GK BH 1996/379
GK BH 1996/379
1996.07.01.
Ha már nem létező követelés engedményezésére kerül sor, az ilyen engedmény lehetetlen szolgáltatásra irányul, ezért a szerződés semmis. A szerződés semmissége ilyen esetben nem orvosolható, ezért a szerződés érvénytelenségének következményeként az eredeti állapotot kell helyreállítani. Ennek során beszámításnak is helye lehet, ha annak feltételei egyébként fennállnak [Ptk. 227. § (2) bek., 237. § (1) bek., 296. § (1)–(2) bek., 297. § (2) bek., 328. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperesnek 869 400 Ft-ra előterjesztett és 832 742 Ft-ra és kamatára leszállított keresetét elutasította, egyben kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 40 000 Ft elsőfokú perköltséget azzal, hogy a felperes az eljárásban felmerült költségét maga viseli. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek 1991. június 14-én megbízási szerződést kötöttek. Ebben az alperes a felperes kintlévőségeinek behajtását, a felperes pedig a behajtott követelések meghatározott százalékát kitevő díj fizetését vállalta. A szerződés alapján az alperesnek a T. Rt. által kiállított 2 darab, egyenként 2 500 000 Ft követelést tartalmazó váltó leszámítolását kellett elvégeznie. Az alperes az egyik váltót 1992 februárjában számítoltatta le, és a diszkontkamat levonása után a bank által kifizetett 2 341 667 Ft-ot átutalta a felperes számlájára. A második váltó leszámítolására 1992. július 6-án került sor. A mindkét váltó leszámítolása után őt megillető megbízotti díj és kezelési költség levonása után - a bank által kifizetett összegből - 1 630 600 Ft-ot utalt át az alperes a felperesnek. A felperes kifogása kapcsán - a számításait felülvizsgálva - 1992. augusztus 18-án továbbá 210 919 Ft-ot adott át a felperesnek, 625 000 Ft-ot pedig visszatartott. Az összeg visszatartását azzal indokolta, hogy a felperes 1992. február 4-én az 500 000 Ft + áfa, összesen 625 000 Ft vételár ellenében olyan követeléseket adott el részére, amelyeket az adósok 1991 decemberében már kifizettek. A váltóleszámítolás után fennmaradó 625 000 Ft-os követelést az alperes az ugyanilyen összegű ellenkövetelésébe beszámította.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta a felperesnek a váltóleszámítolással kapcsolatban előterjesztett 625 000 Ft és kamata megfizetése iránt előterjesztett keresetét. A felek között nem vitás, hogy a megbízotti díjon felül az alperes 625 000 Ft-ot tartott vissza a felperest megillető követelésből. Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy alkalmas volt-e az alperes által előterjesztett beszámítási kifogás a felperesnek a vele szemben támasztott követelése megszüntetésére. Úgy ítélte meg, hogy miután a felperes az 1992. február 4-én kötött adásvételi szerződéssel olyan követeléseket ruházott át az alperesre, amelyek már nem álltak fenn, az adásvételi szerződéssel az alperes nem szerezhetett tulajdonjogot az átruházott követeléseken, ezért a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerint az adásvételi szerződést tévedés jogcímén kellő alappal támadta meg. A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye az eredeti állapotok helyreállítása, ennek keretében az alperes által kifizetett 625 000 Ft vételár és annak kamata visszajárnak. A felperes követelése és az alperes ellenkövetelése is pénzszolgáltatás teljesítésére irányult, a követelések tehát egyneműek és lejártak, és mert nem állnak fenn a Ptk. 297. §-ának (1)-(4) bekezdésében írt tiltó rendelkezések, a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint beszámításra alkalmasak. A Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint a követelések a beszámítás erejéig megszűnnek, ehhez képest a felperes az alperestől a visszatartott 625 000 Ft és kamata kifizetését alappal nem igényelheti. Elévülés okából nem találta megalapozottnak a felperes 207 742 Ft és kamata megfizetése iránt előterjesztett követelését sem.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltozását kérte, és az alperest a jogtalanul visszatartott 625 000 Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Hivatkozott arra, hogy az 1992. február 4-én létrejött adásvételi szerződés megkötésekor annak tartalmát illetően a felperes ügyvezetője tévedésben volt, és ezt a tévedését az alperes idézte elő. Állította továbbá, hogy az alperes kárt is okozott a felperesnek, mert a Z.-i Lenin Mgtsz.-től 1992. január 24-én kapott levél tartalmáról a felperest nem tájékoztatta. Ebben a levélben a Lenin Mgtsz. azt közölte, hogy a 2 700 000 Ft összegű tartozása már nem áll fenn, mert azt a K. Cipőgyár részére kifizette. Az esetben, ha az alperes a "megbízotti" tájékoztatást megadja, úgy módjában állt volna a 2 700 000 Ft megfizetése iránt eredménnyel perelni a K. Cipőgyárat.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem adott helyt az írásban, majd 1994. március 31-én a tárgyaláson szóban is előterjesztett bizonyítási indítványának, továbbá hogy az alperes és a Z.-i Lenin Mgtsz. között folytatott levelezés anyagát bizonyítékként a perben nem használta fel arra hivatkozással, hogy a Z.-i Lenin Mgtsz. az iratoknak a perben történő felhasználásához nem járult hozzá.
Előadta továbbá, hogy az alperes 1993. május 5-én érkezett - viszontkeresetnek nevezett - beszámítási kifogása ugyancsak elévültnek tekintendő, mert a szerződés megkötése - 1992. február 4-e - és az igény érvényesítése között több mint egy év telt el.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A fellebbezés nem alapos.
Már az első fokú eljárásban sem volt vitás, hogy az alperes 625 000 Ft-ot tartott vissza a felperestől átvett váltók leszámítolása kapcsán hozzá befolyt, de a felperest megillető összegből, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak is abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alapos-e az alperesnek a perben ugyanilyen összegre előterjesztett beszámítási kifogása.
Az alperes beszámítani kért 625 000 Ft összegű ellenkövetelése nem vitásan olyan módon keletkezett, hogy a felperes az 1992. február 4-én kötött adásvételi szerződéssel már fenn nem álló követeléseket ruházott át. A felek között a Ptk. 328. §-ában szabályozott visszterhes engedményezés történt. Engedményezni csak létező követelést lehet, enélkül a felperes kötelezettségvállalása lehetetlen szolgáltatásra irányult. A Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése szerint a lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés semmis, és mert a szerződés érvénytelensége nem is orvosolható, a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése értelmében az érvénytelenség jogkövetkezményeit akként kell levonni, hogy a felek között a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Az eredeti állapot helyreállítása adott esetben azt jelenti, hogy az alperes részére az általa kifizetett vételár, annak kamataival együtt visszajár. Az alperes a lejárt pénzkövetelését a felperesnek a vele szemben támasztott jogos követelésébe a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint beszámíthatta. A Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése értelmében pedig a kötelezettségek a beszámítás erejéig megszűnnek, ezért a felperes a visszatartott összeg kifizetését jogszerűen nem igényelhette.
A vételár visszafizetése alóli mentesülése érdekében alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a szerződés megkötésekor az alperesnek tudomása volt a szolgáltatás lehetetlenségéről. A Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalása szerint a szerződéskötés előtt fennállott helyzetnek a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésén alapuló visszaállítása során nincs jelentősége az üzletkötő felek jó- vagy rosszhiszemű magatartásának, azaz a szerződést kötő jó- vagy rosszhiszeműségére tekintet nélkül a rendezéssel olyan helyzetet kell teremteni, mint amilyen akkor lett volna, ha a felek az érvénytelen szerződést meg sem kötötték volna. Nem kétséges, hogy az alperes az érvénytelen szerződés alapján a vételárat a felperesnek kifizette, ezért az - a fenti jogszabályhely szerint - visszajár, illetőleg azt az alperes a felperes által vele szemben támasztott ellenkövetelésébe beszámíthatta. Ezért a másodfokú bíróság szükségtelennek tartotta annak a vizsgálatát, hogy az alperes tudott-e a követelés megszűntéről.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a felperesnek az alperes károkozásával kapcsolatosan elfoglalt jogi álláspontjával sem. A megbízási szerződés a felperes követeléseinek behajtására vonatkozott. A felperes követelésének engedményezésére viszont nyilvánvalóan nem vonatkozhatnak a megbízás szabályai, így az alperes nem szegte meg a szerződést azzal, hogy az általa vásárolt követeléssel kapcsolatos problémáról a felperest - szerinte - nem tájékoztatta. Erről egyébként a felperes már a pert megelőzően - az alperes 1992. május 8-i leveléből - értesült, az említett kifogását az alperes a fizetési meghagyás ellen előterjesztett ellentmondásában újból előadta, így a felperest az "információ hiánya" nem akadályozhatta abban, hogy követelését az elévülési időn belül a K. Cipőgyárral szemben érvényesíthesse.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra is, hogy az alperes beszámítani kért ellenkövetelése már 1993. február 4-én elévült, ezért 1993. május 5-én annak beszámítását alappal nem igényelhette. Nem kétséges, hogy az elévült követelés a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint bírósági úton nem érvényesíthető, a Ptk. 297. §-ának (2) bekezdése szerint viszont a jogosult az elévült követelését beszámíthatja, ha annak elévülése az ellenkövetelés keletkezésekor még nem következett be. A perbeli esetben a felperes követelése előbb keletkezett, mint az alperes ellenkövetelése, ezért a Ptk. 297. §-ának (2) bekezdése szerint a beszámításának az esetben sincs akadálya, ha a beszámítási kifogás előterjesztésekor a követelés egyébként elévült.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét - a szükséges indokolásbeli kiegészítéssel és változtatással - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32.365/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás