BK BH 1996/405
BK BH 1996/405
1996.08.01.
I. A jogos védelem megítélésénél sem a szükségesség, sem az arányosság követelményét nem sérti, ha az elkövető a testi épsége ellen irányuló jogtalan támadás elhárítása során, a védekezés folytán a támadójával szemben életveszélyt eredményező sérülést okoz [Btk. 29. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
II. Ha a bíróság a jogos védelem fennállása folytán büntethetőséget kizáró okból felmentő ítéletet hoz, a korábbi ügyben alkalmazott, próbára bocsátást kimondó határozattal befejezett és oda egyesített büntetőügy iratainak az elkülönítése tárgyában kell rendelkezni [Btk. 29. § (1) bek., 73. § (2) bek., Be. 214. § (3) bek. c) pont, 374. § (2) bek. a) pont, BK 149. sz.].
A megyei bíróság az 1995. május 18-án meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és lopás vétségében, halmazati büntetésül 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre, valamint 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, és elrendelte a kényszergyógyítását.
Az ítélet ellen a vádlott és a védő felmentésért, másodlagosan enyhítésért, a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályait betartva folytatta le az eljárást. A rendelkezésre álló bizonyítékok részletesen megindokolt értékelésével és perjogilag hibátlanul állapította meg, hogy az ellentétes vallomások közül a vádlott vallomása tekintendő hitelesnek. A megállapított tényállás összhangban áll az elfogadott bizonyítékokkal, tartalmazza az ügy elbírálásához szükséges tényeket, az ítélet megalapozott, a megállapított tényállás - amelyet egyébként nem ért támadás - a másodfokú eljárásban is irányadó. A tényállás igen részletes jogi értékelése az ítéletben számos helytálló részmegállapítást tartalmaz, a végkövetkeztetése, a vádlott bűnösségének a megállapítása azonban téves.
Az irányadó tényállás szerint a féltékeny természetű sértett élettársi viszonyt tartott fenn a vádlott leányával, aki egyébként más férfiakkal is barátkozott.
1994. november 17-én délután a sértett behatolt a vádlott lakásába úgy, hogy az ajtó üvegét betörve az ajtót belülről kinyitotta, a konyhában súlyosan ittas állapotban alvó vádlottat felkeltette, és az élettársa hollétét tudakolta. Rövid idő után indulatában az asztalon levő üvegeket lesöpörte, kijelentette, hogy az élettársa a vádlottal és az unokatestvérével is nemi viszonyt folytat, most is egy férfival ment el a kocsmába. A sértett e kijelentések közben az ágyon ülő vádlottat közepes erővel ököllel többször arcul ütötte, és egyszer közepes erővel megrúgta. Ez a bántalmazás nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.
A vádlottnál erősebb fizikumú sértett ezután kijelentette, hogy mindenkit megöl, és azt a vádlottal fogja kezdeni. Ekkor a vádlott felkapta az asztalról az ott levő 14,2 cm pengehosszúságú, félgömbölyű hegyű, tompa élű konyhakést, figyelmeztette a sértettet, hogy kés van nála, és amikor az erre sem hagyott fel a vádlott bántalmazásával, az ágyon ülő vádlott a kést közepes erővel a közvetlen közelében álló sértett mellkasába döfte. A szúrást még kétszer megismételte, de ezeket a szúrásokat a sértett elhárította. Az első szúrás a sértett mellkasának a bal oldali elülső részén, a szívtájékkal határos területen lágyrészsérülést hozott létre; a mellüreget nem nyitotta meg, de átvágta a nagy mellizom egy jelentős részét és az izmot ellátó egyik verőérágat. A sérülés az erős vérzés miatt közvetlenül életveszélyes volt, a gyors orvosi beavatkozás nélkül elvérzéses halálhoz vezetett volna. A tényleges gyógytartam tizennégy nap volt.
Az elsőfokú bíróság hibátlan érveléssel és helyesen állapította meg, hogy a vádlottat a sértett részéről jogtalan támadás érte, és e támadás elhárításához a kés igénybevétele szükséges volt.
Téves azonban az az álláspontja, hogy a vádlott eshetőleges ölési szándékkal cselekedett, ezért túllépte a csupán testi sértéssel fenyegető támadás elhárításához szükséges mértéket. A bíróság az élet kioltására alkalmas kés használatából, a testközelből, közepes erővel leadott szúrásokból, a szúrások számából, a veszélyeztetett testtájékból következtetett arra, hogy a vádlott a halálos eredmény lehetőségét felismerve, abba belenyugodva, vagyis eshetőleges ölési szándékkal szúrta meg a sértettet.
Az indokolása korábbi részében maga a megyei bíróság is azt állapította meg helyesen, hogy a kés igénybevétele az adott helyzetben szükséges volt; ez viszont azt is jelenti, hogy egymagában a kés igénybevételéből nem lehet az ölési szándékra következtetni.
A második és harmadik szúrás erejéről és irányáról nem áll rendelkezésre adat, nem kizárt, hogy ezek iránya és ereje az ölési szándék meglétének ellene mondó volt, ezért ezeket a szúrásokat az ölési szándékhoz következtetési alapként nem lehet felhasználni. Ugyanez vonatkozik a szúrás közepes erejére is, mivel ez az erő a testi sértés okozására irányuló szándékra való következtetést is megengedi.
A megszúrt testtájékból következtetni lehetne az ölési szándékra, figyelembe kell azonban venni, hogy a szúrás a testfelületet nem merőlegesen vagy ahhoz közeli szögben érte, ami a mellüregbe való biztos behatolást eredményezett volna, hanem a testfelülettel kis szöget bezáró érintőleges irányú volt. Ilyen körülmények között nem lehet egyértelműen következtetni az ölési szándékra, és bizonyossággal csak az állapítható meg, hogy a vádlott testi sértés okozására irányuló szándékkal szúrta meg a sértettet.
A bírói gyakorlat szerint - s erre más összefüggésben az ítélet is hivatkozik - nem jelenti az arányosság követelményének a sérelmét, ha a vádlott a testi épsége ellen irányuló támadást testi épséget sértő magatartással hárítja el, és a védekezés közben kifejtett cselekménye életveszélyt okozó következménnyel is jár (BH 1994/231. sz. jogeset). A vádlottat a sértett részéről testi sértéssel fenyegető jogtalan támadás érte, a vádlott ezt testi sértés okozására irányuló szándékos magatartással hárította el, ezért az elhárító magatartása nem volt eltúlzottan aránytalan, annak ellenére, hogy az a vádlott szándékán túl életveszélyes sérülést idézett elő.
A vádlott jogos védelemben cselekedett, a Btk. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében nem büntethető, ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján büntethetőséget kizáró ok miatt - felmentette.
A vádlott az emberölés bűntettének kísérleteként vád tárgyává tett cselekményt a városi bíróság korábbi, próbára bocsátást kimondó határozatban foglalt próbaidő alatt követte el, ezért az ügyeket a Be. 374. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében egyesíteni kellett. A felmentés következtében azonban a próbára bocsátás megszüntetésének a Btk. 73. §-ának (2) bekezdésében írt feltételei nem álltak be, ezért a Legfelsőbb Bíróság a korábban egyesített ügyeket elkülönítette (BK 149. sz. állásfoglalás).
A lefoglalt kés vádlottnak való kiadása a Be. 102. §-ának (2) bekezdésén, a bűnügyi költségről szóló az a rendelkezés pedig, hogy az államot terheli, a Be. 218. §-ának (1) bekezdésén alapszik. (Legf. Bír. Bf. III. 1389/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás