KK BH 1996/446
KK BH 1996/446
1996.08.01.
Műemléki védettségű ingatlanra vonatkozó vagyonátadási eljárásban a környezetvédelmi miniszter nem szakhatóságként jár el [1991. évi XXXIII. tv. 3. § (2)–(3) bek., 1957. évi IV. tv. (Áe.) 62. § (3) bek.].
A II. r. alperes határozatával a megyei önkormányzat és N. Község Önkormányzatának kérelmét elutasítva az n.-i 269. számú tulajdoni lapon nyilvántartott Nevelőintézet megnevezésű (volt Z. kastély), a magyar állam tulajdonában és az n.-i Nevelőotthon kezelésében álló 2 ha 2841 m2 területű ingatlant - amely műemléki védettség alatt áll, és természetvédelmi kezelésben van - a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésébe adta, az állam tulajdonjogának változatlan fenntartása mellett, és a megyei önkormányzatnak a Nevelőotthon intézménye használatában lévő ingatlanra ingyenes használati jogot biztosított. A II. r. alperes határozata meghozatalakor figyelembe vette az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlék-felügyeleti Igazgatóságának átiratában foglaltakat, amelyek szerint nem adta egyetértését az ingatlan önkormányzati tulajdonba kerüléséhez.
A felperes fellebbezése folytán az I. r. alperes az 1993. december 9-én kelt határozatával helybenhagyta az első fokú közigazgatási szerv határozatát.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok megváltoztatását, és az ingatlan tulajdonába adását. Álláspontja szerint az egyetértést megtagadó műemlékvédelmi hatóság felettes szervének határozati vagy egyéb formában döntést kellett volna hoznia az egyetértés tárgyában a másodfokú közigazgatási eljárás során.
A városi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Övt.) 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott egyetértési jogot a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Műemlék-felügyeleti Igazgatósága által gyakorolja. A II. r. alperes helyesen döntött, mert a műemlékvédelmi hatóság egyetértése hiányzott az ingatlan önkormányzati tulajdonba adásához.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, az I. r. alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Övt. 3. §-ának (2) bekezdésében szabályozott egyetértési jog szakhatósági hozzájárulásnak minősül, ezért az I. r. alperes határozata az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 62. §-ának (3) bekezdése és 64. §-a értelmében jogszabályt sértett, amikor a másodfokú eljárásban a műemlékvédelmi hatósággal konzultált, ugyanakkor elmulasztotta e hatóság felettes szervének állásfoglalását kikérni. Ebből következően nem tett eleget határozata indokolási kötelezettségének sem.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, mert álláspontja szerint tévedett a megyei bíróság abban, hogy az egyetértési jog gyakorlását szakhatósági hozzájárulásnak minősítette. A műemlékvédelemről szóló 1/1967. (I. 31.) ÉM rendelet 4. §-a szerint az építésügyi igazgatási feladatokat a miniszter által átruházott hatáskörben a műemlékvédelmi hatóságok gyakorolják. A másodfokú határozat meghozatala előtt ismeretében volt a miniszteri hatáskört ellátó szervek véleményének.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Övt. 3. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a műemlék épület önkormányzat tulajdonába adásához a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter egyetértése szükséges. Az egyetértés az épület védettségével, fenntartásával, felújításával, használati módjával kapcsolatos feltételhez köthető. E feltételt a bizottság az önkormányzattal közli, illetve határozatába foglalja. A (3) bekezdés akként rendelkezik, hogy ha az önkormányzat a miniszter által meghatározott feltétel teljesítését nem vállalja, a műemlék épület nem adható tulajdonába.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az egyetértési jog gyakorlásának Övt.-ben foglalt szabálya sui generis rendelkezés. Ezen jellegén nem változtat az sem, hogy a miniszter a műemlék épülettel kapcsolatos hatáskörét az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény 21. §-ának (2) bekezdése értelmében a közvetlen irányítása alatt működő országos hatáskörű műemléki hatósági szervezet útján látja el.
A miniszter az Övt.-ben megállapított egyetértési jogkörét nem szakhatóságként gyakorolja, következésképpen az alpereseknek az Áe. szakhatóságokra vonatkozó rendelkezéseit sem kellett alkalmazni a vagyonátadási eljárásban. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egyetértési jog szakhatósági hozzájárulásnak minősül. Nem volt ezért olyan kötelezettsége az I. r. alperesnek, hogy a másodfokú határozat meghozatala előtt beszerezze a Műemlék-felügyeleti Igazgatóság felettes szervének állásfoglalását.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az Áe. még szakhatóság közreműködése esetén sem írja elő azt, hogy a szakhatóság állásfoglalását az Áe. 62. §-ának (3) bekezdése szerint sérelmező fellebbezés esetén a másodfokú közigazgatási szervnek határozata meghozatala előtt be kell szereznie a szakhatóság felettes szervének nyilatkozatát.
A kifejtettek értelmében az I. r. alperes határozata megfelel az ügyre vonatkozó anyagi és eljárási jogszabályok rendelkezéseinek, az elsőfokú bíróság döntése is érdemben helytálló. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. III. 27.737/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás