GK BH 1996/323
GK BH 1996/323
1996.06.01.
Költségvetési szerv harmadik személy tartozásáért kezességet jogszabály tilalma folytán nem vállalhat. Ez a tilalom értelemszerűen a költségvetési szerv óvadékfizetési kötelezettségvállalására is vonatkozik [1992. évi XXXVIII. tv. 66. §, 100. § (1) bek. b) pont; Ptk. 200. § (2) bek., 270. § (1) bek., 272. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 40 000 Ft elsőfokú perköltséget. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes és az I. Kft. 1992. július 22-én 10 000 000 Ft összegű, 1992. augusztus 17-i lejáratú kölcsönszerződést kötöttek, amelynek biztosítására a felperes 10 003 325 Ft összegű, 1992. szeptember 15-ig lekötött óvadékot nyújtott, és az összeget még ezen a napon átutalta az alperes számlájára. A kölcsönszerződést a felperes részéről a gazdasági igazgató, az átutalási bizonylatot pedig rajta kívül még egy másik pénzügyi dolgozó is aláírta. Az átutalt összeget az alperes 1992. augusztus 15-én az óvadékkal biztosított hitel törlesztésébe bevonta.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperesnek a szerződés érvénytelenségének, illetőleg semmisségének megállapítása iránt előterjesztett keresetét. A felperes által az alperesnek az I. Kft. hiteltartozásának biztosítására átadott összeget a Ptk. 270. §-ának (1) bekezdése szerinti óvadéknak tekintette. Álláspontja szerint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100. §-a (1) bekezdésének b) pontja a kezesség vállalását tiltja az állami költségvetési szervek részére, nem tiltja viszont a más szerződő felek között létrejött kölcsönszerződés óvadékkal történő biztosítását. Az óvadék nyújtása jogszabályba nem ütközik, ezért ez okból az óvadék nyújtására vonatkozóan kötött szerződést nem lehet semmisnek tekinteni.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a szerződés alaki hibában sem szenved. A gazdasági igazgató a szerződést egy személyben jogosult volt aláírni. Az összeg átutalásáról szóló megbízáson viszont a gazdasági igazgató aláírásán kívül más pénzügyi dolgozó aláírása is szerepel, tehát az átutalás a pénzügyi előírásoknak megfelelt. A felperes ezért az óvadék nyújtására vonatkozó szerződés érvényes létrejöttét alappal nem vitathatja. Az érvényes szerződés alapján a Ptk. 270. §-ának (1) bekezdése szerint az óvadékként letett összegből az alperes a kölcsönadós teljesítésének elmaradása esetén közvetlen kielégítést kereshetett, ezért tőle a felperes az összeget alappal vissza nem igényelheti.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetének való helyt adást és az alperes perköltségekben való marasztalását kérte. Megismételte az első fokú eljárásban előadott álláspontját, amely szerint a felperes jogelődjének kötelezettségvállalása érvényesen nem jöhetett létre, minthogy a 4/1991. (II. 13.) PM rendelet 16-20. §-ában foglalt rendelkezések szerint a költségvetési szerv kötelezettségvállalásához a vezető aláírásán kívül egy arra kijelölt más személynek az ellenjegyzése is szükséges. Az ellenjegyzés viszont az 1992. július 22-én kötött szerződésről hiányzott. Álláspontja szerint nincs jogi relevanciája ebből a szempontból annak a körülménynek, hogy az alperes számlájára betétként elhelyezett összeg átutalásánál más személy is közreműködött. Az átutalási megbízáson ugyanis az átutalás okaként nem az óvadékként történő lekötés került feltüntetésre, hanem a korábbi számlavezető bank kamatcsökkentő levele. Ezért az ellenjegyző az átutalás aláírásával nem szerzett tudomást a kötelezettségvállalásról. Az aláírása csupán formális, ez a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének nem tekinthető.
Másodsorban arra az esetre, ha a bíróság azt állapítaná meg, hogy a kötelezettségvállalás alaki hibában nem szenved, a kötelezettségvállalás semmisségének megállapítását arra hivatkozással kérte a felperes, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100. §-ának b) pontjába ütközik, illetőleg a kötelezettségvállalás e jogszabály megkerülésével történt. Nem kétséges, hogy az államháztartásról szóló törvény 100. §-a (1) bekezdésének b) pontja a költségvetési szervek kezességvállalását tiltja. Valójában ez a jogszabályhely azt kívánta megakadályozni, hogy a költségvetési szervek kötelezettséget vállaljanak mások tartozásaiért, következésképpen a költségvetési szerv harmadik személy kötelezettségének biztosítására óvadékot sem nyújthat. Sérelmezte továbbá, hogy az alperes 1992. augusztus 14-én, a kölcsön lejárata előtti időpontban, anélkül vette igénybe a nála betétként elhelyezett összeget, hogy egyáltalán megkísérelte volna a tartozást az egyenes adóssal szemben érvényesíteni. Állította egyébként, hogy a kötelezettségvállalást az alperes maga is kezességvállalásként értelmezte, minthogy a tartozásra nem csupán a 10 000 000 Ft-ot, hanem az azt meghaladó 88 637 Ft-ot is felhasználta. Az óvadék ugyanis kizárólag csak a letett összeg erejéig nyújtott volna garanciát a kölcsönadós tartozására.
A fellebbezését a másodfokú eljárásban azzal egészítette ki, hogy a felhasznált összeg és kamatai visszafizetésére is kérte az alperest kötelezni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés a következők szerint alapos.
Az iratokból megállapítható, hogy a felperes jogelődje költségvetési szervként működött. Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvénynek a költségvetési szervek gazdálkodásáról rendelkező 100. §-a (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy költségvetési szerv - a törvény 66. §-ában foglalt költségvetési szervek kivételével - kezességet nem vállalhat. A Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése szerint a kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A kezes és a jogosult között létrejött szerződés tartalmában harmadik személyért, a követelés kötelezettjéért való helytállást jelent, a kötelezett és a jogosult közötti szerződés teljesítésének személyi biztosítékául szolgál. Ebből következik, hogy a kezességvállalás tilalmán a harmadik személyek tartozásáért való helytállás tilalmát kell érteni. Az óvadék a kötelezettségvállalás dologi biztosítéka ugyan, de ugyanaz a célja, mint a kezességnek, tehát hogy a kötelezett szerződésszegése esetén a jogosult számára kielégítési alapot nyújtson. Míg a kezességnél a kezes teljes vagyona szolgál fedezetül, addig az óvadéknál csak az óvadék tárgya, a perbeli esetben a felperes által lekötött pénzeszköz. A felperes (jogelődje) nem a saját tartozása, hanem harmadik személy tartozásának fedezeteként kötötte le a pénzét, adott biztosítékot, a megállapodás tehát jogszabályi tilalomba ütközik, és a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A bíróságnak ezért a semmisség jogkövetkezményeit levonva, a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítania. Az eredeti állapot helyreállítása szempontjából a felek jó- vagy rosszhiszeműségének nincs jogi relevanciája, a semmis szerződés alapján felvett 10 088 667 Ft visszajár.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és az alperest az általa felhasznált 10 088 667 Ft és kamatai visszafizetésére kötelezte.
A visszafizetendő összeg után az alperes a felhasználás időpontjától - 1992. augusztus 14-től - a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében írt - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő - késedelmi kamatot is köteles megtéríteni, figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalásban kifejtett rendezési elvekre. A késedelmi kamat mértéke pedig az 1/1991. (MK 7.) MNB közlemény szerint 1992. augusztus 14-től évi 44%, az 1/1992. (MK 104.) MNB közlemény szerint 1992. október 15-től december 31-ig évi 42%, a 2/1992. (MK 136.) MNB közlemény szerint 1993. január 1-jétől május 2-ig évi 40%, az 1/1993. (MK 51.) MNB közlemény szerint 1993. május 3-tól szeptember 26-ig évi 38%, a 2/1993. (MK 135.) MNB közlemény szerint 1993. szeptember 27-től 1994. június 14-ig évi 44%, az 1/1994. (MK 63.) MNB közlemény szerint 1994. június 15-től 1995. január 31-ig évi 50% az 1/1995. (MK 7.) MNB közlemény szerint 1995. február 1-jétől évi 56%. (Legf. Bír. Gf. I. 31.903/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás