PK BH 1996/360
PK BH 1996/360
1996.07.01.
Biztosítási szerződésekre alapított igények elbírálásához szükséges körülmények felderítésének elmulasztása miatt hatályon kívül helyezés. [Ptk. 346. § (1) bek., 339. § (1) bek.; 1995. évi XLVIII. tv. 158. §; Pp. 252. § (3) bek.].
A felperes módosított keresetében az alpereseket egyetemlegesen havi 30 000 forint baleseti járadék, 18 316 forint vagyoni és 3 millió forint nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperes 1990. június 1-jén az I. F. Kisszövetkezet megbízásából a LIAZ típusú tehergépkocsit vezette. Éjfél után Leányvár község belterületén utolérte az előtte haladó, mésszel súlyosan megrakott és M. I. által vezetett IFA-típusú tehergépkocsit. Amikor a felperes 40 méteres távolságból 60-70 km/óra sebességgel haladva észlelte az előtte haladó járművet, az enyhe balra húzódást követően irányjelzés nélkül megkezdte a jobbra kanyarodást. A felperes gépkocsijával fékezés nélkül nekiütközött az előtte haladó tehergépkocsi bal hátsó részének. A baleset következtében M. I. a kórház kezelést követően meghalt, a felperes pedig testszerte zúzódásokat, tüdőzúzódást, töréses sérüléseket szenvedett, és a munkaképességét 40%-ban elvesztette.
Az elsőfokú büntetőbíróság ítéletében a felperest bűnösnek mondotta ki halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, 8 hónapi fogházbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. A másodfokú büntetőbíróság az első fokú ítéletet azzal hagyta helyben, hogy a felperes a KRESZ 3. §-ának c) pontjában és a 27. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat sértette meg, mert álláspontja szerint a baleset elsősorban a felperes figyelmetlensége és ebből eredően a követési távolság be nem tartása miatt következett be.
Az elsőfokú bíróság azért találta megalapozatlannak a felperes keresetét, mert a CSÉB 80 típusú biztosítása alapján az I. r. (biztosító) alperestől már 60 000 forintot kapott, ugyanakkor a II. r. (Állami Fejlesztési Intézet) alperes azért nem tartozik helytállni, mert a balesetért kizárólag a felperes a felelős. A LIAZ típusú tehergépkocsira - az üzemben tartó tájékoztatása szerint - csak alap-casco biztosítást kötöttek, ez a biztosítási forma azonban csak a gépkocsiban keletkezett károkra terjed ki. Tényként állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperes nem vagyoni kárigénye teljes egészében alaptalan, mert az igazságügyi orvos szakértő szerint a felperes élete a baleset következtében csak minimális fokban nehezült el.
A felperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatásával az alpereseket a keresete szerint kérte marasztalni. Állította, hogy az alperesek fizetési kötelezettsége a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása, az alap-casco biztosítás és a CSÉB 80-as biztosítás alapján fennáll. Egyik biztosítási formának sincs az összegszerűséget illetően felső határa. Véleménye szerint a gépjárműszakértő nem tekintette meg a baleset helyszínét, mert különben észlelnie kellet volna, hogy egy kanyarból kijövet nem láthatta meg 100 méterről az előtte haladó tehergépkocsit. Sérelmezte, hogy a szakértő nem vizsgálta meg a tehergépkocsijában lévő sebességet rögzítő műszert, a tachográfot, ezáltal ugyanis bizonyítást nyert volna, hogy nem lépte túl az 50 km-es sebességhatárt. Megítélése szerint 100%-os rokkant, sánta emberként egész életét át kellett rendeznie. A nem vagyoni kártalanításra feltétlenül igényt tarthat.
Az alperesek képviselői nem tettek nyilatkozatot, és a tárgyaláson sem jelentek meg.
A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozott.
A felperes keresetének elbírálásához szükséges tényállás - az alábbiakban kifejtésre kerülő okból - olyan mértékben feltáratlan, hogy a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítése szükséges. A Legfelsőbb Bíróság ezért az első fokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperes I. r. alperesként először a biztosító e.-i, majd a t.-i fiókját jelölte meg. Jogi képviseletét a szervezeti egység elláthatja ugyan, peres félként azonban csak az rt. szerepelhet (Pp. 48. §). Az elsőfokú bíróságnak ettől eltérő álláspontja eredményezte azt a tévedését is, hogy a felperest felhívta keresetének a biztosító é.-i igazgatóságára való kiterjesztésére. Ez szükségtelen és nem is lehetséges, mert egyazon jogi személyről van szó.
A káresemény időpontjára figyelemmel az Á. F. Intézetnek II. r. alperesként történő bevonása jogszerű és helyes volt. Az intézet ugyanis mint a Gépjármű Felelősségbiztosítási Kárrendezési Alap vagyonának kezelője járhatott el a jogi személyiség nélküli alap helyett. Az 1995. évi XLVIII. tv. 158. §-a értelmében azonban a Gépjármű Felelősségbiztosítási Kárrendezési Alap 1995. augusztus 29-i hatállyal jogi személlyé vált, a II. r. alperes személyében ezért változás következett be. A felperes figyelmét erre fel kell hívni és tájékoztatni kell arról, hogy kérheti az Á. F. Intézetnek a perből való elbocsátását és helyébe II. r. alperesként az alap bevonását.
Az alperesek személyének rögzítését követően a közöttük és a felperes között a baleset idején fennállott biztosítási jogviszonyokat szükséges tisztázni. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban, hogy ezek fennállását elsődlegesen a felperesnek kell bizonyítania. Miután nem kártérítési perről van szó, egyetemleges kárfelelősség hiányában az elsőfokú bíróság jogszerűen hívta fel a felperest arra, hogy az alperesekkel szembeni igényét külön-külön kell előterjesztenie.
A felperes és az I. rendű alperes között nem volt vitás, hogy a felperes CSÉB 80-as típusú biztosítási szerződéssel rendelkezett. Az I. r. alperes vállalta ugyan a perben, hogy az e típusú szerződésekre vonatkozó egységes feltételekről a bíróságot tájékoztatja, ennek azonban nem tett eleget, és az elsőfokú bíróság ezek ismeretének hiányában hozta meg döntését. Márpedig a bíróság csak a részletes biztosítási feltételek ismeretében határozhat megalapozottan arról, hogy a felperesnek a már átvett 60 000 forinton felül e jogviszony alapján lehet-e még igénye. Ugyanez a teendője a LIAZ típusú tehergépkocsi alap-cascójával kapcsolatban is. Az adott esetben az I. r. alperesnek állnak rendelkezésre az adatok, így őt kell kötelezni - a pernek ésszerű időn belüli befejezése érdekében - annak bejelentésére, hogy nyilvántartása szerint valóban kötöttek-e a gépjárműre alap-casco biztosítást. Amennyiben e biztosítási forma fennállott, úgy az I. r. alperes köteles e szerződés feltételeit tartalmazó tájékoztatót becsatolni.
A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló és a baleset idején hatályban volt 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdéséből kiindulva az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a II. r. alperes helytállási kötelezettségét - részben vagy egészben - akkor lehet megállapítani, ha M. I. - az IFA típusú tehergépkocsi vezetője és üzemben tartója - a balesettel összefüggésben felróható magatartást tanúsított [Ptk. 346. § (1) bekezdés és 339. § (1) bekezdés]. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság iratellenesen és az általa elfogadott tények okszerűtlen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy M. I. közrehatása nem állapítható meg, és a balesetet kizárólag a felperes okozta. A másodfokú büntetőbíróság a büntetés kiszabásánál számba vett körülmények sorában tényként állapította meg azt, hogy M. I. is közrehatott a baleset bekövetkezésében. A büntetőbíróság állásfoglalása a Pp. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében nem köti ugyan a polgári bíróságot, ettől eltérő vagy ezzel ellentétes következtetésre azonban csak igen alapos bizonyítékokra támaszkodva juthat.
A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletnek (KRESZ) a büntetőbíróság által hivatkozott 3. §-ának c) pontja szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és a vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A büntetőítélet szerint a felperes a KRESZ 27. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat is megsértette. Az e bekezdésben foglalt rendelkezés szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött - ennek hirtelen fékezése esetében is - meg lehessen állni. A perben eljárt gépjármű- és közlekedési szakértő véleménye nincs ellentétben a büntetőbíróság megállapításaival. E szakértői véleményt az elsőfokú bíróság egészében nem értékelte, annak egyetlen megállapítását ragadta ki, és ezáltal jutott hibás következtetésre. Nem vitatott tény, hogy M. I. az IFA típusú tehergépkocsival jobb irányba egy keskeny bekötőútra kívánt kanyarodni, közvetlenül egy hídkorlát után. A szakértő egyértelműen rögzítette, hogy a jármű kanyarodási képességeit figyelembe véve ez a jobb térfélről nem volt végrehajtható. A biztonságos kanyarvételhez részben vagy egészben át kellett térni a menetirány szerinti bal térfélre. A KRESZ 29. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy aki járművel irányt változtat (terelő vonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.) köteles az azonos irányban vagy szemben haladó irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. A (2) bekezdésben foglaltak szerint az irányváltoztatást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott - irányjelzéssel kell jelezni. Az adatok szerint M. I. irányjelzés nélkül lépte át a felezővonalat, és ezáltal a mögöttes forgalom szempontjából tisztázatlan forgalmi helyzetet okozott. A menetirány szerinti bal oldalról akkor kezdte meg irányjelzés nélkül a jobbra való befordulást, amikor a felperes a tehergépkocsival már féktávolságon belül volt. A kárfelelősség mikénti megállapításánál ezeket a körülményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A felperes a büntetőeljárásban nem hivatkozott arra, hogy az általa vezetett tehergépkocsiban tachográf volt. A közel három évig tartó pernek is csak a legutolsó fázisában tett erről említést. Az új eljárásban azonban nincsen elzárva attól, hogy a gépjármű-nyilvántartás segítségével felkutassa e mérőműszer helyét, és kérje a szakértő általi megvizsgálását. Tisztázásra szorul az is, hogy a szakértő járt-e a helyszínen, megfelel-e a valóságnak a felperesnek az az állítása, amely szerint a baleset helyszíne közelében egy kanyar van és e kanyarból kijövet nem láthatta kellő távolságból az előtte haladó járművet.
Az elsőfokú bíróság nem utalt arra, hogy mely törvényi rendelkezés alapján vizsgálta a felperes nem vagyoni kárigényét. A Ptk.-nak a káresemény időpontjában hatályos 354. §-a szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. Ebből következően a nem vagyoni kárpótlásnak az a rendeltetése, hogy segítse a károsultat életviszonyainak, általában életvitelének a megváltozott körülményekhez igazodó kialakításában, biztosítsa a nem vagyoni hátrányból eredő nehézségek leküzdését, illetőleg a más lehetőségek megteremtésével enyhítse azokat a tartós vagy súlyos hátrányokat, amelyek a károkozás folytán érték. A nem vagyoni kárigény megalapozottságának és mértékének megállapításához a bíróságnak valamennyi tényezőt együttesen és gondosan kell mérlegelnie. Ennek során szükség lehet orvos szakértői vélemény beszerzésére is, a kárpótlásra való jogosultság tekintetében való döntés azonban mindenképpen bírósági és nem orvos szakértői feladat.
Az orvos szakértő kirendelése a perben indokolt volt, az elsőfokú bíróság azonban tévedett, amikor kizárólag az orvos szakértői vélemény alapján bírálta el a felperes nem vagyoni kár iránti igényét. A szakértő egyébként részletesen ismertette a felperesnek a balesettel összefüggő egészségi károsodását, a kialakult állapotot véglegesnek is tekinti, ugyanakkor munkaképességének csökkenését csak 40%-osnak tartja, életének elnehezedését pedig csekély fokúnak minősíti. Ezzel nincsen összhangban az a végső megállapítása, hogy a felperes minden olyan munkát, amely tartós alsó végtagi megterhelést jelent, csak erejének megfeszítésével tud mozgáskorlátozottsága miatt elvégezni. Tény, hogy a felperes bottal jár, korábbi gépkocsivezetői hivatását nem képes folytatni, mindez a nem vagyoni kárpótlás feltételeinek az ismételt és jóval szélesebb körű vizsgálódását igényli. A fentiek mellett a perindítás óta eltelt hosszú idő is indokolttá teszi újabb orvos szakértői vélemény beszerzését, esetleg felülvizsgálatát. Az új eljárásban ugyanakkor a felperesnek is bizonyítania kell azt az állítását, hogy a balesetet követően egész életét át kellett rendeznie.
A kifejtettekre figyelemmel lefolytatott újabb eljárás eredményeként kerülhet az elsőfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy a felperes kereseti kérelmében megalapozott, jogszerű döntést hozzon. (Legf. Bír. Pf. V. 20.062/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás