• Tartalom

KK BH 1996/398

KK BH 1996/398

1996.07.01.
A szolgáltatások besorolásáról kiadott statisztikai közlemény, illetőleg állásfoglalás nem államigazgatási hatósági ügy, így bírósági felülvizsgálata sem kérhető [1957. évi IV. tv. 3. § (1) és (3) bek., 72. § (1) bek.; 1987. évi XI. tv. 52. §; 1993. évi XLVI. tv.; 170/1993. (XII. 3.) Korm. r.].
A felperes kérelmére az alperes azt a tájékoztatást adta, hogy a vasúti személykocsik mosása, tisztítása a Szolgáltatások Jegyzékének (SZJ) 14.43.10 Épülettakarítás osztályába tartozik. A felperes keresetében kérte az alperes e megállapítást tartalmazó, 1994. szeptember 27-én kelt állásfoglalásának bírósági felülvizsgálatát.
A Fővárosi Bíróság végzésével a felperes keresetlevelét a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül elutasította. Végzésének indokolásában rámutatott, hogy az alperes tájékoztatása nem határozat, ezért az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 72. §-ának (1) bekezdése értelmében bírósági felülvizsgálata nem kérhető.
A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását az, ügy érdemi tárgyalására és újabb határozat hozatalára. Álláspontja szerint az alperes intézkedése éppen kötelezettségeket megállapító és jogkövetkezményeket alkalmazó, ezért érdemi határozatnak minősül.
Az alperes a végzés helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróságnak a fellebbezési eljárásban abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy bíróság által felülvizsgálható-e az alperes felperes részére adott állásfoglalása tevékenységének statisztikai besorolásáról.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 3. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a közigazgatási szerv eljárása során államigazgatási ügyben e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A (3) bekezdés értelmében az Áe. alkalmazása szempontjából államigazgatási ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási szerv az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot igazol, nyilvántartást vezet, vagy hatósági ellenőrzést végez. Az Áe. 72. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ügyfél, illetőleg a törvényes érdekeiben sérelmet szenvedett fél jogszabálysértésre hivatkozva az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat felülvizsgálatát kérheti a bíróságtól.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy államigazgatási ügyön az Áe. alkalmazásában kizárólag egyedi, konkrét hatósági ügy értendő.
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 52. §-a alapján - az állami irányítás egyéb jogi eszközeként - a kizárólag statisztikai fogalmat, módszert, osztályozást, névjegyzéket és számjelet tartalmazó kötelező rendelkezést a Központi Statisztikai Hivatal elnöke statisztikai közleményként adja ki, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos lapjában kell közzétenni.
A Perbeli, TEÁOR-hoz kapcsolódó Szolgáltatások Jegyzéke is ilyen osztályozás, statisztikai közlemény, amely az 1987. évi XI. törvény értelmében az állami irányítás egyéb jogi eszköze. Az állami irányítás egyéb jogi eszközei (pl. szabvány, utasítás, bankfelügyeleti rendelkezés) normatív jellegűek, amelyek általánosan kötelező szabályokat, előírásokat tartalmaznak. A statisztikai közlemény ezért nem államigazgatási ügyben hozott konkrét hatósági határozat. A besorolást a Központi Statisztikai Hivatal elnöke az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősülő statisztikai közleménnyel elvégezte. A Szolgáltatások Jegyzéke alapján kell minden Magyarországon folytatott szolgáltatási tevékenységet besorolni. A besorolásokat az adatszolgáltatók végzik. Ha az adatszolgáltató az önbesorolást nem tudja elvégezni, vagy a besorolás megfelelősége iránt kétség merül fel, kérelemre a Központi Statisztikai Hivatal közli a helyes besorolást.
Helyesen utalt az elsőfokú bíróság végzése indokolásában arra, hogy az alperest a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény és a végrehajtására kiadott 170/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet nem jogosította fel e körben államigazgatási határozat hozatalára. Erre tekintette az alperes állásfoglalása, tájékoztatása a felperes tevékenységének besorolásáról nem egyedi, konkrét ügyben hozott érdemi államigazgatási határozat.
A kifejtetteket összegezve a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a besorolásról kiadott statisztikai közlemény és az ennek alapján esetlegesen kiadott állásfoglalás, tájékoztatás nem az Áe. 3. §-a szerinti államigazgatási ügy, nem tartozik a törvény hatálya alá, ezért a 72. § (1) bekezdése alkalmazásának nincs helye.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 259. §-a alapján irányadó 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. (Legf. Bír. Kpkf. III. 27.976/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére