PK BH 1996/427
PK BH 1996/427
1996.08.01.
I. A lakásbérleti szerződés megkötésében részt nem vevő házastárs bérlőtársi jogviszonya.
II. A házastársi lakáshasználati jog megszüntetésénél irányadó szempontok [Csjt. 31/B. § (3)–(4) bek., 31/C. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a felek 1963-ban kötött házasságát felbontotta, az 1978-ban született Gábor nevű gyermeküket a felperesnél helyezte el, és az alperest tartásdíj fizetésére kötelezte, továbbá rendezte az alperes és a gyermek közti kapcsolattartást. A 47 m2 alapterületű önkormányzati bérlakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, az alperest kötelezte, hogy a lakásból 30 napon belül költözzék ki, a felperest pedig az alperes elköltözésével egyidejűleg a lakáshasználati jog 100 000 forint ellenértékében marasztalta.
Indokolása szerint a felek házassága kezdettől fogva kiegyensúlyozatlan volt; az alperes sok esetben tettleg bántalmazta a felperest, aminek következtében a felperes 1980-ban, majd 1993 januárjában is kórházi kezelésre szorult. Az alperes nem bizonyította, hogy a felperes a házastársi hűséget megsértette. 1993 márciusáig közös lakásuk a felperes munkaviszonya alapján biztosított szolgálati lakásban volt, amelyet az önkormányzat értékesített, ezért a felek részére átmeneti lakást biztosított, majd 1993. október 22-én kiutalta a felperes részére a perbeli kétszobás komfortos önkormányzati bérlakást. 1994. január 5-én az alperes és a gyermek beköltözött a lakásba; a felperes az alperestől való félelmében albérletbe kényszerült. Az alperes a beköltözése után a lakás zárját lecserélte.
A házasság - az indokolás szerint - az alperes agresszív magatartása miatt romlott meg, ez eredményezte a felperes elhidegülését és későbbi elkülönülését. A gyermek a szüleihez egyformán kötődik, róla a felperes a különélés óta is gondoskodott. Az alperes nevelési alkalmasságát a házasságban tanúsított durva, tettleges magatartása rontotta le, ami feltehetőleg a gyermekben is félelmet keltett. Az önkormányzati lakás önálló bérlője a felperes, és az osztott használatra az alperes magatartása miatt egyébként sincs lehetőség. A lakásból távozó alperest a Csjt. 31/C. §-ának (1) bekezdése szerint lakáshasználati jog ellenértéke illeti meg, amelynek mértéke az önkormányzattól beszerzett nyilatkozaton alapul.
Az ítélet ellen a gyermek nála való elhelyezése és osztott lakáshasználat elrendelése iránt az alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy a megyei jogú város kórházának igazolása és egyéb adatok szerint a felperes az alperes bántalmazása következtében 1993. január 3-tól 27-ig állott kórházi kezelés alatt. Az alperes maga sem tette vitássá a felperessel szembeni tettlegességét. A serdülőkorú fiúgyermek számára az alperes erőszakos, goromba magatartása példaként nem szolgálhat. A szülők közül az anya alkalmasabb a gyermek nevelésére, ezért a felperesnél történő elhelyezés megfelelőbben biztosítja a gyermek érdekét.
A lakáshasználat tárgyában hozott döntés indokolását azzal egészítette ki, hogy a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése értelmében, ha a közös lakás valamelyik házastárs önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve. A perbeli lakás a felperes önálló bérlete, mert azt az önkormányzat a felperes szolgálati lakása helyett a felperesnek utalta ki, ezért a kizárólagos használat őt illeti meg. "A házasság feldúltsága az alperesi magatartásra vezethető vissza", az alperes tehát az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 123. §-a alapján az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Rosszhiszeműségének megállapítását az alapozza meg, hogy a felperest a lakásból kizárta. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A gyermek elhelyezése tárgyában megalapozatlanságra hivatkozva sérelmezte, hogy a bíróság a nevelési alkalmasságának megítélése érdekében kellő bizonyítást nem folytatott le, a lakáshasználat kérdésében pedig az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. §-a (2) bekezdésének megsértésére hivatkozott, álláspontja szerint ugyanis a felek a lakásnak bérlőtársai voltak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet a tényállás megállapítását és az érdemi döntést tartalmazó részében nem törvénysértő, annak indokolása azonban a lakás használata tekintetében nem helytálló.
A bíróság a feleknek a házasság megromlásában való közrehatását a megfelelő körben lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megalapozottan állapította meg. Az ezzel kapcsolatos tényállást az alperes durvaságát illetően az alperes részbeni beismerése és az orvosi adatok kellően alátámasztották, míg a felperes házasságon kívüli kapcsolatára nem merült fel adat. Az alperesnek a felperessel szembeni kirívóan agresszív magatartása - amint arra a jogerős ítélet indokolása is rámutat - a serdülőkorú fiúgyermek előtt a nevelési alkalmasságot lerontó negatív példa, míg a felperes terhére a gyermek helyes irányú nevelése tekintetében alkalmatlanságot a bizonyítási eljárás adatai nem tártak fel, sőt a felperes még kényszerű elköltözése idején is kellően gondoskodott gyermekéről. Tévedett azonban a bíróság, amikor a felperes nevére kiutalt önkormányzati bérlakást a felperes önálló bérletének tekintette. A felek jogvitájában irányadó 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. §-ának (2) bekezdése szerint a bérlőnek a lakásban lakó házastársa - a szolgálati lakásban lakó házastárs kivételével - akkor is bérlőtárs, ha a lakásbérleti szerződés megkötésében nem vett részt. A bérleti szerződést bérlőként valóban a felperes kötötte meg, a kiutalásra azonban - amelynek időpontjában a házasság még fennállott - a család elhelyezése céljából került sor: a szerződés 2. pontja szerint a kijelölt bérlő a lakásba férjével és gyermekével együtt költözik be. Abból a körülményből, hogy a perbeli lakás juttatására a felperes szolgálati lakásának elidegenítése és ennek folytán a felperes bérleti jogának megszűnése miatt került sor, nem következik, hogy az így kiutalt lakás bérleti jogát egyedül a felperes szerezte meg, illetve az kizárólag a felperes személyét illető juttatás volt. Az alperes lakáshasználati jogának megszüntetése azonban a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése alapján indokolt. Az alperesnek a házasság alatt tanúsított, a felperessel szembeni durva, testi sértést is megvalósító magatartása az egyébként is kisméretű lakás közös használatát szubjektív okból tette lehetetlenné, és a használatnak ez a módja felel meg az anya elhelyezésében nevelkedő, serdülőkorú fiúgyermek érdekének is.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit - az indokolás fentiekben kifejtett módosításával - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 23.121/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás