PK BH 1996/419
PK BH 1996/419
1996.08.01.
I. Nem szerez tulajdonjogot a kereskedelmi forgalomban eladott gépkocsin a vevő, ha tudta vagy tudnia kellett, hogy a kereskedő nem tulajdonosa a gépkocsinak [Ptk. 117. § (1) bek., 118. § (1) bek.].
II. A jogszavatosság szabályainak alkalmazása lopott gépkocsi vevője által az eladó és a korábbi jogszerzők ellen indított perben [Ptk. 319. § (3) bek., 320. § (1) bek., 369. §].
A felperes 1992. október 12-én adásvétellel vegyes csereszerződéssel megvásárolta a forgalmi engedély szerint az I. rendű alperes tulajdonában álló MERCEDES 250. típusú személygépkocsit, a kölcsönösen kialakított 3 200 000 forintért, amely értékből 1 100 000 forintot készpénzben fizetett ki, és 2 100 000 forint értékben az I. rendű alperes tulajdonába adta a szintén Mercedes típusú személygépkocsiját. A felperes a gépkocsival 1992. november 8-án Olaszországba utazott, ahonnan 1992. november 10-én Tarvisiónál kívánt kilépni. A határátkelőhelyen feltartóztatták, a gépkocsit lefoglalták azzal, hogy az Olaszországból származott lopott gépjármű.
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperessel 1992. október 12-én kötött adásvétellel vegyes csereszerződés semmis. Ennek megfelelően a gépkocsit Magyarországon először forgalomba hozó IV. rendű alperest a későbbi jogszerző I-II. és III. rendű alperesekkel egyetemlegesen 3 200 000 forint vételár és ennek 1992. október 15. napjától számított kamatai megfizetésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ennek ténybeli és jogi indokolásaként arra mutatott rá, hogy a perbeli gépkocsit az országba a IV. rendű alperes autókereskedőként hozta be, és vámkezeltette, aki az őt erre feljogosító engedély birtokában értékesítette azt a III. rendű alperes részére. A III. rendű alperes a gépkocsira a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése értelmében tulajdonjogot szerzett, így azt tulajdonosként adta el a II. rendű alperesnek, aki ugyancsak tulajdonosként adta tovább a felperessel szerződő I. rendű alperes részére.
Mindezekhez képest az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű alperestől, mint tulajdonostól a felperes a Ptk. 118. §-a (1) bekezdése értelmében érvényesen szerezte meg a gépkocsi tulajdonjogát, így az annak elkobzásából eredő kárt - tulajdonosként - maga tartozik viselni. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, az ítélet megváltoztatása és a keresetének történő helyt adás iránt.
Az I. rendű alperes ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A jelenleg rendelkezésére álló peradatok alapján az ügyben érdemi döntés nem hozható.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a tulajdonos tartozik viselni a dologban beállott mindazt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni (Ptk. 99. §-ának második fordulata). Ehhez képest abban az esetben, ha a felperes tulajdonszerzése a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése alapján valóban megállapítható, akkor a kárveszélyviselés fenti szabályára figyelemmel az elsőfokú bíróság ítélete jogszerűnek tekinthető.
A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban tulajdonjogot csak a dolog tulajdonosától lehet megszerezni. Következik ez a származékos jogszerzésre vonatkozó abból az alaptételből, amely szerint senki nem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel maga rendelkezik. Ebből az alapelvből következően tehát a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes és az I. rendű alperes által kötött szerződés időpontjában az I. rendű alperes valóban tulajdonosa volt-e a perbeli gépkocsinak. Ezt pedig csak abban az esetben lehet tényállás megállapítására alkalmas módon eldönteni, ha a belföldi szerződési láncolat első tagjaként szereplő kereskedőtől (a IV. rendű alperestől) rendelkezési jogát származtató III. rendű alperes a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése alapján valóban tulajdonos lett.
A Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése (célszerűségi okokból, a forgalmi biztonság védelmi érdekében) áttöri a származékos jogszerzésre vonatkozó, a Ptk. 117. §-a szerinti alaptételt a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés korlátozott elismerésével. A Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. A vásárlók biztonságát ugyanis nagymértékben csökkentené, ha nem lehetnének bizonyosak abban, a kereskedelmi forgalomban vett dolog jogszerű tulajdonosai lesznek, illetve ha a jog arra kényszerítené őket, hogy minden esetben győződjenek meg az eladó tulajdonosi minőségéről. Ha azonban a vevő tudja, vagy legalábbis tudnia kell, hogy a kereskedelmi forgalomban eladó az eladott dolognak nem tulajdonosa, akkor a védelme nem indokolt. Ezért illeti meg a Ptk. 118. §-a szerinti kedvezmény csak a jóhiszemű vevőt. A jóhiszeműséget nem érinti, ha a vevő nem kételkedett az eladó jogosultságában, nem tett lépéseket a tényleges tulajdonos kikutatására. Ha azonban az eladás körülményeinek a vevőben alapos kétséget kellett kelteniük (például a kereskedelmi eladó feltűnően alacsony árat szabott meg stb.), akkor a vevő jóhiszeműsége már nem állapítható meg. Jóhiszeműsége hiányában pedig a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése szerint tulajdonszerzés megállapítására sincs lehetőség.
Figyelemmel arra, hogy a II. és az I. rendű alperes, valamint a felperes tulajdonszerzése a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése értelmében a kereskedelmi forgalomban vásárló III. rendű alperes tényleges tulajdonszerzésétől függ, így nem lett volna mellőzhető annak a vizsgálata, hogy a III. rendű alperesi tulajdonszerzés törvényi tényállási feltételei valóban megvalósultak-e. Figyelemmel arra, hogy a bíróság ennek a körülménynek nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget, a későbbi szerzők tulajdonosi minőségének megállapítása és ezzel a felperes tulajdonosi pozíciójának elfogadása megalapozatlan. Ennek további vizsgálata nélkül a Ptk. 99. §-a szerinti kárveszély viselése kérdésében nem lehet állást foglalni.
A felperesi fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az ügyben eldöntendő további jogkérdés a felperes jogszavatossági igénye.
A Ptk. 369. §-ának (1) bekezdése általános szabályként a vevő elállási jogát és kártérítési igényét biztosítja arra az esetre, ha harmadik személynek az adásvétel tárgyán olyan joga van, amely a vevő tulajdonszerzését akadályozza. Az elállás - a szerződést a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése szerint felbontó jogcselekményként - a Ptk. 319. §-ának (3) bekezdése értelmében a teljesített szolgáltatások vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítását eredményezi.
Ha az elállásra jogosult a maga részéről a visszaadási kötelezettségének nem tud eleget tenni, mert a dolgot harmadik személy joga következtében e harmadik személynek kiszolgáltatta, ez esetben a Ptk. 369. §-a (3) bekezdése alkalmazásának van (lehet) helye, amely szerint az eladótól kártérítést követelhet.
Azt az eladót, aki üzleti tevékenysége körében értékesít, és ezzel egyben szavatolja a tőle vásárlóknak a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése szerinti tulajdonszerzését, a jogszavatosságon alapuló kártérítési kötelezettség akkor is terheli, ha ezt a szerződésben esetleg külön nem rögzítették. Következik ez a felelőssége a Ptk. 318. §-ára figyelemmel alkalmazandó, a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének rendelkezéséből is.
A későbbi, a dolgot kiszolgáltató vevők kára annak az okozati láncnak a végső eredménye, amelynek elindítója a kereskedőnek az a jogellenes magatartása, hogy olyan dolgot értékesített, amelyre a tőle jóhiszeműen és ellenérték fejében vásárló sem szerezhetett - más személy fennálló joga folytán gyakorolható - tulajdonjogot. A későbbi jóhiszemű vevő eladóként a Ptk. 369. §-ának (4) bekezdése értelmében csak a szerződés megkötéséből eredő károkat (ügyletkötési költség stb.) köteles megfizetni, a (3) bekezdés szerinti kártérítési felelősség a kereskedőt (jelen esetben a IV. rendű alperest) terheli.
Abban az esetben azonban, ha kereskedőtől szerző fél és a további jogszerzők jóhiszeműsége sem állapítható meg, a felelősségük (közös károkozóként) egyetemleges.
Ezek tisztázása a peres felek részletes személyes meghallgatása mellett olyan további nagy terjedelmű részbizonyítást igényel, ami a Ptk. 252. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel az ítélet hatályon kívül helyezését indokolta.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a per tárgyának értékéhez igazodó hatásköri szabályok időközbeni módosulására figyelemmel az újabb eljárás lefolytatására az I. rendű alperes lakóhelye szerint illetékes kerületi bíróságot utasította. (Legf. Bír. Pf. I. 20.332/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás