• Tartalom

1996. évi XLIII. törvény

1996. évi XLIII. törvény

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról1

2011.12.22.

A Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog előírásainak megfelelően, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyűlés – elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát – a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

I. Fejezet

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1)2 E törvény hatálya a rendvédelmi szervek (a rendőrség, a polgári védelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok (e törvény alkalmazásában a továbbiakban együtt: fegyveres szervek) hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyára (a továbbiakban: szolgálati viszony) és társadalombiztosítási ellátására terjed ki.3

(2)4 E törvény rendelkezéseit a fegyveres szervek szerződéses állományú tagjaira, továbbá – a rájuk vonatkozó mértékben – a határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőrre és a hivatásos állományból nyugállományba helyezett személyekre, valamint a törvényben meghatározott esetben és körben a fegyveres szervek hivatásos, szerződéses és nyugállományú tagjainak hozzátartozóira is alkalmazni kell.

(3) A szükségállapot és a rendkívüli állapot idején – a hivatásos állomány tagjainak szolgálati viszonyára – alkalmazandó eltérő rendelkezéseket külön jogszabályok állapítják meg.

Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

a) munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró: az a parancsnok, vezető, aki jogosult a szolgálati viszony létesítésére, megszüntetésére, tartalmának törvény szerinti érvényesítésére, a fegyelmi és kártérítési felelősség megállapítására, valamint mindazon jogok gyakorlására és kötelezettségek teljesítésére, amelyeket jogszabály a munkáltató részére meghatároz;

b) állományilletékes parancsnok: az az általános munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró, aki a fegyveres szerv olyan szervezeti egységét vezeti, amely önálló állománytáblával rendelkezik; gyakorolja mindazon munkáltatói jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a törvény nem határoz meg más parancsnok, vezető részére;

c) elöljáró parancsnok: az állományilletékes parancsnok közvetlen szolgálati elöljárója;

d)5 szolgálati elöljáró: a hivatásos állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva parancs, intézkedés kiadására vagy munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy; szolgálati elöljárónak vezető beosztású, köztisztviselőként foglalkoztatott személy is minősülhet;

e)6 országos parancsnok: a rendőrség központi szervének vezetője, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, a valamint a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói;7

f)8 országos parancsnokság: a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói kivételével az e) pontban meghatározott személyek által vezetett szervek;

g) miniszter: a fegyveres szervet irányító miniszter;

h) szervezeti egység: a fegyveres szerv szervezeti rendszerében elhelyezkedő, különböző szervezeti elemekből álló, az állományilletékes parancsnok által vezetett szervezet;

i) szolgálati hely: az a szervezeti egység, amelynek állományába a hivatásos állomány tagja tartozik;

j) a szolgálatteljesítés helye: az a földrajzilag körülhatárolható területrész, ahol a szolgálati feladatot ténylegesen végre kell hajtani;

k)9 kinevezés: a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró rendelkezése hivatásos állományba vételről (szolgálati viszony létesítéséről); magasabb vagy azonos, illetve vezetői beosztásba helyezésről; az első, az első tiszti és tábornoki rendfokozatok megállapításáról;

l) felmentés: a szolgálati beosztás betöltése, valamint a szolgálati viszony megszüntetésének módja;

m)10 áthelyezés: a fegyveres szerv szervezeti egységén belül, vagy az egyik szervezeti egységtől a másik szervezeti egységhez történő kinevezés vagy alacsonyabb beosztásba helyezés, amely az érintett miniszterek megállapodása alapján történhet fegyveres szervek között is; továbbá közszolgálati jogviszonyba, közalkalmazotti jogviszonyba, illetve azokból hivatásos szolgálati jogviszonyba helyezés;

n)11 berendelés: a fegyveres szervet irányító miniszter arra irányuló rendelkezése, hogy a hivatásos állomány tagja a Miniszterelnökségnél, az általa vezetett minisztériumban vagy törvényben meghatározott – a miniszter irányítása, felügyelete, valamint költségvetési jogállása alapján irányítása, felügyelete alá tartozó – szervnél meghatározott beosztásban teljesítse szolgálatát;

o) szolgálati viszonyra vonatkozó szabály: e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben, illetve az e törvényben megnevezett törvényekben és azok végrehajtási rendeleteiben meghatározott rendelkezés;

p)12 közeli hozzátartozó: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, a bejegyzett élettárs egyenes ágbeli rokona, az örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelő szülő, a testvér, valamint az élettárs;

r) vezénylés: a hivatásos állomány tagjának az eredeti szervezeti egységétől meghatározott szolgálati feladat teljesítése céljából más szervezeti egységhez időleges, illetőleg a rendelkezési állományból más szervezeti egységhez, valamint más szervhez időleges vagy határozatlan időtartamra történő átirányítása;

s) magasabb beosztás: nagyobb felelősséggel, szélesebb hatáskörrel és ennek megfelelően magasabb rendfokozattal és illetménnyel járó státusz;

t)13 átszervezés: a fegyveres szervnél végrehajtott – a kizárólag névváltoztatással járó szervezetmódosításon kívüli – minden olyan szervezési intézkedés, amely az egyes szervezeti egységek egészét vagy azok egyes elemeit érinti, amelyből eredően új szervezeti elemek, beosztások létesülnek vagy azok megszűnnek, illetve módosulnak és ennek következtében megváltozik az adott szervezeti elem, illetve egyes beosztások szervezeti szint szerinti besorolása, vagy a beosztás egyes elemei (munkakör tartalma, a szolgálatteljesítés helye, beosztási kategória, rendszeresített rendfokozat) módosulnak. Nem átszervezés, ha a szolgálati beosztást – szolgálati jellegének megszűnése miatt – a miniszter köztisztviselői, vagy közalkalmazotti munkakörré minősíti át;

u)14 közszolgálati jogviszony: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény szabályai szerinti közszolgálati jogviszony;

v)15 belföldi szolgálati kiküldetés: a hivatásos állomány tagjának meghatározott szolgálati feladat teljesítése céljából a szolgálatteljesítési helyének közigazgatási határán kívül történő ideiglenes szolgálatteljesítése, ide nem értve, ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati kötelezettség teljesítésének természetéből eredően szolgálati feladatait szokásosan a szolgálatteljesítési helye közigazgatási határán kívül teljesíti.

A szolgálati viszony jellege

3. § (1) A szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg.

(2) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit – a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében – önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.

(3)16 Nem minősül a szolgálati viszony jellegét meghatározó, az (1)–(2) bekezdés szerinti sajátos szolgálati körülmények között végzett, az élet és a testi épség kockáztatásával járó szolgálati tevékenységnek különösen:

a) a szervezet működését szolgáló, így különösen a gazdálkodással, a humánszolgálati, személyügyi, munkaügyi és egészségügyi tevékenységgel összefüggő, továbbá jogi és igazgatási, illetve,

b) a szervezet működéséhez kapcsolódó, így különösen tájékoztatási, szociális, művészeti és közművelődési, ügyviteli, informatikai, üzemeltetési, állategészségügyi munkaköri feladat.

(4)17 A miniszter a fegyveres szervnél rendszeresített hivatásos szolgálati beosztásokat a szolgálati viszony és a szolgálati tevékenység jellegének megfelelően állapítja meg.

(5)18 A hivatásos szolgálati beosztás szolgálati jellegének megszűnése az abban a munkakörben foglalkoztatott hivatásos állomány tagjának e munkakörben való további foglalkoztatását, szolgálati jogviszonyát és előmenetelét nem érinti.

Egyenruha és rendfokozatok

4. § (1) A hivatásos állomány tagja szolgálati beosztásához és feladatainak végrehajtásához az öltözködési szabályzatban előírtaknak megfelelően a fegyveres szervnél rendszeresített egyenruhát vagy polgári ruhát visel, és rendfokozattal rendelkezik.

(2) A rendfokozat kifejezi a hivatásos állomány tagjának állománycsoportba tartozását, feljebbvalói viszonyát, ami meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel jár együtt. A rendfokozati jelzést az egyenruhán kell viselni.

(3)19 A hivatásos állomány tagját az első, az első tiszti és az első tábornoki rendfokozatokba kinevezik, a többi rendfokozatba előléptetik.

(4) A rendfokozatok a szolgálati beosztások szintjéhez illeszkednek.

(5) A rendfokozatokat és a rendfokozati várakozási időket a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(6)20 A hivatásos állomány tagja rendfokozatát neve, az adott fegyveres szervhez tartozásra, illetve a szakbeosztásra utaló jelző után használhatja mind szóban, mind írásban (pl. r.szds., mk.őrgy., r.o.alez.).

II. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONYRA VONATKOZÓ ALAPELVEK

A rendeltetésszerű joggyakorlás
és kötelezettségteljesítés

5. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni, illetve teljesíteni.

(2) A jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az mások zaklatására, jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, lehetséges véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezet.

(3) A kötelezettség teljesítése különösen akkor nem rendeltetésszerű, ha az indokolatlan érdek- vagy jogsérelmet okoz.

(4) A rendeltetésellenes joggyakorlás és kötelezettségteljesítés hátrányos következményeit orvosolni kell.

Az egyenlő bánásmód követelménye

6. §21 (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

(2) A fegyveres szerv megkülönböztetés nélkül biztosítja – kizárólag a szakmai képességek, a gyakorlat és a teljesítmény, továbbá a szolgálatban eltöltött idő alapján a rendfokozati és a beosztási kötöttségekre figyelemmel – a hivatásos állomány tagjának előmeneteli lehetőségét.

Jognyilatkozatok

7. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatokat (megállapodásokat) – eltérő rendelkezés hiányában – alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. A hivatásos állomány tagjának kérésére azonban a nyilatkozatot akkor is írásba kell foglalni, ha az írásbeliség egyébként nem kötelező. Nem minősül a szolgálati viszonnyal kapcsolatos nyilatkozatnak a szolgálati feladatok végrehajtására vonatkozó parancs vagy intézkedés.

(2) E törvény rendelkezésének megfelelően írásbeliséghez kötött a szolgálati viszony létesítésére, szünetelésére és megszüntetésére, a hivatásos állomány tagjának kinevezésére, előléptetésére, előresorolására, elismerésére, áthelyezésére, vezénylésére, berendelésére, megbízására, helyettesítésére, valamint alkalmasságára vonatkozó nyilatkozat, a minősítés, a fegyelmi, kártérítési és minősítő határozat, továbbá a külön törvény szerinti nemzetbiztonsági ellenőrzéshez való hozzájárulásról és az ellenőrzés eredményéről készült irat.

(3) Az írásbeli nyilatkozatot közölni kell a hivatásos állomány tagjával. A nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt a hivatásos állomány tagjának vagy az átvételre jogosult személynek kézbesítették. A közlés akkor is hatályos, ha az átvételt az érdekelt megtagadta, vagy azt szándékosan megakadályozta. Erről jegyzőkönyvet kell felvenni.

A jognyilatkozat megtámadhatósága, semmissége

8. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jognyilatkozat megtámadható, ha

a) a szolgálati viszonynak a 36. § (1) bekezdésében meghatározott valamelyik alanya (a továbbiakban a 8–11. §-ban: fél) a jognyilatkozat megtételekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, hogy tévedését a másik fél okozta, vagy azt felismerhette;

b) mindkét fél a lényeges tény vagy körülmény tekintetében téves feltevésben volt;

c) a nyilatkozat megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vették rá.

(2) A nyilatkozatot az támadhatja meg, akit megtévesztettek, a nyilatkozat megtételére fenyegetéssel vettek rá, illetve az, aki téves feltevésben volt.

(3) A megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés vagy megtévesztés felismerésétől, illetve jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai irányadók azzal, hogy 6 hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható.

(4) A megtámadást a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül írásban kell közölni a másik féllel. Az eljárásra a szolgálati jogvitára vonatkozó szabályok az irányadók.

9. § (1) Semmis az a jognyilatkozat vagy annak az a része, amely a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályba vagy egyébként jogszabályba ütközik.

(2) A semmisséget hivatalból kell figyelembe venni.

10. § (1) Érvénytelen a semmis és a sikeresen megtámadott jognyilatkozat.

(2) Ha a jognyilatkozat valamely része érvénytelen, helyette a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg.

11. § (1) Az érvénytelen jognyilatkozat alapján jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna.

(2) Az érvénytelen jognyilatkozat alapján létrejött szolgálati viszonyt a fegyveres szerv köteles azonnali hatállyal megszüntetni.

(3) A fegyveres szerv hibájából eredő érvénytelenség esetén a hivatásos állomány tagjának fel nem róható magatartása szerinti felmentés szabályait, illetve jogkövetkezményeit kell megfelelően alkalmazni.

(4) Ha a feleknek a jognyilatkozat érvénytelenségéből kára származott, annak megtérítésére a kártérítési felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény elévülése

12. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – 3 év alatt évül el. A bűncselekménnyel okozott kárért fennálló felelősség 5 év alatt, ha pedig a büntethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.

(2) Az igény elévülése az igény érvényesítésének esedékessé válásától kezdődik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. Az elévülés utáni teljesítést elévülés címén nem lehet visszakövetelni.

(3) Ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudta érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított 6 hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból 6 hónapnál kevesebb van hátra.

(4) Az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igénynek a bírósági érvényesítése, megegyezéssel történő módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetőleg az elévülés megszakítását előidéző eljárás jogerős befejezése után az elévülési idő újra kezdődik. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

A határidők számítása

13. § (1) Napon – ha szolgálati viszonyra vonatkozó szabály eltérően nem rendelkezik – naptári napot kell érteni.

(2) A napokban megállapított határidőbe nem számít be az a nap, amelyen a határidő megkezdésére okot adó intézkedés (pl. kézbesítés) történt.

(3) A hetekben megállapított határidő azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdő napnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidő (időtartam) lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja.

(4) Ha valamely nyilatkozat megtételére előírt határidő utolsó napja heti pihenőnap vagy munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

III. Fejezet

AZ ALAPVETŐ JOGOK KORLÁTOZÁSA

Általános rendelkezés

14. § (1) A hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt.

(2) Több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választani, amely az eredmény biztosítása mellett a korlátozással érintettre a legkisebb sérelemmel jár.

A szabad mozgás és a tartózkodási hely
szabad megválasztása

15. § (1) A hivatásos állomány tagjának szolgálati helyét a fegyveres szerv szervezeti egységei területi elhelyezkedésének és a fegyveres szerv feladataiból fakadó szakmai igényeknek megfelelően, a hivatásos állomány tagja méltányos érdekeinek figyelembevételével kell meghatározni.

(2) A hivatásos állomány tagja e törvényben meghatározott esetekben és feltételek szerint a szolgálati helyéről áthelyezhető, illetve más szolgálati helyre vezényelhető.

16. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati, szolgálatteljesítési helyét a szervezeti egység munkarendjében megállapított esetekben és módon hagyhatja el, és ennek megfelelően köteles bejelenteni a szolgálatteljesítési időn kívüli tartózkodási helyét, ahol szükség esetén értesíthető vagy elérhető.

(2) A hivatásos állomány tagja köteles a külföldre utazását a szolgálati elöljárónak (vezetőnek) bejelenteni.

17. § (1) A hivatásos állomány tagja a tartózkodási helyéről – szabadsága ideje alatt is – a szolgálati, szolgálatteljesítési helyére visszarendelhető.

(2) A visszarendelésre a szolgálati elöljáró jogosult. Nem rendelhető vissza a hivatásos állomány tagja, ha a visszarendelés számára a szolgálati feladat végrehajtásával arányban nem álló jog- vagy érdeksérelmet okozna. A visszarendelés folytán felmerült költséget a hivatásos állomány tagja részére meg kell téríteni.

A véleménynyilvánítás szabadsága

18. § (1)22

(2)23 A polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományának tagja pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében – az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve – közszereplést nem vállalhat.

(3)24 A szolgálati helyen és szolgálati feladat teljesítése közben a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományának tagja politikai tevékenységet nem folytathat.

(4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést – a 69. § esetét kivéve – nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.

(5) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.

(6) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók.

Gyülekezési jog

19. § (1) A szolgálati helyen a gyülekezési jog alapján nyilvános rendezvény csak az állományilletékes parancsnok engedélyével tartható.

(2) Nem engedélyezhető rendezvény a szolgálati helyen, ha az

a) pártpolitikai célt szolgál,

b) a szolgálati feladat, a szolgálati rend és fegyelem ellen irányul, vagy azt bírálja,

c) a fegyveres szerv iránti közbizalom megingatására alkalmas,

d) a fegyveres szerv feladataival ellentétes célra irányul.

20. §25 A helyszínen szolgálatot ellátók kivételével a hivatásos állomány tagja egyenruháját

a) a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésen nem viselheti,

b) egyéb politikai rendezvényen, illetve a gyülekezési jog hatálya alá tartozó nyilvános rendezvényen csak a fegyveres szervet képviselő személyként, az állományilletékes parancsnok engedélyével viselheti.

Egyesülési jog

21. § (1) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveket az egyesülési jog alapján – e törvényben meghatározott keretek között – hozhatnak létre, illetve csatlakozhatnak azokhoz.

(2) A hivatásos állomány tagja nem csatlakozhat olyan szervezethez, amelynek tevékenysége a fegyveres szerv feladataival ellentétes.

(3)26 A hivatásos állomány tagja köteles a hivatásával össze nem függő civil szervezettel fennálló, illetőleg az újonnan létesülő tagsági viszonyát előzetesen az állományilletékes parancsnoknak szóban vagy írásban bejelenteni. Az állományilletékes parancsnok a tagsági viszony fenntartását vagy létesítését írásban megtilthatja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, illetőleg a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti.

(4) A hivatásos állomány tagja kamarai tagsághoz kötött tevékenység esetén tagja az illetékes szakmai kamarának.

21/A. §27 A 21. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az egyesülési jog alapján létrehozott, szervezett politikai tevékenységet folytató közösséghez, történő csatlakozásra és részvételre is.

Az anyanyelv használata

22. § (1) A hivatásos állomány tagja anyanyelvét szabadon használhatja.

(2) A fegyveres szervek szolgálati és vezényleti nyelve a magyar.

(3)28

Választójog

23. §29 A polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományának tagja haladéktalanul köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni az országgyűlési képviselői, az európai parlamenti, a főpolgármesteri, polgármesteri, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselői választáson jelöltként történt nyilvántartásba vételét, a jelöltségtől való visszalépését, a tisztségbe történt megválasztását, illetve annak elmaradását.

24. § (1)30 A hivatásos állomány tagja számára lehetővé kell tenni, hogy az országgyűlési, az európai parlamenti, helyi és kisebbségi önkormányzati választáson, továbbá népszavazáson és népi kezdeményezésen a lakóhelyén szavazhasson.

(2) Ha a hivatásos állomány tagja szolgálati érdekből a szavazáshoz szükséges ideig nem tartózkodhat a lakóhelyén, erről őt a választást megelőzően legalább 15 nappal értesíteni kell. Ez esetben lehetővé kell tenni számára – ha a választásról szóló törvény másképp nem rendelkezik –, hogy a szolgálatteljesítés helyén szavazhasson.

A munka és foglalkozás szabad megválasztása

25. § A hivatásos állomány tagja

a) az iskolai végzettségének (szakképesítésének) megfelelő szolgálati beosztását az előmeneteli rend szerint, a betölthető szolgálati beosztások keretei között, a szolgálati érdekre is figyelemmel választhatja meg;

b) beosztásában a polgári szakképesítését a szolgálat ellátására vonatkozó szabályoknak megfelelően gyakorolhatja;

c) más kereső foglalkozást e törvénynek az összeférhetetlenségről szóló 65. §-a figyelembevételével folytathat.

A művelődéshez való jog, a tudományos
és művészeti élet, a tanulás és a tanítás szabadsága

26. § (1) A hivatásos állomány tagja a művelődéshez, a tudományos és művészeti élet, a tanulás és a tanítás szabadságához való jogát a szolgálati kötelezettségek teljesítésére vonatkozó szabályok korlátai között gyakorolhatja.

(2) Az előmenetelhez szükséges képesítés megszerzése – külön törvények előírásainak megfelelően – a katonai és rendvédelmi oktatási intézményekben és a polgári oktatási intézményekben folyó oktatás, képzés, átképzés és továbbképzés, valamint egyéni képzés keretében történik.

IV. Fejezet

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEK
ÉS ÉRDEKVÉDELEM

27. § (1) A hivatásos állomány tagjai a szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogaik és jogos érdekeik védelmére és képviseletére érdekképviseleti szerveket, szövetségeket hozhatnak létre, illetve azok tagjai lehetnek, érdekképviseleti fórumokon képviselettel rendelkezhetnek.

(2)31 Az érdekképviseleti szervek e törvény keretei között szabadon működhetnek és gyakorolhatják jogosítványaikat. Sztrájkot azonban nem szervezhetnek, és tevékenységükkel – ide értve a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartásának veszélyeztetését is –, nem akadályozhatják meg a fegyveres szerv jogszerű és rendeltetésszerű működését, a hivatásos állomány tagjának a parancsok és intézkedések végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítését.

28. § (1) A fegyveres szerv köteles együttműködni az érdekképviseleti szervvel és biztosítani működésének feltételeit. Ez utóbbi körben lehetővé kell tenni, hogy az érdekképviseleti szerv

a) az érdekképviseleti tevékenysége céljából a fegyveres szerv kijelölt helyiségeit és azok berendezését a napi szolgálati (munka-)időn túl, illetőleg a szolgálati időben térítésmentesen használja;

b) az általa szükségesnek tartott tájékoztatásokat, felhívásokat, valamint a tevékenységével kapcsolatos adatokat a szolgálati helyen szokásos vagy más megfelelő módon közzétegye.

(2) A fegyveres szerv nem követelheti meg azt, hogy a hivatásos állomány tagja az érdekképviseleti hovatartozásáról nyilatkozzék, nem szüntetheti meg a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát, és nem károsíthatja meg a hivatásos állomány tagját az érdekképviseleti hovatartozása vagy tevékenysége miatt.

(3) Jogosultságot vagy juttatást a fegyveres szerv az érdekképviseleti szervezethez való tartozástól nem tehet függővé.

29. § (1) E törvény alkalmazásában szakszervezeten – elnevezésétől függetlenül – a hivatásos állomány tagjainak minden olyan érdekképviseleti szervét érteni kell, amelynek célja a hivatásos állomány tagjai szolgálati viszonyával kapcsolatos érdekeinek képviselete és megvédése.

(2) A szakszervezet jogosult, hogy

a) a fegyveres szerven belül működjön és tagjait tevékenységébe bevonja;

b) a hivatásos állomány tagjait az anyagi, szociális és kulturális, valamint az élet- és szolgálati körülményeiket érintő jogaikról és kötelezettségeikről tájékoztassa;

c) tagjait a szolgálati viszonyt érintő körben a szervezeti egységgel szemben, illetőleg az állami szervek előtt, meghatalmazás alapján pedig az élet- és szolgálati körülményeiket érintő kérdésekben bíróság, más hatóság és egyéb szervek előtt képviselje.

(3) A szakszervezet a szervezeti egységgel kapcsolatban az alábbi jogokat gyakorolhatja:

a) minden olyan kérdésben tájékoztatást kérhet, amely a hivatásos állomány tagjainak a szolgálati viszonnyal összefüggő anyagi, szociális és kulturális érdekeivel kapcsolatos;

b) az a) pontba tartozó kérdésben a parancsnoki (vezetői) intézkedéssel (döntéssel) kapcsolatos álláspontját, véleményét az állományilletékes parancsnokkal közölheti, és ezzel összefüggésben konzultációt kezdeményezhet;

c)32 a szolgálati és munkakörülményekre – ennek keretében az egészséges és biztonságos szolgálatteljesítés betartására – vonatkozó szabályok megtartását hivatali munkaidőben, illetve indokolt esetben szolgálatteljesítési időben ellenőrizheti, azok végrehajtásáról tájékoztatást, adatot kérhet, melyet részére meg kell adni. Az ellenőrzés a szolgálati feladatok ellátását nem veszélyeztetheti, illetve nem akadályozhatja.

(4) A szakszervezet az ellenőrzés során észlelt hibákra és mulasztásokra a végrehajtásért felelős szerv vezetőjének a figyelmét felhívhatja. Ha az a szükséges intézkedést kellő időben nem tette meg, a megfelelő eljárást kezdeményezheti. Ennek eredményéről az eljárást lefolytató szerv a szakszervezetet tájékoztatni köteles.

(5) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott jogok az elöljáró szervek irányítása körébe tartozóan az adott szervezeten belüli reprezentatív szakszervezeti szervet illetik meg.

30. § (1) A szakszervezettel való együttműködés keretében az állományilletékes parancsnok köteles:

a) a szükséges tájékoztatás megadásával a szakszervezet érdekképviseleti tevékenységét elősegíteni;

b) a szakszervezet által tett észrevételekre, javaslatokra vonatkozó álláspontját és ennek indokait közölni;

c) a szolgálati viszonnyal összefüggő anyagi, szociális és kulturális érdekeket érintő intézkedésének megtétele előtt – ha az a hivatásos állomány legalább 25%-át vagy több, mint 50 főt közvetlenül érinti – a szervezeti egységen belül működő szakszervezet képviselőjét tájékoztatni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak irányadók – irányítása körébe tartozóan – az elöljáró szervek parancsnokaira (vezetőire) is.

31. § (1) A szervezeti egységnél képviselettel rendelkező szakszervezet jogosult a hivatásos állomány tagjait, illetve a szervezetét közvetlenül érintő jogellenes intézkedés, mulasztás (a továbbiakban együtt: intézkedés) ellen kifogást benyújtani.

(2) A kifogást az állományilletékes parancsnokhoz kell benyújtani a jogellenes intézkedésről való tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül. A kifogást az intézkedés megtételétől számított 1 hónapon túl nem lehet benyújtani.

(3) Nincs helye kifogásnak, ha az intézkedéssel szemben a hivatásos állomány tagja jogvitát kezdeményezhet.

(4) Ha az állományilletékes parancsnok a kifogással nem ért egyet, egyeztetésnek van helye. Az egyeztető tárgyalást a kifogás benyújtásától számított 3 munkanapon belül meg kell kezdeni. Ha az egyeztetés 7 napon belül nem vezetett eredményre, az eredménytelenség megállapításától számított 5 napon belül a szakszervezet a bírósághoz fordulhat. A bíróság nem peres eljárásban, 15 napon belül dönt.

(5) A kifogásolt intézkedést az egyeztető eljárás eredményes befejezéséig vagy a jogerős bírósági döntésig végrehajtani nem lehet, illetőleg a végrehajtását fel kell függeszteni.

32. § (1) A szervezeti egység köteles a szakszervezet tisztségviselője számára munkaidő-kedvezményt biztosítani.

(2)33 A munkaidő-kedvezmény mértéke valamennyi tisztségviselőt figyelembe véve összesen – eltérő megállapodás hiányában – minden, a szervezeti egységnél szolgálati viszonyban álló szakszervezeti tag után havi 1 óra. E kedvezmény mértékébe a szervezeti egységgel való tárgyalás időtartama nem számít be. A munkaidő-kedvezmény felhasználásáról a szakszervezet dönt. A munkából való távolmaradást előre be kell jelenteni.

(3)34 A szakszervezet kérésére a (2) bekezdés alapján járó munkaidő-kedvezményből fel nem használt időtartamot, de legfeljebb a munkaidő-kedvezmény felét a szervezeti egység köteles pénzben megváltani. A pénzbeni megváltást a szakszervezeti tisztségviselő előző naptári évi átlagkeresete, illetve ha a szervezeti egységnél a szakszervezet tisztségviselővel nem rendelkezik, úgy a fegyveres szerv más szervezeti egységeinek állományába tartozó tisztségviselők előző naptári évi átlagkeresetének átlaga alapján kell megállapítani, és bruttó összegben – a munkáltatóval kötött megállapodás alapján havonta vagy negyedévente – utólag kell kifizetni a szakszervezet részére. Ez a pénzösszeg kizárólag érdekvédelmi tevékenységgel összefüggő célra használható fel. Negyedéves elszámoláskor a havonkénti munkaidő-kedvezmény összevonható, ha azt a szakszervezeti tagok továbbképzése céljából vették igénybe.

(4) A fegyveres szerv a szakszervezet által a tagjai részére szervezett képzés időtartamára munkaidő-kedvezményt köteles biztosítani.

(5) A szakszervezet tagjai részére összesen – a szakszervezet által szervezett képzés, illetve továbbképzés céljára – a szervezeti egység köteles előzetes egyeztetés alapján minden tíz, a szervezeti egységnél szolgálatot teljesítő szakszervezeti tag után évente egy nap rendkívüli fizetett szabadságot biztosítani. A szabadság igénybe vehető mértékét a szakszervezet határozza meg. A szabadság igénybevétele előtt a szervezeti egységet legalább harminc nappal értesíteni kell.

(6) A (2) és (5) bekezdésben meghatározott munkaidő-kedvezmény időtartamára a hivatásos állomány tagját távolléti díj illeti meg.

33. § (1)35 A hivatásos állomány választott szakszervezeti tisztséget betöltő tagjának más szolgálati helyre való – a fegyveres szerv által kezdeményezett – beosztásához, áthelyezéséhez, 15 munkanapot elérő vezényléséhez és a szolgálatteljesítés helyének megváltoztatásához, továbbá szolgálati viszonyának felmentéssel történő megszüntetéséhez az adott szervezeten belüli érintett reprezentatív szakszervezeti szerv előzetes egyetértése szükséges. Ha a felmentés a hivatásos állomány tagjának nemzetbiztonsági szempontból felróható alkalmatlansága, vagy az 56. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott alkalmatlansága miatt válik szükségessé, valamint, ha a szakszervezeti tisztségviselőt fegyelmileg kell felelősségre vonni, erről a megfelelő szakszervezeti szervet előzetesen értesíteni kell.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott védelem a tisztségviselőt megbízatásának idejére és annak megszűnését követő 1 évre illeti meg, feltéve, hogy tisztségét legalább 6 hónapon át betöltötte.

(3) Ha a választott tisztségviselő ügyében az eljárásra jogosult szakszervezeti szerv nem határozható meg, az (1) bekezdésben meghatározott jogosultságot az a szakszervezeti szerv gyakorolja, amelyben a tisztségviselő a tevékenységét kifejti.

34. § (1) A 31. és 33. §-ban biztosított jogok a szervezeti egységnél reprezentatívnak minősülő szakszervezetet, illetőleg tisztségviselőjét illetik meg. E jogok megilletik az előbbiek hiányában az országosan reprezentatívnak minősülő szakszervezetet is, ha a szervezeti egységnél legalább egy tagja van.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában reprezentatívnak azt a szakszervezetet kell tekinteni, amelynek taglétszáma eléri a szervezeti egység, országosan pedig a fegyveres szerv hivatásos állományának 10%-át. Ha a szervezeti egységnél csak egy szakszervezet működik, azt taglétszámától függetlenül reprezentatívnak kell tekinteni.

(3) A reprezentatívnak nem minősülő szakszervezetet is megilleti a 31. § szerinti kifogás joga, ha a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró intézkedése jogszabályban foglalt rendelkezést sért.

34/A. §36 (1) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: OKÉT) az e törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény által szabályozott jogviszonyokat együttesen érintő munkaügyi, foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai kérdések országos szintű érdekegyeztetési fóruma.

(2) Az OKÉT-ban a Kormány – az alapszabályban meghatározott – országos szakszervezeti szövetségek és országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet.

(3) Az OKÉT az alapszabályában maga határozza meg a szervezetét, a működésének rendjét, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint a szociális partnereket megillető jogosítványokat.

(4)37 Az OKÉT működésének feltételeit a Kormány a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter útján biztosítja.

34/B. §38 (1) A Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fóruma (a továbbiakban: RÉF) az e törvény által szabályozott jogviszonyban állókat együttesen érintő munkaügyi, foglalkoztatási, bér-, jövedelempolitikai és a rendvédelmet érintő egészségügyi kérdések országos szintű, ágazatközi érdekegyeztetési fóruma.

(2) A RÉF-ben a Kormány – az alapszabályban meghatározott – a hivatásos állomány képviseletét ellátó országosan reprezentatív szakszervezetekkel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok érdekképviseleti szerveivel egyeztet.

(3) A RÉF az alapszabályában maga határozza meg a szervezetét, a működésének rendjét, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint a szociális partnereket megillető jogosítványokat.

(4) A RÉF működésének feltételeit a Kormány a rendészetért felelős miniszter útján biztosítja.

35. § (1) A szolgálati viszonyt érintő ágazati jelentőségű kérdésekben a miniszter – az országos parancsnok részvételével – az Ágazati Érdekegyeztető Fórummal (a továbbiakban: Érdekegyeztető Fórum) egyeztet. Az Érdekegyeztető Fórumban minden, a 34. § (2) bekezdése szerinti taglétszámot országosan elérő érdekképviseleti szerv képviseltetheti magát. Az Érdekegyeztető Fórum véleményezési, javaslattételi jogkörrel rendelkezik.

(2) Az Érdekegyeztető Fórum testületként működik, működési rendjét maga állapítja meg.

(3)39

V. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY LÉTESÍTÉSE

A szolgálati viszony alanyai

36. § (1) A szolgálati viszony alanya az állam képviseletében a fegyveres szerv, illetve a szolgálatában álló hivatásos állomány tagja.

(2)40 A szolgálati viszonnyal kapcsolatos munkáltatói jogokat – az e törvényben meghatározott kivételekkel – az állományilletékes parancsnok gyakorolja.

(3)41 Jogszabályban meghatározott rész munkáltatói jogokat az állományilletékes parancsnok alárendeltségébe tartozó parancsnok, kiemelt munkáltatói jogokat a törvény 2. számú melléklete alapján az országos parancsnok, a bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv vezetője, valamint a miniszter gyakorol.

(4)42 Az országos parancsnok (3) bekezdésben biztosított jogköre nem alkalmazható a hivatásos önkormányzati tűzoltóság állományába tartozó zászlós és tiszthelyettes esetében. A 2. számú mellékletben meghatározott kiemelt munkáltatói jogkört – a miniszternek biztosított jogkörök kivételével – zászlós, tiszthelyettes esetében a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok, mint állományilletékes parancsnok és – e törvény rendelkezései szerint – az önkormányzat képviselő-testülete, a Főváros esetén a közgyűlés gyakorolja.

A szolgálati viszony létesítésének feltételei

37. § (1)43 Hivatásos szolgálati viszony önkéntes jelentkezés alapján azzal a 18. életévét betöltött, de 37 évnél nem idősebb, cselekvőképes, állandó belföldi lakóhellyel rendelkező, a rendfokozati állománycsoporthoz meghatározott iskolai végzettségű, szakképzettségű magyar állampolgárral létesíthető,

a) aki a hivatásos szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas,

b) akinek életvitele nem kifogásolható és hozzájárul annak a szolgálati viszony létesítése előtti, valamint a szolgálati viszony fennállása alatti ellenőrzéséhez,

c) aki elfogadja egyes alkotmányos jogainak e törvény szerinti korlátozását,

d) aki tudomásul veszi, hogy szolgálati viszonya fennállása alatt szolgálata törvényes ellátását tudta és beleegyezése nélkül – törvényben meghatározott szerveknél és módon – ellenőrizhetik (a továbbiakban: megbízhatósági vizsgálat),

e) aki hozzájárul a jogszabályokban meghatározott szintű nemzetbiztonsági ellenőrzéséhez, ha az a beosztása ellátásához szükséges.

(2)44 Hivatásos szolgálati viszony létesíthető azzal a szerződéses szolgálati jogviszonyban lévő személlyel, akinek szolgálati idejéből már legalább egy év eltelt és megfelel az (1) bekezdésben, valamint a 37/A. § (1) bekezdésében előírt feltételeknek.

(3)45 Tiszti kinevezés esetén a miniszter, egyéb esetben az országos parancsnok hozzájárulásával a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró indokolt esetben szolgálati viszonyt létesíthet a 47. életévét még be nem töltött személlyel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál tiszti kinevezés esetén a miniszter, egyéb esetben az országos parancsnok hozzájárulásával a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró indokolt esetben szolgálati viszonyt létesíthet a 47. életévét már betöltött személlyel is.

(4)46 A szolgálati viszony létesítéséhez szükséges, az (1) bekezdésben meghatározott adatokat és tényeket a jelentkezőnek igazolnia kell.

(5) Ha a szolgálati viszony létesítésének feltétele a nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelés, a hivatásos szolgálatra jelentkezőnek a jelentkezéskor írásban nyilatkoznia kell arról, hogy ezeknek a követelményeknek megfelel, és hozzájárul ahhoz, hogy ezt az illetékes nemzetbiztonsági szolgálat ellenőrizze. Az ellenőrzéshez való hozzájáruláshoz a külön törvényben meghatározott hozzátartozó nyilatkozatát is csatolni kell.

(6)47 A fegyveres szerv az (1) és (5) bekezdésben meghatározott adatokat, illetve a feltételeknek való megfelelést a szolgálati viszony fennállása alatt ellenőrizheti.

(7)48 Amennyiben a hivatásos szolgálati jogviszony áthelyezés alapján olyan személlyel létesül, akinek korábbi szolgálati jogviszonya áthelyezés folytán közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyra változott, a 41. § szerinti próbaidőre, a 45. § szerinti pályázatra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók, a jogviszony létesítésére az 52. § első mondatában meghatározott életév betöltéséig kerülhet sor, továbbá ez esetben a 64. § (5) bekezdése alkalmazandó.

(8)49 Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott megbízhatósági vizsgálatot a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv végzi.

37/A. §50 (1) Nem létesíthető szolgálati viszony azzal,

a) aki büntetett előéletű,

b) aki a betöltendő munkakörnek megfelelő foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,

c) aki büntetlen előéletű, de a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben megállapította,

ca) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

cb) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

cc) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cd) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ce) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cf) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

cg) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

d) akivel szemben a bíróság kényszergyógykezelést alkalmazott, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított három évig,

e) akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől számított három évig,

f) akivel szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban, a büntetőeljárás jogerős bejezéséig,

g) korábban már állt hivatásos szolgálati viszonyban, és az 53. § f) vagy g) pontja, vagy az 56. § (6) bekezdése alapján szűnt meg.

(2) A cc)–cg) és az e) pontban foglalt kizáró októl a munkáltató eltekinthet, ha az eljárásra kizárólag katonai bűncselekmény miatt került sor.

37/B. §51 (1) Hivatásos szolgálati viszony a 37. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeken túl akkor létesíthető vagy tartható fenn, ha a hivatásos állomány tagja vagy a jelentkező

a) életvitele kifogástalan, és

b) írásban hozzájárul

ba) a 7. számú mellékletben meghatározott személyes adatai és bűnügyi személyes adatai kezeléséhez,

bb) életvitele kifogástalanságának ellenőrzése érdekében a felvételét megelőzően és a szolgálati viszony tartama alatt a (2) bekezdésben meghatározottak ellenőrzéséhez.

(2) Az életvitel kifogástalan, ha a hivatásos állomány tagja vagy a jelentkező

a) esetében nem állnak fenn – a hivatásos állomány tagja esetében a folyamatban lévő büntetőeljárás kivételével – a 37/A. § (1) bekezdésében meghatározottak, és

b) megfelel – különös tekintettel a szolgálaton kívüli magatartására, családi és lakókörnyezeti kapcsolataira, anyagi, jövedelmi viszonyaira, valamint a bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatára – a szolgálat törvényes, befolyástól mentes ellátására.

(3) A (2) bekezdésben írt feltételek ellenőrzését – ha törvény másként nem rendelkezik – a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv végzi. A nemzetbiztonsági szolgálatok a saját munkatársaikra vonatkozóan végzett külön törvény szerinti biztonsági ellenőrzés alkalmával adatszolgáltatás végett e szervet megkeresik. A megkeresett szerv a biztonsági ellenőrzéssel érintett körben adatszolgáltatásra köteles.

(4) A rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv a (2) bekezdésben foglaltak ellenőrzése során

a) a hivatásos állományba jelentkezőről, valamint a hivatásos állomány tagjáról, továbbá a vele közös háztartásban élő hozzátartozóról a bűnügyi nyilvántartó szerv valamennyi bűnügyi nyilvántartásából, továbbá a rendészeti szervek nyilvántartásaiból adatot igényelhet, az e szerveknél folyamatban lévő vagy befejezett fegyelmi eljárás irataiba betekinthet,

b) a hivatásos állományba jelentkezőről, vagy a hivatásos állomány tagjáról lakóhelyén, tartózkodási helyén, munkahelyén – nyíltan vagy a rendőri jelleg leplezésével – környezettanulmányt készíthet.

(5) A hivatásos állomány tagjának vagy a jelentkezőnek a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez csatolni kell a vele közös háztartásban élő hozzátartozójának nyilatkozatát, amelynek szövegét a törvény 8. számú melléklete tartalmazza.

37/C. §52 (1) A hivatásos állomány tagját az ellenőrzés megkezdéséről, befejezéséről tájékoztatni nem kell, az elvégzett vizsgálat eredményét közölni kell vele. Ha nem létesül szolgálati viszony, vagy a szolgálati viszony fennállása alatti ellenőrzés jogsértést, vagy kifogásolható életvitelt nem állapít meg, a keletkezett iratokat, adatokat – a kifogástalan életvitel ellenőrzését elrendelő és befejező határozat kivételével – az ellenőrzés befejezésétől számított 8 napon belül meg kell semmisíteni.

(2) A szolgálati viszony fennállása alatt a kifogástalan életvitel ellenőrzését a miniszter által meghatározott gyakorisággal – legfeljebb azonban évente – kell végrehajtani. Soron kívüli ellenőrzésre akkor kell intézkedni, ha a kifogástalan életvitel ellenőrzésének kezdeményezésére jogosult tudomására jutott adatokból kifogásolható életvitelre lehet következtetni.

A hivatásos állomány utánpótlása

38. § (1)53 A hivatásos állomány létszámát – a 37. § (1) bekezdésében, valamint a 37/A. § (1) bekezdésében előírt feltételek megléte esetén – a katonai és rendvédelmi oktatási intézményekben végzett (szakképesítést szerzett) hallgatók hivatásos állománybavételével, a polgári oktatási intézményekben végzett személyek (szakképesítéssel rendelkezők), valamint a szerződéses állományból hivatásos állományba átvett személyek felvételével kell biztosítani.

(2) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények hallgatóinak jogviszonyáról külön törvények rendelkeznek.

A szolgálati viszony létesítése

39. § (1) A szolgálati viszony a hivatásos állományba való felvétellel és annak elfogadásával határozatlan időre létesül. A hivatásos állományba kinevezett személy esküt, illetve fogadalmat tesz, melyeknek szövegét a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

(2) A hivatásos állományba való felvétellel egyidejűleg a befejezett tanulmányainak megfelelően a hivatásos állomány pályakezdő tagját hadnaggyá, zászlóssá vagy őrmesterré kell kinevezni. A tanulmányait kiváló eredménnyel végzett pályakezdőt eggyel magasabb rendfokozatba kell kinevezni.

(3) A hivatásos állománybavételről készült kinevezési okmánynak tartalmaznia kell a szolgálati viszonyra vonatkozó minden lényeges adatot, így különösen a szolgálati viszony kezdetét, a hivatásos állomány tagjának szolgálati beosztását és helyét, rendfokozatát, a besorolási osztályon belüli beosztási kategóriáját, fizetési fokozatát, az eskü, illetve fogadalom letételét és időpontját, továbbá – próbaidő kikötésénél – a próbaidő tartamát és a véglegesítéshez szükséges iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzését. A kinevezési okmány egy példányát a hivatásos állomány tagjának át kell adni.

40. § (1) A nem katonai vagy rendvédelmi oktatási intézményből hivatásos állományba felvett személy rendfokozatát és besorolását beosztásának, életkorának és iskolai végzettségének (szakképesítésének) figyelembevételével kell megállapítani. E rendfokozata és besorolása azonban nem haladhatja meg a vele egykorú és azonos beosztású, de a fegyveres szerv oktatási intézményének elvégzésétől folyamatosan hivatásos szolgálatot teljesítők soron történt előléptetéssel elért rendfokozatát és besorolását.

(2) Az (1) bekezdés szerint hivatásos állományba felvett személy részére a fegyveres szerv jellegének megfelelő, illetve a beosztásához szükséges tanfolyam elvégzését és vizsga letételét kell előírni. Ha a tanfolyamot önhibájából nem kezdte meg, vagy azt a meghatározott idő alatt nem fejezte be, illetőleg a vizsgát nem tette le, a szolgálati viszonya megszűnik.

Próbaidő

41. § (1)54 A szolgálati viszony létesítésekor – a katonai és rendvédelmi oktatásban végzettek kivételével – legalább három, de legfeljebb tizenkét hónapig terjedő próbaidőt kell kikötni. Tizenkét hónap próbaidőt kell kikötni, ha a jelentkező nem rendelkezik a beosztáshoz szükséges szakirányú iskolai végzettséggel (szakképesítéssel).

(2) A hivatásos állomány tagját a próbaidő alatt a fegyveres szerv sajátosságainak megfelelő képzésben kell részesíteni.

(3) A hivatásos állomány tagja a próbaidő alatt a jogszabályban meghatározott illetményre és – lakás és lakhatási támogatás kivételével – a szolgálat teljesítéséhez szükséges egyéb ellátásra jogosult.

(4) A próbaidő alatt a szolgálati viszonyt bármelyik fél indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti.

(5) Ha a szolgálati viszony a próbaidő alatt megszűnt, az együtt jár a próbaidős rendfokozat elvesztésével és a kapott ruházati és felszerelési tárgyak visszaadásának kötelezettségével.

Állományba tartozás és szolgálatteljesítés

42. §55 (1) A hivatásos állomány tagja annak a fegyveres szervnek az állományába tartozik, amelybe őt a kinevezési okmányban felvették, és szolgálatát is – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – ott teljesíti. Hivatásos szolgálati viszony – a kinevezési okmányban felsorolt – változó szolgálatteljesítési helyen történő szolgálatteljesítésre is létesíthető.

(2) Hivatásos szolgálat a fegyveres szerven kívül a következő szerveknél teljesíthető:

a) a minisztériumban és a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervnél,

b) a felsőoktatási intézménynél,

c) a tudományos intézménynél,

d) a közigazgatási szervnél,

e) a honvédelmi és rendvédelmi célú tevékenységet folytató vagy egyéb biztonsági érdeket szolgáló gazdálkodó szervnél,

f) az egészségügyi intézménynél,

g) a szövetséges fegyveres erőknél,

h) polgári védelmi feladatok ellátása céljából az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalánál,

i) az ügyészségnél,

j) a szervezett bűnözés elleni fellépés céljából gyűjtött adatok gyűjtésének, felhasználásának és ellenőrzésének koordinációjáért felelős szervnél,

k)56 az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként, az Európai Unió vagy a NATO szervezeteinél nemzetközi együttműködés keretében vállalt misszió tagjaként, illetve amennyiben az a szolgálat érdekével egybe esik, egyéb nemzetközi szervezetben,

l) a Magyar Köztársaság külpolitikai, gazdasági vagy kulturális érdekeinek képviseletére külföldön létrehozott szervezetnél összekötőként vagy a diplomáciai szolgálat tagjaként,

m)57 rendészeti adatfeldolgozást végző szervnél

(a továbbiakban együtt: más szerv).

43. § (1)58 A hivatásos állomány tagja beleegyezésével, határozott vagy határozatlan időre – a 43/A. §-ban foglalt kivétellel – a fegyveres szerven kívül a Miniszterelnökségnél, valamint a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó, valamint költségvetési jogállása alapján irányítása, felügyelete alatt álló szervnél berendeléssel, egyéb más szervnél az érintett miniszterek és a fegyveres szerv megállapodása alapján vezényléssel teljesíthet szolgálatot. A határozott idejű berendelés, vezénylés az érintett beleegyezésével meghosszabbítható.

(2)59 A hivatásos állomány más szervhez vezényelt tagja a más szerv illetékes vezetőjének rendelkezései szerint teljesíti szolgálatát. Tevékenységére, munkarendjére, illetményére és illetményjellegű juttatásaira, pihenőidejére, a kártérítésre, a más szervnél rendszeresített címek és egyéb elismerések elnyerésére, illetve viselésére a más szerv munkavállalóira vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy számára a rendfokozati illetménynek megfelelő mértékű pótlékot, betegség esetén távolléti díjat és az e törvény szerinti jubileumi jutalmat kell fizetni. A vezénylés időtartama alatt a rendfokozatot és a szolgálati viszonyt érintő munkáltatói jogokat a miniszter, az egyéb munkáltatói jogokat a vezénylés helye szerinti szerv állományilletékes parancsnoka (vezetője) gyakorolja.

(3) A hivatásos állomány más szervhez vezényelt tagjának előléptetése, kitüntetése, fegyelmi felelősségre vonása, szolgálati vagy rokkantsági nyugállományba helyezése – a más szerv vezetőjének javaslatára, illetve egyetértésével –, továbbá ruházati ellátmányának és a (2) bekezdésben nem említett járandóságainak biztosítása az eredeti fegyveres szervnél szolgálatot teljesítő hivatásos állományúakra vonatkozó szabályok szerint történik.

(4)60 A más szervnél teljesített szolgálat megszüntetésére az (1) bekezdés szerinti megállapodásban foglaltak alapján, illetve a más szerv vezetőjének kezdeményezésére, valamint a hivatásos állomány tagjának méltányolható kérelme alapján kerülhet sor. A vezénylés megszüntetése esetén a hivatásos állomány tagja részére a fegyveres szerv valamely szervezeti egységénél a végzettségének, képzettségének megfelelő, de legalább a vezénylést megelőző beosztásával azonos szolgálati beosztást kell biztosítani. Amennyiben a hivatásos állomány tagjának ilyen beosztás nem biztosítható – de a vezénylés megszüntetésétől számított egy éven belül ez lehetővé válhat – egyetértésével rendelkezési állományba helyezhető. Ebben az esetben az érintettet a vezénylést megelőző szolgálati beosztásának megfelelően kell besorolni és részére az adott beosztásból eredő korábbi pótlékok nélküli illetményt kell folyósítani.

(5)61 Ha a hivatásos állomány tagja számára a (4) bekezdés szerinti szolgálati beosztás nem biztosítható, illetve az alacsonyabb beosztást nem fogadja el és rendelkezési állományba helyezésére sem kerül sor, akkor az érintett szolgálati viszonyát az 56. § rendelkezéseinek megfelelően felmentéssel kell megszüntetni.

(6)62 Az (5) bekezdéstől eltérően nem felmentéssel kell megszüntetni a szolgálati jogviszonyt, hanem a szolgálati viszonyról történő lemondásnak kell tekinteni, ha a hivatásos állomány tagja a (4) bekezdés szerinti beosztást nem fogadja el, vagy arról öt munkanapon belül nem nyilatkozik, amennyiben a felajánlott beosztás elfogadásával a szolgálatteljesítés helye nem változik.

43/A. §63 A hivatásos állomány tagja – a hivatásos szolgálati jogviszonyát nem érintve – az ügyészséghez a legfőbb ügyész kezdeményezésére, az országos parancsnok egyetértésével meghatározott feladat ellátására vezényelhető. A hivatásos állomány tagjának ügyészséghez vezénylésére a 43–44. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni.

43/B. §64 (1) A miniszter az irányítása alatt álló fegyveres szerv hivatásos állományú tagját – beleegyezésével – az állományilletékes parancsnok előzetes tájékoztatásával

a) a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kezdeményezésére a Miniszterelnökséghez,

b) az általa vezetett minisztériumba,

c) az irányítása, felügyelete, valamint költségvetési jogállása alapján irányítása, felügyelete alatt álló

ca) önálló költségvetési szervhez,

cb) rendvédelmi oktatási intézménybe,

cc) tudományos, kutató intézménybe,

cd) a fogva tartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezethez

meghatározott munkakör vagy feladat ellátására szolgálattételre berendelheti.

(2) A berendelés tartama alatt a szolgálati viszonyt nem érintő munkáltatói jogköröket a foglalkoztató szerv vezetője gyakorolja.

(3) A berendelés megszüntetését a foglalkoztató szerv és a berendelt indokolás nélkül kezdeményezheti. Ha a berendelés megszüntetését a berendelt kezdeményezi, az általa ellátott munkakör, illetve feladat mással való ellátásáig, de legfeljebb egy hónapig a berendelt visszatartható.

(4) A berendelés megszüntetésére a 43. § (5) és (6) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell, ha a berendelés megszüntetését követően e rendelkezések alkalmazása alapján a hivatásos állomány tagjának felmentésére kerül sor, az ezzel összefüggő juttatások a berendelést megelőzően foglalkoztatást végző szervet terhelik.

Rendelkezési állomány

44. § (1) A fegyveres szerv személyi állományába tartozó, de a fegyveres szervnél szolgálati beosztást be nem töltő személyt rendelkezési állományba kell helyezni. Ennek megfelelően a fegyveres szerv rendelkezési állományába tartozik:

a) aki szolgálatát más szervnél teljesíti;

b)65 akinek a beosztása létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt megszűnt, a szolgálat felső korhatárának betöltését megelőző 1 éven belül, a korhatár betöltéséig, illetve akinek a beosztása a jelzett okok miatt szűnt meg, de más beosztásba tervezett, legfeljebb 2 évig;

c) aki átképzésen vesz részt, a beosztásba helyezéséig;

d) aki felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat, a tanulmányai befejezéséig;

e) akinek a részére az oktatási intézményben folytatott tanulmányai befejezése után felkészültségének megfelelő szolgálati beosztás nem biztosítható, legfeljebb 1 évig;

f) aki egészségi, pszichikai és fizikai állapota miatt eredeti szolgálati beosztását ellátni képtelen, az általa ellátható más beosztásba helyezéséig, de legfeljebb 1 évig;

g) aki szolgálati feladatait önhibáján kívüli okból (pl. gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság miatt) nem tudja ellátni, legfeljebb az ok megszűnéséig;

h) akit függetlenített szakszervezeti tisztségbe választottak, tisztsége betöltéséig;

i)66 akinek a részére vezetői beosztásba történt kinevezés visszavonásakor, illetve vezetői kinevezésről történő lemondás esetén a 245/D. § (2) és (5) bekezdés szerinti beosztás felajánlására nincs lehetőség;

j)67 akinek a részére a más szervhez vezénylés, illetve berendelés megszüntetését követően a 43. § (4) bekezdés, illetve a 248. § (4) bekezdés d) pontja szerinti beosztás nem biztosítható, más beosztásba helyezéséig, de legfeljebb egy évig.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja alá esők jogaira és kötelezettségeire a 43. § rendelkezései irányadók, a b), e) és f) pontja alá tartozók jogai és kötelezettségei azonosak a szolgálati beosztást betöltők jogaival és kötelezettségeivel, a c)–d) pontja alá tartozók jogait és kötelezettségeit az oktatási intézmény szervezeti és működési szabályzata, illetve a tanulmányi szerződés határozza meg, a g) pont alá tartozók jogait és kötelezettségeit – beleértve a társadalombiztosítási járulék fizetésének rendjét is – külön jogszabály állapítja meg.

(3) Az (1) bekezdés h) pontja alattiak jogai és kötelezettségei – a tisztségük ellátására vonatkozók kivételével – azonosak a szolgálati beosztást betöltőkével.

(4)68

(5) Az (1) bekezdés b), e) és f) pontja alá tartozó hivatásos állomány tagjának szolgálati feladattal való ideiglenes ellátásáról a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró köteles gondoskodni.

Pályázati rendszer

45. §69 (1)70 A magasabb szolgálati beosztáshoz előírt iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzése érdekében, a megfelelő oktatási intézménybe való felvételhez, továbbá – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kivételével – a regionális, területi, helyi szervek vezetőjének kinevezéséhez, továbbá jogszabályban meghatározott szolgálati beosztások betöltéséhez pályázatot lehet kiírni. A vezetői kinevezés visszavonására tekintettel felajánlott másik vezetői beosztás pályázat kiírása nélkül betölthető.

(2) A pályázatot a katonai és rendvédelmi oktatási intézmény vezetője, a megpályázható vezetői beosztásba való kinevezésre, illetve szolgálati beosztás betöltésére jogosult munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró írja ki.

(3) A pályázati kiírásának a pályázat elnyeréséhez szükséges valamennyi feltételt és a pályázat elbírálásának határidejét tartalmaznia kell.

(4) A pályázat benyújtásának ténye, illetve a benyújtott pályázat tartalma a pályázat elbírálásában résztvevőkön, valamint a 202. §-ban meghatározott betekintésre jogosultakon kívül, csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel.

(5) Az (1) bekezdés szerinti vezetői beosztásba való kinevezésre vonatkozó pályázat értékelésére a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró legalább három tagú bizottságot hoz létre.

(6) A pályázat eredményéről a pályázót a pályázat egyidejű visszaküldésével írásban tájékoztatni kell.

(7) Pályázatra kiírt vezetői, illetve szolgálati beosztás csak olyan személlyel tölthető be, aki a pályázaton részt vett, és a pályázati feltételeknek megfelelt. Ez vonatkozik az oktatási intézménybe való felvételre is.

(8) A fegyveres szervek felsőoktatási intézményeinek oktatói és kutatói beosztásaira a hivatásos állomány külön jogszabályban előírt feltételekkel rendelkező tagjai korlátozás nélkül pályázhatnak. A pályázat elnyerése esetén őket a szolgálat érdekében kell a felsőoktatási intézménybe vezényelni.

(9) Pályázatot csak betölthető vezetői, illetve szolgálati beosztásra lehet kiírni.

(10) A fegyveres szervek egészségügyi intézményében – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a vezetői beosztás kizárólag pályázat útján tölthető be.

VI. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY MÓDOSÍTÁSA

A szolgálati viszony módosításának esetei

46. § (1) A szolgálati viszony – e törvényben meghatározott eseteket kivéve – a hivatásos állomány tagja beleegyezésével módosítható.

(2) A módosítás esetei különösen:

a) a magasabb vagy azonos beosztásba kinevezés,

b) az alacsonyabb beosztásba helyezés,

c) a külföldi szolgálatra vezénylés,

d) a más beosztás vagy feladatkör ellátásával való tartós megbízás,

e) a szolgálati viszony szüneteltetése,

f) a más szervhez a 43. § (1) bekezdés szerinti vezénylés,

g) a magasabb iskolai végzettséget (szakképesítést) nyújtó oktatási intézménybe beiskolázás,

h) a más fegyveres szervhez történő áthelyezés.

Beosztásból felmentés, más beosztásba kinevezés, áthelyezés

47. § (1)71 A hivatásos állomány tagja a szolgálat érdekében felmenthető és magasabb beosztásba kinevezhető, beleegyezése nélkül a szolgálati beosztásából felmenthető, és egyidejűleg azonos vagy annak megfelelő más beosztásba kinevezhető. Azonos, vagy annak megfelelő más beosztásba való kinevezés kérelemre is történhet.

(2) A hivatásos állomány tagja szolgálati érdekből beleegyezése nélkül – a létszámcsökkentés és az átszervezés indokát kivéve – 5 éven belül más beosztásba nem kerülhet áthelyezésre.

47/A. §72 (1) Ha a hivatásos állomány tagja eredeti szolgálati beosztására egészségi, pszichikai vagy fizikai okból alkalmatlan, a szolgálat felső korhatárának eléréséig a fegyveres szervnél – felajánlható hivatásos szolgálati beosztás hiányában – beleegyezésével nem hivatásos munkakörben is foglalkoztatható. E foglalkoztatás a hivatásos állomány tagjának szolgálati jogviszonyát és előmenetelét nem érinti.

(2) A hivatásos állomány tagja a részére felajánlott hivatásos szolgálati beosztás, illetve nem hivatásos munkakör elfogadásáról, vagy elutasításáról a felajánlástól számított 5 munkanapon belül köteles írásban nyilatkozni. A nyilatkozat elmulasztását úgy kell tekintetni, mintha a felajánlott hivatásos szolgálati beosztást, illetve nem hivatásos munkakört elutasította volna.

Alacsonyabb beosztásba helyezés

48. § (1) A hivatásos állomány tagja alacsonyabb beosztásba helyezhető:

a) létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt;

b) a saját kérelmére;

c) ha minősítése alapján az általa betöltött szolgálati beosztásra előírt követelményeknek nem felel meg;

d) fegyelmi fenyítésként.

(2) Az alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezéshez az (1) bekezdés c) és d) pontja esetén a hivatásos állomány tagjának beleegyezése nem szükséges.

Vezénylés

49. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálat érdekében eredeti szolgálati beosztásában való meghagyása mellett a fegyveres szerv bármely szervezeti egységéhez és bármely helységbe – a (4) bekezdésben meghatározott esetet kivéve beleegyezése nélkül – meghatározott szolgálati feladat teljesítésére vezényelhető. A hivatásos önkormányzati tűzoltóra e szabály nem vonatkozik.

(2) A más helységbe való vezénylések együttes időtartama 3 évenként a 6 hónapot nem haladhatja meg. A vezénylés időtartamának befejezésétől számított 6 hónapon belül újabb vezénylésre nem kerülhet sor. Méltánylást érdemlő személyi vagy családi érdekből azonban kérelemre e korlátoktól kivételesen el lehet tekinteni.

(3)73 A rendelkezési állományba nem tartozók iskolai rendszerű oktatása/képzése az oktatás időtartamára vezényléssel történik. Az e célból történő vezénylés időtartama nem számít be a (2) bekezdésben meghatározott időtartamba.

(4)74 A nemzetközi szervezetek által békefenntartó (fegyveres vagy egyéb rendészeti) tevékenységre kiírt és a miniszter által támogatott pályázat elnyerése esetén a hivatásos állomány tagját vezényelni kell a külföldi szolgálati tevékenység időtartamára.

(5)75 A hivatásos állomány tagját

a) külföldi szolgálatra az ezzel járó sajátos szolgálati kötelezettségeknek, ezek teljesítése feltételeinek és körülményeinek ismertetése után,

b) az Európai Unió intézményeibe nemzeti szakértőként, kormányrendeletben meghatározott jelölési eljárás alapján

a miniszter vezényli.76

(6)77 A hivatásos állomány (5) bekezdés szerint vezényelt tagjának juttatására, többletjuttatására, költségtérítésére, ellátmányára kormányrendelet a szolgálatteljesítés helyének sajátosságaira, továbbá a vezényelt közeli hozzátartozóira tekintettel pénzbeli és természetbeni ellátást állapíthat meg.

(7)78 A hivatásos állomány tagja megszakítás nélkül legalább három hónapra, de 6 évet meg nem haladó időtartamra külföldi szolgálatra vezényelhető (a továbbiakban: tartós külszolgálat).

49/A. §79 (1) A hivatásos állomány tagja, akit a 44. § (1) bekezdés b) pontja szerint legfeljebb két évre rendelkezési állományba helyeztek, a rendelkezési állomány ideje alatt beleegyezése nélkül a fegyveres szerv bármely szervezeti egységéhez végzettségének és képzettségének megfelelő meghatározott szolgálati feladat teljesítésére vezényelhető. A vezénylés esetén a lakóhely és a vezénylés szerinti szolgálatteljesítési hely között a tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás időtartama a két órát – ha a rendelkezési állományba helyezést megelőzően a lakóhely és a szolgálatteljesítési hely közötti oda- és visszautazás két óránál hosszabb időt vett igénybe, akkor ezt az időtartamot – nem haladhatja meg.

(2) A 44. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés esetén a hivatásos állomány tagja részére az átszervezés miatt megszűnt szolgálati beosztásának megfelelő távolléti díjat kell folyósítani.

(3) Az (1) bekezdés alapján rendelkezési állományból történő vezénylés esetén a hivatásos állomány tagját a vezénylés szerinti szolgálati feladat ellátására rendszeresített beosztásnak megfelelően kell besorolni és illetményét megállapítani.

(4) Az (1) bekezdés szerinti vezénylésre a 49. §-ban meghatározottak nem alkalmazhatók.

(5) A hivatásos önkormányzati tűzoltóra az (1)–(4) bekezdés rendelkezése nem vonatkozik.

Megbízás

50. § (1) Az ideiglenesen megüresedett szolgálati beosztás ellátásával, illetőleg a szolgálati beosztás ellátásában tartósan akadályozott személy helyettesítésével, továbbá a hivatásos állomány tagjának szolgálati beosztásához nem tartozó feladatkör ellátásával a hivatásos állomány arra alkalmas tagja átmenetileg megbízható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szolgálati beosztások ellátására, illetve a helyettesítésre szóló megbízás történhet az eredeti beosztás ellátása mellett vagy az ellátása alóli mentesítéssel, amelynek időtartama az egy évet nem haladhatja meg. Az egy hónapi időtartamot meg nem haladó megbízáshoz a hivatásos állomány tagjának beleegyezése nem szükséges. A szolgálati beosztáshoz nem tartozó feladatkörrel való megbízás nem esik a fenti időkorlátozás alá.

(3) Ha a megbízott személyt az eredeti beosztás ellátása alól mentesítették, részére a megbízással betöltött beosztás szerinti illetmény jár, amely nem lehet kevesebb az eredeti illetményénél.

(4) Ha a hivatásos állomány tagja a megbízást az eredeti beosztásának ellátása mellett végzi, a többletszolgálatért az illetményalap 25–100%-áig terjedő díjazásra jogosult. A szervezetszerű helyettesnek a parancsnoka helyettesítéséért díjazás nem jár.

(5) A (3) bekezdés szerinti illetmény és a (4) bekezdés szerinti díjazás a 30 napot meghaladó megbízás esetén visszamenőleg, a megbízás első napjától jár.

A szolgálati viszony szünetelése

51. §80 (1)81 Szünetel a szolgálati viszonya a polgári védelem, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állománya olyan tagjának, akit az országgyűlési képviselői, európai parlamenti képviselői, illetve a főpolgármesteri, polgármesteri választáson jelöltként nyilvántartásba vettek.

A szünetelés időtartama jelöltségének nyilvántartásba vételétől a választás befejezéséig, illetve megválasztása esetén a mandátuma igazolásáig tart.

(2) A szünetelés időtartama alatt a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból származó jogait nem gyakorolhatja (pl. egyenruhát, szolgálati fegyvert nem viselhet, részére illetmény nem folyósítható), az azzal kapcsolatos kötelezettségek őt nem terhelik.

(3)82 Ha a hivatásos állomány (1) bekezdés szerint nyilvántartásba vett tagja a jelöltségtől visszalépett, vagy nem választották meg, az eredeti szervezeti egységénél és szolgálati beosztásában folytatja szolgálatát.

A szolgálati viszony korhatára

52. §83 A hivatásos szolgálat felső korhatára a társadalombiztosítási nyugellátási szabályok szerint a hivatásos állomány tagjára születési éve alapján irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb életkor betöltése.

VII. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY MEGSZŰNÉSE

Szolgálati nyugállományba helyezés84

52/A. §85 (1) A szolgálati viszony a szolgálat felső korhatárának elérésekor, a szolgálati nyugdíjjogosultságot szerzett hivatásos állományú személy erre irányuló nyilatkozata, vagy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró erre irányuló döntése alapján, szolgálati nyugállományba helyezéssel szűnik meg.

(2) A szolgálati nyugállományba helyezésre irányuló nyilatkozat, illetve döntés a felső korhatár betöltését követően is előterjeszthető, illetve meghozható. A nyilatkozatot, illetve a döntést a szolgálati nyugállományba helyezés időpontját megelőzően legalább 60 nappal kell előterjeszteni, illetve meghozni.

(3) Ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszony megszűnésére irányuló nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a szolgálati viszony megszüntetéséről nem dönt, úgy a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya a társadalombiztosítási nyugellátási szabályok szerint reá születési éve alapján irányadó öregségi nyugdíjkorhatár elérésekor a törvény erejénél fogva szűnik meg.

A szolgálati viszony megszűnésének egyéb esetei86

53. § A szolgálati viszony megszűnik:

a) közös megegyezéssel;

b) lemondással;

c) felmentéssel;

d)87 közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyba történő áthelyezéssel.

e)88 azonnali hatállyal a próbaidő alatt;

f)89 a szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés kiszabásával;

g)90 büntetőeljárás keretében szolgálati viszony megszüntetése, lefokozás, a szolgálati viszony keretében betöltött szolgálati beosztás ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közügyektől eltiltás alkalmazásával;

h)91 a hivatásos állomány tagja halálával,

i)92 a törvény erejénél fogva, e törvényben meghatározott esetekben.

Közös megegyezés

54. § A szolgálati viszony – a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak és a hivatásos állomány tagjának közös megegyezésével – bármikor megszüntethető. A megszüntetést bármelyik fél kezdeményezheti. A megegyezést írásba kell foglalni, amelyben rögzíteni kell a szolgálati viszonyból eredő, a felek egymás iránti jogait és kötelezettségeit is (megtérítési kötelezettség, lakásbérleti jog alakulása stb.). A jogokban és kötelezettségekben való megegyezés nem feltétele a szolgálati viszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének.

Lemondás

55. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyáról vagy azzal együtt a rendfokozatáról – a szükségállapot vagy rendkívüli állapot idejét, továbbá az Alkotmány 19/E. §-ában meghatározott időszakot kivéve – lemondhat.

(2) A lemondási idő 2 hónap, a felek ennél rövidebb határidőben is megállapodhatnak.

(3) Aki a szolgálati viszonyáról lemondott, a lemondási idő elteltével elveszti – a szolgálati nyugdíjra, valamint a szolgálati idő kedvezményes számítására vonatkozó jog kivételével – a hivatásos szolgálat alapján járó, jogszabályban meghatározott jogait.

(4)93

Felmentés

56. § (1)94 A hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya – az (5) bekezdésben foglalt korlátozás figyelembevételével – felmentéssel akkor szüntethető meg, ha

a)95 az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője, az országos parancsnok vagy – a Kormány által meghatározott létszámhatárig – az önkormányzati képviselő-testület döntése alapján a fegyveres szervnél létszámcsökkentést kell végrehajtani, és emiatt további szolgálatára nincs lehetőség;

b)96 átszervezés következtében szolgálati beosztása megszűnt, és a számára felajánlott, a végzettségének és képzettségének megfelelő más beosztást nem fogadta el;

c) szolgálati nyugellátásra szerzett jogosultságot és az eredeti beosztásában szolgálati érdekből tovább nem foglalkoztatható, a számára felajánlott legalább azonos szintű beosztást pedig nem fogadta el;

d)97 berendelés, más szervhez vezénylés, illetve nemzetközi szervezetnél végzett tevékenység megszűnése után részére végzettségének, képzettségének megfelelő beosztás nem biztosítható és rendelkezési állományba sem helyezhető.

(2) A hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha

a)98 minősítése, egészségi, pszichikai vagy fizikai állapota alapján, illetve – ha ez feltétel – nemzetbiztonsági szempontból beosztásának ellátására, alkalmatlanná vált,

b)99 nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, ezért a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált;

c)100 a vezetői kinevezés visszavonását követően a 245/D. § (2) bekezdése szerinti beosztás nem biztosítható.

(3)101

(4) Az (1) bekezdés c) pontja alapján nyugellátásra jogosult a hivatásos állomány tagja, ha rendelkezik a 182. § (1) bekezdésében meghatározott feltétellel.

(5)102 Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben, valamint ha a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott alkalmatlanság egészségi, pszichikai vagy fizikai ok következménye, a fegyveres szerv köteles a hivatásos állomány tagja állapotának, képzettségének, végzettségének megfelelő másik hivatásos szolgálati beosztást, ennek hiányában másik, az állapotának, képzettségének, végzettségének megfelelő nem hivatásos munkakört felajánlani. A hivatásos állomány tagját akkor lehet felmenteni, ha

a) az egészségi, pszichikai vagy fizikai alkalmatlanság esetén

aa) állapotának megfelelő betöltetlen beosztás vagy nem hivatásos munkakör a fegyveres szervnél nincs, és rendelkezési állományba sem helyezhető,

ab) a felajánlott másik, állapotának megfelelő beosztást vagy nem hivatásos munkakört a hivatásos állomány tagja nem fogadta el, vagy

ac) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásra jogosultságot szerzett;

b) a hivatásos állomány átszervezés miatt megszűnt beosztást betöltő tagja a számára felajánlott, a végzettségének és képzettségének megfelelő más beosztást nem fogadta el.

(6)103 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott alkalmatlanság miatt felmentéssel szűnik meg a szolgálati viszonya annak, aki nem felel meg a kifogástalan életvitel 37/B. § (2) bekezdésben meghatározott követelményeinek, kivéve, ha a büntetőjogi felelősséget megállapító jogerős ítélet katonai bűncselekmény miatt született és mentesítés folytán mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.

(7)104

(8) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a felmentést köteles megindokolni. Ebből világosan ki kell tűnnie, hogy a felmentés indoka valós és okszerű.

57. §105 (1) Felmentés esetén a felmentési idő legalább két hónap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg. A hivatásos állomány tagja írásbeli kérelme alapján a felek ennél rövidebb időtartamban is megállapodhatnak.

(2) A két hónapos felmentési idő a szolgálati viszonyban töltött

a) öt év után egy hónappal;

b) tíz év után két hónappal;

c) tizenöt év után három hónappal;

d) húsz év után négy hónappal;

e) huszonöt év után öt hónappal;

f) harminc év után hat hónappal

meghosszabbodik.

(3) Amennyiben a felmentés oka a minősítése alapján hivatásos szolgálatra való alkalmatlanság, a felmentési idő – a hivatásos szolgálati viszonyban töltött időre tekintet nélkül – harminc nap.

(4)106 A nemzetbiztonsági szempontból neki felróható okból beosztásának ellátására alkalmatlanná vált, illetve az 56. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott okból hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált személy szolgálati viszonyát felmentési idő nélkül kell megszüntetni.

(5) A felmentés időtartamának felére a hivatásos állomány tagját a szolgálati kötelezettség teljesítése alól mentesíteni kell. Indokolt esetben a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a hivatásos állomány tagját a teljes felmentési időre mentesítheti a szolgálati kötelezettség teljesítése alól.

(6)107

(7) A felmentési idő szempontjából a szolgálati jogviszonyban töltött időt a szolgálati jogviszony létesítésének időpontjától függően a 326. § (1) bekezdés, illetve a 326. § (2) bekezdés és a 328. § (1) és (4) bekezdése szabályainak alkalmazásával kell számítani.

58. § (1) Nem szüntethető meg a szolgálati viszony felmentéssel az alábbiakban meghatározott időtartam és az azt követő 30 nap alatt:

a) a betegség és az egészségügyi szabadság, valamint az egészségi okból megkezdett orvosbizottsági alkalmassági felülvizsgálat ideje;

b) a beteg gyermek ápolásának ideje vagy ilyen célból, illetőleg a közeli hozzátartozó otthoni ápolása vagy gondozása céljából kapott illetmény nélküli szabadság;

c)108 a terhesség ideje, a szülést követő 3 hónap, illetőleg a szülési szabadság és a gyermekgondozás céljára kapott illetmény nélküli szabadság, illetve illetmény nélküli szabadság igénybevétele nélkül is a gyermek hároméves kora;

d) a házastárs tartós külföldi kiküldetése miatt kapott illetmény nélküli szabadság,

e)109 a külön törvény szerinti, örökbefogadás előtti kötelező gondozásba helyezés esetén az állomány örökbe fogadni szándékozó tagját – közösen örökbe fogadni szándékozó házastársak döntése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló házastársat – érintően a kötelező gondozásba helyezéstől számított hat hónap, illetve, ha a gyermek a hat hónap letelte előtt kikerül a gondozásból, a kötelező gondozás.

(2)110 Az (1) bekezdésben felsorolt felmentési tilalmak nem vonatkoznak a hivatásos állomány szolgálati vagy rokkantsági nyugdíjra jogosult, a szolgálatra 56. § (2) b) pontja alapján alkalmatlanná vált tagja szolgálati viszonyának a megszüntetésére.

(3)111 Az (1) bekezdésben meghatározott védelem fennállása szempontjából a felmentés közlésének időpontja az irányadó.

(4)112 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti védelem az illetmény nélküli szabadság igénybevétele nélkül azt a szülőt illeti meg, aki az illetmény nélküli szabadságot utoljára igénybe vette.

58/A. §113 Nem szüntethető meg a szolgálat felső korhatárát megelőző 5 évben a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya az 56. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján felmentéssel, ha szolgálati nyugdíjra még nem jogosult.

A szolgálati viszony megszűnése
a törvény erejénél fogva

59. § (1) A törvény erejénél fogva szűnik meg a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya

a)114 a társadalombiztosítási szabályok szerint reá születési éve alapján irányadó öregségi nyugdíjkorhatár elérése;

b) a képzési kötelezettség teljesítésének elmulasztása [40. § (2) bekezdése, 259. § (1) bekezdése, 336. § (2) bekezdése];

c)115 országgyűlési vagy európai parlamenti képviselővé, főpolgármesterré, főpolgármester-helyettessé, megyei közgyűlés elnökévé, alelnökévé, polgármesterré, alpolgármesterré, történt megválasztás;

d) az összeférhetetlenség megszüntetésének elmulasztása [66. § (2) bekezdése];

e)116 állami vezetővé történt kinevezése, megválasztása;

f)117

miatt.

(2) A szolgálati viszony a törvény erejénél fogva azon a napon szűnik meg, amikor a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a törvényi feltétel beálltát megállapította.

Közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyba történő áthelyezés118

59/A. §119 (1) A hivatásos állomány tagja és a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró, illetve munkáltatói jogkört gyakorló elöljárók, vagy a hivatásos állomány tagja és a fegyveres szerv, valamint másik fegyveres szerv, vagy a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti jogviszonyt szabályozó jogszabályok hatálya alá tartozó szerv megállapodhatnak a hivatásos állomány tagjának közszolgálati, vagy közalkalmazotti jogviszonyba történő áthelyezésében.

(2) Az (1) bekezdés alapján létrejövő közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyra a köztisztviselők jogállásáról szóló, illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló jogszabályi rendelkezések alkalmazandók.

(3)120

Más fegyveres szervhez történő áthelyezés

60. § (1)121 A hivatásos állomány tagja beleegyezése esetén – az érintett miniszterek által meghatározott feltételek mellett – rendfokozatának megtartásával más fegyveres szervhez áthelyezhető, illetve onnan átvehető.

(2) A hivatásos állomány áthelyezett tagjának a szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni.

Áthelyezés a fegyveres szervek és a Magyar Honvédség között122

60/A. §123 (1) A hivatásos állomány tagja beleegyezése esetén – az érintett miniszterek döntése alapján – a Magyar Honvédség állományába áthelyezhető, illetve a Magyar Honvédség állományának tagja a fegyveres szervek hivatásos állományába átvehető.

(2) Áthelyezés esetén a szolgálati viszonyt folyamatosnak kell tekinteni.

Eljárás a szolgálati viszony megszűnése esetén

61. § (1) A szolgálati viszony megszűnésekor, a szolgálatteljesítés utolsó napján a hivatásos állomány tagja részére ki kell fizetni az illetményét, egyéb járandóságait, és ki kell adni a szolgálati viszonyra vonatkozó igazolást.

(2) Az (1) bekezdésben említett igazolás tartalmazza a hivatásos állomány tagjának:

a) a szolgálati viszonya megszűnésének jogcímét;

b) a fegyveres szervnél szolgálati viszonyban töltött idejét;

c) az illetményéből határozat vagy jogszabály alapján levonandó tartozását és ennek jogosultját, illetőleg azt, hogy ilyen tartozása nincs;

d) a szolgálati viszony megszűnésének évében igénybe vett szabadsága időtartamát;

e) a szolgálati nyugellátásra való jogosultság megszerzésére és folyósítására vonatkozó, a 182. § szerinti rendelkezést;

f) a kifizetésre került végkielégítés összegét.

(3)124 Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat értelemszerűen alkalmazni kell a 43. § szerinti vezénylés, az 59/A. § alapján fegyveres szerven belül történő áthelyezés, valamint a 60. § és a 60/A. § szerinti áthelyezés esetén is.

61/A. §125 (1) Ha a szolgálati viszony az 53. § alapján szűnik meg, a hivatásos állomány tagját – amennyiben a 182. §-ban foglaltak szerint szolgálati nyugdíjra jogosult – szolgálati nyugállományba kell helyezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szolgálati nyugállományba helyezéskor a 182. §-ban foglaltak szerint kell rendelkezni a szolgálati nyugdíj folyósításáról.

Megtérítési kötelezettség

62. § (1)126 Ha a szolgálati viszony 53. § b), f)–g), 56. § (2) b) vagy az 59. § (1) bekezdésének b), d és f) pontja alapján az oktatási intézményben kötelező tanulmányi időnél rövidebb idő alatt szűnt meg, a tanulmányokhoz nyújtott támogatások közül a hivatásos állomány volt tagja köteles megtéríteni a pénzbeli juttatásokat, a természetbeni élelmezés értékét, valamint a megállapított, de meg nem fizetett tandíjnak azt a hányadát, amelyet a felsőoktatási intézményben a szociális és tanulmányi kedvezmények mellett is meg kellett volna fizetni. Ez a kötelezettség terheli a hivatásos állomány tagját akkor is, ha a próbaidő alatt szűnik meg a szolgálati viszonya.

(2) Amennyiben a hivatásos állomány tagja a tanulmányi szerződésben meghatározott kötelező szolgálati időtartamnak egy részét nem töltötte hivatásos szolgálatban, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos.

(3) Nem kell megtéríteni azt az összeget, amely a tanulmányi időnek a sorkatonai szolgálati időként beszámított tartamára esik.

(4) A hivatásos állomány tagja köteles teljes mértékben megtéríteni a 74. § szerint megkötött tanulmányi szerződés alapján részére kifizetett tanulmányi támogatás összegét, ha a szolgálati viszonya a szerződésben meghatározott idő előtt az (1) bekezdésben felsorolt okból szűnt meg.

Végkielégítés

63. § (1) A hivatásos állomány tagját felmentése, valamint a 197. § (4) bekezdésének alkalmazása esetén – a (6) bekezdésben felsorolt kivételekkel – a felmentési időre járó átlagkeresetén túl végkielégítés illeti meg.

(2)127 A végkielégítés összege, ha a hivatásos állomány felmentett tagja szolgálati viszonyban töltött ideje legalább

a) három év: egy havi,

b) öt év: két havi,

c) nyolc év: három havi,

d) tíz év: négy havi,

e) tizenhárom év: öt havi,

f) tizenhat év: hat havi,

g) húsz év: nyolc havi

távolléti díjnak megfelelő összeg.

(3) A 64. § (1) bekezdése alapján a hivatásos szolgálatba visszavett személy szolgálati viszonyának felmentéssel történő megszűnésekor a végkielégítés alapjául a korábbi végkielégítést követően szolgálati viszonyban töltött időt lehet figyelembe venni.

(4)128 A végkielégítés összegének felére jogosult a hivatásos állomány tagja, ha azért mentették fel, mert az 56. § (3) vagy (5) bekezdése szerinti áthelyezéshez nem járult hozzá, kivéve, ha a hozzájárulását alapos (hozzátartozó elhelyezkedési, iskoláztatási, gondozási lehetetlensége, lakhatási feltételek nehézségei miatti, stb.) indokkal tagadta meg.

(5)129 A hivatásos állomány tagja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére járó átlagkeresetre havonta egyenlő részletekben jogosult, részére a végkielégítést a felmentési idő utolsó napján kell kifizetni.

(6) Végkielégítésre nem jogosult a hivatásos állomány tagja, ha

a)130 a szolgálati viszony megszűnésekor nyugellátásra jogosult,

b)131 alkalmatlansága miatt mentették fel, kivéve azt, aki egészségi, pszichikai és fizikai alkalmatlanság miatt került felmentésre és nyugdíjjogosultságot nem szerzett.

c)132 nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, ezért a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált.

(7)133 Ha a hivatásos állomány tagja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló bármely gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidős jogviszonyt létesít,

a) ezt a tényt a korábban munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak haladéktalanul köteles írásban bejelenteni,

b) a felmentési időből hátralevő idő tekintetében átlagkeresetre nem jogosult,

c) végkielégítésre nem jogosult, azonban új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a felmentéssel megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is számításba kell venni.

A hivatásos állományba való visszavétel

64. § (1)134 Akinek szolgálati viszonyát az 53. § a) pontja, vagy az 56. § (1) bekezdés a)–d) pontja, vagy az 56. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott egészségi, pszichikai vagy fizikai alkalmatlanság miatt, illetve az 56. § (2) bekezdés c) pontja alapján felmentéssel szüntették meg, a szolgálat érdekében, kérelmére – amennyiben a hivatásos állomány tagjára vonatkozó felső korhatár eléréséig a szolgálati nyugdíjjogosultság 182. § (2) bekezdésben meghatározott feltételek szerint megszerezhető – hivatásos állományba visszavehető, ha egyébként megfelel a szolgálati viszony létesítéséhez szükséges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek. A visszavétel során próbaidő köthető ki, legfeljebb 6 hónap időtartamra, ha a szolgálati viszony megszűnése és a visszavételre irányuló kérelem benyújtása között legalább egy év eltelt. A visszavételre legfeljebb két alkalommal kerülhet sor.

(2)135 Akinek a szolgálati viszonya az 59. § (1) bekezdés c) vagy e) pontja alapján szűnt meg, mandátumának lejártát, illetve állami vezetői megbízatásából eredő hatáskörei gyakorlásának megszűnését követően – 30 napon belül előterjesztett kérelmére – a hivatásos állományba vissza kell venni.

(3) Akinek a rokkantságát a felülvizsgálat során megszüntették, a hivatásos állományba akkor vehető vissza, ha egyébként megfelel a szolgálati viszony létesítéséhez szükséges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek.

(4) Akinek a rokkantságát a szolgálattal összefüggő baleset, betegség miatt állapították meg, és a rokkantságát megszüntették, a hivatásos állományba visszavehető, ha az egészségi állapotának megfelelő beosztás részére biztosítható.

(5)136 A hivatásos állomány nyugállományba helyezett tagja – az (1)–(4) bekezdésben meghatározott feltételeknek való megfelelés esetén is – csak akkor vehető vissza hivatásos állományba, ha a szolgálati nyugellátásának folyósítását a hivatásos szolgálat idejére szünetelteti.

(6)137 Visszavétel esetén a hivatásos állomány tagja legfeljebb olyan rendfokozatba léptethető elő, mint amilyen rendfokozatot folyamatos szolgálatteljesítés esetén soron történő előléptetéssel elérhetett volna.

Összeférhetetlenség

65. § (1) A hivatásos állomány tagja nem tölthet be olyan szolgálati beosztást

a) amelyben – a miniszter által meghatározott kivétellel – közeli hozzátartozójával közvetlen szolgálati elöljárói-alárendelti viszonyba kerül,

b) amelynek révén – az állományilletékes parancsnok engedélye nélkül – olyan gazdálkodó szervezettel kerül elszámolási viszonyba, amelyben közeli hozzátartozójának tulajdoni hányada meghatározó, vagy a hozzátartozó az elszámolási viszonyra befolyással bíró tisztséget (munkakört) lát el.

(2) A hivatásos állomány tagja csak engedéllyel létesíthet olyan munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt, amely a hivatásos szolgálattal, illetve a szolgálati beosztással nem összeférhetetlen. Vezető beosztású személy – a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet.

(3) A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni a szolgálati időn kívüli

a) sporttal vagy ismeretterjesztéssel összefüggő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését,

b) gazdasági társaságban – munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minősülő – személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelő bizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezető tisztségviselői viszony létesítését, továbbá a gazdasági társaságban vagyonával közvetlenül érdekeltté válását, ide nem értve a nem meghatározó arányú részvényt és kisebbségi üzletrésztulajdont.

(4)138 Nem kell engedélyeztetni a szolgálati időn kívül végzett tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység folytatását.

(5)139 Nem adható engedély, ha a munkavégzéssel járó egyéb jogviszony, a civil szervezetben való részvétel vagy tisztségviselés ellentétes a fegyveres szerv feladataival, vagy a szolgálat kötelességszerű, pártatlan és befolyástól mentes ellátását, illetve a fegyveres szerv tekintélyét veszélyezteti.

(6) A hivatásos állomány tagja az 59. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tisztséget nem tölthet be.

66. § (1) A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merült fel, illetve, ha szolgálati viszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe került. Az állományilletékes parancsnok köteles – a 65. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetet kivéve – felszólítani a hivatásos állomány tagját az összeférhetetlenség megszüntetésére, illetve köteles a szükséges intézkedést megtenni az összeférhetetlenség kizárására.

(2) Ha a hivatásos állomány tagja az összeférhetetlenséget a felszólítástól számított 30 napon belül nem szüntette meg, szolgálati viszonya megszűnik.

VIII. Fejezet

A SZOLGÁLATI VISZONY TARTALMA

A szolgálat teljesítésére vonatkozó szabályok

67. § A szolgálati viszony keretében a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró köteles:

a) a hivatásos állomány tagja feladatait a munkaköri leírásban rögzíteni, őt a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok, illetve az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni, részére az egészséges és biztonságos szolgálatteljesítés feltételeit biztosítani;

b) a szolgálati feladatok ellátását úgy megszervezni, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból eredő jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja;

c) a feladatok elvégzéséhez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, a szolgálatteljesítéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani.

68. § (1) A hivatásos állomány tagja köteles:

a) az előírt helyen és időben, szolgálatképes állapotban megjelenni és feladatát teljesíteni, illetve e célból rendelkezésre állni;

b) a szolgálati feladatait a törvényes előírásoknak, a parancsoknak és intézkedéseknek megfelelően – szükség esetén a veszély vállalásával –, az elvárható szakértelemmel és gondossággal, pártatlanul és igazságosan végrehajtani;

c) a munkatársaival együttműködni, a munkáját úgy végezni és általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az – kivéve, ha ez a feladat végrehajtásával elkerülhetetlenül együtt jár – más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, anyagi károsodását ne idézze elő;

d)140 a számára meghatározott iskolai rendszerű vagy iskolai rendszeren kívüli oktatásban, képzésben részt venni, és az előírt vizsgákat letenni;

e)141 az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek eleget tenni, és az ezek ellenőrzése érdekében szükséges, a miniszter által meghatározott felméréseknek, szűréseknek és vizsgálatoknak magát alávetni, egészségének megóvása, illetőleg gyógyulása érdekében előírt orvosi utasításokat betartani;

f)142 a külön jogszabályban foglalt esetben kötelező védőoltásnak magát – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 58. § (1)–(3) bekezdésében foglalt korlátozásokkal – alávetni;

g)143 szolgálaton kívül is a hivatásos állomány tagjához és beosztásához méltó magatartást tanúsítani.

(2)144 A hivatásos állomány tagja köteles megtartani a minősített adatot, valamint az adatok védelmére vonatkozó szabályokat.

(3) A hivatásos állomány tagja a szolgálati feladathoz kapcsolódó nyilvános szerepléséért tiszteletdíjat nem fogadhat el.

(4)145 A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében a szolgálati beosztáshoz, illetve egyes szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan – így különösen a külföldi szolgálat végrehajtása során – a hivatásos állomány tagjának vagy egyes csoportjainak egészségét és biztonságát veszélyeztető biológiai kóroki tényező kockázatának elkerülése érdekében kötelező védőoltás elrendelésének van helye. A kötelező védőoltást a fegyveres szerv egészségügyi szakfeladatainak ellátásáért felelős vezető főorvos javaslatára az országos parancsnok rendeli el. Az országos parancsnok által elrendelt kötelező védőoltás alól az Eütv. 58. § (3) bekezdése szerinti mentesítést a hivatásos állomány védőoltásra kötelezett tagja, törvényes képviselője, illetve kezelőorvosa a fegyveres szerv egészségügyi szakfeladatainak ellátásáért felelős főorvosnál kezdeményezheti.

69. § (1) A hivatásos állomány tagja szolgálatteljesítése során köteles végrehajtani az elöljáró parancsát, a felettes rendelkezését, kivéve, ha azzal bűncselekményt követne el.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt kivétellel a hivatásos állomány tagja a jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtását nem tagadhatja meg. Ha azonban annak jogellenessége felismerhető számára, arra haladéktalanul köteles az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró a parancsát, a felettes a rendelkezését ennek ellenére fenntartja, azt kérelemre írásba kell foglalnia. A jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtásáért kizárólag az azt kiadó felel.

70. § (1) Mentesül a hivatásos állomány tagja a szolgálatteljesítési kötelezettsége alól:

a) az állampolgári kötelezettségének teljesítése alatt;

b) a közeli hozzátartozója halálakor, esetenként legalább 2 munkanapra;

c) a kötelező orvosi vizsgálat – ideértve a terhességgel összefüggő orvosi vizsgálatot is – teljes időtartamára;

d) a véradás miatt távol töltött teljes – a szolgálati helyen kívül szervezett véradás esetén legalább 4 óra – időtartamra;

e)146 az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárással összefüggő vizsgálat időtartamára;

f)147 tanúzási kötelezettség teljesítése esetén a megjelenéshez és a kötelezettség teljesítéséhez szükséges időtartamra;

g)148 ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a szolgálati helyén megjelenni;

h)149 a szolgálati viszonyra vonatkozó szabály vagy engedély alapján.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a hivatásos állomány tagja a távollét idejére távolléti díjra jogosult.

Az előmenetel feltételei

71. § (1) A hivatásos állomány tagjának a hivatásos pályán belátható, tervszerű előmeneteli lehetőséget kell biztosítani a magasabb szolgálati beosztás, besorolás és rendfokozat eléréséhez, illetve az azokhoz szükséges feltételek megszerzéséhez.

(2) Az előmenetel feltétele:

a) a magasabb beosztáshoz, besoroláshoz, illetve rendfokozathoz meghatározott iskolai végzettség (szakképesítés);

b) a magasabb beosztás ellátásához szükséges gyakorlati tapasztalat, illetőleg vezetői készség;

c) az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság;

d) a pályázat útján betölthető beosztás esetén pályázat benyújtása.

(3)150 Az előmenetelhez szükséges iskolai végzettségi (szakképesítési) feltételek megszerzésére (oktatási intézményi beiskolázásra) kiírt pályázatnál a hivatásos állomány tagja esélyegyenlőségen alapuló részvételét biztosítani kell.

Iskolai végzettségi (szakképesítési) követelmények

72. § A tiszti rendfokozathoz kötött beosztás betöltéséhez egyetemi vagy főiskolai, a zászlósi és tiszthelyettesi rendfokozathoz kötött beosztás betöltéséhez pedig középiskolai végzettség szükséges. Jogszabályban meghatározott tiszthelyettesi rendfokozathoz kötött beosztásoknál szakiskolai végzettség esetén a középiskolai végzettségtől el lehet tekinteni.

72/A. §151 A miniszter állapítja meg azokat a szolgálati beosztásokat, amelyek betöltéséhez a 72. §-ban meghatározott iskolai végzettségen túl további iskolai végzettség, szakképesítés vagy szaktanfolyam szükséges.

73. § (1) A magasabb beosztás betöltéséhez szükséges iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzését hazai vagy külföldi katonai, rendvédelmi, illetőleg polgári felsőoktatási és középfokú oktatási intézményben, iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli oktatás/képzés keretében kell biztosítani. A beiskolázásra pályázat útján kerül sor. Emellett lehetőséget kell adni a hivatásos állomány tagjának a szolgálati érdek sérelmével nem járó, saját elhatározáson alapuló egyéni továbbtanulásra is.

(2) A hivatásos állomány tagját szakmai ismereteinek fejlesztése céljából szakmai továbbképzésben, illetve átképzésben kell részesíteni, amelyre az állományilletékes parancsnok jelöli ki a résztvevőket.

74. § (1)152 Szolgálati érdekből polgári oktatási intézményben vagy iskolarendszeren kívüli oktatás vagy képzés folytatása céljából a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a hivatásos állomány tagjával tanulmányi szerződést köthet. Nem köthető tanulmányi szerződés, ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a hivatásos állomány tagját kötelezte. A tanulmányi szerződést, illetve a kötelezést – a lényegi tartalmi elemek (képzés tárgya, időtartama, helye, teljesítés módja, határideje, költségek viselése, kötelezettségek) rögzítésével – írásba kell foglalni.

(2) A tanulmányi szerződésben meg kell határozni a hivatásos állomány tagját megillető támogatás formáját és mértékét, a tanulmányok befejezése után a fegyveres szervnél kötelezően szolgálati viszonyban eltöltendő idő tartamát, továbbá a tanulmányi támogatás pénzben kiszámított összegére vonatkozó megtérítési kötelezettségét, ha a hivatásos állomány tagja a tanulmányait nem fejezi be, vagy a szerződésben vállalt hivatásos szolgálati időt önhibából nem tölti le.

Egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság

75. § (1) A hivatásos állomány tagjának meg kell felelnie a miniszter által meghatározott, a beosztásának és életkorának megfelelő egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság elérésének és szintentartásának feltételeit a fegyveres szerv biztosítja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmassági feltételeket az érintettek tudomására kell hozni, és az alkalmasságot rendszeresen ellenőrizni kell.

(3)153 A hivatásos állomány tagja kizárólag olyan vizsgálatra kötelezhető, amelyet az alkalmassági követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében jogszabály, illetve a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vonatkozásában az állami irányítás egyéb jogi eszköze előír, és amelyet a vizsgálatot végző orvos, illetve pszichológus szakmailag indokoltnak tart.

(4) Ha a hivatásos állomány tagja az előírt követelményeknek nem felel meg, határidő kitűzésével az ellenőrzést meg kell ismételni.

(5) Ha a hivatásos állomány tagja a megismételt ellenőrzésen sem felelt meg a követelményeknek, az 56. § (5) bekezdése szerint kell eljárni.

75/A. §154 (1) Az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálat során keletkezett adat kezelésének célja

a) az alkalmasság felmérése és a hivatásos állomány tagja alkalmasságának minősítése,

b) a szolgálati viszony létesítéséhez, fenntartásához, módosításához, megszüntetéséhez, továbbá a rendelkezési állományba helyezéshez az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági feltételek fennállásának megállapítása.

(2) Az adatok köre az egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó,

a) az alkalmasság felméréséhez és az alkalmassági minősítéshez felhasznált egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó, illetve

b) az alkalmasság minősítését tartalmazó

adat.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott célból az egészségi, pszichikai állapotra vonatkozó vizsgálati adatokat, a vizsgálatok teljes egészségügyi dokumentációját az alkalmasság megállapításában résztvevő orvos és pszichológus, valamint orvosi bizottság kezelheti, illetve kizárólag részére továbbítható. Az (1) bekezdésben meghatározott célból a fizikai alkalmasságra vonatkozó adatokat a felmérésben közreműködő, illetve az orvosi bizottság kezelheti.

(4) Az állományilletékes parancsnok és a személyügyi szerv részére kizárólag a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adat továbbítható. Ha az alkalmassági vizsgálatot az állományilletékes parancsnok kezdeményezi, akkor az alkalmassági vizsgálat megindulása előtt tudomására jutott egészségügyi adatot is jogosult kezelni, és az egészségügyi adatot az eljárásban résztvevő orvos és pszichológus, valamint orvosi bizottság részére továbbíthatja.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott adat szolgálati viszonnyal összefüggő jogvitában, illetve büntetőügyben az eljáró bíróság, valamint nyomozó hatóság részére, megkeresésére, továbbá a szolgálati jogviszonnyal összefüggő jogvitában vagy büntetőeljárásban hivatalból – a tényállás tisztázásához szükséges mértékig – továbbítható.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott célból az egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó vizsgálati adat, valamint a (4) bekezdés szerinti egészségügyi adat a szolgálati viszony létesítését célzó alkalmassági vizsgálatot, illetve a szolgálati viszony megszűnését követő 5. év december 31-ig kezelhető.

Előmenetel a beosztásban

76. § (1) Szolgálati érdekből magasabb betölthető szolgálati beosztásba kell kinevezni a hivatásos állomány tagját, ha a beosztáshoz előírt iskolai végzettséggel (szakképesítéssel) rendelkezik, egészségügyi elbírálás alapján a beosztás betöltésére alkalmas minősítése van, a fizikai alkalmassági követelményeknek megfelel és a korábbi beosztásaiban nyújtott elméleti és gyakorlati teljesítmények alapján a magasabb beosztás betöltésére alkalmas, pályázat útján betölthető beosztás esetén a pályázaton sikeresen részt vett.

(2) A hivatásos állomány tagjainak magasabb beosztásba történő kinevezésével biztosítani kell a fegyveres szerveknél a parancsnoki (vezetői) váltások tervszerűségét, valamint – a rendkívül indokolt eseteket kivéve – a vezetési szintek szerinti fokozatos előrehaladást.

Előmenetel a rendfokozatban

77. § A rendfokozatban való előmenetel a magasabb rendfokozatba történő előléptetéssel és kinevezéssel valósul meg. A hivatásos állomány tagja előléptethető

a) soron,

b) soron kívül,

c) a 81. §-ban meghatározott egyéb okból.

Soron történő előléptetés

78. § (1) A soron következő rendfokozatba elő kell léptetni a hivatásos állomány tagját, ha megfelel az alábbi együttes feltételeknek:

a) a soron következő rendfokozatra előírt iskolai végzettséggel (szakképesítéssel) rendelkezik;

b) az előléptetését a beosztásához rendszeresített rendfokozat lehetővé teszi;

c) a rendfokozatára megállapított várakozási ideje letelt.

(2) A várakozási időt a rendfokozatba kinevezésről, illetve az előléptetésről szóló okmányban meghatározott naptól kell számítani. A várakozási időbe az 1 évet meghaladó illetmény nélküli szabadság időtartama – a gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadságot kivéve – nem számít bele.

79. §155 (1) Nem léptethető elő a hivatásos állomány tagja

a) a rendfokozatot érintő fegyelmi büntetés, vagy bírósági ítélet végrehajtásának tartama alatt,

b) ha ellene büntető, vagy fegyelmi eljárás van folyamatban.

(2) Ha a hivatásos állomány tagját az (1) bekezdés b) pontja miatt nem léptették elő és az eljárás nem végződött rendfokozatot érintő büntetés kiszabásával, az eljárás jogerős befejezésekor a várakozási idő leteltének napjával elő kell léptetni.

Soron kívüli előléptetés

80. § (1) A hivatásos állomány tagja soron kívül eggyel magasabb rendfokozatba előléptethető, ha ezt a beosztásához rendszeresített rendfokozat lehetővé teszi, a magasabb rendfokozathoz szükséges iskolai végzettséggel (szakképesítéssel) és kiemelkedő minősítéssel rendelkezik, és a meglévő rendfokozatában eltöltendő várakozási időnek legalább a fele eltelt.

(2) A miniszter az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nélkül is soron kívül eggyel magasabb rendfokozatba előléptetheti a hivatásos állomány tagját, ha a szolgálat teljesítésében kimagasló helytállást tanúsított.

(3)156 A hivatásos állomány tagját a soron következő rendfokozatba elő lehet léptetni

a) állományilletékes parancsnoki (vezetői) beosztásba kinevezésekor, ha a viselt rendfokozata alacsonyabb a beosztáshoz rendszeresített rendfokozatnál;

b) magasabb beosztásba kinevezésekor, ha a viselt rendfokozata a rendszeresített rendfokozatnál legalább kettővel alacsonyabb.

(4)157

Az előléptetés egyéb esetei

81. § (1) A nyugállományba helyezéssel egyidejűleg eggyel magasabb rendfokozatba lehet előléptetni a hivatásos állomány tagját, ha a nyugállományba helyezésére a hivatásos szolgálat felső korhatárának elérésével vagy azt követően, illetőleg 20 évi szolgálat után szolgálati kötelmekkel összefüggő rokkantság miatt került sor, és szolgálati feladatait kiemelkedő eredményességgel látta el.

(2) Eggyel magasabb rendfokozatba kell előléptetni, kinevezni a hősi halottá nyilvánított tisztet, főtisztet és tábornokot. A hősi halottá nyilvánított, tisztnél alacsonyabb rendfokozatú személyt hadnagyi rendfokozatba kell kinevezni.

A hivatásos állomány tagjának minősítése

82. § (1)158 A hivatásos állomány tiszti, főtiszti és tábornoki rendfokozatú tagját — a nyugdíjkorhatár elérését megelőző 5 év kivételével — magasabb beosztásba történő kinevezése, besorolása előtt, továbbá szakmai alkalmatlanságának felmerülése esetén, a próbaidő megszűnése után, a véglegesítéskor, a szolgálati viszony meghosszabbításakor, illetve, ha azt fontos okból maga kérte, de legalább 5 évenként az állományilletékes parancsnok minősíti. Egyéb esetekben szolgálati jellemzést kell készíteni.

(2) A hivatásos állomány tiszthelyettesi és zászlósi rendfokozatú tagjairól minden esetben szolgálati jellemzést kell készíteni, melynek tartalmát és készítésének eseteit külön jogszabály állapítja meg.

(3) A minősítés és a szolgálati jellemzés célja a hivatásos állomány tagja szolgálati teljesítményének megítélése, a teljesítményt befolyásoló ismeretek, képességek, személyiségjegyek értékelése, továbbá az előmenetelének elősegítése.

(4)159 A minősítés kötelező elemeit a törvény 4. számú mellékletében foglalt minősítési lap tartalmazza. A minősítésben csak kellően alátámasztott, tényeken alapuló megállapítások szerepelhetnek. A minősített alkalmasságának megítélését indokolni kell.

83. § (1) A hivatásos állomány tagja kérésére az állományilletékes parancsnok köteles lehetővé tenni, hogy a szervezeti egységnél működő érdekképviseleti szerv vagy tisztségviselője a minősítésben foglalt megállapításokra észrevételt tegyen.

(2) A minősítést ismertetni kell a hivatásos állomány tagjával, aki arra írásban észrevételt tehet, és az ismertetés megtörténtét aláírásával igazolja.

(3) A hivatásos állomány tagja a minősítés valótlan vagy személyiségi jogát sértő megállapítása ellen a bírósághoz fordulhat.

Szolgálatteljesítési idő

84. § (1) A szolgálatteljesítési idő heti 40 óra.

(2)160 A részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokban az (1) bekezdésben meghatározottnál hosszabb, de heti 48 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg.

(3)161 A szolgálatteljesítési idő – a heti szolgálatteljesítési idő figyelembevételével – több heti, de legfeljebb négy havi keretben is meghatározható.

(4)162 A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a készenléti jellegű beosztásokban a szolgálatteljesítési időt a (2) bekezdésben meghatározott heti szolgálatteljesítési időtartam figyelembevételével legfeljebb hat havi keretben is meg lehet határozni.

84/A. §163 (1) A hivatásos állomány 84. § szerinti szolgálatteljesítési időben foglalkoztatott tagjának írásbeli kérelmére a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a kinevezésben

a) heti húsz óra,

b) készenléti jellegű munkakörben a kinevezés szerinti munkaidő mértéke legalább felének megfelelő tartamú

rész-szolgálatteljesítési időt engedélyez, ha a hivatásos állomány tagja a kérelem benyújtásakor a 96. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti illetmény nélküli szabadságot vesz igénybe, és az eredeti beosztása – a beosztás jellegéből fakadóan – rész-szolgálatteljesítési időben is ellátható.

(2) Ha a hivatásos állomány tagjának eredeti beosztása rész-szolgálatteljesítési időben nem látható el, a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró az eredeti beosztástól eltérő beosztást ajánl fel. Ha a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró az eredeti beosztástól eltérő beosztást nem tud felajánlani, azt írásban köteles indokolni.

(3) A hivatásos állomány tagjának az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott heti húsz óra rész-szolgálatteljesítési idő egyenlőtlen beosztására vonatkozó kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az szolgálati érdeket sértene, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlójának lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A kérelem megtagadását a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban köteles megindokolni.

(4) A rész-szolgálatteljesítési idő – annak engedélyezése esetén –

a) az illetmény nélküli szabadság megszűnését követő naptól,

b) ha a hivatásos állomány tagjának a 97. § (3) bekezdése alapján ki kell adni rendes szabadságát, a szabadság leteltét követő naptól

hatályos. A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását az illetmény nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni. Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását az illetmény nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell kezdeni.

(5) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti illetmény nélküli szabadság igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónál benyújtatni. A kérelemben a hivatásos állomány tagja a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárót köteles tájékoztatni

a) az illetmény nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá

b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.

(6) A (4) bekezdés szerinti időponttól az illetmény, valamint a szolgálati viszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve alkalmazandó, ha az arra való jogosultság a szolgálatteljesítési idő mértékével összefügg. A hivatásos állomány rész-szolgálatteljesítési időben foglalkoztatott tagjára a 49. §, az 50. §, a 87. § és a 88. § nem alkalmazható.

(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján a rész-szolgálatteljesítési időt a fegyveres szerv a hivatásos állomány tagjának a kérelemben megjelölt időpontig, de legfeljebb a gyermek hároméves koráig engedélyezi. Ezt követően a hivatásos állomány tagjának szolgálatteljesítési idejét a 84. § szerint kell meghatározni, és az illetményét újra meg kell állapítani.

(8) Vezető beosztás betöltésére rész-szolgálatteljesítési idő nem engedélyezhető.

85. § (1)164 A szolgálatteljesítési idő a munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható. A napi szolgálatteljesítési idő ilyen esetben sem lehet 4 óránál rövidebb, és – a részben vagy egészben ügyeleti, őr- és készenléti jellegű szolgálati beosztásokat kivéve – 12 óránál hosszabb.

(2) Fokozottan veszélyes szolgálati beosztás esetén az ilyen tevékenységre fordítható napi szolgálatteljesítési idő egyenlőtlen időbeosztásnál sem haladhatja meg a 6 órát.

86. § (1)165 A hivatásos állomány

a) nő tagját terhessége megállapításától gyermekének 1 éves koráig, továbbá

b) gyermekét egyedül nevelő tagját gyermekének 6 éves koráig, ha annak felügyeletét más nem tudja ellátni

éjszakai szolgálatteljesítésre, illetve 24 órás szolgálatra nem lehet beosztani.

(2) A munkaközi szünetet a napi szolgálatteljesítési időn belül kell kiadni.

(3) A hivatásos állomány tagja részére a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidőt kell biztosítani, amelybe a lakásról a szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama nem számít bele.

(4) A hivatásos állomány tagját hetenként 2 pihenőnap illeti meg, amelyet lehetőleg együtt kell kiadni. A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett beosztásokban szolgálatot teljesítők esetében az 1 hónapra eső pihenőnapok közül legalább az egyiknek vasárnapra kell esnie.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően a pihenőnap – a fokozottan veszélyes szolgálati beosztást kivéve – a szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható.

(6)166 A Munka Törvénykönyvében meghatározott munkaszüneti napokon túl, munkaszüneti nap az egyes fegyveres szervek e törvény különös szabályait tartalmazó Második Részében meghatározott napjai. Munkaszüneti napon teljesített szolgálatért a hivatásos állomány tagját a munkájáért járó illetményén felül a távolléti díj is megilleti.

Túlszolgálat

87. § (1)167 Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset (baleset, elemi csapás vagy súlyos kár megelőzése, illetőleg elhárítása, következményeinek felszámolása, továbbá egyéb előre nem látható körülmény bekövetkezése) szükségessé teszi, a hivatásos állomány tagja a 84. §-ban meghatározott szolgálatteljesítési időn túl, valamint a munkaszüneti és pihenőnapon is kötelezhető arra, hogy szolgálatot teljesítsen (túlszolgálat), illetőleg meghatározott ideig és helyen arra készen álljon. Nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti-, őr- és készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel.

(2) Az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhető.

(3) A (2) bekezdésben írt korlátozás nem alkalmazható, ha a túlszolgálatra rendkívüli esetben kerül sor.

88. § (1) A (2) és (3) bekezdés szerinti túlszolgálatot az állományilletékes parancsnoknak írásban kell elrendelnie. A teljesített túlszolgálatról nyilvántartást kell vezetni.

(2)168 A hivatásos állomány tagját – az állományilletékes és annál magasabb parancsnok (vezető) kivételével – évi 150 óráig terjedő túlszolgálatért szabadidő, azon felüli túlszolgálatért – beleértve a rendkívüli esetben teljesítettet is – díjazás illeti meg. Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné.

(3) A túlszolgálatért annak időtartamával megegyező, ha pedig a túlszolgálatot a heti pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesítették, a túlszolgálat kétszeresének megfelelő szabadidő, illetőleg díjazás jár.

(4) A túlszolgálatért járó szabadidőt a túlszolgálatot követő napon (napokon), de legkésőbb 30 napon belül kell kiadni. Ettől el lehet térni, ha a túlszolgálat havi vagy éves szolgálatteljesítési idő keretében történt.

(5) A túlszolgálatért annak idejére távolléti díj jár, amelyet legkésőbb a tárgyhónapot követő 2. hónapban kell kifizetni.

Készenlét169

88/A. §170 A hivatásos állomány tagja kötelezhető arra, hogy a szolgálatteljesítési időn kívül szolgálati érdekből, szolgálatképes állapotban a szolgálati elöljárója rendelkezése szerinti, olyan elérhető – szolgálati helyen kívüli – helyen tartózkodjon, ahonnan szolgálati feladatra bármikor igénybe vehető.

Szabadság

89. §171 A hivatásos állomány tagja alap-, pót-, egészségügyi, szülési és illetmény nélküli szabadságra, továbbá gyermek születése esetén járó munkaidő-kedvezményre jogosult.

Alap- és pótszabadság

90. § (1) Az alapszabadság évi 25 munkanap.

(2) A pótszabadság évente a hivatásos állomány felsőfokú iskolai végzettségű tagja esetén:

a) 0–2 év szolgálati viszonyban töltött idő után 3 munkanap;

b) 3–5 év szolgálati viszonyban töltött idő után 4 munkanap;

c) 6–10 év szolgálati viszonyban töltött idő után 5 munkanap;

d) 11–15 év szolgálati viszonyban töltött idő után 6 munkanap;

e) 16–20 év szolgálati viszonyban töltött idő után 7 munkanap;

f) 21–25 év szolgálati viszonyban töltött idő után 8 munkanap;

g)172 26–30 év szolgálati viszonyban töltött idő után 9 munkanap;

h)173 31 év és annál hosszabb szolgálati viszonyban töltött idő után 10 munkanap.

Ha a hivatásos állomány tagja középfokú vagy ennél alacsonyabb iskolai végzettségű, a pótszabadság mértéke 1-1 nappal kevesebb.

(3) A (2) bekezdés szerinti pótszabadság helyett meghatározott parancsnokokat (vezetőket) vezetői pótszabadság illet meg. Ezek körét, valamint a vezetői pótszabadság 9–15 munkanapig terjedő mértékét fegyveres szervenként e törvénynek a különös szabályokról szóló Második része tartalmazza.

(4) A parancsnoki pótszabadságra jogosult a szolgálati idő után járó pótszabadság és a vezetői pótszabadság közül a számára kedvezőbbet választhatja.

(5)174 A hivatásos állomány tagját megillető pótszabadság soron következő fokozata először abban az évben jár, amelyben a hivatásos állomány tagja a (2) bekezdésben meghatározott szolgálati időt betölti.

91. § (1)175 A szülők döntése alapján azt a hivatásos állományú szülőt, aki a 16 évesnél fiatalabb gyermeket neveli, vagy 16 évesnél fiatalabb gyermekét egyedül nevelő hivatásos állományú szülőt

a) egy gyermeke után 2,

b) két gyermeke után 4,

c) három vagy több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg.

(2) A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a 16. életévét betölti.

(3)176 A szülők az (1) bekezdés szerinti döntésükről írásban nyilatkoznak.

92. § (1) A hivatásos állomány tagja a folyamatos és átlagon felüli fizikai, pszichikai igénybevételéből származó egészségkárosodás megelőzése, illetve a fizikai állóképességének megőrzése céljából a 90. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti pótszabadságon felül külön pótszabadságra jogosult, amely

a) a fokozottan veszélyes (nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett, továbbá föld alatti létesítményekben, mesterséges és klimatikus viszonyok melletti) beosztásban évente
10 munkanap,

b) repülőgép- és helikoptervezető, fedélzeti szolgálattevő és ejtőernyős, valamint közvetlen életveszélynek kitett tűzszerész, búvár, továbbá a terrorelhárító beosztásban évente
14 munkanap.

(2)177 Az állományilletékes parancsnok – gyakorlattal kapcsolatban a gyakorlatvezető javaslatára – tartós, legalább 14 napig tartó folyamatos igénybevétel utáni pihentetés céljából esetenként legfeljebb 5 naptári nap szabadidőt engedélyezhet.

Egészségügyi szabadság

93. § (1) Egészségügyi szabadság jár a hivatásos állomány tagjának, ha betegség, műtét vagy baleset miatti sérülés következtében a szolgálat ellátására képtelen, vagy a szolgálat további ellátása az egészségi állapotának rosszabbodását eredményezné, illetőleg, ha a szolgálatképességének helyreállítása pihenést vagy gyógyüdülést igényel.

(2) Az egészségügyi szabadság a felgyógyulásig, illetőleg a végső fogyatékosság kialakulásáig, de legfeljebb – a 94. §-ban foglaltak kivételével – 1 évig jár.

(3) A szolgálatképtelenség igazolására, illetve az egészségügyi szabadság engedélyezésére vonatkozó szabályokat külön jogszabály állapítja meg.

(4)178 A hivatásos állomány azon tagja, akinek a beosztásából történő felfüggesztésének időtartama alatt az illetményének a 107. § (1) és (2) bekezdés szerinti visszatartását elrendelték, az (1) bekezdés szerinti keresőképtelenné válása esetén a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény alapján jogosult ellátásra. Ennek idejét a (2) bekezdés szerinti egy éves határidőbe be kell számítani.

(5)179 A hivatásos állomány tagjának szolgálati kötelmekkel összefüggő balesete, sérülése vagy szolgálati eredetű betegsége miatt engedélyezett egészségügyi szabadság időtartamára – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – távolléti díj jár.

(6)180 A polgári védelemnél, állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál váltásos szolgálati rendben szolgálatot teljesítők számára az egészségügyi szabadság idejére az alapilletmény, az illetménykiegészítés, a rendszeres illetménypótlékok, valamint az éjszakai és délutáni pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlagát kell térítésként folyósítani. A térítés összegének megállapításánál az utolsó négy naptári negyedévben (irányadó időszak) kifizetett éjszakai és délutáni pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlagát kell figyelembe venni. Ha a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya négy naptári negyedévnél rövidebb, a térítés megállapításakor a nála számításba vehető naptári negyedév(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett éjszakai és délutáni pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlagát kell figyelembe venni.

(7)181 Amennyiben az egészségügyi szabadságot nem szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, sérülés vagy nem szolgálati eredetű betegség indokolja, annak időtartamára évente 30 naptári napig távolléti díjat, illetve a (6) bekezdésben meghatározott térítést, a 31. naptári naptól a távolléti díj, illetve térítés 90%-át kell folyósítani. A 31. naptári naptól a baleset, sérülés szolgálati kötelmekkel összefüggő jellegének, illetve a betegség szolgálati eredetének megállapításáig a távolléti díj, illetve térítés 90%-át kell folyósítani, a baleset, sérülés szolgálati kötelmekkel összefüggő jellegének, illetve a betegség szolgálati eredetének megállapítása esetén a különbözetet a jogosult részére egyösszegben folyósítani kell.

(8)182 Ha a hivatásos állomány egészségügyi szabadságon levő tagja a betegségét vagy sérülését szándékosan maga okozta, az egészségügyi szabadság időtartama alatt számára távolléti díj, illetve térítés nem folyósítható; ha pedig az súlyos gondatlanságának következménye, legfeljebb 50%-kal csökkenthető. Az egészségügyi szabadságra járó távolléti díjat, illetve térítést meg lehet vonni a hivatásos állomány tagjától, ha a gyógyulását felróhatóan késleltette, az orvos utasításainak felróhatóan nem tett eleget, vagy az elrendelt orvosi vizsgálaton elfogadható indok nélkül nem jelent meg.

94. § (1)183 A hivatásos állomány tagját gyermekápolás céljából egészségügyi szabadság illeti meg az alábbiak szerint:

a) az anyát, ha 1 évesnél fiatalabb, kórházi ápolás alatt álló gyermekét szoptatja;

b)184 a hivatásos állományú szülőt, nevelőszülőt, valamint helyettes szülőt, ha beteg gyermekét ápolja, a gyermek 1 éves koráig;

c) a hivatásos állományú szülőt, nevelőszülőt és a helyettes szülőt

ca) ha az 1 évesnél idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 84 naptári napon át,

cb) ha 3 évesnél idősebb, de 6 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 42, egyedülállót 84 naptári napon át,

cc) ha 6 évesnél idősebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 14, egyedülállót 28 naptári napon át.

(2)185 Az (1) bekezdés alkalmazásában szülő a vér szerinti és az örökbefogadó anya, illetve apa, a vér szerinti és az örökbefogadó anyával, illetve apával együtt élő házastárs, továbbá a gyám.

Szülési szabadság

95. § (1) A hivatásos állomány terhes, illetve szülő nő tagját a munkajogi szabályok szerinti mértékű szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy 4 hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen.

(2) A szülési szabadság megszűnik, ha

a) a gyermek halva született, a szüléstől számított 6. hét elteltével;

b) a gyermek meghal, az elhalálozást követő 15. napon;

c) a gyermeket állami gondozásba adták, az azt követő napon.

(3) A szülési szabadság időtartama a szülést követően 6 hétnél rövidebb nem lehet.

(4) Ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülési szabadság igénybe nem vett részét – a szülést követő 1 évig – a gyermeknek az intézetből történt elbocsátása után is igénybe lehet venni.

(5) A nőnek – ha nem veszi igénybe a 94. §-ban engedélyezett egészségügyi szabadságot – a szoptatás első 6 hónapjában naponta kétszer 1 óra, ezt követően a 9. hónap végéig naponta 1 óra munkaidő-kedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidő-kedvezmény az ikrek számának megfelelő mértékben jár.

Gyermek születése esetén járó munkaidő-kedvezmény

95/A. §186 (1) Gyermeke születése esetén öt munkanap munkaidő-kedvezmény illeti meg az apát, melyet legkésőbb a születést követő második hónap végéig kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díj jár.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt kedvezmény abban az esetben is megilleti az apát, ha gyermeke halva születik, vagy meghal.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazása során apa alatt a szülői felügyeleti jogot gyakorló vérszerinti vagy örökbefogadó apát kell érteni.

(4) A munkaidő-kedvezmény tartamára járó távolléti díj kifizetése – az állami költségvetés terhére – kormányrendelet alapján történik.

Illetmény nélküli szabadság

96. § (1)187 A hivatásos állomány tagjának kérelmére illetmény nélküli szabadságot kell engedélyezni:

a)188 a gyermek gondozása céljából

aa) a szülési szabadság letöltését követő naptól,

ab) az állomány férfi tagjának a gyermek születésétől,

ac) örökbefogadott vagy nevelt gyermek esetén az örökbefogadás vagy a nevelésbe vétel hivatalosan igazolt időpontjától

a gyermek 3. életévének – ikergyermek esetén a tankötelessé válás évének végéig –, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében a 12. életéve betöltéséig.

b)189 a gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében a gyermek 12 éves koráig a betegség tartamára;

c) a tartós (előreláthatólag 30 napot meghaladó) ápolásra vagy gondozásra szoruló közeli hozzátartozójának otthoni ápolása, gondozása céljából annak idejére, de legfeljebb 2 évig, feltéve, hogy az ápolást, gondozást személyesen végzi;

d) a magánerőből saját lakás építésére 1 évig, mely időtartam több részletben is igénybe vehető;

e) a házastárs tartós külföldi kiküldetése esetén, annak tartamára.

(2)190 A hivatásos állomány tagjának kérelmére – méltányolható egyéni indokok alapján – így különösen; nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatok elnyerése esetén – ha az a szolgálat érdekével nem esik egybe – a munkavégzés idejére, továbbá külföldön folytatandó idegen nyelvi képzés időtartamára az állományilletékes parancsnok mérlegelési jogkörében eljárva illetménynélküli szabadságot engedélyezhet.

A szabadság közös szabályai

97. § (1)191 A szabadság engedélyezésére az állományilletékes parancsnok, vagy az általa kijelölt vezető jogosult.

(2) Az alap- és pótszabadság együttes időtartamának 50%-át egyfolytában, a 25%-át, de legalább 10 napot pedig a hivatásos állomány tagja által megjelölt időben és időtartamban kell kiadni úgy, hogy az a fegyveres szerv működőképességét ne veszélyeztesse. A fegyveres szerv az általa meghatározott szabadság kezdő napját 30 nappal előbb köteles közölni a hivatásos állomány tagjával.

(3)192 A szabadságot az esedékesség évében kell kiadni. Szolgálati érdek esetén a szabadságot a tárgyévet követő év január 31-ig, kivételesen fontos szolgálati érdek esetén legkésőbb március 31-ig, a hivatásos állomány tagjának betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül kell kiadni.

(4)193 Más szervhez történő vezénylés, valamint az 59/A. § alapján fegyveres szerven belül történő áthelyezés esetén a hivatásos állomány részére ki nem adott szabadságot az új szervezeti egységnél kell kiadni. Más fegyveres szervhez történő végleges áthelyezés esetén a ki nem adott szabadság megváltása tekintetében úgy kell eljárni, mintha az érintett szolgálati viszonya megszűnt volna.

(5)194 Szabadság pénzbeni megváltására csak a (4) bekezdésben meghatározott esetben, illetve a szolgálati viszony megszűnése esetén kerülhet sor.

(6)195 A szabadság címén engedélyezett és a szoptatási munkaidő-kedvezmény miatti távollét idejére – a 93. § (6)–(8) bekezdésben meghatározott kivételekkel – távolléti díjat kell folyósítani.

(7)196

Tanulmányi munkaidő-kedvezmény

98. § (1)197 A hivatásos állomány tagja saját elhatározása alapján iskolarendszerű oktatásban/képzésben csak az állományilletékes parancsnok felé tett előzetes bejelentés alapján folytathat tanulmányokat. Az állományilletékes parancsnok csak abban az esetben korlátozhatja az oktatásban/képzésben való részvételt, ha az a szolgálati érdek aránytalan sérelmével járna. A képzésben részt vevő részére a tanulmányok folytatásához szükséges szabadidőt biztosítani kell.

(2) A szabadidő mértékét az oktatási intézmény által kiadott, a kötelező iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat időtartamáról szóló igazolás alapján kell megállapítani.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl vizsgánként, ha pedig egy vizsganapon több vizsgatárgyból kell vizsgázni, vizsgatárgyanként – a vizsga napját is beleszámítva – 4 munkanap szabadidőt kell biztosítani. Vizsgának az oktatási intézmény által meghatározott számonkérés minősül.

(4) A diplomamunka (szak- és évfolyamdolgozat) elkészítéséhez 10 munkanap szabadidőt kell biztosítani.

(5) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott szabadidőt a hivatásos állomány oktatásban/képzésben részt vevő tagja kérésének megfelelően, a tanulmányi év folyamán kell kiadni.

(6) A hivatásos állomány iskolarendszeren kívüli oktatásban/képzésben részt vevő tagjának tanulmányi munkaidő-kedvezmény csak abban az esetben jár, ha azt szolgálati viszonyra vonatkozó szabály elrendeli vagy a tanulmányi szerződés megállapítja.

(7) A hivatásos állomány tagja részére a tanulmányi munkaidő-kedvezmény tartamára távolléti díjat kell fizetni, ha az (1) vagy a (6) bekezdés szerinti tanulmányok folytatására őt a fegyveres szerv kötelezte, illetve a távolléti díj fizetését tanulmányi szerződés állapítja meg. Egyéb esetekben a tanulmányi munkaidő-kedvezmény tartama illetmény nélküli távollétnek számít.

IX. Fejezet

AZ ILLETMÉNY

99. §198 (1) A hivatásos állomány tagja szolgálati viszonya alapján havonta illetményre jogosult.

(2) Az illetmény beosztási illetményből, rendfokozati illetményből, illetménykiegészítésből, szolgálati időpótlékból, valamint az e törvény által meghatározott feltételek fennállása esetén illetménypótlékból áll. A beosztási illetmény és a rendfokozati illetmény együttes összege képezi az alapilletményt.

(3) Az illetmény megállapítása a hivatásos állományba történő kinevezés, illetve más beosztásba történő kinevezés (megbízás) alkalmával meghatározott besorolás alapján történik.

(4) Az illetmény illetménypótlékok nélküli együttes összege nem lehet kevesebb a külön jogszabályban meghatározott, a betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség, szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum összegénél.

100. § (1) A beosztási illetmény szempontjából a hivatásos állomány tiszti, főtiszti és tábornoki rendfokozatú tagjait az I., a tiszthelyettesi és zászlósi rendfokozatú tagjait a II. besorolási osztályba kell besorolni.

(2)199 A besorolási osztályok beosztási kategóriákból és ezen belül emelkedő sorszámú fizetési fokozatokból állnak. A fizetési fokozatok az adott beosztásban eltöltött szolgálati idő tartama alapján emelkednek, amelyekhez növekvő szorzószámok tartoznak. A fizetési fokozatba történő előresorolás szempontjából – a gyermek gondozása céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság időtartamát kivéve – a 30 napot meghaladó illetmény nélküli szabadság időtartama nem vehető figyelembe.

(3)200 A vezetői beosztást betöltő hivatásos állományúak beosztási illetményét a vezetői munkakörökhöz rendelt és a 6/B. számú mellékletben meghatározott szorzószámok alapján kell megállapítani.

(4)201 A beosztási illetmény összegét a fizetési fokozatokhoz tartozó és a 6/A. számú mellékletben meghatározott szorzószámok és a mindenkori köztisztviselői illetményalap (a továbbiakban: illetményalap) szorzata adja. Az illetményalap összege évente az állami költségvetésről szóló törvényben kerül megállapításra.

(5)202 A rendfokozati illetmények összegét a (4) bekezdés szerinti illetményalap és az egyes rendfokozatokhoz a 6. számú mellékletben meghatározott szorzószámok szorzata adja.

100/A. §203 (1) A hivatásos állomány tagja a hivatásos szolgálati viszonyban töltött idő nagyságával arányos, az illetményalap százalékában meghatározott növekvő mértékű szolgálati időpótlékra jogosult:

a) 10 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 12,5%-a,

b) 15 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 15%-a,

c) 20 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 18%-a,

d) 25 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 20%-a,

e) 30 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 22,5%-a,

f) 35 év szolgálati idő betöltése után az illetményalap 25%-a.

(2) A szolgálati időpótlékra jogosultság szempontjából kizárólag – a kedvezményesen számított szolgálati idő nélküli – ténylegesen hivatásos állományban eltöltött idő vehető figyelembe.

100/B. §204 A hivatásos állomány vezetőként szolgálatot teljesítő tagja vezetői illetménypótlékra jogosult:

a) országos parancsnok esetében a beosztási illetmény 65%-a,

b) országos parancsnokhelyettes esetében a beosztási illetmény 50%-a,

c) főosztályvezető esetében a beosztási illetmény 30%-a,

d) főosztályvezető-helyettes esetében a beosztási illetmény 20%-a,

e) osztályvezető esetében a beosztási illetmény 10%-a.

101. § (1) A hivatásos állomány tagját az első vagy magasabb beosztásba való kinevezésekor a beosztására meghatározott beosztási kategória legalacsonyabb fizetési fokozatába kell besorolni.

(2) A hivatásos állomány pályakezdő tagját a besorolási osztály 1-es fizetési fokozatába 1 évre kell besorolni.

(3) Illetménybesorolás szempontjából pályakezdőnek minősül a hivatásos állomány tagja az első beosztás ellátásához szükséges végzettség megszerzését követő 1 évig.

(4)205 Az állományilletékes parancsnok a meghatározott személyi juttatások előirányzatán belül a tárgyévet megelőző év szakmai munkája értékelése alapján a hivatásos állomány tagjának besorolás szerinti beosztási illetményét legfeljebb 30%-kal magasabban, illetve 20%-kal alacsonyabban állapíthatja meg.

102. § (1) A magasabb fizetési fokozatba előre kell sorolni a hivatásos állomány tagját, ha a fizetési fokozatra előírt várakozási idő eltelt.

(2) Azonos vagy alacsonyabb beosztásba történő áthelyezés esetén a beosztási illetmény nem csökkenhet. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha az alacsonyabb beosztásba helyezés alkalmatlanság, fenyítés miatt vagy kérelemre történik.

103. §206 (1) A hivatásos állomány tagja a szervezeti hovatartozásától függően illetménykiegészítésre jogosult.

(2) A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állomány illetménykiegészítésének mértéke:

a)207 a Miniszterelnökségnél, a minisztérium hivatali szervezeti egységeinél, a miniszter irányítása alá tartozó belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv állományánál, berendelés vagy vezénylés esetén is a beosztási illetmény 50%-a,

b)208 a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szerveknél, az országos parancsnokságon, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Nyomozó Irodánál a beosztási illetmény 40%-a,

c)209 a legalább megyei illetékességű középirányító szervnél (főkapitányság, parancsnokság, igazgatóság) és a vele azonosnak tekinthető szervnél a beosztási illetmény 30%-a,

d)210 helyi szerveknél, alegységeknél a beosztási illetmény 15%-a.

(3)211 A középfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állomány illetménykiegészítésének mértéke:

a)212 a Miniszterelnökségnél, a minisztérium hivatali szervezeti egységeinél, a miniszter irányítása alá tartozó belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv és a terrorizmust elhárító szerv állományánál, berendelés vagy vezénylés esetén is a beosztási illetmény 15%-a,

b)213 a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szerveknél, az országos parancsnokságon, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Nyomozó Irodánál a beosztási illetmény 20%-a,

c) legalább megyei illetékességű középirányító szervnél (főkapitányság, parancsnokság, igazgatóság) és a vele azonosnak tekinthető szervnél a beosztási illetmény 15%-a,

d) helyi szerveknél, alegységeknél a beosztási illetmény 10%-a.

(4)214 Azok a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező főtisztek és tisztek, illetve középfokú végzettséggel nem rendelkező zászlósok és tiszthelyettesek, akik a törvény felhatalmazása alapján mentesültek a beosztáshoz előírt iskolai végzettség megszerzése alól, vagy olyan beosztást töltenek be, amely a törvény rendelkezése alapján alacsonyabb iskolai végzettséggel is ellátható, jogosultak főtisztek és tisztek esetében a felsőfokú végzettségűeket megillető, zászlósok és tiszthelyettesek esetében a középfokú végzettségűeket megillető illetménykiegészítésre.

103/A. §215 A hivatásos állomány minisztériumban szolgálatot teljesítő tagja vezetői illetménypótlékra jogosult a következők szerint:

a) főosztályvezető vagy vele azonos besorolású vezető esetén a beosztási illetmény 30%-ára,

b) főosztályvezető-helyettes vagy vele azonos beosztású vezető esetén a beosztási illetmény 20%-ára,

c) osztályvezető vagy vele azonos besorolású vezető esetén a beosztási illetmény 10%-ára.

104. § (1) Idegennyelv-tudási pótlékra jogosult a hivatásos állomány tagja, ha olyan szolgálati beosztást tölt be, amelyben az idegen nyelv használata szükséges, feltéve, hogy az nem a szolgálati beosztással járó feladata.

(2) Az idegen nyelv tudását az állami nyelvvizsga eredményét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal kell igazolni.

(3) A képzés nyelve szempontjából állami nyelvvizsga nélkül is felsőfokú nyelvvizsgának minősül a külföldön szerzett felsőfokú végzettség, vagy az azt kiegészítő szakosító továbbképzésen, illetve vezetőképzésen szerzett végzettség, ha a képzés időtartama az 1 évet meghaladta.

(4)216 A pótlék mértéke nyelvvizsgánként;

a) felsőfokú ,,C'' típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 50%-a, ,,A'' vagy ,,B'' típusú nyelvvizsga esetén 25–25%-a,

b) középfokú ,,C'' típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 30%-a, ,,A'' vagy ,,B'' típusú nyelvvizsga esetén 15–15%-a,

c) alapfokú, bármely típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 10%-a.

(5)217 Az (1) és (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az angol, francia, német nyelvek tekintetében a nyelvtudási pótlék alanyi jogon jár, amelynek mértéke nyelvvizsgánként;

a) felsőfokú ,,C'' típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 100%-a,

b) középfokú ,,C'' típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 60%-a,

c) alapfokú ,,C'' típusú nyelvvizsga esetén az illetményalap 15%-a.

(6)218 Ha a hivatásos állomány tagja az (5) bekezdésben meghatározott idegen nyelvekből ,,A'' vagy ,,B'' típusú nyelvvizsgával rendelkezik, a (4) bekezdésben foglalt, ,,C'' típusú nyelvvizsgára meghatározott mértékű nyelvpótlékra jogosult.

(7)219 Ha a fegyveres szerv a nyelvvizsga megszerzéséhez pénzügyi támogatást nyújt, akkor a hivatásos állomány tagja mindaddig nem jogosult az így megszerzett idegennyelv-tudás alapján idegennyelv-tudási pótlékra, amíg a havonta fizetendő pótlék együttes összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzügyi támogatás összegét.

105. § (1)220 Az illetményt a törvényes magyar pénznemben kell megállapítani, és havonta utólag, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig kell kifizetni, vagy a hivatásos állomány tagja megbízása alapján a fizetési számlájára átutalni.

(2) Ha a hivatásos állomány tagja az illetményfizetési napon jogos okból nem tartózkodik a szolgálati helyén, kérésére, az illetményét az illetményfizetés előtti utolsó szolgálati helyén töltött napon kell kifizetni, vagy a szervezeti egység költségére a tartózkodási helyére megküldeni.

(3) Ha a megszakítás nélkül igénybe vett szabadság időtartama a 10 munkanapot eléri, és a szabadság időtartamába az illetményfizetés esedékességének napja is beleesik, a szabadság alatti fizetési napot megelőző hónap végéig járó illetményt vagy távolléti díjat – a hivatásos állomány tagja kérésére – a szabadság megkezdése előtt 2 munkanappal kell kifizetni.

(4) Az illetmény késedelmes kifizetése esetén – ha az a fegyveres szerv hibájából következik be – a polgári jogi szabályokban meghatározott kamat jár.

(5) A hivatásos állomány tagja részére a kifizetett illetményről részletes, írásbeli elszámolást kell adni, amelyből mind a kiszámítás helyessége, mind a levonások jogcíme és összege ellenőrizhető.

106. § (1) Az illetményből levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a hivatásos állomány tagjának hozzájárulása alapján van helye; ettől eltérni nem lehet.

(2) A fegyveres szerv az előlegnyújtásból eredő követelését a hivatásos állomány tagja illetményéből levonhatja. Az illetményből való levonásra egyebekben a bírósági végrehajtás szabályai az irányadók.

(3) A jogalap nélkül kifizetett illetmény 60 napon belül írásbeli felszólítással visszakövetelhető a hivatásos állomány tagjától. Az általános elévülési időn belül visszakövetelhető a jogalap nélkül felvett illetmény, ha annak jogtalanságáról a hivatásos állomány tagja tudott, vagy tudnia kellett volna.

(4) A hivatásos állomány tagja az illetményre vonatkozó igényéről előre nem mondhat le, és a levonásmentes illetményrészét nem ruházhatja át.

107. § (1)221 A hivatásos állomány beosztásából felfüggesztett, előzetes letartóztatásban, illetve lakhely elhagyási tilalom alatt lévő, vagy ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló, továbbá a szabadságvesztés büntetését katonai fogházban töltő tagjának távolléti díj jár, amelyet a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró legfeljebb 50%-kal csökkenthet. A teljes illetményt vissza kell tartani a szolgálati viszony megszüntetés vagy lefokozás fegyelmi fenyítés kiszabásáról szóló munkáltatói intézkedés végrehajtásáig.

(2) A beosztásból való felfüggesztés vagy előzetes letartóztatás miatt visszatartott illetményt a kamataival utólag ki kell fizetni, ha a fegyelmi vagy büntetőeljárás felmentéssel zárul.

108. § (1)222 Ahol e törvény átlagkeresetről rendelkezik, ott a havi átlagkereset összegének megállapításánál az esedékesség időpontjában érvényes alapilletmény és illetménykiegészítés, valamint az utolsó 4 naptári negyedévben (irányadó időszak) kifizetett illetménypótlék, jutalom és a 2009. január 1-jét megelőzően hatályos szabályok szerinti külön juttatás együttes összegének egy havi átlagát kell alapul venni.

(2) Ha a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya 4 naptári negyedévnél rövidebb, az átlagkeresete megállapításakor a nála számításba vehető naptári negyedév(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett, (1) bekezdés szerinti illetményeket és juttatásokat kell figyelembe venni.

(3) Az irányadó időszakban kifizetett, de az irányadó időszakot meghaladó, meghatározott időtartamra járó illetménynek, továbbá az irányadó időszakon kívüli időben kifizetett, de az irányadó időszak alatti szolgálatteljesítés alapján járó illetménynek csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső (időarányos) részét lehet beszámítani.

(4) Ha a hivatásos állomány tagjának a fennálló szolgálati viszonya egy naptári hónapnál rövidebb, átlagkereseteként a távolléti díjával azonos összeget kell megállapítani.

X. Fejezet

JUTTATÁSOK, KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK, KEDVEZMÉNYEK ÉS TÁMOGATÁSOK

109. §223

Jubileumi jutalom

110. § (1) A hivatásos állomány tagja jubileumi jutalomra jogosult, melynek mértéke:

a) 25 év szolgálati viszonyban töltött idő esetén 2 havi,

b) 30 év szolgálati viszonyban töltött idő esetén 3 havi,

c) 35 év szolgálati viszonyban töltött idő esetén 5 havi,

d) 40 és ezt követő minden 5 év szolgálati viszonyban töltött idő esetén 7 havi

távolléti díjnak megfelelő összeg.

(2) A jubileumi jutalom a szolgálati viszonyban töltött idő elérésének napján esedékes.

(3) A hivatásos állomány tagjának nyugdíjazásakor ki kell fizetni:

a) a nyugdíjazás évében esedékessé váló jubileumi jutalmat,

b) a 30 év szolgálati viszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejéből 1 év vagy ennél kevesebb van hátra,

c) a 35 év szolgálati viszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejéből 2 év vagy ennél kevesebb van hátra,

d) a 40 év és az ezt követő minden 5 év szolgálati viszonyban töltött idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejéből 3 év vagy ennél kevesebb van hátra.

(4) Ha a szolgálati viszony a hivatásos állomány tagjának halála miatt szűnt meg, a (3) bekezdés alkalmazása alapján járó jubileumi jutalmat özvegyének (élettársának), ennek hiányában az örökösnek kell kifizetni.

Napidíj

111. § (1)224 A hivatásos állomány tagja a belföldi szolgálati kiküldetése esetén az illetményalap 1 munkanapra eső összegének 25%-ában megállapított napidíjra jogosult. Ha a belföldi szolgálati kiküldetésben töltött idő a 8 órát nem érte el, a napidíj fele jár.

(2) A napidíj kiszámításánál havonta 21 munkanapot kell figyelembe venni. A napidíjat 10 forintra felkerekítve kell megállapítani.

(3)225 A három hónapnál rövidebb időtartamú külföldi szolgálat esetén a hivatásos állomány tagját megillető napidíj mértékét, kifizetésének és elszámolásának rendjét a miniszter rendeletben állapítja meg, a szolgálatteljesítés helyének sajátosságaira figyelemmel.

Távolléti díj

112. § Távolléti díj fejében a hivatásos állomány tagja részére az alapilletmény, az illetménykiegészítés, valamint a rendszeres illetménypótlékok együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár.

Költségtérítések

113. § (1) A hivatásos állomány tagja részére meg kell téríteni

a) az egyik szolgálati helyről a másikra szolgálati érdekből történő áthelyezéssel vagy vezényléssel kapcsolatos,

b)226 a szolgálati feladat ellátásával kapcsolatban indokoltan felmerült,

c) a szabadságról, a munkaszüneti és a pihenőnapról történő visszarendeléssel összefüggő

költséget.

(2)227 A hivatásos állomány tagjának a munkábajárás helyközi utazási költségeit a Munka Törvénykönyve 153. §-ának (2) bekezdése alapján kibocsátott jogszabály228 szerint megtéríteni. A munkába járáshoz szükséges helyi közlekedési bérlet a hivatásos állomány tagja részére biztosítható.

(3)229 Az (1) bekezdés alapján a hivatásos állomány tagját megillető költségtérítések fajtáit, mértékét, a költségtérítés feltételeit, rendjét a miniszter állapítja meg.

Kedvezmények és támogatások

114. § (1) A hivatásos állomány tagja részére – szolgálati viszonya alapján – visszatérítendő, illetőleg vissza nem térítendő szociális, jóléti és kulturális kedvezmények és támogatások biztosíthatók. Ezek különösen a következők:

a)230

b) családalapítási támogatás,

c)231

d) szociális támogatás,

e) illetményelőleg,

f) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési támogatás.

(2)232

(3) A hivatásos állomány tagját a belföldi menetrend szerinti távolsági közlekedési eszközök igénybevételénél jogszabályban meghatározott utazási kedvezmény illeti meg.

(4)233 A miniszter rendeletben az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően további szociális, jóléti és kulturális kedvezményeket állapíthat meg.

(5)234 Az (1) bekezdésben meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerinti szociális, jóléti és kulturális kedvezmények megállapítása esetén ezek fajtáit, mértékét, a kedvezmények, támogatások nyújtásának feltételeit és eljárási szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

Lakhatási támogatás

115. § (1) A hivatásos állomány tagja részére lakhatási támogatások nyújthatók, melyek különösen az alábbiak:

a) a minisztérium, illetve a fegyveres szerv kezelése alatt álló állami tulajdonú lakás biztosítása a lakbér legmagasabb összegének megállapításával;

b) magántulajdonú lakás megszerzésének anyagi támogatása kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő juttatással;

c) a lakásigény megoldásához egyszeri pénzbeli támogatás nyújtása;

d) a minisztérium, illetve a fegyveres szerv rendelkezése alatt álló önkormányzati tulajdonú lakásbérlet esetén személyi (családi) jövedelemhez igazodó mértékű lakbértámogatás vagy albérleti díj hozzájárulás;

e) az egyedülállóak és gyermektelen házaspárok részére szükség esetén saját szálló- vagy garzonelhelyezés;

f) a lakással rendelkezők részére a lakhatással kapcsolatos költségekhez való hozzájárulás.

(2) A hivatásos állomány tagja számára az (1) bekezdés a) és d) pontja szerinti bérlakást a külön jogszabály szerint szolgálati érdekből kell biztosítani.

115/A. §235 (1)236 Ha a hivatásos állomány tagja lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összege meghaladja e lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének a hitelintézet által meghatározott legmagasabb arányát, a különbözetre az állam készfizető kezességet vállal. A hivatásos állomány tagja az állami kezességvállalást – az erre az állammal szerződésben kötelezettséget vállaló – hitelintézeten keresztül veheti igénybe.

(2) Az állam készfizető kezességet az (1) bekezdésben foglaltakon túl a hivatásos állomány azon tagjánál vállalhat:

a) akinek a szolgálati viszonyban töltött ideje meghaladta a három évet;

b) akinek nincs folyamatban a hivatásos szolgálati viszonyának megszüntetése;

c) aki ellen nem folyik fegyelmi eljárás;

d)237 aki ellen nem folyik – a magánindítvány vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárás kivételével – büntetőeljárás;

e) aki az (1) bekezdés szerinti kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa – az igénylés időpontjában – állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett.

(3) A (2) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló hivatásos szolgálati viszony fennállását az állományilletékes parancsnok igazolja.

(4)238 A (2) bekezdés d) pontjában foglalt feltételt a hivatásos állomány tagja hatósági bizonyítvánnyal igazolja, a (2) bekezdés e) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről a hivatásos állomány tagja a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik.

(5) A hivatásos állomány tagja az állományilletékes parancsnokának köteles bejelenteni a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül

a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, címét;

b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát;

c) a hitel lejártának időpontját.

A fenti adatokban bekövetkezett változásokról a hivatásos állomány tagja haladéktalanul köteles tájékoztatni az állományilletékes parancsnokát.

(6)239 Amennyiben a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya az 53. § a)–b) és f)–g), valamint az 56. § (2) bekezdés a) pontja alapján – ez esetben az egészségi vagy pszichikai állapota miatti megszűnés kivételével –, b) pontja alapján, továbbá az 59. § (1) bekezdés b), d) pontja alapján szűnik meg, a még fennálló állami kezességvállalás után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének 2%-a.

(7)240 Az állományilletékes parancsnok a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának (6) bekezdés szerinti megszűnése esetén erről 8 napon belül értesíti a hivatásos állomány tagja által az (5) bekezdés alapján bejelentett hitelintézetet.

(8)241 A hitelintézet megállapítja és 8 napon belül írásban közli a hivatásos állomány tagjával a (6) bekezdés szerint megfizetendő kezességvállalási díj összegét, melyet a hivatásos állomány tagja a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül a folyósító hitelintézet részére megfizet.

(9)242 Ha a hivatásos állomány tagja a (6) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint a hivatásos állomány tagjának adatairól 8 napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

(10)243 A hitelintézet a negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt a hivatásos állomány tagjainak nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett részének negyedév végén fennálló állományáról, továbbá e kölcsönök számáról. Az adatgyűjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet.

(11)244 Amennyiben az állam a készfizető kezességvállalás alapján a hivatásos állomány tagja helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve a (6) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését a hivatásos állomány tagja elmulasztotta, akkor a hivatásos állomány tagjának ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.

(12)245 A kezességvállalásból eredő helytállási kötelezettség teljesítésének módját a kormány rendeletben állapítja meg.

Természetbeni ellátás

116. §246 (1) A hivatásos állomány tagját a természetbeni ellátás keretében térítésmentesen el kell látni a fegyveres szerv feladatainak megfelelő fegyverzettel, felszereléssel, ruházattal és – a jogszabályban meghatározott esetben – élelmezéssel.

(2) Az ellátási normákban meghatározott egyenruházat és felszerelési cikkek beszerzésére első alkalommal alapfelszerelési, ezt követően pedig évenként egyenruházati utánpótlási ellátmány jár.

(3) A hivatásos állomány tagja évente a mindenkori illetményalap 250%-ának megfelelő mértékű ruházati utánpótlási ellátmányra jogosult, amely természetben is kiadható. A hivatásos állomány tagjának a ruházati utánpótlási ellátmány felhasználását ruházati termékről szóló számlával kell igazolni. Ez esetben az ellátmány a személyi jövedelemadó szempontjából természetbeni juttatásként kiadott munkaruházatnak minősül. A ruházati utánpótlási ellátmány kiadásának rendjét a miniszter állapítja meg.

(4) A hivatásos állomány tagja a mindenkori ruházati utánpótlási ellátmány terhére a miniszter által meghatározott mértékben köteles a ruházat költségeit fedezni.

(5) A hivatásos állomány tagja részére a miniszter – a (3) bekezdésben meghatározott ruházati utánpótlási ellátmányon felül – évente, kiegészítő ruházati utánpótlási ellátmány természetbeni kiadásáról rendelkezhet. Az ellátmány a személyi jövedelemadó alkalmazásában az egyenruha természetbeni kiadásának minősül.

(6) A ruházati utánpótlási ellátmányt a jogosultság évében kell kiadni. Ellátmányként csak rendszeresített egyenruházati termék szolgáltatható ki.

Választható juttatások247

116/A. §248 (1)249 A hivatásos állomány tagja természetbeni juttatásként – választása szerint, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 12. § (3) bekezdésére is figyelemmel – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban, továbbá (3) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel jogosult. A miniszter – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – utasításban további választható juttatásokat is meghatározhat, illetve az egyes juttatások választható mértékét magasabban is meghatározhatja.

(2) Nem jogosult természetbeni juttatásra a hivatásos állomány tartós külszolgálaton lévő, illetve a nemzeti szakértőként foglalkoztatott tagja, továbbá a hivatásos állomány tagja azon időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre vagy távolléti díjra nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a harminc napot.

(3) A hivatásos állomány tagja írásban vagy elektronikus úton a tárgyév január 31-ig, illetve a jogviszony létesítésekor vagy az áthelyezésekor nyilatkozik arról, hogy a természetbeni juttatás összegén belül milyen juttatásokra tart igényt.

(4) A természetbeni juttatás éves összegét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a miniszter utasításban határozza meg, az azonban nem lehet alacsonyabb az illetményalap háromszorosánál, és nem lehet magasabb az illetményalap tizenötszörösénél. A természetbeni juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő fegyveres szervet terhelő közterhek megfizetésére is.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott esetben, illetve ha a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya a tárgyév közben szűnik meg, az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett természetbeni juttatás értékét a távollét vége utáni első munkanapon, illetve a szolgálati viszony megszűnésekor vissza kell fizetni, illetve – a hivatásos állomány tagjának választása szerint, ha a juttatás természete ezt lehetővé teszi – vissza kell adni (a továbbiakban együtt: visszafizetés). Nem kell visszafizetni a természetbeni juttatás értékét, ha a szolgálati viszony az 53. § h) pontjában meghatározott okból szűnik meg.

(6) A miniszter – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – utasításban szabályozza a választható természetbeni juttatások fajtáit, mértékét, a természetbeni juttatás kifizetésének rendjét és módját.250

(7) A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokra vonatkozóan rendeletben szabályozza a választható juttatás éves összegét, a választható természetbeni juttatások fajtáit, mértékét, a természetbeni juttatás kifizetésének rendjét és módját. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságokat fenntartó önkormányzatok a 273. § szerint további választható juttatásokat is meghatározhatnak, illetve az egyes juttatások választható mértékét magasabban is meghatározhatják.

116/B. §251 (1) A hivatásos állomány tagja részére a 114. § alapján biztosítható visszatérítendő támogatás, valamint a 116/A. § alapján választható természetbeni juttatás nyújtása során keletkezett, a hivatásos állomány támogatást igénybevevő, illetve juttatásban részesülő tagjára és a támogatásra, illetve a juttatásra vonatkozó adatokat a (2) bekezdésben meghatározott célból az illetmény számfejtését végző szervek és személyek kezelhetik, illetve ezek kizárólag a részükre továbbíthatók.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok kezelésének célja, hogy folyamatosan megállapíthatóak legyenek a hivatásos állomány visszatérítendő támogatást igénybevevő, illetve választható természetbeni juttatásban részesülő tagjának azonosítására alkalmas adatok, a visszatérítendő támogatás, illetve a választott természetbeni juttatás fajtája, a visszatérítendő támogatás összege, a törlesztési idő, a visszafizetett (levont) összeg, és a még nem törlesztett tartozás, választható természetbeni juttatás esetén annak értéke, illetve értékének időarányos része.

Családi pótlék, gyermekgondozási segély,
anyasági támogatás

117. § A hivatásos állomány tagja a családi pótlékra, a gyermekgondozási segélyre és az anyasági támogatásra a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló jogszabályok szerint jogosult.

A kifizetés módjai

117/A. §252 (1)253 A törvény hatálya alá tartozóknak, a szolgálati viszonyukra tekintettel megillető valamennyi pénzbeli juttatás, az általuk meghatározott fizetési számlára történő átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik.

(2)254 A juttatás fizetési számlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés a törvény hatálya alá tartozók részére költségtöbbletet nem okozhat.

117/B. § (1) A juttatás 117/A. §-ban szabályozott módon történő kifizetésére 1999. január 1. napjáig kell áttérni.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományába tartozókra a 117/A. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

XI. Fejezet

AZ ÉRDEMEK ELISMERÉSE

118. § (1)255 A hivatásos állomány tagja az adott szolgálati feladat kiemelkedő teljesítéséért, illetve a szolgálati feladatok hosszabb időn át történő eredményes végzéséért a következő elismerésekben részesíthető:

a) a fizetési fokozatban eltöltendő várakozási időnek 1 évvel történő csökkentése,

b) egy fizetési fokozattal való előresorolás,

c) pénz- vagy tárgyjutalom,

d) hazai vagy külföldi jutalomüdülés,

e) a miniszter által adományozott, névre szóló szál- vagy lőfegyver, emléktárgy,

f) a miniszter által alapított kitüntető cím, díj, plakett, oklevél, emléklap stb.

g) soron kívüli előléptetés,

h) szolgálati jel,

i) kitüntetés.

(2)256 A hivatásos állomány tagja részére az (1) bekezdés f) pontjában foglalt kitüntető címként a miniszter tanácsosi vagy főtanácsosi címet adományozhat. A beosztáshoz előírt iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állományú részére tanácsosi cím adományozható legalább öt éves, főtanácsosi cím adományozható legalább 10 éves szolgálati jogviszonyban töltött magas szintű szakmai ismeret és példamutató magatartás alapján.

(3)257 A hivatásos állomány tagja részére havonta

a) a tanácsosi cím után a köztisztviselői illetményalap 25%-ának,

b) a főtanácsosi cím után a köztisztviselői illetményalap 50%-ának

megfelelő címpótlékot kell folyósítani.

(4)258 A hivatásos állomány tagját a kitüntető cím viselésének joga nyugállományba vonulását követően is megilleti.

(5)259 A tanácsosi és a főtanácsosi címet meg kell vonni, ha

a) a hivatásos állomány tagja jogerősen pénzbírságnál súlyosabb fegyelmi fenyítésben részesült, illetve

b) a hivatásos állomány tagjával szemben – megrovás és járművezetéstől eltiltás kivételével – a bíróság büntetést szabott ki vagy intézkedést alkalmazott, feltéve, hogy a szolgálati viszonya e törvény alapján nem szűnt meg.

XII. Fejezet

FEGYELMI FELELŐSSÉG

A fegyelmi felelősség általános szabályai

119. § (1)260 Fegyelemsértést követ el és fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni a hivatásos állomány tagját, ha szolgálati tevékenysége során a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi.

(2)261 Fegyelmi eljárás keretében kell elbírálni a hivatásos állomány tagjának azt a szabálysértését, amelyet szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben követett el.

(3)262 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 485/A. §-ában meghatározott esetben a büntető jogszabályok alkalmazása szempontjából katonának [Btk. 122. § (1) bek.] tekintendő hivatásos állomány tagjának katonai vétségét fegyelmi eljárásban kell elbírálni. Amennyiben a folyamatban lévő fegyelmi eljárás tárgyát képező cselekmény katonai vétséget is megvalósít, és a katonai ügyész határozata ellen nem jelentettek be panaszt, – a Be. 485/A. §-a szabályaira figyelemmel – a fegyelmi eljárást a katonai vétség tárgyában kell továbbfolytatni és az érdemi döntést meghozni. Ebben az esetben a büntetőeljárás során végrehajtott eljárási cselekményeket a fegyelmi eljárásban nem kell megismételni.

120. § (1) A fenyítés célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, az elkövetőnek és másoknak a fegyelemsértéstől való visszatartása.

(2)263 A fegyelmi eljárás elrendelése, illetve a fenyítés kiszabása mellőzhető, ha a fegyelemsértés olyan csekély súlyú, hogy – figyelembe véve a fegyelemsértőnek a magatartását és a szolgálati rendhez való viszonyát – az (1) bekezdésben meghatározott cél figyelmeztetéssel is elérhető. A figyelmeztetést írásba kell foglalni.

(3)264 Ha a vétkes kötelezettségszegés elkövetője az eljárás elrendelése nélküli figyelmeztetést nem fogadja el és annak közlésétől számított 3 munkanapon belül kifogást jelent be, a fegyelmi eljárást haladéktalanul el kell rendelni.

121. § (1) A hivatásos állomány tagja nem fenyíthető meg, ha a fegyelemsértést az elöljáró (vezető) parancsára követte el. Ha azonban tudta, hogy a kapott parancs teljesítésével fegyelemsértést követ el, és azt a 69. § (2) bekezdésben előírtak mellőzésével végrehajtotta, a felelősségét meg kell állapítani.

(2) A fenyíthetőséget kizárja, ha a hivatásos állomány tagja a fegyelemsértést

a) kóros elmeállapotban,

b) kényszer vagy fenyegetés hatása alatt,

c) tévedésből,

d) jogos védelmi helyzetben,

e) végszükségben

követte el. A fenyíthetőséget kizáró okok értelmezésére a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3) Nem tekinthető a (2) bekezdés a) pontja szerinti kóros elmeállapotnak az az eset, amikor a hivatásos állomány tagja a cselekményt önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el.

122. §265 (1) Elévülés miatt nem indítható fegyelmi eljárás, ha a fegyelemsértés elkövetése óta 3 év eltelt.

(2) Nem indítható fegyelmi eljárás abban az esetben sem, ha a fegyelmi jogkör gyakorlójának a fegyelemsértésről, szabálysértésről való tudomásszerzésétől számított három hónap eltelt.

(3) Ha a fegyelemsértést megvalósító magatartás egyben bűncselekménynek is minősül, a fegyelemsértés elévülési ideje – eltérően az (1) bekezdésben foglaltaktól – megegyezik a bűncselekménynek a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 33. §-ában meghatározott elévülési idejével. Ha a vétkes kötelezettségszegésről a fegyelmi jogkör gyakorlója az (1) bekezdésben meghatározott határidőn túl szerez tudomást, a fegyelmi eljárást csak a hivatásos állományúnak a büntetőeljárásban gyanúsítottként történő bevonását követően, az erről való tudomásszerzéstől számított három hónapon belül lehet megindítani.

(4) Szabálysértés fegyelmi eljárásban történő elbírálásakor a szabálysértésekről szóló jogszabályokban meghatározott elévülési szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy ha az ügyben szabálysértési hatóság járt el és az ügyet fegyelmi eljárásra átteszi, az állományilletékes parancsnoknak a fegyelmi eljárást az áttételt követő három hónapon belül meg kell indítania.

(5) A fegyelemsértés (1) bekezdés szerinti elévülésének kezdő napja:

a) a kötelezettségszegő magatartás elkövetésének napja,

b) ha a fegyelemsértést valamely kötelezettség elmulasztása, vagy nem teljesítése valósítja meg, az a nap amikor a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidő eltelt,

c) ha a kötelezettségszegés valamely jogellenes állapot fenntartásában valósul meg, az a nap amikor ez a jogellenes állapot megszűnik,

d) külföldi szolgálat alatt elkövetett fegyelemsértés esetén – amennyiben külföldi szolgálati helyén fegyelmi felelősségre vonására nincs lehetőség – a hazatérés napja.

Fenyítések

123. § (1) A hivatásos állomány tagjával szemben a következő fenyítések alkalmazhatók:

a) feddés,

b) megrovás,

c) pénzbírság,

d) egy fizetési fokozattal 1 évre való visszavetés,

e) a soron következő rendfokozatba való előléptetés várakozási idejének 6 hónaptól 2 évig terjedő meghosszabbítása,

f) eggyel alacsonyabb rendfokozatba 6 hónaptól 2 évig történő visszavetés,

g) alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés,

h) a szolgálati viszony megszüntetése,

i) lefokozás.

(2)266 Pénzbírság fenyítés csak a 119. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben alkalmazható. A 119. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a pénzbírság mértéke nem haladhatja meg az egyes szabálysértésekre a szabálysértési jogszabályok alapján kiszabható pénzbírság összegét. A 119. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege kétszázezer forint.

(3)267 Fegyelmi eljárásban pénzbírság fenyítés nem alkalmazható, ha az eljárás alapjául szolgáló cselekmény miatt külön jogszabály alapján közigazgatási bírság kiszabásának van helye.

(4)268 A lefokozás fenyítés következménye a szolgálati viszony megszüntetése is.

124. § (1) A fegyelmi jogkör gyakorlója a 123. § (1) bekezdés c)–g) pontjában foglalt fenyítések végrehajtását legfeljebb 1 év próbaidőre felfüggesztheti, ha várható, hogy az kellő nevelő hatással jár.

(2) Ha a próbaidő eredményesen eltelt, ezt úgy kell tekinteni, mintha a hivatásos állomány tagja fenyítésben nem részesült volna. Ha viszont a próbaidő alatti magatartása miatt – a 123. § (1) bekezdés h) és i) pontjában meghatározottat kivéve – újabb fenyítést szabtak ki vele szemben, a felfüggesztett fenyítést is végre kell hajtani.

(3) A szolgálati viszony megszüntetése és lefokozás fenyítés alkalmazása esetén a felfüggesztett fenyítés nem hajtható végre.

A fegyelmi jogkört gyakorló elöljáró

125. § (1) A fegyelmi jogkör magában foglalja a fegyelmi eljárás lefolytatásának és a fenyítés kiszabásának jogát.

(2)269

(3) Az alacsonyabb beosztású elöljáró részére biztosított fegyelmi jogkör megilleti a magasabb beosztású elöljárót is.

(4) A miniszter és az országos parancsnok – ha e törvény kivételt nem tesz – az alárendeltjeire e törvény szerinti fenyítések bármelyikét alkalmazhatja.

126. § (1) A fegyelmi jogkört – a (2)–(5) bekezdésben meghatározott kivételekkel – az állományilletékes parancsnok gyakorolja.

(2) A rendfokozatban való visszavetés, a szolgálati viszony megszüntetése és a lefokozás fenyítést ezredesre csak a miniszter szabhat ki.

(3) A rendfokozatban való visszavetés, a szolgálati viszony megszüntetése és a lefokozás fenyítést tisztre, főtisztre – ezredes kivételével – az országos parancsnok, az ennél alacsonyabb rendfokozatúakra pedig az a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró szabhatja ki, aki a kinevezésükre és előléptetésükre jogosult.

(4) Az alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés fenyítés kiszabása – ha az állományilletékes parancsnok hatáskörét meghaladja – annak a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak a hatáskörébe tartozik, aki a beosztásba való kinevezésre jogosult.

(5) Az állományilletékes parancsnok szervezetszerű helyettesével szemben a fegyelmi jogkört az elöljáró parancsnok gyakorolja.

(6) Az országos parancsnokkal, valamint szervezetszerű helyetteseivel szemben a fegyelmi jogkört a miniszter gyakorolja.

127. § (1) Ha a fegyelemsértést a hivatásos állomány több tagja együttesen valósította meg, a fegyelmi eljárás lefolytatására az az elöljáró jogosult, akinek a fegyelmi jogköre valamennyi elkövetőre kiterjed.

(2)270 Ha a fegyelemsértés elkövetőjének szolgálati helye a fegyelmi eljárás megindítása, illetve befejezése előtt megváltozik, az ügyet az eljárás megindítására, illetve befejezésére az új szolgálati hely szerinti állományilletékes parancsnokhoz kell áttenni. Folyamatban lévő fegyelmi eljárás áttétele esetén a 128. § (3) bekezdésében meghatározott határidő további 30 nappal meghosszabbítható.

(3)271 Az országos parancsnok a fegyelmi jogkörrel rendelkező közös elöljáró az általa irányított szervek tekintetében egyedi ügyben a fegyelmi jogkör gyakorlását magához vonhatja; vagy az alárendeltségébe tartozó fegyelmi jogkörrel rendelkező elöljárót felhatalmazhatja az illetékességi körén kívül eső ügyben a fegyelmi eljárás lefolytatására.

(4)272 Az országos parancsnok (3) bekezdésben biztosított jogköre – a 274. és 275. §-ra tekintettel – nem alkalmazható az önkormányzati tűzoltóság állományába tartozó hivatásos állományú fegyelmi ügyében.

(5)273 Tábornok rendfokozatban való visszavetésére, szolgálati viszonyának megszüntetésére és lefokozására a miniszter tesz javaslatot a Magyar Köztársaság elnökének.

127/A. §274 (1) A rendelkezési állományba tartozóval szemben a fegyelmi jogkör gyakorlója, amennyiben a törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz

a)275 ha a szolgálatát a miniszter irányítása alatt álló más szervnél vagy katonai, rendvédelmi oktatási intézménynél teljesíti, a miniszter által kijelölt vezető,

b) ha a rendelkezési állományba helyezés a 44. § (1) bekezdés b)c), e)–h) pontja alapján történt, az országos parancsnok vagy az általa kijelölt vezető.

(2) A 49. § szerinti vezénylés tartama alatt a vezényelt felett a vezénylés helye szerinti állományilletékes parancsnok gyakorolja a fegyelmi jogkört, de szolgálati viszonyt és beosztást érintő fenyítést nem szabhat ki. A büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományából a 303. § (2) bekezdése alapján vezényeltekkel szemben a fegyelmi jogkört – a gazdálkodó szervezet vezetőjének javaslata alapján – az állományilletékes parancsnok gyakorolja.

A fegyelmi eljárás

128. § (1)276 A fegyelmi jogkör gyakorlója, ha a tudomására jutott tények alapján a fegyelemsértés megalapozott gyanúja megállapítható, a hivatásos állományúval szemben a fegyelmi eljárást elrendeli vagy a 120. § (2) bekezdése szerint figyelmeztetésben részesíti.

(2) A fegyelmi eljárást határozattal kell elrendelni; ennek egy példányát az eljárás alá vont személynek kézbesíteni kell. A határozatnak tartalmaznia kell az eljárás alapjául szolgáló tényeket, körülményeket, a kivizsgálással megbízott személy nevét vagy – bonyolultabb ügyben – bizottságot (a továbbiakban együtt: vizsgáló) és az eljárás befejezésének határidejét.

(3)277 A fegyelmi eljárás során vizsgálatot kell tartani, amelyet 30 napon belül be kell fejezni. E határidőt az eljárás elrendelője egy alkalommal – legfeljebb 30 nappal – meghosszabbíthatja.

129. § (1) A fegyelmi vizsgálattal nem bízható meg az eljárás alá vontnál alacsonyabb rendfokozatú személy. E szabály nem vonatkozik a magasabb szolgálati beosztású, illetve azokra a személyekre, akiknek beosztásból eredő feladatuk a fegyelmi ügyekben eljárni.

(2) A vizsgálatban nem vehet részt az, aki az ügyben érdekelt, vagy akitől egyéb okból elfogulatlanság nem várható.

130. § (1) Az eljárás alá vont személy a fegyelmi eljárás elrendelésétől kezdve jogi képviselőt vehet igénybe, illetve kérheti, hogy képviseletében az érdekképviseleti szerv járjon el.

(2) Nem lehet képviselő a szervezeti egység parancsnoka (vezetője), parancsnokhelyettese, jogtanácsosa, jogi előadója, továbbá, akit az ügyben tanúként vagy szakértőként hallgatnak meg.

(3) A jogi képviselő munkadíját és költségeit az eljárás alá vont személy viseli. Ha azonban a fegyelemsértés megállapítására nem került sor, a jogi képviselettel kapcsolatos költségeit meg kell téríteni.

131. § (1) A fegyelmi eljárást fel kell függeszteni, ha az eljárás alá vont személy tartós távolléte, illetve egészségi állapota miatt védekezését előterjeszteni nem tudja, eljárási jogait nem gyakorolhatja. A fegyelmi eljárást a távolléte, illetve akadályoztatása időtartamára kell felfüggeszteni. Ha azonban előreláthatólag szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés kiszabása szükséges, a fegyelmi eljárást folytatni lehet.

(2) A fegyelmi eljárást fel lehet függeszteni, ha

a) szakértői vizsgálat szükséges, a szakvélemény elkészítéséig,

b) az eljárás alá vont személy külföldön tartózkodik, a visszaérkezéséig,

c) a cselekmény elbírálása olyan előzetes kérdéstől függ, amelynek eldöntése bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, annak a döntéséig.

(3) A fegyelmi eljárás felfüggesztésének ideje nem számít be a fegyelmi eljárás lefolytatására nyitva álló időtartamba és az elévülési időbe.

132. § (1) Ha a fegyelemsértés súlya vagy jellege miatt az eljárás alá vont személynek a szolgálati helytől való ideiglenes távoltartása szükséges, az eljárás befejezéséig, de legfeljebb 2 hónapra a szolgálati beosztásából felfüggeszthető.

(2) Az elöljáró parancsnok a felfüggesztést indokolt esetben további egy hónappal meghosszabbíthatja.

(3)278 Ha a fegyelmi eljárást – a 131. § (2) bekezdés c) pontja alapján – büntetőeljárásra tekintettel függesztették fel, az (1) és (2) bekezdés szerinti felfüggesztés ennek tartamával meghosszabbítható.

(4) Ha a szolgálati beosztásból történő felfüggesztés indoka az (1) és (3) bekezdésben meghatározott eljárás befejezése előtt megszűnt, a felfüggesztés megszüntetésével egyidejűleg – indokolt esetben – az eljárás alá vont személy más beosztásban foglalkoztatható.

(5)279 Az eljárás alá vont személyt szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés kiszabása esetén a határozathozataltól annak végrehajtásáig terjedő időre fel kell függeszteni.

(6)280 A felfüggesztést haladéktalanul meg kell szüntetni, ha annak indokai megszűntek. Ha az eljárást a 140. § (1) bekezdés a)–d) és f) pontjában meghatározott okból szüntették meg, a visszatartott illetményt törvényes kamatával együtt 3 munkanapon belül ki kell fizetni.

(7)281 Aki beosztásból felfüggesztés hatálya alatt áll, a felfüggesztés napjától hatósági jogkörét, szolgálati elöljárói/feljebbvalói jogait nem gyakorolhatja, szolgálati okmányait és fegyverét beszolgáltatni köteles, szolgálati helyére csak az állományilletékes parancsnok előzetes engedélyével léphet be. Egyéb tekintetben megilletik az e törvényben biztosított jogok és terhelik az e törvényben meghatározott kötelezettségek.

(8)282 Felfüggesztés elrendelése, illetve meghosszabbítása ellen, vagy a felfüggesztés megszüntetése érdekében az eljárás alá vont az elrendelő (meghosszabbításról rendelkező) parancsnok elöljáró parancsnokához halasztó hatállyal nem bíró panaszt nyújthat be. A panaszról az elöljáró a kézhezvételétől számított 15 napon belül indokolással ellátott határozatot hoz.

133. § (1) A vizsgáló az eljárás alá vont személyt, a tanút, a sértettet, a szakértőt a meghallgatása idejéről értesíti, a képviselőt pedig felhívja az eljárási cselekményen való részvételre azzal, hogy távolléte az eljárási cselekmény lefolytatását nem akadályozza. Az értesítést, felhívást az érintett személynek úgy kell elküldeni, hogy az az eljárási cselekmény előtt legalább 3 nappal kézbesíthető legyen.

(2) A fegyveres szerv tagja esetén az értesítés az illetékes parancsnok (vezető) útján történik.

(3) A fegyveres szervhez nem tartozó személyt meghallgatása végett fel kell keresni.

(4)283 A fegyelmi eljárás során a tanú vagy jogi képviselője kérésére a tanú személyi adatait – az iratok között elkülönítve – zártan kell kezelni. A tanú személyi adatai zárt kezelésének elrendelésétől kezdve a fegyelmi eljárás alá vont személy és képviselője a tanú személyi adatait nem tartalmazó iratokba tekinthet be, illetve részükre a tanú személyi adatait nem tartalmazó másolat adható.

134. § (1)284 A fegyelmi eljárás során a tényállást tisztázni kell. Az eljárás alá vont személy javára és terhére szolgáló körülményeket egyaránt fel kell deríteni, ennek keretében kell beszerezni az ügy szempontjából jelentős bizonyítékokat is. Bizonyítékként felhasználható más hatósági, illetve a bírósági eljárásban keletkezett irat vagy egyéb bizonyíték.

(2) A fegyelmi eljárás alá vont személyt a vizsgálat folyamán a jogaira ki kell oktatni.

(3) A fegyelmi eljárás során a fontosabb eljárási cselekményeket (pl. az eljárás alá vont személy és a tanúk meghallgatását) jegyzőkönyvbe kell foglalni. A szemléről és a helyszíni szemléről jelentés is készülhet.

(4)285 A fegyelmi eljárás alá vont személy és képviselője a fegyelmi ügy irataiba betekinthet, azokról – a minősített adat védelméről szóló jogszabályok szerint – feljegyzést, másolatot készíthet, az eljárással összefüggő indítvánnyal élhet.

135. § (1) A vizsgálat befejezésekor a vizsgáló az eljárás alá vont személyt és a képviselőt felhívja, hogy az iratismertetésen – melynek időpontját közli – jelenjen meg.

(2) Az iratismertetés során az eljárás alá vont személy és a képviselő bizonyítási indítványt tehet. A bizonyítás felvételéről vagy mellőzéséről a vizsgáló dönt. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

(3) A vizsgáló az iratismertetést követően jelentésben foglalja össze a megállapításait, az eljárás alá vont személy és képviselője észrevételeivel kapcsolatos véleményét és az ügy lezárására vonatkozó javaslatát. A keletkezett iratokat és a jelentését a vizsgálat befejezését követően 3 napon belül az állományilletékes parancsnoknak átadja.

136. § (1) Az állományilletékes parancsnok az iratok kézhez vételétől számított 5 napon belül meghallgatást tűz ki, melyen az eljárás alá vont személy és képviselője, valamint a vizsgáló lehet jelen.

(2) A fegyelmi határozat meghozatalát nem akadályozza, ha az eljárás alá vont személy a meghallgatáson alapos ok nélkül nem jelent meg, vagy írásbeli védekezését a megjelölt határidőn belül nem terjesztette elő.

(3) Ha a tényállás nincs kellően felderítve, vagy olyan eljárási szabályszegés történt, amely az ügy érdemi elbírálását lényegesen befolyásolta, az állományilletékes parancsnok póteljárást rendel el. A póteljárás tartama nem haladhatja meg a 15 napot.

137. §286 (1) Az egyszerű ténybeli megítélésű, csekély tárgyi súlyú fegyelemsértés esetén, ha a hivatásos állomány tagja a fegyelemsértést beismerte, a vizsgáló megbízása mellőzhető. Ez esetben a fegyelmi ügy az eljárás alá vont személynek az állományilletékes parancsnok által történt meghallgatása alapján is elbírálható (egyszerűsített eljárás).

(2) Egyszerűsített eljárásban megállapított fegyelmi felelősség esetén csak a 123. § (1) bekezdés a)–c) pontjai szerinti fenyítés szabható ki.

(3) Ha a fegyelmi eljárás alá vont a személyes meghallgatásakor az egyszerűsített eljárást nem fogadja el, vagy a megállapított tényállást vitatja, a fegyelmi jogkör gyakorlója a vizsgálat megtartására és a vizsgáló kijelölésére a meghallgatáskor a jegyzőkönyvben, de legkésőbb 3 munkanapon belül intézkedik a 128. § (2) bekezdése szerint.

138. § A személyes meghallgatást követően az állományilletékes parancsnok 5 napon belül az ügyet elbírálja. Ennek keretében kiszabja a fenyítést, vagy – ha a hatáskörét meghaladó fenyítés alkalmazását látja szükségesnek – az iratokat a fenyítésre vonatkozó javaslatával szolgálati úton a hatáskörrel rendelkező elöljáróhoz felterjeszti; ha pedig a 140. § (1) bekezdésben meghatározott eset áll fenn, az eljárást megszünteti.

139. § (1) A fenyítést a fegyelemsértés tárgyi súlyának, a fegyelemre gyakorolt hatásának, az elkövető vétkességének, a személyi körülményeinek, valamint a szolgálatban tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni.

(2) Ugyanazon fegyelemsértésért több fenyítés nem szabható ki, és egyik fenyítés a másikkal nem kapcsolható össze. Ha több fegyelemsértést egy eljárásban bírálnak el, csak egy fenyítés szabható ki.

140. § (1)287 A fegyelmi eljárást meg kell szüntetni, ha

a)288 a cselekmény nem fegyelemsértés, nem fegyelmi jogkörben elbírálható szabálysértés, illetve nem minősül a 119. § (3) bekezdése szerint elbírálandó katonai vétségnek,

b) nem állapítható meg, hogy a terhére rótt fegyelemsértést vagy fegyelmi hatáskörben elbírálható szabálysértést, illetve katonai vétséget az eljárás alá vont elkövette,

c) a fegyelemsértést, vagy a fegyelmi eljárásban elbírálható szabálysértést, illetve katonai vétséget nem az eljárás alá vont követte el,

d) a cselekményt fegyelmi eljárásban már elbírálták,

e) az eljárás alá vont meghalt, vagy szolgálati viszonya megszűnt,

f) a cselekmény elévült.

(2) Ha a fegyelmi eljárás során azt állapították meg, hogy az eljárás alapjául szolgáló magatartás bűncselekmény vagy a 119. § (2) bekezdése alapján fegyelmi eljárásban el nem bírálható szabálysértés alapos gyanújának megállapítására alkalmas, a feljelentést az illetékes nyomozó, illetve szabálysértési hatósághoz meg kell tenni. Ezzel egyidejűleg a fegyelmi eljárást a 131. § (2) bekezdésének c) pontja alapján fel lehet függeszteni.

(3)289 A (2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak akkor, ha a katonai vétséget a 119. § (3) bekezdése alapján fegyelmi eljárásban kell elbírálni.

141. §290 A fegyelmi ügyben megindokolt határozatot kell hozni, amelyet az eljárás alá vont személy előtt ki kell hirdetni. A határozat egy példányát – ha minősített adatot nem tartalmaz – az eljárás alá vont személy részére kézbesíteni kell.

Jogorvoslatok

142. § (1) A fegyelmi ügyben hozott érdemi határozat ellen a közlését követő 8 napon belül a hivatásos állomány tagja, illetve – az ő belegyezésével – a képviselője az elöljáró parancsnokhoz panasszal élhet. A panaszt a fenyítést kiszabó elöljáróhoz kell benyújtani.

(2) A panaszt az iratokkal együtt 3 napon belül az elöljáró parancsnokhoz kell felterjeszteni.

(3) Az országos parancsnok által kiszabott fenyítés ellen benyújtott panaszt az elbírálására jogosult miniszterhez kell felterjeszteni.

(4) A miniszter által kiszabott fenyítés ellen panasznak helye nincs.

143. § (1)291 Az elöljáró parancsnok az iratok alapján az egész eljárást felülvizsgálja. Ha indokoltnak tartja, a lefolytatott bizonyítást kiegészíti és az iratok felterjesztésétől számított 15 napon belül, melyet szükség esetén további 15 nappal meghosszabbíthat, az első fokú fegyelmi határozatot helybenhagyja, vagy megváltoztatja: a fenyítés mértékét csökkenti, enyhébb fenyítést szab ki, illetőleg az eljárást megszünteti, vagy ha az elkövetett lényeges eljárási hibák a felülvizsgálat során nem orvosolhatók a fenyítést hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti.

(2) Az elöljáró parancsnok a határozatának egy példányát megküldi az első fokon eljárt parancsnoknak, az eljárás alá vont személynek és a képviselőnek.

144. § (1)292 A miniszter hatáskörében hozott, valamint a panasszal kapcsolatos határozat ellen az eljárás alá vont személy és képviselője bírósághoz fordulhat.

(2)293 Szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés alkalmazása esetén az eljárás alá vont személy kérheti az eredeti szolgálati beosztásban történő továbbfoglalkoztatását, ha a bíróság megállapítja, hogy a fegyelmi felelősség nem áll fenn, vagy a fenyítés nem áll arányban az elkövetett fegyelemsértés súlyával.

Eljárás szabálysértés esetén

145. § (1)294 Ha a szabálysértési hatóság iratai alapján a tényállás és a felelősség kétséget kizáróan megállapítható és az eljárás alá vont felelősségét nem vitatja, mellőzni lehet a további bizonyítás lefolytatását és az egyszerűsített eljárás szabályai (137. §) alkalmazhatók.

(2)295

(3)296 Ha a szabálysértés miatt elkobzás vagy más intézkedés indokolt, a fegyelmi jogkört gyakorló elöljáró a fenyítés jogerőre emelkedését követően a szükséges intézkedés megtétele céljából az illetékes szabálysértési hatóságot haladéktalanul megkeresi. Az intézkedés kezdeményezése ellen panasznak helye nincs.

(4) Ha a fegyelmi eljárás szabálysértés miatt indult – és az elkövető szolgálati viszonya időközben megszűnt –, az eljárás iratait a szabálysértési hatósághoz kell áttenni.

(5)297 Amennyiben a szabálysértésben más személy felelőssége is megállapítható, a felelősségi arányok vonatkozásában a szabálysértési hatóság határozata az irányadó.

(6)298 A pénzbírságot a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell befizetni. Az állományilletékes parancsnok az érintett kérelmére legfeljebb 6 havi részletfizetést, vagy halasztást engedélyezhet. A pénzbírságot meg nem fizetés esetén az illetményből kell levonni.

A fenyítés végrehajtása

146. § (1)299 A fenyítést az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől, szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés alkalmazása esetén a másodfokú, illetve a miniszter által hozott határozat közlésétől számított 30 napon belül végre kell hajtani.

(2)300 A fenyítés jogerős, ha

a) az első fokú fegyelmi határozat ellen panaszt, vagy a másodfokú határozat, illetve a miniszter által hozott határozattal szemben a nyitva álló határidőn belül nem nyújtottak be keresetet, a határozat közlésének napjával,

b) a panaszt vagy a keresetet visszavonták, a visszavonás napjával,

c) a bíróság a másodfokú határozat, illetve a miniszter, képviselő-testület (közgyűlés), polgármester (főpolgármester) határozata ellen benyújtott keresetet jogerősen elbírálta, a jogerőre emelkedés napjával.

(3)301 A másodfokú vagy a miniszter által hozott határozat végrehajtására nyitva álló (1) bekezdés szerinti határidő – a szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés alkalmazását kivéve – a keresetindítási határidő leteltével kezdődik.

A fenyítés hatálya

147. § (1) A fenyítés hatálya az az időtartam, amely alatt a hivatásos állomány tagja a jogszabályban meghatározott joghátrányokat viseli.

(2) A hivatásos állomány tagja a fenyítés jogerőre emelkedésétől a végrehajtásának befejezéséig, ezenfelül még az alábbi időtartamokig áll a fenyítés hatálya alatt:

a) a 123. § (1) bekezdés b) és d) pontjában meghatározott fenyítés esetén 6 hónapig,

b) a 123. § (1) bekezdés e)–g) pontjában meghatározott fenyítés esetén 1 évig,

c) a 123. § (1) bekezdés h)–i) pontjában meghatározott fenyítés esetén 3 évig.

A fenyítés hatálya alóli mentesülés

148. § (1) A hivatásos állomány tagja mentesül a fenyítés hatálya alól, ha a 147. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott időtartam eltelt.

(2) A fenyítés hatálya alól a 147. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott időtartam eltelte előtt – kivételesen – akkor van helye mentesítésnek, ha a megfenyített személy a fenyítés után átlagon felüli teljesítményt nyújtott, és példamutató magatartást tanúsított.

Eljárás a szolgálattal össze nem függő bűncselekmény esetén302

149. § (1) Ha a hivatásos állomány tagjával szemben a szolgálati viszonyból eredő kötelezettségeivel össze nem függő bűncselekmény miatt büntetőeljárás indul, a szolgálati beosztásából – a 107. § (1) bekezdése alkalmazásával – az eljárás befejezéséig felfüggeszthető.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztésnek akkor van helye, ha a hivatásos állomány tagja terhére rótt bűncselekmény a fegyveres szerv tekintélyét, működésébe vetett közbizalmat súlyosan veszélyezteti, vagy a büntetőeljárás miatt a hivatásos állomány tagjának a szolgálattól való távoltartása indokolt, és az eljárást folytató szerv azt kezdeményezte.

(3)303 Ha a hivatásos állomány tagja a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a büntetőeljárás során beismerte vagy tetten érték, és megfelelő bizonyítékok állnak rendelkezésre, a hivatásos szolgálatra alkalmatlanná válást az 56. § (6) bekezdése alapján a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt is meg lehet állapítani.

XIII. Fejezet

KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

A hivatásos állomány tagjának kártérítési felelőssége

150. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból eredő kötelességének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik.

(2) A károkozó vétkességét, a kár bekövetkeztét és mértékét, valamint az okozati összefüggést a fegyveres szervnek kell bizonyítania.

151. § (1) Gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértéke – a (2) bekezdésben szabályozott esetek kivételével – a károkozó 1 havi alapilletményének 50%-át nem haladhatja meg.

(2) A károkozó a 3 havi alapilletménye erejéig felel, ha

a) a fegyveres szerv gazdálkodására, az anyagi-technikai eszközök kezelésére vonatkozó szabályok megsértésével,

b) az ellenőrzési kötelezettsége elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével,

c) hatósági jogkörben eljárva a jogszabályok megsértésével

okozta a kárt, vagy

d) a kár olyan – jogszabályba ütköző – parancs, utasítás teljesítéséből keletkezett, amelynek következményeire az utasított előzőleg a figyelmet felhívta.

152. § Szándékos károkozás esetén a károkozó a teljes kárt köteles megtéríteni.

153. § (1) A hivatásos állomány tagja vétkességére tekintet nélkül felelős azért a hiányért, amely olyan dologban következett be, amelyet visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel jegyzék vagy elismervény alapján vett át, és amelyet állandóan az őrizetében tart, kizárólagosan használ vagy kezel.

(2) A pénz- és értékkezelő, valamint a pénztáros jegyzék vagy elismervény hiányában is teljes felelősséggel tartozik az általa kezelt pénzért, értékpapírért vagy egyéb értéktárgyért.

(3) Mentesül a hivatásos állomány tagja a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a fegyveres szerv a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét és mértékét a fegyveres szervnek kell bizonyítania.

(5) A megőrzésre átadott dolog megrongálódásából eredő kár esetén a hivatásos állomány tagja a vétkességi felelősségre vonatkozó szabályok szerint felel azzal az eltéréssel, hogy a vétlenség bizonyítása őt terheli.

154. § (1) A leltárhiányért megtérítési felelősséget – a raktárosok előzetes hozzájárulásának hiányában – csak a raktár teljes készletének leltározása alapján lehet megállapítani.

(2) A raktárvezetőnek és helyettesének személyében történt változás vagy a felelősségi szabályok megváltozása esetén a raktárt leltározással kell átadni, illetve átvenni.

(3) Leltározásnál a raktárosnak, illetve akadályoztatása esetén a képviselőjének a jelenlétét lehetővé kell tenni. Ha a raktáros a képviseletéről nem gondoskodott, akkor az állományilletékes parancsnok e feladat ellátására szakmailag alkalmas, érdektelen képviselőt köteles kijelölni.

(4) A raktáros a leltározással kapcsolatban a leltárfelvétel során és azt követően is észrevételt tehet.

(5) A leltárhiányért való felelősséget a leltárfelvétel befejezését követő 60 napon belül el kell bírálni, és a határozatot a raktárossal írásban közölni kell. Büntetőeljárás esetén a határidő a nyomozó hatóság, illetve a bíróság jogerős határozatának kézbesítését követő nappal kezdődik. A 60 nap eltelte után a raktárost kártérítésre nem lehet kötelezni.

155. § (1) A leltárhiány a kezelésre átvett anyagban, áruban (leltári készletben) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány.

(2) A leltárhiányért

a) a raktárvezető és a raktárvezető helyettes 6 havi,

b) a beosztott raktáros (anyagkezelő) 4 havi

alapilletménye erejéig felel.

(3) Ha a hivatásos állomány tagja olyan raktári beosztásban teljesít szolgálatot, ahol az átvett anyagokat (raktári készleteket) állandóan egyedül kezeli, a teljes leltárhiányért felel.

156. § A leltárhiányért megtérítési felelősséget akkor lehet megállapítani, ha

a) a raktárost a raktári beosztásba helyezéskor írásban tájékoztatták a kártérítési felelősség formájáról és mértékéről,

b) az anyagokat (raktári készleteket) kezelésre szabályszerűen átadták, és azokat a raktáros átvette.

157. § (1) Ha a kárt többen együttesen okozták, vétkességük – a megőrzésre átadott dologban bekövetkezett hiány és leltárhiány esetén az alapilletményük – arányában felelnek.

(2) Ha a kárt többen szándékosan okozták, a felelősségük egyetemleges.

(3) Nem kell a hivatásos állomány tagjának megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a fegyveres szerv közrehatása következtében állt elő.

158. § (1) A hivatásos állomány tagja kártérítési felelősségének megállapítására az állományilletékes parancsnok jogosult.

(2) Az állományilletékes parancsnok a kár felfedezése után haladéktalanul intézkedni köteles a kár összegének és a károkozó személyének megállapítására.

(3) A kártérítési eljárás során a tényállás megállapításával arra alkalmas, érdektelen és elfogulatlan személyt kell megbízni. Ha a tényállás bonyolult, a káreljárás lefolytatására bizottságot kell kijelölni.

(4) A kártérítési eljárásban a hivatásos állomány tagját meg kell hallgatni, és lehetővé kell tenni, hogy védekezését részletesen előadja. A lefolytatott bizonyításról jegyzőkönyvet kell felvenni.

(5) A hivatásos állomány tagja a kártérítési eljárásban érdekeinek védelmével megbízhatja az érdekképviseleti szervét, illetőleg ügyvédet hatalmazhat meg.

159. § (1)304 A kár összegének megállapítását követő 60 napon belül az állományilletékes parancsnok a kártérítésre kötelezésről vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal dönt. Ha a károkozóval szemben a kárigénnyel összefüggően büntetőeljárás, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás indult, a határidő az eljárás jogerős befejezésekor veszi kezdetét.

(2) Az állományilletékes parancsnok a határozatban felhívja a károkozót, hogy a határozattal szemben 15 napon belül panasszal élhet.

(3) Ha a károkozó nem él panasszal, a kártérítésre vonatkozó határozat végrehajtható.

(4) Az állományilletékes parancsnok határozata elleni panaszt 8 napon belül fel kell terjeszteni az elöljáró parancsnokhoz, aki azt 30 napon belül elbírálja. E határozat ellen a kártérítésre kötelezett bírósághoz fordulhat.

160. § A bíróság által megítélt kártérítés behajtása a bírósági végrehajtás szabályai szerint történik.

161. § (1) Az állományilletékes parancsnok a kártérítést utólag mérsékelheti, ha a kártérítésre kötelezett körülményeiben olyan változás következett be, amely a kártérítés méltányos csökkentését teszi indokolttá.

(2) Méltánylást érdemlő személyi körülményekre tekintettel az állományilletékes parancsnok a kártérítés levonását vagy végrehajtását elhalaszthatja, illetőleg részletfizetést engedélyezhet.

A fegyveres szerv kártérítési felelőssége

162. § (1) A fegyveres szerv – az e fejezetben foglaltak figyelembevételével – vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel azért a kárért, amely a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett.

(2) Mentesül a fegyveres szerv a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.

(3) Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő.

163. § (1) A hivatásos állomány tagjának kell bizonyítania, hogy a kár a szolgálati viszonnyal okozati összefüggésben keletkezett.

(2) A szolgálati viszony körébe esnek különösen a fegyveres szerv feladatainak ellátásával összefüggő magatartásból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgásából és működéséből eredő okok.

(3) Ha a hivatásos állomány tagja a tevékenységét rendeltetésszerűen a szolgálati helyen kívül is ellátja, az e körben történt károsodásának okát működési körön belül esőnek kell tekinteni.

164. § (1) A fegyveres szerv a vétkességére tekintet nélkül felel a kárért, ha az olyan betegség következménye, amely

a) a szolgálat teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy

b) a szolgálat sajátosságaival összefüggésben jelentősen súlyosbodott.

(2)305 A betegség súlyosbodását akkor lehet jelentősnek tekinteni, ha az egészségkárosodás mértéke a 12%-ot meghaladja.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott betegségen kívüli egyéb megbetegedés folytán keletkezett kárért a fegyveres szerv csak vétkessége esetén felel.

(4) A fegyveres szerv a szolgálati viszonnyal összefüggő balesetből eredő személyi kárért vétkességére tekintet nélkül felel.

165. § A fegyveres szerv a 162. § (1) bekezdésén, továbbá a 164. § (1) és (4) bekezdésén alapuló felelőssége alapján a hivatásos állomány tagjának elmaradt jövedelmét, dologi és nem vagyoni kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.

166. § (1) A szolgálati viszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni az elmaradt átlagkeresetet, továbbá azoknak a rendszeres szolgáltatásoknak a pénzbeni értékét, amelyekre a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszony alapján jogosult, feltéve, hogy azokat a károkozás bekövetkezését megelőzően rendszeresen igénybe vette.

(2) A szolgálati viszonyon kívüli elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni.

(3) Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeni változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével előre számolni lehetett.

(4) Meg kell téríteni azt a kárt is, amelyet a hivatásos állomány tagja a sérelemből eredő jelentős fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárított el.

(5) Nem kell megtéríteni az olyan szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén járó összeget.

167. § Ha az átlagkereset számításánál irányadó időszakon belül általános illetményemelés volt, az átlagkeresetet – ha ez a hivatásos állomány tagjára kedvezőbb – csak az emelés időpontjától kell számítani.

168. § (1) A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakor irányadó fogyasztói ár alapján kell meghatározni.

(2) A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár az érték csökkenése nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni.

169. § (1) A fegyveres szerv köteles megtéríteni a hivatásos állomány tagja közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát és indokolt költségeit is.

(2) Ha a károkozással összefüggésben a hivatásos állomány tagja meghalt, eltartott hozzátartozója az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően olyan összegű tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségleteinek – a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.

170. § A kártérítés kiszámításánál a kár összegéből le kell vonni:

a)306 az elmaradt illetményre eső nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási járulékot,

b) az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátás ellenértékét,

azt a pénzösszeget:

c) amelyet a hivatásos állomány tagja munkaereje hasznosításával megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna,

d) amelyhez a hivatásos állomány tagja (illetve annak hozzátartozója) a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott,

e) amelyhez a jogosult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá.

171. § (1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsult vagy a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.

(2) Ha a kárnak vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki, a fegyveres szerv olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.

(3) Ha a kártérítés megállapítása után változás következett be a hivatásos állomány tagjának lényeges körülményeiben, mind a károsult, mind a fegyveres szerv, illetőleg – a felelősségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén – a biztosító a megállapított kártérítés módosítását kérheti.

172. § A károsult állományilletékes parancsnoka a károkozásról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül köteles a károsultat felhívni kárigényének előterjesztésére. A fegyveres szerv a kárigény bejelentésétől számított 15 napon belül írásbeli tájékoztatást ad a károsultnak az eljáró szervről és az eljárás módjáról.

173. § (1) Az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni:

a) a betegség idejére járó távolléti díj és a sérelem folytán csökkent kereset, valamint

b) a betegség idejére járó távolléti díj és a rokkantsági nyugdíj

különbözetének megtérítése iránti igényt.

(2) Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.

(3) Az elévülési idő az (1) bekezdésben foglalt megkülönböztetéssel

a) a betegség idejére járó távolléti díj első fizetésének napjától,

b)307 attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra, végül

c) a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától kezdődik.

(4) Járadékigény 6 hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli, illetőleg a fegyveres szerv az 172. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta. 3 évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető.

174. § (1) A fegyveres szerv a hivatásos állomány kártérítésre jogosult tagjától, illetve annak közeli hozzátartozójától a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet.

(2) A fegyveres szerv a károsultat értesíti, ha a kártérítés mértékének módosítására alapul szolgáló illetményemelést hajtott végre. A fegyveres szerv hivatalból módosítja a járadék összegét.

175. § (1) A károsult a kártérítési kérelmet az állományilletékes parancsnokához nyújthatja be.

(2) A vezénylés időtartama alatt bekövetkezett kár esetében a kárigényt annál a szervezeti egységnél kell benyújtani, amelynél a kár keletkezett.

176. § (1) A kártérítést jogosságának megállapítása után a szervezeti egység fizeti ki, ha

a) a felelőssége nyilvánvaló;

b) az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszerű;

c) a kártérítés összege nem haladja meg a miniszter által megállapított összeghatárt.

(2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó esetekben a kártérítés megállapítása és kifizetése a miniszter által kijelölt szerv hatáskörébe tartozik.

177. § (1) A kártérítési igényt az igénybejelentés beérkezésétől számított 60 napon belül, a 175. § (1) és (2), illetve a 176. § (2) bekezdésében meghatározott szervnek kell elbírálnia, és a döntést a károsulttal indokolt határozatban kell közölnie. Ha a kártérítési igény, illetőleg annak mértéke alaptalan vagy részben alaptalan, erről a károsultat azzal értesíti, hogy igényével bírósághoz fordulhat.

(2) A károsult a határozat ellen keresettel fordulhat a bírósághoz. A határozat keresettel nem érintett részei jogerőre emelkednek.

178. § Az 1965. január 1-je előtt bekövetkezett balesetből, illetve szolgálati megbetegedésből eredő kártérítési követelésekre e törvény rendelkezései nem alkalmazhatók. Ilyen esetben a polgári jog kártérítési szabályai irányadók.

XIV. Fejezet

A HIVATÁSOS SZOLGÁLATI VISZONYON ALAPULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK

Egészségbiztosítási ellátások

179. § (1) A hivatásos állomány tagjai egészségének és testi épségének védelmét az őket terhelő fokozott igénybevétel követelményeinek megfelelően kell biztosítani.

(2)308 A hivatásos állomány tagja egészsége megőrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapota javításához – a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Eb. tv.) alapján – egészségbiztosítási ellátásokra jogosult. A pénzbeli egészségbiztosítási ellátások az e törvényben foglalt eltérésekkel illetik meg a hivatásos állomány tagját.

(3)309 Az egészségügyi szolgáltatás a fegyveres szerv által fenntartott, támogatott vagy az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott egészségügyi intézményeknél vehető igénybe.

(4) A hivatásos állomány tagja az Eb. tv.-ben foglaltak szerinti baleseti járadékra szolgálati kötelmekkel összefüggő balesete, sérülése vagy szolgálati eredetű betegsége következtében jogosult.

A szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset,
betegség megállapítása

180. § (1) A hivatásos állomány tagja balesetének, betegségének vagy az ezek miatt bekövetkezett halálának a szolgálati kötelmekkel való összefüggését hivatalból kell vizsgálni.

(2) A hivatásos állomány tagjának haláláról, 1 napot meghaladó szolgálatképtelenséget okozó balesetéről vagy a szolgálati kötelmekkel összefüggő olyan megbetegedéséről, amely előreláthatólag tartós szolgálatképtelenséggel jár, jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv felvételéről az állományilletékes parancsnok köteles gondoskodni.

(3) A balesetnek, betegségnek a szolgálati kötelmekkel való összefüggéséről a miniszter által kijelölt szerv indokolt határozatban dönt (minősítő határozat). Az önkormányzati tűzoltóság tagjait az állományilletékes parancsnok minősíti.

(4) A minősítő határozatot írásba kell foglalni, és azt a hivatásos állomány tagja – halála esetén közeli hozzátartozója – részére meg kell küldeni.

(5) A minősítő határozat ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül a miniszterhez fellebbezésnek van helye. A miniszter döntése ellen keresetet lehet a bírósághoz benyújtani.

Nyugellátás

181. § (1)310 A hivatásos állomány tagját – saját jogán – szolgálati nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj illeti meg, és magánnyugdíjra szerezhet jogosultságot. A szerződéses állomány tagja szolgálati nyugdíjra nem jogosult.

(2) A hivatásos állomány tagja után a hozzátartozókat megillető hozzátartozói nyugellátások: az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a szülői nyugdíj és a baleseti hozzátartozói nyugellátások.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti nyugellátások esetében a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj. tv.), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny. tv.), valamint a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mny. tv.) rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

A szolgálati nyugdíj

182. § (1) A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő után.

(2) A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő előtt is, ha a hivatásos szolgálat 52. §-ban meghatározott felső korhatárának elérésekor tényleges szolgálati viszonyban legalább 10 évet eltöltött, és rendelkezik a társadalombiztosítási szabályok szerint számított 25 év szolgálati idővel.

(3) A szolgálati nyugdíjat teljes összegében kell folyósítani, ha a szolgálati viszony a felső korhatár elérésekor szűnt meg.

(4) A felső korhatár elérése előtt is teljes összegben kell folyósítani a szolgálati nyugdíjat, ha a hivatásos állomány tagja

a)311 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik és szolgálati viszonya a törvény 56. §-a (1) bekezdésének a)–d) pontja, 56. §-a (2) bekezdésének c) pontja, az 59. §-a (1) bekezdésének c) vagy e) pontja, illetőleg egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szűnt meg,

b)312 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkezik, és szolgálati viszonya megszűnésekor az 50. életévét már betöltötte, vagy a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) 1. §-ának a) pontja szerinti egészségkárosodása (a továbbiakban: egészségkárosodás) a 40%-ot elérte, de még nem rokkant.

(5)313 Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkező tagjának a szolgálati viszonyát egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt azért szüntették meg, mert az 56. § (5) bekezdés b) pontja alapján részére felajánlott hivatásos szolgálati beosztást vagy nem hivatásos munkakört alapos ok nélkül nem fogadta el, részére – a (4) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően – a szolgálati nyugdíj 90%-át kell folyósítani a felső korhatár betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig. Ettől kezdve a szolgálati nyugdíjat teljes összegben kell folyósítani. E rendelkezés alkalmazásában alapos oknak kell tekinteni a felajánlott beosztás, munkakör ellátásával kapcsolatos olyan körülményt, amely a hivatásos állományú tag életvitelében (különös tekintettel egészségi állapotára, munkába járására, közeli hozzátartozójának ellátására) aránytalan nehézséget okoz.

(6)314 Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkező tagjának a szolgálati viszonyát az 50. életéve betöltése előtt közös megegyezéssel szüntetik meg, részére a szolgálati nyugdíj 50%-a folyósítható az 50. életéve betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig. Ettől kezdve a szolgálati nyugdíjat a (4) bekezdés b) pontja szerint kell folyósítani.

(7)315 A miniszter a szolgálati érdemekre, illetve a szociális helyzetre figyelemmel, az (6) bekezdés esetében az érintett javára eltérést engedélyezhet.

(8)316 Nem folyósítható a felső korhatár betöltése vagy megrokkanása előtt a szolgálati nyugdíj annak, akinek a szolgálati viszonya az 53. § b), f), g) pontja, az 56. § (2) bekezdés b) pontja, illetve az 59. § (1) bekezdésének d) pontja alapján szűnt meg.

(9)317 A hivatásos állomány azon tagjának, aki a szolgálati nyugdíjra jogosultsághoz szükséges, az (1) bekezdésében meghatározott 25 év tényleges szolgálati időt megszerzi, a szolgálati nyugdíja összegét – annak folyósítása nélkül 6 hónapon belül – hivatalból meg kell állapítani.

(10)318 A szolgálati nyugdíj összegének megállapítása alapján a hivatásos állományú nem minősül nyugdíjasnak.

(11)319 A hivatásos állomány tagja a tényleges nyugállományba helyezésekor választhat a (9) bekezdés és a 182/A. § szerint rögzített, valamint a tényleges nyugállományba helyezésekor megállapított nyugdíjak között azzal, hogy ha a rögzítést követően szolgálati időt szerez, akkor a rögzített nyugdíjat az évenkénti emelésekkel növelve kell figyelembe venni.

(12)320 Ha a hivatásos állomány tagja a 64. § alapján történt visszavételét követően legalább 365 nap tényleges szolgálati időt szerez, a szolgálati viszonyának megszüntetésekor kiszámított szolgálati nyugdíj helyett – amennyiben ez számára kedvezőbb – választhatja a korábbi vagy rögzített nyugdíjának az évenkénti emelésekkel növelt összegét.

182/A. §321 (1) Annak a hivatásos állományúnak, akinek a szolgálati nyugdíjjogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati ideje 2007. december 31-én eléri, vagy meghaladja a 20 évet, a 2007. december 31-én hatályos nyugdíj-megállapítási szabályok szerint meg kell állapítani, illetve újból meg kell állapítani (rögzíteni) a szolgálati nyugdíj összegét, annak folyósítása nélkül. Az így rögzített nyugdíjat megilleti a 2008. évi emelés összege is.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szolgálati nyugdíj rögzítésekor (megállapításakor) a 183. § szerint számított illetmény és illetmény jellegű juttatások havi átlagának

a) 20 év betöltött szolgálati idő esetén 60%-ával,

b) 21 év betöltött szolgálati idő esetén 61%-ával,

c) 22 év betöltött szolgálati idő esetén 62%-ával,

d) 23 év betöltött szolgálati idő esetén 63%-ával,

e) 24 év betöltött szolgálati idő esetén 64%-ával,

f) 25 év vagy ennél több betöltött szolgálati idő esetén a tényleges szolgálathoz tartozó, a 184. § szerint számított százalékával

kell számolni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott hivatásos állományú – a nyugdíjba vonuláskor hatályos törvényi rendelkezésektől függetlenül – teljes összegű szolgálati nyugdíjra jogosult, ha

a) 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik, és

aa) szolgálati viszonya a törvény 56. § (1) bekezdésének a)–d) pontja, 56. § (2) bekezdésének c) pontja, illetőleg egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szűnt meg, vagy

ab) szolgálati viszonya megszűnésekor az 50. életévét már betöltötte, vagy egészségkárosodása a 40%-ot elérte, de nem rokkant, vagy

ac) 57. életévét betöltötte; vagy

b) 57. életévét betöltötte, tényleges szolgálati viszonyban legalább 10 évet eltöltött, és rendelkezik a társadalombiztosítási szabályok szerint számított 25 év szolgálati idővel.

183. § (1)322 A szolgálati nyugdíj összegét a szolgálati viszony megszűnését közvetlenül megelőző 365 nap (szökőév esetén 366 nap) alatt a szolgálati viszony keretében elért, a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló illetménynek és illetmény jellegű juttatásoknak az elért jövedelemből levont egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, valamint munkavállalói járulék összegével, továbbá a fennmaradó összegre képzett személyi jövedelemadó összegével csökkentett összege havi átlaga alapján kell megállapítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeg kiszámításánál alkalmazni kell a társadalombiztosítási jogszabályokban az öregségi nyugdíj megállapításánál előírt korlátozásokat.

(3) A repüléstől egészségi okból véglegesen eltiltott repülőhajózó nyugdíját a szolgálati viszonyának megszűnésekor a vele azonos rendfokozatú, beosztású és minősítésű repülőhajózó illetményének és illetmény jellegű juttatásainak alapulvételével kell az (1) bekezdés szerint megállapítani, ha ez számára kedvezőbb.

(4)323 Az (1) és (3) bekezdésben említett illetményen és illetmény jellegű juttatáson az alapilletményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot, a 2009. január 1-jét megelőzően hatályos szabályok szerinti külön juttatást és a jutalmat kell érteni.

184. § A szolgálati nyugdíj összege a társadalombiztosítás szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő tartamától és a 183. § (1) bekezdése alapján számított illetmény és illetmény jellegű juttatások havi átlagától függ. Ezek figyelembevételével a szolgálati nyugdíj összege:

-----------------------

Szolgálati Havi átlag-

idő/év kereset %-a

-----------------------

25 65,0

26 66,0

27 67,5

28 69,0

29 70,5

30 72,0

31 73,5

32 75,0

33 76,5

34 78,0

35 79,5

36 81,0

37 és ennél több 83,0

Rokkantsági nyugdíj

185. § (1)324 Szolgálati idejére tekintet nélkül rokkantsági nyugdíjra jogosult a hivatásos állománynak az a tagja, akinek az egészségkárosodása eléri a legalább 50%-os mértéket.

(2) A rokkantsági nyugdíj mértéke a nyugdíj megállapításáig szerzett, a társadalombiztosítás szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő tartamától és a rokkantság fokától függ. Ennek megfelelően a rokkantsági nyugdíj összege:


----------------------------

Ha a teljes A rokkantság

szolgálati III. II. I.

évek száma csoportjában az

illetményátlag %-ában

----------------------------

0 50,0 55,0 60,0

1 50,5 55,5 60,5

2 51,0 56,0 61,0

3 51,5 56,5 61,5

4 52,0 57,0 62,0

5 52,5 57,5 62,5

6 53,0 58,0 63,0

7 53,5 58,5 63,5

8 54,0 59,0 64,0

9 54,5 59,5 64,5

10 55,0 60,0 65,0

11 55,5 60,5 65,5

12 56,0 61,0 66,0

13 56,5 61,5 66,5

14 57,0 62,0 67,0

15 57,5 62,5 67,5

16 58,0 63,0 68,0

17 58,5 63,5 68,5

18 59,0 64,0 69,0

19 59,5 64,5 69,5

20 60,0 65,0 70,0

21 61,0 66,0 71,0

22 62,0 67,0 72,0

23 63,0 68,0 73,0

24 64,0 69,0 74,0

25 65,0 70,0 75,0

26 66,0 71,0 76,0

27 67,5 72,5 77,5

28 69,0 74,0 79,0

29 70,5 75,5 80,5

30 72,0 77,0 82,0

31 73,5 78,5 83,5

32 75,0 80,0 85,0

33 76,5 81,5 86,5

34 78,0 83,0 88,0

35 79,5 84,5 89,5

36 81,0 86,0 91,0

37 és ennél több 83,0 88,0 93,0

(3)325 Akinek a rokkantságát az orvosi felülvizsgálat megszüntette és a rokkantság idejét is beleszámítva a szolgálati nyugdíjjogosultság feltételeivel rendelkezik, a továbbiakban részére szolgálati nyugdíjat kell megállapítani és folyósítani.

Baleseti ellátás

186. § (1)326 A hivatásos állomány tagja szolgálati kötelmekkel összefüggő balesete, sérülése vagy szolgálati eredetű betegsége alapján, ha az egészségkárosodás mértéke

a) az 50%-ot eléri, baleseti rokkantsági nyugdíjra,

b) a 13%-ot meghaladja, baleseti járadékra

jogosult.

(2) A baleseti rokkantsági nyugdíj, valamint a baleseti járadék mértéke azonos a társadalombiztosítási rendelkezések szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj, illetőleg baleseti járadék mértékével.

Hozzátartozói nyugellátás

187. § (1)327 A hivatásos állomány tagja vagy a hivatásos állományból nyugállományba helyezett személy elhalálozása esetén özvegyének (élettársának) özvegyi nyugdíj, gyermekének árvaellátás, szülőjének szülői nyugdíj jár.

(2) Az özvegyi nyugdíj az özvegyet az elhalt házastársa szolgálati viszonyának idejére tekintet nélkül megilleti.

(3)328 A Tny. Tv. 50. §-ának (1) bekezdése és (2) bekezdésének a) pontja szerinti özvegyi nyugdíj a 60%-a, a Tny. Tv. 50. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerinti özvegyi nyugdíj a 36%-a annak a szolgálati, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat a halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.

188. §329 (1) Az árvaellátás mértéke a Tny. tv. 56. § (1) bekezdése szerinti árva esetében az elhunyt nyugdíjának 36 százaléka, a (2) bekezdése szerinti árva esetében pedig a 72 százaléka.

(2) A szülői nyugdíj összege az özvegyi nyugdíj összegével egyenlő. Ha a szülői nyugdíjra többen szereztek jogot, a szülői nyugdíj a jogosultakat egyenlő arányban illeti meg.

189. §330

A baleseti hozzátartozói nyugellátások

190. §331 (1) A hivatásos állomány szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, sérülés vagy betegség következtében elhunyt tagjának a 187. § (1) bekezdésben szereplő hozzátartozói baleseti hozzátartozói nyugellátásra jogosultak.

(2) A baleseti rokkantsági nyugdíjas hozzátartozóját a baleseti nyugellátás akkor is megilleti, ha a nyugdíjas nem a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, sérülés vagy betegség következtében halt meg.

(3) A baleseti sérült hozzátartozóinak akkor is jár a baleseti nyugellátás, ha a halál a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, sérülés vagy betegség miatti munkaképtelenség ideje alatt következik be, és vélelmezhető, hogy a sérült életben maradása esetében baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult.

(4) A hozzátartozói baleseti nyugellátások mértéke – az (5)–(7) bekezdésekben foglalt kivételekkel – a 187–188. § szerinti hozzátartozói nyugellátások mértékével azonos.

(5) A hősi halott után az ideiglenes özvegyi nyugdíj annak a baleseti rokkantsági nyugdíjnak a 70 százaléka, amely az elhunytat – halála időpontjában – a II. rokkantsági csoportban megillette volna.

(6)332 A hősi halott után járó ideiglenes özvegyi nyugdíjat követően folyósított özvegyi nyugdíj annak a baleseti rokkantsági nyugdíjnak az 50 százaléka, amely az elhunytat a halál időpontjában a II. rokkantsági csoportban megillette volna.

(7) A hősi halott esetében az árvaellátás összege árvánként annak a nyugdíjnak a 42, illetőleg – a Tny. tv. 56. §-ának (2) bekezdése esetén – a 84 százaléka, amely az elhunytat baleseti rokkantsági nyugdíjként – halála időpontjában – a II. rokkantsági csoportban megillette volna.

A nyugellátás megállapítása

191. §333 (1) Az e törvény alapján járó nyugellátásokat és baleseti ellátásokat – az Információs Hivatal kivételével – a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv állapítja meg.

(2) Az e törvény alapján járó nyugellátásokról és baleseti ellátásokról az Információs Hivatal tekintetében első fokon a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter által kijelölt szerv indokolt határozatban dönt. A határozat ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszterhez fellebbezés nyújtható be. A polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter határozata ellen a kézbesítésétől számított 30 napon belül keresettel a bírósághoz lehet fordulni.

192. § (1) A nyugellátásra jogosultnak a nyugállományba helyezést követő 2 hónapra nyugdíj helyett az utolsó havi illetménye kétszeresének számított személyi jövedelemadóval csökkentett összegét kell kifizetni.

(2) Ha a hivatásos állomány tagja meghalt, az (1) bekezdés szerinti összeget azoknak a nyugellátásra jogosult hozzátartozóknak kell folyósítani, akik az elhalttal annak halálakor együttéltek.

A magánnyugdíj

192/A. §334 (1) Az Mny. tv. 3. § (1) bekezdése, valamint a Tbj. tv. 4. § m) pontja alkalmazása szempontjából a hivatásos állomány tagját 37. életévének betöltése előtt kell pályakezdőnek tekinteni.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatói határozzák meg, hogy a hivatásos állomány tagja melyik magánnyugdíjpénztárhoz csatlakozhat.

XV. Fejezet

KÉRELEM, PANASZ, SZOLGÁLATI JOGVITA

Kérelem

193. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyával összefüggő ügyben szóban vagy írásban kérelmet terjeszthet elő.

(2) A kérelmet szolgálati úton ahhoz a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz kell előterjeszteni, akinek a kérelem elbírálása a hatáskörébe tartozik.

(3) Az elöljáró a kérelem tárgyában 30 napon belül intézkedni köteles.

Szolgálati panasz

194. § (1) A hivatásos állomány tagja – meghatalmazás alapján nevében az érdekképviseleti szerv és az ügyvéd is – szolgálati panasszal élhet, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó, e törvény 195. §-ában nem szabályozott döntést vagy intézkedést, illetve ezek elmulasztását sérelmesnek tartja.

(2)335 A szolgálati panaszt a hivatásos állományú a munkáltatói intézkedés közlésétől számított 15 napon belül nyújthatja be a szolgálati viszony megszűntetésére vonatkozó, az összeférhetetlenség megállapításával kapcsolatos, valamint a beosztását érintően a szolgálati viszony fegyveres szerv egyoldalú módosításáról szóló munkáltatói intézkedéssel szemben. Egyéb esetben az igény érvényesítésére vonatkozó elévülési időn belül lehet a szolgálati panaszt előterjeszteni.

(3)336 A panaszt a döntést hozó (mulasztó) elöljárónál lehet benyújtani, aki – ha annak nem ad helyt – az ügyre vonatkozó iratokkal együtt köteles haladéktalanul felterjeszteni az elöljáró parancsnokhoz. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az elöljáró parancsnok azt 30 napon belül bírálja el, és döntését a panaszt benyújtóval közli. E határidő egy ízben 30 nappal meghosszabbítható.

(4)337 A panaszjog gyakorlásában senkit sem szabad korlátozni. A panasztevőt a panasz megalapozatlansága esetén hátrány nem érheti, kivéve, ha azzal szándékos fegyelemsértés, illetve szabálysértés vagy bűncselekmény valósult meg.

(5)338 A más jogszabályban meghatározott panaszjog gyakorlását e törvény nem érinti.

(6)339 A hivatásos állomány védőoltásra kötelezett tagja által a védőoltásra kötelezéssel kapcsolatban benyújtott szolgálati panasz benyújtásának a védőoltás beadására halasztó hatálya van.

Határozat elleni panasz, fellebbezés

195. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyával kapcsolatos ügyben a fegyveres szerven belüli eljárás során hozott elsőfokú határozat ellen – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a kézbesítésétől számított 15 napon belül panaszt [142. § (1) és 159. § (2) bekezdés] vagy fellebbezést [180. § (5) és 191. § (2) bekezdés] nyújthat be.

(2) A hivatásos állomány tagja halálának a szolgálati kötelmekkel való összefüggése kérdésében hozott határozat ellen a közeli hozzátartozó nyújthat be fellebbezést.

(3) A panaszt vagy fellebbezést a szolgálati elöljáró, illetőleg a miniszter által meghatározott szerv – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – 30 napon belül bírálja el. E határidő egy ízben 30 nappal meghosszabbítható.

A bírósági út

196. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén 30 napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz, ha

a) a szolgálati panaszát, illetőleg az elsőfokú határozat elleni panaszát vagy fellebbezését elutasították;

b) a sérelmezett döntést a miniszter hozta;

c) az a)–b) pontba nem tartozó, alanyi jogon biztosított jogosultságokkal kapcsolatban hozott döntés vagy intézkedés, illetve ezek elmulasztása miatt joghátrány érte.

(2) A fegyveres szerv a szolgálati viszonnyal kapcsolatos igényével közvetlenül a bírósághoz fordulhat, ha a törvény a fegyveres szerven belüli eljárásról nem rendelkezik.

(3)340 A 119. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a hivatásos állomány tagja és annak védője három napon belül kérheti a fenyítést kiszabó jogerős határozat Be. szerinti bírósági felülvizsgálatát.

(4)341 A keresetet a hivatásos állományú azzal a jogi személynek minősülő szervvel szemben indíthatja meg, amelynek vagy az irányítása alá tartozó szervezeti egységnek az állományába tartozik, akkor is, ha a keresettel megtámadott döntést nem a szervet irányító állományilletékes parancsnok hozta.

197. § (1) A bíróság a szolgálati viszonynak felmentéssel történő megszüntetéséről hozott határozatot hatályon kívül helyezi, ha az felmentési tilalomba ütközik, vagy egyébként jogellenes.

(2) Ha a szolgálati viszonyt jogellenesen szüntették meg, a hivatásos állomány tagját olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szolgálati viszony meg sem szűnt volna.

(3) A szolgálati viszony megszüntetéséről hozott határozat hatályon kívül helyezése esetén a hivatásos állomány tagját eredeti beosztásába vissza kell helyezni, és meg kell téríteni az elmaradt illetményét, egyéb járandóságát, valamint a felmerült kárát. Nem kell megtéríteni az illetménynek, az egyéb járandóságnak és a kárnak azt a részét, amelyet a hivatásos állomány tagja munkaereje hasznosításával megkeresett vagy megkereshetett volna.

(4) Ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyának fenntartását nem kívánta, ezt úgy kell tekinteni, mintha szolgálati viszonya a bírósági határozat jogerőre emelkedésének napjával közös megegyezéssel szűnt volna meg. Ebben az esetben részére végkielégítés jár.

(5)342 A fegyveres szerv kérelmére a bíróság mellőzheti a hivatásos állományú eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, hogy a hivatásos állományú továbbfoglalkoztatása a fegyveres szervtől nem várható el.

(6)343 Ha a hivatásos állomány tagja nem kéri vagy a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzi az eredeti munkakörbe történő visszahelyezést, a bíróság a fegyveres szervet – az eset összes körülményei, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével – a hivatásos állomány tagja részére legalább két, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kötelezheti.

(7)344 Nem alkalmazható az (5) bekezdésben foglalt rendelkezés, ha a felmentés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe (5. §), az egyenlő bánásmód követelményébe (6. §), illetve felmentési tilalomba ütközik (58. §).

(8)345 Ha a felmentés azért jogellenes, mert e törvényben előírtnál rövidebb felmentési időt állapítottak meg, ez a felmentést nem teszi érvénytelenné, de ilyen esetben a szolgálati viszony a szabályos felmentés utolsó napjáig tart.

198. §346

XVI. Fejezet

SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS

199. § (1) A hivatásos állomány tagjairól személyügyi alapnyilvántartást és központi személyügyi nyilvántartást kell vezetni (a továbbiakban együtt: személyügyi nyilvántartások).

(2) Személyügyi alapnyilvántartást az állományilletékes parancsnok szervezeti egységénél, központi személyügyi nyilvántartást – a miniszter döntése szerint – a minisztériumban vagy az országos parancsnokságon kell vezetni.

(3) A személyügyi nyilvántartásokban kezelhető adatokat e törvény 7. számú melléklete tartalmazza.

200. § (1) A személyügyi alapnyilvántartás keretében a hivatásos állomány tagjairól személyi anyaggyűjtőt kell vezetni, amely a szolgálati viszony létesítésével kapcsolatos, a szolgálati viszony fennállása alatt és azt követően keletkezett iratokat és okmányokat, továbbá a szolgálati viszony fennállása alatt készült minősítéseket (szolgálati jellemzéseket) tartalmazza.

(2) A szolgálati viszony megszűnését követően a személyi anyaggyűjtőt és a nyilvántartható adatokat tartalmazó egyéb adatállományt további 50 évig a szolgálati viszonyban állók nyilvántartásától elkülönítetten kell kezelni.

201. § (1) A nyilvántartható adatok számítógépes rendszerben is feldolgozhatók. A számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszer a fegyveres szerv, illetve a minisztérium egyéb nyilvántartásaival (adatrendszereivel) csak az adatszolgáltatás szükséges mértékéig, egyéb adatrendszerrel csak törvény felhatalmazása alapján kapcsolható össze.

(2) A személyügyi alapnyilvántartás adatairól és változásairól az állományilletékes szerv folyamatos adatszolgáltatást nyújt a személyügyi központi nyilvántartásnak.

(3) A személyügyi nyilvántartásokból a (2) bekezdésen kívül csak törvényben meghatározott szervek részére, a meghatározott céllal és adattartalommal szolgáltathatók adatok.

202. § A személyügyi alapnyilvántartásba betekinteni, illetve abból adatot átvenni jogosult:

a) a saját adatait illetően a hivatásos állomány tagja;

b) az alárendeltjei vonatkozásában

– a minősítést végző személy,

– a szolgálati elöljáró,

– az állományilletékes parancsnok,

– az országos parancsnok és az illetékes helyettese;

c)347 a miniszter, az államtitkár, közigazgatási államtitkár, felügyeleti hatáskörében a helyettes államtitkár;

d) a szervezeti egység, az országos parancsnokság, valamint a minisztérium személyügyi szervének vezetője és az arra feljogosított beosztottja, valamint a fegyelmi ügyben eljáró személy;

e) a törvényben meghatározott egyéb szervek és személyek;

f)348 a törvény alapján nyugellátás megállapításához szükséges adatokat a nyugdíjmegállapító szerv.

203. § (1)349 A személyügyi alapnyilvántartás vezetéséhez az érintett személy (saját magára vonatkozóan), valamint az adattal rendelkező szerv – a bűnügyi nyilvántartó szerv kivételével – köteles adatot szolgáltatni. Az alapnyilvántartás adatkörében beállt változásról az érintett köteles 8 munkanapon belül bejelentést tenni az illetékes személyügyi szervnek.

(2) A hivatásos állomány tagja jogosult a róla nyilvántartott adat helyesbítését, a jogellenesen nyilvántartott adat törlését kérni, a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. Az adatkezelő köteles a helytelen adatot haladéktalanul helyesbíteni, illetve törölni.

(3)350 A személyügyi nyilvántartás adatai közül a hivatásos állomány tagja beleegyezése nélkül nyilvánosságra lehet hozni minden olyan adatot, amely a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján közérdekből nyilvánosnak minősül.

(4) A 202. §-ban foglalt személyeken és szerveken kívül – törvény eltérő rendelkezése hiányában – más részére tájékoztatást, igazolást, jellemzést, javaslatot a személyügyi nyilvántartásban őrzött iratok alapján csak az érintett hozzájárulásával lehet adni.

(5) A személyi anyaggyűjtő a szolgálati hely tervezett vagy kérelmezett változtatását megelőzően az új szervezeti egység vezetőjének betekintésre átadható. A 42. § (2) bekezdése szerinti – minisztériumon kívüli – más szerv vezetőjének csak az érintett hozzájárulásával adható át.

XVII. Fejezet

A NYUGÁLLOMÁNYÚAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

204. § (1) A hivatásos állományból nyugállományba helyezett személy (a továbbiakban: a nyugállomány tagja) – a 205. §-ban meghatározott eset kivételével – egyenruháját viselheti, és rendfokozatát a nyugállományra utaló megjelöléssel használhatja.

(2) A nyugállomány tagja, házastársa és az általa eltartott gyermeke a 179. § szerinti egészségügyi szolgáltatáson túl jogosult – a külön jogszabályban meghatározott – kedvezményes üdülésre. A házastársat e jog a nyugállomány tagjának halála után is megilleti.

(3) A nyugállomány tagja változatlan feltételek mellett megtartja a minisztérium, illetve a fegyveres szerv kezelése vagy rendelkezése alatt álló lakáshoz való bérleti jogát.

(4) A nyugállomány tagja rendfokozatban egy alkalommal előléptethető (kinevezhető), ha a fegyveres szerv célja érdekében kifejtett tevékenységével arra érdemesült.

(5)351 Az egyenruha viselésének és a rendfokozat használatának a joga, továbbá a lakás bérleti joga nem illeti meg a nyugállomány tagját, ha a szolgálati viszonya az 53. § b), e)–f) pontja vagy az 56. § (2) bekezdés b) pontja alapján szűnt meg.

205. § (1)352 A nyugállomány tagja egyenruhát a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlésen és egyéb politikai rendezvényen nem viselhet.

(2)353 Az (1) bekezdésben foglalt tilalom alá nem eső, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényen a nyugállomány tagja egyenruhát a lakóhely szerint illetékes területi szerv vezetőjének előzetes írásbeli engedélyével viselhet.

(3)354 Ha a nyugállomány tagja a magatartása alapján az egyenruha viselésére és a rendfokozatra méltatlan, annak viselésétől, illetve használatától eltiltható.

(4)355 Az egyenruha viselésére és a rendfokozatra méltatlan az,

a) aki egyenruhában nyilvános helyen, mások előtt megbotránkozást keltő magatartást tanúsít;

b) aki a fegyveres szerv megbecsülését és tekintélyét romboló tevékenységet folytat;

c) akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság szabadságvesztésre ítélt.

XVIII. Fejezet

SZOCIÁLIS ÉS KEGYELETI GONDOSKODÁS

Szociális gondoskodás

206. § A fegyveres szervek szociális gondoskodásának körébe tartozik:

a) a fegyveres szervek hivatásos és nyugállományú tagja, valamint annak közeli hozzátartozója;

b) az elhunyt hivatásos és nyugállományú tag özvegye, árvája, amíg ellátást folyósítanak számára, illetve az özvegy akkor is, ha saját jogú nyugdíjat kap;

c) akinek a szolgálati viszonya a szolgálati kötelmekkel összefüggő baleset, betegség miatt szűnt meg.

207. § A szociális gondoskodás keretében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló jogszabályokban biztosítottakon túl, a fegyveres szerv saját költségvetése terhére pénzbeni, természetbeni, személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátást biztosít.

A kegyeleti gondoskodás

208. § (1) Ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati kötelezettség teljesítése során az életét feláldozta, őt az illetékes miniszter hősi halottá vagy a szolgálat halottjává nyilváníthatja.

(2) A miniszter, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a hivatásos, valamint a nyugállomány tagját – a szolgálat teljesítése során szerzett érdemeire figyelemmel – a fegyveres szerv, fegyvernem, helyőrség, szervezeti egység halottjává nyilváníthatja.

209. § (1) A kegyelet hivatalos kifejezéseként az elhunytat – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – végtisztesség megadásaként katonai tiszteletadással, az intézkedésre jogosult hozzátartozó kérésének megfelelően egyházi vagy polgári szertartással kell eltemetni.

(2) Nem illeti meg az (1) bekezdés szerinti katonai tiszteletadással történő eltemetés azt, aki a halálát szándékosan maga okozta, illetve akinek a halála önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotának következménye.

(3) Különös méltánylást érdemlő körülmények figyelembevételével a (2) bekezdésben foglalt esetben is lehetséges a katonai tiszteletadással történő eltemetés.

210. § (1) Ha a hivatásos állomány tagját hősi halottá, a szolgálat, illetve a fegyveres szerv halottjává nyilvánították, temetésének költségeit a fegyveres szerv viseli.

(2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó elhunyt esetében a fegyveres szerv 50%-ban viseli a temetés költségeit; míg a 209. § (2) bekezdése alá tartozók esetében méltányosságból hozzájárulhat a temetési költségekhez.

MÁSODIK RÉSZ

KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

XIX. Fejezet356

A HIVATÁSOS KATONÁKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

211–245. §

XIX/A. Fejezet357

A RENDŐRSÉG, A POLGÁRI VÉDELEM, A HIVATÁSOS ÁLLAMI ÉS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG, A POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK, A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET, A Nemzeti Adó- és Vámhivatal HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK358

245/A. §359 A rendőrség, a polgári védelem, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtási szervezet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára a törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

245/B–245/C. §360

Vezetői beosztásba történt kinevezés visszavonása

245/D. § (1) A hivatásos állomány tagja a vezetői beosztásából indokolás nélkül azonnali hatállyal felmenthető, illetve arról az érintett 30 napos határidővel indokolás nélkül bármikor lemondhat.

(2)361 A vezetői kinevezés visszavonása esetén, amennyiben az nem a 123. § (1) bekezdés g) pontja szerinti fenyítés végrehajtása miatt történik, az érintett részére a kinevezés visszavonásával egy időben az adott fegyveres szervnek az állományilletékes parancsnok irányítása alá tartozó valamely szervezeti egységénél – feltéve, hogy felajánlható munkakörrel rendelkezik – másik vezetői vagy képzettségének, végzettségének megfelelő beosztotti munkakört kell felajánlani. A felajánlott munkakör elfogadásáról vagy elutasításáról a hivatásos állomány tagja a felajánlástól számított 5 munkanapon belül írásban nyilatkozik. Amennyiben a hivatásos állomány tagja a munkakör elfogadása vonatkozásában 5 munkanapon belül nem nyilatkozik, azt úgy kell tekinteni, mintha a felajánlott beosztást elutasította volna.

(3)362 Ha a vezetői kinevezés visszavonásakor a (2) bekezdés szerinti szolgálati beosztás nem biztosítható, de az a későbbiekben várható, úgy az érintett beleegyezésével – a vezetői besorolásának megfelelő, de vezetői pótlékkal csökkentett illetmény folyósítása mellett – a beosztásba helyezéséig, de legfeljebb két évig rendelkezési állományba helyezhető. Ez esetben a szolgálati hely és szolgálati tevékenység meghatározásáról az állományilletékes parancsnok köteles gondoskodni.

(4)363 Ha a hivatásos állomány tagja a részére felajánlott azonos besorolású beosztást elfogadja, új beosztásának megfelelően be kell sorolni azzal, hogy illetménye nem csökkenthető. Amennyiben alacsonyabb besorolású beosztásba kerül, akkor az új munkakörének megfelelően be kell sorolni és illetményét megállapítani, azonban 6 hónapig a korábbi vezetői beosztása szerinti illetményt kell részére folyósítani.

(5)364 A vezetői kinevezésről történő lemondás esetén az (1) bekezdés szerinti időtartam alatt az adott fegyveres szervnél – feltéve, ha felajánlható munkakörrel rendelkezik – a hivatásos állomány tagja részére végzettségének, képzettségének megfelelő munkakört kell felajánlani. Felajánlható munkakör hiányában, illetve a felajánlott munkakör ismeretében, az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül a hivatásos állomány tagja lemondását visszavonhatja. A hivatásos állomány tagja a felajánlott munkakör elfogadásáról vagy elutasításáról a felajánlástól számított 5 munkanapon belül írásban nyilatkozik. Ha a hivatásos állomány tagja a felajánlott beosztást elfogadja, új beosztásának megfelelően kell besorolni, illetményét megállapítani és részére folyósítani. A szolgálati viszonyról történő lemondásnak kell tekinteni, ha a hivatásos állomány tagja a vezetői kinevezésről történő lemondást követően a végzettségének, képzettségének megfelelő felajánlott beosztást nem fogadja el. Amennyiben a fegyveres szervnél felajánlható másik beosztás nincs de az a későbbiekben várható, úgy az érintett beleegyezésével – a vezetői besorolásának megfelelő, de vezetői pótlékkal csökkentett illetmény folyósítása mellett – a beosztásba helyezéséig, de legfeljebb egy évig rendelkezési állományba helyezhető. Ez esetben a szolgálati hely és szolgálati tevékenység meghatározásáról az állományilletékes parancsnok köteles gondoskodni.

(6)365 Ha a hivatásos állomány tagja a vezetői kinevezés visszavonását követően a számára felajánlott, a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő beosztást nem fogadja el, szolgálati viszonyát az 56. § (2) bekezdés c) pontja alapján felmentéssel kell megszüntetni.

245/E. §366

245/F. §367

Illetmény

245/G. §368

245/H. §369 (1)370 Az e fejezet hatálya alá tartozó fegyveres szervek országos szintű szerveinél – a szerv vezetőjét nem számítva – legfeljebb négy, a területi (megyei illetékességű), valamint a helyi szerveknél – a szerv vezetőjét nem számítva – legfeljebb kettő vezetői szint létesíthető.

(2)371 E szervek országos parancsnokai és helyettesei illetményét a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró határozza meg azzal, hogy az illetmény a köztisztviselői illetményalap huszonötszörösét nem haladhatja meg.

(3)372 Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az (1) bekezdésben meghatározott szervek területi szerveinek vezetője főosztályvezetői, a szervezeti egységek vezetője főosztályvezető-helyettesi vagy osztályvezetői, a helyi szervek vezetője főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi vagy osztályvezetői, a szervezeti egységek vezetője főosztályvezető-helyettesi vagy osztályvezetői beosztási illetményre jogosult.

245/I. §373

245/J–245/M. §374

Vegyes rendelkezések

245/N. § (1) A Hszt. 245/D. § (1) bekezdés rendelkezéseit a törvény e fejezetének hatálybalépésekor vezetői beosztásban lévők esetében úgy kell alkalmazni, mintha vezetői beosztásba történt kinevezésük a törvény hatálybalépésének napján kezdődne.

(2)375 E fejezet hatálya alá tartozó fegyveres szerveknél a Kormány határozza meg a Hszt. 245/H. § (2)–(3) bekezdéseinek megfelelően a vezetői munkakörök besorolását, a betöltésükhöz szükséges képesítési követelményeket, az ott elérhető legmagasabb rendfokozatokat.376

245/O. §377

245/P. § (1) A törvény XIX/A. fejezete rendelkezéseinek hatálybalépésétől számított 120 napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója – 2001. július 1-jei hatállyal – köteles e törvény szabályai szerint a hivatásos állomány tagjait besorolni és illetményét az e törvény 5. számú mellékletével meghatározott 6/B. számú mellékletben szereplő szorzószámok szerint megállapítani. 2001. december 31-ig külön törvény határozza meg az e törvény 3. számú mellékletével megállapított 6/A. számú melléklete szerinti fizetési fokozathoz tartozó szorzószámok teljes mértékű vagy több szakaszban történő bevezetésének időpontját oly módon, hogy legkésőbb 2003. július 1-jétől a hivatásos állomány tagja az e törvény 3. számú mellékletével megállapított 6/A. számú melléklete szerinti fizetési fokozathoz tartozó szorzószám alapján számított beosztási illetményre jogosult.

(2) Ha a Hszt. XIX/A. fejezete alá tartozó hivatásos állomány tagja e törvény hatálybalépésekor személyi illetményben részesül, az megszűnik azzal, hogy a már megszerzett illetmény összege nem csökkenthető, s az 2002. január 1-jétől a Központi Statisztikai Hivatal adatainak figyelembevételével évente legfeljebb az előző évi infláció mértékével és a bruttó hazai össztermék együttes százalékos növekedésének felével emelhető.

(3)378

(4)379 E fejezet hatálya alá tartozó fegyveres szerveknél tiszti beosztásba a 37–37/A. §-ban meghatározott feltételeken túl pályakezdőként csak az a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező személy nevezhető ki, aki angol vagy francia vagy német nyelvből államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik. Amennyiben a betöltendő szolgálati beosztás ellátásához az előzőekben felsorolt nyelveken kívüli nyelv szükséges, akkor az e nyelvből meglévő államilag elismert nyelvvizsga az angol, francia vagy német nyelvből meglévő nyelvvizsga helyett alkalmazási feltételként elfogadható.

(5) A hivatásos állomány tagja a 245/G. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott ruházati utánpótlási ellátmány teljes összegére első alkalommal 2002. évben jogosult.

(6) Amennyiben e törvény hatálybalépésekor a hivatásos állomány tagja részére biztosított ruházati utánpótlási ellátmány összege az illetményalap 250%-ának megfelelő összeget nem éri el, úgy az illetményrendszer bevezetési ütemezésének (2001. július 1-jétől 70%, a továbbiakban a 245/P. § (1) bekezdésében foglaltak szerint) megfelelő mértékű ruházati utánpótlási ellátmány kiegészítésre jogosult.

245/R. §380 Felhatalmazást kap az illetékes miniszter, hogy a törvény XIX/A. fejezete rendelkezéseinek hatálybalépését követően 6 hónapon belül, a törvény alapján rendeletben szabályozza a fegyveres szerveknél azon idegen nyelvek körét, amelyek után a fegyveres szerv rendelkezésére álló személyi juttatások előirányzatán belül a Hszt. 104. § (5) bekezdése szerinti mértékű nyelvpótlék folyósítható.381

XX. Fejezet

A RENDŐRSÉG,
A POLGÁRI VÉDELEM, A HIVATÁSOS ÁLLAMI
ÉS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK382

246. §383 A rendőrség, a polgári védelem, valamint az állami és önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományára e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.384

Közös szabályok

247. § (1)385 A fejezet hatálya alá tartozó fegyveres szerveknél az állományilletékes parancsnok:

a) országos parancsnok,

b) főigazgató,

c) megyei (budapesti) rendőrfőkapitány, és a vele azonos jogállású szervek vezetői,

d)386

e) fővárosi polgári védelmi igazgató,

f)387 megyei katasztrófavédelmi igazgató, és a vele azonos jogállású szervek vezetői,

g) önkormányzati tűzoltóparancsnok,

h) városi (kerületi) rendőrkapitány,

i)388 határrendészeti kirendeltségvezető.

(2)389 Az állományilletékes parancsnokok munkáltatói jogkörét e törvény keretei között a miniszter állapítja meg.

248. §390

248/A. §391 (1)392 A rendészetért felelős miniszter igazságügyi szakértői intézménybe szolgálatteljesítésre berendelheti a rendőrség hivatásos állományú, az igazságügyi szakértői névjegyzékbe valamely kriminalisztikai szakterületre vagy vegyészet szakterületre igazságügyi szakértőként bejegyzett tagját.

(2)393 A berendelt felett a munkáltatói jogkört az igazságügyi szakértői intézmény vezetője gyakorolja, a foglalkoztatásával összefüggő költségek fedezetét az igazságügyi szakértői intézmény költségvetésében kell biztosítani. A berendelt szolgálati jogviszonyára egyebekben 43/B. § (2)–(4) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell.

(3) Az (1) bekezdés szerinti berendelés megszűnik, ha a hivatásos állomány tagja azt kéri, illetve, ha az igazságügyi szakértői névjegyzékből törölték.

249. §394 A magasabb beosztás betöltéséhez szükséges iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzésére a pályázatot a felsőoktatási intézmény a miniszter jóváhagyásával írja ki.

250. § (1)395

(2) A tanfolyamrendszerű továbbképzésen kívül évente 3 hónapot meghaladó időtartamra vezényelni a hivatásos állomány tagját csak beleegyezésével lehet.

251. § (1)396 A miniszter határozza meg e fejezet hatálya alá tartozó fegyveres szerveknél rendszeresített beosztásokat, a betöltésükhöz szükséges további követelményeket (iskolai végzettség, szakképesítés, sorkatonai szolgálat letöltése), a beosztásokban elérhető legmagasabb rendfokozatokat, valamint a beosztásokhoz tartozó fizetési fokozatokat.397

(2)398 A középfokú rendvédelmi oktatási intézményekben tanulmányokat folytató személyeket – a miniszter által meghatározott rendben – az első oktatási év eredményes befejezését követően – legalább 6, de legfeljebb 12 havi próbaidő kikötésével – hivatásos állományba lehet venni.

252. § A fegyveres szervek hivatásos tiszthelyettesi állományát a 82. § (1) bekezdése szerint kell minősíteni, a szerződéses állományban levőkről szolgálati jellemzést kell készíteni.

253. § (1)399 A 90. § (2) bekezdésben meghatározott pótszabadság helyett a parancsnokokat (vezetőket) az alábbi mértékű vezetői pótszabadság illeti meg:

a) osztályvezetői besorolású vezető esetén 11 munkanap;

b) főosztályvezető-helyettesi besorolású vezető esetén 12 munkanap;

c) főosztályvezetői besorolású vezető esetén 13 munkanap;

d)400 az országos parancsnok helyettese esetén 14 munkanap;

e)401 az országos parancsnok esetén 15 munkanap.

(2) A 92. § (2) bekezdése szerinti tartós igénybevétel esetén a rendkívüli pihenőnapokat az országos parancsnok engedélyezi.402

254. § (1) A hivatásos állomány felsőfokú és középfokú végzettségű tagját 10 év elteltével az állományilletékes parancsnok a 82. § (4) bekezdés szerint minősíti, a minősítés alapján kinevezheti a következő beosztási kategória első fizetési fokozatába. Ha az érintett a következő beosztási kategóriához előírt szakirányú végzettséget megszerezte, kinevezésére 10 év letelte előtt is sor kerülhet.

(2)403 A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni.

A pótlékok mértéke:

 

a) egy hónapra számítva:

 

1. különleges bevetési pótlék

100–150%

2. lovasjárőri pótlék

25%

3. kutyavezetői pótlék

20%

4. gépjárművezetői pótlék

13%

5. különleges gépjárművezetői pótlék

25%

6. díszelgési pótlék

25%

7. hajóvezetői pótlék

20%

8. nyomozói pótlék

65%

9. zenekari pótlék

10%

10. nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag

 

feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett beosztásban szolgálatot teljesítők pótléka

45%

11. veszélyes katasztrófavédelmi beosztás pótléka

45%

12. veszélyes tűzoltói beosztás pótléka

45–50%

13. a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó

 

szerv állománya belső ellenőrzési pótléka

100–250%

14. a terrorizmust elhárító szerv állományának pótléka

150–450%

15. közterületi /határrendészeti/ pótlék

45%

b) teljesített óránként:

 

1. helikopter-vezetői pótlék

10%

2. éjszakai pótlék

0,5%

3. délutáni pótlék

0,25%

4. készenléti pótlék

0,25%

5. tűzszerészpótlék

15%

6. búvárpótlék

5%

7. akció szolgálati pótlék

0,5%

c) szolgálatonként:

 

1. ügyeleti pótlék

3,8–7,4%

2. egyéb veszélyességi pótlék

2,1%

(3) A (2) bekezdés szerinti pótlék a hivatásos állomány tagjának a pótlékkal elismert tevékenység tényleges kifejtésének, illetve beosztás betöltésének idejére jár.

(4)404 Aki havi rendszerességgel veszélyes tűzoltói beosztás pótlékában részesül, az – ha jogszabály másképp nem rendelkezik – egyéb veszélyességi pótlékra nem jogosult.

254/A. §405 (1)406

(2) Az illetmény-számfejtési feladatokat ellátó szerv e feladattal megbízott munkatársa feladatkörén belül jogosult a Hszt. 7. számú mellékletében foglalt adatkörökből – kivéve az V. és XIII. pontokat – a hivatásos állomány illetményének számfejtése, illetve annak ellenőrzése céljából a szükséges adatokat felhasználni.

255. §407

256. §408

256/A. §409

256/B–256/D. §410

257. §411

A rendőrség hivatásos állományára
vonatkozó szabályok

258. §412

258/A. §413

258/B. §414

258/C. §415

259. §416 (1) A szolgálati viszonyt létesítő személyt, aki még nem rendelkezik rendőri vagy határrendészeti szakképzettséggel – a feltételek biztosítása mellett – megfelelő határidő kitűzésével kötelezni kell a rendőri vagy határrendészeti szakképzettség megszerzésére. Ha ennek az előírt határidőben nem tesz eleget, a szolgálati viszonya az 59. § (1) bekezdésének b) pontja alapján megszűnik.

(2) A rendőri vagy határrendészeti szakképzettséggel nem rendelkező rendőr önálló intézkedésre nem jogosult, szolgálatba történő beosztására rendőri vagy határrendészeti szakképzettséggel rendelkező rendőrnek alárendelten vagy kötelékben alkalmazva kerülhet sor.

260. §417 (1) A rendőrség hivatásos állományú tagja más helységbe vezénylésére a 49. § (2) bekezdésében foglaltakat az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A más helységbe való vezénylések együttes időtartama 3 évenként a 8 hónapot nem haladhatja meg. A vezénylés időtartamának befejezésétől számított 3 hónapon belül újabb vezénylésre nem kerülhet sor, ha a vezénylés időtartama a 30 napot meghaladta. Méltánylást érdemlő személyi vagy családi érdekből kérelemre e korlátoktól kivételesen el lehet tekinteni.

(3) A (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a hivatásos állomány tagja a más helységbe vezényléssel az eredeti szolgálatteljesítési hely, illetve lakóhely 50 km-es körzetében teljesít szolgálatot és a vezényléshez hozzájárult. A vezényléssel kapcsolatos költségeket a hivatásos állomány tagja részére ebben az esetben is meg kell téríteni.

261. § (1) A bűnözés elleni eredményes fellépés céljából a rendőr, hivatásos szolgálati viszonyának fenntartása mellett – szolgálati feladatként, a rendőrséghez tartozás leplezésével – más foglalkoztatási jogviszony létesítésével, vagy egyéb jövedelemszerző tevékenység folytatásával bízható meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladat ellátása alatt a rendőr társadalombiztosítási ellátására, járandóságaira a hivatásos állományra vonatkozó szabályok szerint jogosult.

262. §418 A foglalkoztatásra vonatkozó speciális szabályokat – a hatályos jogszabályok keretei között – a miniszter állapítja meg, továbbá – a költségvetési és társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése és a járandóságok tekintetében – az érintett szervezetekkel kötött megállapodás tartalmazza.

263. § A 85. § alapján elrendelt szolgálatteljesítési időbeosztást – a 87. § (1) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve – az illetékes szolgálati elöljáró köteles azt megelőzően legalább 1 héttel közölni a rendőrrel.

264. § A rendőrség 86. § (6) bekezdése szerinti ünnepnapja április 24-e, Szent György napja.

264/A. §419 A rendőrség hivatásos állományú tagjaira megfelelően alkalmazni kell a 322. § (2) bekezdését.

264/B. §420

A rendőrség különleges állományába tartozók határozott idejű szolgálati viszonya421

264/C. §422 (1) A rendőrségnél e törvény végrehajtásáról szóló rendeletben meghatározott beosztások betöltésére határozott idejű szolgálati viszony létesíthető.

(2) A rendőrség különleges állományába tartozók határozott idejű szolgálati viszonyára (a továbbiakban: határozott idejű szolgálati viszony) az ebben az alcímben foglalt rendelkezéseket és az I–IV., XII. és XIII. fejezetben, az 53. § h) pontjában, az 54. §-ban, a 65. §-ban, a 66. §-ban, a 68. § (1) bekezdés a)–c), e) és f) pontjában, továbbá (2)–(4) bekezdésében, a 69. §-ban, a 70. §-ban, a 118. § (1) bekezdés e), f) és h) pontjában, a 204. § (4) bekezdésében, valamint a XV–XVIII. fejezetben megállapított rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

264/D. §423 (1) Határozott idejű szolgálati viszony a 60. életévét be nem töltött, legalább két éve szolgálati nyugállományba tartozó, magyar állampolgárságú, a nemzetbiztonsági feltételeknek megfelelő, legfeljebb alezredes rendfokozatú, a beosztáshoz meghatározott képzettséggel rendelkező rendőrrel, illetve nyugállományú határőrrel létesíthető. A határozott idejű szolgálati viszony létesítésének egészségi alkalmassági feltételeit, a betölthető beosztásokat megállapító, e törvény végrehajtására kiadott rendelet határozza meg.

(2) Határozott idejű szolgálati viszony kettő, vagy három évre létesíthető, amely – legfeljebb a rendőr 62. életévének betöltéséig – két alkalommal, esetenként legfeljebb három évvel meghosszabbítható.

264/E. §424 A határozott idejű szolgálati viszony önkéntes jelentkezés alapján, különleges állományba vétellel jön létre. A különleges állományba vételi döntésben meg kell állapítani a szolgálatteljesítés helyét és a betöltendő beosztást.

264/F. §425 (1) A határozott idejű szolgálati viszony – meghosszabbítás hiányában – a határozott idő elteltével megszűnik.

(2) A határozott idejű szolgálati viszony az (1) bekezdésben meghatározott idő eltelte előtt is megszűnik:

a) közös megegyezéssel,

b) egyoldalú nyilatkozattal,

c) szolgálati viszonyt érintő büntetés vagy szolgálati viszony megszüntetése fenyítés kiszabásával.

(3) A fegyveres szerv, illetve a határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr a szolgálati viszonyt a másik félhez intézett, a jogviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú nyilatkozattal, tizenöt napos határidővel megszüntetheti.

264/G. §426 (1) A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr havonta legfeljebb a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 83/B. § (1) bekezdésében meghatározott éves keretösszeg egytizenketted részének megfelelő illetményre jogosult. Az illetményt havonta kell folyósítani.

(2) A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr tulajdonában lévő anyagi eszközök szolgálati célú felhasználásáért a miniszter – a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazása szempontjából jövedelemnek nem minősülő – költségtérítést állapíthat meg.

(3) A szolgálat kiemelkedő teljesítéséért a határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr – a kitüntető cím kivételével – a 118. § (1) bekezdés e), f) és h) pontjában meghatározott jutalomban részesíthető.

(4) A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr – ha a fegyveres szerv célja érdekében kifejtett tevékenységével arra érdemes – a 204. § (4) bekezdése alapján egy alkalommal, a soron következő rendfokozatba előléptethető.

264/H. §427 (1) A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr az állományba vételi döntésben meghatározott beosztáson kívül más beosztásba nem helyezhető, illetve más feladat ellátásával nem bízható meg, továbbá más feladat ellátása céljából nem vezényelhető.

(2) A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr a nyugállományba helyezésekor viselt rendfokozatát a nyugállományra utaló megjelölés nélkül használja.

264/I. §428 A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr a feladatait kötött szolgálati időbeosztás nélkül, a munkáltatói jogkör gyakorlója által meghatározott rendben látja el, azonban ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak, haladéktalanul köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni.

264/J. §429 A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr évi 15 munkanap szabadságra jogosult.

264/K. §430 A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr a társadalombiztosítási és adójogszabályok alkalmazása szempontjából nyugellátás folyósítása melletti foglalkoztatottnak minősül.

264/L. §431 A határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr szolgálati viszonyának létesítése és megszüntetése tekintetében a megyei rendőrfőkapitány, egyéb tekintetben pedig a helyi rendőri szerv vezetője a munkáltatói jogot gyakorló szolgálati elöljáró.

A polgári védelem hivatásos állományára
vonatkozó szabályok432

265. § (1) A polgári védelem hivatásos állományú tagjai szolgálatot teljesíthetnek a 42. § (2) bekezdésén kívül a megyei (fővárosi) és települési önkormányzatoknál, valamint a védelmi bizottságoknál.

(2) A polgári védelem meghatározott beosztásokra szerződéses szolgálati viszonyt létesíthet.

(3)433 A szerződéses állomány tekintetében a 270. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

266. § (1) A polgári védelem szerveinél kiemelt munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró az országos parancsnok, állományilletékes parancsnok pedig a fővárosi, megyei parancsnok.

(2) Szolgálati elöljáró a polgári védelem szerveinél:

a) a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy,

b) a főigazgató, igazgató a főigazgatóság, igazgatóság állománya,

c) a főosztályvezető, osztályvezető a főosztály, osztály állománya,

d) a körzetparancsnok a körzet állománya

tekintetében.

267. § A polgári védelem 86. § (6) bekezdése szerinti ünnepnapja március 1-je, a polgári védelem napja.

Az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományára vonatkozó szabályok434

268. § (1)435 Az önkormányzati tűzoltóparancsnok kinevezése és felmentése az önkormányzati képviselő-testület (a továbbiakban: képviselő-testület), a Főváros esetén a közgyűlés (a továbbiakban: közgyűlés) hatáskörébe tartozik. Az önkormányzati tűzoltóparancsnok kinevezéséhez a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltóparancsnok, a Főváros esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának egyetértése szükséges.

(2) Minden más munkáltatói jogot – a fegyelmi és kártérítési jogkör kivételével – a polgármester (főpolgármester) gyakorol.

269. § (1)436

(2) A szolgálati viszony az önkormányzati tűzoltó-parancsnokság és a hivatásos önkormányzati tűzoltó között, illetve az önkormányzat és a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok között jön létre.

(3) Az önkormányzati tűzoltóparancsnoki beosztást pályázat útján kell betölteni. A pályázatot a képviselő-testület (közgyűlés) írja ki. A pályázati feltételeket a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltóparancsnokkal előzetesen egyezteti.

270. §437 (1) Szerződéses szolgálati viszony hivatásos szolgálati – kivéve vezetői – beosztások ellátására létesíthető. Tiszthelyettesi beosztások esetében szerződéses szolgálati viszony általános iskolai és legalább szakiskolai végzettséggel rendelkező jelentkezővel is létesíthető.

(2) Szerződéses szolgálati viszonyt létesíteni a 37. életév betöltéséig lehet. Ez alól az országos parancsnok a 47. év betöltéséig indokolt esetben kivételt tehet.

(3) Szerződéses szolgálati viszony az (1)–(2) bekezdésben meghatározott feltételek megléte esetén is csak akkor létesíthető, ha a jelentkező tiszti beosztás esetén legalább 3, tiszthelyettesi beosztás esetén legalább 1 év szolgálatot vállal.

(4) Szerződéses szolgálati viszony létesítése esetén 6 hónap próbaidő kikötése, és a próbaidő alatt az alapfokú tűzoltó szakképzés elvégzése kötelező.

(5) A szerződéses tűzoltót az utánpótlás biztosításakor előnyben kell részesíteni.

(6) A szerződéses szolgálati viszony közös megegyezés alapján meghosszabbítható, amelynek együttes időtartama a 20 évet nem haladhatja meg, és nem terjedhet túl az 52. § szerinti életkor betöltésén.

(7) A szerződéses szolgálati viszony megszűnik az 53. §-ban meghatározottakon túl:

a) a hivatásos állományba vétellel,

b) a szerződésben meghatározott szolgálati idő leteltekor, ha annak meghosszabbítására nem került sor,

c) a szerződés felbontásával létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt.

271. § (1)438 A hivatásos állomány tagjának állományilletékes parancsnoki beosztásba történő kinevezéséhez 5 év, az alapfeladatot ellátó vezetői beosztásba történő kinevezéséhez 3 év tűzoltó-szakmai gyakorlat szükséges. Nem minősül tűzoltó szakmai gyakorlatnak a 3. § (3) bekezdésében felsorolt munkaköri feladatok végzése.

(2) Ha a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokot beosztásából felmentik, alacsonyabb beosztásba helyezhető, vagy más állami, illetve önkormányzati tűzoltó-parancsnokság állományába áthelyezhető. Amennyiben ezt nem fogadja el, vele szemben a felmentés szabályait kell alkalmazni.

(3) A hivatásos tűzoltó – beleegyezésével – az állami vagy önkormányzati tűzoltó-parancsnokságról más állami vagy önkormányzati tűzoltó-parancsnokság állományába vezényelhető, ha a vezényléssel kapcsolatos költségek viseléséről az érintett parancsnokságok írásban megállapodtak.

(4)439 A készenléti jellegű beosztásokban szolgálatot teljesítők esetében, amennyiben a szolgálatteljesítési idő – a heti 48 óra figyelembevételével – eléri a hathavi keretre megállapított szolgálatteljesítési időt, a 87. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően túlszolgálat csak rendkívüli eset (baleset, elemi csapás, vagy súlyos kár) megelőzése, elhárítása, illetve következményeinek felszámolása, valamint arra való felkészülés céljából rendelhető el.

272. § (1) A tűzoltóság szakképzettséggel nem rendelkező hivatásos állományú tagja nem láthat el önállóan olyan szolgálatot, amelyhez tűzoltói szakképzettség szükséges.

(2) Bármely beosztásba történő első kinevezés esetén kötelező az alapfokú tűzoltó tanfolyam elvégzése. Ez alól felmentést a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltóparancsnok adhat.

(3) A századosi rendfokozati állománycsoportba tartozó tűzoltói beosztások betöltéséhez középfokú állami és szakmai iskolai végzettség is elfogadható.

(4) A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokot a polgármester (főpolgármester) minősíti a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltóparancsnok véleményének a figyelembevételével.

(5)440 A szakmai felügyeletet ellátó megyei katasztrófavédelmi igazgató (főigazgató) soron kívüli minősítést kezdeményez, ha a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokkal szemben szakmai alkalmatlanság merül fel.

273. § Az önkormányzat saját költségvetése terhére a törvényben meghatározottakon túl további juttatásokat állapíthat meg.

274. § (1) Az önkormányzati tűzoltóparancsnok helyettese felett a fegyelmi jogkört a polgármester (főpolgármester) gyakorolja.

(2) A fegyelmi eljárást

a) hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok esetében az önkormányzati képviselő-testület (közgyűlés),

b) parancsnokhelyettes esetében a polgármester (főpolgármester) rendeli el.

(3)441 A fegyelmi eljárás elrendeléséhez ki kell kérni a szakmai felügyeletet ellátó katasztrófavédelmi igazgató (főigazgató) véleményét. Ha pedig a katasztrófavédelmi igazgató vagy a főigazgató szakmai felügyeleti jogkörébe tartozó ügyben kezdeményezi, a fegyelmi eljárást el kell rendelni.

(4)442 Az önkormányzati tűzoltóparancsnok és helyettesével szemben elrendelt fegyelmi eljárásban a vizsgálatot – a (3) bekezdés szerinti kezdeményezésre elrendelt esetben – a képviselő-testület, illetve a polgármester kezdeményezése alapján a szakmai felügyeletet ellátó katasztrófavédelmi igazgató (főigazgató) által kijelölt személy is lefolytathatja. A vizsgálatba ezekben az esetekben az érintett hivatásos katasztrófavédelmi szervek képviselőjét mindenképpen be kell vonni.

(5)443 A katasztrófavédelem állományából megbízott vizsgáló a feladat ellátásával összefüggésben a fegyelmi jogkört gyakorló képviselő-testület (polgármester) rendelkezései szerint jár el.

(6)444 Az önkormányzati tűzoltóparancsnok felfüggesztéséről a polgármester vagy az eljáró bizottság javaslatára a képviselő-testület határoz, parancsnokhelyettes esetében a polgármester intézkedik.

(7)445 A felelősségre vonásról vagy annak mellőzéséről az önkormányzati tűzoltóparancsnok esetében a polgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület hoz határozatot.

(8)446 A 123. § (1) bekezdésének g) és h) pontjában meghatározott fenyítések helyett a polgármester (főpolgármester) a parancsnok, illetve a parancsnokhelyettes beosztásból történő felmentését kezdeményezheti.

(9)447 Ha a fegyelemsértést több önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományába tartozók együttesen követték el, a fegyelmi vizsgálat lefolytatásáról az az önkormányzati tűzoltóparancsnok intézkedik, akinek a működési területén a fegyelemsértést elkövették. Az érdemi döntést azonban az eljáró parancsnok javaslatának figyelembevételével az állományilletékes tűzoltóparancsnokok hozzák meg.

275. § (1) A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok hatáskörében hozott intézkedése, fenyítési és kártérítési határozata ellen benyújtott panaszt a polgármester bírálja el.

(2) A képviselő-testület (közgyűlés), illetve a polgármester (főpolgármester) által a munkáltatói jogkörében hozott határozattal (minősítéssel) szemben közvetlenül a munkaügyi bírósághoz lehet fordulni.

276. § (1) A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok és helyettese személyi anyagába – a 202. §-ban meghatározottakon kívül, és az érintett beleegyezésével – a polgármester (főpolgármester) megbízottja tekinthet bele.

(2)448 Az önkormányzati tűzoltó-parancsnokság a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által meghatározott rendben szolgáltatja a szükséges adatokat és okmányokat a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltó-parancsnokság részére.

(3) Az önkormányzati tűzoltó-parancsnokság személyzeti és munkaügyi tevékenységének felügyeletét a szakmai felügyeletet ellátó tűzoltó-parancsnokság látja el.

(4) A tűzoltóság napja május 4-e, Szent Flórián napja.

276/A. §449 A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 93/104/EK tanácsi irányelvben, valamint a munkaidő szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88. EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (a továbbiakban: Irányelv) foglaltaknak megfelelően a 2004. május 1-jét követően részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásban foglalkoztatott tűzoltók a 84. § (2) bekezdésében meghatározott időn túl teljesített szolgálatáért a távolléti díjra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a szolgálatteljesítési időt az Irányelv 16. cikke b) pontjának második bekezdése szerint kell megállapítani.

276/B. §450 (1) A tűzoltó szolgálati helye illetékességi és működési területén tűzvédelmi szakértői jogosultsághoz kötött tevékenységet csak az igazságszolgáltatási szervek felkérésére végezhet.

(2) A tűzoltó szolgálati helye illetékességi és működési területén kívüli, tűzvédelmi szakértői jogosultsághoz kötött tevékenységét a szakmai felügyeletet ellátó szerv engedélyezi.

XXI. Fejezet

A POLGÁRI NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOK HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

277. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjaira e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A szolgálati jogviszony jellege

278. §451 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja fontos és bizalmas munkakört betöltő személynek minősül; a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényben foglalt különös követelmények a szolgálati viszony jellegét meghatározó sajátos szolgálati követelménynek minősülnek.

Az alapvető állampolgári jogok érvényesülése

279. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényen történő megjelenési szándékát köteles a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak bejelenteni, aki összeférhetetlenség esetén (politikai tevékenység tilalma) a részvételt megtilthatja.

280. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja külföldre utazásának tervezett napját, útvonalát, célját, hazatérésének várható időpontját az állományilletékes parancsnoknak köteles bejelenteni. Az állományilletékes parancsnok a külföldre utazást szolgálati és biztonsági érdekből megtilthatja, illetőleg korlátozhatja.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja – az elöljáró parancsnok által elrendelt időszakban – köteles bejelenteni a szolgálaton kívüli tartózkodási helyét.

Az érdekképviseleti szervek és érdekvédelem

281. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati és szociális életkörülményeikkel kapcsolatos érdekeik védelmére szolgálatonként érdekképviseleti szerveket hozhatnak létre, ha a hivatásos állomány egyharmada alapító tagként az érdekképviseleti szerv megalakítását kimondja. Az egyes érdekképviseleti szervek nemzetközi érdekképviseleti szövetséghez nem csatlakozhatnak.

(2) Az érdekképviseleti szervet egyetértési jog illeti meg a szolgálat költségvetésében előirányzott jóléti célú pénzeszközök felhasználásával és a jóléti jellegű intézmények, ingatlanok hasznosításával kapcsolatban.

(3) Az érdekképviseleti szervet véleményezési jog illeti meg az illetményfejlesztésre és az egyéb járandóságok fedezetére rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásával, a szociális juttatásokkal, lakásgazdálkodással, egészségügyi ellátással, illetőleg a szolgálati és munkakörülményekkel összefüggő tervek kialakításával kapcsolatban.

(4) Az érdekképviseleti szerv – halasztó hatállyal nem bíró – kifogást nyújthat be a munkáltatói jogkör gyakorlójánál a hivatásos állomány nagyobb csoportját közvetlenül érintő jogellenes elöljárói intézkedés (mulasztás) ellen. Ha a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a kifogással nem ért egyet, egyeztetésnek van helye.

(5) A (4) bekezdésben foglalt kifogás benyújtására a jogellenes intézkedést (mulasztást) követő, illetőleg a tudomásra jutástól számított 8 munkanapon belül van lehetőség. A határidő jogvesztő. A kifogást a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró 5 munkanapon belül elbírálja. Az egyeztetésre ezt követően 8 munkanapon belül kerül sor. Az eredménytelen egyeztetést követően az érdekképviseleti szerv a miniszterhez fordulhat.

282. § (1) Az érdekképviseleti szerv a hivatásos állomány tagját a nemzetbiztonsági szolgálattal szemben bíróság vagy más hatóság előtt nem jogosult képviselni.

(2) Az érdekképviseleti szerv tevékenysége nem irányulhat a nemzetbiztonsági szolgálat rendeltetésszerű tevékenysége, valamint az elöljárói jogkör gyakorlása ellen.

A szolgálati viszony alanyai

283. § (1) E törvény alkalmazása során a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró alatt a főigazgatókat kell érteni.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében az illetékes főigazgató a 2. számú mellékletben meghatározottakon túl a következő munkáltatói jogköröket is gyakorolja:

a) főtiszt, tiszt szolgálati viszonyának megszüntetése;

b) beosztásba kinevezés, vezénylés, áthelyezés, beosztás ellátásával való megbízás, szünetelés (a miniszter jóváhagyásával) az ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztások esetében;

c) tartós külszolgálatra vezénylés (a miniszter jóváhagyásával);

d) külföldi tanintézet alaptagozatára, tanfolyamaira főtiszt, tiszt beiskolázása;

e) főtiszt, tiszt más szervhez vezénylése, más fegyveres szervhez történő áthelyezése;

f) személyi illetmény megállapítása főtiszt, tiszt számára;

g) az alá- és fölérendeltségi viszonyból eredő összeférhetetlenség feloldása;

h) tanácsosi és főtanácsosi cím adományozása.

A szolgálati viszony létesítésének feltételei

284. § (1)452 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál hivatásos szolgálati viszony azzal létesíthető, aki – a 37. és 37/A. §-ban meghatározott általános feltételeken túl – rendezett családi, illetve magánéletet él, és titoktartási kötelezettséget vállal.

(2)453 A miniszter további alkalmassági követelményeket határozhat meg.

(3) Ahol e törvény katonai és rendvédelmi oktatási intézményeket említ, a nemzetbiztonsági szolgálatok esetében – a 38. § (2) bekezdése kivételével – a szolgálatok oktatási intézményeit is érteni kell.

(4) A nemzetbiztonsági szolgálatok próbaidőre felvett hivatásos állományú tagja a próbaidő alatt is részesíthető lakhatási támogatásban.

Állományba tartozás és szolgálatteljesítés

285. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja – a 42. §-ban meghatározottakon túl – a külön törvényben meghatározott intézményeknél és szervezeteknél is teljesíthet szolgálatot.

(2)–(3)454

286. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja központi állományban van, ha szolgálatteljesítése alapvetően a munkáltató polgári nemzetbiztonsági szolgálatnál történik.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja kihelyezett állományban van, ha nemzetbiztonsági feladatait külső munkaviszonyt létesítve – azt felhasználva – látja el.

(3) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a 44. §-ban meghatározott eseteken kívül akkor is rendelkezési állományban van, ha külső szervvel létesített munkaviszonya során nemzetbiztonsági feladatokat átmenetileg nem lát el, de szolgálati viszonyának fenntartása továbbra is indokolt. Ebben az esetben a rendelkezési állományban lévők a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok béralapja terhére illetményben és egyéb bérjellegű kifizetésekben nem részesülhetnek, szolgálati viszonyuk azonban folyamatos.

Vezénylés

287. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagját külföldi szolgálatra – a miniszter jóváhagyásával – a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárója vezényli.

A szolgálati viszony tartalma

288. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében az elöljáró parancsa teljesítésének módjára a külön törvényben meghatározott eltérő rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A titoktartási kötelezettség alól a miniszter, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró adhat felmentést; e jogkör nem ruházható át.

A minősítés

289. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjának minősítése során nem kötelező a törvény 4. számú mellékletében meghatározott lőkészség vizsgálata. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjának minősítésére észrevételeket az érdekképviseleti szerv nem tehet.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja minősítését bíróság előtt nem támadhatja meg.

Vezetői pótszabadság

290. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőit parancsnoki pótszabadság az alábbiak szerint illeti meg:

– csoportvezetőt 10 munkanap,

– referatúravezetőt, alosztályvezetőt 11 munkanap,

– osztályvezetőt és helyettesét 12 munkanap,

– főosztályvezetőt és helyettesét 13 munkanap,

– igazgatót 14 munkanap,

– főigazgatót és helyettesét 15 munkanap.

Az illetmény

291. §455 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál a besorolási osztályokhoz és beosztási kategóriákhoz kötődő egyes rendszeresített beosztásokat és a beosztásokban elérhető rendfokozatokat a miniszter határozza meg. A miniszter a hivatásos szolgálati beosztásokat a 3. § (3) bekezdésétől eltérően is megállapíthatja.

Pótlékok

292. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjának a külön törvényben meghatározottak szerint nemzetbiztonsági pótlék adható.

293. § (1)456 A 292. §-ban meghatározott pótlékon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában meghatározva pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni.

A pótlék mértéke:

Egy hónapra számítva:

– személyi pótlék 50–100%

– tanácsosi pótlék 50%

– főtanácsosi pótlék 100%

– gépjárművezetői pótlék 13%

– a 285. § (2) bekezdésében meghatározott szerv állományának pótléka 30%

457 közterületi pótlék 45%

Teljesített óránként:

– délutáni pótlék 0,25%

– éjszakai pótlék 0,5%

– készenléti pótlék 0,25%

– akciószolgálati pótlék 0,5%

Szolgálatonként:

– ügyeleti díj 3,5–7,4%

– egyéb veszélyességi pótlék 2,1%

(2) Az (1) bekezdés szerinti pótlék a hivatásos állomány tagjának a pótlékkal elismert tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás tényleges betöltésének idejére jár.

(3)458 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok 86. § (6) bekezdése szerinti ünnepnapja március 1-je, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalakulásának napja.

Érdemek elismerése

294. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak tanácsosi és főtanácsosi cím adományozható; a főtanácsos ezredessé előléptethető.

Fegyelmi felelősség

295. §459

Kártérítési felelősség

296. §460

Szolgálati panasz és fellebbezés

297. § (1) Szolgálati panasz benyújtása esetén a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja képviseletében ügyvéd nem járhat el.

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által benyújtott panaszt a sérelmezett döntést hozó, intézkedést tevő vagy mulasztást elkövető személy szolgálati elöljárója bírálja el.

(3) A hivatásos állomány tagja panaszával közvetlenül nem fordulhat az illetékes ügyészséghez.

(4) A (2) bekezdés szerinti eljárásban hozott sérelmezett döntés ellen a hivatásos állomány tagja a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz panasszal fordulhat; ha a sérelmezett döntést a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró hozta, az (5) bekezdés szerint kell eljárni.

(5) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró által hozott elsőfokú határozat, illetve nem felülvizsgálati jogkörben hozott döntés, intézkedés vagy mulasztás ellen a hivatásos állomány tagja a miniszterhez panasszal, illetve fellebbezéssel fordulhat.

Bírói út

298. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén akkor fordulhat a bírósághoz, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó – az elöljáró mérlegelési jogkörébe nem tartozó – döntést vagy intézkedést, illetve ezek elmulasztását sérelmesnek tartja, és a fegyveres szerven belüli – illetve a 297. § (5) bekezdése szerinti – jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette.

Személyügyi nyilvántartás

299. § (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok központi személyügyi nyilvántartásaikat szolgálatonként vezetik. A szolgálatok személyügyi alapnyilvántartást nem vezetnek.

(2) A személyügyi központi nyilvántartásba a 202. § a), b) és e) pontjaiban meghatározottakon túl betekinteni, illetve onnan adatot átvenni a miniszter, a kabinetfőnök, valamint a miniszter által meghatározott, a miniszteri irányítási feladatok ellátását segítő szervezetben és az illetékes munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró által meghatározott, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozó személyek jogosultak.

300. §461 (1) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a – 342. § (1)–(2) bekezdéseiben meghatározottaktól eltérően – a miniszter utasításban állapítja meg:

a) személyügyi igazgatás rendjét, az előmenetel, a teljesítményértékelés, a minősítés és a szolgálati jellemzés készítésének szabályait, valamint a munkáltatói intézkedések kiadásának rendjét;

b) az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság követelményeit, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények felmérésének szabályait, az alkalmassági vizsgálatok fajtáit, a felmérést végző szervezetek kijelölését, az alkalmassági vizsgálatok eljárási rendjét, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek való meg nem feleléssel kapcsolatos eljárást;

c) azokat a szolgálati beosztásokat, amelyekben az idegen nyelv használata szükséges, illetőleg ahol idegen nyelv ismerete a szolgálati beosztással járó feladat, továbbá a ritka és a kettőnél több nyelv használatáért adható kiegészítő nyelvpótlék mértékét, valamint ahol – a 104. § (5) bekezdésében meghatározott nyelveken túl – más nyelv után is az ott meghatározott mértékű nyelvpótlék adható;

d) azokat a szolgálati beosztásokat, amelyeknél a szolgálati viszonyban töltött idő számítása a 329. § (1) bekezdésében meghatározott szorzószámok alkalmazásával történik;

e)462 a fegyelmi eljárás rendjét, illetve a fegyelmi jogkört gyakorló elöljárók körét.

(2) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a 342. § (2) bekezdésében, valamint a

72/A. §-ban meghatározottaktól eltérően a főigazgató utasításban állapítja meg:

a) azokat a szolgálati beosztásokat, amelyek betöltéséhez a 72. §-ban meghatározott iskolai végzettségen (szakképesítésen) túl magasabb iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzése, illetve szaktanfolyam elvégzése szükséges;

b) azokat a szolgálati beosztásokat, amelyek pályázat útján tölthetők be, a pályázat kiírásának és elbírálásának rendjét;

c) a fegyveres szerv és hivatásos állományú tagjainak kártérítési felelősségével kapcsolatos eljárások részletes szabályait, megállapításának módját, mérséklésének és mellőzésének részletes szabályait;

d) a részben vagy egészben készenléti jellegű beosztások, valamint az ügyeleti és készenléti szolgálatok körét, valamint a készenlét elrendelésének rendjét;

e) a szolgálatteljesítési idő és a túlszolgálat szolgálatszervezéssel összefüggő szabályait, a túlszolgálat elrendelésének és a pihenőidő kiadásának rendjét, a nyilvántartás szabályait;

f) a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjait érintő szakmai képzési, át- és továbbképzési és vezetőképzési rendszerét.

(3)463 A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a miniszter a kihelyezett állományra vonatkozó különös szabályokat utasításban állapítja meg.

XXII. Fejezet

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

301. §464 A büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományára e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A szolgálati viszony létesítésének feltételei

302. § (1)–(2)465

(3)–(5)466

Állományba tartozás és szolgálatteljesítés

303. § (1)467

(2)468 A 42. § (2) bekezdés e) pontja alapján a hivatásos állomány tagja a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetnél is teljesíthet szolgálatot. Az így szolgálatot teljesítő személyt vezénylésével egyidejűleg a büntetés-végrehajtási intézet rendelkezési állományába kell helyezni.

Iskolai végzettségi (szakképesítési) követelmények

304. § A miniszter határozza meg a büntetés-végrehajtási szervezetnél rendszeresített szolgálati beosztásokat, a betöltésükhöz szükséges – a 72. §-ban meghatározottakon túli – iskolai végzettségi (szakképesítési) követelményeket, a beosztásokban elérhető legmagasabb rendfokozatokat, valamint a beosztásokhoz tartozó illetménykategóriákat.

A szabadság

305. § (1) A büntetés-végrehajtási szervezet vezető beosztású hivatásos állományú tagjait a szolgálati idő után járó pótszabadság helyett évente vezetői pótszabadság illeti meg, amelynek mértéke:

– osztályvezető-helyettesnél 9 munkanap,

– osztályvezetőnél 11 munkanap,

– főosztályvezető-helyettesnél,
parancsnokhelyettesnél 12 munkanap,

– főosztályvezetőnél, parancsnoknál 13 munkanap,

– országos parancsnokhelyettesnél 14 munkanap,

– országos parancsnoknál 15 munkanap.

(2) A 90. § (2) bekezdése, valamint a 92. § (1)–(2) bekezdése szerinti pótszabadságon túl évente 5 munkanap pótszabadságra jogosult a hivatásos állomány tagja, ha szolgálati feladatait a különleges biztonsági körletben látja el.

(3) A büntetés-végrehajtási szervezet napja szeptember 8., Adorján napja.

Illetménypótlék

306. § (1)469 A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni. A pótlékok mértéke:

– gépjárművezetői havonta 13%

– lovasjárőri havonta 25%

– kutyavezetői havonta 15–20%

470 őrzési pótlék havonta 45%

471

– különleges gépjárművezetői szolgálat naponként 10%

– készenléti teljesített óránként 0,25%

– éjszakai teljesített óránként 0,5%

– délutáni teljesített óránként 0,25%

– fokozottan veszélyes munkakör ellátásáért teljesített óránként 0,5%.

472 őrzési pótlék havonta 5%

(2)473 Az egészségügyi tevékenységet végzők ügyeleti feladatellátásának, egészségügyi ügyeletének, készenlétének díjazására az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 13/A. §-ában foglalt rendelkezés irányadó.

Ruházati utánpótlási ellátmány474

306/A. §475

Megtérítési kötelezettség476

306/B. §477 A büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjának a 62. §-ban foglaltakon kívül meg kell térítenie a megkezdett alapfokú és középfokú szaktanfolyamoknak a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által megállapított költségeit, valamint az általa megkezdett olyan tanfolyamok tandíját is, amelyet helyette a büntetés-végrehajtás fizetett ki, ha a szolgálati viszonya a próbaidő alatt szűnt meg.

XXIII. Fejezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára vonatkozó szabályok478

307. §479 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Értelmező rendelkezések

308. §480 (1) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke gyakorolja az e törvényben az országos parancsnok részére biztosított jogköröket.

(2) A 2. § alkalmazásában:

a) munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró: a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény alapján munkáltatói jogkört gyakorló vezető,

b) állományilletékes parancsnok: az elnök, az elnökhelyettes, az informatikai feladatokat ellátó intézetek, a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet, a bűnügyi főigazgatóság, a középfokú vámszervek főigazgatója, és a regionális bűnügyi igazgatóság, valamint az alsó fokú vámszervek igazgatója,

c) országos parancsnokság: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala.

A szolgálati viszony létesítésének feltételei

309. § (1)481 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – legalább középiskolai végzettségű személy vehető fel.

(2)482 Középiskolai végzettség nélkül is felvehető a jelentkező a Nemzeti Adó- és Vámhivatal őrszolgálatának állományába.

A hivatásos állomány utánpótlása

310. § (1)483 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a hivatásos állomány utánpótlása – a (2) bekezdés kivételével – a 37. § (1) bekezdésében, valamint a 37/A. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hivatásos állományba vétellel történik. Az így felvettek szakmai képzésére a hivatásos állományba vételt követően kerül sor.

(2) A 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történik a hivatásos állomány utánpótlása a Rendőrtiszti Főiskolát végzettek esetén.

311. § (1) A 310. § (1) bekezdés alapján hivatásos állományba vett személy részére az alapfokú szaktanfolyam, tiszti rendfokozattal felvettek esetében a középfokú szaktanfolyam elvégzése kötelező.

(2) Speciális szakterületen foglalkoztatottak felvételéhez a munkakörnek megfelelő végzettség írható elő.

312. §484 A 39. § (2) bekezdésének alkalmazása szempontjából kiváló eredménnyel végzett pályakezdő a hivatásos állomány Rendőrtiszti Főiskola vám- és jövedékigazgatási vagy pénzügynyomozói szakirányon végzett tagja lehet.

313. §485 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál pályázat kiírására az országos parancsnok jogosult.

Vezénylés

314. § (1)486 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja más helységbe 3 évenként összesen 12 hónapra vezényelhető. A 6 hónapot meghaladó időtartamú folyamatos vezényléshez a hivatásos állomány tagjának beleegyezése szükséges.

(2) Ha a hivatásos állomány tagjának a 6 hónapon túli folyamatos vezényléséhez a beleegyező nyilatkozata hiányzik, akkor a vezénylését meg kell szüntetni. Ezt követően egy éven belül más szolgálati helyre nem vezényelhető.

(3)487 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézete tanfolyami képzésére, továbbképzésére, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bármely szervezeti egységénél megtartott oktatásra, tanfolyamra, képzésre történő vezénylés esetén a 49. § (3) bekezdése irányadó.

(4)488 A hivatásos állomány tagja nem jogosult a Hszt. 113. § (1) bekezdés a) pontja alapján költségtérítésre, ha olyan szervezeti egységhez kerül vezénylésre, melynek székhelye megegyezik az eredeti szervezeti egységének székhelyével.

Megtérítési kötelezettség

315. §489 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjának a 62. §-ban foglaltakon kívül meg kell térítenie a megkezdett alapfokú és középfokú szaktanfolyamoknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke által megállapított költségeit, valamint az általa megkezdett olyan tanfolyamok tandíját is, amelyet helyette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fizetett ki, ha szolgálati viszonya 10 éven belül a 62. § (1) bekezdésében meghatározott ok miatt szűnt meg. 5 évet meghaladó hivatásos szolgálat esetén a fenti költségeknek a le nem töltött évekre eső hányadát kell megfizetni.

Összeférhetetlenség

316. §490 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagja nem végezhet olyan gazdasági tevékenységet, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal alaptevékenységéhez kapcsolódik.

Alkalmasság

317. §491 A hivatásos állomány egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságát a Kormány által rendeletben kijelölt szerv vizsgálja és minősíti.

Beosztáshoz rendszeresített rendfokozatok

318. §492

Előléptetés

319. §493 A hivatásos állomány alapfokú, illetve a középfokú szaktanfolyamot kiváló eredménnyel elvégzett tagja – állománycsoportján belül – eggyel magasabb rendfokozatba előléptethető.

Szolgálatteljesítési idő

320. § (1)494 A 84. § (4) bekezdésének alkalmazásában folyamatos szolgálatnak minősül az alsó fokú szerveknél, valamint az állandó ügyeletet, őrfeladatot, járőrszolgálati tevékenységet ellátó szerveknél a váltószolgálat. A szolgálatteljesítési időt e szerveknél negyedéves keretekben kell meghatározni.

(2)495

(3)496 A 86. § (6) bekezdésének alkalmazásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tekintetében munkaszüneti napnak minősül január 26-a, a nemzetközi vámnap.

(4)497 A túlszolgálat elrendelésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a szolgálati elöljáró jogosult.

(5)498 Hszt. 88. § (2) bekezdésének második mondatában meghatározott engedély abban az esetben adható meg, ha a túlszolgálat pénzbeni megváltásához szükséges pénzügyi fedezet előzetesen biztosított.

Szabadság

321. § (1) A hivatásos állomány tagja részére járó szabadságot a szolgálati elöljáró engedélyezi.

(2)499

Illetménykiegészítés500

321/A. §501

Illetménypótlék

322. § (1)502 A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját a kormánytisztviselőkre irányadó illetményalap százalékában pótlékok illetik meg.


A pótlékok mértéke:

– készenléti pótlék esetén

teljesített óránként

0,25%

– éjszakai pótlék esetén

óránként

0,5%

– veszélyességi pótlék esetén

havonta

45%

– gépjárművezetői pótlék

havonta

13%

(2)503 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal külföldi szolgálati helyen szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagját naponta a belföldi napidíj 50%-ának megfelelő külföldi szolgálati helyi pótlék illeti meg.

323. §504

Besorolás

324. § (1)505

(2)506

(3)507

(4)508

Vegyes szabályok

325. § (1) A hivatásos állomány tagja kártérítési felelősségének megállapítására, illetőleg a kártérítés összegének mérséklésére 500 000 Ft értékhatárig az állományilletékes parancsnok, ezt meghaladó kár esetén pedig az országos parancsnok jogosult.

(2)509

(3)510 A hivatásos állomány tagjaira megfelelően alkalmazni kell a 261–262. §-ok rendelkezéseit.

HARMADIK RÉSZ

VEGYES, ÁTMENETI
ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XXIV. Fejezet

VEGYES RENDELKEZÉSEK

A szolgálati idő számítása

326. § (1)511 A felmentési idő, a végkielégítés, a pótszabadság mértéke, a jubileumi jutalom, a nyugdíjjogosultság, a nyugdíj mértéke és a leszerelési segély szempontjából e törvény hatálybalépése előtt a fegyveres szervek állományában hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött és a beszámított szolgálati időt szolgálati viszonyban töltött időnek kell elismerni.

(2) Az e törvény hatálybalépése után létesített szolgálati viszony esetén a szolgálati viszonyban eltöltött időbe csak a 328. § (1) bekezdése szerint van helye beszámításnak.

(3) A hivatásos szolgálati viszonyban töltött idő a kinevezési okmánnyal történt állománybavétel napjától a szolgálati viszony megszűnésének napjáig tart.

(4) E törvény hatálybalépését követően a továbbszolgálói szolgálati viszonyban eltöltött időt szerződéses szolgálati viszonyban töltött szolgálati időnek kell tekinteni. Ha a szerződéses állomány tagja hivatásos szolgálati viszonyt létesít, az addig szerződéses szolgálati viszonyban eltöltött ideje hivatásos szolgálati viszonyban töltött időnek számít.

326/A. §512 A felmentési idő, a végkielégítés, a pótszabadság mértéke, a jubileumi jutalom, a nyugdíjjogosultság és a nyugdíj mértéke szempontjából szolgálati viszonyban töltött időnek kell elismerni a szakmunkásképzést végző szakközépiskolában 1977. január 1-je és 1990. március 15-e között folytatott tanulmányok idejét is, ha a jogosult szakmunkásként való foglalkoztatásra is jogosító képzésben részesült, és ezt a tanulmányi időt a szolgálati viszonyban töltött időbe – 2009. március 6-ig hivatalból, illetve 2009. március 6-ig benyújtott kérelme alapján 2009. augusztus 31-ig – beszámították.

327. § Akinek a szolgálati viszonyát megszüntették, annak az e törvény szerint számított hivatásos szolgálati idejét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – munkaviszony, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszony, bírósági és ügyészségi szolgálati viszony létesítése esetén a létesítendővel azonos jellegű jogviszonyban eltöltött időnek kell elismerni.

328. § (1)513 A szolgálati nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati viszonyban ténylegesen eltöltött időnek kell tekinteni a sor-, a tartalékos, a póttartalékos, a továbbszolgáló és a szerződéses katonai, a fegyveres szerveknél, valamint a Magyar Honvédségnél hivatásos szolgálati, továbbá a katonai és rendvédelmi oktatási intézményeknél 1998. január 1-jét megelőzően hallgatói (növendéki) viszonyban töltött időt.

(2) A szolgálati nyugdíj mértékének megállapításához az (1) bekezdésben foglaltakon kívül a szolgálati időbe be kell számítani a társadalombiztosítási jogszabályok szerinti szolgálati időket is.

(3) A katonai és rendvédelmi felsőfokú oktatási intézmények hallgatóinak (növendékeinek) e szolgálati ideje a társadalombiztosítási szabályok szerint nem számít korkedvezményre jogosító szolgálati időnek.

(4)514 A más közszolgálati (közalkalmazotti, köztisztviselői, bírói, ügyészi) jogviszonyból áthelyezettek, illetve közvetlenül kinevezettek esetében a pótszabadság mértéke és a jubileumi jutalomra jogosultság, valamint a felmentési idő számítása szempontjából az (1) bekezdésben meghatározottakon túl az ott eltöltött szolgálati időt is figyelembe kell venni.

329. § (1)515 A 326. § (1) bekezdésében meghatározott szempontból az alábbiak szerint kell a szolgálati viszonyban eltöltött időt számítani:

a)516 2-szeresen a hivatásos állomány azon tagjainak, akik háborús, rendkívüli vagy különösen veszélyes körülmények között külföldön teljesítenek szolgálatot, valamint a rendőrségnek a terrorcselekmények elhárítására létrehozott szervezeti egységénél tényleges terrorelhárítói feladatokat teljesítőknek, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fegyveres bűnelkövetők elfogását, és a helyszín fegyveres biztosítását főtevékenységként végző szervezeti elem tagjainak,

b) 1,5-szeresen a helikopterek hajózó állományának, a tűzszerészeknek, búvároknak, az a) pont alá nem eső, nemzetközi szerződés alapján békefenntartói tevékenységet folytatóknak, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományából a tartós külföldi szolgálatot teljesítőknek,

c) 1,2-szeresen a földfelszín alatt szolgálatot teljesítőknek, a fogva tartottakkal közvetlenül folyamatosan foglalkozó állomány tagjainak, valamint a fokozott igénybevétellel járó beosztásokban szolgálatot teljesítő végrehajtói feladatot ellátó állománynak.

(2) Nem számítható kedvezményesen az az idő, ami alatt az (1) bekezdésben meghatározottak nem a beosztásuknak megfelelő feladatot látnak el.

330. § (1) A szolgálati idő számításánál nem lehet figyelembe venni a szolgálati beosztásból való felfüggesztés, az előzetes letartóztatás, valamint a katonai fogdában végrehajtott szabadságvesztés időtartamát.

(2) Az (1) bekezdés – a katonai fogdát kivéve – nem alkalmazható, ha az érintett személyt az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették.

331. § (1) Az illetmény nélküli szabadság 30 napot meghaladó tartama a társadalombiztosítási szabályok szerint számít szolgálati időnek.

(2) A szolgálati viszony szünetelésének időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít.

XXV. Fejezet

HATÁLYBALÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

332. § (1)517 Ez a törvény a kihirdetést követő harmadik hónap első napján lép hatályba.

(2)518

(3)519

(4)520

(5)521

(6)–(7)522

XXVI. Fejezet

ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

333. § A törvény hatálybalépését megelőzően létrehozott érdekképviseleti szervek működésére, illetőleg e szervek tisztségviselőinek jogosultságaira és kedvezményeire is e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

334–335. §523

336. § (1) A 72. §-ban meghatározott iskolai végzettségi (szakképesítési) követelmények nem vonatkoznak a hivatásos állomány tagjára, ha a törvény hatálybalépésekor a 45. életévét betöltötte, illetőleg ha a képesítési követelményeknek való megfelelését a korábbi szabályok szerint elismerték.

(2) A hivatásos állomány 45. évét még be nem töltött, és az előírt iskolai végzettséggel (szakképesítéssel) nem rendelkező tagjának a katonai vagy rendvédelmi oktatási intézményekben, illetve polgári oktatási intézményekben e törvény hatálybalépésétől számított 3 éven belül meg kell kezdenie az iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzésére irányuló tanulmányait, és azokat az oktatási intézmény kötelező tanulmányi idején belül be kell fejeznie. Ennek elmulasztása esetén alkalmazni kell az 59. § (1) bekezdésének b) pontját.

(3) Az előírt iskolai végzettségi (szakképesítési) követelmények teljesítésének hiánya a (2) bekezdés alá tartozók esetében nem akadálya e törvény hatálybalépése előtti követelmények szerinti beosztás további betöltésének és az elért rendfokozat viselésének.

(4) E törvény hatálybalépése előtt megkötött tanulmányi szerződésekre, illetve a megkezdett tanulmányokkal kapcsolatos kedvezményekre a szerződés megkötésekor, illetőleg a tanulmányok megkezdésekor hatályos szabályokat kell alkalmazni.

337–338. §524

339. § (1) E törvény hatálybalépése után létesített szolgálati viszonynál a hivatásos állomány tagja számára az e törvény szerint járó illetménynél magasabb illetmény – más törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – nem állapítható meg.

(2) E törvény hatálybalépésével a hivatásos állomány tagjának illetménye – az új illetményrendszer bevezetése miatt – nem csökkenhet.

(3) E törvény alapján végkielégítésre a hivatásos állomány volt tagja a törvény hatálybalépését követő időben történt felmentése esetén jogosult.

(4)525

340. § (1) A törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő fegyelmi és kártérítési ügyekben az eljárás megindulásakor hatályos szabályok alapján kell eljárni.

(2) A törvényben meghatározott új fenyítéseket [123. § (1) bekezdés c)–d) pont] csak a törvény hatálybalépése után folyamatba tett ügyekben lehet alkalmazni.

341. § (1) Aki e törvény hatálybalépésekor a hatályos jogszabályok alapján szolgálati nyugdíjjogosultságot szerzett, vagy azt a törvény hatálybalépése évének december 31. napjáig megszerzi, e jogosultságát a törvény nem érinti.

(2) A hivatásos állomány (1) bekezdésben meghatározott tagja nyugdíjának megállapítására és folyósítására a korábban hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni, ha az rá nézve kedvezőbb.

(3) A hivatásos állomány tagja az (1)–(2) bekezdésben meghatározott jogával e törvény hatálybalépését követő 5 évig élhet.

(4) Az (1) bekezdés szerint járó nyugdíjjogosultságról a hivatásos állomány tagját írásban értesíteni kell, és a kérésének megfelelő időpontban nyugállományba kell helyezni.

341/A. §526

341/B. §527 E törvény rokkantsági nyugdíjra, baleseti rokkantsági nyugdíjra vonatkozó, 2008. január 1-jétől hatályos rendelkezéseit a 2007. december 31-ét követően benyújtott igénybejelentés – ideértve az állapotrosszabbodás miatti igénybejelentést is – esetén kell alkalmazni.

341/C. §528 (1) Ha a hivatásos állomány tagja 2011. január 1-je előtt megfelelt a kifogástalan életvitel követelményének, vele szemben a 37/A. §-ban meghatározott kizáró ok csak újabb bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazható.

(2) A 2011. január 1-jén folyamatban lévő méltatlansági eljárást a 2010. december 31-én hatályos szabályok szerint kell lefolytatni.

(3) Ha a közös háztartásban élő hozzátartozó 37/B. § (5) bekezdés szerinti nyilatkozatot nem tesz, az nem érinti a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát, amennyiben az 2010. december 31-én fennállt.

XXVII. Fejezet

FELHATALMAZÁSOK ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS529

342. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben részletesen szabályozza:

a) a más szervhez vezénylésre és áthelyezésre kerülők szolgálati viszonya módosításának rendjét, a foglalkoztatásukkal, jogaikkal és kötelezettségeikkel összefüggő kérdéseket, továbbá a velük kapcsolatos személyügyi igazgatást;530

b) a szolgálati viszony szünetelésének eljárási rendjét;531

c)532 a vezetői alapmunkaköröket, az abban elérhető rendfokozatokat, betöltésükhöz szükséges alap végzettségi (képesítési) követelményeket, a besorolási osztályok beosztási kategóriáihoz rendelt alapbeosztásokat, és az egyes beosztások besorolásának általános szabályait; az illetménypótlékra jogosultság és megállapításának általános feltételeit;533

d)534 a fokozottan veszélyes beosztások meghatározását a 85. § (2) bekezdése és a 92. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, a fokozottan veszélyes és az egyéb veszélyes beosztások meghatározását a 254. § (2) bekezdése, a 293. § (1) bekezdése, a 306. § és a 322. § (1) bekezdésének l) pontja alapján, valamint a szolgálati idő kedvezményes számítására jogosító, fokozott igénybevétellel járó szolgálati beosztások meghatározását – azonos megnevezésű szolgálati beosztások esetén a szakterület vagy az ellátandó feladat megjelölésével – a 329. § (1) bekezdés c) pontja alapján, valamint a jogosultság megállapításának szabályait;535

e)536 az állami készfizető kezesség vállalásra vonatkozó további szabályokat;

f)537 a kifogástalan életvitel ellenőrzése végrehajtásának szabályait;

g)538 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományának egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságát vizsgáló és minősítő szerv kijelölését;539

h)540 az Európai Unió magyar soros elnökségében közvetlenül résztvevő hivatásos szolgálati jogviszonyban állók kiválasztására, valamint többletmunkájukhoz és képzési többletterhükhöz kapcsolódó anyagi elismerésük feltételeire, módjára és mértékére vonatkozó szabályokat, továbbá a képzésükre és a képzéssel kapcsolatos kötelezettségükre vonatkozó eltérő szabályokat;541

h)542 a diplomáciai és az összekötő tiszti szolgálat teljesítése céljából tartós külszolgálatra vezénylés feltételeit, rendjét, és az érintettet megillető juttatásokat;

i)543 a nemzeti szakértőként az Európai Unió intézményeiben alkalmazott hivatásos állomány tagja jelölési eljárásának rendjét, a részére, továbbá a nemzetközi szervezetben vezényléssel szolgálatot teljesítő részére nyújtható juttatások, többletjuttatások, költségtérítések, ellátmány fajtáit, mértékét, azok megállapításának, kifizetésének, elszámolásának rendjét;

j)544 a 276/A. § szerinti távolléti díj iránti kérelem elbírálásának és kifizetésének eljárási rendjét;545

k)546 – az Információs Hivatalra vonatkozó szabályok kivételével – a nyugellátások, baleseti ellátások megállapításának eljárási rendjét.547

(2)548 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az általa irányított vagy felügyelt fegyveres szerv tekintetében rendeletben szabályozza:

1. a szolgálati viszony létesítésének, módosításának, megszüntetésének eljárási rendjét, a személyügyi igazgatás rendjét, azokat a szolgálati beosztásokat, amelyek pályázat útján tölthetők be, a pályázat kiírásának és elbírálásának rendjét, azokat a szolgálati beosztásokat, amelyek a rendőrség különleges állományában határozott idejű szolgálati viszonyban tölthetők be, az előmenetel, a teljesítményértékelés, a minősítés és a szolgálati jellemzés készítésének szabályait, a visszavétel, az áthelyezés, a megbízás, a berendelés, a fegyveres szerven belüli vezénylés feltételeit, eljárási rendjét, a munkáltatói intézkedések kiadásának rendjét, a beosztási kategóriákba történő besorolás és az előresorolás rendjét, az illetménykiegészítésre jogosító szervek, szervezeti egységek meghatározását;549

2. a miniszter és az országos parancsnok munkáltatói jogkörében nem szereplő, alacsonyabb szintű munkáltatói jogköröket és a jogkört gyakorló elöljárók körét;550

3. az illetmény, illetményjellegű juttatások, egyéb juttatások megállapításának, folyósításának valamint a költségek viselésének szabályait, a végkielégítés kifizetésének rendjét;551

4. az illetménypótlékra jogosító beosztást, tevékenységet, az illetménypótlék tényleges mértékét e törvény szerinti alsó és felső határ között, azokat a szolgálati beosztásokat, amelyekben az idegen nyelv használata szükséges, illetve, ahol az idegen nyelv ismerete a szolgálati beosztással járó feladat, továbbá a ritka és a kettőnél több nyelv használatáért adható kiegészítő nyelvpótlék mértékét;552

5. a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény hatálya alá nem tartozó egyes elismerések adományozására jogosultak körét, az elismerésben részesítés feltételeit és rendjét;553

6.554 a ruházati ellátások rendszerét, módját, fajtáit, eljárási rendjét, az egyenruházati utánpótlási ellátmány kötelező felhasználásának mértékét, a ruházati ellátásban közreműködők és az ellátásra jogosultak feladatait, felelősségét, a ruházati ellátással, valamint az ellátásra jogosultság megszűnésével összefüggő elszámolás rendjét és okmányait, a ruházati ellátási normák kialakítását, kiadását és tartalmi követelményeit, a tervezett viselési (használati) időt és annak módosítását, az egyenruha, a rendfokozati és a fegyvernemi jelzés, a kitüntetés és a szolgálati jel viselésének módját, az egyenruha és a rendfokozat viselése eltiltását a nyugállomány tagjainak esetében;555

7. a szolgálatteljesítési idő és a túlszolgálat szolgálatszervezéssel összefüggő szabályait, az őr-, ügyeleti, a részben vagy egészben készenléti és a készültségi szolgálatok körét, a túlszolgálat, illetve a készenlét elrendelésének és a pihenőidő kiadásának a rendjét, a nyilvántartás szabályait, a szabadság nyilvántartásának és kiadásának rendjét, valamint a hivatali munkarendtől eltérő szolgálati időbeosztás esetén szabadságként kiadandó szolgálati napok kiszámításának módját;556

8. a más kereső foglalkozást nem folytatható vezetők körét, a más kereső foglalkozás bejelentésével, engedélyezésével, az összeférhetetlenség megszüntetésével és tilalma megszegése következményeivel kapcsolatos eljárást;557

9. az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság követelményeit, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények felmérésének szabályait, az alkalmassági vizsgálatok fajtáit, a felmérést végző szervezetek kijelölését, az alkalmassági vizsgálatok eljárási rendjét, az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek való meg nem feleléssel, a baleset, betegség szolgálati kötelmekkel való összefüggésének megállapításával kapcsolatos eljárást, valamint a szolgálati lőfegyver ideiglenes bevonásának szabályait;558

10. a megváltozott egészségi állapotú hivatásos állományúak felülvizsgálatának eljárási rendjét, a felülvizsgálatot végző szervek és a felülvizsgálatban közreműködők kijelölését, az egészségügyi szabadság, a szolgálatmentesség, valamint a csökkentett napi szolgálati idő megállapításának, engedélyezésének és kiadásának szabályait, az egészségügyi alapellátás igénybevételének módját és az igénybevevők körét, továbbá a társadalombiztosítási szabályok szerinti ellátáson kívüli kiegészítő, térítéses egészségügyi szolgáltatás, valamint a szolgáltatás térítésének módját;559

11. a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások fajtáit, mértékét, a jogosultság feltételeit, az azokban való részesítés, a megállapítás, a kifizetés, az elszámolás, a visszatérítés és – visszatérítési kötelezettség esetén – az elengedés részletes rendjét, a természetbeni ellátás mértékét és feltételeit, az abban való részesítés, a megállapítás, a kifizetés, illetőleg a kiadás, az elszámolás, a visszatérítés rendjét, a kedvezményes üdültetésben, az üdülési hozzájárulásban részesítés rendjét, feltételeit;560

12. a három hónapnál rövidebb időtartamú külföldi szolgálatot teljesítők részére nyújtható napidíj mértékét, megállapításának, kifizetésének, elszámolásának rendjét;561

13. a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjait érintő szakmai képzési, át- és továbbképzési és vezetőképzési rendszerét, valamint a rendészeti szakvizsgára vonatkozó szabályokat;562

14.563 a fegyelmi eljárás rendjét, illetve a fegyelmi jogkört gyakorló elöljárók körét;564

15. a fegyveres szervek és hivatásos állományú tagjainak kártérítési felelősségével kapcsolatos eljárások részletes szabályait, megállapításának módját, mérséklésének és mellőzésének részletes szabályait;565

16.566

17. a kérelem és a panasz elbírálásának rendjét;567

18. a szociális és kegyeleti gondoskodás, támogatás formáit, nyújtásának eljárási rendjét és feltételeit, mértékét, a személyi állomány elhunyt tagja kegyeleti minősítésének rendjét, valamint az ellátások pénzügyi feltételei biztosításának módját, a nyugállományúakkal kapcsolatos személyügyi feladatok ellátásának rendjét;568

19. az irányítása alá tartozó fegyveres szervek hivatásos állománya részére szolgálati és kiegészítő igazolványok, valamint a szolgálati azonosító jelvény rendszeresítésével, azokkal történő ellátás rendjével összefüggő szabályokat;569

20. a határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőrrel betölthető szolgálati beosztások körét, a beosztás betöltésének fizikai, pszichikai és egészségi feltételeit, valamint – a szolgálati feladatok ellátásához szükséges anyagi feltételek biztosítása keretében – a határozott idejű szolgálati viszonyban álló rendőr tulajdonában levő eszközök szolgálati célú felhasználásáért járó (nem adóköteles) költségtérítést;

21. azon fertőző betegségek körét, amelyek esetében a szolgálati beosztáshoz, illetve egyes szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan védőoltás elrendelésének van helye, továbbá a kötelező védőoltás elrendelésének, az igénybevétel elhalasztásának, továbbá a kötelező védőoltás alóli mentesítésnek a részletes szabályait.

(3)570 Felhatalmazást kap a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter, hogy az Információs Hivatal tekintetében rendeletben állapítsa meg a nyugellátások, baleseti ellátások megállapításának részletes eljárási szabályait, továbbá kijelölje a nyugellátásokat, baleseti ellátásokat megállapító szervet vagy szerveket.

(4)571 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a fegyveres szervnél rendszeresített hivatásos szolgálati beosztásokat rendeletben – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében utasításban – állapítsa meg.572

(5)573 A miniszter – a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a 3. § (3) bekezdése szerinti munkaköröket is hivatásos beosztásként határozhat meg, ha ez a fegyveres szerv biztonságos működésének biztosítása, illetőleg a rendvédelmi ismeretek szükségessége miatt elengedhetetlenül szükséges. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a 3. § (3) bekezdésétől való eltérésre a 291. § rendelkezése alkalmazandó.574

(6)575

(7)576 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a fegyveres szervnél rendszeresített hivatásos szolgálati beosztások beosztási kategóriába sorolását, a beosztásban elérhető rendfokozatot, valamint a betöltéséhez szükséges képzettségi (végzettségi) feltételeket rendeletben – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében utasításban – állapítsa meg.577

(8)578 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a feladatok hatékonyabb ellátása érdekében kísérleti jelleggel az e törvényben nem szereplő – az abban résztvevő állományra anyagi szempontból az e törvényben foglaltaknál nem hátrányosabb – ösztönzési rendszert vezessen be.

(9)579 Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokra vonatkozóan rendeletben szabályozza a választható juttatás éves összegét, a választható természetbeni juttatások fajtáit, mértékét, valamint kifizetésének rendjét és módját.580

343. §581 A 91. §, a 95/A. § és 96. § (1) bekezdés a) pontja az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló 1996. június 3-i 96/34/EK tanácsi irányelv mellékletét képező keretmegállapodás II. fejezet 2. szakasz 1., 4., 5. és 6. bekezdésének való részbeni megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez582


A rendfokozatok és a rendfokozati várakozási idők

A rendfokozatok rendfokozati állománycsoportok szerinti sorrendben:
a) tisztesek:
– őrvezető,
– tizedes,
– szakaszvezető;
b) tiszthelyettesek:
– őrmester,
– törzsőrmester,
– főtörzsőrmester;
c) zászlósok:
– zászlós,
– törzszászlós,
– főtörzszászlós;
d) tisztek:
– hadnagy,
– főhadnagy,
– százados;
e) főtisztek:
– őrnagy,
– alezredes,
– ezredes;
f) tábornokok:
– dandártábornok,
– vezérőrnagy,
– altábornagy,
– vezérezredes.

Az egyes rendfokozatokban eltöltendő várakozási idő:
– tisztesi rendfokozatokban 6 hónap,
– őrmesteri rendfokozatban 3 év,
– törzsőrmesteri rendfokozatban 4 év,
– zászlósi rendfokozatban 6 év,
– törzszászlósi rendfokozatban 7 év,
– hadnagyi rendfokozatban 3 év,
– főhadnagyi rendfokozatban 4 év,
– századosi rendfokozatban 5 év,
– őrnagyi rendfokozatban 6 év.
A főtörzsőrmesteri, főtörzszászlósi, alezredesi, ezredesi és tábornoki rendfokozatokban nincs várakozási idő.
A polgári felsőoktatási intézményben végzett hadnagy várakozási ideje a tanulmányi idő figyelembevételével:
– öt év tanulmányi idő esetén 2 év,
– hat év tanulmányi idő esetén 1 év.

2. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez583


Táblázat a kiemelt munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjéről

A hatáskör területe

A munkáltatói intézkedés tartalma

A munkáltatói jogkör gyakorlója

miniszter

országos parancsnok

a bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó, valamint a terrorizmust elhárító szerv vezetője

Szolgálati viszonnyal kapcsolatos intézkedések

Hivatásos állományba vétel

 

 

 

 

– tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt esetében

 

X

 

 

Szolgálati viszony megszüntetése

 

 

 

 

– tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt esetében

 

X

 

 

Szolgálati viszony szüneteltetése

 

 

 

 

– tábornok esetében

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes esetében

 

X

X

 

Hivatásos állományba visszavétel

 

 

 

 

– tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes esetében

 

X

 

Rendfokozatot érintő döntések

Első tiszti kinevezés

X

 

 

 

Magasabb rendfokozatba történő kinevezés, előléptetés

 

 

 

 

– tábornoki kinevezés előterjesztése a KE-höz

X

 

 

 

– ezredesi előléptetés

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt soron kívüli előléptetése

X

X

X

Szolgálati beosztásra vonatkozó döntések

Minisztériumi szerveknél hivatásos szolgálati beosztások meghatározása

X

 

 

 

Beosztásba történő kinevezés

 

 

 

 

– országos rendőrfőkapitány kinevezésére, felmentésére, megbízására vonatkozó előterjesztés a miniszterelnökhöz

X

 

 

 

– a terrorizmust elhárító szerv főigazgatója kinevezésére, felmentésére, megbízására vonatkozó előterjesztés a miniszterelnökhöz

X

 

 

 

– tábornoki beosztásokba történő kinevezés, felmentés, megbízás

X

 

 

 

– ezredesi beosztásokba történő kinevezés, felmentés, megbízás

X

X

X

 

– tábornok más fegyveres szervhez történő áthelyezése

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes más fegyveres szervhez történő áthelyezése

 

X

 

Fegyelmi hatáskörök

Rendfokozatot, szolgálati viszonyt érintő fegyelmi fenyítések kiszabása

 

 

 

 

– tábornokra vonatkozó előterjesztés a KE-höz

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt esetében

X

X

rend-
fokozatot érintő

 

Egyéb fegyelmi fenyítések kiszabása

 

 

 

 

– tábornok esetében

X

 

 

Vezényléssel kapcsolatos intézkedések

– tábornok, főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes külszolgálatra történő vezénylése

X

 

 

 

– tábornok, főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes külföldi tanintézetbe tanfolyamra történő vezénylése

X

 

 

 

vezénylés más szervhez

X

X

 

 

49/A. § szerinti vezénylés

 

X

 

 

Hazai tanintézet alaptagozatára, tanfolyamaira történő vezénylés

 

 

 

 

– tábornok esetében

X

 

 

 

– főtiszt, tiszt esetében

X

X

X

 

– zászlós, tiszthelyettes esetében

 

X

X

Egyéb döntések

Egyenruha-viselési jog megvonása

 

 

 

 

– tábornok esetében

X

 

 

 

Illetmény nélküli szabadság engedélyezése

 

 

 

 

– tábornok esetében

X

 

 

 

Elhunytak minősítése

 

 

 

 

– hősi halottá, szolgálat halottjává nyilvánítás

X

 

 

 

– a fegyveres szerv halottjává nyilvánítás

 

X

X

 

Elismerések adományozása

 

 

 

 

– kitüntetésre vonatkozó javaslat felterjesztése a KE-höz

X

 

 

 

– miniszteri elismerések odaítélése

X

 

 

 

Összeférhetetlenség feloldása

X

 

 

 

Ágazati, Tárcaközi Érdekegyeztető Fórummal történő egyeztetés

X

 

 

3. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez584


A rendőrség és hivatásos
állományának esküje

Az eskü szövege:

„Én .......................... a Magyar Köztársaság ...........................* tagja esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányához, törvényeihez és más jogszabályaihoz híven, becsületesen teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem.

Esküszöm, hogy hazám alkotmányos és törvényes rendjét, nemzetünk biztonságát, ha kell, életem kockáztatásával is hűségesen megvédem. Mindenkor az állampolgári jogok érvényesítését tartom szem előtt, és a nép érdekeinek megfelelően járok el.

Esküszöm, hogy elöljáróimat, munkatársaimat megvédem, fegyveremet, felszerelésemet megóvom.

A szolgálati ismereteket elsajátítom. A rendet és fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom, őket öntudatos hazafiakká, a népek kölcsönös tiszteletére nevelem. Minden erőmmel, törekvésemmel, tudásommal a Magyar Köztársaság fejlődését szolgálom.

A minősített adatot híven megtartom. Szolgálatban és szolgálaton kívül példamutatóan viselkedem.
_______
* A szerv megnevezése.”


Az 1. § (1) bekezdés hatálya alá tartozó egyéb rendvédelmi szervek és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományának esküje,
illetve fogadalma

Az eskü szövege:

„Én .......................... a Magyar Köztársaság ...........................* tagja esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; a szolgálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem. A rendet és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Elöljáróimat, munkatársaimat megvédem, fegyveremet,** felszerelésemet megóvom.

A szolgálati ismereteket elsajátítom. Elöljáróim és feljebbvalóim utasításainak engedelmeskedem. Az alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom. A minősített adatot megőrzöm, kötelezettségeimet részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a jogszabályoknak megfelelően, pontosan, a legjobb tudásom szerint teljesítem.

Esküszöm, hogy minden erőmmel, törekvésemmel, tudásommal a Magyar Köztársaság javát szolgálom.

A fogadalom szövege:

„Én .......................... a Magyar Köztársaság ...........................* tagja fogadom, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; a szolgálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem. A rendet és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Elöljáróimat, munkatársaimat megvédem, fegyveremet,** felszerelésemet megóvom.

A szolgálati ismereteket elsajátítom. Elöljáróim és feljebbvalóim utasításainak engedelmeskedem. Az alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom. A minősített adatot megőrzöm, kötelezettségeimet részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a jogszabályoknak megfelelően, pontosan, a legjobb tudásom szerint teljesítem.

Fogadom, hogy minden erőmmel, törekvésemmel, tudásommal a Magyar Köztársaság javát szolgálom.
_______
* A rendvédelmi szerv megnevezése.
** A jelölt szövegrész a tűzoltó esküjéből (fogadalmából) elhagyandó.

4. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez


MINŐSÍTÉSI LAP

1. Személyi adatok
Név (leánykori név):
Anyja neve:
Születési hely:
Születési idő:
Rendfokozata (besorolása):
Vezetői megbízatás:

2. Az adott pályaszakasz kezdete:

3. A minősítés időpontja:

4. Az előírtnál rövidebb vagy hosszabb várakozási idő indoka:

5. A jogszabályban előírt és a rendvédelmi szerv által meghatározott feltételek, feladatok:

6. Szempontok a feltételek és feladatok teljesítésének megítéléséhez:
– szakmai ismeret és jártasság
– elemzőkészség
– ítélőképesség
– fizikai állóképesség, terhelhetőség
– pszichikai állapot, tűrőképesség
– lőkészség
– felelősségérzet, hivatástudat
– pontosság
– írásbeli kifejezőkészség
– szóbeli kifejezőkészség
– kapcsolatteremtő, -fenntartó készség
– szorgalom, igyekezet

Vezető esetében:
– a vezetett szervezet munkájának színvonala, hatékonysága
– a szolgálat szervezettsége

A megjelölt szempontok egységes értékelése:
1. Kiemelkedő
2. Átlag feletti
3. Átlagos
4. Átlag alatti
5. Nem kielégítő

7. A minősítő által lényegesnek tartott egyéb szempontok:

8. A minősített alkalmasságának megítélése (a 6–7. pontban megjelölt szempontok alapján), indokolása
1. Kiválóan alkalmas
2. Alkalmas
3. Kevéssé alkalmas
4. Alkalmatlan

9. A minősítést a minősítettel ismertettem.
10. A minősítő neve, aláírása, szolgálati beosztása:
11. A minősítés tartalmát megismertem.
12. Észrevételeim:
13. A minősített aláírása:
14. Az érdekképviseleti szerv észrevételei:

……………………………… ………………………………
minősítő minősített

5. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez585

6. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez586




I. Besorolási osztály

Beosztási
kategória

Fizetési
fokozat

Beosztásban
eltöltött évek száma

Szorzószám

Pályakezdő

1

0—1

1,25

I.

2

2—3

1,50

 

3

4—6

1,65

 

4

7—9

1,80

 

5

10—

1,95

II.

6

0—3

2,10

 

7

4—6

2,25

 

8

7—9

2,40

 

9

10—

2,55

III.

10

0—3

2,70

 

11

4—6

2,85

 

12

7—9

3,00

 

13

10—

3,15

IV.

14

0—3

3,30

 

15

4—6

3,45

 

16

7—

3,60

V.

17

0—3

3,75

 

18

4—

3,90

VI.

19

0—3

4,05

 

20

4—

4,20

VII.

21

0—3

4,35

 

22

4—

4,50

VIII.

23

0—3

4,65

 

24

4—

4,80

IX.

25

4,90



II. Besorolási osztály

Beosztási
kategória

Fizetési
fokozat

Beosztásban
eltöltött évek száma

Szorzószám

Pályakezdő

1

0—1

1,00

I.

2

2—3

1,25

 

3

4—6

1,30

 

4

7—9

1,35

 

5

10—

1,40

II.

6

0—3

1,50

 

7

4—6

1,60

 

8

7—9

1,70

 

9

10—

1,80

III.

10

0—3

1,90

 

11

4—6

2,00

 

12

7—9

2,10

 

13

10—13

2,20

 

14

14—17

2,30

 

15

18—21

2,40

 

16

22—25

2,50

 

17

26—

2,60



Rendfokozati illetmények táblázata

------------------------
Rendfokozat / Szorzószám
------------------------
őrvezető 0,34
tizedes 0,35
szakaszvezető 0,36
őrmester 0,38
törzsőrmester 0,40
főtörzsőrmester 0,41
zászlós 0,42
törzszászlós 0,43
főtörzszászlós 0,44
hadnagy 0,56
főhadnagy 0,59
százados 0,63
őrnagy 0,69
alezredes 0,75
ezredes 0,84
dandártábornok 0,95
vezérőrnagy 1,06
altábornagy 1,28
vezérezredes 1,5

6/A. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez587


I. BESOROLÁSI OSZTÁLY

Beosztási kategória

Fizetési fokozat

Beosztásban eltöltött idő

Szorzószám

Pályakezdő

1

0–1

3,10

I.

2

2–3

3,20

3

4–6

3,30

4

7–9

3,40

5

10–

3,50

II.

6

0–3

3,60

7

4–6

3,85

8

7–9

4,00

9

10–

4,25

III.

10

0–3

4,45

11

4–6

4,70

12

7–9

4,90

13

10–

5,10

IV.

14

0–3

5,30

15

4–6

5,40

16

7–

5,60

V.

17

0–3

5,70

18

4–

5,80

VI.

19

0–3

5,90

20

4–

6,00



II. BESOROLÁSI OSZTÁLY

Beosztási kategória

Fizetési fokozat

Beosztásban eltöltött idő

Szorzószám

Pályakezdő

1

0–1

1,60

I.

2

2–3

1,90

3

4–6

2,00

4

7–9

2,10

5

10–

2,20

II.

6

0–3

2,30

7

4–6

2,40

8

7–9

2,50

9

10–

2,60

III.

10

0–3

3,00

11

4–6

3,20

12

7–9

3,40

13

10–

3,60

IV.

14

0–3

4,10

15

4–6

4,20

16

7–9

4,30

17

10–

4,40

6/B. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez588


Vezetők beosztási illetménytáblázata

– budapesti rendőrfőkapitány, a fővárosi tűzoltó parancsnok, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok igazgatói, a fővárosi polgári védelmi igazgató az illetményalap 8,3-szerese,
– főosztályvezető az illetményalap 8-szorosa,
– főosztályvezető-helyettes az illetményalap 7,5-szerese,
– osztályvezető az illetményalap 7-szerese

7. számú melléklet az 1996. évi XLIII. törvényhez


A SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS
ADATKÖRE

I/A.589 Személyi adatok:
– név (leánykori név),
– arcképmás, saját kezű aláírásminta,
– születési hely, idő,
– anyja neve,
– lakóhely, lakáscím, tartózkodási hely, telefonszám,
– családi állapot,
– házastárs (élettárs) neve, lakcíme,
– társadalombiztosítási azonosító jele,
– adóazonosító jele,
590 fizetési számlaszáma.

I/B.591 Eltartott gyermeke(i)
– neve,
– születési helye, ideje,
– anyja neve,
– eltartás kezdete,
– lakcíme,
– társadalombiztosítási azonosító jele,
– adóazonosító jele,
– egyéb eltartottak száma, eltartás kezdete.

II. Iskolai végzettségek, egyéb képesítések:
– legmagasabb iskolai végzettség (több végzettség esetén valamennyi),
– szakképzettség(ek),
– katonai rendvédelmi szakmai képesítés(ek),
– tudományos fokozat,
– iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett képesítés(ek), valamint meghatározott beosztás betöltésére jogosító okirat adatai,
– idegennyelv-ismeret és annak foka,
– gépjárművezetői engedély megszerzése, kategóriája.

III. Korábbi alkalmazási (foglalkoztatási) adatok:
Munkajogi jogviszonyra (munkaviszony, közszolgálati, közalkalmazotti stb.) vonatkozó adatok:
– munkahely,
– munkakör,
– besorolás,
– jogviszony időtartama,
– megszűnésének ideje, módja.

IV. A szolgálati beosztásra vonatkozó adatok:
– a fegyveres szerv megnevezése, címe, statisztikai számjele,
– állománykategória,
– rendszeresített rendfokozat,
– előírt iskolai végzettség,
– a beosztás megnevezése,
– illetménykategória,
– szolgálati igazolvány típusa, száma,
– közterületi jelvény száma,
– fegyver típusa, száma.

V.592 Az alkalmazási feltételek fontosabb adatai:
– a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány,
– egészségi alkalmasságra vonatkozó adatok,
– fizikai, pszichikai állapotra vonatkozó adatok.

VI.593 A szolgálat teljesítésének adatai:
– állományviszony,
– a szolgálati viszony kezdete, kinevezés ideje,
– a szolgálati viszonyra és a szolgálati időre vonatkozó adatok,
– a FEOR száma,
– elért rendfokozat(ok),
– a szolgálat során elért címek,
– betöltött beosztás(ok),
– helyettesítési megbízások,
– a fegyveres szervek tanintézeteiben folytatott tanulmányok,
– szolgálati besorolás fegyvernem, szakcsapat, szolgálati ág,
– továbbképzés(ek),
– tanulmányi szerződés,
– berendelés, vezénylés,
– kitüntetések, egyéb elismerések,
– fenyítés(ek) és a folyamatban levő fegyelmi eljárások adatai,
– folyamatban levő büntetőeljárás(ok), büntető ügyben hozott érdemi döntések adatai
– legutóbbi minősítés ideje,
– külföldi szolgálati hely(ek), idő,
– szabadságolási adatok,
– sebesülések,
– a szolgálati viszony meghosszabbítása,
1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. május 14-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. június 6. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001: XCV. törvény 268. § (1)–(2) bekezdése alapján az 1996: XLIII. törvény (Hszt.) szabályai a Honvédség hivatásos és szerződéses állományára nem alkalmazhatók; ahol a Hszt. fegyveres szerveket, fegyveres erőket, hivatásos, szerződéses vagy nyugállományt, illetve ezek hozzátartozóit, valamint rájuk vonatkozó szolgálati jogviszonyt, illetve szolgálati viszonyt említ, annak hatálya a Magyar Honvédségre, illetve hivatásos, szerződéses vagy nyugállományára, valamint ezek hozzátartozóira nem terjed ki.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

4

Az 1. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 2. § d) pontja a 2010: LII. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

9

A 2. § k) pontja a 2009: CXLI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 2. § m) pontja a 2007: LXXIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2. § n) pontja a 2010: CXLVII. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § p) pontja a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 2. § t) pontját az 1998: LXXXIX. törvény 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2001: XCV. törvény 268. § (1) bekezdése, újonnan a 2005: CLXXIX. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2007: LXXIX. törvény 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

A 2. § u) pontját a 2007: LXXIX. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 44. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2. § v) pontját a 2009: CXLI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 3. § (3) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 2. §-a iktatta be, e módosító törvény 25. § (5) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

17

A 3. § (4) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 2. §-a iktatta be, e módosító törvény 25. § (5) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

18

A 3. § (5) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 2. §-a iktatta be, e módosító törvény 25. § (5) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

19

A 4. § (3) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

20

A 4. § (6) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának ae) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 6. § és alcíme a 2003: CXXV. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 18. § (1) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 18. § (2) bekezdése a 2003: CXIII. törvény 36. §-ával megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 18. § (3) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

25

A 20. § a 2009: CXLI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

26

A 21. § (3) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 109. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 21/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2011: CLXXV. törvény 195. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 22. § (3) bekezdését az 1998: LXXXIX. törvény 16. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2001: XCV. törvény 268. § (1) bekezdése.

29

A 23. § a 2003: CXIII. törvény 37. §-ával megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 24. § (1) bekezdése a 2003: CXIII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

31

A 27. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

32

A 29. § (3) bekezdés c) pontja a 2009: CXLI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

33

A 32. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

34

A 32. § (3) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

35

A 33. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 8. §-ával megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 45. §-a szerint módosított szöveg.

36

A 34/A. §-t a 2003: XX. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe.

37

A 34/A. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 34/B. §-t a 2007: LXXIX. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

39

A 35. § (3) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 25. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

40

A 36. § (2) bekezdése a 2003: XLV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

41

A 36. § (3) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 36. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 9. §-a iktatta be.

43

A 37. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 37. § (2) bekezdése a 2003: XLV. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

45

A 37. § (3) bekezdése a 2010: LII. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 37. § (4) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

47

A 37. § (6) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

48

A 37. § (7) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 4. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

49

A 37. § (8) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be.

50

A 37/A. §-t a 2009: CXLIX: törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

51

A 37/B. §-t a 2009: CXLIX: törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

52

A 37/C. §-t a 2010: CXLVII. törvény 49. §-a iktatta be.

53

A 38. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

54

A 41. § (1) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 5. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (6) és (10)–(12) bekezdését.

55

A 42. § a 2009: CXLI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

56

A 42. § (2) bekezdés k) pontja a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 42. § (2) bekezdés m) pontját a 2010: CXLVII. törvény 50. §-a iktatta be.

58

A 43. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

59

A 43. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2003: XLV. törvény 41. §-a iktatta be.

60

A 43. § (4) bekezdése a 2005: I. törvény 2. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 2010: LVIII. törvény 75. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

61

A 43. § (5) bekezdését a 2005: I. törvény 2. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

62

A 43. § (6) bekezdését a 2010: LVIII. törvény 67. § (1) bekezdése iktatta be.

63

A 43/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 12. §-a iktatta be.

64

A 43/B. §-t a 2010: CXLVII. törvény 52. §-a iktatta be.

65

A 44. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CXLVII. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

66

A 44. § (1) bekezdésének i) pontját a 2007: LXXIX. törvény 25. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CXLI. törvény 13. §-a iktatta be.

67

A 44. § (1) bekezdésének j) pontját a 2005: I. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

68

A 44. § (4) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 25. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

69

A 45. § a 2007: LXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (6) és (10)–(12) bekezdését. A 2007: CXXII. törvény 11. § 3) bekezdése alapján 2008. január 31-ig nem kell pályázatot kiírni a rendőrésg regionális, területi, helyi szerve vezetőjének kinevezéséhez és a jogszabály által meghatározott, csak pályázat útján betölthető szolgálati beosztás betöltéséhez.

70

A 45. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (2) bekezdésével megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 47. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 47/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 14. §-a iktatta be.

73

A 49. § (3) bekezdése a 2005: I. törvény 4. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 49. § új (4) bekezdését a 2005: I. törvény 4. §-ának (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

75

A 49. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2005: I. törvény 4. §-ának (2) bekezdése (5) bekezdésre változtatta, szövege a 2009: CXLI. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 49. § új (6) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatta.

78

A 49. § (6) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 15. § (2) bekezdése.

79

A 49/A. §-t a 2010: CXLVII. törvény 54. §-a iktatta be.

80

Az 51. § a 2004: LVII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

81

Az 51. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

82

Az 51. § (3) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 55. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

83

Az 52. § a 2009: CXLI. törvény 16. §-ával megállapított szöveg; e módosító törvény 76. § (3) bekezdése alapján a hivatásos szolgálat felső korhatárára vonatkozó rendelkezését a 2010. január 1-jét megelőzően közölt felmentésekre nem kell alkalmazni.

84

Az 52/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 17. §-a iktatta be.

85

Az 52/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 17. §-a iktatta be.

86

Az 53. §-t megelőző alcím a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

87

Az 53. § új d) pontját a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–h) pont jelölését e)–i) pontra változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

88

Az 53. § eredeti d) pontjának jelölését a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a e) pontra változtatta.

89

Az 53. § eredeti e) pontjának jelölését a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a f) pontra változtatta.

90

Az 53. § eredeti f) pontjának jelölését a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a g) pontra változtatta, szövege a 2009: CXLIX. törvény 46. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

91

Az 53. § eredeti g) pontjának jelölését a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a h) pontra változtatta.

92

Az 53. § eredeti h) pontjának jelölését a 2007: LXXIX. törvény 8. §-a i) pontra változtatta.

93

Az 55. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

94

Az 56. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2006: LXXII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 7. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

95

Az 56. § (1) bekezdésének a) pontja a 2006: LXXII. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 50. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

96

Az 56. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: LVIII. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

97

Az 56. § (1) bekezdésének d) pontját a 2005: I. törvény 5. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: LVIII. törvény 75. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

98

Az 56. § (2) bekezdésének a) pontja a 2005: I. törvény 5. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

99

Az 56. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXLVII. törvény 56. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

Az 56. § (2) bekezdésének c) pontját a 2003: XLV. törvény 42. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXXII. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, ez utóbbi módosító törvény 7. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba.

101

Az 56. § (3) bekezdését a 2006: LXXII. törvény 7. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2007. január 1. napjával.

102

Az 56. § (5) bekezdése a 2010: LVIII. törvény 67. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

103

Az 56. § (6) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 56. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az 56. § (7) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

105

Az 57. § a 2007: LXXIX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 25. § (4) bekezdése alapján 2008. január 1-jén lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (7) és (10)–(12) bekezdését.

106

Az 57. § (4) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

107

Az 57. § (6) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

108

Az 58. § (1) bekezdés c) pontja a 2009: CXXVI. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

109

Az 58. § (1) bekezdés e) pontját a 2009: CXXVI. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be.

110

Az 58. § (2) bekezdése a 2010: XL. törvény 53. § (6) bekezdése, a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

Az 58. § (3) bekezdését a 2005: CLXXIX. törvény 3. §-a iktatta be.

112

Az 58. § (4) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

113

Az 58/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 19. §-a iktatta be.

114

Az 59. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CXLI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

115

Az 59. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXLVII. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

116

Az 59. § (1) bekezdésének e) pontját a 2007: LXXIX. törvény 10. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

117

Az 59. § (1) bekezdés f) pontját a 2009: CXLIX. törvény 46. § (4) bekezdése iktatta be, a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

118

Az 59/A. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXIX. törvény 11. §-a iktatta be.

119

Az 59/A. §-t a 2007: LXXIX. törvény 11. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

120

Az 59/A. § (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

121

A 60. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

122

A 60/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 22. §-a iktatta be.

123

A 60/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 22. §-a iktatta be.

124

A 61. § (3) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 12. §-ával megállapított, a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

125

A 61/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 23. §-a iktatta be.

127

A 63. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 102. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 63. § (4) bekezdésének „(3) vagy (5) bekezdése” szövegrésze helyébe az „(5) bekezdés b) pontja” szövegrész lép a 2006: LXXII. törvény 7. § (7) bekezdése alapján, 2007. január 1. napjával.

129

A 63. § (5) bekezdése a 2006: LXXII. törvény 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 7. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 7. § (3) bekezdését.

130

A 63. § (6) bekezdésének a) pontja a 2003: XLV. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

131

A 63. § (6) bekezdésének b) pontja a 2003: XLV. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

132

A 63. § (6) bekezdés c) pontja a 2010: CXLVII. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

133

A 63. § (7) bekezdését a 2006: LXXII. törvény 3. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 7. § (2) bekezdése alapján 2007. január 1. napján lépett hatályba. Alkalmazására lásd e módosító törvény 7. § (3) bekezdését.

134

A 64. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított, harmadik mondata a 2010: LII. törvény 32. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

135

A 64. § (2) bekezdése a a 2007: LXXIX. törvény 25. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

136

A 64. § új (5) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 76. § (4) bekezdése alapján hivatásos állomány 2009. december 31-ig visszavett tagjának szolgálati viszonya a törvény erejénél fogva megszűnik, ha szolgálati nyugdíja folyósításának szüneteltetését a 2010. január 1. napját követő harminc napon belül nem kezdeményezi a nyugdíjfolyósító szervnél.

137

A 64. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 24. § (2) bekezdése.

138

A 65. § (4) bekezdése a 2007: CLII. törvény 25. §-ának f) pontja szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

139

A 65. § (5) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 109. § b) pontja szerint módosított szöveg.

140

A 68. § (1) bekezdés d) pontja a 2009: CXLI. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 68. § (1) bekezdés e) pontja a 2009: CXLI. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 68. § (1) bekezdés új f) pontját a 2009: CXLI. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti f) pont megjelölését g) pontra változtatva.

143

A 68. § (1) bekezdés eredeti f) pontjának megjelölését g) pontra változtatta a 2009: CXLI. törvény 25. § (2) bekezdése.

144

A 68. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

145

A 68. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be.

146

A 70. § (1) bekezdés új e) pontját a 2009: CXLI. törvény 26. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti e) pont megjelölését g) pontra változtatva.

147

A 70. § (1) bekezdés új f) pontját a 2009: CXLI. törvény 26. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti f) pont megjelölését h) pontra változtatva.

148

A 70. § (1) bekezdés eredeti e) pontjának megjelölését g) pontra változtatta a 2009: CXLI. törvény 26. §-a.

149

A 70. § (1) bekezdés eredeti f) pontjának megjelölését h) pontra változtatta a 2009: CXLI. törvény 26. §-a.

150

A 71. § (3) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

151

A 72/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 27. §-a iktatta be.

152

A 74. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

153

A 75. § (3) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

154

A 75/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 30. §-a iktatta be.

155

A 79. § a 2003: XLV. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

156

A 80. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

157

A 80. § (4) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

158

A 82. § (1) bekezdése az 1996: CVI. törvény 1. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 82. § (4) bekezdése a 2001: XCV. törvény 268. § (1) bekezdése, a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának af) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 84. § (2) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. A szolgálatteljesítési idő csökkentésére vonatkozóan lásd e módosító törvény 22. §-át.

161

A 84. § (3) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

162

A 84. § (4) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

163

A 84/A. §-t a 2009: CXXVI. törvény 27. §-a iktatta be.

164

A 85. § (1) bekezdése a 2001: XLIII. törvény 25. § (1) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

165

A 86. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

166

A 86. § (6) bekezdésének második mondata a 2003: XLV. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

167

A 87. § (1) bekezdése a 2001: XLIII. törvény 25. § (1) bekezdésének második francia bekezdése szerint módosított szöveg.

168

A 88. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2003: LXXII. törvény 2. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

169

A 88/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 32. §-a iktatta be.

170

A 88/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 32. §-a iktatta be.

171

A 89. § a 2002: LIII. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 53. § (4) bekezdése alapján a gyermek születése esetén járó munkaidő-kedvezményt a 2002. december 1-jén vagy azt követően született gyermek tekintetében kell alkalmazni.

172

A 90. § (2) bekezdés g) pontja a 2009: CXLI. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 90. § (2) bekezdés h) pontja a 2009: CXLI. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 90. § (5) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 33. § (2) bekezdése iktatta be.

175

A 91. § (1) bekezdését az Alkotmánybíróság a 8/2004. (III. 25.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette, 2004. december 31. napjával. A 91. § (1) bekezdését újonnan a 2005: I. törvény 6. §-a iktatta be, e módosító törvény 42. §-ának (3) bekezdése alapján az e bekezdésben meghatározott szabadságra, illetménypótlékra vonatkozó szabályokat 2004. január 1-jétől visszamenőleg kell alkalmazni.

176

A 91. § (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 34. §-a iktatta be.

177

A 92. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

178

A 93. § (4) bekezdését a 2005: I. törvény 7. §-a iktatta a szövegbe.

179

A 93. § (5) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 36. §-a iktatta be.

180

A 93. § (6) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 36. §-a iktatta be.

181

A 93. § (7) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 36. §-a iktatta be.

182

A 93. § (8) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 36. §-a iktatta be.

183

A 94. § a 2003: XLV. törvény 49. §-ával megállapított szöveg, megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 37. § (2) bekezdése.

184

A 94. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: CXLI. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 94. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva.

186

A 95/A. §-t és alcímét a 2002: LIII. törvény 51. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 53. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2002. december 1-jén vagy azt követően született gyermek tekintetében kell alkalmazni.

187

A 96. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 50. § (1) bekezdése.

188

A 96. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXLVII. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

189

A 96. § (1) bekezdésének b) pontja a 2005: I. törvény 8. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 42. §-ának (3) bekezdése alapján az e pontban meghatározott szabadságra, illetménypótlékra vonatkozó szabályokat 2004. január 1-jétől visszamenőleg kell alkalmazni.

190

A 96. § (2) bekezdését a 2003: XLV. törvény 50. § (2) bekezdése iktatta be.

191

A 97. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 97. § (3) bekezdése a 2003: XLV. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

193

A 97. § (4) bekezdése a 2003: XLV. törvény 51. §-ával, első mondata a 2007: LXXIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

194

A 97. § új (5) bekezdését a 2005: CLXXIX. törvény 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(6) bekezdés számozását (6)–(7) bekezdésre változtatva.

195

A 97. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2005: CLXXIX. törvény 5. §-a (6) bekezdésre változtatta, szövege a 2009: CXLI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

196

A 97. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2005: CLXXIX. törvény 5. §-a (7) bekezdésre változtatta. A (7) bekezdést a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

197

A 98. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

198

A 99. § a 2005: CLXXIX. törvény 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 21. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést 2006. január 1-jétől kell alkalmazni.

199

A 100. § (2) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

200

A 100. § (3) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

201

A 100. § (4) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

202

A 100. § (5) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

203

A 100/A. §-t a 2005: CLXXIX. törvény 8. §-a iktatta be.

204

A 100/B. §-t a 2005: CLXXIX. törvény 8. §-a iktatta be.

205

A 101. § (4) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

206

A 103. § a 2003: XLV. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

207

A 103. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: CXLVII. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

208

A 103. § (2) bekezdésének b) pontja a 2005: I. törvény 9. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2010: CXLVIII. törvény 109. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

209

A 103. § (2) bekezdésének c) pontja a 2004: XCIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. §-a alapján a hivatásos állomány tagja az e módosító törvény alapján járó illetménykiegészítésre 2004. január 1-jétől jogosult.

210

A 103. § (2) bekezdésének d) pontja a 2003: CXVI. törvény 92. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

211

A 103. § (3) bekezdése a 2004: XCIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. §-a alapján a hivatásos állomány tagja az e módosító törvény alapján járó illetménykiegészítésre 2004. január 1-jétől jogosult.

212

A 103. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: CXLVII. törvény 62. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 103. § (3) bekezdésének b) pontja a 2005: I. törvény 9. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2010: CXLVIII. törvény 109. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

214

A 103. § (4) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 92. § (3) bekezdése iktatta be.

215

A 103/A. §-t az 1996: CXXIV. törvény 81. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

216

A 104. § (4) bekezdése a 2003: XLV. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 138. §-a alapján aki részére 2003. július 1-jét megelőzően ,,A'' vagy ,,B'' típusú nyelvvizsga alapján a Hszt. 104. § (4) bekezdésében meghatározott mértéket meghaladó nyelvtudási pótlékot állapítottak meg, az a 2003. július 1-jétől számított két éven belül köteles az adott nyelvből ,,C'' típusú nyelvvizsgát tenni. Ennek elmulasztása esetén ezt követően a meglévő vizsga típusának megfelelő mértékű nyelvtudási pótlékot kell részére megállapítani.

217

A 104. § (5) bekezdését a 2003: XLV. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

218

A 104. § (6) bekezdését a 2003: XLV. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

219

A 104. § (7) bekezdését a 2003: XLV. törvény 55. § (2) bekezdése iktatta be.

220

A 105. § (1) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 93. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

221

A 107. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 56. §-ával megállapított, a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

222

A 108. § (1) bekezdése a 2008: CX. törvény 10. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

223

A 109. §-t megelőző alcímet és a 109. §-t a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

224

A 111. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

225

A 111. § (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 39. §-a iktatta be.

226

A 113. § (1) bekezdés b) pontja a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

227

A 113. § (2) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 55. § (8) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

229

A 113. § (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 40. §-a iktatta be.

230

A 114. § (1) bekezdés a) pontját a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

231

A 114. § (1) bekezdés c) pontját a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

232

A 114. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

233

A 114. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 41. §-a iktatta be.

234

A 114. § (5) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 41. §-a iktatta be.

235

A 115/A. §-t a 2003: XLV. törvény 57. §-a iktatta be.

236

A 115/A. § (1) bekezdése a 2009. CIX. törvény 52. § (26) bekezdése szerint módosított szöveg.

237

A 115/A. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

238

A 115/A. § (4) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 46. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

239

A 115/A. § (6) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

240

A 115/A. § (7) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

241

A 115/A. § (8) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

242

A 115/A. § (9) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 83. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

243

A 115/A. § (10) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdésével megállapított, első mondata a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének v) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 115/A. § (11) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 83. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

245

A 115/A. § (12) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 92. § (4) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2005: XXVI. törvény 68. §-a állapította meg.

246

A 116. § a 2010: CXLVII. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

247

A 116/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 44. §-a iktatta be.

248

A 116/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 44. §-a iktatta be.

249

A 116/A. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 24. § (1)–(2) bekezdése szerint módosított szöveg.

251

A 116/B. §-t a 2009: CXLI. törvény 45. §-a iktatta be.

252

A 117/A.–117/B. §-okat és a megelőző alcímet az 1996: CXXIV. törvény 81. §-ának (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

253

A 117/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 93. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

254

A 117/A. § (2) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 93. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

255

A 118. § eredeti szövegének jelölését a 2007: LXXIX. törvény 15. §-a (1) bekezdésre változtatta.

256

A 118. § (2) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 15. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

257

A 118. § (3) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 15. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

258

A 118. § (4) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 15. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

259

A 118. § (5) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 15. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLI. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

260

A 119. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

261

A 119. § (2) bekezdése a 2003: XLV. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

262

A 119. § (3) bekezdését a 2002: I. törvény 302. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: I. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

263

A 120. § (2) bekezdése a 2003: XLV. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

264

A 120. § (3) bekezdését a 2005: I. törvény 11. §-a iktatta a szövegbe.

265

A 122. § a 2005: I. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

266

A 123. § (2) bekezdése a 2002: I. törvény 302. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

267

A 123. § új (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 47. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.

268

A 123. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 47. §-a.

269

A 125. § (2) bekezdését a 2005: I. törvény 42. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

270

A 127. § (2) bekezdése a 2005: I. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

271

A 127. § (3) bekezdése a 2005: I. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

272

A 127. § új (4) bekezdését a 2005: I. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

273

A 127. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2005: I. törvény 13. §-a (5) bekezdésre változtatta.

274

A 127/A. §-t a 2003: XLV. törvény 60. §-a iktatta be.

275

A 127/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 109. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

276

A 128. § (1) bekezdése a 2005: I. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

277

A 128. § (3) bekezdésének első mondata a 2003: XLV. törvény 61. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 132. § (3) bekezdése a 2003: XLV. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

279

A 132. § (5) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

280

A 132. § (6) bekezdését a 2003: XLV. törvény 62. § (2) bekezdése iktatta be.

281

A 132. § (7) bekezdését a 2003: XLV. törvény 62. § (2) bekezdése iktatta be.

282

A 132. § (8) bekezdését a 2003: XLV. törvény 62. § (2) bekezdése iktatta be.

283

A 133. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 49. §-a iktatta be.

284

A 134. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 63. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

285

A 134. § (4) bekezdése a 2003: XLV. törvény 63. § (2) bekezdésével megállapított, a 2009: CLV. törvény 42. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

286

A 137. § a 2003: XLV. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

287

A 140. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

288

A 140. § (1) bekezdésének a) pontja a 2005: CLXXIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

289

A 140. § (3) bekezdését a 2002: I. törvény 302. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

290

A 141. § a 2009: CLV. törvény 42. § (16) bekezdése szerint módosított szöveg.

291

A 143. § (1) bekezdésének második mondata a 2003: XLV. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

292

A 144. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 50. §-a.

293

A 144. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 50. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva.

294

A 145. § (1) bekezdése a 2003: XLV. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

295

A 145. § (2) bekezdését a 2005: I. törvény 42. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

296

A 145. § (3) bekezdése a 2005: I. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

297

A 145. § (5) bekezdését a 2003: XLV. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

298

A 145. § (6) bekezdését a 2003: XLV. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

299

A 146. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

300

A 146. § (2) bekezdése a 2005: I. törvény 16. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

301

A 146. § (3) bekezdését a 2005: I. törvény 16. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXLI. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

302

A 149. § előtti alcím a 2003: XLV. törvény 69. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

303

A 149. § (3) bekezdése a 2003: XLV. törvény 69. § (2) bekezdésével megállapított és a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

304

A 159. § (1) bekezdése a 2002: I. törvény 302. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

305

A 164. § (2) bekezdése a 2007: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

306

A 170. § a) pontja a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

307

A 173. § (3) bekezdésének b) pontja a 2007: CLXX. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

308

A 179. § (2) bekezdése, valamint a § előtti alcím az 1997: CXVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg. A törvényhely egyidejűleg új (4) bekezdést is iktatott a szövegbe.

309

A 179. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 80. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

310

A 181. § az 1997: CXVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

311

A 182. § (4) bekezdésének a) pontja a 2005: CLXXIX. törvény 11. §-ával megállapított, a 2007: CXLVI. törvény 30. § (5) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

312

A 182. § (4) bekezdésének b) pontja a 2007: CLXX. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

313

A 182. § új (5) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 52. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(11) bekezdés számozását (6)–(12) bekezdésre változtatva.

314

A 182. § (5) bekezdése a 2007: CLXX. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a.

315

A 182. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a. A (7) bekezdés a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

316

A 182. § (7) bekezdése a 2005: I. törvény 17. §-ának (1) bekezdésével megállapított, valamint a 2008: LXXXII. törvény 31. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, számozását (8) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a. A (8) bekezdés a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

317

A 182. § (8) bekezdését a 2005: I. törvény 17. §-ának (2) bekezdése iktatta be, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a.

318

A 182. § (9) bekezdését a 2005: I. törvény 17. §-ának (2) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a.

319

A 182. § (10) bekezdését a 2005: I. törvény 17. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a. A (11) bekezdés a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

320

A 182. § (11) bekezdését a 2007: CXXII. törvény 1. §-a iktatta be, számozását (12) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 52. §-a.

321

A 182/A. §-t a 2007: CXXII. törvény 2. §-a iktatta be.

322

A 183. § (1) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 12. §-ával megállapított, valamint a 2007: CXXII. törvény 10. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

323

A 183. § (4) bekezdése a 2008: CX. törvény 10. § (4) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

324

A 185. § (1) bekezdése a 2007: CLXX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

325

A 185. § (3) bekezdése a 2001: XCV. törvény 268. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

326

A 186. § (1) bekezdése a 2007: CLXX. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

327

A 187. § (1) bekezdéséből a "végkielégítés" szövegrészt az 1997: CXVI. törvény 8. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

328

A 187. § (3) bekezdése a 2005: I. törvény 18. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 42. §-ának (5) bekezdése alapján az e bekezdésben szabályozott özvegyi nyugdíjra vonatkozó rendelkezést 2004. november 1-jétől visszamenőleg kell alkalmazni.

329

A 188. § az 1997: CXVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

330

A 189. §-t az 1997: CXVI. törvény 8. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

331

A 190. § alcímét az 1997: CXVI. törvény 5. §-a iktatta a szövegbe és egyidejűleg megállapította a § szövegét.

332

A 190. § (6) bekezdése a 2003: XLV. törvény 127. § (6) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

333

A 191. § a 2010: CLXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

334

A 192/A. §-t és a megelőző alcímet az 1997: CXVI. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe.

335

A 194. § új (2) bekezdését a 2003: XLV. törvény 72. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva.

336

A 194. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 72. §-a.

337

A 194. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 72. §-a.

338

A 194. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 72. §-a.

339

A 194. § (6) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 53. §-a iktatta be.

340

A 196. § (3) bekezdését a 2002: I. törvény 302. § (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

341

A 196. § (4) bekezdését a 2005: I. törvény 19. §-a iktatta a szövegbe.

342

A 197. § (5) bekezdése a 2003: XLV. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

343

A 197. § új (6) bekezdését a 2003: XLV. törvény 73. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (6)–(7) bekezdés számozását (7)–(8) bekezdésre változtatva.

344

A 197. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 73. §-a. A (7) bekezdés a 2003: CXXV. törvény 48. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

345

A 197. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2003: XLV. törvény 73. §-a.

346

A 198. §-t az 1997: LXXII. törvény 38. §-ának b) pontja hatályon kívül helyezte. Hatályos 1999. január 1. napjától.

347

A 202. § c) pontja a 2010: XLIII. törvény 83. § f) pontja szerint módosított szöveg.

348

A 202. § f) pontját a 2007: LXXIX. törvény 16. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXX. törvény 24. § a) pontja szerint módosított szöveg.

349

A 203. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

350

A 203. § (3) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

351

A 204. § (5) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

352

A 205. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

353

A 205. § új (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 54. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva.

354

A 205. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 54. §-a.

355

A 205. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 54. §-a.

356

A XIX. fejezetet (211–245. §-t) a 2001: XCV. törvény 268. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

357

A XIX/A. fejezetet (245/A–245/R. §-ok) a 2001: XXXVI. törvény 75. §-a iktatta a törvénybe. A 2001: LXXV. törvény 42. § (2)–(3) bekezdése alapján a XIX/A. fejezet hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagja 2002. január 1-jétől a Hszt. 6/A. számú melléklete szerinti fizetési fokozathoz tartozó, illetve – a vezetőkre vonatkozóan – a Hszt. 245/H. §-a (2) bekezdésében meghatározott szorzószám alapján – a Hszt. 245/O. §-a figyelembevételével – számított beosztási illetményre jogosult, ezt a munkáltatói jogkör gyakorlója (2002. január 1-jei hatállyal) 2002. március 31-ig köteles végrehajtani.

360

A 245/B–245/C. §-t és a 245/B. §-t megelőző alcímet a 2001: XXXVI. törvény 75. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának f) pontja.

361

A 245/D. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

362

A 245/D. § (3) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (8) és (10)–(12) bekezdését.

363

A 245/D. § (4) bekezdése a 2006: LVII. törvény 77. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

364

A 245/D. § (5) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 55. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

365

A 245/D. § (6) bekezdése a 2003: XLV. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

366

A 245/E. §-t a 2001: XXXVI. törvény 75. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdésének j) pontja.

367

A 245/F. §-t és az azt megelőző alcímet a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

368

A 245/G. §-t a 2005: CLXXIX. törvény 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

369

A 245/H. § a 2005: CLXXIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

370

A 245/H. § (1) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

371

A 245/H. § (2) bekezdése a 2006: LXXII. törvény 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

372

A 245/H. § (3) bekezdését a 2006: LXXII. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

373

A 245/I. §-t a 2003: XLV. törvény 127. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

374

A 245/J–245/M. §-t és a 245/J. §-t megelőző alcímet a 2001: XXXVI. törvény 75. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: LXXIX. törvény 25. § (1) bekezdésének a) pontja.

375

A 245/N. § (2) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 19. §-ával megállapított, valamint a 2007: CXLVI. törvény 30. § (5) bekezdésének c) pontja, a 2007: CLII. törvény 25. §-ának f) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

377

A 245/O. §-t a 2003: XLV. törvény 127. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

378

A 245/P. § (3) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

379

A 245/P. § (4) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése, a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

380

A 245/R. § a 2005: CLXXIX. törvény 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

382

A XX. Fejezet címe a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának ai) alpontja szerint módosított szöveg.

383

A 246. § a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aj) alpontja szerint módosított szöveg.

384

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

385

A 247. § (1) bekezdése a 2005: I. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

386

A 247. § (1) bekezdésének d) pontját a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

387

A 247. § (1) bekezdésének f) pontja a 2005: XCVI. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

388

A 247. § (1) bekezdésének i) pontja a 2007: CXLVI. törvény 30. § (5) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

389

A 247. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

390

A 248. §-t a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

391

A 248/A. §-t a 2006: CXVIII. törvény 2. §-a iktatta be.

392

A 248/A. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

393

A 248/A. § (2) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

394

A 249. § a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

395

A 250. § (1) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

396

A 251. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

398

A 251. § (2) bekezdése a 2003: XLV. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

399

A 253. § (1) bekezdése a 2005: CLXXIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

400

A 253. § (1) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 156. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

401

A 253. § (1) bekezdésének e) pontja a 2006: CIX. törvény 156. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

402

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

403

A 254. § (2) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

404

A 254. § (4) bekezdését a 2003: XVII. törvény 4. §-a iktatta a szövegbe, e módosító rendelet 8. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezéseit 2003. január 1-jétől kell alkalmazni.

405

A 254/A. §-t a 2001: XXXVI. törvény 77. §-a iktatta a szövegbe.

406

A 254/A. § (1) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

407

A 255. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

408

A 256. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

410

A 256/B–256/D. §-t a 2003: XLV. törvény 79. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja.

411

A 257. §-t a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

412

A 258. §-t a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

413

A 258/A. §-t a 2001: XXXVI. törvény 80. §-a iktatta be, a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

414

A 258/B. §-t a 2001: XXXVI. törvény 80. §-a iktatta be, a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

415

A 258/C. §-t a 2001: XXXVI. törvény 80. §-a iktatta be, a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

416

A 259. § a 2007: CXLVI. törvény 10. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

417

A 260. §-t újonnan a 2009: CXLI. törvény 57. §-a iktatta be.

418

A 262. § a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

419

A 264/A. §-t a 2007: CXLVI. törvény 10. § (7) bekezdése iktatta be.

421

A 264/C. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

422

A 264/C. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

423

A 264/D. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

424

A 264/E. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

425

A 264/F. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

426

A 264/G. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

427

A 264/H. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

428

A 264/I. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

429

A 264/J. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

430

A 264/K. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

431

A 264/L. §-t a 2009: CXLI. törvény 58. §-a iktatta be.

432

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

433

A 265. § (3) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 10. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

434

Az 1999: LXXIV. törvény 57.§-ának értelmében, ahol jelen törvény polgári védelmet, állami tűzoltóságot, tűzoltóság országos parancsnokát, illetve a polgári védelem országos parancsnokát említi, azon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és annak vezetőjét kell érteni.

435

A 268. § (1) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

436

A 269. § (1) bekezdését a 2003: XLV. törvény 127. § (1) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.

437

A 270. § a 2007: CXLVI. törvény 10. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

438

A 271. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

439

A 271. § (4) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be.

440

A 272. § (5) bekezdését a 2005: XCVI. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.

441

A 274. § (3) bekezdését a 2005: XCVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

442

A 274. § (4) bekezdését a 2005: XCVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

443

A 274. § új (5) bekezdését a 2005: XCVI. törvény 14. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(8) bekezdés számozását (6)–(9) bekezdésre változtatva.

444

A 274. § eredeti (5) bekezdésének számozását a 2005: XCVI. törvény 14. §-a (6) bekezdésre változtatta.

445

A 274. § eredeti (6) bekezdésének számozását a 2005: XCVI. törvény 14. §-a (7) bekezdésre változtatta.

446

A 274. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2005: XCVI. törvény 14. §-a (8) bekezdésre változtatta.

447

A 274. § eredeti (8) bekezdésének számozását a 2005: XCVI. törvény 14. §-a (9) bekezdésre változtatta.

448

A 276. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 170. § (2) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

449

A 276/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 60. §-a iktatta be. E módosító törvény 76. § (5) bekezdése alapján a szolgálati viszonyban álló, de már nem részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásban foglalkoztatott, valamint a szolgálati nyugdíjban részesülő tűzoltók a 2010. január 1-jét követő hatvan napon belül nyújthatják be távolléti díj iránti kérelmüket. A részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásban foglalkoztatott tűzoltók jogosultságát a munkáltató hivatalból vizsgálja.

450

A 276/B. §-t a 2010: CXLVII. törvény 66. §-a iktatta be.

451

A 278. § a 2007: LXXIX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

452

A 284. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

453

A 284. § (2) bekezdése a 2010: CXLVII. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

454

A 285. § (2)–(3) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

455

A 291. § a 2007: LXXIX. törvény 21. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

456

A 293. § (1) bekezdése a 2005: I. törvény 28. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 42. §-ának (3) bekezdése alapján az e pontban meghatározott szabadságra, illetménypótlékra vonatkozó szabályokat 2004. január 1-jétől visszamenőleg kell alkalmazni.

457

A 293. § (1) bekezdésének hatodik francia bekezdését a 2005: CLXXIX. törvény 16. §-a iktatta be.

458

A 293. § (3) bekezdését a 2001: XXXVI. törvény 81. § (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

459

A 295. §-t az Alkotmánybíróság a 8/2004. (III. 25.) AB határozatának 2. pontjával megsemmisítette, 2004. március 25. napjával.

460

A 296. §-t az Alkotmánybíróság a 8/2004. (III. 25.) AB határozatának 2. pontjával megsemmisítette, 2004. március 25. napjával.

461

A 300. § a 2009: CXLI. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

462

A 300. § (1) bekezdés e) pontja a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

463

A 300. § (3) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 109. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

465

A 302. § (1)–(2) bekezdését a 2003: XVII. törvény 8. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

466

A 302. § (3)–(5) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

467

A 303. § (1) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

468

A 303. § (2) bekezdése a 2001: XXXVI. törvény 82. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

469

A 306. § a 2003: XVII. törvény 5. §- szerint módosított szöveg, megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2009: CXLI. törvény 62. §-a.

470

A 306. § negyedik franciabekezdése a 2008: LXXXII. törvény 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

471

A 306. § (1) bekezdés ötödik franciabekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

472

A 306. § tizenegyedik francia bekezdését a 2005: CLXXIX. törvény 17. §-a iktatta be.

473

A 306. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 62. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva.

474

A 306/A. §-t megelőző alcímet a 2008: LXXXII. törvény 6. § (5) bekezdése iktatta be.

476

A 306/B. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 63. §-a iktatta be.

477

A 306/B. §-t a 2009: CXLI. törvény 63. §-a iktatta be.

478

A XXIII. Fejezet címe a 2010: CXXII. törvény 157. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

480

A 308. § a 2010: CXXII. törvény 157. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

481

A 309. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

482

A 309. § (2) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

483

A 310. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a, a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

484

A 312. § a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

485

A 313. § a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

486

A 314. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

487

A 314. § (3) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 65. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

488

A 314. § (4) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 157. § (5) bekezdése iktatta be.

489

A 315. § a 2010: CXXII. törvény 157. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

490

A 316. § a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

491

A 317. § a 2006: CIX. törvény 89. § (1) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

492

A 318. §-t a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

493

A 319. § a 2009: CXLI. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

494

A 320. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

495

A 320. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

496

A 320. § (3) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

497

A 320. § (4) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

498

A 320. § (5) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 157. § (7) bekezdése iktatta be.

499

A 321. § (2) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

500

A 321/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CXLI. törvény 70. §-a iktatta be.

501

A 321/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 70. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja.

502

A 322. § (1) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

503

A 322. § (2) bekezdése a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 13. pontja szerint módosított szöveg.

504

A 323. §-t a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

505

A 324. § (1) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

506

A 324. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

507

A 324. § (3) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

508

A 324. § (4) bekezdését a 2010: CXXII. törvény 172. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

509

A 325. § (2) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 77. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

510

A 325. § (3) bekezdését az 1999: LXXV. törvény 79. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.

511

A 326. § (1) bekezdése a 2007: LXXIX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

512

A 326/A. §-t a 2009: CXLI. törvény 72. §-a iktatta be.

513

A 328. § (1) bekezdése a 2005: I. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

514

A 328. § (4) bekezdését a 2003: XLV. törvény 85. §-a iktatta be, szövege a 2007: LXXIX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 25. § (10)–(12) bekezdését.

515

A 329. § (1) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

516

A 329. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 14. pontja szerint módosított szöveg.

517

A 332. § (1) bekezdésének második mondatát a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 248. pontja hatályon kívül helyezte.

518

A 332. § (2) bekezdését a 2004: CV. törvény 209. §-ának 12. pontja hatályon kívül helyezte.

519

A 332. § (3) bekezdését az 1997: LXVI. törvény 107. §-a (1) bekezdésének l) pontja hatályon kívül helyezte.

520

A 332. § (4) bekezdését az 1999: LXIX. törvény 168. §-ának t) pontja hatályon kívül helyezte.

521

A 332. § (5) bekezdését a 2004: CXXXI. törvény 29. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

522

A 332. § (6)–(7) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 248. pontja hatályon kívül helyezte.

523

A 334–335. §-t a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

524

A 337–338. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 248. pontja hatályon kívül helyezte.

525

A 339. § (4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 248. pontja hatályon kívül helyezte.

526

A 341/A. §-t az 1996: CXXIV. törvény 81. §-ának (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLI. törvény 76. § (7) bekezdése.

527

A 341/B. §-t a 2007: CLXX. törvény 36. § (1) bekezdése iktatta be.

528

A 341/C. §-t a 2010: CXLVII. törvény 68. §-a iktatta be.

529

A XXVII. fejezet címe a 2010: CXLVII. törvény 71. §-a szerint módosított szöveg.

532

A 342. § (1) bekezdés c) pontja a 2009: CXLI. törvény 74. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

534

A 342. § (1) bekezdés d) pontja a 2009: CXLI. törvény 74. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

536

A 342. § (1) bekezdésének e) pontját a 2003: XLV. törvény 86. §-ának (1) bekezdése iktatta be.

537

A 342. § (1) bekezdésének f) pontját a 2005: I. törvény 30. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

538

A 342. § (1) bekezdésének g) pontját a 2006: CIX. törvény 88. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXII. törvény 157. § (9) bekezdés 15. pontja szerint módosított szöveg.

540

A 342. § (1) bekezdésének h) pontját a 2007: CLII. törvény 18. § (8) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 26. § (3)–(6) bekezdését.

542

A 342. § (1) bekezdésének újabb h) pontját a 2007: CXLVI. törvény 10. § (11) bekezdése iktatta be.

543

A 342. § (1) bekezdés i) pontját a 2009: CXLI. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be.

544

A 342. § (1) bekezdés j) pontját a 2009: CXLI. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be.

546

A 342. § (1) bekezdés k) pontját a 2010: CLXX. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be.

548

A 342. § (2) bekezdése a 2009: CXLI. törvény 74. § (3) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

554

A 342. § (2) bekezdés 6. pontja a 2010: CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

563

A 342. § (2) bekezdés 14. pontja a 2010: CXLVII. törvény 110. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

566

A 342. § (2) bekezdés 16. pontját a 2010: CLXX. törvény 24. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

570

A 342. § (3) bekezdését újonnan a 2010: CLXX. törvény 23. § (2) bekezdése iktatta be.

571

A 342. § (4) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 24. §-a iktatta be.

573

A 342. § (5) bekezdését a 2007: LXXIX. törvény 24. §-a iktatta be.

575

A 342. § (6) bekezdését újonnan a 2009: CXLI. törvény 74. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXX. törvény 52. § 8. pontja.

576

A 342. § (7) bekezdését a 2007: CLXX. törvény 36. § (3) bekezdése iktatta be.

578

A 342. § új (8) bekezdését a 2010: LXXXVI. törvény 21. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatta.

579

A 342. § (8) bekezdését a 2009: CXLI. törvény 74. § (5) bekezdése iktatta be. A 342. § eredeti (8) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2010: LXXXVI. törvény 21. §-a.

581

A 343. §-t a 2010: CXLVII. törvény 70. §-a iktatta be.

582

Az 1. számú melléklet a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának an) alpontja szerint módosított szöveg.

583

A 2. számú melléklet a 2010: CXLVII. törvény 72. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

585

Az 5. számú mellékletet a 2007: CXLVI. törvény 28. § a) pontjának aa) alpontja hatályon kívül helyezte.

586

A 6. számú melléklet az 1997: CXLVI. törvény 82. §-ának (2) bekezdésével, illetve 22. számú mellékletével megállapított szöveg.

587

A 6/A. számú mellékletet a 2001: XXXVI. törvény 84. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XLV. törvény 87. § (2) bekezdése állapította meg.

589

A 7. számú melléklet eredeti I. pontjának helyébe e törvény – 2001: XXXVI. törvény 77. §-ával beiktatott – 254/A. §-a alapján az I/A–I/B. pontok léptek.

590

A 7. számú melléklet I/A. pontjának tizedik franciabekezdése a 2009: LXXXV. törvény 93. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

591

A 7. számú melléklet eredeti I. pontjának helyébe e törvény – 2001: XXXVI. törvény 77. §-ával beiktatott – 254/A. §-a alapján az I/A–I/B. pontok léptek.

592

A 7. számú melléklet V. pontja a 2009: CXLIX. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

593

A 7. számú melléklet VI. pontja a 2003: XLV. törvény 88. §-a szerint módosított szöveg.

594

A 7. számú melléklet VII. pontjának második franciabekezdése a 2009: CXLI. törvény 76. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

595

A 8. számú mellékletet a 2010: CXLVII. törvény 72. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére