• Tartalom

37/1996. (IX. 4.) AB határozat1

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

1996.09.04.
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja: alkotmányellenes helyzet állott elő azáltal, hogy Magyarország nem tett eleget az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett Párizsi Békeszerződés 29. cikkének 3. pontjában foglaltaknak.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy 1997. június 30. napjáig – a különböző országokkal kötött vagyonjogi egyezményekre is figyelemmel – tegye meg a szükséges intézkedést a Békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Párizsban 1947. február 10-én kelt Békeszerződés becikkelyezése tárgyában elfogadott 1947. évi XVIII. törvény 29. cikkének 1. pontja rendelkezik arról, hogy a ,,Szövetséges és Társult Hatalmak mindegyikének jogában áll lefoglalni, visszatartani, felszámolni vagy bármi más intézkedés alá vonni mindazokat a javakat, jogokat és érdekeket, amelyek a jelen Szerződés életbe lépése idején saját területén vannak, és Magyarország vagy magyar állampolgárok tulajdonai…''.
A 29. cikk 3. pontja kimondja: ,,A magyar kormány kötelezi magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja.''
Az indítvány szerint az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 7. §-ának, valamint 17. §-ának összevetéséből megállapítható, hogy a Kormány alkotmányellenes mulasztást követett el, amikor nem gondoskodott a kártalanítás részletes szabályainak megalkotásáról, ezért mulasztással megvalósult alkotmányellenesség megállapítását kérte.
II.
A Magyar Köztársaság igazságügy-minisztere a Magyar Köztársaság külügyminiszterével egyetértésben az Alkotmánybíróságot az alábbiak szerint tájékoztatta:
A)
A magyar állam kártalanítási kötelezettsége a külföldi volt magyar érdekeltségű tulajdonok, illetve követelések miatt három jogcímen állhat fenn:
1. Magyarország 17 országgal kötött 20 vagyonjogi megállapodást. A megállapodások nem mindegyike utal vissza a Párizsi Békeszerződésre, melynek alapján a külállamnak joga lenne a magyar vagyonok lefoglalására. A Párizsi Békeszerződésre való hivatkozás – itt nemcsak a 29. cikk értendő – megtalálható az USA-val, Kanadával, Nagy-Britannia- és Észak-Írországgal, Jugoszláviával (bizalmas jegyzőkönyvben) kötött megállapodásokban.
Ezen országokban levő vagyon vonatkozásában mind a vagyonjogi egyezményekre, mind pedig a Párizsi Békeszerződésre tekintettel fennállhat a magyar állam kártalanítási kötelezettsége.
2. Bizonyos vagyonjogi egyezmények nem hivatkoznak a Párizsi Békeszerződésre, ugyanakkor ezekben Magyarország kifejezetten lemond az illető országban levő magyar vagyonról, és azt beszámítják a Magyarországtól követelt jóvátételbe. Ilyen a Csehszlovákiával (1964. február 3-án) és Jugoszláviával kötött egyezményünk. A jugoszláv egyezmény tehát az 1., illetve 2. pontba is sorolható.
Az egyezményekben és a bizalmas jegyzőkönyvekben foglaltak (mely utóbbit szintén az egyezmények részének tekintették) csak együttesen értékelhetők.
3. Vannak olyan országok, amelyekkel vagyonjogi egyezményt nem kötöttünk, de mint a Párizsi Békeszerződést aláíró szövetséges, illetve társult hatalmak tagjainak joguk volt a Párizsi Békeszerződés 29. cikke alapján a magyar vagyonok zárolására. Ilyen volt például a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége, a Fehérorosz Szocialista Szovjet Köztársaság, Ausztrália, India, Új-Zéland és a Dél-Afrikai Unió.
Szovjetunió, illetve az Ukrán SZSZK a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem alkalmazta a Párizsi Békeszerződés alapján fennálló lefoglalási lehetőséget, hanem belső jogszabályok alapján államosított, így e vonatkozásban kártalanítási kötelezettségünk általában nem áll fenn. Az egyéb itt felsorolt országok szórványosan éltek a zárolási lehetőséggel, e vagyonok azonban nem jelentősek.
A vagyonjogi egyezmények sokféleségük miatt a hozzájuk tartozó bizalmas jegyzőkönyvekkel együtt egyedi értelmezést kívánnak a konkrétan felmerült igények vonatkozásában, ugyanakkor az egyezmény alapján fennálló kárpótlási igényeket egy minden esetet felölelő kárpótlási törvény alapján kellene érvényesíteni.
B)
1993-ban az Igazságügyi Minisztériumban elkészült az állampolgárok tulajdonában, az állam által kötött nemzetközi szerződésekkel okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvény első tervezete, amely átfogó megoldást kívánt nyújtani a külföldi volt magyar érdekeltségű tulajdonok, illetve követelések rendezésére.
Az előző Kormány a kárpótlás kérdésében nem hozott döntést. A megoldás tekintetében egységes álláspont még nem alakult ki, így a tervezetnek a jelenlegi Kormány elé terjesztésére még nem került sor.
III.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 49. §-ának (1) bekezdés alapján és az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó, illetve feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályalkotási kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő.
Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
A Párizsi Békeszerződés fent idézett 29. cikk 3. pontjában a magyar Kormány kötelezte magát, hogy azokat a magyar állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja. E kötelezettségvállalás belső jogalkotási kötelezettséggel jár, így mindaddig, amíg a nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangja nem valósul meg, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot fennáll. Kihangsúlyozandónak tartja azonban az Alkotmánybíróság, hogy a Kormány kötelezettségvállalása a magyar állampolgárok kártalanítására vonatkozik, és a kártalanítás módjára irányadók azok az Alkotmánybíróság több, korábbi határozatában kifejezésre juttatott szempontok, amelyek az állam által elvont tulajdonjoggal kapcsolatos kártalanítási igényekre vonatkoztak. Ennek megfelelően az állam az őt terhelő kötelezettséget akként is teljesítheti, hogy – teherbíróképességével arányban álló módon – a jelenlegi gazdasági átalakulás során, az egyes tulajdoni sérelmek eredeti jogi természetét figyelmen kívül hagyva, a károsultakkal szembeni kötelezettségének kárpótlás útján tesz eleget [16/1993.(III.12.) AB határozat, ABH 1992. 151–152.].
Mindezek mérlegelésével az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megállapította, és annak megszüntetését elrendelte.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 837/E/1995/12.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére