PK BH 1996/471
PK BH 1996/471
1996.09.01.
A földárveréshez szolgáltatott téves adatközlés a kártérítési felelősséget megalapozza [Ptk. 349. § (1) bek., 339. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a földhivatal I. rendű alperest kötelezte arra, hogy fizessen meg a felperesnek kártérítésként 1 311 145 forintot, valamint 30 000 forint perköltséget. A felperesnek a kárrendezési hivatal II. rendű alperes kárfelelőssége megállapítására és a marasztalására irányuló keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen csak az I. rendű alperes terjesztett elő fellebbezést, ennek folytán az ítéletnek a II. rendű alperesre vonatkozó rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett [Pp. 228. § (3) bekezdés].
Az I. rendű alperes a fellebbezési kérelmében az első fokú ítélet rá vonatkozó rendelkezésének a megváltoztatását s a felperes keresetének elutasítását kérte. A fellebbezési kérelem indokaként valójában megismételte a perben korábban már előadott védekezését. Az elsőfokú bíróság által megállapított tények helyességét nem vitatta, sérelmezte azonban az azokból levont jogkövetkeztetést. Továbbra is arra hivatkozott, hogy az árverések előkészítése, így az árverési értékesítés adatainak megállapítása nem a földhivatal, hanem a II. rendű alperes, a kárrendezései hivatal hatáskörébe tartozik. Másodlagosan kifogásolta az összegszerűségre vonatkozó megállapításokat.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
Az I. rendű alperes fellebbezése a felperesi kereset jogalapja tekintetében alaptalan, míg az összegszerűség vonatkozásában az alábbiak szerint annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság nem derítette fel mindazokat a tényeket, amelyekre alapítottan egyértelműen megállapítható lett volna az, hogy az I. rendű alperes magatartásával okozati összefüggésben milyen tényleges kára keletkezett a felperesnek. Az I. rendű alperes valójában a fellebbezési eljárásban sem vitatta azt a tényt, hogy az árverési értékesítésre a per tárgyát képező termőföldek vonatkozásában az I. rendű alperes által szolgáltatott adatok alapján került sor. Ezek az adatok - az I. rendű alperes által is elismerten - tévesek voltak. Az árverés lebonyolítására a téves adatok felhasználásával került sor, amiből az következett, hogy az árverésre meghirdetett 0142. hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában 1762,8 aranykorona érték helyett 1064,8 aranykorona, a 0113/2. hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában 420,19 aranykorona helyett 259,41 aranykorona került értékesítésre. Nem kétséges tehát az, hogy az I. rendű alperes által rendelkezésre bocsátott téves adatokkal okozati összefüggésben volt az, hogy kevesebb AK értéken kerültek értékesítésre a perbeli termőföldek. A felperes a kárát ebből a tényből származtatja.
Az I. rendű alperes a fellebbezési eljárásban sem bizonyított olyan tényt, illetőleg körülményt, amelyre alapítottan a téves adatközléssel okozati összefüggésbe hozható kár megtérítése alól magát kimenthetné, a káresemény közvetlen elindítója az I. rendű alperes volt. Az a körülmény, hogy a II. rendű alperestől elvárható lett volna az I. rendű alperes által közölt hibás adatok felülvizsgálata és szükség szerinti kijavítása, ugyancsak nem fogadható el olyanként, amivel a felelősségét kimenthetné. Az általa hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből sem vonható le ugyanis az a következtetés, hogy az árverés szabályszerű és eredményes lebonyolításához szükséges földhivatali adatok közlése ne lett volna feladata, ha e tekintetben tévedett, ennek következményeit viselnie kell.
Az I. rendű alperes viszont alappal hivatkozik arra, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a felperesnek okozott kár összegét azon az alapon állapította meg - helyt adva a felperes erre vonatkozó kereseti érvelésének -, hogy a 0142. hrsz.-ú föld értékesítése kapcsán azért érte 823 933 forint kár, mert ha a helyes aranykorona érték mellett történik az árverezés, az árverési átlagértéket figyelembe véve - ami megjelölése szerint 3000 forint volt - a további aranykorona értékű földek értékesítése kapcsán ilyen összeget kaphatott volna. Ugyanezen elv alapján 0113/2. hrsz.-ú ingatlan értékesítése kapcsán pedig további 487 212 forintot kaphatott volna. Elsődlegesen azért nem fogadható el ez az érvelés, mert a jogszabály rendelkezése szerint a szövetkezet akár a saját tulajdonú földjei, akár a használatában volt állami földek értékesítése kapcsán nem készpénzben kapja meg az árverezett termőföldek ellenértékét, hanem kárpótlási jegyben. Nem tudható, hogy a szövetkezet a rendelkezésre bocsátott kárpótlási jegyek felhasználása során milyen összegű forintellenértéket kaphatott volna, figyelembe véve azt is, hogy erre nem is kerülhetett volna sor. Arra helyesen hivatkozott ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy a szövetkezetnek a kapott kárpótlási jegyek felhasználására az 1991. évi XXV. törvény 7. §-ának (1) bekezdése szerint lett volna lehetősége, nevezetesen úgy, hogy a privatizáció során vásárol, vagy termőföld vásárlására fordítja azokat.
Eredménnyel hivatkozhat az I. rendű alperes arra is: annak folytán, hogy kisebb összegű aranykorona megjelölésével került sor a földek értékesítésére, az árverésre nem bocsátott aranykorona értéknek megfelelő termőföld visszamaradt a felperes részére, az I. rendű alperes által hivatkozott határozatban megjelölt mértékben. A fellebbezési eljárásban szóba került, hogy az e határozat még nem tekinthető jogerősnek, a termőföldet megszerző tulajdonosok fellebbezése folytán. Indokolt e határozat jogerejének a bevárása is, mert nem hagyható figyelmen kívül, hogy a visszamaradó termőföld is értéket jelent, még abban az esetben is, ha azt az 1992. évi II. törvény 25. §-ának (3) bekezdése szerint, a vagyonnevesítés szabályainak megfelelő alkalmazásával, a tagjai tulajdonába kellene adnia.
A tekintetben is alapos az I. rendű alperes érvelése: nem lett volna figyelmen kívül hagyható a rendelkezésre álló iratokból kitűnő az a tény, hogy az árverésen értékesítésre nem került, illetve aranykorona értékben visszamaradt olyan földterület is, amely az állam tulajdonát képezte. A szövetkezet ezen földterületek elárverezése esetében a kapott kárpótlási jegyek felhasználására nem lett volna jogosult, mert azt az 1991. évi XXV. törvény 28. §-a szerint 30 napon belül továbbítania kellett volna az illetékes megyei kárrendezési hivatalhoz. Ha ilyen földterület visszamarad, akkor pedig az 1992. évi II. törvény 25. §-ának a (4) bekezdése szerint a települési önkormányzat szerzett arra tulajdonjogot, azt tehát - visszautasítása hiányában - a szövetkezet köteles lett volna részére kiadni.
A fentiekben kiemeltekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét csak annyiban tartotta alaposnak, amennyiben megállapította a felperes kára vonatkozásában az I. rendű alperes kárfelelősségét, ezért e tekintetben az elsőfokú bíróság ítéletét közbenső ítéletnek tekintve [Pp. 213. § (3) bekezdése], helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdése]. Egyéb részében, így a kár mértéke tekintetében - a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával - az elsőfokú bíróság ítéletének az I. rendű alperesre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, meghagyva az elsőfokú bíróságnak, hogy a fenti iránymutatásnak megfelelően lefolytatandó új eljárásban, a szükséges bizonyítás foganatosítása után hozzon a kár összege tekintetében megalapozott marasztaló döntést. (Legf. Bír. Pf. I. 22.234/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás