• Tartalom

1996. évi XLV. törvény

1996. évi XLV. törvény

a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról1

2019.02.01.

A katonai és a rendvédelmi felsőoktatási intézményekben folyó tevékenység célja – a magyar felsőoktatási rendszer részeként a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek feladataihoz, sajátos szolgálati és életviszonyaihoz igazodó körülmények között – e szervek tiszti utánpótlásának, valamint a honvédelmet és a rendvédelmet érintő tevékenységet végző szakembereknek a képzése.2

A képzési feladatok megvalósításához szükséges sajátos vezetői, oktatói és hallgatói jogállás szabályozása érdekében – a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 140. §-ának (2) bekezdése alapján, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényre, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényre, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényre is figyelemmel – az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:3

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény alkalmazási köre

1. § (1)4 Ezt a törvényt kell alkalmazni a rendvédelmi felsőoktatási intézmény

a)5

b)6 oktatóira, tudományos kutatóira (a továbbiakban együtt: oktatók), valamint

c)7 nappali, levelező és távoktatási munkarendben felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben és szakirányú továbbképzésben részt vevő, magyar állampolgárságú hallgatóira és honvéd tisztjelöltjeire (ha e törvény eltérően nem rendelkezik a továbbiakban együtt: hallgató).

(2)8

(3)9

Értelmező rendelkezések

2. §10 E törvény alkalmazásában

a)11 fegyveres szerv: a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó rendvédelmi feladatokat ellátó szerv,

b)12

c)13 kettős jogállású hallgató: a rendvédelmi felsőoktatási intézménybe felvett, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (a továbbiakban: Hszt.) szerinti hivatásos állomány tagja, aki államilag támogatott képzésben folytat tanulmányokat,

d)14

e)15

f)16 ösztöndíjas hallgató: a rendvédelmi felsőoktatási intézménybe felvételt nyert nappali tagozatos személy, aki valamely fegyveres szervvel vagy az idegenrendészeti és menekültügyi hatósággal (a továbbiakban együtt: szerződő szerv) kötött ösztöndíjszerződés alapján végzi a tanulmányait,

g)17 polgári hallgató: az a hallgató, aki nem tartozik a c), vagy f) pont hatálya alá,

h)18

i)19

II. Fejezet

A VEZETŐK ÉS OKTATÓK

Az oktatói és tudományos kutatói munkakörre vonatkozó külön szabályok

3–6. §20

7. §21 (1)22 A hivatásos állomány tagja az oktatói munkakör ellátásának megszűnése esetén a kinevezési okmány szerinti fegyveres szervhez kerül vissza.

(2)23 A hivatásos állomány tagját a kinevezési parancs szerinti fegyveres szervnél rendfokozatának, végzettségének és képzettségének megfelelő beosztásba kell helyezni, ha

a) az oktatói, tudományos kutatói munkakörben való alkalmazás megszüntetése a hivatásos állomány tagjának nem róható fel, vagy

b)24

7/A. §25

Az oktatók jogai és kötelességei

8. §26

9. §27

10. §28

A vezetőkre vonatkozó külön szabályok

10/A. §29

11–14. §30

III. Fejezet

A HALLGATÓK

Hallgatói jogviszony

15. §31

15/A. §32

16–23. §33

Ösztöndíjas hallgató

24. §34 (1)35 Az ösztöndíjas hallgató juttatásait külön jogszabály és az ösztöndíjszerződés tartalmazza. Az ösztöndíjszerződést a szerződő szerv és a hallgató közös megegyezéssel módosíthatja. Nem minősül módosításnak a hallgató juttatásainak jogszabály szerinti emelése.

(2)36 Az ösztöndíjas hallgató az ösztöndíjszerződésben azt vállalja, hogy tanulmányai befejezése után meghatározott ideig az ösztöndíjszerződést kötő szervnél hivatásos szolgálatot teljesít vagy kormánytisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyt, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyt, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt létesít, a szerződő szerv pedig a hallgató képzettségének és végzettségének megfelelő beosztásban munkát biztosít számára.

25. §37

26. §38 (1) Az ösztöndíjas hallgató külön jogszabály szerint egyenruha vagy formaruha (a továbbiakban együtt: egyenruha) és évfolyamjelzés viselésére köteles.

(2)39 Az ösztöndíjas hallgató pártrendezvényen egyenruhát nem viselhet. Az intézményen kívül egyéb politikai rendezvényen egyenruhát csak akkor viselhet, ha az intézmény vezetőjének engedélyével az intézményt hivatalosan képviseli.

(3)40 Az ösztöndíjas hallgató az intézményt csak az intézmény Szabályzatában foglaltak szerint, engedéllyel hagyhatja el.

27–30. §41

31. § (1)42 Az ösztöndíjas hallgatói jogviszony megszűnik:

a)43

b) az ösztöndíjszerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésével,

c) az ösztöndíjszerződés hallgató által történő felbontásával, az erre vonatkozó nyilatkozat benyújtását követő 8. napon,

d)44 a szerződő szerv által az ösztöndíjas hallgató részére megküldött, az ösztöndíjszerződés egyoldalú felbontásáról szóló értesítés kézhezvételét követő 8. napon.

(2)45 Az ösztöndíjszerződést a hallgató és a szerződő szerv közös megegyezéssel bármikor, bármelyik fél kezdeményezésére megszüntetheti. A közös megegyezést írásba kell foglalni, amelyben rögzíteni kell a feleknek a megszüntetett ösztöndíjszerződésből eredő, egymás iránti jogait és kötelezettségeit.

(3)46 A szerződő szerv egyoldalúan akkor bonthatja fel az ösztöndíjszerződést, ha

a)47 az Országgyűlés vagy a kormány döntése alapján a szerződő szerv állományát érintő létszámcsökkentést kell végrehajtani, vagy átszervezés miatt a hallgatót a képzettségének és végzettségének megfelelő kezdő beosztásba nem lehet helyezni, és a hallgatónak más intézménybe vagy az intézményen belül más szakra történő átirányítására nincs lehetőség, illetőleg ha az átirányítást a hallgató nem vállalta;

b) a hallgató a szerződésben vállalt valamely kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette;

c)48

(4)49 Ha az ösztöndíjas hallgatói jogviszony az (1) bekezdés b)–d) pontja alapján szűnt meg, a hallgató tanulmányait azon a szakon, amelyre felvételt nyert, polgári hallgatóként államilag támogatott képzésben folytathatja, feltéve, hogy az adott szakon folyik civil képzés. Ennek hiányában a hallgatói jogviszonyát meg kell szüntetni. A hallgató más szakra akkor helyezhető át, ha az ösztöndíjszerződése nem a hallgató érdekkörében felmerült ok miatt szűnt meg.

(5)50 Ha az ösztöndíjas hallgatói viszony a hallgató érdekkörében felmerült okból szűnik meg, az ösztöndíjszerződésben vagy a (2) bekezdés szerinti megegyezésben meghatározott költségeket a hallgató megtéríteni köteles. E törvény alkalmazásában az egészségi ok a szerződő szerv érdekkörében felmerült oknak minősül.

Kettős jogállású hallgató

32. § (1)51 A kettős jogállású hallgató szolgálati jogviszonyból eredő jogaira és kötelességeire a Hszt. az irányadó.

(2)52 A kettős jogállású hallgató esetén e törvény 22. §-át nem kell alkalmazni, a hallgató fegyelmi és kártérítési felelősségére a Hszt. szabályai az irányadóak.

(3) A kettős jogállású hallgató intézményt vagy szakot a kinevezési parancs szerinti fegyveres szerv engedélyével változtathat.

(4) A kettős jogállású hallgató jogszabály szerinti egyenruha, illetőleg formaruha viselésére köteles.

(5)53 A kettős jogállású hallgató esetében – a 48. §-ban felsorolt rendelkezéseken túlmenően – az Ftv. 35. §-ának (6) bekezdése és 70–72. §-a sem alkalmazható.

33. §54 Ha a kettős jogállású hallgató szolgálati viszonya megszűnt, tanulmányait az intézményben polgári hallgatóként államilag támogatott képzésben folytathatja.

Polgári hallgató

34. § (1)55

(2)56 A rendészeti képzésben részt vevő polgári hallgató szakmai gyakorlatára, formaruha és évfolyamjelzés viselésére az ösztöndíjas hallgatókra vonatkozó 25. § (3) bekezdésének, valamint a 26. §-ának a rendelkezéseit kell alkalmazni.

Honvéd tisztjelölt57

34/A. §58

34/B. §59 (1)60

(2)61

(3)62

(4)63

(5)64

(6)65

34/C. §66

34/D. §67

34/E. §68

34/F. §69

34/G. §70

34/H. §71

34/I. §72

34/J. §73 (1)74

(2)75

34/K. §76

34/L. §77

34/M. §78 (1)79

(2)80

(3)81

(4)82

(5)83

34/N. §84

34/O. §85

34/P. §86

34/R. §87

IV. Fejezet

A KATONAI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN FIZETENDŐ TÉRÍTÉSI DÍJAK ÉS A HALLGATÓ JUTTATÁSAI88

A hallgató által fizetendő térítési díjak

35–36. §89

A kettős jogállású és a polgári hallgató juttatásai

37. §90 (1)91

(2)92

37/A. §93

38. §94

39. §95

40–41. §96

IV/A. Fejezet97

A KATONAI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HONVÉD TISZTJELÖLTJEI ÉS HOZZÁTARTOZÓIK JÁRANDÓSÁGAI, SZOCIÁLIS ÉRDEKEIK VÉDELME98

A honvéd tisztjelölt ösztöndíja99

41/A. §100

A megváltozott munkaképességűek védelme

41/B. §101

Az útiköltség megtérítése

41/C. §102

A családi segély

41/D. §103

Társadalombiztosítási és állami ellátások

41/E. §104

41/F. §105

A gyógyító ellátás

41/G. §106

A táppénz és a táppénzpótló segély

41/H. §107

A baleseti ellátás

41/I. §108

A baleseti táppénz

41/J. §109

A baleseti járadék

41/K. §110

A baleseti rokkantsági nyugdíj

41/L. §111

A hozzátartozói baleseti nyugellátás

41/M. §112

A hősi halott hozzátartozóinak ellátásai

41/N–41/O. §113

A rokkantsági nyugdíj

41/P. §114

A hozzátartozói nyugellátások

41/R. §115

A honvéd tisztjelölt természetbeni juttatásai116

41/S. §117

A honvéd tisztjelölt érdemeinek elismerése118

41/T. §119

V. Fejezet

A RENDŐRTISZTI FŐISKOLA TANDÍJA
ÉS A HALLGATÓK JUTTATÁSAI120

A hallgató által fizetendő tandíj

42. §121

A hallgató juttatásai

43–44. §122

45/A. §123

VI. Fejezet

A VEZETŐKRE, OKTATÓKRA ÉS HALLGATÓKRA VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK

Titokvédelem

46–47. §124

Egyes rendelkezések alkalmazásának kizárása

48. §125

VII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

49. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 3. hónap 1. napján lép hatályba. E törvény hatálybalépése az azt megelőzően kötött tanulmányi szerződésekben foglalt hivatásos állományba vételi kötelezettséget nem érinti.

(2)126 A honvéd tisztjelölt jogállással összefüggésben 2011. február 1-jéig a megkötött ösztöndíjszerződéseket módosítani kell.

(3)–(4)127

49/A. §128

49/B. §129 E törvény eltérő rendelkezése hiányában, ahol törvény, kormányrendelet, illetve HM rendelet ösztöndíjas hallgatót említ, azon a honvéd tisztjelöltet is érteni kell.

Felhatalmazás

50. §130

51. §131

52. §132

Melléklet az 1996. évi XLV. törvényhez133

1

A törvényt az Országgyűlés az 1996. május 14-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1996. június 6.

2

A preambulum első mondata a 2005: XCIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CXCII. törvény 64. § (2) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (1) bekezdés a) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 1. § (1) bekezdésének b) pontja a 2004: LXVI. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 1. § (1) bekezdésének c) pontja a 2005: XCIII. törvény 2. §-ának (1) bekezdésével megállapítot, a 2010: CLXXX. törvény 60. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. § (2) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

9

Az 1. § (3) bekezdését a 2005: XCIII. törvény 2. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés b) pontja.

10

A 2. § a 2010: CLXXX. törvény 55. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2. § a) pontja a 2015: XLII. törvény 366. § (8) bekezdés a) pontjával megállapított szöveg.

12

A 2. § b) pontját a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 2. § c) pontja a 2011: CXCII. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított, a 2015: XLII. törvény 366. § (8) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 2. § d) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 2. § e) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 2. § f) pontja a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés a) pontja, a 2016: CIV. törvény 31. §-a szerint módosított szöveg.

17

A 2. § g) pont a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 2. § h) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 2. § i) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 3–6. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 7. § a 2004: LXVI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

22

A 7. § (1) bekezdése a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés f) pontja, a 2015: XLII. törvény 368. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 7. § (2) bekezdés b) pontját a 2009: I. törvény 17. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 7/A. §-t a 2009: I. törvény 19. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

26

A 8. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 9. §-t a 2015: XLII. törvény 368. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

28

A 10. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 10/A. §-t a 2004: LXVI. törvény 39. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

30

A 11–14. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 15. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 16–23. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 24. § a 2010: CLXXX. törvény 55. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 24. § (1) bekezdése a 2011: CXXXII. törvény 55. § b) pontja, a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 24. § (2) bekezdése a 2018: CXV. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

37

A 25. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 26. § a 2010: CLXXX. törvény 55. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 26. § (2) bekezdése a 2011: CXXXII. törvény 55. § b) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 26. § (3) bekezdése a 2011: CXXXII. törvény 55. § b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 27–30. §-t a 2010: CLXXX. törvény 61. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

42

A 31. § (1) bekezdése a 2005: XCIII. törvény 17. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 31. § (1) bekezdés a) pontját a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

44

A 31. § (1) bekezdés d) pontja a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 31. § (2) bekezdése a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 31. § (3) bekezdése a 2005: XCIII. törvény 17. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 31. § (3) bekezdés a) pontja a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 31. § (3) bekezdés c) pontját a 2009: I. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLII. törvény 32. § (1) bekezdése.

49

A 31. § (4) bekezdése a 2010: LXXXV. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

50

A 31. § (5) bekezdése a 2015: XIII. törvény 10. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 32. § (5) bekezdése a 2005: CXXXIX. törvény 174. § (2) bekezdésének f) pontjával megállapított szöveg.

54

A 33. § a 2005: XCIII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

55

A 34. § (1) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

57

A 34/A. §-t megelőző alcímet a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be.

59

A 34/B. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be.

60

A 34/B. § (1) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

61

A 34/B. § (2) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 34/B. § (3) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

63

A 34/B. § (4) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

64

A 34/B. § (5) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 34/B. § (6) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 34/J. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be.

74

A 34/J. § (1) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

75

A 34/J. § (2) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 34/K. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCII. törvény 64. § (4) bekezdése.

77

A 34/L. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 34/M. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (5) bekezdése iktatta be.

79

A 34/M. § (1) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

80

A 34/M. § (2) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 34/M. § (3) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

82

A 34/M. § (4) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 34/M. § (5) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

88

A IV. Fejezet címe a 2005: XCIII. törvény 19. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 25. §-ának (3) bekezdése alapján a rendelkezés az 1993. évi LXXX. törvényt felváltó új felsőoktatási törvény hatálybalépésének napján lépett hatályba.

89

A 35–36. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

90

A 37. § és az azt megelőző alcím a 2005: XCIII. törvény 20. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 25. §-ának (3) bekezdése alapján a rendelkezés az 1993. évi LXXX. törvényt felváltó új felsőoktatási törvény hatálybalépésének napján lépett hatályba.

91

A 37. § (1) bekezdését a 2011: CXCII. törvény 64. § (3) bekezdés l) pontja hatályon kívül helyezte.

92

A 37. § (2) bekezdését a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

93

A 37/A. §-t a 2005: XCIII. törvény 21. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

94

A 38. §-t a 2005: XCIII. törvény 25. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

95

A 39. § a 2005: XCIII. törvény 25. §-ának (3) bekezdése alapján hatályát vesztette az 1993. évi LXXX. törvényt felváltó új felsőoktatási törvény hatálybalépésének napján.

96

A 40–41. §-t a 2005: XCIII. törvény 25. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

97

A IV/A. Fejezetet (41/A–41/R. §) a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta a szövegbe.

98

A IV/A. Fejezet címe a 2010: CLXXX. törvény 60. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

99

A 41/A. §-t megelőző alcím a 2010: CLXXX. törvény 55. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 41/A. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

101

A 41/B. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

102

A 41/C. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

103

A 41/D. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

104

A 41/E. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

105

A 41/F. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

106

A 41/G. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

107

A 41/H. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

108

A 41/I. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

109

A 41/J. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

110

A 41/K. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

111

A 41/L. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

112

A 41/M. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

113

A 41/N–41/O. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (2) bekezdés a) pontja.

114

A 41/P. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

115

A 41/R. §-t a 2005: XCIII. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

116

A 41/S. §-t megelőző alcímet a 2010: CLXXX. törvény 55. § (7) bekezdése iktatta be.

118

A 41/T. §-t megelőző alcímet a 2010: CLXXX. törvény 55. § (8) bekezdése iktatta be.

120

Az V. Fejezet címe a 2009: CXLII. törvény 35. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 42. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

122

A 43–45. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

123

A 45/A. §-t a 2010: LXXXV. törvény 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja.

124

A 46–47. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

125

A 48. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

126

A 49. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 249. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLXXX. törvény 55. § (9) bekezdése iktatta be.

127

A 49. § (3)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 249. pontja hatályon kívül helyezte.

128

A 49/A. §-t a 2007: CLXX. törvény 39. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CXCII. törvény 83. §-a.

129

A 49/B. §-t a 2010: CLXXX. törvény 55. § (10) bekezdése iktatta be.

130

Az 50. §-t a 2011: CXXXII. törvény 56. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

131

Az 51. §-t a 2004: CV. törvény 209. §-ának 14. pontja hatályon kívül helyezte. Az 51. §-t megelőző alcímet a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 249. pontja hatályon kívül helyezte.

133

A Mellékletet a 2010: CLXXX. törvény 61. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére