GK BH 1996/328
GK BH 1996/328
1996.06.01.
A kötelezettségvállalás jeléül a szerződés megkötésekor lehet foglalót adni. Nem ütközik jogszabályba azonban az, ha a szerződés megkötésekor a felek a korábban más rendeltetéssel – bánatpénzként – átadott összeget foglalóvá minősítik át [Ptk. 200. § (1) bek., 243. § (1) és (2) bek., 245. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 6 000 000 Ft-ot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletében tényként állapította meg, hogy 1993. január 25-én a felperes, mint vevő és az alperes, mint eladó között előszerződés jött létre. A szerződésben a felek megállapodtak abban, hogy az alperes tulajdonát képező húsüzemre legkésőbb 1993. március 26-ig adásvételi szerződést kötnek. Az előszerződés megkötésére az alperes által a B. Megyei Hírlapban és a Népszabadságban közzétett pályázati felhívás eredményeként került sor, mely pályázati felhívás alapján a felperes 1993. január 15-én 1 000 000 Ft bánatpénzt letétbe helyezett. 1993. január 29-én az előszerződés alapján a felperes 5 000 000 Ft-ot foglalóként fizetett be az alperes pénztárába. Az előszerződésben a felek megállapodtak abban, hogy amennyiben az adásvételi szerződés megkötésére a vevő hibájából nem kerül sor, úgy a 6 000 000 Ft foglalót elveszti, illetve a foglalóra vonatkozó rész kivételével az előszerződés semmis, ha a vevő az eladónak 1993. január 29-én 12 óráig a foglalót nem fizeti meg, vagy a vételárat 1993. március 26-ig teljes egészében nem egyenlíti ki.
1993. március 22-én a felperes az alperestől a fizetésre további 60 napos határidőt kért, az alperes pedig 1993. március 31-ig adott póthatáridőt a teljesítésre, amely eredménytelenül telt el. Minthogy az ingatlan értékesítése más személy részére nem vezetett eredményre, a felek tovább tárgyaltak, és 1993. szeptember 13-án kiegészítő megállapodást kötöttek. Ebben a felperes kötelezte magát, hogy legkésőbb 1993. november 15. napjáig az eredeti vételár + áfa + járulékok összegéért a húsüzemet megvásárolja, a vételárat és a járulékokat készpénzben kifizeti, és tudomásul veszi: amennyiben e határidő is eredménytelenül telik el, úgy a 6 000 000 Ft foglalót végleg elveszíti. Egyben kötelezettséget vállalt arra, hogy az elsőfokú bíróság előtt folyamatban lévő perben a keresetétől eláll. Az alperes hozzájárult az előszerződés hatályának 1993. november hó 15-ig való meghosszabbításához. A szerződés 6. pontjában a felek kikötötték, hogy amennyiben a meghosszabbított fenti határidőig a végleges adásvételi szerződést az előszerződésben rögzített feltételek mellett a vevő hibájából nem kötik meg, úgy a jogügylettel kapcsolatos minden vevői igény - ideértve a foglaló visszafizetésére irányuló igényt is - megszűnik, "és a végleges szerződés megkötésének kérdése a felek között tárgytalanná válik".
Az előszerződés hatályának meghosszabbítása szintén eredménytelen volt. Az alperes végül 1994. július 1-jén a perbeli ingatlant harmadik személy részére értékesítette. A felperes keresetében az előszerződés alapján elsődlegesen az adásvételi szerződés létrehozását, másodlagosan az általa kifizetett foglaló visszafizetését igényelte. Kérelme indokaként előadta, hogy az alperes az előszerződés megkötése során nem tájékoztatta arról: a megvásárolni kívánt ingatlant lényeges hiteltartozás terheli, a hitelfelvételhez szükséges zárómérleget részére nem biztosította, a kölcsön felvételéhez szükséges nyilatkozatokat nem adta meg. A vételár időben történő kifizetésének ez okok miatt nem tudott eleget tenni.
Az alperes nem vitatta, hogy az előszerződés tárgyát képező ingatlan terhéről a felperest nem tájékoztatta. Utalt azonban arra, hogy az ingatlant terhelő hiteleket a befolyó vételárból kívánta kiegyenlíteni, így a tehermentes átruházásnak nem lett volna akadálya.
Az elsőfokú bíróság az elsődleges kereseti kérelmet alaptalannak találta. Megállapította, hogy a felek között a Ptk. 208. §-a (1) bekezdésében szabályozott előszerződés jött létre. A szerződést a felperes szegte meg azzal, hogy a többszöri határidőmódosítás ellenére sem tett eleget vételárkifizetési kötelezettségének. Ebben közrehatás az alperest nem terheli, ennek megállapítására a felperesi hivatkozások nem szolgálhatnak alapul. A szerződésszegés folytán az alperes jogszerűen érvényesítette az előszerződésben kikötött elállási jogot, ezért az előszerződés alapján a szerződés létrehozása alappal nem követelhető.
Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a másodlagos kereseti kérelem megalapozott. Álláspontja szerint a Ptk. 243. §-ának (1) bekezdéséből következően - a törvény kogens rendelkezésére tekintettel - csak a szerződés megkötésekor átadott pénzösszeg vagy más dolog tekinthető foglalónak, a szerződés megkötése után átadott pénzösszeg vagy más dolog nem foglaló. Emiatt az előszerződés megkötése előtt bánatpénzként átadott 1 000 000 Ft, valamint az előszerződés megkötése után teljesített 5 000 000 Ft sem tekinthető foglalónak, így az a törvényi feltételek hiányában a felperesnek visszajár.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett.
Az alperes fellebbezése az ítélet részbeni megváltoztatásával a foglaló visszafizetésére irányuló kereseti kérelem elutasítására irányult. Álláspontja szerint a szerződés módosításában a felperes maga is tudomásul vette 6 000 000 Ft foglaló elvesztését, amennyiben az abban megjelölt végleges határidőre az adásvételi szerződést nem kötik meg. Ez a kikötés semmilyen jogszabályba nem ütközik. Utalt arra: a felperes annak a vállalt kötelezettségének sem tett eleget, hogy a perben a keresetétől elálljon. Ez is szerződésszegés, amelyet megfelelően szankcionálni kellett volna.
A felperes fellebbezése az ítélet megváltoztatásával az alperesnek keresete szerinti marasztalására, másodlagosan a foglaló kétszeres összegére való felemelésre irányult. Fellebbezésének indokaként megismételte az első fokú eljárásban előadottakat, nevezetesen hogy az alperes tájékoztatási kötelezettségét megszegte az ingatlanra vonatkozóan, illetve az általa igényelt bankkölcsönhöz szükséges adatok szolgáltatásának elmulasztásával akadályozta meg a felperest a kölcsön felvételében. A foglaló tekintetében arra hivatkozott, hogy a szerződés megkötésekor állapodtak meg a foglaló letételében, ezért a foglalóra vonatkozó szabályok szerint a végleges szerződés meghiúsulására tekintettel neki annak kétszerese jár vissza.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében fellebbezésének fenntartásával az ítélet elutasító rendelkezésének helybenhagyását kérte.
A felperes fellebbezése alaptalan, az alperes fellebbezése részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével a tényállást helyesen állapította meg, és az előszerződés létrejötte, valamint megszűnése körében az abból levont jogi következtetése is mindenben helytálló, így az ítéletnek e részét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, utalással a Pp. 254. §-ának (3) bekezdésére is, helyes indokaira tekintettel hagyta helyben. A felperes teljesen előkészítetlenül kötött az alperessel előszerződést a perbeli húsüzem megvásárlására, és vállalt teljesítési határidőket, amiket nem lehetett teljesíteni. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy az előszerződés megkötésekor a felperesnek nemcsak a cégbírósági bejegyzésére nem került még sor, hanem még a bejegyzés alapjául szolgáló okiratok benyújtása sem történt meg. Ez önmagában a bankkölcsön felvételének akadálya volt. A hasonló nagyságrendű szerződéskötés előtt nemcsak ez akadálya a kölcsön felvételének, hanem az üzleti életben szokásosan előre tisztázni szükséges a bankkal a kölcsön felvételének lehetőségét és annak feltételeit. Ezek nem történtek meg. Nem tekintette meg a felperes az előszerződés megkötése előtt az ingatlan-nyilvántartást sem, ahonnan az alperes ez irányú tájékoztatásának hiányában is valamennyi, az ingatlanra vonatkozó fontosabb jog, illetőleg tény megismerhető lett volna. A felperesnek e magatartása eredményezte végül, hogy a többször módosított határidőkre sem sikerült a vételhez szükséges kölcsönt megszereznie. Így az alperes a végleges szerződés létrehozására nem kötelezhető, arra is figyelemmel, hogy a többszöri határidő elmulasztására tekintettel az üzemet kívülálló harmadik személy részére értékesítette.
Alaposnak találta azonban a Legfelsőbb Bíróság a foglalóra vonatkozó fellebbezést. Az elsőfokú bíróság álláspontja a Ptk. 243. §-a (1) bekezdésének értelmezését illetően legfeljebb az 1993. január 25-én kelt eredeti szerződés tekintetében helytálló. Ekkor ugyanis az 5 000 000 Ft átadására még nem került sor. A korábban bánatpénzként letétbe helyezett 1 000 000 Ft rendeltetésének megváltoztatása azonban már 1993. január 25-én megtörtént. A foglalót, mint szerződést biztosító mellékkötelezettséget érvényesen valóban csak a szerződés megkötésekor, a kötelezettségvállalás jeléül lehet adni. E rendeltetésének a szerződésből kétségtelenül ki kell tűnnie [Ptk. 243. §-ának (2) bekezdése). A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdéséből azonban következik, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. Arra vonatkozóan jogszabályi tilalom nincs, hogy a korábban más rendeltetéssel (bánatpénz) átadott összeget a szerződés (előszerződés) megkötésekor a felek ne minősítsék át foglalóvá. A pénzösszeg e rendeltetésének a megváltoztatása nem ütközik jogszabályi tilalomba, ezért az semmisnek nem minősül.
A peres felek 1993. szeptember 13-án újabb - kiegészítő megállapodásnak nevezett - előszerződést kötöttek, melyben a korábban bánatpénzként letett 1 000 000 Ft-ot, valamint az 1993. január 29-én befizetett 5 000 000 Ft-ot együttesen foglalóként jelölték meg; mindkét összeg e szerződés megkötésekor kifizetve az előszerződést biztosította. A 6 000 000 Ft ezért egységesen foglalónak tekintendő, függetlenül attól, hogy nem az utóbbi időpontban, hanem azt megelőzően került kifizetésre. Ilyen minőségében ez az összeg a szerződéskötésnek a felperes érdekkörében történt végleges meghiúsulása miatt a Ptk. 245. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest illeti meg, minthogy a teljesítés meghiúsulásáért felelős felperes az adott foglalót elveszti. Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett okokból, figyelemmel a fent kifejtett indokokra is, a teljesítés meghiúsulásáért a felperes felelőssége állapítható meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (1) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a felperesnek a 6 000 000 Ft megfizetésére irányuló keresetét is elutasította, az ítélet egyéb rendelkezéseit pedig helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. VI. 30.474/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás