BK BH 1996/353
BK BH 1996/353
1996.07.01.
I. A magyar nyelvet beszélő, de írni, olvasni nem tudó, idegen anyanyelvű terhelt előtt a magyar nyelven történt kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv felolvasásánál két hatósági tanújelenléte – az elháríthatatlan akadály esetét kivéve – kötelező; ennek az elmulasztása esetén a vallomás bizonyítékként nem vehető figyelembe [Be. 4. § (3) bek., 8. § (2) bek., 60. § (3) bek., 115. § (3) bek., 135. § (1) és (5) bek.].
II. A kábítószer-élvezőnek a rendőrségi akció során történt előállítása után – még a kábítószer hatása alatti állapotában – a nyomozás során tett vallomása nem értékelhető bizonyítékként [Be. 60. § (2) és (3) bek.].
III. A kábítószerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőeljárásban – a kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben részesítés miatt – a nyomozás felfüggesztésének a hatálya alatt levő személy a vele együtt bűncselekményt elkövető terhelt elleni eljárásban a tárgyaláson – amennyiben nem él a mentességi jogával – tanúként kihallgató [Btk. 282. § (2) bek., 282/A. § a) és b) pont; Be. 62. § (1) bek., 65. § (1) bek. b) pont, 66. § (1) bek. b) pont, 137. § (2) bek.].
A városi bíróság, illetőleg a megyei bíróság az I. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan, fiatalkorú személy sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra, valamint kiutasításra;
a II. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen, fiatalkorú személy sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette, lopás vétsége és 2 rb. jármű önkényes elvételének vétsége miatt - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - 1 évi börtönbüntetésre;
a IV. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan, fiatalkorú személy sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 1 év 6 hó börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra;
az V. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen, fiatalkorú sérelmére elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra;
végül a VI. r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett kábítószerrel visszaélés vétsége miatt 4 hónapi végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte.
Az alapul szolgáló tényállás szerint a holland-török kettős állampolgárságú I. r. vádlott első ízben 1992. év márciusában jött Magyarországra. Ideérkezése előtt már kábítószer-élvező volt, rendszerint hasist fogyasztott (H.-ban a kábítószer-fogyasztást nem büntetik).
Az I. r. vádlott ezt követően őrizetbe vételéig Magyarországon barátokat szerzett. Valamennyi esetben hozott magával kisebb mennyiségű hasist, először csak a saját fogyasztására, a továbbiakban azonban a kialakult baráti körébe tartozóknak is rendszeresen adott belőle, illetve azt a szórakozóhelyeken közösen fogyasztották.
A közös fogyasztásban az akkor még fiatalkorú III. r., a IV. r., és az V. r. vádlottak vettek részt, akiknek az I. r. vádlott ellenérték nélkül adott a hasisból. Ezek a személyek nem az I. r. vádlott révén kerültek először kapcsolatba a kábítószerrel, mert korábbi külföldi utazásuk alkalmával valamennyien fogyasztottak már hasist.
Az I. r. vádlott ezenkívül a szórakozóhelyen idegeneknek pénzért is adott el hasist.
Az I. r. vádlottat 1994 januárjában a III. r. vádlott közvetítésével felkereste a magát K. M.-nek nevező ismeretlen személy, aki azt az üzleti ajánlatot tette az I. r. vádlottnak, hogy hozzon be számára hasist, amiért ő pisztolyokkal fog fizetni. Az I. r. vádlott és K. M. megállapodtak abban, hogy a vádlott 1/2 kg hasist hoz be a részére, amiért ellenértékként 3 db Parabellum pisztolyt kap.
Az I. r. és a II. r. vádlott külföldön hasist vásárolt, a 1/2 kg kábítószert becsempészték, majd a II. r. vádlott lakásán elrejtették, és amikor 1994. február 6. napján az I. r., II. r. és III. r. vádlottak át akarták adni K. M.-nek, a rendőrség őrizetbe vette őket.
A rendőrség a vádlottaktól 485,3 g hasisgyantát, az I. r. vádlottól 3,4 g hasisgyantát, és ugyanezen a napon a III. r. vádlott lakásában tartott házkutatás során pedig 7,39 g hasisgyantát foglalt le, amely kábítószernek minősül.
A II. r. vádlott 1992 tavaszától, nyarától folyamatosan hozott be külföldről Magyarországra hasist 1994 februárjáig. A kábítószert ismerőseinek értékesítette, egyebek között a fiatalkorú III. r., a IV. r. és a VI. r. vádlottaknak, alkalmanként az I. r. vádlottnak is adott el hasist, grammonként 1000 forintért.
A III. r. és a VI. r. vádlottak 1992 tavaszától szintén rendszeres hasisfogyasztók voltak, akik a kábítószert az I. r., a II. r., a IV. r. és az V. r. vádlottaktól szerezték be.
A III. r. és a VI. r. vádlottak 1993. év őszén 3-4 esetben vásároltak hasist, majd 1993 decemberében külföldre utaztak, és ott hasist vásároltak maguknak, és a saját fogyasztásra szánt csekély mennyiséget behozták az országba.
A VI. r. vádlott 1993. év végén vadkender tartalmú kábítószeres cigarettát vásárolt, amit ismerőseivel elfogyasztott.
Az I. r. vádlott 1994. február 6. napjáig jogosulatlanul tartott a lakásán 30 db 6,35 mm átmérőjű és 1 db 5,6 mm átmérőjű lőszert.
A bíróság rögzítette a III. r. vádlott terhére 2 rb. jármű önkényes elvétele vétsége és lopás vétsége megállapításának alapjául szolgáló tényállást is.
A városi bíróság a tényállást a vádlottak vallomása, a tanúk vallomása, valamint a vádlottakkal együtt gyanúsított, a tárgyaláson tanúként kihallgatott személyek vallomása alapján állapította meg.
A védők egyes vallomásoknak a bizonyítás eszközeként való felhasználhatóságát vitatták azzal, hogy azok a büntetőeljárási törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredményei.
Az I. r. vádlott nyomozás során tett vallomásaival kapcsolatban a védő álláspontja szerint a nyomozó hatóság azzal, hogy a vádlott részére már az eljárás kezdeti szakaszától nem biztosította az anyanyelvi tolmácsot, megszegte az anyanyelv szabad használatára vonatkozó, és a Be. 8. §-ában írt büntetőeljárási alapelvet, ezért a vádlottnak azok a vallomásai, melyek megtételénél nem volt jelen török nyelvű tolmács, bizonyítékként nem értékelhetőek.
A városi bíróság ezzel kapcsolatos álláspontja szerint a Be. 8. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy a büntetőeljárásban mind szóban, mind írásban mindenki az anyanyelvét használhatja. Ebből a rendelkezésből következik, ha a terhelt nem magyar anyanyelvű, kizárólag az ő elhatározásától függ, hogy a nyilatkozatait az anyanyelvén vagy más nyelven kívánja-e megtenni, és amennyiben úgy dönt, hogy az anyanyelvét használja, ennek feltételeit az eljáró hatóságoknak biztosítaniuk kell. Ha azonban arra az elhatározásra jut, hogy az eljárásban nem az anyanyelvét, hanem a magyar nyelvet kívánja használni, a kihallgatását magyar nyelven kell lefolytatni. Ahhoz, hogy a terhelt eldönthesse, hogy élni kíván-e az anyanyelv használatának a jogával, az eljáró hatóságoknak figyelmeztetniük kell őt erre a lehetőségre, mivel a Be. 4. §-a (3) bekezdése előírja, hogy a hatóságok kötelesek az eljárás résztvevőit a jogaikról tájékoztatni, a figyelmeztetést és a terhelt erre adott válaszát pedig jegyzőkönyvbe kell foglalni, amint ez a jegyzőkönyv-vezetésre vonatkozó, a Be. 115. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésből következik.
Az I. r. vádlottat a nyomozó hatóság hat ízben hallgatta meg gyanúsítottként. Első kihallgatása 1994. február 6-án angol nyelven, az ezt követő kihallgatásai magyar nyelven, az utolsó, 1994. június 8-án történt kihallgatása pedig török nyelven folyt. Az első kihallgatása kivételével valamennyi jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az anyanyelv használatára történt figyelmeztetés megtörtént, és a vádlott csak az utolsó alkalommal nyilatkozott úgy, hogy a török nyelvet kívánja használni. Az első kihallgatásról készült jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy "kijelentem, hogy a kihallgatásomon jelen levő tolmácsolását értem, azt elfogadom". A szövegből nem tűnik ki, hogy megtörtént-e a vádlott figyelmeztetése az anyanyelv használatára, ezért ez az első vallomás nem értékelhető bizonyítékként, a további vallomások viszont igen.
Alaptalan a vádlottnak az arra való hivatkozása, hogy a figyelmeztetéseket sem értette, mert azt nem az anyanyelvén közölték vele. A vádlottnak a tárgyaláson magyar nyelven tett nyilatkozatai, a hatóságokhoz magyar nyelven írt levelei, feljegyzései, valamint a II. r. vádlottnak a tárgyaláson tett erre vonatkozó nyilatkozata alapján ugyanis egyértelmű, hogy a vádlott a magyar nyelvet legalább olyan szinten ismerte már akkor is, hogy az anyanyelv használatára vonatkozó figyelmeztetéseket megértse, és ebben a kérdésben az akaratának megfelelően döntsön. Ezt alátámasztja az is, hogy a vádlott a bírósági tárgyaláson török nyelven a váddal közvetlenül össze nem függő olyan kérdésekben, amely a magyarországi baráti kapcsolatainak kialakulására vonatkozott, ugyanazt adta elő, mint a nyomozás során magyar nyelven. Az, hogy a vádlottnak magyar nyelven sem voltak kommunikációs problémái, abból is következik, hogy a védekezését még az előtt változtatta meg arra nézve, hogy a kábítószert nem ő, hanem a II. r. vádlott hozta be az országba, mielőtt török nyelvű tolmácsot kért és kapott volna.
Mindezek alapján a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az I. r. vádlott nyomozati vallomásai az első, 1994. február 20-án tett vallomása kivételével, törvényesen lefolytatott bizonyítás eredményeként létrejött bizonyítékok, melyeket a bíróságnak értékelnie kell.
Ugyanakkor a bíróság megítélése szerint a nyomozó hatóság akkor járt volna el helyesen, ha a terhelt azon döntése ellenére, hogy a magyar nyelvet kívánja használni, már az eljárás kezdeti szakaszától gondoskodik a kihallgatásokon a török nyelvű tolmács jelenlétéről, mivel felismerhető volt, hogy a terhelt magyar nyelvet nem ismeri tökéletesen.
Ezzel az állásponttal a megyei bíróság az alábbiak miatt nem értett egyet.
I. Az elsőfokú bíróságnak az anyanyelv használatával kapcsolatos álláspontja annyiban helyes, hogy nincs törvényi akadálya a más anyanyelvű, de magyar nyelven is beszélő személy magyar nyelven történő kihallgatásának, ha az anyanyelvének a használatához való jogáról kapott tájékoztatás után úgy nyilatkozik, hogy magyar nyelven kíván vallomást tenni. Ezzel kapcsolatban azonban elkerülte az elsőfokú bíróság figyelmét az, hogy az iratokból megállapíthatóan az I. r. vádlott írni és olvasni nem tudott magyar nyelven. Erre tekintettel a magyar nyelven tett vallomásait minden esetben felolvasták előtte.
A Be. 135. §-ának (1) bekezdése szerint két hatósági tanút kell alkalmazni az írni-olvasni nem tudó személy kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél, ugyanezen törvényhely (5) bekezdése szerint pedig a hatósági tanú alkalmazása csak elháríthatatlan akadály esetén mellőzhető. Ilyen akadály az I. r. vádlott gyanúsítottkénti kihallgatásakor nyilvánvalóan nem állhatott fenn. A hatósági tanúk alkalmazásának a büntetőeljárásban garanciális jelentősége van, a jelen ügyben különösen azért, mert az elsőfokú bíróság megállapítása szerint is "felismerhető volt, hogy a terhelt a magyar nyelvet nem ismeri tökéletesen". Ezért a hatósági tanúk alkalmazásának mellőzése miatt az I. r. vádlottnak a nyomozás során magyar nyelven tett vallomásai - közöttük azok is, melyek megtételekor a védője is jelen volt - a Be. 60. §-ának (3) bekezdése értelmében bizonyítási eszközként nem értékelhetők.
A III. r. és a IV. r. vádlottak védői arra hivatkoztak, hogy a védenceik nyomozás során tett vallomásai azért nem értékelhetők bizonyítékként, mivel a kábítószer-fogyasztással összefüggésben a kihallgatásuk során nem voltak beszámítható állapotban.
A városi bíróság ezt az álláspontot nem fogadta el.
Ismert, hogy a kábítószer-függőség betegség szintű személyiségzavart is előidézhet, a kábítószer megvonás miatt jelentkező elvonási tünetek pedig lehetnek akár olyan súlyosak is, amelyek elérhetik az elmebetegség szintjét. Mindezek a beszámítási képességet kizárhatják vagy korlátozhatják.
A III. r. és a VI. r. vádlottak esetében az 1994. február 16-án elvégzett elmeorvos-szakértői vizsgálat mindkettőjüknél megállapította a kezdődő kábítószer-függőséget, a III. r. vádlottnál kisebb elvonási tüneteket is észlelt. Az elmeorvos szakértői vélemény szerint ez a kábítószer-függőség, illetve az elvonási tünetek a III. r. vádlott esetében érzelmi zavarokat, csökkentebb indulati tűrőképességet és közérzeti zavarokat, életmódbeli változásokat, a VI. r. vádlott tekintetében kezdődő, életvezetési zavarokban is megnyilvánuló szociális-morális tendenciát idézett elő. Nem állt tehát elő egyik vádlottnál sem betegség szintű személyiségzavar vagy elmebetegség. Ezzel szemben a szakértői vélemény azt állapította meg, hogy nem kóros elmeállapotúak, mindketten tiszta tudatúak, minden tekintetben jól tájékozódnak, gondolkodásukban kóros jelleg nem észlelhető, a figyelemfelfogás, az emlékezés működése megfelelő.
A vádlottak kihallgatáskori elmebeli állapotáról tehát megfelelő szakorvosi vélemény áll rendelkezésre. Mivel a vádlottak gyanúsítottként kihallgatása az ehhez közel eső időpontokban történt, ezért amennyiben a gyanúsítottak elmebeli állapotáról valamilyen aggály lett volna, ennek a jeleit a szakértői vizsgálat észlelte volna.
A vádlottak nyomozás során tett vallomásai azért sem tekinthetőek csupán képzelődésnek, mert azok a mindennapi megítélés szerint is összefüggőek, rendezettek, részletesek és az eljárás egyéb adataival összefüggésben vannak. Ez alól csak a VI. r. vádlott első nyomozás során tett vallomása jelent kivételt bizonyos mértékben, tekintettel arra, hogy az elővezetése nyomban a szórakozóhelyről, a hajnali órában történt.
A vádlottaknak egyébként valamennyi kihallgatásuk alkalmával lehetőségük volt a vallomástétel megtagadásának jogával élni.
II. A III. r. vádlott a legrészletesebb beismerő, valamennyi vádlott-társára terhelő vallomást tett, amikor a védője is jelen volt.
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet által adott vélemény szerint nem nyert igazolást az, hogy a III. r. vádlott által produkált elvonási tünetek valóban fennálltak, a vélemény pedig az elmebetegséget vagy a tudatzavart egyértelműen kizárja.
A megyei bíróság ezt az érvelést az alábbi módosítással találta helytállónak.
Az elsőfokú bíróság a III. r. vádlott vonatkozásában helyes indokkal vetette el azt a védői érvelést, hogy a kábítószer-fogyasztás következtében a nyomozás időszakában a vádlott nem volt beszámítható állapotban.
Azt az elsőfokú bíróság is kérdésessé tette, hogy a VI. r. vádlott kihallgató állapotban volt az első vallomásának a megtétele alkalmával. Ezzel kapcsolatban a megyei bíróság kiemeli, hogy az iratokból megállapíthatóan a VI. r. vádlottat kábítószer-ellenes akció során, 1994. február 6-án 22 óra 40 perckor fogták el, majd február 7-én 1 óra 10 perctől kezdődően került sor a gyanúsítottkénti kihallgatására. Megállapítható az is, hogy a vádlott kábítószer hatása alatt állt. A vádlott elfogását követően tett vallomásának a tartalma is arra utal, hogy a kábítószer-fogyasztás következtében nem volt kihallgatható állapotban a vallomásának megtételekor. Az ilyen állapotban tett vallomás nem értékelhető bizonyítási eszközként, a VI. r. vádlott későbbi vallomásaival kapcsolatban viszont semmilyen kizáró körülmény nem áll fenn.
III. Az ügyben még gyanúsítottként szerepelt további négy személy is, akik kábítószert fogyasztottak, és mivel vállalták a kábítószer-elvonásos folyamatos gyógykezelést, az ügyészség a Be. 137. §-ának (2) bekezdése alapján egy évre az eljárást felfüggesztette.
A védelem kifogásolta, hogy ezek a személyek a bírósági eljárásban tanúként szerepeltek, és ezzel összefüggésben vitatta, hogy vallomásaik tanúvallomásként, így bizonyítékként törvényesen értékelhetőek a tényállás megállapításánál.
A városi bíróság nem értett egyet a védelem álláspontjával.
A kábítószer-élvező gyanúsítottal szemben az eljárás meghatározott időre történő felfüggesztésének a lehetőségét az 1993. évi XVII. törvény 78. §-ának (1) bekezdése teremtette meg.
A büntetőeljárás rendszeréből, valamint a Be. 12. §-ának (2) bekezdéséből következően a büntetőeljárásban a nyomozás, a vádemelés és a bírósági eljárás szakasza egymástól élesen elkülönül. A terhelt - akivel szemben a büntetőeljárást folytatják - a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása után pedig elítélt [Be. 44. § (1) bek.]. A bírósági eljárásban vádlottként csak olyan személy szerepelhet, és a bíróság csak annak a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek [Be. 9. § (2) bek.]. A vádemelés az ügyész kizárólagos feladata és joga (Be. 17. §). A nyomozás során gyanúsítottként szereplő olyan személyek, akikkel szemben az ügyész nem emelt vádat - a törvény előbb említett rendelkezésének összevetéséből következően - a bírósági eljárásban nem tekinthetők sem vádlottaknak, sem gyanúsítottaknak, sem terhelteknek, minthogy azonban az eljárás adatai szerint a bizonyítandó tényekről tudomásuk van, ezeket a személyeket tanúként kell kihallgatni [Be. 62. § (1) bek.], melynek során a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján valamennyien mentességi joggal bírnak.
Mentességi jogára történt figyelmeztetést követően két tanú nem kívánt élni ezzel a jogával, minden kérdésben vallomást tett. Ezért az ellentétes részekre a nyomozás során tett vallomása is értékelhető volt. Az egyik tanú a bírósági eljárás során először úgy nyilatkozott, hogy mentességi jogával nem kíván élni, és választ adott a magát terhelő kérdésekben is, a későbbiekben azonban ezt az elhatározását megváltoztatta, ezért a vádlottakra terhelő nyomozati vallomása nem volt felhasználható bizonyítékként. A negyedik tanú szintén élt a mentességi jogával, így az ő nyomozati vallomását sem lehetett értékelni ebben az eljárásban.
Büntetőeljárási szempontból a bírósági eljárásban azoknak a személyeknek a helyzete, akikkel szemben a Be. 137. §-ának (2) bekezdése alapján az eljárást határozott időre felfüggesztették, ugyanolyan, mint akikkel szemben nyomozást megszüntető határozatot hoztak, azzal az eltéréssel, hogy felfüggesztés esetén feltételtől függ, hogy a nyomozás megszüntetésére sor kerül-e. Amennyiben a feltétel nem következik be, és ezért az eljárás folytatásra kerül, úgy ez erre a bírósági eljárásra már nem lesz kihatással. Egyébként a nyomozás-megszüntetés esetén is ugyanígy folytatható a későbbiekben az eljárás.
A megyei bíróság ezt az álláspontot kiegészítette azzal, hogy a Be. rendelkezéseiből következően csak az ellene folyó eljárásban kizárt a terhelt tanúkénti kihallgatása. Az elsőfokú bíróság által elbírált ügyben viszont a felfüggesztett eljárás hatálya alatt álló gyanúsítottak nem vádlottak. Ilyen esetben a személyi, illetve tárgyi összefüggésnek a tanúvallomás megtagadásához való jog érvényesülése szempontjából van jelentősége. Így a kihallgatásakor a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt jogára figyelmeztetett tanú tárgyaláson tett tanúvallomása törvényes bizonyítási eszköz. A tanú gyanúsítottként tett vallomását viszont az elsőfokú bíróság nem vehette volna figyelembe a tényállás megállapításánál, amire a II. r. vádlott védője helyesen utalt a másodfokú tárgyaláson. Ezzel kapcsolatban a megyei bíróság rámutat, hogy a tanút igazmondási kötelezettség terheli, amiért büntetőjogi felelősséggel is tartozik, míg a terhelt (gyanúsított, vádlott) számára - a hamis vádolást tilalmazó megszorítás mellett - teljes védekezési szabadságot biztosít a törvény. Ez a garanciális jelentőségű jog csak abban az esetben érvényesülhet, ha a terheltnek nem kell számot adnia a védekezéséről, ami az igazmondási kötelezettséggel járó tanúkénti kihallgatása esetén nem lenne elkerülhető, ha a bíróság a Be. 83. §-a (3) bekezdésének alkalmazásával a gyanúsítottként tett vallomást is figyelembe vehetné. Az említett rendelkezést a Be. 64. §-ának (1) bekezdésére és a 87. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel kell alkalmazni, tehát a tanú, illetve a terhelt ugyanilyen minőségben tett korábbi vallomásának felolvasására van mód.
Ezekből következően a tanú gyanúsítottként tett vallomása a jelen ügyben bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. Szintén nem értékelhető a nyomozás során tett tanúvallomása sem, mert kihallgatásakor nem figyelmeztették a Be. 66. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra.
A részletezett eljárási szabálysértések csupán a bizonyítékok körének a szűkülését eredményezték.
Az elsőfokú bíróság azonban emellett is maradéktalanul eleget tett a felderítési kötelezettségének, a Be. 5. §-ának (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a tényállás alapos tisztázásához számításba vehető bizonyítási lehetőségek közül semmit nem hagyott figyelmen kívül.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kellően részletes, az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges, és a rendelkezésre álló bizonyítékokból megismerhető adatokat túlnyomó részben hiánytalanul tartalmazza. Így az eljárási hiányosságok az ítélet megalapozatlanságát nem érintették, ezért a megyei bíróság az ítéletet e tényállás alapján hozta meg. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Bf. 413/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás