PK BH 1996/478
PK BH 1996/478
1996.09.01.
I. A házassági vagyonjogi igények rendezésénél a méltányosság alkalmazásának csak a házastársak egymás közti viszonyában van helye. Harmadik személy tulajdonában levő vagyontárgy (ingatlan) bevonására a vagyoni igények elszámolása körébe, bármelyik házastársra kedvezőbb vagyonmegosztás érdekében nincs jogi lehetőség [Csjt. 31. § (5) bek.].
II. A kért bizonyítás mellőzése önmagában nem valósít meg eljárási jogszabálysértést. Ez akkor valósul meg, ha a bíróság az ügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítást nem folytat le és ezáltal ítélete megalapozatlan. (Pp. 6. §, 165. §).
A peres felek 1965-től élettársak voltak; 1967-ben kötött házasságukat a bíróság 1990-ben felbontotta. Életközösségük 1988 júniusában szűnt meg, amikor az alperes férj elköltözött a kizárólagos tulajdonában lévő házastársi közös lakásból, előző házastársához, Cs. I.-hez. A volt közös lakásban a felperes sem lakik bent, mert őt onnan az alperes "elzavarta". Az ingatlant a felek gyermeke és annak családja használja.
A felperes a keresetében a házastársi közös vagyon megosztását, és ennek során a közös vagyonból az alperes különvagyoni ingatlanára fordított értéknövelő beruházások (bővítés, átalakítás, korszerűsítés) megtérítését kérte akként, hogy a sz. h.-i szőlőben lévő, az alperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlant a bíróság az alperesi ingatlanra fordított közös beruházásból rá eső érték fejében adja az ő (felperes) tulajdonába. Kérte továbbá a közös ingóságok megosztását, és az alperes kötelezését 112 500 forint értékkiegyenlítés megfizetésére.
Az alperes a házastársi közös vagyon megosztását nem ellenezte, de vitatta a felperes értékkülönbözet megfizetése iránti követelését, és igényt tartott a sz. h.-i szőlőben lévő ingatlanra. Állítása szerint a felperes az életközösség megszűnését követően a közös lakásból számos vagyontárgyat elszállíttatott, és takarékbetétkönyvüket, valamint készpénzüket is elvitte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a házastársi közös vagyont megosztotta: a kertingatlant - megváltási ár fizetésének kötelezettsége nélkül - a felperes tulajdonába adta, és az alperest - egyebek mellett - 2025 forint ingó értékkiegyenlítés megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint az alperes különvagyoni ingatlanára fordított közös beruházás értéke - a forgalmi érték növekedésének arányában - 247 636 forint, míg a kertingatlané 248 000 forint, a két érték tehát nagyjából egyező. A cs.-i ingatlanra fordított beruházás az alperes tulajdonában marad, ezért indokolt, hogy a vagyonmegosztás során a kertingatlant a felperes kapja meg. Az ingóságok közül csak azok állíthatók be a vagyonmérlegbe, amelyek az életközösség megszűnésekor bizonyítottan megvoltak. Az alperes nem bizonyította, hogy az említett időpontban takarékbetétkönyv és készpénz maradt a felperes birtokában; ezzel kapcsolatban maguk a felek is ellentmondó és többször változtatott nyilatkozatokat tettek. Egyes, korábban nem vitásan meglévő ingóságok pedig - a bizonyítékok alapján - kikerültek a közös vagyon köréből, pl. a Z. személygépkocsi, a hűtőszekrény és az akkumulátor-töltő, így azokat az elszámolásnál figyelmen kívül kellett hagyni.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: mentesítette az alperest az ingó értékkiegyenlítés fizetése alól, ehelyett a felperest kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek e címen 1850 forintot. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta. Az indokolása szerint az alperes nem bizonyította, hogy a cs.-i különvagyoni ingatlanára az életközösség fennállása alatt fordított beruházás az ő különvagyonából valósult meg, így helyes az elsőfokú bíróság döntése mind a közös beruházás értékének megállapítása, mind az ingatlanokkal kapcsolatos közös tulajdon megszüntetésének módja tekintetében. Alaptalan az alperesnek az - a fellebbezésben előterjesztett - igénye, hogy a kertingatlan B. J.-nek, a felperes előző házasságából származó fiának a Petőfi u. 9. szám alatti ingatlanára fordított közös beruházásaik fejében kerüljön az ő (alperes) tulajdonába, mert egyrészt a ráfordítás nincs bizonyítva, másrészt a harmadik személy ingatlanára fordított beruházás elszámolása nem erre a perre tartozik. Az elsőfokú bíróság lényegében helyesen állapította meg az életközösség megszűnésekor meglévő ingóságok körét, mert az alperes nem bizonyította, hogy az életközösség megszűnésekor jelentősebb közös vagyoni pénzzel rendelkeztek, ami a felperesnél maradt. Ezért az ingó vagyontárgyak megosztásának kismértékű módosítása indokolt, amelynek eredményeként a felperes köteles értékkülönbözetet fizetni az alperesnek.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint eljárásjogi jogszabályokat (Pp. 163-164. §-ok, 235. §) sértett a bíróság, amikor - indítványa ellenére - nem hallgatta ki tanúként K. I.-t és N. L.-t, akik látták, hogy a felperes milyen ingóságokat vitt el a volt házastársi közös lakásból. Kifogásolta, hogy a bíróságok nem adtak helyt ismételt tanúkihallgatásra vonatkozó kérelmének "az ingóságok" hollétére vonatkozóan, és teljesen figyelmen kívül hagyták azokat a tanúvallomásokat, amelyek szerint a felperes nem sokkal az életközösség megszűnése előtt, 1988 májusában 80-100 000 forint körüli készpénzzel rendelkezett. A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdését sérti, hogy a jogerős ítélet a felperes gyermekének ingatlanára fordított közös beruházás alperesre eső része fejében nem hagyta az alperes tulajdonában a sz.-i kertet.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Pp. 163. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el. A 164. § (1) bekezdése értelmében pedig a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja. E rendelkezések nem hagynak kétséget afelől, hogy a bíróság a fél bizonyítási indítványához nincs kötve, az ügy eldöntése szempontjából releváns tényekre vonatkozó bizonyítás körét maga határozza meg, sőt a már korábban elrendelt bizonyítás mellőzését is elrendelheti (vö. Pp. 6. §, 165. §). A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértést tehát önmagában az alperes által kért bizonyítás mellőzése nem valósítja meg. Jogszabálysértésről akkor lehet szó, ha a bíróság az ügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítást nem folytatja le, és ezáltal ítélete megalapozatlan.
Az alperes a perben K. I. és N. L. tanúkénti kihallgatását annak a ténynek a bizonyítására kérte, hogy az életközösség megszűnésekor a személygépkocsi megvolt (66. sorsz. beadvány 3. old.]. A későbbiekben azonban a Z.-t az alperes a vagyonmérlegből - mint közös gyermeküknek ajándékozott vagyontárgyat - kifejezetten kirekesztette (31. sorsz. tárgy. jkv. 2. old.). Az alperes nyilatkozatára tekintettel nem sértett jogszabályt a bíróság, amikor a személygépkocsi hollétére bejelentett tanúk kihallgatását mellőzte. A bíróság a tanúvallomásokat egymással és a felek előadásával egybevetve, az iratok tartalmával egyezően okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a takarékbetétkönyvnek és a készpénznek az életközösség megszűnésének időpontjában való meglétét nem bizonyította. Az okszerű mérlegelés felülbírálatának (az ún. felülmérlegelésnek) pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs helye. A bizonyítatlanság következményét a bíróság a Pp. 164. §-ának megfelelően hárította az alperesre.
A bíróság ifj. G. S.-t, G. S.-nét és G. K.-t a felülvizsgálati kérelemben előadottak bizonyítására kihallgatta (49. sorsz. jkv. 2. és 5. oldal., 51. sorsz. jkv. 2. old.). Ugyanerre a tényre bejelentett ismételt kihallgatásukat tehát a bíróság megalapozottan mellőzte.
Nem áll fenn a hivatkozott anyagi jogi jogszabálysértés sem. A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint a házastársak közötti vagyoni viszonyokra (házassági vagyonjogi szerződés, a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó egyezség, a közös lakás használatában történő megállapodás stb.) a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell. A bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. A fenti rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy a házassági vagyonjogi igények rendezésénél a méltányosság alkalmazásának csak a házastársak egymás közti viszonyában van helye. Harmadik személy tulajdonában lévő vagyontárgy (ingatlan) bevonására a vagyoni igények elszámolása körébe, bármelyik házastársra kedvezőbb vagyonmegosztás érdekében, nincs jogi lehetőség. A felek egymás közti jogviszonyában pedig az a méltányos rendezés, ha az ingóságok megosztása mellett a közös vagyonból mindkét házastárs ingatlanban megtestesülő értékhez is jut.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.334/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás