• Tartalom

KK BH 1996/445

KK BH 1996/445

1996.08.01.
Ó. Község Önkormányzatának Képviselő-testülete határozatával kisebbségi települési önkormányzattá nyilvánította magát. A határozatot a polgármesterrel együtt 6 tagú képviselő-testület egyhangú szavazással hozta meg. A képviselő-testület 5 tagja közül 3-at a német nemzetiségi kisebbség jelöltjeként, a polgármestert pedig független jelöltként választották meg. A Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételében rámutatott, hogy a 6 tagú testületben legalább 4 fő azonos kisebbséghez tartozó kisebbségi jelöltként megválasztott képviselő szükséges ahhoz, hogy a települési önkormányzat kisebbségi önkormányzattá nyilváníthassa magát. Az alperes a törvényességi észrevételt nem fogadta el, és határozatával a kifogásolt határozatát hatályában fenntartotta.
A felperes keresetében az önkormányzat határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 22. §-ának (1) bekezdése alapján a polgármester a képviselők számára nem számítható be, mivel őt nem képviselőként választották tisztségére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. A megyei bíróság álláspontja szerint az alperes jogszabályt sértett, amikor magát kisebbségi önkormányzattá nyilvánította, mivel a 6 tagú képviselő-testületből 3 képviselő került kisebbségi jelöltként megválasztásra, így a tagok 50 százaléka tekinthető csupán kisebbségi képviselőnek. Nem állt fenn ezért a kisebbségi önkormányzattá nyilvánítás törvényi feltétele. A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Kérelmében kifejtette, hogy a Ktv. 22. §-ának (1) bekezdése szerinti képviselő fogalomba csak a megválasztott képviselők tartoznak, a polgármester nem tartozik ide. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) a Ktv.-hez képest eltérő képviselőfogalmat használ, amikor a 32. §-ában kimondja, hogy a polgármester tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. Ennek a rendelkezésnek a szavazásnál van jelentősége, mivel a polgármester szavazhat, azonban a Ktv. 22. §-ában megállapított előfeltétel az alperes esetében fennáll. Kérte ezért a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a városi bíróság ítéletének helybenhagyását.
A felperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Ktv. 22. §-ának (1) bekezdése szerint kisebbségi települési önkormányzatnak nyilváníthatja magát az a települési önkormányzat, amelynek testületében a képviselők több mint felét egy nemzeti vagy etnikai kisebbség jelöltjeként választották meg. A felülvizsgálati kérelem kapcsán is abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy a Ktv. 22. §-a (1) bekezdésének alkalmazásában a polgármester is olyan képviselőnek minősül-e, aki a kisebbségi települési önkormányzattá nyilvánításhoz szükséges képviselői létszámba beleszámít.
A Ktv. 21. §-ának (2) bekezdése értelmében a kisebbségekhez tartozó állampolgárok helyi képviselővé választásáról a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló módosított 1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) rendelkezik. A Vtv. a polgármester és a nemzeti vagy etnikai kisebbségi képviselők jelölésére és választására eltérő szabályokat tartalmaz. A polgármester (főpolgármester) választásáról a Vtv. X. fejezete, míg a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról a Vtv. XI. fejezete rendelkezik. A Vtv. e fejezeteiben foglalt rendelkezései szerint polgármesterré nemzeti vagy etnikai kisebbségi képviselőjelölt nem választható meg. A Vtv. 42. §-ának (7) bekezdése szerint, ha a képviselőjelöltet polgármesternek is megválasztották, a kislistáról törölni kell, és a helyébe a legtöbb szavazatot elért jelölt lép.
A polgármester jelöléséhez szükséges feltételeket a Vtv. 27. §-a, illetve 47. §-a, a nemzeti és etnikai kisebbségi képviselő jelölésének feltételeit pedig a Vtv. 50/B. §-a részben eltérően állapítja meg. E rendelkezéseket összevetve a Ktv. 22. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel, megállapítható, hogy a kisebbségi települési önkormányzattá nyilvánításhoz szükséges képviselői létszámba a polgármester nem számít bele.
Az Ötv. 32. §-a valóban kimondja, hogy a polgármester tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. Ez a rendelkezés azonban nem jelenti azt, hogy a polgármester egyben nemzeti vagy etnikai kisebbségi képviselő. Az Ötv. 32. §-át a kisebbségi települési önkormányzattá nyilvánításról szóló határozat megszavazása során kell alkalmazni. E szakasz alapján a polgármestert szavazati jog illeti meg. Az alperesi képviselő-testület ennek megfelelően - a polgármesterrel együtt - egyhangú szavazás eredményeként hozta meg a kisebbségi települési önkormányzattá nyilvánító határozatot. Tévedett ezért a másodfokú bíróság, amikor ítéletének indokolásában megállapította, hogy a hattagú képviselő-testület tekintetében nem valósult meg a kisebbségi önkormányzattá nyilvánítás törvényi feltétele.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az érdemben helyes elsőfokú bírósági ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. III. 27.031/1996. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére