BK BH 1996/407
BK BH 1996/407
1996.08.01.
I. Az eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérletét valósítja meg a fiatalkorú vádlott, aki a gyermekkorú sértettet védekezésre képtelenné teszi, ezután a fejét többször a vízbe meríti, és esetenként csaknem egy percig a víz alatt tartja, majd a sértett nyakát két kézzel közepes erővel megragadja [Btk. 166. § (1) bek., 16. §].
II. Az emberölés befejezett kísérlete esetén az önkéntes elállás megállapítása kizárt, és nem kerülhet szóba az önkéntes eredményelhárítás sem, minthogy nem az elkövetőnek, hanem a sértett rokonának a közbeavatkozása és a sértettnek az azonnali kórházi kezelésbe vétele iránti intézkedése hárította el a sértett halálának a bekövetkezését [Btk. 17. § (3) bek., 1. és 2. ford.].
A megyei bíróság, mint fiatalkorúak bírósága az 1995. április 18. napján kelt ítéletében a fiatalkorú vádlott bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében állapította meg, és ezért 3 év 6 hónapi, a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A fiatalkorú vádlott az iskolai tanulmányait a dolgozók általános iskolájában fejezte be. Testvérével együtt édesanyjának a rendezett háztartásában él. Alkatilag agresszív, devians személyiségfejlődés jellemző, mely azonban kóros vonásokat nem mutat.
A fk. vádlott egy házban lakott a 11 éves leánnyal - a sértettel -, akit kisgyermek kora óta ismert.
1994. július 14. napján a sértettet az édesanyja az ugyanennek a háznak a VI. emeletén lakó rokona felügyeletére bízta. A sértett 12 óra tájban az utcai telefonfülkéből felhívta telefonon az édesanyját, és ezt a földszinten lakó vádlott is látta. A fiatalkorú vádlott haragudott a sértettre, és amikor a sértett a telefonálással végzett, behívta őt a lakásukba azzal, hogy ajándékot akar átadni. A gyanútlan sértett szemét a vádlott már az előszobában bekötötte egy harisnyával, övvel szorosan hátrakötötte a sértett kezeit, majd bevezette a fürdőszobába, és a sértettet betette a fürdőkádba, amely háromnegyed részéig vízzel volt tele. Ezután a sértett fejét a vízbe nyomta, és mintegy 40-45 másodpercig a víz alatt tartotta, majd ezt több ízben megismételte, miközben nagyobb erővel nyomta le a gyermekkorú sértett fejét a vízbe. Egy idő után a sértett elvesztette az eszméletét, a feje félrebillent, az orrából véres nyál folyt, ekkor a vádlott a kádból a vizet leengedte, és leoldotta a sértett szemén és kezein levő kötelékeket. A sértett erősen hörgő hangokat hallatott, és ekkor a vádlott két kézzel, közepes erővel megszorította a sértett torkát, majd ököllel a jobb arcfelén megütötte.
Időközben a sértett VI. emeleten lakó rokona a kislány keresésére indult, bement a vádlotték lakásába, és a kádban eszméletlenül fekvő sértettet a szomszédban lakó asszony segítségével onnan kiemelte. A sértett ekkor hörgött, a szájából véres nyál folyt. A sértettet felvitték a VI. emeleti lakásba, a nedves ruhákat levették róla, miközben a sértett rövid időre eszméletre tért, és többször azt mondta: "Meg akart fojtani, vízben vagyok, megfulladok!" A lehűlt testű, eszméletlen és habos, véres hányadékot hányó sértetthez mentőt hívtak, akik látva a helyzetet, rohammentőt kértek a helyszínre. A rohammentők oxigénpalackkal lélegeztették a továbbra is eszméletlen sértettet, aki a kórházba szállítás után 1 órán át továbbra is eszméletlen, zavart állapotban volt, a testének hőmérséklete 35 °C fok volt, a laboratóriumi leletek az oxigénhiányos állapotban levő gyermekkorú sértett szervezetének a savasodására utaltak, ezért több mint 5 órán át oxigénbelélegeztetést alkalmaztak.
Ezenfelül a sértett testén a kulcscsontok felett, mindkét szemöldökív felett, a bal állkapocsíven, a jobb arcfélen véres duzzanatok, a bal vállon és a felkaron kékes foltok voltak, testének több részén - a kulcscsontok felett, a nyakon, az arcbőrön és mindkét csuklón - nagyszámú pontszerű bevérzés volt; a vádlott ütésétől a sértett jobb arcfelén, a járomcsont felett kékes duzzanat keletkezett, mely sérüléseknek a gyógytartama 8 napon belüli volt.
A sértett fejének a víz alá nyomása folytán a tüdejébe és gyomrába víz került, a nyak leszorítása és a légutakba történt vízbelehelés olyan oxigénhiányos állapotot eredményezett, melynek folytán a sértett közvetlen életveszélyes állapotba került, és az életét csak a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg, ennek hiányában a szervezet lehűlése, oxigénhiányos állapota és az anyagcsere savas irányba eltolódása miatt a gyermek halála bekövetkezett volna.
A sértett nyakának elszorítása az agykéreg olyan károsodásával is járt, hogy annak gyógytartama 3-4 hét, továbbá a sértettnél ún. post-traumás stess-sindroma is kialakult. Az ítélet ellen a vádlott, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője a cselekmény téves jogi minősítése miatt, a Btk. 17. § (3) bekezdésének a nem alkalmazása miatt és enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat és a fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezéseket is megtartva folytatta le a büntetőeljárást, az ügy helyes ténybeli és jogi minősítéséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul feltárta. Az igazságügyi orvos szakértőt a tárgyaláson több ízben meghallgatta, aki a kiegészítő véleményében választ adott a védő által felvetett kérdésekre, és ez a kiegészítő vélemény alkalmas volt az aggályok eloszlatására. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye valamennyi felvetődött kérdést érintően egyértelmű, következetes és határozott volt, az általa előadottak teljes összhangban álltak a sértett kórházi gyógykezelését ellátó főorvos tanúvallomásával, ezért a további orvos szakértő meghallgatására irányuló és a védelem által előterjesztett bizonyítás-kiegészítési indítvány elutasítása megalapozott indokokon alapult. Az elsőfokú bíróság a fiatalkorú vádlott elmeállapota kérdésében is megalapozott tényállást állapított meg, és helyes az ítéletnek az a megállapítása is, hogy az igazságügyi elmeorvos szakértő és a pszichológus szakértő szakvéleménye között az ellentmondás csak látszólagos és arra vezethető vissza, hogy ugyanazon fogalomnak - az oligrophéniának - a pszichiáter más értelmet tulajdonít, mint a pszichológus. Az igazságügyi elmeorvos szakértő kompetenciájába tartozik az elkövető beszámítási képessége kérdésében való állásfoglalás, e tekintetben pedig a szakvélemény aggálymentes, és nem áll ellentétben a pszichológus szakértő ténymegállapításaival sem.
A fellebbezési eljárás során a védő a tényállás egyes megállapításainak a megalapozottságát is kifogásolta, és az ebből levont egyes ténybeli következtetések helytállóságát támadta. A tényállást érintő ezek az aggályok alaptalanok, az ügy ténybeli és jogi megítélése szempontjából jelentőséggel nem bíró és a tanúk vallomásaiban felfedezhető kisebb ellentmondások az elsőfokú bíróság ítéletében rögzített tényállás megalapozottságát nem érintették, annál is kevésbé, mivel a megyei bíróság a vádlott nyomozás során tett vallomását alapul véve, a ténymegállapításait lényegében egyértelmű bizonyítékokra alapította; a fiatalkorú vádlott nyomozás során tett vallomása, a sértett előadása, a tanúvallomások és a szakértői vélemények alapvetően egybehangzóak voltak. Kétségkívül a vádlott cselekményének az indítóokát az eljárás során nem lehetett teljes határozottsággal feltárni, mindez azonban nem volt kihatással sem a megállapított tényállás megalapozottságára, sem a cselekmény jogi minősítésére. A vádlott a nyomozás során előadta, hogy a sértettre azért haragudott, mert az iskolatársainak elmondta, hogy ő az iskolai tanulmányait végül is a dolgozók általános iskolájában fejezte be, és ezért határozta el, hogy a sértettet "megtréfálja".
Az elsőfokú bíróság által megalapozottan megállapított tényekből levont további ténybeli következtetések összhangban állnak a logika szabályaival, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletében megállapított tényeket a fellebbezési eljárás során irányadónak tekintette.
I. A bűnösség megállapítása kérdésében az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást. A fiatalkorú terhelt nyomozás során történt előadását is figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a háta mögött összekötözött kezű és így a védekezésre teljességgel képtelenné tett gyermekkorú sértett fejének a többszöri vízbe merítése, fejének esetenként csaknem 1 percen át a víz alatt tartása, a sértett nyakának két kézzel, közepes erővel megragadása esetén a csaknem 17 éves elkövető tudata feltétlenül átfogta a sértett halála bekövetkezésének a lehetőségét, vagyis azt, hogy a magatartása folytán a sértett fulladásos halála bekövetkezhet. Az eredmény viszonylatában jelentkező pszichikus viszony tekintetében a megyei bíróság a fojtás kétféle módja, az erőkifejtés mértéke és az elkövetés kitartó jellege folytán arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott egyenes ölési szándékkal cselekedett.
Ez utóbbi megállapítással a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet. Az adott ügyben az alanyi oldal kellő tisztázhatóságának a hiányában, de a tárgyi oldal teljessége mellett, a Legfelsőbb Bíróság csupán arra vontjogi következtetést - egyetértve e tekintetben a legfőbb ügyészi állásponttal -, hogy a vádlott szándéka csupán eshetőleges volt, a cselekményének az általa is felismert következménye, a sértett halála bekövetkezésének a tekintetében csupán a közömbösség volt megállapítható.
A szándék jellegének az elsőfokú bíróság által elfoglalt jogi állásponttól eltérő megítélése a cselekmény helyes jogi minősítésére nem volt kihatással. A vádlott cselekménye objektíve is alkalmas volt a gyermekkorú sértett fulladásos halálának az előidézésére, már a mentőkocsiban megkezdett oxigénpalackból történő, majd a kórházban folytatott ugyanilyen lélegeztetés elmaradása esetén, az eszméletvesztéses állapot mielőbbi gyors megszüntetése, a szervezet anyagcseréjének a helyreállítása és a test hőmérsékletének a normális szintre emelése, vagyis a közvetlen életveszélyes állapot megszüntetésének a hiányában a sértett élete nem lett volna megmenthető.
Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdése szerinti emberölés bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérleteként értékelte.
II. Az előzőekből is következik, hogy alaptalanul hivatkozott a védő arra, hogy a vádlott az emberölési kísérlettől önként elállt, így esetében a Btk. 17. §-a (3) bekezdésének 1. fordulata értelmében emberölés kísérlete miatt nem büntethető, ezért a vádlott bűnössége legfeljebb életveszélyt okozó testi sértés bűntettében állapítható meg. A korábbiakban kifejtettek szerint egyértelmű, hogy a vádlott részéről befejezett (teljes) kísérlet valósult meg, a vádlott lényegében mindent megtett a halálos eredmény létrehozása érdekében, márpedig nyilvánvaló, hogy befejezett kísérlet esetében a kísérlettől való önkéntes elállás fogalmilag kizárt.
Ezen túlmenően a vádlott esetében az önkéntes eredményelhárítás sem állapítható meg, a vádlott túlnyomórészt nem a saját elhatározásából hagyta abba az elkövetési magatartást, a halálhoz vezető okfolyamat megszakítása, az eredmény bekövetkezésének az elhárítása pedig döntően nem a vádlott, hanem a sértett lakásba érkező rokona közbeavatkozása folytán történt. Az irányadó tényállás szerint a lakásba váratlanul megérkező személy a sértettet a kádban találta, a mentők kihívása és így az orvosi beavatkozás volt az, ami elhárította a sértett halálának a létrejöttét. Nincs tehát ebből a szempontból jelentősége annak, hogy a sértett rokona a vádlottat a közeli orvosi rendelőbe küldte, ahonnan azonban nem sikerült orvosi segítséget kapnia. Mindezekre tekintettel a Btk. 17. §-ának (3) bekezdésének 2. fordulata szerinti önkéntes eredményelhárítás feltételei sem voltak a vádlott javára megállapíthatók.
Az elsőfokú bíróság helyesen mérte fel az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyát, az orvos szakértő a tárgyaláson történt kihallgatása során kifejtette, hogy a több mint 5 óráig tartó oxigénhiányos állapot szükségszerűen azt eredményezi, hogy az agykéreg mindenképpen sérül, így nem lehet teljes határozottsággal kizárni a sértettnél később jelentkező esetleges traumás eredetű epilepsziás megbetegedés fellépését.
A büntetés kiszabása szempontjából az elsőfokú bíróság az irányadó körülményeket általában helyesen tárta fel, enyhítő körülményként értékelve a vádlott beismerését, a megbánást mutató magatartását, a cselekménynek kísérleti szakban maradását, az időmúlást és kisebb súllyal a fiatalkorú negatív személyiségfejlődését. A Legfelsőbb Bíróság további enyhítő körülményként vette figyelembe az emberölésre irányuló szándék eshetőleges voltát.
Ugyanakkor súlyosít a nála lényegesen gyengébb fizikumú, gyermekkorú leánnyal szembeni elkövetés, hogy cselekményével a testi behatáson túlmenően, jelentős lelki traumát is okozott a sértettnek, az élet elleni cselekmények elszaporodottsága és a különös kegyetlenséget megközelítő elkövetési mód.
Mindezekre is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a vádlottal szemben a megyei bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetéseknek - figyelemmel a vádlott életkorára - a Btk. 1 10. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján történt kiszabása eltúlzottnak nem tekinthető, ezzel összhangban helyes a közügyektől eltiltás mellékbüntetés mértékének a megállapítása is.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1151/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás