GK BH 1996/381
GK BH 1996/381
1996.07.01.
Ha az importbizományos a bizományi szerződésben nem közli a megbízójával, hogy a kért pénzügyi fedezet foglalóként funkcionál, a megbízó által előre átutalt pénzösszeg csak előlegként számolható el [Ptk. 243. § (2) bek., 474. § (2) bek., 507. §, 513. § (2) bek.].
A felperes szóbeli megbízást adott az alperesnek, mint bizományosnak az általa külföldön kiválasztott áruk beszerzésére. Ennek alapján 1991. február 24-én az alperes 50 000 db póló beszerzésére utalva, az akkreditív megnyitásához szükséges 4 449 875 Ft fedezet átutalására hívta fel a felperest. Miután az átutalás megtörtént, az alperes 1991. június 8-án a felperes megrendelését azzal igazolta vissza, hogy az 50 000 db póló beszerzésére 91 750 DM értékben a külkereskedelmi szerződést megkötötte.
Az alperes 1991. június 24-én a fentivel nem azonos kötésszámra hivatkozva arról értesítette a felperest, hogy egy hongkongi céggel 90 760 USD értékben a külkereskedelmi szerződést megkötötte, majd ezen a napon azt is közölte, hogy a külkereskedelmi szerződésben a fizetési feltétel: 30% akkreditív, 70% pedig okmányos inkasszó. Ezért egyidejűleg az akkreditív megnyitásához szükséges 30%-nak megfelelő 2 123 800 Ft átutalására hívta fel a felperest. A felperes a kért összeget átutalta, az áru decemberben Hamburgba megérkezett. Ekkor az alperes a felperest az áru ellenértéke 70%-ának, vagyis 4 960 000 Ft-nak átutalására felhívta, ettől függően lehetett az áru kiváltását intézni. A felperes pénzhiányra hivatkozva az árut nem vette át, ezért azt a külföldi cég visszaszállította, és a visszaszállítással kapcsolatban felmerült költségeit összesen 9956,65 USD-ben jelölte meg.
A felperes a külföldi fél kárigényét elismerte, és a különbözet elszámolására az alperest felhívta.
A felhívás eredménytelensége után a felperes keresettel fordult a bírósághoz, s ebben 1 590 560 Ft és ennek kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az első (6009. számú) szerződés alapján 4 449 875 Ft-ot utalt át az alperesnek, ezzel szemben az áru ellenértéke 3 948 209 Ft volt. Így 501 666 Ft-tal többet fizetett. A második (6031. kötésszámú) szerződés alapján 2 123 800 Ft-ot utalt át, ebből elismeri a külföldi fél kárigényét 830 584 Ft összegben, a különbözet - 1 293 216 Ft - azonban a részére visszajár. A felek a perben egyeztettek, ennek alapján a felperes az 501 666 Ft összegű követelését 304 256 Ft-ra leszállította. Előadta, hogy az alperes tévesen hivatkozott a rendelés-visszaigazolásokban arra, hogy a keretszerződés az irányadó, mert közöttük írásban szerződés nem jött létre, csak szóbeli megállapodás volt. Nem ismerte el, hogy a második szerződésnél a 30% vételárrészt foglalóként utalta át, annak átutalása az akkreditív megnyitásához volt szükséges.
Az alperes a keresetet 304 256 Ft-ot meghaladó részében elutasítani kérte. Elismerte, hogy az első szerződés alapján 304 256 Ft a felperesnek visszajár. Az 1 293 216 Ft tekintetében azzal védekezett, hogy a vételár 30%-át foglalóként kapta a külföldi fél, az áru átvételét a felperes tagadta meg, ezért a külföldi eladó a foglalót nem köteles visszafizetni.
Az elsőfokú bíróság az alperest 304 256 Ft és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Az elutasított részt illetően azt állapította meg, hogy a külföldi fél részére a vételár 30%-át foglalóként fizette ki a felperes, a szerződés meghiúsulásáért a felperes a felelős, ezért a foglalót elvesztette.
Ezen ítéletnek a keresetét részben elutasító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett, és e vonatkozásban az első fokú ítélet megváltoztatását kérte. A marasztalás összegének 1 088 894 Ft-tal való felemelését indítványozta. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a 30% vételárelőleget foglalónak tekintette. A Ptk. 243. §-ának (2) bekezdése értelmében az átadott pénzösszeg akkor minősül foglalónak, ha ez a szerződésből kétségtelenül kitűnik. A külföldi fél levele - amelyet egyébként a felperes nem kapott meg - csak az alperes és a külföldi fél kapcsolatában értelmezhető, de az alperes által hivatkozott "deposit" angol szónak a szótár szerint 12 jelentése van. Az alperes a rendelés visszaigazolásában nem közölte, hogy foglalót is kikötöttek volna a külkereskedelmi szerződésben. A 30% vételárrészt kizárólag az akkreditív megnyitásához kérte, ezt nem lehet utólag foglalónak tekinteni.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a külföldi fél 40% foglalót kért eredetileg, de a felperes érdekében többször írt levelet a külföldi eladónak, s így sikerült a 40% foglaló helyett 30% foglalóban megállapodni.
A fellebbezés alapos.
A felek nem vitatták, hogy közöttük import-bizományi szerződéses kapcsolat volt. Ennek megfelelően az alperesnek az volt a kötelessége, hogy díjazás ellenében a felperes javára a saját nevében külkereskedelmi szerződést kössön (Ptk. 507. §). A külkereskedelmi szerződés megkötésénél az alperesnek a megbízó felperes utasításai szerint kellett eljárnia [Ptk. 513. § (2) bek., 474. § (2) bek.].
Az alperes a perben azt állította, hogy a perbeli külkereskedelmi szerződésben foglaló fizetésében állapodott meg a külföldi eladóval, így a perbeli vételár 30%-át nem előlegként, hanem foglalóként fizette ki. Az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperessel megállapodott abban, hogy a kötelezettségvállalás jeléül foglalót adjon a külföldi félnek, s így a felperes utasításának megfelelően járt el, amikor foglalóként fizette ki a vételár 30%-át. Az alperes ezt az állítását a perben nem tudta bizonyítani (Pp. 164. §). Ezen alperesi állításnak ellentmond, hogy a felperestől a perbeli vételár 30%-át az akkreditív megnyitásához kérte átutalni. A külkereskedelmi szerződésben biztosított fizetési feltételt is úgy közölte a felperessel, hogy 30% akkreditív, 70% pedig okmányos inkasszó. Sőt - miután a felperes az árut nem vette át -, az 1991. december 9-én kelt levelében is azt közölte a felperessel, hogy az általa "befizetett 30%-os előleget" az egyébként fennálló felperesi tartozások terhére fogja elszámolni. Az alperes a saját nyilatkozatával szemben először 1993. május 25-én hivatkozott arra, hogy a perbeli összeg foglaló volt.
A Ptk. 243. §-ának (2) bekezdése értelmében a szerződés megkötésekor átadott pénzösszeget akkor lehet foglalónak tekinteni, ha ez a rendeltetése a szerződésből kétségtelenül kitűnik. A perbeli esetben az alperesnek nem sikerült bizonyítani, hogy a felperes megbízása alapján utalta át a külföldi eladónak a perbeli összeget foglalóként, így azt sem sikerült bizonyítani, hogy amikor a külföldi féllel szemben foglalófizetési kötelezettséget vállalt, akkor a felperes utasítása szerint és az érdekének megfelelően járt el. Az alperes azáltal, hogy nem a megbízás szerint kötötte meg a külkereskedelmi szerződést, a bizományi szerződést megszegte. A szerződésszegés következményeként azt a felperesi kárt, amely abból származott, hogy a felperes részére az általa fizetett előleg és a külföldi által bejelentett kár összegének a különbözete nem igényelhető vissza, az alperes köteles a felperesnek megfizetni [Ptk. 318. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése]. Ennek összege a felek között nem volt vitás, ezért azt a másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében írt részletezés szerint 1 088 894 Ft-ban elfogadta.
A fentiek értelmében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a marasztalás összegét 1 393 150 Ft-ra és ebből 1 088 894 Ft marasztalási összeg után - az egyes esedékességi időpontoktól számítva - 40%-tól 44%-os mértékű kamat mértékre felemelte az alperes által fizetendő összegeket. (Legf. Bír. Gf. I. 32.588/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás