PK BH 1996/431
PK BH 1996/431
1996.08.01.
A magyar állam tulajdonába került ingatlannal kapcsolatos "törlési" kereset előterjesztésének feltételei. [1949. évi 20. tvr., 1972. évi 31. tvr. 30. § (1) bek. a) pont, 31. § (1) bek., Ptk. 27. §, Pp. 50. §].
A perbeli ingatlan, az úgynevezett B. vendéglő az államosítások előtt a B. testvérek tulajdonában állott, akik annak 1/5-1/5-öd eszmei illetőségét az 1948-as bejegyzés szerint törvényes öröklés jogcímén szerezték meg. Ehhez a bejegyzéshez képest az ingatlan 1/5-öd részének tulajdonosa volt a felperesek jogelődje, Sz.-né B. A. is.
A tulajdonosként nyilvántartott testvérek közül a vendéglőt üzemeltető B. A. tulajdoni illetősége az 1953-as bejegyzés szerint a magyar állam tulajdonába került az 1949. évi 20. tvr. rendelkezései alapján.
Az alperes kérelmére a Fővárosi Kerületek Földhivatala az 1981. november 2-án kelt 1650/2/1981. számú határozatával államosítás jogcímén a további négy testvér 1/5-öd tulajdoni illetőségére is bejegyezte a magyar állam tulajdonjogát, és ezzel egyidejűleg az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat kezelői jogát is. A bejegyzés alapjául a Fővárosi Bíróság korábbi eljárásában hozott jogerős ítéletének az indokolása, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium igazgatási főosztályának átirata szolgált. A Fővárosi Bíróság hivatkozott ítélete, amelynek tárgya a felperesi jogelőd által az alperessel szemben érvényesített használati díj iránti igény elbírálása volt, az indokolásában azt a megállapítást rögzítette, hogy a perbeli ingatlan egésze került az 1949. évi 20. tvr. értelmében állami tulajdonba. A Belkereskedelmi Minisztérium igazgatási főosztályának a fenti perben adott tájékoztatója azt tartalmazta, hogy az egész ingatlan államosítását közvetetten több tény támasztja alá. Ilyenként utalt az Új Magyar Központi Levéltár birtokában lévő "B. Vendéglő leltárára", a Pénzintézeti Központ 1980. április 11-i levelében foglalt, az 1949. évi 20. tvr. mellékletére történő hivatkozásra, valamint arra, hogy az a B. A., akinek az eszmei illetőségére az állami tulajdonjog bejegyzésre került, olyan nyilatkozatot tett, amely szerint az ingatlan a birtokukból vállalatvezető kinevezésével került ki. Vállalatvezetőt pedig az egyes ipari és közlekedési vállalatok állami tulajdonba vételéről szóló 1949. évi 20. tvr. 2. §-a alapján neveztek ki. Figyelemmel arra, hogy a rendelkezésre álló iratok nem utalnak az 1949. évi 20. tvr. 1. §-ának (4) bekezdésében foglalt mentesítési lehetőségre, így az állami tulajdonbavétel alóli felmentés kizártnak tekinthető, azért az államosítás elrendelése tárgyában hozott határozat fellelhetősége hiányában is a hivatkozott tvr. 1. §-ának (3) bekezdését kell irányadónak tekinteni, amely szerint az állami tulajdonba vett vállalat egészének tulajdonjogát az állam a tvr. hatálybalépésének napján megszerezte.
A felperesek keresetükben B. A. örököseiként az ingatlan-nyilvántartás kiigazítását kérték azzal, hogy az állami tulajdon bejegyzése nem felelt meg a jogszabály előírásainak. Az alperes a felperesek keresetének elutasítását kérte. Viszontkeresetet terjesztett elő annak megállapítása iránt, hogy az egész ingatlan az 1949. évi 20. tvr. értelmében ex lege a magyar állam tulajdonába került.
A bíróság a meghozott jogerős ítéletével a perbeli ingatlan egészéhez viszonyított 1/10-1/10 hányadára elrendelte a felperesek tulajdonjogának bejegyzését "néhai B. A. eredeti bejegyzése jogcímén az örökösök javára". Az alperest tűrésre kötelezte a viszontkereset egyidejű elutasítása mellett. A bíróság ténybeli és jogi álláspontja az volt, hogy a perbeli ingatlanilletőség állami tulajdonba kerülése az 1949. évi 20. tvr. rendelkezései alapján nem nyert minden kétséget kizáróan bizonyítást.
Az alperes - jogszabálysértésre hivatkozással - terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet ellen, annak megváltoztatása és a felperesi kereset elutasítása, illetve a viszontkeresetének való helyt adás iránt.
A felperesi ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Az ügyben érdemi döntés nem hozható.
A felperesek keresete - annak tényleges tartalma szerint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. (Iny. tvr.) 30. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti törlési keresetnek minősül, amelyet arra alapítottan terjesztettek elő, hogy az állam tulajdonjogának bejegyzésére a jogelődjük eszmei 1/5-öd illetősége tekintetében nem volt meg az Iny. tvr. általános indokolása 2. pontjának e) alpontjában szabályzott feltétele. Eszerint ugyanis a törvényesség és jogbiztonság érdekében az ingatlan-nyilvántartásban adatot feltüntetni, jogot vagy tényt bejegyezni csak érvényes okirat (hatósági határozat) alapján lehet (okirati elv). Kifejtett jogi álláspontjuk szerint a jogelőd illetőségét is állami tulajdonba vevő határozat nem állt a földhivatal rendelkezésére, a bejegyzés alapjául szolgáló ítélet tárgya nem a tulajdoni viszonyok rendezése volt, a Belkereskedelmi Minisztérium igazgatási osztályának tájékoztatója pedig nem hatósági határozat. Ehhez képest a bejegyzésnek okirati alapja nem volt, az tehát érvénytelen.
A felperesek által érvényesített igény tekintetében a Legfelsőbb Bíróság utal az Iny. tvr. 30. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint keresettel az kérheti a bíróságtól a bejegyzés törlését és az eredeti állapot helyreállítását érvénytelenség címén, akinek nyilvántartott jogát a bejegyzés sérti. Megállapítható, hogy az állami tulajdon 1981-es bejegyzése a felperesi jogelőd nyilvántartott jogának megszűnését eredményezte, így a sérelmezett bejegyzés hiányában ex lege tulajdont szerző felperesek jogutódként felléphettek a volt tulajdonos jogelőd nyilvántartott jogát sértő bejegyzés törlése érdekében.
Az Iny. tvr. 31. §-ának (1) bekezdése azonban egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a törlési keresetet azzal szemben lehet előterjeszteni, aki az érvénytelennek állított bejegyzés folytán szerzett jogot. A jelen esetben az 1981-es bejegyzéssel tulajdonjogot szerző a magyar állam volt. A törlési keresetet tehát nem az alperes, hanem a magyar állam ellen kellett volna megindítani. A Ptk. 27. §-a szerint a polgári jogviszonyokban az államot a pénzügyminiszter képviseli. Ez a jogkör más szerv útján is gyakorolható, illetve e jog gyakorlását más állami szervre ruházhatja át.
A Pp. 50. §-ának (1) bekezdése a felek perbeli jogképességének vizsgálatát, valamint a törvényes képviselet megfelelőségének ellenőrzését az eljárás bármely szakaszában hivatalból teszi a bíróság kötelezettségévé. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás kapcsán észlelte, hogy az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság ennek a kötelezettségének nem tett eleget, és így az eljárást nem az alperesként perbe vonandó magyar állammal szemben és nem megfelelő képviselet mellett folytatta le. A Pp. hivatkozott 50. §-a értelmében hivatalból figyelembe veendő mulasztása tehát olyan eljárási szabálysértés, amely a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése értelmében a meghozott ítélet hatályon kívül helyezését alapozza meg.
Éppen ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította (Leg. Bír. Pfv. I. 22.274/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás