra tulajdonjogot szerzett társasház tulajdonostársainak érdekeivel is. Ezt az érintett felek részére hátrányos helyzetet – megegyezés hiányában – csak bírósági eljárás keretében lehetett orvosolni.
Az Lt. 85/A. §-a alapján a tulajdonostársakat az elhelyezési kötelezettség csak a megállapított időpontig, 1996. december 31-ig terhelte, azt követően a tulajdonostársak, vagy az elhelyezésre jogosultak kérelme alapján ez a kötelezettség – meghatározott feltételekkel – az önkormányzatokra hárult. Az Lt. az elhelyezési kötelezettséget megosztja a társasház tulajdonostársai, mint a házfelügyelői lakások új tulajdonosai és az önkormányzat, mint a bérlakásvagyonnal korábban rendelkező szerv jogutódja között.
Az Lt. vizsgált rendelkezései tehát a tulajdonostársakat terhelő kötelezettséget a kihirdetésük előtti, az Övt. hatálybalépését megelőző és részben azt követő időszakra állapítják meg. Ezért az Alkotmánybíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy az Lt. kifogásolt rendelkezéseivel érintett időszakban hatályos lakásügyi jogszabályok alapján a tulajdonostársakat terhelő vitatott kötelezettség fennállott-e.
1.3. Az Lt. hatálybalépését megelőzően a szolgálati lakásokról az LR. rendelkezett. Az LR. idézett rendelkezései szerint a szolgálati lakások felett az arra jogosult állami szerv rendelkezett és jelölte ki e lakások bérlőit. A szolgálati lakás kizárólag az állami szervvel munkaviszonyban álló személyek elhelyezésére szolgált.
A HeR. már az Övt. hatálybalépése előtt is lehetővé tette az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítését, a többlakásos épületben azzal a feltétellel, ha azokat a kezelő állami szerv előzetesen társasházzá alakította át. Az LR. 39. § (1) bekezdése és a HeVhr. 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján a házfelügyelői szolgálati lakás elidegenítése esetén a lakás szolgálati jellege is megszűnt. A lakás szolgálati jellegének megszüntetése ugyanis az elidegenítés feltételét képezte. Az LR.-nek a bérleti jogviszony megszűnésére vonatkozó rendelkezései alapján a házfelügyelői lakás szolgálati jellegének megszűnésével egyidejűleg megszűnt a házfelügyelők lakásbérleti jogviszonya is. A lakásbérleti jogviszony megszűnésével a házfelügyelői lakásban maradt volt bérlő jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználóvá vált.
Az LR. 117. § (3) és (4) bekezdése szerint a szolgálati lakásban maradt jóhiszemű volt bérlő megfelelő másik lakásra tarthatott igényt. A LR. 120. § (1) bekezdése pedig előírta, hogy a szolgálati lakásban jogcím nélküli lakó jóhiszemű személy elhelyezéséről a lakással rendelkező szerv köteles gondoskodni. Az LR. alapján tehát a társasház közös tulajdonába került házfelügyelői lakásban maradt volt bérlő elhelyezéséről a társasház tulajdonostársainak kellett gondoskodniuk.
Az Lt. átmeneti szabályai is rendelkeznek a jóhiszemű, jogcím nélküli volt bérlők elhelyezéséről.
Az Lt. 67. § (2) bekezdése szerint az a jóhiszemű volt bérlő (bérlőtárs), akinek a bérleti joga a törvény hatálybalépéséig megszűnt, a megszűnéskor hatályos jogszabályok alapján megfelelő másik lakásra tarthat igényt. A 67. § (4) bekezdése pedig kimondja, hogy a törvény hatálybalépéséig keletkezett elhelyezési kötelezettséget az teljesíti, akit az e kötelezettséget meghatározó jogszabály megjelöl.
A fentiekből megállapítható, hogy az Lt. kifogásolt előírásai nem állapítanak meg a tulajdonostársakat terhelő új, a kihirdetésüket megelőző időben fenn nem álló kötelezettséget. Mivel a tulajdonostársak a házfelügyelői lakást lakottan vásárolták meg, ezért a vásárláskor hatályos lakásügyi jogszabályok alapján, valamint az Lt. ismertetett átmeneti rendelkezései szerint is a tulajdonostársakat, mint jogutódokat terhelte az elhelyezési kötelezettség.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Lt. 85/A. – 85/E. §-ai, valamint az Ltm. 4. §-a nem ellentétesek a Jat. 12. § (2) bekezdésével és nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményét sem.
2. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a piacgazdaság egyik követelményeként fogalmazza meg, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül.
Az Alkotmánybíróság e tárgykörben hozott több határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg, a tulajdon bármely formájára nézve éppen a diszkrimináció tilalmát fogalmazza meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése. A 9. § (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány 13. §-ával, amely a tulajdonhoz való jogot egyébként is a 9. § (1) bekezdésében foglalt különbségtétel nélkül biztosítja. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH. 1990. 73., 81.] Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy ebből az alkotmányi rendelkezésből az is következik, hogy a polgári jogi szabályozás során a polgári jogi jogviszonyok alanyait – az azonos szabályozási koncepción belül, tekintettel a 9. § (1) bekezdésének és a 70/A. § (1) bekezdésének összefüggésére – egyenlőknek kell tekinteni. [53/1992. (X. 29.) AB határozat 1992. 261., 264.]
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése tehát olyan alkotmányos garanciát fogalmaz meg, amely szerint az állam a saját tulajdonára tekintettel nem állapíthat meg eltérő, kedvezőbb vagy hátrányos szabályozást, mint az egyéb tulajdoni formákra, köztük a magántulajdonra.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Lt. kifogásolt szabályozásával összefüggésben az említett alkotmányos garanciával ellentétes különbségtétel nem áll fenn. Az Lt. e rendelkezései ugyanis a társasház tulajdonostársait, mint a házfelügyelői lakások jogutód tulajdonosait kötelezte az elhelyezésre, mert a vásárláskor hatályos LR. szerint az elhelyezés a lakással rendelkező szervet terhelte. Az Lt. a tulajdonostársak elhelyezési kötelezettségét pedig nem kizárólagosan állapítja meg, hanem azt megosztja a tulajdonostársak és az önkormányzat között.
A fentiek alapján az Lt. vizsgált rendelkezései nem sértik a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának alkotmányos elvét.
3. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a szerződési szabadság alkotmányos intézményével. A 13/1990. (VI. 18.) AB határozatban megállapította, hogy a szerződési szabadság, mint az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében szabályozott piacgazdaság lényegi eleme, önálló alkotmányos jog, egyezően azzal az általános szabállyal, amelyet a Ptk. 200. § (1) bekezdése rögzít. E rendelkezés szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek. (ABH 1990. 54., 55–56.)
A 32/1991. (VI. 6.) AB határozat megállapította, hogy a szerződési szabadság a piacgazdaság egyik lényegi eleme, amely azonban alkotmányos alapjognak nem tekinthető. Ezért a szerződési szabadságra nem vonatkoznak az alapjogok korlátozásához az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében meghatározott követelmények. A szerződési szabadság tehát még lényegi tartalmát illetően is alkotmányosan korlátozható, ha a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai. (ABH 1991. 146., 159.) Abban a kérdésben, hogy a szerződési szabadságot korlátozó konkrét jogszabályok alkotmánysértőek-e, a szabályozás tárgyával összefüggő jogforrási szintre és a szabályozás tartalmára figyelemmel esetenként lehet állást foglalni. [43/1991. (VII. 12.) AB határozat, ABH 1991. 201., 203.]
A szerződési szabadság közhatalmi eszközökkel, jogszabállyal való korlátozására a Ptk. rendelkezései adnak módot. A Ptk. 226. § (1) bekezdése szerint ,,Jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi elemeit, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek.”
Az Lt. vizsgált rendelkezéseiben foglaltak alapján a társasház tulajdonosai a tulajdonukat képező lakásingatlan mellett – a társasház alapító okirata szerint is – a házfelügyelői lakásokat is megvásárolták, s az közös tulajdonukba került.
A tulajdonostársaknak az Lt. által meghatározott elhelyezési kötelezettsége a megszerzett tulajdonjogukon alapul, és ez a kötelezettség az adásvételi szerződés megkötésekor irányadó hatályos jogszabályokból is következett. Ez a kötelezettség – a Ptk. 226. § (1) bekezdése alapján – abban az esetben is fennállott, ha azt a konkrét szerződések nem tartalmazták. Az elhelyezési kötelezettséget megállapító LR. ugyanis a Ptk. 685. § a) pontja alapján a 226. § (1) bekezdésének alkalmazása tekintetében jogszabálynak minősült, ezért az a szerződések tartalmi elemét képezte.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a konkrét szerződések tartalmi elemeinek vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, a szerződésből eredő jogviták elbírálása a bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezért az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatta az indítványokban foglalt azokat a kifogásokat, hogy a vitatott elhelyezési kötelezettség a szerződésekben teherként szerepelt-e, s az a vételárban érvényesült-e.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Lt. vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben a szerződéses szabadság alkotmányos jogának sérelmét sem állapította meg.
4. Az indítványozók szerint az Lt. 85/A. §, 85/B. § (2) bekezdése és 85/C. §-a alkotmányellenesen korlátozzák a társasház tulajdonostársai tulajdonhoz való jogát.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot alapjogként részesíti alkotmányos védelemben, ezért annak korlátozására az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt előírások szerint kerülhet sor. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991. 25., 26.]
Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában megállapította, hogy a tulajdonhoz való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem a tulajdon 'korlátozása' és polgári jogi értelemben vett 'elvonása' között húzódik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért... Az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. Az alapjog-korlátozás szükségessége, illetve elkerülhetetlensége vizsgálatánál itt eleve figyelembe kell venni, hogy az Alkotmány 13. § (2) bekezdése a kisajátításhoz csupán a 'közérdeket' kívánja meg, azaz ha az értékgarancia érvényesül, ennél szigorúbb 'szükségesség' nem alkotmányos követelmény. (ABH 1993. 373., 381.)
Az Lt. 85/A. §-ában meghatározott esetben a társasház tulajdonostársai az elidegenítés során nemcsak a lakásingatlanukra szereztek tulajdonjogot, hanem közös tulajdonukba került a házfelügyelői lakás is.
Az Lt. kifogásolt rendelkezése az elhelyezési kötelezettséget a tulajdonostársak közös tulajdonát képező házfelügyelői szolgálati lakás tekintetében mondta ki. A tulajdonjogi korlátozás, illetőleg teher tehát nem a tulajdonostársak külön lakástulajdonára, hanem kizárólag csak a társasház közös tulajdonába került házfelügyelői szolgálati lakás tekintetében áll fenn. A korlátozás terjedelmének és tartalmának megítélésénél figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy ez már az Lt. hatálybalépése előtt hatályos, korábbiakban már idézett rendelkezések szerint is fennállott. A tulajdonostársak a házfelügyelői lakásokat lakottan, s az elhelyezési kötelezettség terhével vásárolták meg. Az Lt. alapján ez a kötelezettség azonban csak meghatározott időre korlátozódik.
Az Lt. 85/B. § (2) bekezdése értelmében az elhelyezési kötelezettség csak a tulajdonostársak részére előírt feltételek teljesítése esetén hárul az önkormányzatokra. E rendelkezés alapján a tulajdonostársakat az önkormányzat részére egyrészt közlési, másrészt pedig térítési kötelezettség terheli. A tulajdonostársaknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a lakás kiürítését követően az önkormányzat részére megfizetik a lakásnak a lakott és az üres, beköltözhető forgalmi értéke közötti különbözetet. A tulajdonostársak a házfelügyelői lakást lakottan vásárolták meg, ezért a lakás kiürítése esetén az értékkülönbözet megtérítésére a teher ellenértékeként a közös tulajdonból kerül sor.
Az Lt. 85/C. §-a előírja, hogy az elhelyezésre jogosult által fizetendő lakáshasználati díj mértéke nem haladhatja meg az önkormányzat rendelete alapján az önkormányzati lakásra megállapítható lakbér mértékét. Ez a rendelkezés a jóhiszemű jogcím nélküli volt bérlő részére biztosítja, hogy megfelelő elhelyezéséig se kerüljön hátrányosabb helyzetbe, mint az önkormányzati lakások bérlői.
A fentiek alapján megállapítható, hogy már az Lt. által átvett korábbi szabályozás szerint is teherként jelentkezett a házfelügyelői lakás, illetve a bérlője helyzetének rendezésére irányuló, korábban a ,,lakással rendelkező szervet”, majd a lakástulajdon átszállását követően a tulajdonostársak közösségét érintő kötelezettség. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában elvi jelleggel rámutatott arra, hogy a bérlakásvagyon tulajdonjogának átszállásával kapcsolatos előírásokat történeti, gazdasági és jogi összefüggéseikben kell vizsgálni; ,,csupán az átszállott vagyon terheit vitatni azonban nincs alkotmányos alap”. (ABH 1993. 373., 378.)
Továbbá az Alkotmánybíróság figyelembe vette azt a körülményt is, hogy az Lt. vizsgált rendelkezései – az említett sajátos történelmi, gazdasági körülményekre, s a korábbi hazai lakáspolitika sajátosságaira tekintettel – a házfelügyelői lakásokkal kapcsolatos, azok funkcióváltozásaiból fakadó terheket megosztják a tulajdonostársak közössége, az önkormányzat és a lakásban lakott személyek között.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a tulajdonostársakat a jogutódlás folytán terhelő – időben is korlátozott – elhelyezési kötelezettséget szabályozó Lt. 85/A.–85/C. §-ai nem korlátozzák alkotmányellenesen a társasház tulajdonostársai tulajdonhoz való jogát, ezért nem ütköznek az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe.
5. Az Lt. 67. § (5) bekezdése előírja, hogy a törvény hatálybalépésekor a lakást jogcím nélkül használó, jóhiszemű személy e törvény szabályainak megfelelő használati díjat köteles fizetni.
Az Lt. kifogásolt 20. § (1) és (2) bekezdése a lakást jogcím nélkül használók lakáshasználati díjára vonatkozó általános szabályokat állapítja meg, míg a házfelügyelői lakások lakáshasználati díjának mértéke tekintetében az Lt. 85/C. §-a speciális szabályt állapít meg. Az Lt. 20. § (1) és (2) bekezdésében foglalt előírások tehát a házfelügyelői lakás lakáshasználati díjára nem irányadók, ezért azok nem korlátozzák a tulajdonostársak tulajdonhoz való jogát.
Az Lt.-nek az indítványozó által hivatkozott 88. § első mondata szerint: ,,Az önkormányzat és más személy közös tulajdonában lévő lakás és helyiség bérletére, illetőleg elidegenítésére az önkormányzati lakásokra és helyiségekre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni.” Az Lt. e speciális tartalmú rendelkezése tehát nem ellentétes az Lt. 85/C. §-ában foglaltakkal, mivel kizárólag csak az önkormányzat és más személy közös tulajdonában lévő lakások bérletére vonatkozik. A két törvényi rendelkezés között alkotmányellenes kollízió tehát nem állapítható meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
Budapest, 2001. augusztus 28.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás